Translate

2013. május 15., szerda

Túlélőverseny a Zemplénben

Egyszer csak jött egy mél Katától: ő és Dávid mennének túlélőversenyre, csatlakozna-e valaki? Bezony hogy igent mondtam - így kezdődött hát a kaland!

a verseny logója

Életemben elsőként terveztem most ilyenre menni, így hát informálódtam Katától is (aki már sokszor volt), és a verseny honlapját is buzgón böngésztem. Igen izginek ígérkezett a dolog: a kaland helyszíne titkos volt ugyanis! No meg ezen túl kábé minden nagyon izginek tűnt nekem, szóval volt olyan, hogy olvasás közben betoltam egy egész tábla csokit, olyan izgatott voltam :-) 
Két kategóriában lehetett nevezni: Kishalál és Nagyhalál. Mindkét kategória ugyanakkor indult, bár nem ugyanonnan, és a Kishalálosoknak szombaton befejeződött, a Nagyhalálosoknak viszont csak vasárnap d.u.

Szóval hárman csapatot alkottunk, s így lettünk a Susnya Baráti Kör, mely elnevezés - úgy tudom - Katáék számára már korábban is funkcionált csapatnévként. Neveztünk a neten keresztül, majd a szervezők elkezdték emilben csöpögtetni az infókat, így pl. voltak úgynevezett "kiszivárogtatott" fotók a helyszínről, mely alapján le lehetett adni tippeket már előzetesen, és találat esetén a csapat plusz pontot tudott gyűjteni. Mi is leadtuk tippünket a Központi-Mátrára, mely - talán a címből sejtitek - nem bizonyult helyesnek :-)

Csütörtökön megkaptuk aztán a gyülekező helyszínét és időpontját is: péntek, fél 6, Keleti, lent a pénztáraknál. Ott és akkor állt össze csapatunk, számtalan más emberrel egyetemben. Jóllehet, olyan nagy tömeg nem volt, mint amire számítottam, de azt hiszem, száz valahány résztvevő volt összesen a versenyen. Aláírtunk, megkaptuk az ún. dögcédulát (ez egy kis alakú laminált papírdarab, fényképpel, csapatszámmal és -névvel, a verseny nevével, lényegében az azonosításunkra szolgált a verseny ideje alatt, jóllehet nem volt rá szükség), majd annyit közöltek velünk, hogy menjünk a 4-es vágányhoz.

Ott kiírva semmi nem volt, hogy hová megy onnan vonat, szóval bár az égtájat már tudtuk, de a pontosabb célt még nem :-) Míg egyszercsak bemondták a hangosban: "A 4-es vágányról KÜLÖNVONAT indul Miskolcon át Hidasnémetibe" Azt hittem, ott csinálok be gyönyörűségemben! Különvonat!!! Életemben nem utaztam még különvonaton!!! Imádtam :-D
Még volt némi vacilálás a Zemplén és a Cserehát között, bár erre pontosabban nem emlékszem, már csak a Zemplén van előttem :-)

Szóval lényegalényeg: átéltünk egy jó hosszú vonatutat, pontosan nem néztem az időt, mert végigdumáltuk nagyjából. Azt tudom, hogy 9-kor voltunk Miskolcon, ott jó egy órát dekkoltunk a mozdony meghibásodása miatt, aztán indultunk tovább, mígnem egyszer szóltak a szervezők: a Nagyhalálosok készüljenek, mert negyed óra múlva leszállás. Már csont sötét volt, így azt nemigen tudtuk, merre járunk pontosan.

Egy susnyában megbúvó megállóhelyen hajtottak le minket a vonatról éjjel negyed 12-kor, és rögtön kaptunk különböző papírokat, majd integettünk a Kishalálosoknak, akiket a vonat tovább vitt. Csapatonként elszeparálódva ki-ki letelepült valahová, így tettünk mi is, és böngészni kezdtük a papírokat. Azaz már a vonaton elkezdtük a böngészést, ugyanis a papírok egy részét korábban megkaptuk. Így már volt egy vázlatunk, hogy merre lehet az útvonal, most ezt folytattuk.

Térképet nem kaptunk, csak 12 db kitalált történetet, patinás stílusban előadva :-) (Az indulócsomag egyébként minden alkalommal más, mivel mindig mások szervezik a versenyt, és az ő szájuk íze szerint vannak a dolgok, pl. általában torzított térképet szoktak osztani.) Ezek voltak a Harmincharmadik Túlélőtúra Vándorútjai:
  1. Kalandos leánykérés
  2. A vásározó útja
  3. A csodálatos gyógyulás
  4. A jámbor szerzetes
  5. Vadkankaland
  6. Gerendának való fa
  7. A makrancos ló
  8. Menekülés a török elől
  9. Nehéz a kémek élete
  10. Az adószedő körútja
  11. A hamuzsírfőző útja
  12. Kockázatos szállítás
A történetekben mind benne voltak az útvonalak, amiket be lehet járni, csak dekódolni kellett őket. Szóval munkához láttunk: fejlámpafényben polifoamon a papírok fölé hajoltunk, Dávid a történeteket olvasta, Kata a térképen jelölte a tereppontokat, én pedig a feladatfüzetben jelölgettem.  Lett sajátos kódrendszerünk, és gyönyörűen összeirkált térképünk! Tényleg tetszett, most egyenesen zavar, hogy nem azt nézve írom a beszámolót, hanem "üres" térképem van csak :-)

Nagyjából hajnali 2-ig csináltuk ezt a tevékenységet. Közben hessegettük a szúnyogokat, dideregtünk, egyes csapatok pedig elszivárogtak, egyre kevesebben maradtunk a peron közelében. Én már baromi álmos voltam, és felvetődött, hogy hol aludjunk valamennyicskét. Végül maradtunk a seggünkön: a peron melletti növényzetben vetettünk ágyat. Én olyan fáradt voltam, hogy egyre kevésbé tudott bármi más is foglalkoztatni az alvás lehetőségén kívül. Azt mondják, bevackoltam, s moccanatlanul aludtam. (Az én emlékeim szerint viszont szinte végigdideregtem azt a kurta 3 órácskát, ugyanis sajnos a vékonyka hálózsákot hoztam...)
Kata és Dávid nem járt ilyen jól: nem tudtak aludni a szomszédok tanácstalan morgolódásától, így ők még dolgoztak kicsit, azaz fejtegették az utcsó történeteket.

