egy falatka Medves

Kezdhetném egy rossz szóviccel: "barátom, a Medves-ajt" :-D

Hálaság, hogy össze tudtunk hozni egy kétnapos közös baráti túrát október 25-26-án. Túránk által megcélzott vidékké a Salgótarjánhoz közeli Karancs-Medves vidék avanzsálódott. A felvetés tőlem származott, ugyanis ez egy szűz folt személyes térképemen, viszont már oly dolgokat hallottam felőle, hogy mindaz igencsak kíváncsivá tett. Anett és Zoli 3 hete jártak itt, és annyira tetszett nekik, hogy Zoli azonnali lelkesedéssel átvette közös túránk megszervezését. Szállást és térképet szerzett nekünk, és konkrét tervekkel állt elő. Anettel ők már tudták, melyik részeket mutassák meg nekünk mindenképp, úgyhogy én boldog elégedettséggel dőltem hátra, s vártam a túrát :-)

Szombat reggel nem hosszúnak tűnő buszozás után érkeztünk meg S.tarjánba, ahol lepattantunk a buszról, s szaporáztunk a Zoltán által mutatott irányba, hogy elcsípjünk egy helyi járatos buszt, mellyel Salgóbányára utazunk. Ez pompás sikerrel le is zajlott, s hamarosan már a szálláshelyünkön (a Vár-Lak Vendégházban) málháztuk le magunkat. Szállásadó néninkkel lebeszéltük az apró részleteket, majd indultunk is egészen közeli első célpontunk, a Salgóvár irányába, mely túránk szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bírt, de ezt csak később tudtuk meg ;-)

Salgóvár (fotó: L. Attila)

A várat a Kacsicsok építették a 14-15. században egy egykori tűzhányóra. 

A vár felé tartva faragott mókusra leltünk, melyről Ágira gondoltunk, és készítettünk egy közös csapatfotót vele :-)

Mielőtt a várba léptünk volna, bal kéz felől jó kis szikla kellette magát, úgyhogy felhágtunk rá, s aztán onnan ámultunk le a környékre: a lent a völgyben hosszan kanyargó Salgótarjánra, a homályos horizonton egymás mögött egyre halványabban kirajzolódó vonulatokra, a közeli Boszorkány-sziklákra, a színét lassan vesztő erdőre, a felhők játékára az égen... Csinos látvány volt :-)

horizontális viszonyok

Megleltük "Petőfi patájának nyomát" is :-))) Egy legenda szerint ugyanis a várban meg lehet keresni Petőfi lovának patanyomát, mivel népszerű költőnk is járt ezen a helyen anno, mely látogatást emléktábla is őrzi.

Anettel geoládát kezdtünk vadászni a várfal körül, majd üres kézzel mentünk fel a többiek után a várba. Dóráék már csak minket vártak, s mikor mind ott voltunk, megtették bejelentésüket:

Attila eljegyezte Dórát, s jövő évben házasodnak :-))))))))))))

Lesték arcunkat a bejelentés után, mi pedig elsőre talán fel sem fogtuk... Én úgy láttam, Zoli igazi lordos hidegvérrel fogadta a bejelentést. Anett néhány könnycseppet morzsolt el szeme csücskiben. Én pedig... néhány perc után kicsurrantak a könnyeim, s elfojthatatlan kacagás tört elő belőlem :-))) Ilyet még nem nagyon éltem, hogy egyszerre sírok és nevetek, de most ez volt, akkora lelki felindulást kaptam :-)) Dóra megkísérelte ezt a mozzanatot megörökíteni:

sírva-kacagva áldásom az ifjakra! :-) (fotó: V. Dóra)

a csapat a várban

No, sűrűn forgattuk azután Dórák csokis-mogyorós Fütyülősét, az én cseresznyepálinkámat és Anett Jägerét, úgyhogy egészen hamar be is csiccsentettünk. Egészen felbuzgott bennünk, hogy várjuk a lagzit, és majd mekkorát fogunk rajta partizni :-))) Aztán az időtényező és hőmérsékleti tényező által sürgetve erőt vettünk magunkon, és odébbálltunk.

