Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Orfű. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Orfű. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. július 18., csütörtök

"Mecsek Hőhullám IC" - drótszamáron kalandoztunk

Az én Kedvesem megkérdezte, hogy abban a bizonyos 3 szabad napban nem megyünk-e valahová valamit csinálni. Hát még jóhogy! Nem ez volt az igazi kérdés, hanem hogy hová, és milyen formában. Ő azt kérte: a hőségre való tekintettel ne gyalogoljunk. Én azt gondoltam ki: menjünk a hőn szeretett Mecsekembe! Na így alakult, hogy felpakoltuk a bringákat sátorral és biciklistáskákkal, megvettük a vonatjegyeket, és egy dombóvári átszállással, illetve egy elképesztően régies és oroszosnak kinéző vonatkával megközelítettük a Kelet-Mecseket. Eme útvonalat tekertük be végül:

2024. júli 12-14.

A Hidas-Bonyhád nevű vasúti megállóhelyen lecihelődtünk a vonatról d.u. 3-kor, és kb. egy órát tollászkodtunk. Közben igyekeztünk nem venni tudomást egy kihelyezett hőmérőről, mely alapján 40 csodálatos fok volt odaki'... 🥵 De mi hősiesen nekiindultunk! Haladtunk is egypár km-t, amikor is Hidason megálltunk a bolt mögötti árnyas játszótéren, hogy megebédeljünk. Csaptunk egy kis pikniket paradicsommal, sajttal, ubival, retekkel, szendviccsel, majonézzel és barackkal, aztán "hasítottunk" tovább. Élveztem, hogy azon az úton tekerünk, ami a régi hatos számú főút volt, és ami csak pár méterre van ugyan a mostani 6. úttól, mégsem tettem még rá soha a lábam. Közben folyamatos feladat volt a kutak, források szemmel tartása, hogy legyen vízutánpótlásunk. 

Mecseknádasdra érve terveimnek megfelelően felkerestük a Schlossberget, azaz várhegyet, ezzel megintcsak egy régi tervet pipálva ki. Az itt emelkedő kilátó teteje látszik a 6. útról, melyet jőve-menve sokszor láttam már, de közelről még sosem kukkantottam meg. No most nekigyürkőztünk az ide vezető rövid, ám kemény emelkedőnek. A kedvesem ügyesen fel is tekert, én inkább feltoltam a bringát. Eddigre már természetesen rég csavarni lehetett belőlünk a vizet... Megbámésztuk a régi vár (azelőtt pedig kolostor) rekonstruált maradványait, majd továbbgurultunk a kilátóhoz. Megkerestünk egy geoládát, majd széttekintettünk a kilátó tetejéről.

Schlossberg, várrom (fotó: P. Andris)

Schlossberg, kilátó (fotó: P. Andris)

Betértünk egy vendéglőbe hideg gyümölcsös alkoholmentes sört magunkba tankolni, illetve a vizespalackjainkat feltölteni, majd nekiveselkedtünk annak a szakasznak, amitől komolyan tartottunk annak ismeretlensége miatt. Feltekertünk egy cuki pincesoron, majd füves fennsíkra értünk. Kopár volt, ami ebben a hőgutában nem volt épp kellemes, továbbá túlságosan le volt szórva kaviccsal az út, így extra odafigyelést igényelt a kerekek alól ki-kificcenő köveken való sikeres haladás. Emellett azért szép volt a táj a maga nemében! 

jövünk... (fotó: P. Andris)

...megyünk

(fotó: P. Andris)

Geoláda keresés okán, szederfogyasztás ürügyén, és egymás bevárása miatt (jól hangzik, de valójában az ÉN bevárásom 😃) álltunk meg időnként. Beértünk aztán az erdőbe. Mivel Andris előrébb járt, én nem láttam a vaddisznókat, akiket tapssal ijesztett el. Az óra állása kezdett estébe fordulni, a vizünk mennyiségét is folyton szemmel tartottuk. Közben tapostuk a Dél-dunántúli Pirostúra útvonalán a pedálokat, emelkedőkön át, völgyekbe legurulva. Folyvást hadakoztam az arcom előtt lebzselő rovarokkal, akik imádtak volna a szememből folyadékot fogyasztani. Közben a böglyöknek is feltűnt a territóriumukban megjelenő 2 db termetes friss vérszállítmány, úgyhogy rájuk is érdemes volt odaügyelnünk. Fáradásban sem volt hiány. Arról még km-ekkel korábban letettünk, hogy a Márévárat is felkeressük, ahogy pedig a terv szólt vala. Abban is könnyen kiegyeztünk, hogy mindenképp a kiszemelt szálláshelyünket, a Cigány-hegyen lévő kilátót célozzuk meg elsőként, és ha még lesz idő, erő és világosság, akkor keresünk forrást. 