5-kor ébresztett Kata telefonja. Hajnal volt, épphogy pirkadt. És állati hideg volt... A pisilésből úgy szaladtam vissza, hátha sikerül lehagyni a hideget :-) 
Bennem csak most tudatosodott igazán, hol is vagyunk: egy "Hejce-Vilmány megállóhely" feliratú tábla árválkodott ott a pusztában. A 3 órás alvásféle valamire mégis jó volt, mert fel tudtam kelni, és menni. 

Összeszedtük ugyanis magunkat, és elindulunk a közeli Hejce felé, hogy majd ott reggelizünk egyet, meg megbeszéljük a haditervet.

a hajnali Hejce felé

Padok asztallal vártak minket a faluban, ahová le is települtünk, és már vetkőzni is kezdtünk, mert bár alig mentünk valamennyit, de már kezdett melegünk lenni. Eszegettünk is, és a térképet megböngészve útvonalaztunk. 

Megpróbálom röviden összefoglalni, mi lett volna / mi volt fontos a verseny stratégiájában. Tehát: mi, mint Nagyhalálosok 1200 életerővel szálltunk le a vonatról. Ezt azt jelentette, hogy ennyi ponttal indulunk a versenyen. Ez azonban minden perccel 1-gyel csökken. Tehát alapból elég hamar elfogyna - növelik viszont a megtalált tereppontok értékei, de még azok sem eléggé! Ami igazán növeli, az a különböző kombinációk teljesítéséért kapott pontszám. 13 féle kombináció kínálkozott, melyekből tetszőleges típust lehetett teljesíteni, egyéni stratégia szerint. A kombók: csúcs, dagonya, etető, épület, fa forrás, híd, izé, karó, pad, panoráma, szikla és tábla. Mindegyikből meg volt adva, hogy hányat kell teljesíteni, azaz eljutni az ilyen pontokra, begyűjteni az ott elrejtett ún. stafétuszt, s ezzel megszerezni a kombó teljesítéséért kapott pontot. Pl. a leggazdagabb a csúcs kombó volt, ebből ha 11-et teljesítettél, 300 pont járt érte. Összehasonlításként: ha csak a hagyományos tereppontokat keresed, azok nagyjából 15-től 28-ig terjedő pontot értek.

Szóval, elindultunk Hejcéről a sárga jelzésen, fel a hegy felé. Ez a sárga annyira sokadrangú és elhagyatott jelzés volt, hogy néhol beillett volna jelzetlen útnak is - de ez igaz volt az általunk bejárt útvonal jelentős részére. Sokszor tiszta mocorkás részeken jártunk :-)


Az első tereppontunkat a hegy lábán leltük meg: egy emlékoszlop tövében, kövek közé rejtve várakozott a stafétusz. (A szervezők e szó alatt műanyag, henger alakú fiolát értenek, melyben papír van számmal, felirattal. Ti pedig képzeljétek el úgy, mint egy geoláda-keresést.) A tereppontokon az volt a feladat, hogy a megtalált stafétusz helyett otthagyjuk a nálunk lévőt, és mindezt a cserét és a vele járó egyéb járulékokat (időpont, pontszám, életerő stb.) rögzítsük a terepnaplóba. Igen izgi volt számomra az első találat, és ennek dokumentálása :-))

Nagyon szép és emelkedő úton haladtunk fel a hegyre, majd nagyjából szintben folytattuk tovább utunkat, még szépségesebb sziklás erdőben. Itt egy tereppontot nem leltünk meg, hiába vadásztuk a piramis alakú sziklát, úgyhogy továbbmentünk.
Egyre melegebb lett, nagyon jó idő volt. Nyoma sem volt a jósolt lehűlésnek, esőnek.

Így haladtunk szebbnél szebb utakon, stafétuszokat keresve, találva és nem találva. 



Néha ájulat szép réteken keresgéltünk, vagy haladtunk át rajtuk vagy épp mellettük! Olyan csodazöld volt minden! És volt, ahol gyönyörű lila íriszek nyíltak a réten, mmm, csodálatos volt :-)

Míg aztán feltűnt a regéci vár is, és hát gondolhatjátok, hogy a tavalyi zempléni utunkra nosztalgiáztam rá :-) És többször is a hétvége során, majd meglátjátok! :-)
Valahol elveszejtettük a sárga jelzést, de sebaj, rátértünk a betonútra, és úgy haladtunk be Mogyoróskára. Ekkor már elég bágyadt voltam, meleg is volt, fáradt is voltam, no és az egész hétvége alatt 'lábfej kontra bakancs per' folyt a lábaimon. Értsd ez alatt azt, hogy a bal lábfejemet már az előző hétvégi túrán  is nyomta a bakancs, mintha szorította volna, pedig ilyet sosem csinált eddig, és hiába lazítottam is rajta... Most ez ismétlődött meg, és ez aggodalomra adott okot, mivel itt most 2 napig menni kell. Úgyhogy idővel kifejlesztettem egy kicsit másfajta járást a bal lábammal, mellyel kordában tudtam tartani a fájást, nem durvult, hanem szinten maradt. (Katának volt egy jó ötlete a jelenségre, melyet magamévá is tettem: a bakancs nyelve megkeményedhetett, és azért nyomja a lábam. Ezentúl nemcsak a baki egyéb részeit fogom kenni méhviasszal, hanem a nyelvét is!)