Átbaktattunk a Boszorkány-kőre. A legenda szerint itt boszorkányok táncoltak rég, bár egy másik forrás szerint nem is ez az igazi Boszorkány-kő. Mindenesetre nekem igen tetszett a hely, melyre dús birkaszaron kaptattunk fel. Körbetekintettünk, majd 2 kajla eb kíséretében indultunk lefelé egy másik úton. Az ebek egészen hamar eltűntek, mi pedig nem is oly sokára Zagyvarónát érintve már az aprócska Zagyvát kerülgettük a vadregényes erdőben. Gombát (tinta), madárkákat (cinegék, szajkók), színes avart fotóztunk, s én ámultam a Zagyva piciny méretén, s alig vártam, hogy megpillanthassam forrását ("hol kezdődik a tenger vége?" Alessandro Baricco)

átlépve a Zagyvát

tintagomba (fotó: L. Attila)

A Zagyvának a térkép szerint is kétágú vége, azaz dupla forrás van. De most az a gyanúm, hogy az "y" egyik szára is ráadásul kettéválik, s itt található a Lehel-forrás és a Zagyva-forrás. Mylord megtöltötte poharát a Zagyva-forrásból, de láttam, hogy habozik, így felajánlottam az előkóstoló szerepét. Kiváló vízíze volt :-)

Előzetes terveinkhez képest rettenetes időhiányban szenvedtünk, így némileg szaporábban indultunk meg. Utunk benőtt felhagyott bánya, forrás és tájékoztató táblák mellett vezetett, majd pedig hamarosan Salgóbánya legszélén a Medves Hotelnél leltük magunkat. Itt a csodás napsütést is kihasználva lecsüccsentünk egyet szusszanni és étkezni. Utunk során egyfolytában láttuk a Salgóvárat hol itt, hol ott (attól függően, merre haladtunk), ez eléggé megkeverő volt. Ehhez hozzá jött, hogy ezt a vidéket annyira különlegesnek éreztem, ritkának és sajátosnak, az erdő olyan vadregényes, éreztem rajta az ember keze nyomát, de mégis elhagyatottas volt, szóval tényleg annyira MÁS volt, hogy megfogott...

Felbaktattunk az erdőben, majd a Medves Laposa szélén leltük magunkat, s ráláttunk a Medves Magosára, mely a Medves legmagasabb pontját rejti 637 m magas "csúcsa" képében. A Medves Laposa pedig tulajdonképpen a Medves-fennsík maga. 

Dóra megrohanta a közeli zöld kaszálón heverő szalmabálákat, hogy bálaugrást prezentáljon nekünk. Vonzott a felmászás lehetősége, így én is csatlakoztam hozzá, majd közösen próbáltunk odébbgurítani egy bálát rajta állva, de sajnos sikertelenül. 

bálabuli :-)

Megintcsak roppant vadregényes részen jártunk, benőtt kis tó mellett is elhaladtunk. Ahogy árnyékba értünk, felettébb hűvös lett, s csak a Napon esett jól a járás. Igazán ősz volt.

Aztán meg ott volt utunkra merőlegesen a Gortva-völgy. Ezt is Anették harangozták be nekünk, merthogy ez vizének vasas kiválásával igazi különlegesség. Fentről lenézve mély árkába narancsszínű részeket láttam, s kíváncsiságomban leereszkedtem a forrásig. A víz előszivárgott a völgyfőben a föld alól. Dóra is lejött körülnézni. Megfogdostam egy narancssárga kiválással összemaszálódott levelet: érdekesen sikamlós volt. A víz elvileg a bányászattal van összefüggésben: talán egy egykori bányajáratban összegyűlt víz tör itt felszínre, hisz bányászvidéken jártunk. 

a Gortva-patak vasas vize

Közelítettük a Szilvás-követ, mely Anett és Lordunk szerint megintcsak igazi csemegének ígérkezett. A Szilvás-kő Rónafalu fölött van. A falun áthaladva egy eb csapódott a nyomunkba, bár ezt akkor még nem vettük észre, csak később, az erdőben.

