Translate

2015. március 11., szerda

A medvefarkasember nyomában az Alacsony-Tátrában

"Porszem" csapatunk februári túrája - kihasználandó még a hó + magashegy nyújtotta kombinációt - újfent az Alacsony-Tátrába tendált, konkrétan Vysná Boca/Királyboca nevű település környékére. A főhadiszállásunkat eme falu Penzion Barbora nevű létesítményében rendeztük be, s szombaton és vasárnap a környező hegyek felhőzónájába emelkedtünk túrázás okán.

A péntek este 8fős csapatunkat már Hévízgyörkön, Csaba lakjában találta. Folyt a bor, a pálinka és a tócsni. Balázs 2 snowboard-dal állított be, s nagy tervekkel, hogy majd ő és Csab snowboard-oznak jókat. Judit és én telefon előlapot cseréltünk, miáltal mindketten egyedi pepita telefonokra tettünk szert. Dóri most először láttatta velem haját kiengedett állapotban :-) Csongor és Gabi sokat meséltek a túravezetői tanfolyamról, melyre épp járnak, Parbapapink pedig jó későn futott be, többnapos családi "nyaralásról" érkezvén. 

Szombat hajnalban a szembeszomszéd ablakban megjelenő rosszalló pillantásainak kereszttüzében a sötétben fejlámpázva telipakoltuk a 9 személyes kisbuszt, majd Csab vad kormányzása alatt nekivágtunk a már ismert útnak Hatvan, majd Salgótarján felé, hogy Somoskőújfalunál átlépjük a határt, aztán már csak jópár település, kanyargós út fel és le, Breznó, majd további szerpentinek után megérkeztünk Királybocára. Leparkoltunk a Hotel Barbora nevű objektum parkolójában, majd űzni kezdtük a túrára való átöltözés és felszerelkezés mozzanatait. Balázs élénksárga űrruhát húzott, Papi pedig csodanarancs nadrágban pompázott, melyet kedvtelve gusztáltunk, oly tetszetős színben tündökölt :-)

érkezés után, indulás előtt (fotó: Gedei Dóri)
A terv az vala, hogy visszabaktatunk kicsit az aszfaltút széliben, majd jobb kéz felé kitérünk a sárga jelzésen egy völgybe, melyen feltúrázunk a gerincre a Bocianska-hágóig, ahonnan a zöld jelzésen folytatjuk utunkat a gerincen egészen a Rovná holá nevű csúcsig (1723 m), majd onnan újfent sárga jelzésen leereszkedünk Nizná Boca/Szentivánboca településre.

Végig hó volt, bár a völgy kezdetén még nem esett nehezünkre a haladás. A Boca-patak mentén vitt utunk, kétoldalt felmagasodó domboldalak, sokszor fától teljesen megkopasztva... Szeretném hinni, hogy nem az emberi mohóság kopasztotta meg őket, hanem inkább fabetegség, vihar, vagy ilyesmi... 
Hamar melegünk lett. Egyre feljebb haladva egyre szebb lett minden, fenyők közé értünk be.

Dóri és Judit
Barbapapi suhan :-)
Ahogy emelkedtünk, a hó egyre mélyebb lett. Járni rajta nem lehetett, ahhoz nem volt elég kemény, így aztán a lépten-nyomon egyre mélyebbre való beszakadás nehezítette utunkat. Mindemellett a fenyők között a szűzhóban ragyogó napsütésben járni az egyik legfantasztikusabb élmény... :-)

Egyhelyütt épphogy csak kiszúrtuk, hogy elkanyarodik a jelzett út. Itt ugyanis már út nem volt, csak hó és fák mindenfelé, valamint korábbi nyomok, melyek egyenesen haladtak, de Dóri kiszúrta, hogy a fán a jelzés jobbra mutat, így a téveteg nyomokat elhagyva mi is arra tartottunk. Innen különösen mély hó következett, beleszakadásaink térdtől combnyakig terjedtek.