A kilátóhoz közel két helyen is láttunk nyuszit! Az első csak álldogált és nézelődött, majd szolidan odébbszökdelt. A második már szabályosan elinalt. Megküzdöttünk az utolsó, emelkedős és árkos-belógó bokros ösvénnyel, majd nagy megkönnyebbüléssel megérkeztünk a Cigány-hegyre. 1 kilátó, 1 asztal 2 paddal, 1 keskeny placc és mi: tökéletes, ez a mi helyünk! Egyáltalán nem volt kedvünk már elmenni forráshoz, meg erőnk sem nagyon... Felmásztunk a kilátóba, épp időben, hogy a pazar naplementét kiélvezhessük jutalmul 😍

jutalom-naplementénk a Cigány-hegyi kilátóból (fotó: P. Andris)

Kedvesem már nagyon kókadozott, és még "házat kellett építenünk" és vacsorát főznünk, így dologba fogtunk. Kezdetnek megszabadultunk cipőnktől és zokninktól, majd átöltöztünk - mindezek egyenértékűek voltak egy fél fürdéssel. Amíg a kedvesem sátrat állított, én megfőztem a rizottónkat, majd - boldogság! - egészen szúnyogmentesen megvacsiztunk. Bár megfontoltuk a kihagyását, de sajnos végül rátettük a lakra a külső ponyvát, így viszont rettentő meleg volt az éjjel odabent, mi pedig a napi ragacsban párolódva hevertünk matracunkon, hálózsákról szó sem lehetett... A mai etap végül 20/21 km lett kb. 500 m szinttel.

Eljött a reggel. Már víztakarékos villásreggelinket fogyasztottuk az 5 csillagos hotel teraszán (lásd a képen 😀🥰), amikor először két futó jött fel a kilátóhoz, majd később még egy. Más nem járt arra, így főleg magunkénak éreztük a helyet. A lombok közt elég kellemes hűs volt, de miután összepakoltunk, még felmentünk egy búcsúpillantást vetni a tájra, és megnézni, hol is van a Misina-tetőn a TV-torony, ahová megyünk (olyan messze???), és ott a napsütés már éreztette, hogy itt ma is aktív pácolódás lesz... 🥵 Indulás előtt megkerestük a helyi geoládát.


Elsőként is lekecmeregtünk a közeli aszfaltútig, majd azon legurultunk a méltán bővízűnek remélt, minden bizonnyal az én kedvesemről elnevezett Pásztor-forrásig 😍 Hatalmas boldogsággal találtuk meg a gyönyörűen csobogó hideg forrásvizet, előtte tisztás, fedett pihenő, padok. Ez, de főleg a víz kell nekünk! Nosza, itt aztán meg is ejtettük az este elmaradt pancsit, jajj, mennyei volt... Ittunk jó sokat, és minden vizespalackot feltöltöttünk. Kényelmesen elidőztünk, minden ügyet elintéztünk 😉

a csodálatos és híres-neves forrásnál 😊 (fotó: időzítő)

Indultunk tovább Püspökszentlászló felé az erdei aszfaltúton, dimbezve-dombozva kanyarogva. Püspökszentlászló egy cuki falvacska az erdő birodalmában, látványossága a felújított püspöki kastély és annak arborétuma, melyek pénzért, illetve részben bejelentkezve/csoportosan látogathatók. Fölötte az erdőben megbúvik a kis Szent Ferenc kápolna, ahol hosszasabb keresgéléssel, de megtaláltuk a helyi geoládát. Ami számunkra most itt a legérdekesebb volt, az nem a kastély és arborétum, ahová a fentiek okán nem mentünk be, hanem az ún. házastársak útja, mely egy házassági tematikájú tanösvény, és melynek egy szakaszán ereszkedtünk le a faluba egy meredek vízmosásban. Emlékezetes volt!! Csontra behúzott fékekkel, gyalogvást, a bringákat a gravitáció ellen tartva, néhol kidőlt fákon átemelgetve csúszkáltunk le. Huh, de jó volt leérni! És nemcsak azért, mert az útviszonyok és a dőlésszög normalizálódott, hanem mert padok-asztalok vártak minket, hogy itt költsük el 2., bőségesebb reggelinket. Avagy tízórainkat. Hát ha már így lett, így is tettünk: piknikeztünk itt egy jóízűt a fák árnyában. Társaságunkat szép lepkék és egy viszonylag szív alakú kő alkották 🥰

A faluból nem vezet ki szilárd burkolatú út, hanem kavicssal szórt, illetve már falun kívül egy darabon leaszfaltozták, itt épp jót lehet gurulni, csak figyelni kell, mert hirtelen van vége. Most egy rövid szakaszon megint turistaútra értünk, jó kis emelkedőt kellett megint legyűrni, de utána jött a jutalomgurulás a jutalomaszfalton Zobákpuszta felé. Egy rövid szakaszon forgalmas autóúton suhantunk, majd a Hotel Kövestető parkolójánál letértünk, és jó rázós, kavicsos, emelkedős úton kezdtünk kaptatni a Kövestetői-kilátóhoz. 