A Szilvás-kői vonulatot 3 bazaltkúp alkotja: a Bagó-kő (575 m), a Kis-Szilvás-kő (615 m) és a Nagy-Szilvás-kő (626 m). A tábla roppant izgin fogalmazott: "A szilvás-kői bazaltok alatti szénrétegeket csaknem mindenütt kibányászták és a felszín megsüllyedt. Az egykori tárnák beszakadtak, a felszín megroggyant, a fák megdőltek, a sziklák megrepedtek. Legyünk óvatosak, a turistaösvényről ne térjünk le!" Mmm, de izgi! Az ilyen elhagyott bányás dolgok számomra nagyon vonzóak :-)

Hamarosan már láttunk is mélyedéseket, melyek szerintem töbrökhöz hasonlítottak. Anett mondta, hogy ezek a megroggyan tárnák felszíni nyomai. Anett egyébként saját geológusunk volt, a tábláknál sokmindent magyarázott nekünk, amit roppant hasznosnak találtunk. Aztán oda is értünk a bagó-kői bányához, mely nagy öblével elég jól nézett ki, ahhoz képest, hogy bánya volt.

behatolás a bagó-kői meddők közé

Itt csuda látványos bazaltfalakat láthattunk 5-6szögűre hasadt oszlopokkal, melyek keletkezéséről Anett mesélt. Alaposan körülnéztünk geológiai, morfológiai, botanikai, turisztikai szemmel.

bazaltfalak alatt a Bagó-kőnél (fotó: V. Dóra)

Tovább-battyogtunk a (z összefoglaló nevén) Szilvás-kő felé. Egy nyiladékba letekintve vettük észre az ebet, ki kíváncsian figyelt minket. Pár perc múlva odanézve már közelebb állt és nézett, aztán kisvártatva már mögöttünk csóválta a farkát. Innentől kezdve hozzánk csapódott, és velünk túrázott, amiben, bevallom, csöppet sem korlátoztam, sőt. :-)

A Szilvás-kő teteje csudijó egy hely: fakorláttal van lekerítve a perem, mely meredeken szakad le, és látványos panoráma kelleti magát. Itt tartottunk egy rövid étkezési szünetet, mely kurtításában az alacsony hőmérséklet és az idő múlása is segédkezett. Kiültem a peremre az ebbel, s megkértem a korlátnál álldogáló többieket, készítsenek rólam és Ebről egy romantikus fotót :-)))

eszünk és nézünk (fotó: L. Attila)

ezt láthattuk többek közt

Indultunk hamarosan, de nem túl messzire: a közelben kezdődő szurdokszerű beszakadékot közelítettük gyanús határozottsággal. Kiderült: ebbe fogunk leereszkedni, s ezen megyünk végig. Juj, de izgi!!! :-))) Tisztára vártam!

Épphogy a szurdok kezdetén voltunk, mikor is Anették mondták, hogy itt van egy olyan rész a falban, mely eltéríti a tájoló mutatóját. Úgyhogy elővettem a tájolót, s detektálni kezdtük ezt a pontot Anett és Zoli emlékei nyomán. Meg is lett aztán, s Attila videózásán felbuzdulva Dórával ismeretterjesztő kisfilmet próbáltunk előadni a jelenségről, mely próbálkozások felettébb kacagtatóra sikeredtek :-) Az egyiket itt láthatjátok. 

Eztán behatoltunk a szurdokba, s bár a fényképezőm akksija erősen halódott, lőttem vele kifulladásig, s  felváltva örömködtem és ájuldoztam, hogy micsoda egy szuperkirály titkos helyre hozott minket Anett és Zoli!! Ebben a szurdokban ugyanis nem vezet jelzett út, s aki ismeri, az megy végig rajta szerintem :-) Elképesztően király volt!!