kimászka
Napos havas fenyős csodaság!
királyság! (fotó: Gedei Dóri)
szűzhavon át a fény felé
Aztán fentebb a jelzés már nem volt sehol. Sejteni vélem, hogy a bevágásban mehetett tovább, mi viszont némileg jobbra tartva az oldalban tapostuk a havat felfelé. Sanyi és Balázs lemaradtak, mivel Sanyi úgy gondolta, haladásában a hágóvas segítséget jelent majd, így felcsatolta azt. Csongor és Gabi megfontoltabban érkeztek, s korábban jelezték, hogy lehet majd visszafordulnak hamarosan.
Csodaszép volt egyébként a táj, ezek a változatosan álló behavazott fenyők a behavazott térben rettentően elbűvölnek!! S mikor egy fenyő alatt egy foltnyi zöld áfonyát pillantottam meg, valósággal elaléltam gyönyörűségemben :-))

Dóri fürkész s rápihen a folytatásra
képeslap :-)
Felmagasodva szépen befelhősödtünk, majd egyszer csak már a gerincen voltunk. Egy kis oszlopka köré gyűltünk, mely pőrén állt ott, csupán egy csinos zöld turistajelzést viselt magán. Judit, Dóri, Csab és én elővettünk itt némi elemózsiát és italt, míg a többieket vártuk. A nagy felhősségben ilyen volt egyébként a kilátásunk:

kilátástalanság
Itt, a gerincen pillantottuk meg először a nyomokat. A nyomokat, melyek nem emberéi voltak, s melyek aztán 2 napig (s még tovább, még ma is!) vita tárgyát képezték köreinkben. Merthogy ezek a nyomok talppárnával és körmös ujjakkal rendelkeztek, akár egy kutya nyoma, ám kutyát nem valószínűsítettünk idefent csatangolni. Én rögvest farkasra gondoltam, de felmerült a medvenyom-kérdéskör is...
Mivel Dórit gyötörte a menhetnék, így ő előbb elindult azzal az önként vállalt küldetéssel, hogy megpróbálja meglelni a következő jelzést, azaz felderíteni, pontosan merre visz utunk. Ugyanis közel s távol nem látszott turistajelzés (más sem nagyon...), így csak azt tudtuk, hogy melyik irányba kell mennünk, de már pontosabban az út nyomvonala rejtve maradt. Mikor aztán befutottak a többiek is - Gabi és Csongi is, akik mégsem fordultak vissza -, globálisan elindultunk a gerincen.

Nagyjából találomra haladtunk. Próbáltunk lehetőleg a legmagasabb terepvonalon menni, amennyiben ezt a bokrok engedték. A rejtélyes nyomok végig velünk haladtak...
Láttunk csodásan behavazott kis őrszem-fenyőt, szélzászlóként fákra fagyott firn-mintázatot, s lekopaszult fenyvest, melynek kérgén égésnyomokat fedeztünk fel...
Egyhelyütt behavazott törpefenyves zárta el utunkat, mi pedig nekiálltunk átvergődni rajta. Az "átvergődni" ige nagyszerűen találó ebben a jelzői módban, ugyanis gyakorlatilag fenyőkön jártunk, így folyton közéjük szakadtunk, s kemény munkával tudtunk csak előkecmeregni, hogy aztán a következő lépésünk újra a mélybe mélyedjen...
Balázs olyan viccesen vergődött, hogy egész képsorozatot fecséreltem rá, akarom mondani: képsorozattal díjaztam :-D

Bali vergődik...
...majd bohózatba vált :-)
Papi is szenved :-) (fotó: Gedei Dóri)

Ami a rejtélyes nyomokat illeti: találtunk egy helyet, ahol le volt tapodva a hó, és vérnyomok is voltak... Aztán ahogy tovább mentünk, egyszer csak szörnyen bűz ütötte meg orrunkat. Balázs bevállalta a dolgot, de aztán kiszúrtunk a havon egy frissnek tűnő, szürke kakát, mely szerintem egyértelműen elhappolta Balázstól a kétes dicsőséget. Alaposan megvizsgáltam a szart: szőrök voltak benne! Szerintem farkasszar volt :-D Nem sokkolom a blogolvasókat egy kaka képével, de aki szeretné megnézni a beazonosítás segítése érdekében, annak szívesen elküldöm, jelezzétek! :-)