Szóval azt vártuk már nagyon, hogy Mogyoróskán majd jól megpihenünk, legyen kocsma, jégkrém, és egy kis alvás! Ajánlottam a tavaly megismert kedves kis retro kocsmát, a Napkelte Vendégházat, s ebben nem is volt semmi hiba: hamarosan letanyáztunk a vele szemben lévő árnyas, füves részre, majd beszerezve ellátmányunkat a kedves nénitől elhevertünk. Ó, de édes is volt a pihenés, jégkrémmel, unikummal, Dávidnak sörrel, Katának 2 jégkrémmel és kólával! S még egy aranyos kiskutya is azonnal odajött hozzánk, hogy üdvözöljön minket, aztán pedig hogy kunyeráljon némi falatkát és simogatást :-) Hát, meg is kapta :-)))

a mogyoróskai eb :-)

Tök jó volt amúgy itt lenni megint ebben a kocsmában! Megint az a kedves néni volt, kinek próbáltam felidézni, hogy a tavalyi hatalmas esőnél menekültünk be hozzájuk, de lehet, hogy ez túl általános információ volt :-)))
No, mindenesetre szundítottunk is egy kicsit ott a fűben. Hát ez nagyon kellett, erre gyúrtunk egy ideje: napközben meleg is van, jobban lehet aludni is, és hát fáradtak is voltunk (azt a 3 óra valamit nem nevezném minden körülmények között alvásnak). Utána azonban feltápászkodtunk, és indultunk: irány a vár, majd Regéc!

Azt hiszem, itt már konstatáltuk, hogy az életerőnk vészesen fogy. Kombókat nem bírtunk csinálni, csak tereppontokat gyűjtöttünk, de azok sosem értek annyi pontot, hogy az több lett volna, mint a keresésükre fordított idő (azaz, hogy két pont megtalálása között az életerőnk ne csökkent volna). Azt próbáltuk rögzíteni, hogy melyik történetből találtunk már meg tereppontot (ja, azt nem mondtam, hogy a 12 történetben mindegyikből 1-1 pontot kellett teljesíteni). Szóval, a stratégiánk hagyott némi kívánnivalót maga után :-)

Mogyoróska után jött egy olyan pont, ahol nem találtuk a stafétuszt, így itt - az előírások szerint - fotót csináltunk magunkról a helyszínen. Ez az egyetlen csapatfotónk is amúgy:

fotóstafétusz

Mentünk eztán fel a várba. Hát, igen, a hegymenetek mindig megviselnek :-) Magába a várba nem mentünk be, hanem alatta begyűjtöttünk egy pontot, majd jöttünk is lefelé. Tettünk egy kitértő a vár alatt a közelben lévő elhagyatott kis tavacskához, mely mellett elhagyatott faházacska állott, s itt is leltünk egy stafétuszt. 

elhagyatott faház
hemzsegő ebihalas tavacska

Regécen Dávid boltolt/kocsmázott egyet, majd tartottunk egy szusszanat pihenőt. (Most is elhaladtunk a csinos buszmeg előtt, mely most nem tűnt annyira csinosnak, mint tavaly :-]). Ha jól emlékszem, itt már felmerült elhalálozásunk gondolata, s stratégiánk helytelen megválasztásának érzete :-) De azért még tettünk egy karikát Regéc felett a susnyában, csúcsok levadászása végett. 

Bevallom, itt már elhagytam magam. Nem volt már erőm mindig odanyomakodni a térképhez, hogy lássam, merre járunk, így aztán nem is nagyon követtem a dolgokat, csak Katát és Dávidot követtem. Így mikor tanácstalanság vetődött fel, akkor sem bírtam érdemben hozzászólni a dologhoz... Elég fáradt voltam. 

a regéci vár az utcsó perspektívából

Visszakevertünk Regécre, majd a KÉKen folytattuk utunkat egy jó darabon. Így aztán itt sokminden ismerős is volt nekem, s újra láttam a tavaly látottak szépségeket :-)

Volt egy tereppont a Kemence-kőnél is, talán emlékeztek rá: egy tágasabb szurdokban haladt az út, és bal oldalon volt egy nagy kő, kis táblával mellette. 
Aztán emlékeztem jól arra a részre, ahol 90 fokos kanyart vett az út, és meredek emelkedőn kell felmászni, hogy aztán utána egyenes út vigyen tovább egy pihenő után :-) Na, itt már igen lassan vonszoltam fel magam. 6-7 felé járhatott az idő, s mi 5 óta fent voltunk (az előtte lévő 3 órás alvásfélét újra szükségesnek tartom kihangsúlyozni). Kata kitalálta, hogy itt két közeli csúcson van 1-1 pont, szóval amíg én megszusszanok, ők Dáviddal megnézik az egyiket, utána pedig én elmegyek Katával a másikra. Úgyhogy amíg ők elmentek, szúnyogokat hessegettem, igyekeztem beszipákolni a Napocska utolsó melengető sugarait, csodáltam az aranyos fenyőket, és pihentem. Jöttek aztán vissza, sikertelenül, úgyhogy utána Katával elmentünk a Dorgó-tetőre. Istenem, hogy mi ezt tavaly kihagytuk! Marha közel van a KÉKhez, és annyira szép!!! Legközelebb jól megmutatom nektek :-)
Ja, itt meglett a stafétusz.