Kövestető, kilátó

Ide is felkapaszkodtunk, és megnéztük, hogy bizony ez a TV-torony még mindig milyen messze van...! Kicsit eszegettünk, aztán indultunk tovább. Nagyon vágytunk egy finom hideg innivalóra, a kedvesem pocakja éhes is volt valami komolyabb főtt kajára, ezért megint hama' skippelni tudtunk egy tervezett állomást: az Istvánaknát. Helyette inkább nagyfokú kitartással tapostuk a pedált a Mecsextrém Park felé, ahol én tudtam egy kajáldát... 

életkép a DDK egy szakaszáról

Kitikkadva érkeztünk a Tepsifüles nevű kajálóhelyhez, ahol a kirakott ét- és itallap árlistáját megnézve Andris ránézett a telójára, hátha van valahol másik kajálda a környéken... Nem volt találat (a Gilicét nem dobta ki, meg azt nem is ismertük), ezért én bevállaltam egy gyümölcslevest és egy gyümölcsös alkoholmentes sört, ő pedig egy gyrostálat és egy kólát. Azért na, csuda jól esett... A szomszéd asztalnál az egyik széken hevert egy hőségtől minden bizonnyal ájult macska, aki mellett hiába zörögtünk, életjelet nem mutatott. Megértettem... Aztán váratlanul magához tért, és átült hozzánk. De csak hogy aztán ott folytassa ájult alvását... Társa, a terhes cica sem sokáig sompolygott körülöttünk, ő is inkább eldobta magát. Példáját követtük evés után, és átvonultunk az út túloldalán lévő füves placcra, ahol pokrócot terítettünk és tartottunk egy röpke 2 órás sziesztát... 😀 Ez kellett! Persze az idő meg közben eléggé telt-múlt... 

Az eredeti terv szerint ma még felmentünk volna a TV-toronyhoz. De közben ezt átgondoltuk a meleg és erőnlétünk, no meg a TV-torony nyitvatartása függvényében (7-kor zár), és áttettük másnapra ezt a progit. Úgyhogy most, mikor ráeszméltünk, hogy mennyi az idő, és még meddig akarunk menni, tekerni kezdtünk az Orfű irányába vezető, Mecseket átszelő aszfaltúton. Erről a Kereszt-kunyhónál letértünk délnek a Dél-dunántúli Piros, illetve biciklisnek jelzett erdei útra. Itt is hullámoztunk a néhol köves, néhol jól tekerhető úton. Azért a Kantavárhoz felkanyarodtunk körülnézni, és megkerestük az itteni geoládát is. Átszeltük a cuki Kis-rétet (megállapítottuk, hogy ha a Flóra-pihenőnél, a kiszemelt táborhelyünkön túl sokan lesznek, akkor ide jövünk vissza sátrazni), majd egy köves sétaúton értük el a Dömörkaput. Meglett és működött a kiszemelt kút is, úgyhogy rögtön rá is buktunk. Aztán kigurultunk a Flóra-pihenőhöz, ami bájos hely, de gyanúnk beigazolódott: ez már nem a Cigány-hegyi kellemesen elhagyatott placc, hanem egy népszerű, sétálgató-nézelődő emberek által látogatott hely, ahol ráadásul afroamerikai fiatalok hangos zenehallgatós-sütögetős bulit is tartottak épp... Kicsit lekókadt a szánk, de aztán találtunk egy olyan, de olyan elképesztő jó helyet, hogy odáig voltunk tőle 🤩

Álomszállás Mediterran (fotó: P. Andris)

Ez picit kiesett a nagyobb forgalmú gyalogútból, de azért ide is ide tudtak tévedni emberek, ami engem egyre inkább felbőszített. Hát de itt mi lakunk, kérem! Itt főzzük a vacsorát éppen! Itt a házunk, itt vannak a járgányok, és még teregetünk is! Ezek meg idejönnek, és ráülnek a MI HINTÁNKRA! Mert itt még olyan is van! És csak jönnek, jönnek, egyik család a másik után... 😡😀😝
Mondanám, hogy lassan elkoptak a népek, de inkább csak koptak, -el nélkül, mert még éjjel is voltak, akik jöttek, lámpafénynél, hangosan beszélgetve... No de a hely maga volt egy csepp mediterrán: fenyők, kabócák, kissé kiégett fű, hőség, hinta a fán, és egy nagy panoráma, ami itt speciel nem tengerre néz, hanem a Karolina külfejtés részben rekultivált kráterére, Lámpásvölgyre, Borbálatelepre, Pécsbányára, a Széchenyi-aknára, a távolban pedig a Mecsek keletibb vonulataira. Egy darabka a szívemből...
Sajnos este a szúnyogok a sátorba űztek minket. Előtte még a bokrok közé vonultunk és megfürcsiztünk vizes flakonból, mmmm! 😊 Ma okosabbak voltunk, és a külső réteget nem tettük fel a sátorra, így szellősebben tudtunk éjszakázni. Ma 33 km-t és kb. 600 m szintet mentünk.

