Kékezős szilveszter a Cserhátban - 3. nap

Eljött hát az utcsó napunk is itt, e kedves kis faluban, e remek szálláson, e dombos Cserháton! Ráadásul nemcsak a napunk kurtult meg (mivel még haza is akartunk érni normál időben), hanem csapatunk is: erre az utcsó túrára már csak 4-en - a kemény mag! :-P)) - vetemedtünk. Peti a pihenés mellett döntött, Dóri már d.e. haza akart menni, mert programja volt, és Gábor szintén így volt ezzel. Így aztán a reggeli tevékenységek és összecuccolás után már csak 4-en léptünk ki harci díszünkben az ajtón, hogy elinduljunk a mai rövidke túránkra.

[Ide be akartam szúrni az indulásunkkor rólunk készült fotót, de a "kép beszúrása" menüponttal csak... áhh, ez bonyolult, Attila lécci szúrd be te :-D]
Kékítek. Attila

Utolsó napi csoportkép

Úgy döntöttünk, ma beszerzünk még egy kékpecsétet, ezért a Felsőtold-Garáb-Nagybárkány útvonal mellett határoztunk. Totál zúzmarás volt reggel minden, és igen hideg volt az idő. Én a teljes téli szerelésemet magamra öltöttem.

Zúzmara borította a tájat

Ezen a napon elég kevés fotó készült a gépemmel, így majd zömében rátok hárul a képesítési feladat :-) Sajnos én sem voltam túl aktív, a hótól is kíméltem a gépem.

Garábra már a jól ismert aszfaltúton haladtunk át. Ági és Zoli viszont most jártak itt először, így megmutattuk nekik a tufabányát. Ezen a szakaszon is fotóztunk havas-zúzmarás képződményeket, s Attilának - év eleje lévén - el kellett kezdenie figyelni a madarakat az idei fajlistájának összeállítása érdekében. Így intenzíven forgatta a távcsövét.

Fagyott levél

Garábot elérve szintén a már ismert ösvényen haladtunk felfelé az erdőben. Attila jelezte, hogy fájni kezdett a jobb térde. Hamarosan elértük az elágazást, melynél az első napon dél felé fordultunk. Most az északi irányt preferáltuk, s így ismeretlen vidékre merészkedtünk. Ha jól emlékszem, itt kezdett havazni, aminek én nagyon örültem, mert ezzel a 3 napunk alatt az évszak sokféle arcát megtapasztalhattuk, és a hó amúgy is hiánycikk ezen a télen. Kanyarogtunk a fehéredő fák közt, és hamarosan egy csúcsra értünk, ahol egy adótorony is állt: ez volt a Nagy-Kő-tető (561 m). Itt megálltunk, hogy hörpöljünk forralt borikát, én legalábbis a fényképek alapján hörpöltem, de hogy más is fogyasztott-e valamit, arra nem emléxem... Ó, dehogynem, valami keksz is került valahonnan.... Jaaa, hát Zoli zsebéből! Hát persze, a cukrosbácsi :-))

A fényképezőmet Túrá Zoltán kezelte, ezért rendelkezem eme képpel:

rajtakapott hörpintő :-)

Ágnes asszony :-)

 Innentől nincs teljes képem a túráról, hanem ilyen-olyan események és helyszínek villannak be. Így pl.:

• a fák közt nem volt túl határozott az ösvény, pláne friss hóban s a jelzések is hagytak kívánnivalót maguk után, s mi Attilát követve észrevétlenül letértünk a helyes útról. Ő azonban hamar korrigálta a dolgot, s visszavezette kis csapatát a megfelelő csapásra.
• egyszer csak észrevettünk egy fekete fóliából készített sátorszerű tákolmányt. Megállapítottuk, hogy ez Máté Bence álcahelye volt. Mi más? :)
• egy helyen jobb kéz felé a dombocska aljában egy nagyobb fehér rész látszott, melyen sötét tömegek voltak elszórva. Elsőre felmerült bennem, hogy vaddisznók tanyáznak ott, de Attila úgy vélte, az ott egy kis mocsaras rész, és a sötét tömegek sáscsomók. Ez botanikai szempontból felkeltette érdeklődését, hogy mi módon, azt ő megosztja velünk :-) Sászsombékoknak tűntek. Az ezeket képző zsombéksás (Carex elata) keveset háborgatott, jó állapotú mocsarakban képez akkora csomókat, mint amekkorákat láttunk. Ilyen élőhelyeken lehetséges, hogy más érdekes, ritka mocsári növények is előfordulnak.
• egy helyen, ahogy kiértünk egy földút kereszteződésébe, és visszanéztünk, eme táblát láthattuk:

Ez nekem igen tetszett, hogy kiemelték a kéktúrásokat :-)

S közben az erdő így festett

No, aztán egy helyen az ösvényünkön valaki felfedezett a földön kis sárga göbecseket. Megcsodáltuk őket, megállapítást nyert, hogy ez sárgafagyöngy. Az álbogyóit sikerült megtalálnunk, melyek éppen nem rendeltetésszerűen egy ágon, hanem a talajon landoltak. Attila megfogta, s én meglepődve láttam, hogy ragad! Kiköpött olyan volt, mint a takony! Már továbbhaladtunk, de még megálltunk beszélni róla, s akkor Attila azt mondta, ő visszamegy csinálni fotót a gübecs ragacsosságáról. A kezébe fogta, megmutatva ezzel nyúlósságát, s úgy fotózta le. Aztán én vállaltam, hogy a cucc takonyhoz való hasonlatosságát az én hozzájárulásommal prezentáljuk. Odaerősítettem az orrom alá, s Attila körülfotózott :-) Lett egy röhögős, aztán próbáltam olyan képet vágni, mint aki nem veszi észre, mi lóg az orrából :-))) De persze annyira nem sikerült. Utána szimuláltam, hogy már a zsepit közelítem az orromhoz, majd lefotóztuk a cuccot immáron a zsepiben. A helyére került :-))) Méltán remélem, Attila majd beszúr ide néhány fotót :-))

Emléxem még egy helyszínre, ahol olyan úton haladtunk lefelé, melyben a vízmosás mély nyomokat hagyott. Hamarosan tisztásra értünk, s onnan már Nagybárkány házai egymás után bújtak elő a földből. Elsőként természetesen a templomtorony:

Attilának van egy szép képe a faluról, aztat tessen ide beszúrni :-) Remélem, ez az:

Nagybárkány

Hamarosan már sétáltunk be Nagybárkányba. Kacsáztunk a kéken, s vártuk, merre látjuk majd a pecsétjelzéseket. Forrón reméltem, hogy - a szokásoknak megfelelően - egy kocsmában lesz a pecsét, ahol valami meleget is lehet majd fogyasztani. Úgy tűnt, a pecsétjelzések elcsalogatnak minket a kékről, így Attila minden bizalmát egy teraszon cigarettázgató srácba vetve megkérdezte tőle, nem tudja-e, hol lehet kéket pecsételni. A srácnak nem ömlött el az arcán a felismerés fénye, és az elhangzó válasz is azt támasztotta alá, hogy biz fogalma sincs. Úgyhogy mentünk tovább az utcán, és hamarosan meg is lett jutalmunk: egy söröscégér tűnt fel, majd közelebb érve kocsmává változott, és ott virított mellette a kékpecsét jelzés. Kicsit tartottunk attól, hátha e korai időpontban még nincs nyitva az egység, és valóban: a kiírt nyitvatartás is ezt támasztotta alá. Ennek ellenére behatoltunk, és lőn nyitva! A kocsmáros/boltos ürge kérdésünkre, hogy nyitva van-e már, magától értetődő természetességgel mondta, hogy persze, 2-től x-ig (a kiírás szerint 3-tól x-ig).