Szóval, tovább. Ott voltunk aztán annál az elágazásnál, ahol tavaly már este vacilláltunk, sátorhelyet keresve, és Dóri és Attila elmentek megnézni az egyik utat, emlékeztek? Akkor az nem tetszett, így tovább mentünk, és utána találtuk a vaddisznós-muflonos helyet :-)
No, most ebben az elágban lecsatlakoztunk a KÉKről, és észak felé, a zöldön mentünk tovább. Hát gyerekek, ez megint egy olyan csodaszép és nem túl járt útvonal volt, hogy ezt megintcsak érdemes lenne egyszer nektek is bejárni! Már egyre sötétebben mentünk, s a Gyertyán-kútnál megleltük aznapi utolsó stafétuszunkat. Leültünk a padokhoz enni, és nagyjából ekkor döntöttünk úgy, hogy ma már nem megyünk tovább. Nem sok életerőnk volt, szóval már nyilvánvaló volt, hogy ha most aluszunk, akkor meghalunk :-) De nem nagyon bántuk, én rettenet fáradt voltam, és azt hiszem, Kata és Dávid is. 

Úgyhogy megvacsiztunk, majd közvetlenül a forrás mellett vertünk tanyát: két fa közé kifeszült egy kötél, arra került egy sátor külső ponyva kutyaól formában, aminek a széleit kövekkel szorítottuk le, majd 3 párhuzamos pálcika gyanánt pont befértünk alá. Így némileg melegebb vackot reméltünk, mint az előző éjszakán, s az esetleges csapadék ellen is némileg védve voltunk. 

Mint akiket agyonvertek, úgy aludtunk végig 9 órát :-D Másnap frissen és holtan ébredtünk :-))) Édesdeden átaludtuk a halálunkat :-))

reggeli mozzanatok a Gyertyán-kúti táborhelyünknél

Reggeliztünk, és közben megbeszéltük, hogy folytatjuk a játékot: ma is keresünk pontokat az utunk során, és számoljuk az életerőt is, jóllehet az már mínuszban lesz. Elterveztük a napot is, hogy merre menjünk, s hová érkezzünk majd meg. Ugyanis Gönc és Hejce között lehetett választani, mint a verseny végcéljai, s a dokkolás helyszínét a csapatoknak a nap folyamán sms-ben közölni kellett a szervezőkkel. Mi gönci célt terveztünk, napi túrának pedig, hogy Telkibánya felé vesszük az irányt, ahol majd kocsmázunk egyet.

Elbúcsúztunk kellemes táborhelyünktől, és indultunk vissza, majd tovább a zöldön. Most csúcsokat döntögettünk: sorra került a Bohó-hegy, a Hemzső-bérc, a Holló-kő (?), a Reszelt-bérc és a Fenyő-kő (?) is. (A kérdőjelesekben nem vagyok biztos.) Kilátás ezekről a csúcsokról nem volt, mind fák között voltak, viszont részei ezek a Zemplén csúcsai túramozgalomnak. 

úton az egyik csúcs felé

Szóval, ezeket gyűjtögettük most, majd tereppontoztunk a Kis-Bükk-kútnál is, ahol vizet is vételeztünk. Kicsit átgondoltuk a napunkat: az idő szorításában ha bemegyünk Telkibányára kocsmázni, akkor más nem fog beleférni, minthogy onnan egyenest át majd Göncre a legrövidebb úton. Viszont felmerült emellé, hogy van egy Amadé-vár is a közelben, amit én speciel még nem láttam sosem, s jó lett volna megnézni. Dávid kocsmázott volna legszívesebben, Katának mindegy volt, bár talán kicsit jobban hajlott az Amadé-vár felé. Végül a vár megtekintése mellett döntöttünk, s aztán egy elágazásban (egy sikertelen stafétuszkeresés után) az ennek megfelelő úton haladtunk tova.

Utunk az ún. Potácsházhoz vitt, mely egy kulcsosház, mellesleg mellette volt stafétusz. Ez volt egyébként a túrában egy amolyan bázis, ahol aki igényelte, tudott sátrazni, s a szervezők főztek gulyást. 
Begyűjtöttük a stafétuszt (+ közben néhány kullancsot is), majd Dávid betért a házba megkérdezni, hogy hátha van még gulyás :-) És volt, és rögtön adtak is! Úgyhogy az asztalukhoz telepedtünk, s miközben igen jólesően fogyasztottuk a potyagulyást, megtudtunk néhány infót a versenyről. Pl. hogy elég sokan elhaláloztak :-) Mi egy darabig elsunnyogtuk azt az infót, hogy mi is ebben a cipőben járunk, de aztán kitálaltunk, s így már a szervezők is megértették, hogy miért vagyunk olyan ráérősek, jókedvűek és viszonylag kipihentek :-))
 Megkaptuk a pólókat is, melyek haloványsárgák valának, a verseny csontvázas logójával. Tyűűű, de örültem neki: van egy túlélőpólóm!! :-)))

Nem maradtunk túl sokáig, várt még ránk a pálos kolostorrom, az Amadé-vár, aztán fél 4-kor a cél Göncön (esetleg a kocsma is).  Úgyhogy indultunk is egy viszonylag konszolidált emelkedőn a pálos romok felé, mely azonban konszolidáltságától függetlenül hatást gyakorolt a tempómra.

