Kékezős szilveszter a Cserhátban - 3. nap

Eljött hát az utcsó napunk is itt, e kedves kis faluban, e remek szálláson, e dombos Cserháton! Ráadásul nemcsak a napunk kurtult meg (mivel még haza is akartunk érni normál időben), hanem csapatunk is: erre az utcsó túrára már csak 4-en - a kemény mag! :-P)) - vetemedtünk. Peti a pihenés mellett döntött, Dóri már d.e. haza akart menni, mert programja volt, és Gábor szintén így volt ezzel. Így aztán a reggeli tevékenységek és összecuccolás után már csak 4-en léptünk ki harci díszünkben az ajtón, hogy elinduljunk a mai rövidke túránkra.

[Ide be akartam szúrni az indulásunkkor rólunk készült fotót, de a "kép beszúrása" menüponttal csak... áhh, ez bonyolult, Attila lécci szúrd be te :-D]
Kékítek. Attila

Utolsó napi csoportkép

Úgy döntöttünk, ma beszerzünk még egy kékpecsétet, ezért a Felsőtold-Garáb-Nagybárkány útvonal mellett határoztunk. Totál zúzmarás volt reggel minden, és igen hideg volt az idő. Én a teljes téli szerelésemet magamra öltöttem.

Zúzmara borította a tájat

Ezen a napon elég kevés fotó készült a gépemmel, így majd zömében rátok hárul a képesítési feladat :-) Sajnos én sem voltam túl aktív, a hótól is kíméltem a gépem.

Garábra már a jól ismert aszfaltúton haladtunk át. Ági és Zoli viszont most jártak itt először, így megmutattuk nekik a tufabányát. Ezen a szakaszon is fotóztunk havas-zúzmarás képződményeket, s Attilának - év eleje lévén - el kellett kezdenie figyelni a madarakat az idei fajlistájának összeállítása érdekében. Így intenzíven forgatta a távcsövét.

Fagyott levél

Garábot elérve szintén a már ismert ösvényen haladtunk felfelé az erdőben. Attila jelezte, hogy fájni kezdett a jobb térde. Hamarosan elértük az elágazást, melynél az első napon dél felé fordultunk. Most az északi irányt preferáltuk, s így ismeretlen vidékre merészkedtünk. Ha jól emlékszem, itt kezdett havazni, aminek én nagyon örültem, mert ezzel a 3 napunk alatt az évszak sokféle arcát megtapasztalhattuk, és a hó amúgy is hiánycikk ezen a télen. Kanyarogtunk a fehéredő fák közt, és hamarosan egy csúcsra értünk, ahol egy adótorony is állt: ez volt a Nagy-Kő-tető (561 m). Itt megálltunk, hogy hörpöljünk forralt borikát, én legalábbis a fényképek alapján hörpöltem, de hogy más is fogyasztott-e valamit, arra nem emléxem... Ó, dehogynem, valami keksz is került valahonnan.... Jaaa, hát Zoli zsebéből! Hát persze, a cukrosbácsi :-))

A fényképezőmet Túrá Zoltán kezelte, ezért rendelkezem eme képpel:

rajtakapott hörpintő :-)

Ágnes asszony :-)

 Innentől nincs teljes képem a túráról, hanem ilyen-olyan események és helyszínek villannak be. Így pl.:

• a fák közt nem volt túl határozott az ösvény, pláne friss hóban s a jelzések is hagytak kívánnivalót maguk után, s mi Attilát követve észrevétlenül letértünk a helyes útról. Ő azonban hamar korrigálta a dolgot, s visszavezette kis csapatát a megfelelő csapásra.
• egyszer csak észrevettünk egy fekete fóliából készített sátorszerű tákolmányt. Megállapítottuk, hogy ez Máté Bence álcahelye volt. Mi más? :)
• egy helyen jobb kéz felé a dombocska aljában egy nagyobb fehér rész látszott, melyen sötét tömegek voltak elszórva. Elsőre felmerült bennem, hogy vaddisznók tanyáznak ott, de Attila úgy vélte, az ott egy kis mocsaras rész, és a sötét tömegek sáscsomók. Ez botanikai szempontból felkeltette érdeklődését, hogy mi módon, azt ő megosztja velünk :-) Sászsombékoknak tűntek. Az ezeket képző zsombéksás (Carex elata) keveset háborgatott, jó állapotú mocsarakban képez akkora csomókat, mint amekkorákat láttunk. Ilyen élőhelyeken lehetséges, hogy más érdekes, ritka mocsári növények is előfordulnak.
• egy helyen, ahogy kiértünk egy földút kereszteződésébe, és visszanéztünk, eme táblát láthattuk:

Ez nekem igen tetszett, hogy kiemelték a kéktúrásokat :-)

S közben az erdő így festett

No, aztán egy helyen az ösvényünkön valaki felfedezett a földön kis sárga göbecseket. Megcsodáltuk őket, megállapítást nyert, hogy ez sárgafagyöngy. Az álbogyóit sikerült megtalálnunk, melyek éppen nem rendeltetésszerűen egy ágon, hanem a talajon landoltak. Attila megfogta, s én meglepődve láttam, hogy ragad! Kiköpött olyan volt, mint a takony! Már továbbhaladtunk, de még megálltunk beszélni róla, s akkor Attila azt mondta, ő visszamegy csinálni fotót a gübecs ragacsosságáról. A kezébe fogta, megmutatva ezzel nyúlósságát, s úgy fotózta le. Aztán én vállaltam, hogy a cucc takonyhoz való hasonlatosságát az én hozzájárulásommal prezentáljuk. Odaerősítettem az orrom alá, s Attila körülfotózott :-) Lett egy röhögős, aztán próbáltam olyan képet vágni, mint aki nem veszi észre, mi lóg az orrából :-))) De persze annyira nem sikerült. Utána szimuláltam, hogy már a zsepit közelítem az orromhoz, majd lefotóztuk a cuccot immáron a zsepiben. A helyére került :-))) Méltán remélem, Attila majd beszúr ide néhány fotót :-))

Emléxem még egy helyszínre, ahol olyan úton haladtunk lefelé, melyben a vízmosás mély nyomokat hagyott. Hamarosan tisztásra értünk, s onnan már Nagybárkány házai egymás után bújtak elő a földből. Elsőként természetesen a templomtorony:

Attilának van egy szép képe a faluról, aztat tessen ide beszúrni :-) Remélem, ez az:

Nagybárkány

Hamarosan már sétáltunk be Nagybárkányba. Kacsáztunk a kéken, s vártuk, merre látjuk majd a pecsétjelzéseket. Forrón reméltem, hogy - a szokásoknak megfelelően - egy kocsmában lesz a pecsét, ahol valami meleget is lehet majd fogyasztani. Úgy tűnt, a pecsétjelzések elcsalogatnak minket a kékről, így Attila minden bizalmát egy teraszon cigarettázgató srácba vetve megkérdezte tőle, nem tudja-e, hol lehet kéket pecsételni. A srácnak nem ömlött el az arcán a felismerés fénye, és az elhangzó válasz is azt támasztotta alá, hogy biz fogalma sincs. Úgyhogy mentünk tovább az utcán, és hamarosan meg is lett jutalmunk: egy söröscégér tűnt fel, majd közelebb érve kocsmává változott, és ott virított mellette a kékpecsét jelzés. Kicsit tartottunk attól, hátha e korai időpontban még nincs nyitva az egység, és valóban: a kiírt nyitvatartás is ezt támasztotta alá. Ennek ellenére behatoltunk, és lőn nyitva! A kocsmáros/boltos ürge kérdésünkre, hogy nyitva van-e már, magától értetődő természetességgel mondta, hogy persze, 2-től x-ig (a kiírás szerint 3-tól x-ig).

