Translate

2012. augusztus 2., csütörtök

Kéktúrázás a Zemplénben - 2. nap

Első reggelünkön szikrázó napsütésre keltünk az arkai réten - s arra, hogy meg kell pusztulni a sátorban. Igyekeztünk is menteni az irhánkat, s minél előbb elhagyni az ojjektumot. Reggelizési célzattal kiültünk Dóri remek, nagy vízhatlan fóliájára, s a hátunkat tűző Nap már akkor sejttette velünk, hogy ma nem kegyelmez.

Összecsomagoltuk a házunkat egy zsákméretűre, hátunkra vettük, s Arka teljes elhagyása előtt még a temetői kútnál ki-ki megejtette reggeli tevékenységeit fogmosás, ruhamosás képében.


Eztán nyakunkba vettük a Kék Utat. Hamarosan gyönyörű patakmederbe értünk, és nagy örömünkre ott is haladtunk jó sokáig. Ez volt a Boldogkőváraljai-patak, melyet Zolllltán az előző bejegyzésben is már említett. Ez a szakasza most lenyűgözően csodás volt: ösvényünk több helyen keresztezte a patakot, minek egyenes következményeként köveken, fákon keltünk át mi is. Annyira szép volt! Hadd szemléltesse ezt néhány fotó:



Később kicsit megváltozott a táj: a patak medre mélyült, már nem benne mentünk, hanem nála magasabban, és kétoldalt mohával vastagon borított kövek és sziklák hevertek szerteszét. Elvarázsolt erdő volt a javából!

Bájológus túratársaink sem voltak restek: lépten-nyomon leltek valami érdekességet. Került ormányosbogár, leveleinek szélét körbepöttyözve "izzadó" növény (guttáció), különféle lepkék s embermagasságú virág is. Elnézést a pórias fogalmazásért, nyugodtan ki lehet egészíteni a bejegyzést :-D Néhány kép a bájológusok kedvéért:

Guttációs cseppek
Ormányos
Mocsári gólyaorr
Mezei gólyaorr

A szakasz érdekességéhez tartozik, hogy itt találkoztunk össze először Ildivel, kivel később közös történeteink kerekedtek. Ildi magányos túrázó volt, s beelőzve minket vágtatott tova. Ekkor még egy köszönésnél többet nem váltottunk egymással.

Hamarosan egy nagyobb rétre/erdőirtásra értünk, és a fák felett a hegytetőn megláttuk a regéci várat. Hű de szép volt! S tudtuk, oda megyünk még ma!

Regéc vára közeleg
Egyszer csak szembe jött Ildi. Kiderült: elvesztette a jelzést. Együtt vágtunk hát neki megkeresni, s közben megtudtuk, hogy Ildi múlt szombaton indult Szarvaskőről, egyedül kékezik, és célja végigmenni Hollókőig vasárnapig. Nekem nagyon imponált a bátorsága, kitartása és célratörősége. 
Ahogy meglett a kék, hamarosan ő továbbporoszkált, mi pedig komótosabban folytattuk utunkat. 
Már egy ideje beszéltünk a kajálásról, s egyszer csak egy helyes rét került elénk. Ajánlottam rögvest, hogy itt megállhatnánk enni, szerencsére támogatásra talált az ötlet, így aztán ez a szép rétecske lett a piknikhelyünk. 


Miután ettük a májkrémes kenyeret, kolbit, paprikát, barackot stb., előkerült a szőlőcukor is. S ebből nagy show lett, amin hatalmasakat kacagtunk! Attila mondta ugyanis, hogy dobjak oda neki egy szem szőlőcukit. Attila talán 2-3 (?) méterre ült tőlem, s én csak úgy flegmán elhajítottam felé a cukrot. Ő meg kitátotta a száját - és a cukor pont belerepült! Megdöbbenéssel vegyítve tört ki belőlünk a kacaj, mivel véletlen volt az egész! Megismételni nem is nagyon mertem a mutatványt, mondván: a csúcson kell abbahagyni, de Attila unszolására újra útjára indítottam egy szemet, és lám: ez is a szájába talált! Térdemet csapkodva kacagtam, s most már Dóri is, látva az akciót, csatlakozott hozzánk. Jó mulatság volt :-)

Tovább indultunk aztán, s máris Mogyoróskán találtuk magunkat. Dóri megszólított egy nénit, hogy ugyan van-é bolt vagy ilyesmi hely a faluban, s ekképp informálódtunk le a Napkelte Vendégházról. A központon jártunk, mikor is felnézve a Zemplén csúcsaira abszolváltuk, hogy jön egy zivatar. Attila javaslatára behúzódtunk a buszmegállóba, hogy ott vészeljük át az áldást.