A hozzávetőleges útvonal itt látható, kb. 12 km-t mehettünk.

No, szóval betelepültünk. Mivel Petivel az volt megbeszélve, hogy 3-ra jön át értünk, most úgy döntöttünk, jelzünk neki, hogy jöhet előbb is. Ekkor láttam, hogy a vodafonnak nincs térereje eme faluban, ezért Attila dobott egy sms-t, mire az a válasz jött, hogy 10 perc, és már itt is van. 

Felmerült, hogy még átmehetnénk Sámsonházára, az itt van már nagyon közel, és  a térképünk jelölt ott geológiai feltárást és várromot is. De aztán abban maradtunk, hogy nem megyünk át, Attila térde nem kívánta már a menetet, s különben is, majd legközelebb folytatjuk.

Közben vételeztünk kávét avagy forró csokit a kávégépből, s elkértük a pecsétet. A fickó csevejbe elegyedett velünk, s lassan világossá vált számunkra, hogy ő mindent képvisel, amit mi nem! Én legalábbis határozottan elhatárolódom az ürgével való mindenféle hasonlóságtól! Én is, de azért nem haragszom rá. :)

Én ezt szűrtem le róla: fingja nincs a földrajzról, a távolságokról, 2 m-t nem hajlandó gyalogolni, tv előtt döglik. Nagy meglepetéssel kérdezte ugyanis, hogy mit keresünk ezen a ronda, hideg, ocsmány, havas napon Nagybárkány környékén, pláne a természetben, éppen Újév napján. Ezzel szemben mennyivel jobb ilyenkor a tévé előtt tespedni. Mintha valami olyat is elejtett volna, hogy ő még nem is nagyon járt erdőben.  Úgyhogy nem, nem közösködök vele semmiben!!

Szóval megkérdezte, mi ez a kéktúra, milyen hosszú, merre megy, mire én megmutattam neki a füzet közepén lévő vázlatos térképet. Már fenntartásokkal fogadta, megjegyezvén, hogy sosem volt jó földrajzból. De azért utána azt mondta, így már tisztában van vele. Kisvártatva pedig megkérdezte: ez a túra csak Nógrád megyében van?

No aztán fingja nem volt róla, hol van Felsőtold (légvonalban 8 km), merthogy ő nem nógrádi származású. 

Aztán azt kérdezte még, hogy itt a faluban van-e még máshol is kékpecsételő hely.

Szóval a tájékoztatlanság tökéletes képét tárta elénk... pláne ahhoz képest, hogy ő a Pecsét Őre, tehát elvileg évente pár száz kéktúrázó biztos megfordul nála.

Mellesleg a hely nemcsak kocsma volt, hanem bolt is. Amíg bent ültünk, sorra jöttek a helyi arcok. Suhancok, akikkel elbeszélgetett a szilveszterről a fickó, s akik legtöbbször cigit akartak venni. Ez a szitu nekem nagyon ismerős volt, anyukám ugyanis szintén kis faluban boltos, és ott is nagyjából így mennek a dolgok ("ezt a cigit ugye apádnak viszed?", "milyen volt a szilveszter, Juli?"). Látszott, hogy ismeri az embereket. 

Hamarosan hallottam, hogy megjött az autónk, kimentem Peti elé, s bevezettem. Iszákolt (tetszik ez a szó :) ) egy kávét, aztán szedtük a sátorfánkat, bemálháztunk a kocsiba - s ez a momentum véglegesen lezárta a szilveszteri 3 napos túránkat. Becsüccsentünk 5-en Puszedli mellé, aki az autóban várt minket, s indultunk hazafelé.