A hozzávetőleges útvonal itt látható, kb. 12 km-t mehettünk.

No, szóval betelepültünk. Mivel Petivel az volt megbeszélve, hogy 3-ra jön át értünk, most úgy döntöttünk, jelzünk neki, hogy jöhet előbb is. Ekkor láttam, hogy a vodafonnak nincs térereje eme faluban, ezért Attila dobott egy sms-t, mire az a válasz jött, hogy 10 perc, és már itt is van. 

Felmerült, hogy még átmehetnénk Sámsonházára, az itt van már nagyon közel, és  a térképünk jelölt ott geológiai feltárást és várromot is. De aztán abban maradtunk, hogy nem megyünk át, Attila térde nem kívánta már a menetet, s különben is, majd legközelebb folytatjuk.

Közben vételeztünk kávét avagy forró csokit a kávégépből, s elkértük a pecsétet. A fickó csevejbe elegyedett velünk, s lassan világossá vált számunkra, hogy ő mindent képvisel, amit mi nem! Én legalábbis határozottan elhatárolódom az ürgével való mindenféle hasonlóságtól! Én is, de azért nem haragszom rá. :)

Én ezt szűrtem le róla: fingja nincs a földrajzról, a távolságokról, 2 m-t nem hajlandó gyalogolni, tv előtt döglik. Nagy meglepetéssel kérdezte ugyanis, hogy mit keresünk ezen a ronda, hideg, ocsmány, havas napon Nagybárkány környékén, pláne a természetben, éppen Újév napján. Ezzel szemben mennyivel jobb ilyenkor a tévé előtt tespedni. Mintha valami olyat is elejtett volna, hogy ő még nem is nagyon járt erdőben.  Úgyhogy nem, nem közösködök vele semmiben!!

Szóval megkérdezte, mi ez a kéktúra, milyen hosszú, merre megy, mire én megmutattam neki a füzet közepén lévő vázlatos térképet. Már fenntartásokkal fogadta, megjegyezvén, hogy sosem volt jó földrajzból. De azért utána azt mondta, így már tisztában van vele. Kisvártatva pedig megkérdezte: ez a túra csak Nógrád megyében van?

No aztán fingja nem volt róla, hol van Felsőtold (légvonalban 8 km), merthogy ő nem nógrádi származású. 

Aztán azt kérdezte még, hogy itt a faluban van-e még máshol is kékpecsételő hely.

Szóval a tájékoztatlanság tökéletes képét tárta elénk... pláne ahhoz képest, hogy ő a Pecsét Őre, tehát elvileg évente pár száz kéktúrázó biztos megfordul nála.

Mellesleg a hely nemcsak kocsma volt, hanem bolt is. Amíg bent ültünk, sorra jöttek a helyi arcok. Suhancok, akikkel elbeszélgetett a szilveszterről a fickó, s akik legtöbbször cigit akartak venni. Ez a szitu nekem nagyon ismerős volt, anyukám ugyanis szintén kis faluban boltos, és ott is nagyjából így mennek a dolgok ("ezt a cigit ugye apádnak viszed?", "milyen volt a szilveszter, Juli?"). Látszott, hogy ismeri az embereket. 

Hamarosan hallottam, hogy megjött az autónk, kimentem Peti elé, s bevezettem. Iszákolt (tetszik ez a szó :) ) egy kávét, aztán szedtük a sátorfánkat, bemálháztunk a kocsiba - s ez a momentum véglegesen lezárta a szilveszteri 3 napos túránkat. Becsüccsentünk 5-en Puszedli mellé, aki az autóban várt minket, s indultunk hazafelé.

Utunk elvitt Sámsonháza mellett, és a szívemet igen megdobogtatta a nagy dombon csücsülő várrom. Meg az a környék, a geológiai feltárás - mely mellett szintén elautóztunk - nagyon tetszett! Alig várom, hogy majd visszatérjünk folytatni a túrát :-)

Így telt tehát ez a szilveszterünk. Mindannyiunknak ez volt az első ilyen túrázós szilveszter, és tetszett is nagyon! A magam nevében kijelentem, hogy szívesen venném, ha ebből hagyomány válnék! :-) Olyannyira jó volt, hogy a Kedves Olvasóknak is ajánljuk a szilveszteri kikapcsolódásnak eme formáját! :)

Kékezős szilveszter a Cserhátban - 2. nap

Mindig nagy félelmekkel kezdek neki a szilveszteri túra írásának, mert ama rettegés kerít hatalmába, hogy nem fog olyan jól sikerülni a bejegyzés! Najó, nem parázok, belevágok! :-)

Jövök megint a kékkel. Attila
Narancs jelentkezik :) Dóri

Itt a vörös ötös. : Gábor

Tehát a 2. nap reggelén úgy rémlik, hüsi időre ébredtünk. Peti már fent volt korán, úgyhogy időben össze tudta szedni magát, hogy átérjen Pásztóra Ágiért és Zoliért. Én is időben magamhoz tértem ahhoz, hogy láthassam, ahogy Puszedli érdeklődve szimatolgatja Attila vackát, s ahogy Attila borzas fejjel felemelkedik párnáiról. Sajnos ő is észrevett engem és a rá szegezett fényképezőmet, s a korai időpontot meghazudtoló fürgeséggel visszabújt vackába. Ezt különösen orv tettnek értékeltem részéről, és még jó darabig a "ravaszon" tartottam az ujjam, hátha ő unja meg előbb. Sajnos nem így lett, mert vájt füleivel kihallgatta, mikor kapcsolom ki a gépet, és csak utána emelkedett fel újra Őméltósága. No, azért egy kis örömöm nekem is lett: amíg az ágyán ácsorgó Puszedlit simogatta, előkaptam a fegyvert és rálőttem. Szóval nagy megelégedésemre lett egy reggeli Attilás kép, íme: Dia, meglakolsz!!!

cicás ébresztő :-)

No, szóval Peti eltávozott, mi pedig felkeltünk, s megkezdtük reggeli tevékenységeinket. Kikukkantottam az ajtón, s látám vala, hogy szomszédaink közül az egyik egyén mereven áll a házuk előtt, moccanatlan. Biztos odafagyott, gondoltuk. Mindent vastag zúzmara borított, s a Nap kelt felfelé. Igen szép volt, olyannyira, hogy kis idő múlva legyőztem a hidegtől való pillanatnyi viszolygásomat, s fényképezőstül és egy bögre gőzölgő 3:1-estül kimerészkedtem. Nem is volt annyira hideg, mint ahogy bentről tűnt. Készítettem néhány fotót, köztük egy beállított csendéletet:

fagyos reggel Felsőtoldon

Hamarosan Gábor is kijött, majd beszélgetésbe elegyedett az Odafagyott Fiúval. Hogy miről, azt majd ő megosztja velünk itt: :-) Elmondása szerint koránkelő volt és a többiek még javában élvezték pók szőtte álmaikat. Mivel horgászkísérő így a koránkeléshez van hozzászokva. Estére ígért narancspálinkát, azonban addigra nyomtalanul eltűnt ő is és a pálinka is.