A rom nagyon jóféle, nagyjából abban a fázisában a romosságnak, melyet én kedvelek! Az e témában szűkszavú Wiki szerint a 14. század végén kezdték építeni, szóval bőven van története a helynek!

odabentről
idekintről

Itt is volt egy stafétusz, melyet Dávid levadászott. Én pedig az "oltáron" hagytam egy szép ragadozó madár-tollat, melyet már egy ideje magammal hordoztam - most azt mondta az intuíció: ide hoztam.
Régészeti feltárások nyomait láttam (megszámozott kövek, néha lefóliázva), de nem tűnt aktív cselekvés nyomainak - szóval ha régészkednek is, csak módjával teszik szerintem.

A romtól patakvölgyben haladtunk tova, ami elég szép volt, sziklákkal hintve. Itt néhány tereppontot nem sikerült megtalálni, de sebaj, a játék szempontjából már nem számított.
Egyszer csak Kata gatyóján egy magának épp gubót szövő hernyót láttam meg (remélem, biológiai oldalról nem nyilatkoztam most nagy blődséget :-D). Marha érdekes volt: két ránc közé fészkelte be magát, és aktívan dolgozott a szövésen, jobbra-balra ingatva a "fejét"!

 
Szegényke ám hiába dolgozott, mert én orvul eltávolítottam... Bocsi, hernyóka!

Megérkeztünk aztán a vár alá, ahonnan erőteljes hegymenet vette kezdetét. Lemaradtam, többször megálltam. Jó fárasztó volt!
De persze megérte, mivel nemcsak hogy várrom várt odafent, hanem szépkilátás is sziklákról! Mmm, imádtam! Elpihentem egy kicsit a langyos köveken, gyönyörködtem a zöldellő Zemplénben, és hálát éreztem, hogy itt tudok most lenni!

a kilátós sziklák
... s a róluk eső látkép

Az Amadé-várból egyébként nem sok van már meg. Wiki itt is a segítségemre siet: a várat a 13. században építették, és Amadé nádor, s általa az Aba család fészke lett. Történelmi hányattatások során pusztulni hagyták vagy elpusztították, ma már csak az egykori öregtorony romjai láthatók.

a maradék

Innentől elkezdtünk sietni. Ennek okai közt találjuk az idő sürgetését, hogy fél 4-re Göncön legyünk; a vártól levezető lejtőt, melyen a gravitáció vonzott minket sebesebben; valamint hogy az ég nekiállt dörögni és beborulni. Ezt jósolták egész hétvégére, de csak most, vasárnap d.u. 2 körül kezdett rá.

Sebes tempónkat a völgybe való leérkezés mérsékelte, majd még jobban a szemközti domboldalra felkapaszkodó út. Katáék időnként bevártak, mert itt igen visszafogott tempót diktáltam. Egy porcikám sem kívánta már az emekedőket, s alkalmasint meg is kérdeztem tőlük (kiknél a térkép volt), hogy milyen szintek várhatók az út további részében. Nyugtáztam, hogy csak a nyeregig kell felmászni, onnan aztán Göncig lejtő vár minket. Okés!

A vártól kezdve követtük-előzgettük egymást egy másik csapattal. Most itt is a nyomukban haladtunk, látótávolságban tőlük.
Az esőt nagyszerűen megúsztuk, mert a dörgés nem jött közelebb, a beborulás sem fokozódott. Hamarosan már Gönc határában jártunk, a Hernád lapályának szélén, épp elhagyva a hegyet. Kata elkérte a fotómasinámat, és szép képet lőtt vele:


Vissza-visszanéztem az erdővel borított hegyre, s lélekben már búcsúztam tőle. Persze, nem örökre :-) Ahhoz túl szép!

Bedöcögtünk Göncre, s a főutcán letelepültünk a járdaszélre. A buszmegállót már befoglalta egy csapat, ott sütöttek szalonnát :-) Dávid szóba elegyedett velük, melynek köszönhetően az alábbi étket kaptuk tőlük:


Mennyei volt :-)))
Kocsma a közelben nem volt, így étkeinket majszoltuk, meg kitaláltuk a hazautat, és vártuk a szervezőket. Amikor ők megérkeztek, leadtuk a füzetünket, majd elbuszoztunk Hidasnémetibe, onnan vonattal irány Miskolc, majd onnan a Keleti (s onnan nekem még Szfvár).
Együtt utaztunk a csapattal, akikkel a végén együtt haladtunk, s cseréltünk néhány tapasztalatot. Ami engem leginkább ütött: ők életben maradtak, de ennek fejében mindösszesen 3x20 percet aludtak!!! Váááá, ez nagyon durva! Az alvás most sokkal élesebben jelenik meg számomra, mint eddig, s ebben a versenyben az egyik legkomolyabb kihívás talán az alvás-nélküliség!

No, szóval ilyen volt a túlélőverseny :-) Beszéltük Katával, hogy ősszel tán beneveznénk egy Kishalálra, az elvileg intenzívebb, mert rövidebb, és ott aztán tényleg nincs alvás. Szóval, ha valaki kedvet kapott, jelentkezzen majd nálam :-)

2013. május 1., szerda

Az idei első sátras túránk a Bakonyban II.

Reggel Zsolti telefonja kakast mímelve jelezte számunkra, hogy 7 óra van. Ébren voltam egy ideje, hallgattam a szél susogását, szegény Zoli taknyos szürcsögő szenvedését, s egyik oldalamról a másikra hengeredtem. Zsolti egyből kibújt, s kérésemre tájékoztatott az időjárási helyzetről: 20 centi hó van, vakítóan tűz a nap, hatalmas a szélvihar és szakad az eső is :-). Megköszöntem a részletes információkat, s megkértem, legyen kedves idehozni a bakimat, mely az ő előszobájában töltötte az éjszakát a zsákommal együtt, majd én is kibújtam. Semmi harmat nem volt, minden száraz volt, és hűvös is ott az erdő mélyét. A fák hegyét már kapirgálták a Napsugarak, de ide még nem értek le. 

reggeli mozzanatok

Úgy terveztük, hogy 8-kor indulunk. Zsolti egyből nagy odafigyeléssel összecsomagolta a házát. Mi nem siettünk úgy a kutyaóllal, meg én reggeliztem is volna, de felmerült, hogy esetleg a jásdi kocsmánál együnk. Végül aztán itt most reggeliztünk, Zsolti és Zoli teát is főztek. És szinte csontra pontosan 8-kor sikerült is felkerekedni.