Lovak köszöntöttek minket Mogyoróskán
Jött a vihar
"Szevasz, Öreg!"

Mivel már jócskán vártunk eredménytelenül, s közben megtaláltam a táblát, mely a Napkelte Vendégház felé mutatott, felcihelődtünk, hogy áttegyük oda a székhelyünket. Alighogy kiléptünk a tető alól, kövér cseppekben kezdett verni minket az eső. Végül már futottunk, olyan gyorsan jött a víz, s alighogy berobogtunk a Vendégházba, már függönyként szakadt az eső.

A hely eszméletlen volt, egy igazi retro-vendégház! Nehéz lesz leírni a hangulatát :-)
Képzeljetek el egy alagsort, ahova lépcsőn megyünk le. Jobb kéz felé nagyobb tér, benne billiárd-asztal, és néhány retro-játékgép (mintha kályhából alakították volna át őket!). A padló piros-sárga kockás. Bal kéz felé a söntés, a hozzá tartozó éltesebb korú nénivel, valamint egy pici rész egy asztallal, két hozzá tartozó pocakos, falusias bácsival. A bácsik előtt fazék az asztalon, s ebédelnek, közben nézik a tévét :-) A hangulatot a néni "halkítsd már le azt a kurva tévét!" kiáltása fokozza :-)))
Miután lecuccolunk a nagyobbik helyiség egyetlen asztalához, a pulthoz nyomulunk. Választhatunk a kb. 5 féle jégkrémből, majd kedvünk támad Hubertust inni, s kiderül, hogy irdatlan olcsó! Mikor meg észreveszek egy Nescafe3:1-t, s azt kérek, egy hihetetlen retro kék virágos, csorbult szélű kis bögrében szervírozzák! :-))) S még tejszínhab is járt hozzá :-) Király volt az egész!

Az asztalnál iszogatva-jégkrémezve szemléltük egy ideig az ablakon át zuhatagként szakadó esőt, majd jött az ötlet, hogy kártyázhatnánk! Ugyanis Dórinak volt valami növényes kártyája, melyet előző este nem volt kedvünk alkalmazni, most viszont egységesen kedvünk szottyant hozzá.


A szabályokat ízlelgetve, majd átalakítva játszottunk jó pár menetet. Közben még kétszer hoztunk Hubit, Zollltán pedig sörözött. A kedvünk egyre jobb lett, s még az sem szegte, hogy egyszer csak észrevettem: a falhoz támasztott zsákjaink alatt tócsában áll a víz! A falakon át jött be az eső... Szerencsére más-más okból, de nem áztak el a zsákok. Később aztán láttuk, hogy a néni szegény vödörben hordja kifelé a beáradt vizet. Megtudtuk, hogy rossz az épület szigetelése...

Néhány kép, mely remekül érzékelteti a hely retro-voltát:




3 Hubertus után sikerült azért kicsit megőrülnöm, melynek nemcsak az lett a következménye, hogy fotóztam mindenkit, aki a wc-ből távozik, hanem az is, hogy jókat játszotta a kályha-játékgépen, melyet Zollltán meg is örökített. Lehet ildomosabb volna a dolgot letagadnom, de az igazság, hogy én remekül szórakoztam, úgyhogy íme a tanúsítvány: :-))


Az eső végül elállt, így megnéztük hátul az őzeket és nyuszikat, melyeket apró helyen tartottak (a szívem fájt értük nagyon), majd felkerekedtünk Regéc felé. A jókedvünk még kitartott egy ideig, Dórit elő is vette az énekelhetnék, s remek népdalos hangján nevettetett meg minket nótáival.
Attila sem volt rest, tanított nekünk egy extra-hosszú palindromot, melyen megintcsak szétnevettük magunkat, s így pláne fájdalom, hogy nem sikerült megjegyeznem! Attila, kéretik beírni ide!!!