Dóri és Attila főztek reggelire virslit, és mivel Zoliék a telefonba azt nyilatkozták, hogy szintén kérnek, főztünk nekik is. Így mikor végre megérkeztek, az alábbi kép jól mutatja, micsoda dús, bőséges terüljasztalkával vártuk őket: (noha itt a virsli a lényeg, az italválaszték sem lebecsülendő)

A mai túraútvonallal kapcsolatban már előzőleg megállapodtunk, hogy Hollókő felé vesszük az irányt. Most pontosítottuk a ma megteendő kört: kéken Hollókőre, onnan tovább a kéken, majd egy elágazásnál a sárgán Dobogó-tető felé, aztán a sárga +-on Cserhátszentivánra, s onnan aszfaltúton Alsótoldra, majd Felsőre. Ez volt hát a terv - azonban a valóság nem teljesen tartotta magát hozzá.

Indulásunk után alig mentünk néhány lépést Felsőtold főutcáján, máris letértünk egy földesútra. Kezdett a jelzés kicsit kusza lenni, úgyhogy átbújkáltunk fák között, hogy újra a helyes utat megleljük. Előttünk idős tiszteletreméltó turisták tűntek fel - én is ilyen akarok lenni öregkoromban! Nem otthon ücsörögni és a sorozatokat bámulni, és sopánkodni, hogy senki nem nyitja rám az ajtót, hanem menni-menni, sokfelé-mindenfelé, látni, amit még nem! S jókedélyűen túrázgatni hasonszőrű társaimmal, mint ezek itt most előttünk, kiket sorra beelőztünk. Volt egy túraeb is velük, de az istennek nem akart odajönni hozzám... :-(

a kéken Felsőtold után

Peti már az elején lemaradt, nem érezte teljesen jól magát. Aggódtam érte, úgyhogy lemaradtam vele. Lassan sétáltunk a többiek után.

Ez a szakasz tetszett nekem nagyon! Eleinte erdőben mentünk, majd nyíltabb, bozótosabb helyen haladtunk, aztán egy nagy rétre értünk ki. Bal kéz felől egy aranyos dombocska magasodott, ki sapkaként hordta feje tetején a kis kerek erdőt: ő volt a Fekete-hegy (486 m). Itt aztán Peti belehúzott, s én hátramaradtam Attilával és Ágival. Ők túl szakmai dolgokról diskuráltak, melybe én nem tudtam beleszólni, így nem tartottam annyira szorosan velük, megelőzve őket magamban baktattam. Szép volt ez a rét, és a Napocska is simogatott minket sugaraival. Ebből én sajnos nem éreztem sokat, ugyanis az orv szél hidegen és folyamatosan fújt. Csak a lustaságom végett nem vettem fel a sapit.

Dia a réten

A sarat viszont dagasztottuk rendesen.

Az elöl haladók egy tájékoztató táblánál várták be a többieket. Megismerhettük közelebbről egyik bennszülött növényünket, a magyar bogáncsot, mely az Északi-Kárpátokban és a Kárpát-medencében fordul elő. Megtudtuk, hogy "felfedezése" Kitaibel Pál nevéhez köthető. Ezt tanulmányoztam, mikor a szomszédos csipkebozótosból előtűnt számomra valami fura építmény a távolban. Tökre azt hittem, valami újkori épület, ami lerobbant, míg aztán mondta valaki, hogy az már a hollókői vár! Zoli ekkor döbbent rá, hogy van Hollókőn vár! Remélem azért feldobta ez az infó :-) :D Vicces volt a Hollókő várának romos épületnek való nézése. Valóban a vár a környezetéhez képest jóval alacsonyabban fekszik. Olyan igazi klasszikus bástyaszerkezete nincs így könnyen összetéveszthető.

Megindultunk sarat dagasztani a kék út mentén, kicsit emelkedve, közben szép zuzmókkal és sok-sok csipkebogyóval lettünk gazdagabbak.

Tölgyfazuzmó

Tökre imádom a régi várakat, romokat, így aztán alig vártam, hogy odaérjünk. Leágaztunk a megfelelő leágazónál, majd kábé filmvászonra kívánkozott az, ahogy elénk bukkant a vár! Egy kis kopár, füves dombra kellett felmennünk, s így fokozatosan "nőtt ki a földből" a domb mögött lévő a vár a szemünk láttára! Mikor már a dombon álltunk, s teljes pompájában előttünk volt, így nézett ki:

a hollókői vár

Azt hiszem, Peti mondta azt, hogy szerinte túl művi. Nekem azonban bejött!

Fotóztuk a várat, majd Attilának jutott eszébe a mellettünk lévő szalmabálát fotóállványnak használva egy vár-hátterű csoportkép elkészítése. Lőtt néhány képet, melyből a legjobbat majd - nagyon remélem - beszúrja ide :-) Utána még én is akartam egy csoportfotót gyártani, úgyhogy még gyors előttem. Váltig állítom, hogy tök művészi lett azáltal, hogy a szalmaszálak belógnak a képbe, ám az a tagadhatatlan hátránya, hogy kicsik az emberek rajta. Úgyhogy nem is szúrom be ide, inkább legyen itt Attiláé, azon legalább látszunk is :-)

Hollókői csoportképünk

Eztán még szemléltük a dombtetőről a várat, mikor is, mintha csak bolha csípett volna, rám jött valami repülhetnék-féle. Engedtem a késztetésnek, és szimuláltam, milyen lehet az, mikor egy dombtető felett repülőnek képzeli magát az ember, s berregve rohantam fel-s-alá. Ahh, be jól esett! :-)) Attila ezt is dokumentálta.

Felszállás

Hm, vigyázni kell ezzel az Attilával, majd ha egyszer komoly nagy ember leszek, sok pénzembe fog fájni, amíg felvásárolom tőle a kompromittáló dolgokat :-))) Bagoly mondja... :P :)

Végre letrappoltunk a meredélyen, s előttünk állott a vár. Én azt hittem, az alap, hogy bemegyünk, úgyhogy megdöbbentem, mikor Peti azt mondta, ő nem akar bemenni, Dóriról pedig kiderült, hogy már többször járt itt, azért nem akar. Mintha még mások is vaciláltak volna - számomra azonban egyértelmű volt, hogy én meg akarom nézni belül, ha már itt vagyunk! Szerencsére volt diákjegy, és szerencsére itt is volt a diákom, mert a jegypénztáros néni biz igen alaposan megszemlélte az igazolványt, hogy érvényes-e.
Én új információk reményében megkíséreltem körbejárni a vár alatt húzódó biológiai tanösvényt, de az első pár táblánál kiderült, hogy egyáltalán nem olyan rövid, ami mondjuk teljesíthető egy szűk óra alatt. Mindenesetre a kezdés aranyos volt...egy lábnyomos tábláig jutottam. Innen fordultam és vettem célba a pecsétet.

Szóval végül 5-en mentünk be, tehát mindenki Peti és Dóri kivételével. A külső-belső mittoménmelyik udvaron leltünk egy lefedett kutat, és ott igen kellemes mikroklímát élvezhettünk: a hűvös szél nem jutott oda, viszont a melengető napsugarak annál inkább. Utána voltunk elég kitett helyeken, keskeny várfalfélén, magaslatokon, nyitott szeles udvaron, vastagon lefagyott nyitott termekben. A padlózat leginkább korcsolyapályára emlékeztetett.
A vár körül elvileg van geoláda, néhány további közeli rejtéssel együtt szerepelt is azokon a papírokon, amikről Diával mindketten azt hittük, hogy a másik hátizsákjában lapul. Így a ládázás a tegnapinál is prózaibb ok miatt meghiúsult.