Először a Siska-kutat szerettük volna meglelni, s nem is kellett sokat ereszkednünk, rábukkantunk a rendhagyóan érdekes forrásra. Ez egy kiépítetlen, természetes forrás, ahol a föld alól buzog elő döbbenetes mennyiségben a víz. Lenyűgözve figyeltük! Egy palló volt keresztbe fektetve, és egy cölöphöz egy edény volt láncolva merítési segédeszközként, mely alkalmazásával mind megkóstoltuk a forrás vizét.

a Siska-kút
a kút Napfényben

Percek múlva már be is értünk Jásdra, s egy széles fahídon átkeltünk a Gaján. Itt fotóztuk az árnyékunkat a vízen, majd a reggeli napfényben a harsányzöld vidéket megtekintve mind megegyeztünk abban, hogy Jásd és környezete szép kis hely!

Jásd

Kicsit baktattunk a kertek végében, majd a pecsétet őrző kocsma kedvéért kicsit le kellett térnünk a KÉKről. Váltottunk pár szót egy bácsival, és pár simítást lelkes kutyusával, egy border collie-val, majd nemsoká már a kocsma előtti padokra cuccoltunk le. 
A KÉKnek Zirctől Jásdig tartó szakaszát a füzetem szerint 2010 decemberében jártam be, de néhánytól eltekintve szinte egyáltalán nem volt semmi emlékem. Így most számomra is újdonság volt, hogy a kocsma kapuján van a pecsét, amit be is nyomtunk, majd behatoltunk a kocsmába fogyasztani. Ott aztán én kapucsínót és jégkérmet vettem, összesen 300 Ft-ért, ami nagy megelégedésemre szolgált. A kocsmáros néni nagyon kedves volt, kicsit beszélgettünk vele az előző napi mulatságról, meg a mi túránkról, aztán mire én kimentem leülni a többiekhez szerzeményeimmel, Zsolti már mély csevelybe bonyolódott egy helyi arccal. Az a fajta bácsi volt az illető, aki kézkezi munkás éltetet élt (favágó volt), bejárt sok helyet, de igazából számomra mindezt nem a legszimpatikusabban adta elő. Beszédét sűrűn teletűzdelte "bazmeg"-gel, és a hangneme sem épp boldog ember benyomását keltette. A vele való beszélgetésben nem sok értéket véltem felfedezni, így én bele sem folytam a dologba, inkább kiélveztem egyszerű kapucsínómat, majd a kakaós jégkrémemet. 

Aztán indultunk, de a közeli kék kútnál meg is álltunk vizet vételezni és nekivetkőzni, mert a Napocska már bőven ontotta sugarait. Jóllehet a szél is fújt, de sejtettük, hogy a menetelés közben nem fázunk majd. Újra megcsodáltuk a zöldellő dombokkal körülvett falut, majd mentünk.

A falutól nem messze már meg is álltunk némi bámészkodás erejéig, hiszen itt volt egy Szentkút és kálvária. Áttocsogtunk a belvizen, letettük zsákjainkat egy padra, majd önállóan bóklásztunk kicsit. Én elsőként a stációk és a kálvária lefényképezésének láttam neki nagy gonddal, ugyanis van egy kedves ismerősöm, aki a blogjában az ország kálváriáit igyekszik összegyűjteni, s neki szerettem volna jó anyagot szolgáltatni. Ő egyébként Aranyos Fodorka, és itt tudjátok nézni a blogját: Csendhegyek.
Így aztán végigjártam a stációkat, fel egészen a tetejéig, majd élvezettel legaloppoltam :-) Ott aztán odaadtam Zsoltinak a környéken rejtőző geoláda koordinátáit, s ő Döggel karöltve keresésre indult, én pedig megtekintettem a hely többi részét.

a jásdi kálvária
sudár jelenés :-)
ébredező szépségek

Zsolti, miután végigcsörtette a bozótost, azzal az infóval jött vissza, hogy a láda valszeg a kerítésen túl, valahol fenn a szántóföldek felé leledzik, így ezt most ejtettük, s helyette inkább az indulás mezejére léptünk. Ám alighogy kitettük a lábunkat a szent hely kapuján, máris barátságos emberek állítottak meg minket, akik egy asztalnál épp zsíros kenyereket kentek, melyből habozás nélkül megkínáltak minket! Már megint :-)) Zsolti és Zoli nem ettek, én azonban egy apró szeletet elfogadtam. Nem voltam éhes egyáltalán, viszont a gesztus iránti tisztelettől vezérelve elvettem egyet, s meghagymáztam magamnak. Közben kiderült, hogy a jásdi polgármesterhez és a képviselő testület többi tagjához van szerencsénk, kik a környéken rendezett biciklis túra egyik frissitőpontját készítik épp elő. A polgármester úr rendkívül kedves és barátságos volt, nyoma sem volt rajta a politikusokra jellemző vonásoknak, s a szeme mosolygása engem külön örömmel töltött el! Elragadtatva vettünk búcsút tőlük. Micsoda jó dolgok történnek velünk! :-)