Kéthelyütt létra is volt. Az első helyen néhány fokot felfelé kellett menni rajta, s itt bizony szegény ebecske elakadt, mivel nem tudott létrázni. Aggódva jött-ment fel-alá s nézett minket, majd megfordult s eltűnt. Később derült ki, hogy megkerülte a hasadékot, és a túloldalon várt bennünket :-)

Anett és az eb a létra előtt (fotó: L. Attila)

Aztán jött a másik létrás szakasz, no ez már durvább volt, mondhatnám: fele sem tréfa. Ide már bárkit nem hoznék el. Itt egy szikláról kellett alápillantani úgy 2-3 m mélybe az út folytatására, a kettő között egy rövid létra volt hivatott kapcsolatot teremteni, mely azonban kurtaságából kifolyólag nem ért fel a felső szikláig. Egy kötél volt a létrára kötve, fent pedig egy kicsi de erős fához volt erősítve, s eme kötél segítségével lehetett a létrát a helyére rántani, azaz beállítani megfelelőnek tűnő pozícióba. Az első ember számára tűnt a legparásabbnak a leereszkedés, s Dóra bevállalta ezt a szerepet. Levette zsákját, majd ügyeskedve lemászott. Utána ő onnan lentről koordinálta a lépéseinket, illetve elkapta a ledobált zsákokat.

Én másztam le utoljára, s a dolog bizony inkább élvezetes volt, mint parás :-)

aláereszkedésünk (fotó: V. Dóra)

Ugrándozva örömködtem, hogy milyen izgi ez a hely :-)) Még mentünk némit a hasadékban, aztán már látszott a vége, ahová fel kellett kapaszkodni a köveken. S ott várt minket Eb, töretlen lelkesedéssel :-)

Kimászva újra erdei ösvényen jártunk, s megkerültük a komplexumot. Visszafelé tartottunk Rónabányára.

már alacsonyan jár a Nap... (fotó: V. Dóra)

Megnéztünk még Rónabányánál egy lezárt bányabejáratot, melyre már vastag földmennyiség hullott, növényzet nőtte be a ráborogatott betonkockákat is. Bárhogy is jártam rajta, nem leltem bejáratot...

Egy szomorú feladat várt még ránk: meg kellett értetnünk Ebbel, hogy ő nem jöhet velünk tovább... Szép testű állat volt, barátságos, és nyakörve is volt, bizonyára lakott hát valahol. De ő mégis töretlen örömmel kísért minket... Nekem nem volt elég vér a pucámban, hogy határozott fellépéssel hozzam tudtára, hogy itt kell maradnia, így Dóra és Attila vállalták magukra ezt a feladatot. Határozott, hangos mondatokkal és hozzá irányjelző mutogatással tudatták vele, hogy menjen vissza... Még 1-2 km-en át láttam, hogy messziről követ minket, meg-megáll értetlenül... Aztán elmaradt, remélem, hazament.

Az igazi Medves-fennsíkon jártunk. Erősen szürkült, s elég hűvös volt. Földutakat róttunk, nem jelzett turistautakat, ráhagyva magunkat Anett és Zoli emlékeire, kiket 3 hete szintén erre kísértek. Néha kicsit elbizonytalanodtak, de mikor megláttuk a "kiscsávót", minden a helyére került :-)) Közben alkonyi fényekben láttuk a Salgóvárat, melyet elkezdtünk Hókuszpók várának hívni :-)

"hallottál már a gonoszról? a csúf kopasz Hókuszpókról!" (fotó: V. Dóra)

Jó hideg volt, és sötétedett. Siettünk a kis lakunkba. Előkerültek a fejlámpák is, melyeket aztán a Medves Hotel mellett kapcsoltunk le, mert onnantól utcai világítás figyelt. Hamarosan haza is értünk.

A lakban kellemes hőmérséklet fogadott - a házinéni begyújtott nekünk estére. Felderítettük a házat, kipakoltuk kajakészletünket az asztalra (rágcsák és édességek, almáspite from Anett, fasírt from Zoltán, zöldségek és nemtudom), aztán Zoltán megkezdte nagy szakértelemmel a forralt bor készítését, könyörületességemnek hála: csillagánizs nélkül :-)

Előtte még bemutattam nekik az általam hozott, nagy eszmei értékkel bíró bort: a szekszárdi borvidékről származó, Rapp Mátyás által készített Kadarkát, melyet az ügy háttere iránt tanúsított tisztelettel magában fogyasztottunk el, koccintva. Azután jöttek a fincsi forralt borok, meg eszegettünk, utána pedig többízben játszottunk parasztactivityt, most nagyobb sikerrel, mint múltkor a Mátrában :-)