Sátrunk napkelet felé nézett, Andris hajnalban tudott pirkadó égaljat fotózni a lakunkból. Szép volt - és egyre melegebb... Ma nem kellett a vízzel spórolni, így 1-1 adag zabkását főztünk reggelire, teával és kávéval. A közeli tölgycsemeték árnyékában fogyasztottuk el, aztán összepakoltuk magunkat, és még mielőtt a Misinára felmásztunk volna, 2 dolgot megnéztünk: az egykori vidámpark területét, illetve a kisvasút dömörkapui végállomását. 
A pécsi vidámparkról nekem valami halovány emlékem maradt csupán, mikor nagyon apró gyerekkoromban voltunk itt. Egyvalamire emlékszem: a forgó hordóra, amin át kellett sétálni. Azt tudtam, hogy a vidámpark megszűnt, de még abban voltam, hogy elvadult susnyás van a helyén. Így aztán most szembesültem, hogy nem ez a helyzet: a vidámpark területén egy besétálható ún. Meseerdőt hoztak létre. A környékbeli legendákat összegyúrták egy elég hosszú (és fordulatos) mesévé, és ennek epizódjait lehet táblákon elolvasni séta közben. Ez sem rossz, engem viszont inkább érdekelt volna, hol melyik "játéka" volt a vidámparknak. De végső soron volt egy stilizált térkép kirakva a bejáratnál, abból lehetett merítkezni. 

óriás lábszárán csücsülvén (fotó: időzítő)

A kisvasút végállomásán még tébláboltunk kicsit, nézelődtünk, és néhány szót váltottunk (vagy inkább meghallgattuk) az itt dolgozó nénivel/-t. Aztán eltekertünk az állatkertig, itt megkerestük a kisvasút ezen végénél lévő geoládát, majd "mindenki a saját zsírján!" felkiáltással taposni kezdtük a pedálokat a TV-toronyhoz fel. Ügyesen fel is tekertünk, majd kicsavartuk magunkból a vizet. Itt ért a következő meglepetés: tavaly jártam itt utoljára, és ahhoz képest látványos felújítás történt. A korábban nagyon szoci és elhagyatott épületrész most megújult, nyílt benne egy kávézó, lett egy szép játszótér. Az egész projekt a "Misina Tetőpont" nevet viseli. 
Megvettük a belépőt a TV-toronyba, majd nyitás után elsőkként vitt fel minket az itt dolgozó srác a lifttel a 80 m-rel magasabban lévő kilátó szintre. Körbebámésztunk, méltattuk a várost és a Mecseket, én nosztalgiáztam ezerrel... Aztán mikor a Tubesek felé néztünk, már azon cseréltünk eszmét, hogy majd azokon ÁT, vagy azok ALATT az oldalban bringázzunk. Mert az eredeti elképzelést, az aszfaltutazást módosítottuk egy Tubes-verzióval. A pontos döntést egy bizonyos kereszteződésig elodáztuk.

TV-torony a Misina-tetőn

a Kis- és Nagy-Tubes csúcsok

Nagyjából egyszerre lettünk éhesek. Kell valami néptelen, természeti hely, ahol piknikezhetünk. Elindultunk a Tubesek felé a gerincen, mondván: ha tekerhetőnek tűnik az út, akkor megyünk végig a gerincen, felkeresve így a Kis- és Nagy-Tubest is. Azonban a hőség, az éhség, a tóba belecsobbanási vágy, és az ösvényen lévő kőzetkitüremkedések okán végül csak a Rotary-körsétány kereszteződésig mentünk, ott megálltunk enni egyet. Itt fogyott el a már erősen folyós paradicsom, itt kellett a megplöttyedt 1/4 uborkát kidobni az erdőbe, és a retek végét is itt ettük meg. Egész jól kiszámoltuk. 

Most már csak az lebegett a szemünk előtt, hogy Orfűre érjünk, vegyünk a boltban jégkrémet és hideg gyümölcsös 0%-os sört, és aztán beleugorjunk a tóba... Mondanom sem kell, ma is rövidítettünk, azaz tettünk le tervekről 😁 Így már nem kerestük fel a Nyugat-Mecsekben lévő, Kővágószőlős feletti egykori uránbányákat, helyette végiggurultunk (igen óvatosan, mert a köves ösvény melletti mélység eszembe juttatta, miért nem szeretek több méter magasról bringáról leesni...) a Rotary-körsétányon, majd az aszfaltra rátérve leszáguldottunk a Remete-rétig, ahonnan folytattuk a zúzást Orfűre a remek kis bringaúton. 