A kezeim majd' lefagytak a fotózásban, s a többieknek sem volt melegük, mert egyszer csak sorra eszünkbe jutottak, milyen test- és lélekmelegítők vannak nálunk. Nevezetesen forralt bor, valamint áfonya likőr, ez utóbbi nem mellesleg mennyei! Úgyhogy erőt vettünk magunkon, s nem a fagyos szél által átjárt várrészben cuccoltunk ki, hanem miután mindent megnéztünk, visszatértünk a langyos klímájú kút mellé, s ott piknikeztünk elő. Dia kis híján beleejtette az áfonyalikőr kupakját ebbe a kútba, de az utolsó pillanatban sikerült menteni, s ezzel az üveg tartalmának élethosszát kicsivel megnyújtani. Melegségérzetünkön csak dobott, hogy mellettünk örökzöld növény kúszott fel a várfalra. (Attila, milyen növény az? Borostyán) Tehát fogyasztottunk némi jóságot, majd búcsút véve a vártól a falu felé indultunk.

Nem kis megdöbbenést keltett bennünk, mikor kisvártatva felsőtoldi jogász szomszédaink jöttek szembe. Részemről meg voltam győződve, hogy ők ugyan sehova el nem mozdulnak a szállásról, hanem a napjuk két fázisból fog állni: az ivós és az alvós fázisból. Erre most itt sétálnak szembe velünk a vár felé... Vannak még csodák.

Emlékezetes még számomra, hogy itt a falu felé vezető úton orvkodott velem egy aranyos kis eb. A kutya szőrszíne meglepően hasonlított a Dia által hozott házi baileys-ére, amely még élénken élt emlékeinkben. Épp lelkesen vakargattam, mikor a kezem a combjára tévedt, mire ő az orromhoz kapott. Nem tudom, érzékeny volt-e a combja, vagy csak játszani akart, vagy akármi, mindenesetre rettentően megdöbbentem tettétől.

No, a faluban kisvártatva ráleltünk a kocsmára, melyben pecsételni kell, és ráleltünk Petire és Dórira is, kik már egy ideje itt ücsörögtek. Kedves helyi antialkoholista bácsik mellett benyomtuk a pecsétet, majd még egy kis időzés után bevettük magunkat az Ófaluba.

Hollókő, Ófalu

Hollókő, Ófalu, kosárfonó házikó

Úgy vélem, rendelkezem annyi ismerettel túratársaimról, hogy állítsam: ez a rész Gábornak és Zolinak tetszhetett a legjobban. Gábor szívvel-lélekkel pálóc, Zoli pedig szintén bír kellő mennyiségű népies jelleggel (néptánc, Művészetek Völgye-funság stb.). Én, talán miáltal szülői kényszerítésből kellett néptáncolnom néhány évig, elutasítással viseltetem az ilyen dolgok iránt, ám emellett mégis kellemes érzés volt az Ófaluban sétálni. Betértünk egy kosárfonó házikóba, ami dugig volt mindenféle fonott cuccal: hintaszék (szupiiii), kosarak minden méretben és formában, dobozkák, kisszék, locsolókanna-tartó, pipikosár (fonott kosár, ráhúzva egy textilpipi, kinek a szárnya felnyitható, s alatta lapul a kenyérke), butella, szőnyegporoló, tollseprű stb., stb. Ámultunk-bámultunk, s én sorra jöttem rá: ilyen is volt nekünk régen, meg ilyen is, meg ilyen is... Olyan dolgok, amiket már totál elfelejtettem!

Már a boltba belépve megpillantottunk Petivel egy roppant helyes kis dobozkát: levehető tetejű, elnagyolt szív alakú fonott doboz, a teteje bordóra festve. Igen megtetszett nekünk, de az alapelgondolás az volt, hogy nem költünk nagyon semmire. Nekem azonban, amíg feltúrtuk a boltot, végig a kis dobozka járt a fejemben, úgyhogy visszatértem hozzá, és megállapodtunk Petivel, hogy megengedjük magunknak, hogy megvegyünk. Tök örültem!

Közben az eladó nénitől megtudtuk, hogy átmehetünk a szomszédos házikóba is, úgyhogy benyomultunk körülnézni. Ott aztán nyálcsorgató jó dolgokat árultak: tök nyami-nyami páleszeket, pl. eperpáleszt, meg tök jó édességeket, régi fajtákat is, mint medvecukor vagy krumplicukor, meg mindenféle furcsákat. Ó, meg marha jó kis csokik voltak, már nem is tudom, milyenek, de igazán különlegesek. Ha lett volna sok pénzem, tuti veszek egy csomó mindent :-)
Ugyan nem voltam bent veletek, de ha a kínálat nem változott nagyban fél év alatt, akkor szerintem azok Szerencsi csokik voltak. Mindegyik elején egy betű van, valamilyen kis állatfigurával feldobva.

Miután kilegeltettük szemeinket, és elbeszélgettünk az eladó sráccal (aki amúgy nagy teljesítménytúrázó), elindultunk tovább. Alig mentünk néhány lépést, mikor kedvenc szuperhősünk jött szembe: a Pókgyerek! Fejét lógatva ballagott, bizonyosan kifárasztotta az éjszakai életmentés. Ráköszöntünk, kissé meglepve kapta fel a fejét, valószínűleg nem gondolta, hogy az ország ezen táján is lesz, aki felismeri őt :-))
Jó sok időt eltöltöttünk Hollókőn a várnál és az Ófaluban, úgyhogy erőteljesen veszélybe került a mára tervezett kör sikere.Az Ófalu egyik "ékessége" a talán egyetlen tipikus szocreál kockaház, amely annyira jellemzi a mostani falvakat. A külső jelek alapján egyértelműen lakott volt így a sors iróniája, hogy az Ófalu pont az oda nem illő ház miatt nem néptelen. A falu egyik nagy gondja, hogy nagyon szigorúan véve zsákfalu és így azon fiatalok számára, akiknek mondjuk nincs kedvük ilyen régi gazdálkodással rendelkező területre jönni kevésbé vonzó. Sajnos ez utóbbi megállapítás a többi környékbeli településre is jellemző.

A falu után újra erdőben haladtunk. Egy helyen Zoli eltűnt a balfenéken, s mikor visszatért, Ági kérdésére, hogy jól sikerült-e pisilni, ezt válaszolta: "Tán még sosem volt ilyen jó!" Asszem még kicsit cifrázta, úgyhogy jót mulattunk rajta. Hamarosan én is hasonló céllal tértem le jobbra, ám mivel nememnek bonyolultabb ezt a manővert végrehajtani, jó sokára értem csak utol a csapatot. Épp egy elágazásnál álltak, kezükön a térkép, majd a Zolipapa-féle házas ágyipálinka forgott :-)) Peti mondta, ő nem jön velünk végig a nagykörön, hanem valamely jelzetlen földúton levágja az utat, s hazamegy előbb. A csapat elindulása után fantasztikus kilátás mellett én is könnyítettem magamon. :)

Zoli pálinkáját fogyasztván

Hamarosan egy dombos réten kellett aláereszkednünk, melyet a lépten-nyomon heverő paci végtermékek miatt Lócitrom-tanösvénynek tituláltunk :-) Lent a völgyben látszottak is a lovak, valamint talán házak, vagyis pontosan nem emléxem, csak tudom, hogy Petivel erről Erdély jutott eszünkbe, ahol a nyáron a hegyekbe családostul felköltöző áfonyaszedők alkotnak ilyen kis falufélét, szekerekkel, lovakkal, putrikkal.

botanászok a Lócitrom-tanösvényen :-)

Jellemzően nem december 31-én a leglátványosabbak ezek a rétek, de azért néhány érdekességet mindig talál az, aki nyitott szemmel jár.