Az este folyamán még Dóra és Zoltán bemutatták nekünk néptánctudásukat, ám a körülményekből és a közönség nem azonos beállítottságából kifolyólag nem tudták magukat oly mértékig beleélni, mint a próbákon. Dóra és Zoltán, nagyra értékelem, hogy van nektek ez a néptánc-szenvedélyetek, és űzitek is eme tevékenységet, és tök ügyik is vagytok ráadásul! :-)

Megbeszéltük, hogyan legyen a másnap, majd elszivárogtunk vackunkra.

Felébredtem, és az órámra néztem: fél 9-et közölt. Azonnal felkeltem, hogy reklamáljak Zoltánnál, amiért ígéretével ellentétben nem keltett fel minket 8-kor. (Vagy lehet, hogy ez az egész fél 8-kor zajlott, és ő 7-kor nem keltett, már nem emléxem, de nem is ez a lényeg.) Ő azonban kiigazított, hogy mivel ma van az óravisszaállítás utáni első nap, így még időben vagyunk... Valóban, a karórámat még nem állítottam vissza. 

Tevékenykedni kezdtünk, majd Anett is felkelt. Aztán Zoltán keresett népi zenét a telefonján, és azt lejátszva nyitottuk ki Dóráék ajtaját, ébresztő gyanánt. Attila morgása felelt: "na ki lehet kapcsolni..." :-) Azért gyorsan felkeltek.

Eszegettünk, teáztunk, aztán összemálháztuk a cuccosunkat, és nekivágtunk mai terveinknek. Úgy gondoltuk, ma Somoskőre megyünk az ottani várat megnézni (mely közvetlenül a határ túlsó oldalán van), méghozzá az eresztvényi bányákon keresztül, hogy azokat is jól megnézzük. Utána Somoskőújfalun át át akartunk menni a Karancsra, hogy annak legmagasabb csúcsát is megjárjuk (727 m), majd aztán a karancsi kápolna megtekintése után lecsorogjunk Salgótarjánba, s ott egy buszt fogva hazautazzunk. Tök jó terv volt, csakhogy mivel nem teljesítménytúrán voltunk, így aztán, mint kiderült, időnkbe nem fért bele.

A Salgó vár figyelte távozásunkat, mely eleinte aszfalton zajlott, majd erdei ösvényre tértünk. Régi térképünk nem jelölte az eresztvényi bányákon át vezető jelzett utat, viszont egy kirakott tájékoztató tábla kirajzolta azt. Itt tanösvény haladt, úgyhogy azt követtük. Egészen hamar odaértünk az egyik bányaudvarhoz, melynek Nap-nem-sütötte zugait zúzmara borította, s jó hideg volt a sok kis nyírfa között.

be az egyik eresztvényi bányába

Itt megintcsak geológiailag jó érdekes jelenségeket lehetett megfigyelni a bazalttal kapcsolatban, így pl. az ún. gömbköveket, melyek kialakulásáról tájékoztató táblák meséltek szépen. Itt megint elmolyoltunk egy ideig különböző szemeinket elővéve.

gömbkövesedés (fotó: V. Dóra)

Tovább indultunk, s egy helyen rosszfelé fordultunk, de ezt nemsokára korrigáltuk egy hátraarccal, s a helyes útra térve hamarost ott voltunk a következő bányánál. Ez még látványosabb volt, hisz egy tó is keletkezett az alján. Ki kerülőúton és épen, ki az oldalban lecsúszkálva és combját lehorzsolva (ez lenne Dóra) ereszkedett le a tó partjára.