Utunk elvitt Sámsonháza mellett, és a szívemet igen megdobogtatta a nagy dombon csücsülő várrom. Meg az a környék, a geológiai feltárás - mely mellett szintén elautóztunk - nagyon tetszett! Alig várom, hogy majd visszatérjünk folytatni a túrát :-)

Így telt tehát ez a szilveszterünk. Mindannyiunknak ez volt az első ilyen túrázós szilveszter, és tetszett is nagyon! A magam nevében kijelentem, hogy szívesen venném, ha ebből hagyomány válnék! :-) Olyannyira jó volt, hogy a Kedves Olvasóknak is ajánljuk a szilveszteri kikapcsolódásnak eme formáját! :)

Kékezős szilveszter a Cserhátban - 1. nap

Kis csapatunk, kik e blogot írjuk, eddig még nem tudott egy össznépi túrát szervezni - ám az év vége ezt is elhozta! A szilvesztert közösen, 7-en egy cserháti kis faluban, Felsőtoldon töltöttük, és 3 naposra nyújtottuk! Szerintem szupijó volt :-)

Attila javallata nyomán én kerültem kijelölésre, hogy megírjam a beszámolót - ez egyben nagy felelősséget is tesz a vállamra, hisz sejtem, milyen elvárások vannak velem szemben :-) Tehát remélem, sikerül megfelelnem nekik! Kedves Túratársaim pedig egyéni bejegyzéseikkel színesíthetik a leírást - ezúttal szó szerint értve, ahogy azt megbeszéltük vala :-) S külön felkérem Attilát, hogy saját szépséges (főként makro!) fotóival ékesítse e bejegyzést!
Kössz, Dia, hogy megírtad, azonnal belekontárkodom. Ezzel a világoskék betűvel leszek. Attila

Akkor leszek a narancs :) Dóri
Piros jelentkezik: Gábor

Mivel későn kaptunk észbe, hogy mit is akarunk mi szilveszterkor csinálni, november-december táján szinte nulla eséllyel indultunk a kulcsosházfoglalók versenyében. Így aztán mikor Dóri talált nekünk szállást, kitörő örömmel fogadtuk a dolgot, s mély hódolatunkat fejeztük ki neki! Az sem érdekelt, hogy az ár magasabb az elvárásainknál - ez a szilveszter akkor is megéri, ha Petivel majd koplalnunk kell januárban :-)

Tehát a szállást, az érkezést, a "ki mit hoz" játékot és a túraterveket 60-70 körímélben leszervezve végül is 30-án reggel (azaz ki mikor) elindultunk Felsőtoldra. Petivel mi kocsival mentünk, ennek több oka is volt: a kényelem, hoztunk sok ásványvizet (aminek zöme megmaradt), nagy fazék töltött kápit, és persze Puszedlit, akiből szilveszteri túrabulicicát csináltunk :-) Felszedtük Attilát Bp-en, s zúztunk a Cserhát felé. Dóri kb. egy órája ott volt már, mire megérkeztünk. Le voltunk hidalva a szállástól, teljesen szuper volt! Volt egy kályhánk, amit mi fűtöttünk (de legtöbbször inkább füstöltünk vele), és külön említést érdemel a zuhanyzó, mely a fiúk fantáziáját megmozgatta: a szobából egy zuhanyfüggönnyel leválasztott kucni :-) Még egy háttérvilágítást is megálmodtunk hozzá. Amit persze nem használtunk, illetve Ági egyszer belemerészkedett, de csak átöltözési szándékkal.

Szóval mivel Ági és Zoli csak másnap érkeztek, Gábor pedig valamikor a késő d.u. folyamán, becuccolás után kitaláltuk az aznapi túratervünket, elrendeztem Puszedli dolgait (cicabudi, kajás- és ivóedényke), megkínáltam a népet az általam készített Bélíz-velkámdrinkkel, és úgy dél tájban sikerült is elindulni. Az útirány ez vala: aszfaltos úton át a szomszédos Garábra, onnan a kék négyzet ösvényen fel a hegyre, majd rálépünk a KÉKre, s azon irány dél, nyugat majd észak felé, visszaérve így Felsőtoldra. Mivel későn indultunk, s tél lévén még korán sötétedett, szaporáznunk kellett (volna).