Imádkozó sáska petecsomó - Dóri találmánya

Hamarosan megváltunk Petitől, aki balra egy völgyben indult el hazafelé.

Ahogy a dombok közé hatoltunk, a nap sugarai már nem értek minket. Ezen az útszakaszon jeges-zúzmarás képződményekben gyönyörködhettünk, íme néhány:

Bizony múlt az idő rendesen, s mi még alig a felénél tartottunk a mai célnak! Úgyhogy bele kellett húzni, melyet Dóri kiválóan prezentált is nekünk: megindult elöl, s felvett egy stabil erős tempót. Tetszett, ahogy ment: nem kapkodva megszakadva, hanem szinte ballagott, egyenletesen, mégsem értük utol. Mondta is Zoli vagy Attila, hogy mikor hármasban járták a Zemplént, akkor csinált ilyet Dóri :-) meg a Kékestetőre felfelé is a tavalyi Téli Mátrán, amikor mindenki (jobbára 30-40 körüli, edzett, férfi túrázós arcok) majd' kilehelte lelkét.

Néha ellenőriztük a térképet. Megállapodtunk, hogy a legközelebbi elágazásnál megállunk ételt-italt tölteni magunkba. Mikor ez bekövetkezett, előkerültek a maradék forralt borok, szenyók, s Áginál még karaj is volt. Nyamm.

Étkezés után elhagytuk kedves KÉK ösvényünket, és a sárgán folytattuk utunkat. Hamarosan elértük a Dobogó-tetőn (517 m) lévő kilátó felé vezető elágazást. Bár az időnk egyre fogyott, azért a kilátót beleszorítottuk. Hamarosan láthattuk, hogy a "kilátó" egy geodéziai mérőtorony, és szerencsére abból is egy nyitva lévő fajta. Gábor úgy döntött, lent marad, mi többiek felnyomultunk.A kilátókkal mindig bajban vagyok, sportcipővel még hagyján, de bakanccsal meg nagyon nem szeretek mászni.

Szupijó naplementés kilátásunk volt odafentről! Megint akartunk csinálni csoportfotót, de mivel a gépet csak a középen lévő betonizéra lehetett volna tenni, úgy viszont túl közel volt hozzánk, nem tudtunk időzített képet csinálni, így minden "csapatfotón" csak 4 személy látható.

csapatunk egyik fele a Dobogó-tetőn

kilátás a Dobogó-tetőről

lemegy a Nap dobogó-tetői páholyunk előtt

Ja, és majd' elfeledtem egy fontos momemtumot: sikerült elkészítenem Zoliról a fészbúkgyanús sztárfotót! Ám a bennem lévő jóérzés nem engedi, hogy be is szúrjam ide, mert lehet, hogy csökkentené blogunk nézettségét :-DD Ezek után... :)

No, aztán siettünk le, hogy induljunk máris tovább. Hamarosan még megtorpantunk egy kicsit, mivel az előttünk lévő két domb, a rózsaszín alkony, és a felhők oly csodás kombinációt produkáltak, hogy mindenki keze a fényképezőért mozdult.

Már egész félhomályban haladtunk. Hamarosan egy szabad térre értünk ki, ami talán rét volt, vagy szántó, már nem tudom. (Eközben a felengedett felsőtalajréteg miatt a dagonyázás mértéke nagyon megnőtt.) De itt nem láttunk jelzést, így mentünk tovább egyenesen - s meggyőződésem, hogy itt tértünk le a jelzett útról, mely lépésünk igen szerencsésnek bizonyult utólag. Talán azon a helyen történhetett ez, amit a térkép Árnyék-völgynek jelöl. Mindenesetre földúton haladtunk szántók szélében, s már lassan mindenki elővette a fejlámpáját. Nekem nem volt kedvem hozzá. Ha szétszakadt csapatunk, s hátranéztem, a bányából hazatérő törpök lámpáit láttam imbolyogni :-) Települések fényfonalai terpeszkedtek erre-arra, majd egy vízmű mellett haladtunk el. Immár teljes setétségben beértünk egy faluba, s nekem teljes meggyőződésem volt, hogy ez Cserhátszentiván, az útitervünk szerint.

Annál nagyobb volt ám a meglepetés, amikor egy patakon átkelve EU-s táblát vettünk észre, melyen többek között a falu neve is szerepelt, ez pedig biz nem Cserhátszentiván volt, hanem Alsótold! Vadul térképezni kezdtünk, s hamar megállapítottuk, hogy tudattalanul, ám annál okosabban hol vágtunk le egy jó nagy kunkort. Igazán elégedett voltam magunkkal :-)

Alsótold központjába érve elhaladtunk a már ismert betlehem mellett, majd a tegnap szintén rótt úton trappoltunk Felsőtold felé. Néhány szembejövő autósra bizonyosan ráhoztuk az ijedelmet, hogy mik ezek az imbolygó fények az út szélében, de egy sem csapott el minket, s épségben hazaértünk. A túra útvonala megtekinthető itt. Kb. 18 km-t tettünk meg.


Otthon Peti már meleg kályhával, és minden bizonnyal eü. határérték fölötti füsttartalmú levegővel várt minket. Nem volt ugyanis egyszerű lángra lobbantani a fánkat, bár érkezésünk után nem sokkal már nem voltak gondok úgy emlékszem.

Én személy szerint farkaséhes voltam, bár arra nem emlékszem, milyen táplálékra is vetettem rá magam. Valójában még gyerek volt az idő, de ez a téli korai sötétség tök megkeveri az embert.
Dóri hozott magával kürtőskalács receptet, és alapanyagokat is. Eljött az ideje, hogy elkészítsük! Dóri összedobta, aztán már csak valami botot kellett keresni, amire rá lehet tekerni a kész tésztát. A bot keresése korántsem volt egyszerű, ugyanis egyenes, tiszta, kb. 70-100 centi hosszú, 2-4 centi vastag ág kellett, kint pedig már sötét volt, a közeli tűzifásban ilyenek nem igen akadtak. Egy pillanatra felmerült a partvisnyél mint házon belüli megoldás, de aztán végiggondoltuk, hogy hányan hányféle kézzel illethették már azt a bizonyos nyelet, amiből egyébként is csak egy volt, így elvetettük az ötletet. Végül Dórival a távolabbi tűzifásból válogattunk néhány alkalmasnak tűnő husángot. Miután ez is akadt, a legtöbben tekertek egy csíkot, majd kint a tűznél sütögették. Nekem valami okból nem volt kedvem ehhez. Peti pedig úgy gondolta, kis pogácsákat gyúr a tésztából, és az elektromos kis sütőcskénkben süti ki őket. A kész kalácsokat valami lével (Dóri tudja, milyennel) meglocsoltuk, majd még dióban is meg lehetett forgatni. A Peti által készített pogikból annyit ettem, hogy majd' kipukkadtam.
A kürtős kalácsozás ötlete és technikája Sinkovics-féle recept ám! Csenge barátnőm tanított meg a sütés csínjára-bínjára. Ha ízlett, gondoljatok rájuk jó szívvel :)

Így készül

kürtőskalács-falók :-)

Ilyen finomak lettek a pogik :)