Innen nagyjából a Gajával párhuzamosan haladtunk, fás réteken, s utunk elvitt a Vadalmás malom mellett. Nem álltuk meg, hogy meg ne tekintsük, és nagyon szépnek találtuk a helyet! Leltünk érdekes, több lábon álló vén fűzfákat, öreg malmot, harsányzöld füves udvart, aszalt békatetemet, barátságos kis fahidat, ódon fenyőket. 

a Vadalmás malom
a malom udvara, mely most vélhetően vendégház

És kicsivel odébb napunk újabb csúcspontjának helyszínére érkeztünk: ott, ahol utunk átvezetett a híd nélküli Gaján, játékos gyerekekké vedlettünk, és hosszú ideig vígan elpancsikoltunk a bokáig érő habokban :-)))
Azzal kezdődött a dolog, hogy volt egy keskeny fácskákból összeállított átjárószerű képződmény, melyen Zoltán megpróbált áthaladni. Kaptam is már elő a fényképezőt: tudtam, ezek a képek majd vidám emlékeket szolgáltatnak :-)) Zsolti ezenközben csúcsszuper bakijában egyszerűen átgázolt a patakon. Zoltánnak is sikerült aztán átbillegnie, majd Zsolti kezdte el emlegetni, hogy milyen jó lenne mezitláb a vízen átmenni, és hogy ezt Ági nemrég megtette a Pilisben (?). Úgyhogy az ötlet engem is elkapott, levettem a bakikat és zoknikat, s kezemben velük átkeltem a kavicsos és jeges vízen. No, utána aztán tett tettet követett, s azt vettük észre, hogy mindhárman mezitláb a vízben viháncolunk és pózolunk a fényképezőgépek előtt: először Zsoltiéval, majd az enyémmel készítettünk időzített fotókat. Nagy móka volt!!! :-D

át bakiban!
kezdeti óvakodás
félúton
bukdácsolván a kavicsokon (fotó: Kerekes Zsolti)
érdekes testtartásunk a víz hőmérsékletére adott reakció :-)
Charlie angyalai bevetésen!! :-D
vízbefojtási kísérlet- sikertelen... ;-D
Babi néni ki nem hagyná a strandolást :-)))
Föld, Víz, Nap és Szél...

Azt vettük észre, hogy egész jól hozzászoktunk a hideg vízhez: eleinte még ugráltam, amikor kijöttem a vízből, hogy hamarabb távozzon az a jeges érzés, de utána már fel sem vettem a dolgot. Futottam még egy röpkét mezitláb a földön: a mezitlábazás maga a csoda!!! :-)

Elindultunk aztán, mert hát mégiscsak haladni volt érdemes, de még jó ideg vigyorogtunk a remek élmények után :-))
Nem voltunk már messze a Római-fürdőtől, ahol megintcsak hosszú szünetet iktattunk be, hogy jó alaposan körül tudjunk nézni, Zsolti pedig a vízesés fotózásával szeretett volna elkésérletezgetni. Így letámasztottuk a zsákokat a szikla tövébe, Zsolti belevetette magát a vízesés fátyolos megörökítésének technikai részleteibe, Zoli meg én pedig elsőként a Savanyú Jóska-barlangot indulunk felderíteni.

A Római-fürdő a Gaja egy részének a neve, ahol szurdokszerűen összeszükül, és több különböző nagyságú vízesést produkál. Iszonyat szép - és elég népszerű, most is elég sok ember volt itt. Vannak viszont olyan helyei, ahová egyszerű földi halandó nem merészkedik - na ott tumultus nélkül lehet felderítőzni :-)

a Római-fürdő

A Savanyú Jóska-barlanghoz kalandos kis út visz a szurdok fölött. Zolltán, ügyes voltál itt :-)
A barlang bejárható része egyébként nem túl nagy, néhány lépés, utána folytatásként egy keskeny odút véltünk felfedezni a vaku fényében. Nem találtuk túl látványosnak, nekem inkább az odavezető út tetszett.

Zsolti kísérletezik
igényes kellékkel :-)
és milyen jó eredménnyel! (fotó: Kerekes Zsolti)
tejfölös vízesés (fotó: Kerekes Zsolti)

Ezután hosszú felderítőút következett - legalábbis részemről. Zoltán letelepült egy kőre, én pedig rábíztam a fényképezőt, és leugrottam egy kevésbé járt sziklarészre. Ott aztán minden, kíváncsiságomat megragadó helyet megnéztem, átmásztam, átugrottam, lábat lógattam a Gajába - aztán rájöttem, hogy vissza fölmászni nem is lesz olyan egyszerű :-)) Megdolgoztatott a dolog, de sikerült :-)

(fotó: Kovács Zoli)
(fotó: Kovács Zoli)
 
Miután én kimászkáltam magam, Zsolti pedig kifotózta magát, úgy döntöttünk, leírás és Dög segítségével megpróbáljuk levadászni az itt rejtőző geoládát. Zsolti bepötyögte a koordinátákat - aztán elindultunk egy irányba, mely aztán nem bizonyult megfelelőnek, aztán Zsolti kereste egy helyen, én meg egy másikon, s Zoli is vadászta - mígnem egyszercsak valami reccsent egy kicsit az egyik bakim talpa alatt. No, odakotrok, hát ott lapít a láda. Ráléptem, úgy lett meg :-) Zsolti három érdeklődő muglival érkezett a ládához, kiknek elmondtuk, mi is ez a játék, én pedig közben belogoltam. Visszarejtettük, majd szedtük a sátorfánkat, hogy továbbhaladjunk.