Garáb felé indulva kisvártatva rábukkantunk egy felhagyott tufabányára, amit jól megtanulmányoztunk - ki geológiai, ki botanikai szemmel. Az idő enyhe volt, s a kedvünk jó. Hamarosan Zoli telefonált, megérdeklődte a szitut, majd búsan (úgy sejtem) tanult tovább otthon.

A felsőtoldi tufabánya

Hamarosan beértünk Garábra, mely egy kis zsákfalu. A fogadtatás egészen meglepőre sikerült, tekintve, hogy rögtön az első ház ablakában húsvéti nyulak ültek mondjuk télapók meg csokimikulás helyett. A botanászok (Attila és Dóri) sokat botanásztak menet közben, s a faluban Attila ráfogta a távcsövét fakopácsokra, én pedig kövér verebeket fotóztam. Dóri, mint botanász megtisztelő erős túlzás :D

A botanászás eredménye: örménygyökér Garáb határában

Egy bokorról borókát kóstoltunk, elég töményen édes volt, sokáig lehetett rá "emlékezni".

Garábi boróka

Innen végre az erdőbe vitt utunk, bár jó darabig még aszfaltozott minőségben. Egyszer csak szembe jött egy ismeretterjesztő tábla, mely a Tepke kilátó és az utolsó nógrádi betyár dicsőségét hirdette.

Nemsokára felértünk a Garábi-nyereghez, s ott el kellett ágaznunk délnek. Egy röpke zokniigazítás (ahogyan azt Dóri prezentálta nekünk), s nekivághattunk az útnak.

Dia a hóesésben

Peti itt elment előre a saját tempójában, s időnként mi maradékok is kettészakadtunk kicsit. Ez a rész nagyon tetszett nekem, egyrészt mert vékony kis erdei ösvény volt, melyet érdekesen ágas-bogas fák öveztek, másrészt pedig minél magasabbra mentünk, annál zúzmarásabb lett a táj.

a Garábi-nyereg s a Tepke közt

Már a hó is hullott. Hosszan baktattunk az ösvényen, egyre a kilátót várva. Peti már rég eltűnt előttünk. Egyszer aztán egy vaddisznó mozdult bal kéz felől! Elszaladt. Utunk már lefelé vitt, s hamarosan beértük Petit, aki bevárt minket. Itt lelkes túrásként megigazítottunk egy kis híján kidőlt táblát, amelyekből egyébként egészen sok volt. Lelkesen hirdették a vidék természeti értékeit. Szinte mindnél megálltunk és elolvasgattuk. Úgy véltük, a kilátót úgy elhagyhattuk, hogy észre sem vettük, s engem ez felettébb lehangolt. Így aztán annál nagyobb lett az örömöm, amikor hamarosan megleltük a kilátót a Tepkén (567 m)!

A kilátó

Amúgy sok örömünk nem telhetett volna benne, hisz hideg szél fújt, a kilátó teljesen le volt fagyva, és a vaskos felhők miatt még csak kilátni sem lehetett. De engem vonzanak a lehetőségek, melyekkel még magasabbra juthatok, így mindezek ellenére felmásztam rá. Megjegyzendő, hogy a kilátó lépcsője felett egy figyelmeztetés olvasható, amely felsorol 4 körülményt, amikor veszélyes és tilos felmászni. Ha jól emlékszem, ebből 3 teljesült éppen (viharos szél, hó, lefagyott lépcső). Előfordulhat ugyan, hogy a tábla nem a legjobb helyen volt, mert 4 emberből kettő nem vette észre :D Érdekes módon ivarilag is különböztek az észrevevők a nem-észrevevőktől. Ez egyébként valószínűleg a fiúk határozatlanságának volt köszönhető. Ha a lányok is 10 percig túrták volna a bakancs orrával a havat odalent, biztosan észreveszik. :) Mind az összes fém lépcsőfok és a pihenő részek is jég által voltak borítva, minek következtében óvatos tyúklépésekkel és kapaszkodva haladtam. A bakim most aztán igazán csúszott, de sikerült épségben feltipegni. Ellőttem néhány fotót a vakvilágba, majd indultam is lefelé, mert igazán nem volt meleg itt fent. Lefelé, ha lehet, még nagyobb óvatossággal kellett haladnom, a megcsúszás esélye jelentősen megnövekedett. Közben Dóri is elindult felfelé, s mivel ugyanolyan bakink van, ő is nagyon óvakodott. Egyszer megcsúsztam lefelé, de jól jöttem ki a dologból.