Kis erek mentén, láp sík ölén, odavan a bánya rabja, jaj, Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik!

Ahogy az eső elvonult, rögvest olyan fülledt idő kerekedett, hogy fúltunk meg. A regéci várhoz felmásztunkban szakadt rólunk a víz ezerrel. 

A belépő 300 pénz volt diákoknak, ezt nem sokalltuk, így legálisan behatoltunk. A zsákjainkat a büfénél hagytuk, s terhünk nélkül derítettük fel a várat. 
Jó vár volt, ahol aktív régészeti kutatások zajlottak (aznap épp nem). 



Felhágtunk a csúcsra (egy füves kiemelkedésre), s egy bácsi segítségével elkészítettük csapatunk szolid várfotóját:


Közben láttuk ám, hogy a zivatar nincs még olyan messze - vagy ez már egy újabb...? Néhány domb esőben ázott, s egy szivárvány is megmutatta magát. Később fedeztük fel a fotókon, hogy a hajam állása remekül jelezte a levegőben lévő dús elektromosságot.

Dia és a légköri elektromosság
Ahogy aztán néhány esőcsepp minket is ért, Dóri és Attila levonultak a büfhöz, mi pedig Zollltánnal még kolbászoltunk és fotóztunk kicsit a várban. Szolidan esett, mikor mi is lementünk, s ez nekem olyan jó volt, hogy kicsit ki is álltam a fedél alól.
A várban volt szép pecsét, melyet bőszen benyomtunk a füzetkénkbe. 

Hamarosan búcsút vettünk a vártól, és leereszkedtünk a faluba. Itt aztán több dolgot is észleltünk:

  • az idő eléggé előrehaladt, úgyhogy a boltot már nem találjuk nyitva...
  • a napból sincs már túl sok vissza, nem jutunk ma már sokáig...
  • az ország legszebb buszmegállójára is rábukkantunk
  • ... és talán a legszebb kéktúra bélyegzőtartóra is!
formás buszmeg Regécen
a regéci bélyegzőtartó
 A bélyegző a Veronika Panzió kerítésénél volt kihelyezve, hozzá tartozó füzettartó állványzattal, mely a csodás esztétikumot páratlan praktikummal toldotta meg. El voltunk ragadtatva! Főleg hogy egy másik, számomra új bélyegzőt is leltünk a házikóban: ez volt a Szent Erzsébet út pecsétje. Benyomtuk.

Már a túra elején szó volt róla, hogy én - lévén nekem SZÉP-kártyám - a túra végén majd meghívok mindenkit egy főtt kajára, mert majd az milyen jól fog esni. A Veronika Panzió tábláján láttuk a kátya logóját, így felmerült, hogy ehetnénk itt egy jót. Teljesen belelkesedtünk, örvendeztünk azon, hogy mai remek kalandjainkat majd még egy jó főtt kajával is megfejeljük. Sajnos azonban koppantunk: a panzióban nem főztek... Így hoppon maradva indultunk tovább.

A testi-lelki csüggedés kezdett erőt venni a társaságon, s fokozatosan elanyátlanodtunk. Én egyre fáradtabb voltam, s alig vártam, hogy megleljük mai sátorhelyünket. Ám erre még várni kellett néhány órát, s ráadásul hosssssszú felfelé menet kezdődött meg, ahogy a falut elhagytuk.

Megintcsak gyönyörű völgyben jártunk, egyedül az emelkedés keserített kicsit, mivel már ki voltam nyúlva. Mindemellett észleltem a hely szépségeit is, s néhány fotóval próbáltam pontosabb képet megőrizni jövőbeli önmagam számára. 





