Radnai-havasok - 0. és 1. nap

Még ki sem hevertem a kameruni élményeket, 2 nap múlva indultunk Dóri-Andris-Laca-én (azaz Attila) összeállításban a Radnai-havasokba egy négynapos túrára. Dóri és én Budapestről indultunk a hajnalok hajnalán, majd két barátunkkal Debrecenben kiegészülve haladtunk tovább Szatmárnémeti felé. Innen busszal akartunk továbbmenni Máramarosszigetre, de Andris, aki a túra tervezését és szervezését vállalta, már előre megírta, hogy jelentős bizonytalansági faktora van a romániai buszozásnak. Itt ugyanis nem olyan szép, nagy buszok közlekednek menetrend szerint városok és falvak közt, mint (elvileg) otthon, hanem a kisebb busztársaságok kb. 12-16 fős kisbuszokat üzemeltetnek, amik elég bizonytalan időpontokban indulnak elég bizonytalan helyekről. Az általunk kinézett időpontban sem indult busz, hanem csak 3 órával később, addig városnézéssel ütöttük el az időt. Szép város Szatmárnémeti, sok magyar szót hallani, és alapvetően segítőkésznek mutatkoztak a lakosok, ha kérdésünk volt. A többiek megmásztak egy tűzoltótornyot is, én inkább lent várakoztam.

Tűzoltótorony

Helló :)

Szatmárnémeti, kilátás a toronyból - Andris fotója

A buszpályaudvar - Andris fotója

A pályaudvar büféjében dekkoltunk még egy órát, mire megjött a fehér kisbusz. Nem tudom már, hánykor volt a hivatalos indulási idő, de talán negyed órával előtte érkezett a busz, és amikor megtelt, a sofőr pedig megette az uzsonnáját, akkor elindult, még a "menetrend szerinti" időpont előtt, tehát a megadott indulási időpontokat inkább határértékként értelmezték. (Sajnos, erről egyszer mi is megfeledkeztünk.)

Máramarosszigeten elő kellett vennem halovány olasztudásomat, hogy elmagyarázzuk a buszosnak, hol is kellene minket letennie, végül egy magyarul is tudó lakos segített nekünk. M.m.szigeten Andris ismerősei láttak minket vendégül, és innen indultunk (megint a titokzatos fehér buszokkal) másnap reggel Borsára, ahol gyalogos túránk kezdődött. Borsán megejtettük utolsó vásárlásunkat: reggelinek való, csoki, gyümölcs és egy-két életmentő fontosságú tárgy került a birtokunkba. A helyi szupermarketből a legfontosabb zsákmányunk a Lion csoki volt, amely csak Dóri emlékeiben nem úgy élt máig, mint gyerekkorunk egyik legjobb édessége - így hát neki megtanítottuk, hogy már pedig az volt. :) Magyarországon is lehet újra kapni helyenként, de sajnos ritka csemegének számít.

A boltnál Andris szóba elegyedett egy rendkívül segítőkész biztonsági őrrel, aki praktikus tanácsokkal látott el minket a radnai túrázással kapcsolatban. A srác amúgy geológus, csak nem talált állást. Annyira belopta magát a szívünkbe, hogy vele készült a startfotónk.

A hivatalos startfotó

Borsán kb. 700 m tengerszint feletti magasságban voltunk, innen kellett felküzdenünk magunkat a Mosolygó-tónál lévő meteorológiai állomáshoz, első táborhelyünkhöz, 1786 méterre. Akárhogy is számoltuk, ez kb. 1100 méteres szintemelkedést jelentett, amitől egy kicsit tartottunk. A térkép kb. 6 km távot adott meg erre légvonalban, így pláne rémisztő volt az emelkedő. Sokáig a faluban meneteltünk és roskadoztunk a 20 kilós hátizsákok alatt, de a hagyományos erdélyi táj szépsége feledtette a szenvedést. Nekem legalábbis az volt, de Laca, aki nem rég kezdett csak túrázni, és Dóri, aki később is terminátornak bizonyult, láthatóan könnyedén haladt. A falu szélén megritkultak a házak; facsoportok, kaszálók és legelők választották el őket, utóbbiakról legelésző tehenek bambultak ránk értetlenül. Itt találtuk meg első áfonyásunkat, ez jó fél órára feltartóztatta az amúgy is "megfontoltan" haladó csapatot.