Leérve próbáltam izzítani Attilát, hogy ő meg izzítsa a GPS készülékét, és keressük meg az itt rejtező ládát. Ám a kutyaverő masina nem funkcionált Attila kedve szerint, így ő igen hamar feladta a harcot. Én megpróbáltam a minimál leírás ("a kilátótól biztonságos távolságban, kb. 100 m-re, az erdőben, egy fa tövében") és egy gyanús ösvény alapján megkeresni a ládát, de végül én is hamar feladtam, lévén túl sok lehetőség. Így inkább tovább indultunk.
Ekkor találtunk két gyanús beton objektumot. Két egymás melletti, lelakatolt ajtó volt. Próbáltunk belesni két kis nyíláson, de hiába, mert az ajtó mögött újabb ajtó látszott. Ki tudja, hány ajtó lehetett így egymás mögött...? Elméleteket gyártottunk a funkciójukról. A barlangbejárattól kezdve (ebben az esetben hirtelen a mélybe vezetett volna a kapu mögötti tér) a hiperbiztonságos erdei széfen keresztül az egyszerű figyelemelterelésig (az út túloldalán elrejtett aranyrögök megtalálását nehezítendő) sok minden felmerült, de végül szabad maradt a gazda. A nagy fejtörésben megéhezve elosztottunk egy kókuszrudat és továbbálltunk.

A titokzatos erdei objektumok

Utunk során többször bukkantunk csipkebogyóra vagy kökényre. Különösen érett kökényekkel is találkoztunk, melyeket nagy élvezettel majszoltunk!

Itt jártunk

Ezt tettem azon a ponton is, ahol elhagytuk az erdőt, és egy szántó szélében folytattuk utunkat. Nagy tarvágás mellett haladtunk el, s kibontakozott egy kisebb eszmecsere a témában, mely a későbbiekben átterjedt a tarlóégetésre és a világ szatyormizériájára is. Dóri és én női, tehát érzelmesebb oldalról közelítettük a témát (vagyis milyen rossz a tűz, mert leég a természet), míg a fiúk gyakorlatiasabb oldalról (vagyis milyen hasznos a tűz, mert segíti a tápanyagforgalmat és utána könnyebben regenerálódik a természet). Amivel egyébként a lányok is egyetértettek (legalábbis egy mindenképp), csak nem mindegy, hogy minden tavaszi hónapban agyonpörkölnek egy foltot...ezt azonban a parázsló vitában ki sem tudta fejezni és elcsendesült. Így csak nemenként jutottunk közös nevezőre.

Hamarosan kénytelenek voltunk rátérni az autóútra, és innen már végig azon kellett haladnunk. Ismertük már az utat, ezen jöttünk be Felsőtold felé autóval d.e. Most nemsokára rábukkantunk a Bableves csárdára, túránk első kékpecsételő helyére. Véleményem szerint nem valami impozáns küllemmel bír a csárda, némileg lepukkant. Mivel a csárdát a felsőtoldi vendéglátóink üzemeltetik, azt reméltük, valahogy majd tudtukra jut, hogy most mi térünk be oda, s tán még csurran-cseppen is valami :-) Ám a pincér fiú szerintem csak egy alkalmazott volt, akinek mi csak kéktúrások voltunk, így a pecsétnél többet nem kaptunk. Sebaj, az is jó volt, mindig jó benyomni egy kékpecsétet a füzetbe. Mentünk tovább.