Jégcsapot rágicsáltam, mely Balázsnak ötletet adott, s végül 2 jégcsap az orromban kötött ki s megörökíttetett :-D Orrjáratocskámat sikeresen megsértettem, melynek következtében jó ideig véreset fújtam ki :-)

vajon ha sokáig nem fújnám ki az orrom...? :-)
Most már egyre hosszabb ideje haladtunk a magunk sem tudtuk pontosan, hol is. Nem lehettünk biztosak abban, hogy a csúcs (a Rovná holá) még előttünk van-e, s nem hagytuk-e el. Nem tudtuk, hivatalosan hol vezet az ösvény, mivel mindent emberlábtól szűz hó borított. Turistajelzést egyet sem sikerült találnunk, ez is azt mutatta, hogy valszeg nem az ösvényen megyünk. A térkép ábrázolta domborzatot sokat néztük, viszont a való környezetünk domborzatát nemigen láthattuk ezen időjárási viszonyok közt. Ennél fogva a tájolót sem tudtuk volna sokmindenre használni még akkor sem, ha nem marad a kocsiban, hanem itt van velünk :-)) Csongor jelezte, hogy ők most visszafordulnak Gabival, s ezúttal így is tettek. Mi pedig kitűztünk egy időpontot, hogy ha addig sem leljük meg a csúcsot, akkor mi is visszafordulunk. Erre asszem még 3/4 órát hagytunk magunknak.

Haladtunk tovább a medvefarkas nyomaiban, s így lettek a hegyen medvefarkasember nyomok. 
Itt különféle észlelések következtek. Sajnos csak egyre emlékszem, azt gyorsan le is írom, mielőtt még kimegy a fejemből :-) Az észlelést Csab tette meg. Egy laposabb részre értünk, ahol a hó szelíd fodrokat vetett a talajon. Mint valami hullámos homok egy parton. Csab azt észlelte itt, hogy ilyen hullámok akkor képződnek, ha a szél átbukik a gerincen, a csúcson - azaz ha most ilyet látunk, akkor itt kell lennie valahol a csúcsnak! Ekkor aztán meg is pillantott valami sötét tömeget a nagy fehérségben, s már kiáltotta is, hogy itt a csúcs! Hát ez csúcs: valóban itt volt! Nem múlt ám sokon, hogy ne találjunk rá! 

Nagy örömködve arrafelé tódultunk. A sötét tömeget közelről megvizsgáltam: valami összetöredezett, nagy faláda volt. Nem bírtam másra gondolni, mint hogy ebben szállították fel a csúcsra a farkasokat, akik kitörve börtönükből szétszéledtek ;-)) Na jó, viccelek csak. De tény, hogy folyton ilyen hülyeségek jutnak eszembe :-D
Meglett aztán a csúcsoszlop is, köré gyűltünk, s most itt volt az ideje egy szusszanásnak, eszegetésnek, örömködésnek, csúcssörnek és csúcsszivarkának. No meg a csúcsfotónak, melyet most két részletben tettünk meg:

csúcsfotó I.
csúcsfotó II.
Az oszlopra s rajta az útjelző táblákra jól rá volt fagyva a hó, amit némileg levakartam. Egy útjelző tábla, pont mely nekünk kellett, a földön hevert. Most már csak a nekünk tetsző irányba kellett volna felszerelni, hogy jófelé mutasson :-))) Mentek itt a tárgyalások arról, hogy melyik irányba kell nekünk most menni. A közelben egy kövön egy sárga négyszög jelzés figyelt, de ez volt minden. Az érzékeink is azt mondták, hogy arra haladjunk, majd pedig síléc-nyomokat vettünk észre szintén ebben az irányban. Nekiálltunk ezeket követni. Egy idő után azonban ezek a síléc-nyomok eléggé eltértek, úgyhogy itt lefolytattunk egy tárgyalást a térkép köré gyűlve. Ki kell emelnem Dóri nagyszerű hozzászólásait; én most először hallottam őt így tájékozódás témakörben megnyilatkozni, s megvallom, igen jónak találtam, amiket mondott!
Papi és Bali nem vettek részt a tájékozódási vitatásban. Úgy láttam, mintha Papi elfáradt volna, Bali pedig úgy bepunnyadt.