(fotó: V. Dóra)

Itt jó időt eltöltöttünk. Leraktuk zsákjainkat, s fényképezve-nézelődve lebzseltünk. Én elindultam a másik parton, mikor is hirtelen mozgást láttam a kövek közt. Közelebb osontam, s lám: egy patkány volt az! De nem egy olyan randa hullazabáló vérben forgó szemű példány, hanem egy formás állat csinos kerek fülekkel, szép bundával, folyton mozgó orral. Közelebb-közelebb lépkedtem, mire ő beosont a közvetlenül a víz szélén lévő kövek alá, egy kis alagútba. Közben jött Anett is, és együtt figyeltük várakozva, mikor jön elő őpatkánysága. Aki elő is jött, s nem félt túlságosan tőlünk. Komótosan odébbkocogott, majd az oldalban valamit előtúrt és rágni kezdett. Ekkor kiáltottam a többieknek, hogy ha akarnak patkányt látni, jöjjenek. Dóra és Attila jöttek is, s fotózták is a jószágot.

őpatkánysága (fotó: B. Anett)

Később is még láttam a patkányt, ide-oda kocogott a parton. Attila megszakértette, és szerinte vándorpatkány, mely mindenfélét megeszik magvaktól rovarlárvákig.
Beszélgettünk aztán egy biológus tanáremberrel, aki szerint medúzák is élnek eme kis tóban, valamint időnként elvetemült fiatalok ugrálnak a sziklatetőről a vízbe, mely ezek szerint több méter mély.
Egy néni felajánlkozására nem szenvedtünk időzített csapatfotó elkészítésével, hanem ő lőtt rólunk képet Dóra gépével:

Továbbálltunk, s aztán Somoskőre értünk, a buszfordulóhoz, ahol tegnap a mi buszunk is járt. Innen már közel volt a vár, ahol kissé szétszóródtunk, mert ki Petőfi-emlékszobát nézett, ki árusított ásványok ismeretével bűvölte el az eladóbácsit, ki vízművet s tájékoztató táblát tekintett meg. Átlépve a ma már képletes országhatárt, megvettük aztán a kb. 400 Ft összegű belépőt a várba, s körülnéztünk ott. Amit láttunk, arról képek által mesélek inkább:

a somoskői vár

várfalak

őszi kilátás

a Hókuszpók-kastély figyel :-)

Ezt a várat szintén a Kacsics nemzetség építtette az 1240-es években. Hányatott történetét táblán olvashattuk. Volt egy terasz-szerű placc asztalokkal és padokkal, oda telepedtünk, eszegettünk, és megvitattuk, hogy eme rettentő időszűkében mi lészen most velünk. Az már körvonalazódott, hogy a távolban emelkedő nagyságos Karancsot nem valószínű, hogy meg tudjuk mászni, illetve akkor igen, ha most csapat-papot hátrahagyva elrohanunk, és meg sem állunk odáig. Emellett volt még egy éhség, mely engem kínozott vala (ki a legkevesebb eledelt hoztam magammal), de már Attila is fontolgatta, hogy enne valami főttet. No, míg ezen törpöltünk (ha már Hókuszpóknál tartunk...), lőttünk magunkról itt is időzített csapatfotót, melyet Anett (és a-net-t) utólag igazi Hallowee-bájjal ruházott fel:

Halloween-szekció :-) (szerk.: B. Anett)

Mindenesetre úgy döntöttünk, ideje indulni, úgyhogy lebaktattunk, s a pénztár mellett az ellenkező irányba fordulva mentünk megkeresni a közelben lévő hírneves bazaltzuhatagot. Meg is lett, és jó darabig hápogva ámultunk bájain, oly különleges és szépséges jelenség ez.

a bazaltzuhatag

5-6szögű hasadások alulnézetből

Ennek kialakulását is egy érthető tábla prezentálta rajzokkal, mégis nagyon fel kell kötnöm a gatyámat, ha megpróbálom elmagyarázni :-) Szóval, ezek az oszlopok itt egy egykori tűzhányó kráterében alakultak ki, a lehűlés miatt hasadtak ilyen szögletes formákra. Mindig a felszínre (jelen esetben a körtő oldalára) merőlegesen hűlnek, ezért ilyen hajlottak. Felszínen pedig most azért vannak, mert körűle kibányászták a vár építéséhez a nyersanyagot (talán homokkövet). Mindenesetre ez a jelenség, melyet itt most láthatunk saját kicsi szemeinkkel, igazi ritkaságszámba megy világviszonylagban is. És mint ilyen, ezzel is lőttünk egy csapatfotót, amihez Attilának már nem volt kedve csatlakozni :-)