Az út vett egy nagy ívű jobb kanyart, jobb kéz felé volt a Nagy-Mező-hegy nevű magaslat, balra pedig lelátás a völgybe. Hamarosan beértünk Alsótoldra. A faluból 3 dologra emlékszem:

• a központban volt egy betlehem-összeállítás (számomra semmi tetszetős nem volt benne),
• fellelhető egy Told Gold nevű kishotelszerű vendéglátó egység,
• s a falu végén van egy kézművesház féle, köcsögfával az udvaron, az épület falán pedig Magyar népmesék jellegű, galamb által előturbékolt betűs felirat.

Az alsótoldi betlehem

Az alsótoldi fazekas

Ekkor már jelentősen alkonyult. Az út bal oldalán haladtunk, s ha kocsi közelített, libasorba húzódtunk, és fejlámpákkal adtuk le életjeleinket. Szépek voltak a csillagok, és jobb kéz felé két domb között valami nagyobb település fényeit szemléltük, s találgattunk, mi lehet.

Alsótoldról már nincs messze Felsőtold. Ekkor már 5 óra felé közelített az idő, és mivel Gábor busza 5 után volt hivatott érkezni, nem mentünk be a szállásra, hanem a vendéglátóink kocsmájába csüccsentünk be. Igazán hangulatos kis helyiség az, sok benne a fa, pici, és a néni ott vasal az egyik asztal mellett :-) A kiszolgálócsaj már nem nyerte meg ilyen mértékben a tetszésünket, miután végighallgattuk vitáját egy pasival arról, hogy ő ugyan nem jön kiszolgálni minket, neki már lejárt a munkaideje stb. Mindegy, eltekintettünk tőle. Peti egy sört kért, Dóri és én forró csokit, Attila rendelésében viszont bizonytalan vagyok, vacilálok a sör és kávé között. Kéretik beszúrni a valóságot :-) Pedig forró csoki volt az is.

Jól esett lecsüccseni ott, elcsokizgatni a melegben. Nemsoká azonban indulni kellett, Peti a szállásra ment, mi hárman pedig vártuk az utcán (de nem a buszmegállóban) Gábor buszát. Megdöbbentően sok busz érkezett több irányból is - mégiscsak nagyváros ez a Felsőtold! Végül megjött Gábor is, de busz helyett autóval hozták. Röviden megnyugtattuk a családját, hogy jó a szállás, és Gábor jó emberekkel lesz jó helyen, majd ők elmentek, mi pedig bevonultunk a helyünkre.

Az ajtónk előtti tűzrakóhelyen tűz égett, zene hangzott, s több ember bukdácsolt erre-arra. Megtudtuk, hogy megérkeztek szomszédaink, kikkel közös udvart élvezhettünk. Ők már nyomták a bulit, a tűzön pedig illuminált állapotú szakácsok fűztek kondérban valami pörit (tényleg vaddisznó volt...?). Az este folyamán kapcsolatot létesítettünk velük (igazából ők létesítettek kapcsolatot velünk, amikor bekopogtattak azzal, hogy nem iszunk-e velük egy kis Jägert), megtudtuk többek között, hogy Pestről érkezett jogászok, kik az év 368 (!) napjából 365-öt ott töltenek, és a fennmaradó napokon (ami jellemzően a szilveszteri időszakra esik) elszakadnak a nagyvárostól, és valami Isten háta mögötti faluban lépnek át az új évbe. És hogy remélik, hogy nem madárcsicsergést és mókusfingot hallgatni érkeztünk, mert ők nagyon nem, és hogy bocs. Megtudtuk továbbá, hogy egyikük rendszeresen kap a Finlandiában élő rokonoktól vodkát, valamint hogy körükben tisztelhetjük a Pókgyereket is (aki nem a Pókember fia, csak a törzs/végtag arányai egy pókéhoz hasonlítanak szerintünk), kinek "csábos" táncát is volt lehetőségünk az este folyamán szemügyre venni :-)) (Közben hallottam egy helyi legendát: úgy, mint Magyarországnak Rákóczi vagy Kossuth a megmentője, Felsőtold számára egy rejtélyes idegen, aki általában a karácsonyi ünnepkör környékén, legtöbbször szilveszterkor jelenik meg a "jótevője." Segít a bajba jutott szomjas embereken és azokon is, akik szegény sorsukból kifolyólag sosem tanulhattak vagy láthattak rituális táncokat. Nevét csak suttogva mondják: Pókgyerek. Olyannyira elterjedt a kultusza, hogy már december 6-án is ő hozza az ajándékot egyesek szerint) Több faluban tartózkodó ember is itt vélte látni: )