Végül a közös döntés hatására egy szép fenyves szűzhava felé vettük az irányt. Istenem, de csodás is volt! Mély szűz hó a fenyők közt, odáig vagyok az ilyenért!! Csusszanva-evickélve haladtunk lefelé birodalmi lépegetőként. 

ereszkedés a szűzhavas csodafenyvesben
Ahogy alászálltunk, a felhőrétegből is kikerültünk. Leláttunk egy völgyre, melyben patak folyt, faházakat is látni véltem... Rájöttem: ez az a völgy, amin ma utunkat megkezdtük felfelé. A többiekhez szaladtam és elújságoltam felfedezésemet. Bólintottak, hogy ők is ezt tárgyalták. Így már tudtuk, hogy időben leérünk, s idő kínálkozott Balinak és Csabnak, hogy a Vysná Boca fölötti sípályán - ha alkalmas rá - teszteljék a snowboard-okat. Sajnos azonban Bali oly mértékben bepunnyadott, hogy még siklani sem volt kedve... Azt hiszem, halálra unta magát :-))

Hamarosan már a falu is látszott, illetve a sípálya, melyet közelítettünk, nemsoká pedig már a szélében sorjáztunk lefelé. Nekem elég alaposan csúszott a bakancsom, s leguggolva csúszni kezdtem, majd hamarosan már visongattam, mivel nagyszerűen megindultam - kissé túl nagyszerűen is, alig bírtam megállni :-) 

ereszkedés a felvonó alatt
A felvonó nem működött, ám egyszer csak megindult, és egy pasas meg egy nő jöttek rajta felfelé. Mellénk érve szlovák nyelven intéztek szavakat hozzánk, de azt mi nem értettük. Miután felvonták magukat, nekikezdtek lesiklani, de csak lájtosan, s célirányosan felénk tartva. Sanya papi nem állt velük szóba (mivel, bár értette őket, túl bunkónak találta a stílust), Csab viszont jelezte, hogy angolul inkább értünk, s így tudtuk meg, hogy az az óhajuk, hogy fáradjunk át a pálya túlsó oldalára, s ott ereszkedjünk alá. Készséggel meg is tettük ezt. Változatosan, ki csúszkálva, ki óvakodva haladtunk. Jött aztán egy ratrak, csak úgy hányta a havat, alaposan megbámésztam.

Ki jobban, ki kevésbé ázott bakancsban ért le a parkolóba a kocsihoz. Csong is előkerült, s kiderült: pár perce érkeztek ők is vissza Gabival. Némi cuccolás után globálisan bevonultunk a Hotel Barbora vendéglőjébe, és egy darabig elsörözünk, elforrócsokiztunk, elhetvenkétszázalékosTátrateáztunk. Én teljesen friss és fitt voltam, mielőtt ide beültünk, de most itt a melegben leülve olyan álmosság tört reám, hogy na... Judit hasonlóképp nagyokat ásítozott.
Kivonultunk aztán, s a recepción bejelentkeztünk: mink vagyunk a magyarok, akik szobákat foglaltak a Penzion Barborában. Megkaptuk a kulcsokat, meg valami homályos magyarázatot arról, merre is van ez a panzió. Állítólag kocsival nem volt érdemes odavonulni, így magunkra kaptunk a kisbuszból minden fontos holmit, s egy egykori bányászjáraton átmasírozunk az út alatt.