Nemsokára egy csodálatos gyökérzettel rendelkező facsaládhoz érkeztünk, amit már egy néni is fotózott. Mi is megörökítettük monumentalitását, aztán a néni megörökített minket a gyökérzet előtt.

monumentális gyökérzet
(fotó: néni, Zsolti gépével)

Innentől úgymond követtük a nénit, ki hol elhagyott minket, hol pedig újra megláttuk. Zsolti levonta a saját következtetését: ahol a néni megáll, valami látnivaló van, figyeljünk :-)
Hamarosan Bakonynána közelébe értünk, s megint egy egykori malomépület közelében haladtunk el. Az azonban elég jó állapotban volt, s mint később megtudtuk, szállóhelyként működik jelenleg. 

volt lajkómalom

Zoli mondta, hogy itt ne a KÉK által jelzett úton menjünk be a faluba, hanem egy betonlapokból kirakott utacskán. Egyébként a néni is erre ment, és hamarosan utolértük, merthogy lecsüccsent a járda mellé a fűbe elszívni egy cigit. Kicsit beszélgettünk vele, s megtudtuk, hogy néhány hónapja lakik Bakonynánán, előtte Adonyban élt (hogy őt idézzem: a világ egyis legrondább helyén), de ahogy nyugdíjba ment, elköltözött egy számára jobb helyre. Amúgy meg vagy' 40 évig kohászkánt dolgozott Dunaújvárosban a Vasműben! Nem semmi néni volt, szép felderítőutakat kívántunk neki, s mentünk tovább a kocsma felé a pecsétért. (Ekkor fordult meg egyébként a fejemben, hogy micsoda nagyszerű néptörténeti gyűjteményt lehetne összeállítani a túrázásaink során megesett találkozásokból!)

A kocsma előtti napernyős padokra cuccoltunk, majd bevonultunk pecsételni, aztán én vettem egy gyümölcsös sört, Zoli is sört, Zsolti pedig a megszokott kólát (ha jól emlékszem). Pihegtünk kint egy kicsit, szopogattuk az itókát és rágtuk a Győri Édest :-) Közben odasündörgött hozzánk egy nagyon barátságos és közvetlen cirmos cica, s mi elhűlve láttuk, hogy az egyik szemével valami nagyon nincs rendben. Mélyebben is ült gödrében, no és eléggé sötét színű volt... Később kijött a kocsmáros néni, s tőle megtudtuk cicó történetét, akit egyébként Zoli elkeresztelt Terminátor cicának a szeme miatt :-) 

Terminátor cicó :-)
hamarosan jönnek a kisTerminátorok :-)

Szóval cicó történetének lényege, hogy amikor kicsi volt, a kutya úgy megnyaggatta, hogy majd' kikotorta az egyik szemét, vagy tán ki is kotorta... Cicó nagyon beteg volt, kétséges volt, megmarad-e, de aztán az élet mellett voksolt, felgyógyult, és most félszemmel ugyan, de kikapós és barátságos cicó módjára éli életét, és nem fél a kutyáktól :-)

Meleg volt, a Nap is szítta az erőnket... Még 10,5 km-ünk volt Zircig, s a térkép szerint ez a szakasz nem tartogatott olyan érdekességeket, melyekhez mostanában már hozzászoktunk. Mindenképpen említésre méltó azonban az a totálisan mocorkás szakasz, amit bejártunk! Az ösvény néhol alig látszott, össze-vissza kígyózott, sokszor a jelzések is oly távol estek egymástól, hogy Dög folyamatos készenlétben volt. Csudajó rész volt egyébként: erdei alig-ösvény patakonátkeléssel. 

Lord Zoltán helyet foglalt a mocorkásban :-)

Megint el-elszakadtunk egymástól. Egyhelyütt egy rom küzdött az út mellett a bozótossal, ez határozottan ismerős volt nekem 2010-ből! Akkor összemászkáltam, most kihagytam. A térkép nem jelezte, de szerintem Veimpuszta közelében van (hacsak nem magához a pusztához tartozik).

jókora rom
színek

Én eléggé fáradt voltam már. Zsoltiék Nagyesztergár közelében lecsüccsentek egyet fújni egy farakásra, én jólesően követtem példájukat. Zsolti a napi sokadik Horalky-ját fogyasztotta, most én is így tettem, valamint egy almát is benyomtam. Itt aztán Zoli kitalálta, hogy ha jól megyünk, elérjük a 17:15-ös vonatot Zircen. Már jó ideje ez a vonat volt egyébként a cél, bár eleinte voltak olyan tervek, hogy Zirctől majd még túrázunk egyet a Cuha-völgyben, s visszavonatozunk Zircre, de mióta Zoltánunk is munkásember lett, neki is kell az esti pihenés, szóval preferálta ezt a bizonyos vonatot :-) Mivel pedig váltig állította, hogy el tudjuk érni, gyors felcihelődtünk a további pihenés helyett, s vadabb menetbe fogtunk. Nagyesztergáron "L" alakú utat jártunk be, a főutca végig emelkedett, hát munkás volt főleg a tempónk mellett... Nagyesztergártól Zircig végig az aszfaltos út mentén kell menni, de lenyomtuk jól, és bő negyed órával a vonat érkezése előtt beértünk az állomásra.

Hátravolt még a jegyvásárlási procedúra, mely most valóban az volt, ugyanis elfogyott a jegy, és bonyolult, 3 példányos nyomtatványt kellett a pénztárosnak kitöltenie jegy gyanánt. Megírta azért a tőle telhető legnagyobb sebességgel, Zoli benyomta a hiányzó KÉKpecsétjét, majd hamarost jött is a kispiros, melyre feltettük magunkat. 

Egyetértettünk abban, hogy remek 2 napot töltöttünk a természetben! Jól indul a nyári szezon :-)

tipikus Windows háttérkép - Zoltán kívánsága szerint :-)