Az est folyamán igen jól szórakoztunk, mivel először Activity-ztünk, majd egy Attila által javallott játékot játszottunk. Activity-zésünk hangos kacagások közt zajlott, főként ami a rajzolásos feladványokat illeti. Egyfolytában azt vártam, hogy rajzolhassak, ugyanis az naggggyon vicces tud lenni, s az jó! :-)) Emlékezetes rajzok születtek, melyeket fotóval is megörökítettem, íme:

"bolhából elefántot csinál' by Attila

"nagy dobra ver" by Zolllltán

"körmeszakadtáig" by Dóri

"ferde szemmel néz rá" by Zoli

Igazán jókat kacagtam, még a könnyem is megindult :-)) A feladványok mind magyar szólások és közmondások voltak. Az az ujj szánalmas próbálkozás volt :D A legjobb szerintem az "elmacskásodik a lába" rajza volt, de sajnos nincs róla fotó.
Ó, már hogyne volna! Lefotóztam én gondosan :-))

"elmacskásodik a lába" :-D

Eztán Attila javasolta, hogy játsszunk egy másik játékot. Ennek a lényege az, hogy egy darab papírra mindenki ráír egy személyt, aki nem muszáj, hogy létező legyen, aztán összehajtjuk, összedobjuk, és mindenki húz egyet. Ezt ő maga nem nézi meg, viszont valami módon felerősíti a homlokára úgy, hogy a többiek lássák. A cél, hogy körönként egy kérdést feltéve ki találja ki előbb, hogy ki van a homlokán. Társaságunk zöme a felerősítést fejlámpával oldotta meg, én pedig Gábor kalapját vettem kölcsön e célból :-)
Ez már nehezebb játék volt, meg volt egy olyan buktatója, hogy hátha nem ismerjük azt a személyt, akit a homlokunkon hordunk. Ilyen eset elő is fordult, pl. az első körben szegény Zoli kapta a Pókgyereket (by Attila), akit akkor "ismertünk meg", mikor Zoli még itt sem volt :-) Ezúton is elnézést kérek. :-/ De Zoli becsületére váljék, bőszen próbálkozott, de persze nem sikerült kitalálni. Én pedig bizonyos Kovi nevű pornófilm rendezőt kaptam, kiről még nem volt szerencsém hallani. Dóri Zorrót kapta (by én), Attila pedig roppant testhezállót húzott: Máté Bencét. A többiekére nem emlékszem. Ági volt Eötvös Loránd, Gábor volt Charles Darwin, Peti volt Gyurcsány Ferenc.
Attila a második körben is remekelt: Erős Pistát írta fel, melyet Peti húzott ki. És kitalálta! Bár azért megszenvedett vele :-) Én Puskás Ferencet kaptam, akit csak nagy rávezetéssel találtam ki; Dóri Kiszel Tündét (asziszem...), Zoli Jules Verne-t (akit én írtam fel, és valami pillanatnyi elmezavar végett magyarosítva vetettem papírra), Gábor valami zenészt.... Akit kihagytam, ideírhatjátok :-) Ági volt Cseh Laci, Gábor volt Lady Gaga, én voltam Elvis Presley (akit nem találtam ki...).

Dóri mint Kiszel Tünde, a háttérben Budipa Piroska

Ezzel a játékkal jól eltöltöttük az időt, és nem is figyeltük rendesen, hogy mikor lesz éjfél. Bevallom, engem a játék jobban érdekelt. Kintről beszűrődött a jogászok ittas himnusza, úgyhogy aztán mi is pezsgőt bontottunk, és ittunk egy kört. Néhányan telefonáltak a családnak, pl. Gábor, akit szegényt sok kiabálással zavarni igyekeztünk :-))

No, és azt hiszem, lassan eljött ennek a napnak a vége is. Nem rémlik, hogy csináltunk még valami közös programot, úgyhogy ezennel lezárom ezt a bejegyzést is. Hajrá kiegészítések! :-)

Kékezős szilveszter a Cserhátban - 1. nap

Kis csapatunk, kik e blogot írjuk, eddig még nem tudott egy össznépi túrát szervezni - ám az év vége ezt is elhozta! A szilvesztert közösen, 7-en egy cserháti kis faluban, Felsőtoldon töltöttük, és 3 naposra nyújtottuk! Szerintem szupijó volt :-)

Attila javallata nyomán én kerültem kijelölésre, hogy megírjam a beszámolót - ez egyben nagy felelősséget is tesz a vállamra, hisz sejtem, milyen elvárások vannak velem szemben :-) Tehát remélem, sikerül megfelelnem nekik! Kedves Túratársaim pedig egyéni bejegyzéseikkel színesíthetik a leírást - ezúttal szó szerint értve, ahogy azt megbeszéltük vala :-) S külön felkérem Attilát, hogy saját szépséges (főként makro!) fotóival ékesítse e bejegyzést!
Kössz, Dia, hogy megírtad, azonnal belekontárkodom. Ezzel a világoskék betűvel leszek. Attila

Akkor leszek a narancs :) Dóri
Piros jelentkezik: Gábor

Mivel későn kaptunk észbe, hogy mit is akarunk mi szilveszterkor csinálni, november-december táján szinte nulla eséllyel indultunk a kulcsosházfoglalók versenyében. Így aztán mikor Dóri talált nekünk szállást, kitörő örömmel fogadtuk a dolgot, s mély hódolatunkat fejeztük ki neki! Az sem érdekelt, hogy az ár magasabb az elvárásainknál - ez a szilveszter akkor is megéri, ha Petivel majd koplalnunk kell januárban :-)

Tehát a szállást, az érkezést, a "ki mit hoz" játékot és a túraterveket 60-70 körímélben leszervezve végül is 30-án reggel (azaz ki mikor) elindultunk Felsőtoldra. Petivel mi kocsival mentünk, ennek több oka is volt: a kényelem, hoztunk sok ásványvizet (aminek zöme megmaradt), nagy fazék töltött kápit, és persze Puszedlit, akiből szilveszteri túrabulicicát csináltunk :-) Felszedtük Attilát Bp-en, s zúztunk a Cserhát felé. Dóri kb. egy órája ott volt már, mire megérkeztünk. Le voltunk hidalva a szállástól, teljesen szuper volt! Volt egy kályhánk, amit mi fűtöttünk (de legtöbbször inkább füstöltünk vele), és külön említést érdemel a zuhanyzó, mely a fiúk fantáziáját megmozgatta: a szobából egy zuhanyfüggönnyel leválasztott kucni :-) Még egy háttérvilágítást is megálmodtunk hozzá. Amit persze nem használtunk, illetve Ági egyszer belemerészkedett, de csak átöltözési szándékkal.

Szóval mivel Ági és Zoli csak másnap érkeztek, Gábor pedig valamikor a késő d.u. folyamán, becuccolás után kitaláltuk az aznapi túratervünket, elrendeztem Puszedli dolgait (cicabudi, kajás- és ivóedényke), megkínáltam a népet az általam készített Bélíz-velkámdrinkkel, és úgy dél tájban sikerült is elindulni. Az útirány ez vala: aszfaltos úton át a szomszédos Garábra, onnan a kék négyzet ösvényen fel a hegyre, majd rálépünk a KÉKre, s azon irány dél, nyugat majd észak felé, visszaérve így Felsőtoldra. Mivel későn indultunk, s tél lévén még korán sötétedett, szaporáznunk kellett (volna).

Garáb felé indulva kisvártatva rábukkantunk egy felhagyott tufabányára, amit jól megtanulmányoztunk - ki geológiai, ki botanikai szemmel. Az idő enyhe volt, s a kedvünk jó. Hamarosan Zoli telefonált, megérdeklődte a szitut, majd búsan (úgy sejtem) tanult tovább otthon.