Meglett a panzió is, mely kivilágítva és - úgy tűnt - üresen várt minket, bensejében kellemes meleggel. Szobafoglalás, nekivetkőzés, majd míg Csab és Csongor elmentek sörért az igen közeli kocsmába, Sanyi összeállította a konyhánkat - hát mit ad isten: ezúttal is a wc-ben :-)))))))) Úgyhogy megint zajlott a "főzzünk a slozi mellett" életérzés, s én nagy örömködve fotóztam a látványt, íme:

a magyar 3:1 :-)))
Chef bácsink önzetlen szorgalommal és szeretettel készített számunkra tojáslevest belefőzött tortellinivel, majd pedig Csaba készlecsója lett második fogásként felmelegítve. Közben körbe járt egy kínálós izé, melyben olivabogyó, szárított paradicsom, valamiféle gomba és sajt, s hasonló ínyencségek voltak. Szerintem mennyei vacsi volt, bár sajnos nekem a levesnél végem volt, mást már nem tudtam enni... Közben jókat nevettünk olyan állatságokon, mint pl. a zuhanyzóban megejtendő disznóvágás :-))) Akartunk activityzni is, de egyenlő nagyságú papírcsíkok elkészítésén kívül nem jutottunk benne semmire. Én eléggé elálmosodtam, s a fejem is fájt, melyben Csaba is osztozott, így mi hamarost elköszöntünk a néptől, s visszavonultunk.

Másnap reggel keltünk, reggeliztünk (Sanyi a maradék lecsóval lepett meg minket, valamint kacsamájpástétomot is szervírozott), majd felmálháztunk minden cuccost, s elvonultunk vissza az autóhoz. Tiszta idő volt, de ma is látszott, hogy a környező magasabb régiók felhőrétegbe bújnak. Így aztán tudtuk, hogy mai osztályrészünk ugyanaz az antipanoráma lesz, mint a tegnapi.
Csapatunk most ketté vált, mivel Gabi, Dóri és Csongi egy kisebb távot terveztek menni. Ők elvitték az autót Certovicá-ra, s ott a környéken terveztek túrázni, mi pedig a tervek szerint a túránkat ott fejeztük volna be. Hát, a terv ma sem jött össze :-))

Judittal elöl haladtunk, s beszélgetésbe mélyedtünk. Valamint rendre a hóba is, mivel persze ma is elég mély hóban haladtunk. Valami korábbi lábnyomon gyalogoltunk, melynek kontúrjait a hóban már az idő elmaszálta. Gyönyörű áfonyás-fenyveses oldalban jártunk, elképzeltem ezt nyáron, hó nélkül, mikor zöldellő fenyők és még jobban zöldellő mohák léteznek itt... A kék jelzés szaporán mutogatta magát.

Felértünk aztán egy erdészeti dózerútra, s azon haladtunk tova. Ámde egyhelyütt már gondolkodóba estünk, vajon még a jelzett úton vagyunk-e, mivel jelzést egy ideje már nem sikerült megpillantani. Judittal töprengve figyeltük a térképet, de én speciel nem tudtam kisütni, hogy hol lehetünk egészen pontosan. Sanyi nekiindult egy oldalban felhágó utacskának, hogy megnézi, arra lát-e jelzést. Bali is utána indult, majd fokozatosan mindannyian.
Egyre inkább a felhőzónába emelkedtünk, a hőmérséklet esett, a szél meg feltámadt, úgyhogy én egyre többmindent húztam magamra. Egy aprócska fennsíkon bevártuk Balit és Sanyit, majd újra a medvefarkas nyomain indultunk el. Ekkorra már Judit és Csab kitalálták, hogy letértünk a jelzett útról, de ha x irányba haladunk, el kell érnünk egy csúcsot, ahonnan majd tovább tudjuk magunkat navigálni a kívánt irányba. Úgyhogy innentől jelzetlen utakon, s az egyre konkrétabb és kérdésesebb titokzatos medvefarkas nyomdokain jártunk...