Orfűn lenni mindig egy csoda... Elmentünk a malmokhoz, aztán felkerestük a mögöttük lévő Vízfő forrásházat és Vízfő-forrásbarlangot, amik nagy kedvenceim. 

a Vízfő-forrásház

a Vízfő-barlang bejárata

A Forrásház egy építészeti csoda, amit csak tovább emel az erdőben való elhelyezkedése. És ha belegondolok, hogy itt egykor emberek dolgoztak az alatta lévő szivattyúkkal, hogy Komló felé karsztvizet továbbítsanak, és az építmény felső szintjén aludtak 2 műszak között, hát attól még jobban elkábulok... A Vízfő-barlang is nosztalgikus, a mellette lévő hihetetlen tiszta vízű mélyedés és a vízkedvelő páfrányok borította oldal is mélyen megkapó...

Na de most már irány a bolt! Jégkrém is lett, és hideg gyümölcsös üccsi is. 
Akkor most pedig irány a szabadstrand, a víííííz!! Remek strand az Árnyas Part, és végre túránk 3. napjára vizet értünk, de rendesen... Mennyei volt! Ettünk, még 1x fürcsiztünk, pihengettünk, és közben figyeltük az időt, mert most már a vonatra kellett menni. 
Imádom a Kovácsszénájai-tó felé menő bringautat, ami korábban egy ösvény volt, de tudtam, hogy modern bicikliúttá változtatása tervben van. Most láthattuk, hogy ez meg is valósult: zsír aszfalt, felfestett sávelválasztó, és sok gurulás - mindez a Hermann Ottó-tó, majd a Kovácsszénájai-tó mellett. Egy csoda, imádom ezt is 😍

Az abaligeti vasútállomásnál ért véget a 3 napos bringás kalandunk. (A mai napra 26 km és 300 m szint jutott nagyjából.) Szuperül időzítettünk, a vonatig még volt idő, így lehetőséget biztosítottunk a strandcuccoknak a száradásra: felteregettük őket a vasútállomás kerítésére 😄


Mecsek: bízom benne, hogy még visszajövünk együtt ❤️

2016. szeptember 3., szombat

Augusztusi hosszú hétvége Orfű környékén


Több, mint egy év távlatából is szívesen gondolok vissza Zolival közös első nyaralásunkra, mely történetesen még 2015 augusztusában történt Orfűn, és közben bebarangoltuk annak környékét is.

Zoli & Anett

Az elhatározás és szoba foglalás júliusban megtörtént, így aztán egy sohavégetnemérniakaró hónapig vártuk, hogy végre eljöjjön az augusztus 20-ai hosszú hétvége.

Az indulás napján csomagostól, cicástól autóba (a továbbiakban: Tutu) ültünk, és rendületlenül haladtunk első állomásunk, Zomba felé, ahol a nyervogó csomagot leadtuk néhány napi megőrzésre, és elfogyasztottuk mama kiváló ebédjét.

A családi látogatást követően jóllakottan és izgatottan folytattuk utunkat Tolnából Baranya irányába. Egészen elképesztő mecseki szerpentineken haladt az utunk, míg egyszer csak elénk nem tárult a völgyben maga Orfű. A falu egészen festői látványt nyújt a magasból, ahogy a gyöngyszerűen felfűzött tavak mentén elnyúlik.



Az időjárás kicsit borongós volt, és ez a nyaralás további részében se nagyon változott, kivéve talán a biciklitúra napját. De haladjunk csak sorjában.

Viszonylag könnyen megtaláltuk a szálláshelyünket, a nemrégiben felújított Diás Panziót, melyről csak a legjobbakat tudom mondani, minden igazán nagyszerű volt. Azóta is gyakran eszembe jutnak a puha, fehér és habos ágyneműk, melyektől alig lehetett elszakadni, valamint a csodás svédasztalos reggelik.

Miután kellemesen belaktuk a kis apartman szobánkat, elindultunk felfedezni a környéket. A nagyobb tó (Pécsi-tó) partján sétálgattunk egy picit, és miközben besötétedett, bizony a levegő is lehűlt. Közben felfedeztünk egy nagyszerű éttermet, melyet terveink szerint a hátralévő napok egyikén kipróbálunk majd.

A hűvös elől visszamenekültünk a szobánkba, és elfogyasztottuk a Zoli által gondosan elcsomagolt pazar vacsorát. Korán nyugovóra tértünk, mert egyrészt fárasztó utazáson voltunk túl, másrészt ki kellett pihenjük magunkat az elkövetkező napokra.


Csütörtök - augusztus 20.


Az ünnepnap borongós arcát mutatva virradt ránk, de ez nem szegte kedvünket. Hosszas lustálkodás és a vanília pudingért folytatott csatával tarkított reggelit követően megnéztük, hogy milyen ünnepi programokat kínál számunkra Orfű. A Malommúzeumnál szervezett malomlátogatást hirdettek, melyet kár lett volna kihagyni, ugyanis rendkívül érdekes és profi körbevezetésnek lehettünk részesei. Megtudtuk, hogy az Orfűi Malommúzeumban kétféle malom található. Az idősebb a Baranya megyei Mekényesről áttelepített járgányos szárazmalom és olajprés, a másik az eredeti helyén álló vízimalom.