A felsőtoldi tufabánya

Hamarosan beértünk Garábra, mely egy kis zsákfalu. A fogadtatás egészen meglepőre sikerült, tekintve, hogy rögtön az első ház ablakában húsvéti nyulak ültek mondjuk télapók meg csokimikulás helyett. A botanászok (Attila és Dóri) sokat botanásztak menet közben, s a faluban Attila ráfogta a távcsövét fakopácsokra, én pedig kövér verebeket fotóztam. Dóri, mint botanász megtisztelő erős túlzás :D

A botanászás eredménye: örménygyökér Garáb határában

Egy bokorról borókát kóstoltunk, elég töményen édes volt, sokáig lehetett rá "emlékezni".

Garábi boróka

Innen végre az erdőbe vitt utunk, bár jó darabig még aszfaltozott minőségben. Egyszer csak szembe jött egy ismeretterjesztő tábla, mely a Tepke kilátó és az utolsó nógrádi betyár dicsőségét hirdette.

Nemsokára felértünk a Garábi-nyereghez, s ott el kellett ágaznunk délnek. Egy röpke zokniigazítás (ahogyan azt Dóri prezentálta nekünk), s nekivághattunk az útnak.

Dia a hóesésben

Peti itt elment előre a saját tempójában, s időnként mi maradékok is kettészakadtunk kicsit. Ez a rész nagyon tetszett nekem, egyrészt mert vékony kis erdei ösvény volt, melyet érdekesen ágas-bogas fák öveztek, másrészt pedig minél magasabbra mentünk, annál zúzmarásabb lett a táj.

a Garábi-nyereg s a Tepke közt

Már a hó is hullott. Hosszan baktattunk az ösvényen, egyre a kilátót várva. Peti már rég eltűnt előttünk. Egyszer aztán egy vaddisznó mozdult bal kéz felől! Elszaladt. Utunk már lefelé vitt, s hamarosan beértük Petit, aki bevárt minket. Itt lelkes túrásként megigazítottunk egy kis híján kidőlt táblát, amelyekből egyébként egészen sok volt. Lelkesen hirdették a vidék természeti értékeit. Szinte mindnél megálltunk és elolvasgattuk. Úgy véltük, a kilátót úgy elhagyhattuk, hogy észre sem vettük, s engem ez felettébb lehangolt. Így aztán annál nagyobb lett az örömöm, amikor hamarosan megleltük a kilátót a Tepkén (567 m)!

A kilátó

Amúgy sok örömünk nem telhetett volna benne, hisz hideg szél fújt, a kilátó teljesen le volt fagyva, és a vaskos felhők miatt még csak kilátni sem lehetett. De engem vonzanak a lehetőségek, melyekkel még magasabbra juthatok, így mindezek ellenére felmásztam rá. Megjegyzendő, hogy a kilátó lépcsője felett egy figyelmeztetés olvasható, amely felsorol 4 körülményt, amikor veszélyes és tilos felmászni. Ha jól emlékszem, ebből 3 teljesült éppen (viharos szél, hó, lefagyott lépcső). Előfordulhat ugyan, hogy a tábla nem a legjobb helyen volt, mert 4 emberből kettő nem vette észre :D Érdekes módon ivarilag is különböztek az észrevevők a nem-észrevevőktől. Ez egyébként valószínűleg a fiúk határozatlanságának volt köszönhető. Ha a lányok is 10 percig túrták volna a bakancs orrával a havat odalent, biztosan észreveszik. :) Mind az összes fém lépcsőfok és a pihenő részek is jég által voltak borítva, minek következtében óvatos tyúklépésekkel és kapaszkodva haladtam. A bakim most aztán igazán csúszott, de sikerült épségben feltipegni. Ellőttem néhány fotót a vakvilágba, majd indultam is lefelé, mert igazán nem volt meleg itt fent. Lefelé, ha lehet, még nagyobb óvatossággal kellett haladnom, a megcsúszás esélye jelentősen megnövekedett. Közben Dóri is elindult felfelé, s mivel ugyanolyan bakink van, ő is nagyon óvakodott. Egyszer megcsúsztam lefelé, de jól jöttem ki a dologból.

Leérve próbáltam izzítani Attilát, hogy ő meg izzítsa a GPS készülékét, és keressük meg az itt rejtező ládát. Ám a kutyaverő masina nem funkcionált Attila kedve szerint, így ő igen hamar feladta a harcot. Én megpróbáltam a minimál leírás ("a kilátótól biztonságos távolságban, kb. 100 m-re, az erdőben, egy fa tövében") és egy gyanús ösvény alapján megkeresni a ládát, de végül én is hamar feladtam, lévén túl sok lehetőség. Így inkább tovább indultunk.
Ekkor találtunk két gyanús beton objektumot. Két egymás melletti, lelakatolt ajtó volt. Próbáltunk belesni két kis nyíláson, de hiába, mert az ajtó mögött újabb ajtó látszott. Ki tudja, hány ajtó lehetett így egymás mögött...? Elméleteket gyártottunk a funkciójukról. A barlangbejárattól kezdve (ebben az esetben hirtelen a mélybe vezetett volna a kapu mögötti tér) a hiperbiztonságos erdei széfen keresztül az egyszerű figyelemelterelésig (az út túloldalán elrejtett aranyrögök megtalálását nehezítendő) sok minden felmerült, de végül szabad maradt a gazda. A nagy fejtörésben megéhezve elosztottunk egy kókuszrudat és továbbálltunk.

A titokzatos erdei objektumok

Utunk során többször bukkantunk csipkebogyóra vagy kökényre. Különösen érett kökényekkel is találkoztunk, melyeket nagy élvezettel majszoltunk!

Itt jártunk

Ezt tettem azon a ponton is, ahol elhagytuk az erdőt, és egy szántó szélében folytattuk utunkat. Nagy tarvágás mellett haladtunk el, s kibontakozott egy kisebb eszmecsere a témában, mely a későbbiekben átterjedt a tarlóégetésre és a világ szatyormizériájára is. Dóri és én női, tehát érzelmesebb oldalról közelítettük a témát (vagyis milyen rossz a tűz, mert leég a természet), míg a fiúk gyakorlatiasabb oldalról (vagyis milyen hasznos a tűz, mert segíti a tápanyagforgalmat és utána könnyebben regenerálódik a természet). Amivel egyébként a lányok is egyetértettek (legalábbis egy mindenképp), csak nem mindegy, hogy minden tavaszi hónapban agyonpörkölnek egy foltot...ezt azonban a parázsló vitában ki sem tudta fejezni és elcsendesült. Így csak nemenként jutottunk közös nevezőre.

Hamarosan kénytelenek voltunk rátérni az autóútra, és innen már végig azon kellett haladnunk. Ismertük már az utat, ezen jöttünk be Felsőtold felé autóval d.e. Most nemsokára rábukkantunk a Bableves csárdára, túránk első kékpecsételő helyére. Véleményem szerint nem valami impozáns küllemmel bír a csárda, némileg lepukkant. Mivel a csárdát a felsőtoldi vendéglátóink üzemeltetik, azt reméltük, valahogy majd tudtukra jut, hogy most mi térünk be oda, s tán még csurran-cseppen is valami :-) Ám a pincér fiú szerintem csak egy alkalmazott volt, akinek mi csak kéktúrások voltunk, így a pecsétnél többet nem kaptunk. Sebaj, az is jó volt, mindig jó benyomni egy kékpecsétet a füzetbe. Mentünk tovább.