asztronauták a ködben :-)
Dolgunk nem volt könnyű, a mély hóban igazán munkás volt a továbbjutás, ráadásul meredeken kaptattunk felfelé, ráadásul bozótoson törtünk át, meg törpefenyők hegyén jártunk, melyek közé időnként megint combnyakig bekukkantottunk. S folyamatosan ott voltak az orrunk előtt a nyomok, melyek igazán mélyre süllyedtek be, így Csab részéről különösen kérdésessé vált a dolgok farkasi megoldása, lévén: ez igen súlyos kövér farkas kellett, hogy legyen... A későbbiekben előjöttem elméletemmel, miszerint a visnabocai muzsikus emeletes farkasok voltak ezek :-)

Ne feledjem: felmagasodásunk csodálatos látvánnyal is megjutalmazott minket, ugyanis a fenyők egyre vastagabb fehér csodaöltönyt vettek magukra, s így ámulva csodáltuk őket...

Piroska (alias Judit) pihen a téli fenyvesben :-)
A fákat kerülgettük, amerre úgy véltük, tán kevésbé mély a hó, ámbár ilyen hely nemigen volt. Időnként bizony a négykézláb való kaptatás bizonyult a leghatékonyabbnak, hisz úgy nem szakadtunk be mélyre :-)

térden kúszva a leghatékonyabb :-)
Aztán felértünk egy olyan helyre, mely csúcsnak tűnt. Itt leszusszantunk Judit, Csab és én, s vártuk a fiúkat. Akik aztán jöttek is, elsőként Sanya papi, aki elmesélte, hogy tisztára úgy érzi magát, mint egy háborús veterán a világháború után, mikor a városok tele voltak lábatlan túlélőkkel, akik hokedlire szerelt csapágygolyókon gurulva tudtak közlekedni... Szinte prezentálta is, ahogy térdig elásta magát a hóban :-)
Feltűnt aztán Balázs is a fák közt, illetve azt láttuk, hogy egy sárga szkafanderbe öltözött asztronauta küzdi magát előre egy bolygó erősebb gravitációs terében... Aj, de jókat nevettünk rajta, olyan viccesen közeledett :-))) Közben Papi hattyú halálát adott elő, így sikerült az alábbi, számomra ezentúl mindig derült élményeket felidéző kép:

akit fejbeszúrtak egy túrabottal, és az asztronauta :-)))
Nemigen vártunk, hogy szusszanjanak, már menni is akartunk tova, hisz mi már nekiálltunk fázni. Továbbindulva világos lett, hogy ez bizony még nem az a csúcs, amit mi el akarunk érni, mivel továbbra is emelkedünk. Időnként felhősen kiláthatatlan volt minden, de voltak napos ablakok, mikor leláttunk völgyekbe, sőt a Napkorongot is megpillanthattuk.
A fiúk irigykedve kommentálták, hogy bezzeg Juditnak és nekem mily könnyű a haladásunk, mert szinte fentmaradunk a havon... Tényleg, csodálkozva lestem, hogy ahol mi havon járunk, ott a fiúk folyton beszakadnak és ki kell mászniuk... Igen örültem most súlybéli adottságomnak :-)

Meglett aztán a keresett csúcs is, egy apró táblácska állott rajta. Innen Csab és Judit karlendítéssel mutatták az irányt, s megkezdődött a bozótharcunk a törpefenyvessel, merthogy utat mi bizony nem leltünk, úgyhogy csak át a növényzeten vergődhettünk. Vergődés volt a javából, az egyszer biztos!
Csab haladt elöl. Miután a törpefenyvesből rendes fenyvesbe értünk át, Csab már nem volt sehol, s én csak egy fenéknyi csúszásnyomot láttam. No igen, ő inkább úgy döntött, hogy a mély hóban való nehézkes evickélést lecseréli vidám, fürge és hatékony seggencsúszós módszerre :-) Lassan a többiek mindannyian átvették a módszert, csak én nem - nem tudnám megmondani, miért nem, de nem éreztem hozzá affinitást itt, a fák közt.