Zoli mint molnárlegény

A szárazmalom több, mint kétszáz éves, működését a hatalmas fa járgánykerekébe befogott lovak biztosították. A gabona őrlésére szolgáló "szekrényben" pedig olyan sok trükkös beállítási lehetőség szabályozta a megőrölt liszt minőségét, hogy szinte hihetetlen, hogy az akkori technikai színvonalon mindezt kivitelezni lehetett.

A szárazmalom járgánykereke (fotó: http://www.malommuzeum.hu)

Ugyanebben a malomban kapott helyet az egykori olajütő is, melynek segítségével a magas olajtartalmú magvakból mechanikai úton (esetenként pirítást követően) nyerték ki az értékes nedveket. A mechanikai sajtolás lényegesen kisebb hatásfokkal működött a mai modern kémiai eljárásokhoz képest, azonban egy sokkal tisztább végeredmény érzetét kelti az emberben, hiszen az eljárás során nem alkalmaztak adalékanyagokat. A manapság kapható olajok címkéjén a "hidegen sajtolt" kifejezés utal a hőkezelés nélküli mechanikai eljárásra, mely során nem vesznek el a mag értékes hatóanyagai.

Az olajütő vagy olajprés (fotó: http://www.malommuzeum.hu)

A vízimalom egy több éves felújítást követően érte el mai állapotát, és jelenleg is alkalmas gabonaőrlésre. Maga az őrlési folyamat számomra rendkívül bonyolultnak tűnt, nem is sikerült megjegyeznem a lépéseit. Az ismertető során részletesen bemutatásra került, hogy a boltban kapható különböző liszt fajták tulajdonképpen mit is jelentenek és milyen folyamat eredményeképpen jönnek létre.

A vízimalom belseje

A múzeum udvarában különböző kézműves termékekhez is hozzá lehetett jutni, többek között a Kapucinus Sörfőzde termékeihez, melyek nagyszerű fantázianevekkel büszkélkednek. Este Zolival közösen elfogyasztottunk egy "Nem vagyok én apáca" és egy "Illuminátor" nevű remeket, és közben megismerkedtünk a "Balling fok" fogalmával, mely a sör szárazanyag tartalmát jelzi (tömegszázalékban) az erjesztés megkezdése előtt. (Szárazanyagnak nevezzük mindent, ami nem víz a sörlében, de legnagyobbrészt malátáról van szó.)

A Magyarhertelendi Kapucinus Kézműves Sörfőzde termékei

Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk ezen a délelőttön, ugyanis az eső rendületlenül szemerkélt, így kicsit átnedvesedett állapotban érkeztünk meg a másik igencsak érdekesnek ígérkező orfűi programra a Vízfő-barlanghoz és Forrásházhoz. Legnagyobb szerencsékre épp nem volt más érdeklődő, így Zolival kettesben, szakképzett vezetővel léphettünk be a barlangba. Mivel a barlangon keresztül bukkan a felszínre a Mecsek legbővízűbb karsztforrása, a Vízfő, ezért gumicsizmában, kb. 30 cm-es vízben gázolva nézhettünk körül a föld alatt. A biztonságos közlekedést fém járda biztosította, a barlang kiépített világítással nem rendelkezik, ezért fejlámpáink fényére kellett hagyatkoznunk a túra során.

A Vízfő-barlang bejáratánál

Az ismert barlangszakasz befoglaló kőzete elsősorban triász korú dolomit. A barlangban viszonylag sok cseppkövet figyelhetünk meg, ami azért is érdekes, mert a dolomitbarlangok cseppkőben általában szegények. Az itteni jelentősebb cseppkövesedés feltehetően a kőzet magasabb CaCO3 tartalmával magyarázható. A barlang falán és számos cseppkövön fekete mangántartalmú kéreg figyelhető meg.
Kutatások alapján a Vízfő-forrás fő víznyelője a Szuadó-nyelő, mely a barlang bejáratától körülbelül 2 km-re található. A forráshoz tartozó barlangrendszer még csak részben feltárt. A Vízfő-forrás barlangja mesterségesen kialakított bejáratokon keresztül járható. A forrás vize a bejárati előtt található szifonon keresztül áramlik ki a barlangból. A szifon környékén a víz egészen különleges kékeszöld színben ragyog.

Balra a kerítés mögött látható a szifon
(Legegyszerűbb megfogalmazásban: a szifon egy olyan vízzel telített
barlang-folyosó, ami teljes egészében víz alatt áll.
Persze ennél sokkal bonyolultabb, de most legyen elég ennyi.)

Az 1970-es évektől kezdődően a forrás vizével történt a közeli bányászváros, Komló ivóvízellátása. A vízellátás biztosítása érdekében a barlang mellett felépült az úgynevezett Forrásház, melynek a pincéjében dolgoztak azok a szivattyúk, melyek a forrásvizet abba a magaslati tározóba továbbították, ahonnan aztán gravitációs úton jutott el Komlóra.