Az út vett egy nagy ívű jobb kanyart, jobb kéz felé volt a Nagy-Mező-hegy nevű magaslat, balra pedig lelátás a völgybe. Hamarosan beértünk Alsótoldra. A faluból 3 dologra emlékszem:

• a központban volt egy betlehem-összeállítás (számomra semmi tetszetős nem volt benne),
• fellelhető egy Told Gold nevű kishotelszerű vendéglátó egység,
• s a falu végén van egy kézművesház féle, köcsögfával az udvaron, az épület falán pedig Magyar népmesék jellegű, galamb által előturbékolt betűs felirat.

Az alsótoldi betlehem

Az alsótoldi fazekas

Ekkor már jelentősen alkonyult. Az út bal oldalán haladtunk, s ha kocsi közelített, libasorba húzódtunk, és fejlámpákkal adtuk le életjeleinket. Szépek voltak a csillagok, és jobb kéz felé két domb között valami nagyobb település fényeit szemléltük, s találgattunk, mi lehet.

Alsótoldról már nincs messze Felsőtold. Ekkor már 5 óra felé közelített az idő, és mivel Gábor busza 5 után volt hivatott érkezni, nem mentünk be a szállásra, hanem a vendéglátóink kocsmájába csüccsentünk be. Igazán hangulatos kis helyiség az, sok benne a fa, pici, és a néni ott vasal az egyik asztal mellett :-) A kiszolgálócsaj már nem nyerte meg ilyen mértékben a tetszésünket, miután végighallgattuk vitáját egy pasival arról, hogy ő ugyan nem jön kiszolgálni minket, neki már lejárt a munkaideje stb. Mindegy, eltekintettünk tőle. Peti egy sört kért, Dóri és én forró csokit, Attila rendelésében viszont bizonytalan vagyok, vacilálok a sör és kávé között. Kéretik beszúrni a valóságot :-) Pedig forró csoki volt az is.

Jól esett lecsüccseni ott, elcsokizgatni a melegben. Nemsoká azonban indulni kellett, Peti a szállásra ment, mi hárman pedig vártuk az utcán (de nem a buszmegállóban) Gábor buszát. Megdöbbentően sok busz érkezett több irányból is - mégiscsak nagyváros ez a Felsőtold! Végül megjött Gábor is, de busz helyett autóval hozták. Röviden megnyugtattuk a családját, hogy jó a szállás, és Gábor jó emberekkel lesz jó helyen, majd ők elmentek, mi pedig bevonultunk a helyünkre.

Az ajtónk előtti tűzrakóhelyen tűz égett, zene hangzott, s több ember bukdácsolt erre-arra. Megtudtuk, hogy megérkeztek szomszédaink, kikkel közös udvart élvezhettünk. Ők már nyomták a bulit, a tűzön pedig illuminált állapotú szakácsok fűztek kondérban valami pörit (tényleg vaddisznó volt...?). Az este folyamán kapcsolatot létesítettünk velük (igazából ők létesítettek kapcsolatot velünk, amikor bekopogtattak azzal, hogy nem iszunk-e velük egy kis Jägert), megtudtuk többek között, hogy Pestről érkezett jogászok, kik az év 368 (!) napjából 365-öt ott töltenek, és a fennmaradó napokon (ami jellemzően a szilveszteri időszakra esik) elszakadnak a nagyvárostól, és valami Isten háta mögötti faluban lépnek át az új évbe. És hogy remélik, hogy nem madárcsicsergést és mókusfingot hallgatni érkeztünk, mert ők nagyon nem, és hogy bocs. Megtudtuk továbbá, hogy egyikük rendszeresen kap a Finlandiában élő rokonoktól vodkát, valamint hogy körükben tisztelhetjük a Pókgyereket is (aki nem a Pókember fia, csak a törzs/végtag arányai egy pókéhoz hasonlítanak szerintünk), kinek "csábos" táncát is volt lehetőségünk az este folyamán szemügyre venni :-)) (Közben hallottam egy helyi legendát: úgy, mint Magyarországnak Rákóczi vagy Kossuth a megmentője, Felsőtold számára egy rejtélyes idegen, aki általában a karácsonyi ünnepkör környékén, legtöbbször szilveszterkor jelenik meg a "jótevője." Segít a bajba jutott szomjas embereken és azokon is, akik szegény sorsukból kifolyólag sosem tanulhattak vagy láthattak rituális táncokat. Nevét csak suttogva mondják: Pókgyerek. Olyannyira elterjedt a kultusza, hogy már december 6-án is ő hozza az ajándékot egyesek szerint) Több faluban tartózkodó ember is itt vélte látni: )

Szóval érkezésünk után mi bevettük magunkat a lakunkba, és nekiálltunk tolni be valamit az arcunkba. Az általunk hozott töltött káposzta sajnos nem fogyott a várt ütemben, így a jogászoknak is ajánlottam belőle, de csak egy gombócot tüntetett el egyikük. Hoztunk egy csomó virslit, Attila és Dóri azt nyomták befelé. Azért volt aki záráskánt a káposztát is megkóstolta és nem csalódott. Remek volt, köszönet érte Dia anyukájának!

A töltött kápi

Puszedli is megkapta a vacsiját puha cicafalatkák és száraz táp keverékének képében.


Kajálás után a begyújtás és fahordás ideje jött el, melyet az ajtó hosszú ideig való nyitvatartása színesített. Ez által biztosítottunk lehetőséget a füstnek, hogy a fogságból a szabadba távozzon, s tüdőnket megkímélje mindenféle kellemetlen bántalomtól.

Közben kivegyültünk a jogászok közé a tűz mellé, akik körbekínáltak minket valami piával, s mi is visszakínáltuk őket. Éreztem, hogy kezdek becsiccsenteni, de aztán itt meg is állt a folyamat.

partiimitátorok :-)
hatttalmasssabulliiiiiii :)

Aztán eszünkbe jutott, hogy ha holnap Zoliék csak 11 körül érnek ide, akkor megint nagyon későn tudunk csak elindulni a túrára, így elkezdtünk telefonon szervezkedni velük, hogy hogyan tudnának előbb ideérni. Az eredmény az lett, hogy reggel Peti elmegy értük kocsival Pásztóra, így akár már 9-kor indulhatunk a túrára.

Az este további részére nem igazán emléxem, és ez nem az elfogyasztott pia mennyisége miatt van :-) Azt ugyanis elég szolidan űztük, én lélekben nem erre készültem :-) Ezzel nem azt mondom, hogy ez így nem volt jó nekem, mert nagyon is jó volt. Az este beszélgetéssel telt, "élet értelme", "idő", "szabadság", "sors" címszavakkal. Az éjszaka "fénypontját" számomra a végtelenről szóló diskurzus jelentette.

Szóval egyszer csak elmentünk aludni hálózsákjainkba. Kivéve Gábort, aki - asszem az én tanácsomra - nem hozott hálózsákot, mivel amúgy volt ágynemű. Puszedli még kereste a helyét, aztán Gábor állítása szerint a fotelben találta meg, s ott töltötte az éjszakát.

Mindenképpen megjegyzésre méltó Gábor önfeláldozó cselekedete, miszerint éjjel rendszeresen rakta a kályhát. Bizony, Gábor for President! Bár Peti és Dóri majd' megsültek. Én pedig felébredtem arra, hogy szomjan veszek. Ez az elfogyasztott alkohol miatt volt, aszonta a szervezetem.

Így ért véget az első napunk. Jöhetnek a közbevetések és képek, kedves túratársak! :-)