Attila szétzilált és -szakadt Zemplén-térképét nézve próbáltuk találgatni, hol szálljunk meg ma. Az már nyilvánvaló volt, hogy ma erdei szállás lesz, település nélkül. A pontos hely kiválasztása aztán hosszas procedúra lett, sorban vetettük el a helyeket, és mentünk tovább, míg végül, már erős alkonyban s az én nagy megelégedésemre, egy hely megfelelően látszott: az úttól beljebb ligetesebb fák között. Dóri szorgosan többször körbejárta a helyet, s úgy tűnt, még mindig nem találja tökéletesnek. Én másra sem vágytam, csak hogy ez legyen a megfelelő hely. Már igen fáradt voltam.

Végül jónak bizonyult. Elsőre Dóriék sátra és a mi sátrunk nem egymás mellé került, mert én egy kissé odább lévő hellyel szimpatizáltam. Zollltánnal felvertük a "kutyaólat", és hihetetlen pöpecül sikerült! Ilyen jó még sosem volt :-))


Még javában cuccoltunk, amikor is távolabb a fák közt Attila muflont jelzett! Egy muflon! Még sosem láttam! Attila odaadta a távcsövét, és valóban: láttam a szarvait, és hogy minket nézett! El voltam ragadtatva tőle! Fura mód az állat nem nagyon parázott tőlünk, végül már nem is próbáltunk teljes csendben maradni. Egyszer csak azért odébb állt a muflon.

Kifáradva és -éhezve dobtuk aztán le magunkat Dóri vízhatlan fóliájára, hogy a jól megérdemelt vacsinkat magunkhoz vegyünk. Már erősen sötétedett, s előkerültek a vadas sztorik. No meg a kígyóst se hagyjam ki: Attila viperát szeretett volna látni a túra során. Ez a lehetőség Zoltán idegeit felettébb borzolta, s mivel ennek szerintem meglehetősen viccesen adott hangot időnként, nem állhattuk meg kacagás nélkül. 
Vacsinkat majszolván vaddisznók közeledésére lettünk figyelmesek. Úgy tűnt, nem vesznek észre minket, így aztán tapsolni kezdtünk, s Attila is kieresztette öblös hangját. Ahogy észleltek minket a disznók, máris elvágtattak. Azt hiszem, utána még egyszer jött néhány, de azok is továbbálltak zajongásunkra. Eddigre már teljesen besötétedett, így előkerültek a fejlámpák.
Felvetődött, hogy védelmi okokból a két sátrat egymás mellé kéne helyezni, így aztán Zoltán és az én nagy bánatunkra a kutyaólat áttettük a másik sátor mellé. Eztán már nem sikerült olyan pengén felállítani a lakot, mint elsőre. Sebaj.
 Előálltunk a vadriasztó tervvel, mely két fő pontból tevődött össze:

  1. körbepisiljük a sátrat! Meg is tettük, mind tevékenyen kivettük a részünket belőle :-D
  2. a sátortartó kötelekre kikötjük az izzadt zoknikat, pólókat, alsógatyákat, így hívva fel szagunkkal az állatok figyelmét arra, hogy ott vagyunk! Megtörtént :-)
Mindezek után ki nyugodtan, ki kevésbé nyugodtan hajtotta álomra a fejét.
Roppant élménydús egy nap volt!


Nézd meg nagyban! Zempléni kékezés II.

5 megjegyzés:

  1. Dia, annyira szupi :)
    De ezt csak akkor lehetne igazán velősen átadni, ha mindenki más ott lehetne és átélhetné. Imádtam a 2. napot :) csudajó volt...
    Kedvelem ezt a sort:
    "Attila is kieresztette öblös hangját..."
    elég vicces :D

    VálaszTörlés
  2. De tényleg meglepően öblös volt, nem is gondoltam, hogy ilyet tud! :-)

    VálaszTörlés
  3. http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_nyelv%C5%B1_palindromok_list%C3%A1ja
    egy két gyöngyszem még :D :D :D

    jó a bejegyzés Dia! jó kis túra lehetett!!! (örülök, h. ott lehettem :)

    VálaszTörlés
  4. Újra elolvastam. Annyira jó volt :)

    VálaszTörlés