Dóra jegygyűrűjét lájkolván a bazaltzuhatagon :-) (fotó: L. Attila)

Visszabaktattunk hát a pénztár irányába, majd újabb határátlépés után indultunk a faluban a piros jelzésen. Elhaladtunk a Petőfi-forrás mellett, majd hamarosan odaértünk egy buszmegállós-büfés-játszóteres-parkos komplexumhoz. Itt megint tárgyaltunk, hogy büfézzünk, vagy siessünk, vagy mi legyen velünk, úgyhogy aztán mentünk tovább. Jött egy szakasz, ahol mindenki gondolataiba mélyedbe bandukolt, majd aztán felrázott minket egy alagút látványa, mely előttünk tűnt fel. Közelebb érve oly hosszúnak ígérkezett, hogy még fejlámpát is kapcsoltunk. Az alagút két vége kőből ki volt rakva, de beljebb már nem, ott látszott a homokkőből való kivájtsága. Igazán érdekes és izgis volt!

Átbandukoltunk rajta, majd rekultivált szemétlerakó mellett elhaladva csinos ösvényre tértünk, aztán pedig már ott voltunk Somoskőújfalu fölött, a Kerek-domb tájékán. Itt egy remek napsütötte tisztás kellette magát szép kilátással, úgyhogy letanyáztunk, s feléltük a maradék édességünket. Miközben hallgattuk a közeli vendéglátóhelyről idehallatszó dáridót, mindenki elmondhatta meglátását s így meghoztuk a döntést: nem loholunk most fel a Karancsra, azt eltesszük egy legközelebbi alkalomra, hisz egyszerűen muszáj ide még jönni megint, most pedig inkább lebaktatunk Somoskőújfalura, és a Somosi Fogadóban megebédelünk. Utána fogunk egy buszt, irány S.tarján, majd pedig Bp.

a Kerek-dombon, háttérben az elnapolt Karancs (fotó: Mylord)

A döntés meghozatalának feszültsége lekerült vállunkról, úgyhogy nyogodalmasan sziesztáztunk egy ideig a napsütötte füvön. Utána továbbindultunk, földutakon haladtunk, majd már egy telephely mellett, s már láttuk, hogy mindjárt beérünk a faluba, amikor is konstatáltuk, hogy utunk egy bezárt kapuban végződik. Mellettünk egy tüzép volt, ahonnan előjött egy ember, és miután én már leugrottan a tüzép udvarára, hogy annak nyitott kapuján menjek ki, elmondta nekünk, hogy az önkormányzat záratta be a kaput, de ott mellette a kerítésen átlépve szoktak a hasonló sorsú turisták távozni. Úgyhogy a többiek kisorjáztak, azután a főúton északnak baktattunk, és bevettük magunkat a Somosi Fogadóba.
A vendéglátóhelyen egy lógó nyelvű cica is éldegélt. 1 óránk volt az étkezésre, mely jól esett, utána kibaktattunk a buszhoz, s annak tömöttségéhez hozzájárulva elheringeztünk S.tarjánba, ott szaporáztunk a buszpályaudvarra, ahol már bent állt a buszunk. Nem tudtunk teljesen egy kupacba ülni, úgyhogy a sötétben bóbiskolva, gondolatokba mélyedve utaztunk.

Ó, Medves! Épp hogy csak belekóstolhattunk szépségeidbe, de nekem nagyon-nagyon megjött a kedvem a folytatáshoz, mily titkokat rejtesz még, úgy gyötör a kíváncsiság, hogy megtudjam :-) S persze párod, a rejtélyes Karancs, kit még nem érintett lábam: téged is látni vágylak!

Szépséges őszi túra volt ez egy számomra szűzföldön, barátokkal, kik közül ketten hamarosan egy szertartás során megerősítik kapcsolatukat :-) Mekkorát fogunk partizni ott... :-)))))))))

a csapat! (fotó: B. Anett gépe)