Szóval érkezésünk után mi bevettük magunkat a lakunkba, és nekiálltunk tolni be valamit az arcunkba. Az általunk hozott töltött káposzta sajnos nem fogyott a várt ütemben, így a jogászoknak is ajánlottam belőle, de csak egy gombócot tüntetett el egyikük. Hoztunk egy csomó virslit, Attila és Dóri azt nyomták befelé. Azért volt aki záráskánt a káposztát is megkóstolta és nem csalódott. Remek volt, köszönet érte Dia anyukájának!

A töltött kápi

Puszedli is megkapta a vacsiját puha cicafalatkák és száraz táp keverékének képében.


Kajálás után a begyújtás és fahordás ideje jött el, melyet az ajtó hosszú ideig való nyitvatartása színesített. Ez által biztosítottunk lehetőséget a füstnek, hogy a fogságból a szabadba távozzon, s tüdőnket megkímélje mindenféle kellemetlen bántalomtól.

Közben kivegyültünk a jogászok közé a tűz mellé, akik körbekínáltak minket valami piával, s mi is visszakínáltuk őket. Éreztem, hogy kezdek becsiccsenteni, de aztán itt meg is állt a folyamat.

partiimitátorok :-)
hatttalmasssabulliiiiiii :)

Aztán eszünkbe jutott, hogy ha holnap Zoliék csak 11 körül érnek ide, akkor megint nagyon későn tudunk csak elindulni a túrára, így elkezdtünk telefonon szervezkedni velük, hogy hogyan tudnának előbb ideérni. Az eredmény az lett, hogy reggel Peti elmegy értük kocsival Pásztóra, így akár már 9-kor indulhatunk a túrára.

Az este további részére nem igazán emléxem, és ez nem az elfogyasztott pia mennyisége miatt van :-) Azt ugyanis elég szolidan űztük, én lélekben nem erre készültem :-) Ezzel nem azt mondom, hogy ez így nem volt jó nekem, mert nagyon is jó volt. Az este beszélgetéssel telt, "élet értelme", "idő", "szabadság", "sors" címszavakkal. Az éjszaka "fénypontját" számomra a végtelenről szóló diskurzus jelentette.

Szóval egyszer csak elmentünk aludni hálózsákjainkba. Kivéve Gábort, aki - asszem az én tanácsomra - nem hozott hálózsákot, mivel amúgy volt ágynemű. Puszedli még kereste a helyét, aztán Gábor állítása szerint a fotelben találta meg, s ott töltötte az éjszakát.

Mindenképpen megjegyzésre méltó Gábor önfeláldozó cselekedete, miszerint éjjel rendszeresen rakta a kályhát. Bizony, Gábor for President! Bár Peti és Dóri majd' megsültek. Én pedig felébredtem arra, hogy szomjan veszek. Ez az elfogyasztott alkohol miatt volt, aszonta a szervezetem.

Így ért véget az első napunk. Jöhetnek a közbevetések és képek, kedves túratársak! :-)