elbűvölő téli erdő
Viszont aztán kiértünk a fák közül, ugyanis egy tarvágásos oldal volt előttünk. Én már csak azt láttam, hogy Csab fürgén szánkázik lefelé a puszta felületen. Hamarosan Judit is követte, s engem itt kapott el a csúszkálásra serkentő szellemiség :-))) Eddigre Bali és Sanyi is megérkeztek, s Balázs előttem kezdett el csúszni, én pedig a nyomában, és ajjjjjjdekirályat szánkáztunk, marha jól csúszott a placc!!!! Isssstenkirály volt, vigyorogva csúsztam, s még az időnkén előbukkanó tönkök vagy sorompóként előttünk ágáló ágak sem szegték kedvemet :-))))

Mire leértünk, Judit és Csab már egy apró patak csupasz (értsd: hótól mentes) kavicsos medrében ácsorogtak. Odagyűltünk, majd a patak mentén indultunk lefelé. Lejjebb megálltuk némi elemózsát vételezni magunkhoz (arany mazsola, csoki, szendó, Giant Bar stb.), majd irány tovább. Valahányszor hómentes részre értünk, majd' elaléltunk gyönyörűségünkben. Azt hiszem, Judit kivételével mindannyiunk bakancsa merő víz volt, kinek termálvízben áztak lábai, kinek tán csak nedvesek voltak. Minden hómentes, azaz beszakadástól és kecmergéstől mentes résznek rettentően tudtunk örülni :-)

A túra vége az lett, hogy a Hotel Barborához értünk vissza, nem pedig Certovicá-ba :-) Így Csab még előbb felhívta Csongort, hogy jöjjenek vissza a kocsival értünk Vysna Bocá-ra. Megosztottuk egymással élményeinket. Dóri, Gabi és Csongor Certovicá-ról eltúráztak a Benuska (1542 m) nevű csúcsra, de ők is letévelyedtek a helyes útról egyhelyütt, ám aztán korrigálták valami oldalban való felmászással, s így végül megvolt a csúcsélményük.

Gabi és Dóri a Benuská-n (fotó: Sándor Csongor)
A kocsinál nagy átöltözést csaptunk. Akinek igénye volt rá, igyekezett minél előbb szabadulni a tocsogós zoknitól és vizes nadrágtól. Én is ezt tettem, a levetett zoknikból kifacsartam a vizet, mielőtt bevágtam őket a kocsiba. Istenkirály érzés volt száraz zokniban lenni és vizes bakancs helyett száraz túracipőt húzni!!

Beültünk még egy kicsit a Hotel Barbora éttermébe, mely az emeleten volt. Ki evett, ki ivott, s közben ment az eszmecsere a rejtélyes nyomok hogylétéről.
Medve?
Farkas?
Emeletes farkas?
Terhes kövér farkas?
Tappancs lenyomatos túrabot? (de akkor hol vannak az ember lábnyomai...?)
Stb.
Hiába minden, még a wifire kapcsolódott okostelefonok képkeresője sem oldotta meg a vitát.
Miután a pincércsajok figyelmetlensége miatt nagy megelégedésünkre nem kellett kifizetnünk egy kávét és egy kólát, távoztunk a vendéglőből, s hazafelé vettük az irányt.

Búcsúzom a túra tanulságaival:
  • a túranadrág feneke erősen ki tud bolyhosodni, ha azon csúszkálunk...
  • Karrimor márkájú bakancs vásárlását nem ajánlom azoknak, akik komolyan túráznak!! 12.000 Ft-ért 1 év 2 hónapig bírta... 
  • az Aldis/Lidlis, vakítóan narancsságra csodasínadrág egyetlen erénye a jólkinézősége...
  • basszus, a kamáslinak tényleg van értelme, méghozzá havas túrán!!!
  • a csuklón hordott, kitágult hajgumi pisilés során könnyen bele tud esni a wc-be... :-)))
  • Csaba idén sem fog snowboard-ozni Balázs lomhasága miatt :-P))))
  • téli túrán valóban megéri kis súlyúnak lenni!
  • jégcsapokkal csak finoman az orrjárat környékén...
...És az örök dilemma:
ki volt a titokzatos nyomok gazdája, a visnabocai medvefarkasember???