A falu szélén

Tündérbudi :)

A borsai legelők

Fekete áfonya

Áfonyaszedés

:)

De folytatni kellett, mert a felénél se tartottunk. Pár száz méternyi emelkedés után elértünk egy pihenőhelyre, ahol végre felbontottuk az első Lionokat. :) Pár perc szusszanás, cipőbetétcsere, vízhólyag-prevenció után nekiugrottunk a javának. Innentől már erdő kísérte a meteorológiai állomáshoz vezető szerpentint. A térkép négy éles jobbkanyart jelöl, ez azonban a valóság igen nagyvonalú leegyszerűsítése, hamar rájöttünk, hogy az út ennél lényegesen kacskaringósabb, így az előre becsült 6 km-es táv is lesz másfélszer annyi. Tempónk szerencsére nem volt öldöklő, mert az út szélén számos látnivaló akadt (Dóri, Andris és én biológusok lévén egy percre sem unatkoztunk), meg amúgy se nagyon bírtuk volna gyorsabban. A növények közül a tőzegboglár, a zöldike, a fecsketárnics, a kapcsos és a kígyózó korpafű, míg az állatok közül az elevenszülő gyík, a keresztcsőrű, valamint a cinegék (fenyves, búbos, kormosfejű) tetszettek leginkább.

Kígyózó korpafű

Fecsketárnics

Elevenszülő gyík

Tőzegboglár

Kormosfejű cinege

Néhány nagyobb kanyar után már tényleg azt hittük, hogy a domb mögött nem lehet más, csak a várva várt tábor, de csalódnunk kellett. Érezhetően magasan lehettünk, a törpefenyves zónában jártunk, amikor végre megtaláltuk a forrást, amiről tudtuk, hogy nincs messze a háztól. Megkóstoltuk a vizét, falatoztunk a körülötte növő áfonyásból, benyomtunk egy csokit, gyönyörködtünk a kilátásban, majd nekirugaszkodtunk az "utolsó" emelkedőnek.

Kilátás Borsára, szemben a Máramarosi-havasok

Itt én már tényleg nagyon kivoltam, azt se tudtam, hogyan igazgassam a hátizsákom pántját. Lacát  vízhólyag gyötörte, ami visszavett lendületéből, Dóri ellenben simán látótávolságon kívül hagyta a fiúszakaszt - de csak amíg egy kutyaugatás megtorpanásra nem késztette. Ez egyrészt jó jel volt, mert gyanítottuk, hogy a meteorológiai állomáshoz tartozhat az eb, de kicsit tartottunk a kutyákkal való találkozástól, sokat hallottunk már túrázóktól az erdélyi pásztorkutyák csapataival való találkozásokról. Szerencsére csak egyetlen kutya várt ránk az ösvényen, az sem volt akkora, amekkorának a havasi pásztorkutyákat ismertük, békésen kikerültük hát egymást. És megérkeztünk az állomáshoz! A Mosolygó-tó katlanjában jártunk, egy völgyben, amit 2000 feletti csúcsok vesznek körül. A tó egy kicsit feljebb volt, azt még nem láttuk. A házaknál néhány fickóval találkoztunk, megmutatták, hol lehet sátrat verni. A nap éppen lemenőben volt, de még látszott, milyen hihetetlenül szép helyre értünk.

A Mosolygó-tó völgye

Sátorozóhely

Táborhelyünk

Szalonnasütés

Gyorsan sátrat állítottunk, majd vacsorához láttunk. Ezen a túrán Dórival radikálisan szembehelyezkedtünk a konzervfogyasztással és egyet sem hoztunk, a múltkori zempléni kéktúrán ugyanis annyira megutáltuk őket. Helyette instant levesporokkal, szalámival és kenhető sajttal készültünk. Dia példájából okulván, próbaképpen, minimális (fél kg fejenként) magos kenyeret hoztunk csak magunkkal, hátha kibírjuk annyival is. És persze csomó csoki, sós mogyoró és szőlőcukor volt a menü. Teát főztünk, szalonnát sütöttünk, közben beszélgettünk, s amikor ránk sötétedett, lefeküdtünk. Az éjszaka folyamán vihar lehetett Borsa felett, de mi csak annyit láttunk belőle a sátoron keresztül, hogy velünk egy szintben nagyon gyakran, kb. percenként kétszer, villámlik. Vagyis mi lehettünk nagyjából a villámok szintjében, izgi volt! :)