Zoli akrobata mutatványa a Forrásház előtt

Használaton kívüli szivattyúk a Forrásház pincéjében

A Forrásház gyakorlati hasznosítása mellett esztétikailag is kiemelkedő, ugyanis a magyar organikus építészet korai, emblematikus alkotása. A Csete György és Dulánszky Jenő által tervezett, mákgubóra (mások szerint tulipánra) hasonlító építmény formájában és díszítőmotívumaiban nemzeti hagyományok után kutat, ugyanakkor szerkezetében, anyaghasználatában teljes mértékben kihasználja kora technikai adottságait. A szivattyúk működését biztosító villamos központ fölé még egy hangulatos, pihenést szolgáló, kör alakú faburkolatos termet is helyezett az alkotó, mely körbe-körbe, ágyakkal, szekrényekkel, világító testekkel ejti ámulatba a szemlélődőt, majd üvegkupolában fejeződik be.

A faburkolatos emeleti terem. A háttérben ágyak láthatóak.
Felújítás után el tudnám képzelni turistaszállásként.
Zoli épp meglepődött, hogy így lepusztult az épület. ;)

Az emeleti terem kupolája, vagyis a mákgubó belülről.

Miután a komlói vízellátást másképp, Duna-vízzel oldották meg, sajnos, ez a műemlék kezdett feledésbe merülni, megindult lepusztulása. A forrásház egyébiránt a Magyar Posta által 2013-ban kiadott 325 Ft-os címletű bélyegén is látható.



A nap zárásaként, hangulatos sétát tettünk Pécs belvárosában, ahol megnéztük annak legfőbb látnivalóit, azonban sajnos tűzijátékot nem rendeztek az ünnepi alkalomra. De talán nem is hiányzott, hiszen így is rendkívüli élményekben gazdag napot tudhattunk magunk mögött.

Pécs, Zsolnay-kút

Gázi Kászim pasa dzsámija vagy Belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom

A Dzsámi kupolája belülről. Az épület érdekessége, hogy manapság katolikus templomként működik.

Pécs, Széchenyi tér


Péntek - augusztus 21.


A gyönyörű, napsütéses reggel jó jelnek bizonyult, hiszen erre a napra egy kellemes biciklitúrát terveztünk Orfű vonzáskörzetében. Internetes ajánló alapján két kis művész-/üdülőfalu, Gorica és Kán meglátogatását tűztük ki célul. Valójában egyik sem önálló település: Gorica Bükkösdhöz, Kán pedig Hetvehelyhez tartozik közigazgatásilag.

Bicikliket a panzióban tudtunk bérelni, úgyhogy neki is vágtunk utunknak. Egyből az első pár száz méter alatt alaposan elfáradtunk, hiszen Orfű egy völgyben fekszik, ahonnan csak felfelé vezet az út minden irányban. A völgyből kiérve pihentünk egy picit és gyönyörködtünk az elénk táruló Orfű látványában.

A völgyben elterülő Orfű

Onnan könnyedén legurultunk Abaligetre, ahol a jól ismert cseppkőbarlang felé kanyarodtunk. Mivel hosszú sor várakozott a barlangba való bejutásra, végül úgy döntöttünk, hogy mi inkább folytatjuk utunkat, mert ide máskor is visszatérhetünk. Ha máskor nem, akkor a Dél-dunántúli Kéktúra itt áthaladó szakaszának teljesítésekor.

Legközelebb már Hetvehely határában álltunk meg, ahol egy szép kis tavat láttunk, majd a faluban a jelenlegi templom mögött megnéztük, és körbejártuk a 18. században épült kis műemlék templomot. Hetvehely után megálltunk a Bükkösdi kőbányánál is, aztán a főutat elhagyva Gorica felé haladtunk. Az aszfalt út minősége érezhetően romlott, majdnem kirázta belőlünk a lelket a kátyúkban bővelkedő útszakasz.

A tónál Hetvehely határában

Műemlék templom Hetvehelyen

Bükkösd II. kőbánya

Gorica mára üdülőhellyé vált, bár állandó lakói is vannak, és ahogy korábban említettem: Bükkösdhöz tartozik. Szláv eredetű nevének jelentése: kis hegy, amit tapasztaltunk is: közel 100 m szintkülönbséget kellett leküzdenünk 1,5 km alatt. A falu szélén található Czékmány Vera kerámikus - iparművész háza és műhelye, amit előzetes bejelentkezés híján csak kívülről csodáltunk meg.

Goricát követően Kánba érkeztünk, amely ahogy már említettem Hetvehelyhez tartozik, és ugyancsak üdülő település. Erről árulkodott a szépen felújított házacskák udvarán álló külföldi rendszámú autók sokasága is. Nekem személy szerint nagyon tetszett az egyutcás falu hangulata és az ott uralkodó végtelen nyugalom. Az utca végén álló kápolna lépcsőjén telepedtünk le, ebédeltünk, és rápihentünk a hazaútra, mivel ekkor tartottunk pont félúton.
Kán érdekessége, hogy a híres Cannes-i (ejtsd: kánni) filmfesztivál mintájára itt is minden évben megrendezik a Káni Filmfesztivált, amely keretében a közösségi házban filmvetítéseket tartanak, és mindenféle finomsággal várják a vendégeket. Ottjártunk sajnos nem a filmfesztivál idejére esett, viszont remélem egyszer sikerül visszatérnünk olyankor is.

Kán településtáblája


Kán egyetlen utcája

Még mindig Kán

Mivel nem akartunk újra Gorica felé kerülni, alternatív útvonal után kutattunk, melynek segítségével földes utakon át közvetlenül Hetvehelyre juthatunk. Az első próbálkozásunk egy mocsaras, vizenyős rétre vezetett, ahonnan kénytelenek voltunk visszafordulni. Második próbálkozásunk ismét kudarcba fulladt, mivel akkor egy erdőirtáshoz jutottunk, ahol véget ért az út. Harmadik próbálkozásunk viszont sikeresnek bizonyult, onnan viszonylag simán jutottunk el Hetvehelyre. Persze csak ha nem számoljuk a sarat, gazt és az emelkedőket, de ennyi azért kellett a ahhoz, hogy kalandosnak érezzük a túránkat. Hetvehelyre kicsit csatakosan és elcsigázottan érkeztünk, ezért rendkívül örültünk, hogy az út közvetlenül a helyi kocsmához vezetett. A helyi törzsvendégekkel való ismerkedés után boldogan iszogattuk a hideg sörünket a kocsma előtti padon, és gyűjtöttük az erőt, mivel tudtuk, hogy még hosszú út áll előttünk.



Ezúttal Abaliget előtt elkanyarodtunk Kovácsszénája felé, és a tavak mentén terveztünk eljutni Orfűre. Így megspóroljuk a hegymenetet és viszonylag sík terepen jutunk a szállásunkhoz. Persze az élet sosem ilyen egyszerű, mivel a Kovácsszénájai-tó partján végig a horgászok által kitaposott ösvényen haladtunk, a Herman Ottó-tó mentén néhol elvadult bozótosban, a biciklit a vállunkra véve caplattunk. A terep Tekerestől kezdődően, a Pécsi-tó mentén kezdett újra civilizálttá válni. Még egy nagyobb emelkedőt kellett leküzdenünk ahhoz, hogy végül boldogan és a fáradtságtól félájultan zuhanjunk le az ágyunkra a panzióban.

Rövid regenerálódás és alapos fürdés után már indultunk is az első este kinézett, és a Pécsi-tó túlpartján lévő Muskátli Vendéglőbe, ahol Zoli húgával és barátjával terveztünk közös vacsorázást. Mivel Orfű a medvehagymáról is híres, ezért ennek megfelelően sajttal és medvehagymával töltött csirkemellfilét választottam párolt rizzsel és hasábburgonyával.

Azt hiszem, ez a nap is eléggé mozgalmasra sikeredett.

A biciklitúra útvonala és magasságprofilja


Szombat - augusztus 22.


Szombatra újra visszatért a borongós szürkeség, lógott az eső lába, de mi azért nem ijedtünk meg tőle, és Tutuba pattantunk, hogy elkocsikázzunk Óbányára, ahol az általam már jól ismert Óbányai-völgyben elsétáljunk Kisújbányára, majd onnan sárga és zöld jelzésű turista utakon vissza Óbányára.



Az Óbánya-Kisújbánya közötti 4 km hosszú, gyönyörűséges Dél-dunántúli Kéktúra szakaszról itt írtam részletesen, ezért most csak azokat a momentumokat említem meg, amelyek az újdonság erejével hatottak rám.

Például a téli túra alkalmával nem vettem észre a Pisztrángos-tavak mellett lévő Skóciai Szent Margit szobrot, amit most közelről is megszemléltem. Bár valószínű, hogy a téli időszakban letakarják, hogy védjék az időjárás okozta viszontagságoktól.

Skóciai Szent Margit

A Csepegő-szikla most (nyár lévén) nem volt megfagyva, hanem szorgalmasan csepegtette vizét a patakba. A Ferde-vízesés pedig most is fantasztikus látványt nyújtott.

Zoli geologizál

Kisújbányán engedve a Klumpás Konyha hívogatásának, betértünk, és ettünk egy csodafinom kenyérlángost, majd egy kis palacsintát. Fantasztikus hely, mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki erre jár! Hidegben fel lehet melegedni egy bögre forró teával, melegben pedig fel lehet frissülni finom házi szörpök vagy 100%-os, tartósítószer mentes gyümölcslevek fogyasztásával. A kenyérlángost senki ne hagyja ki!!!





Az út további részében igazán látványos helyeken nem haladtunk keresztül, és lassan az eső is szemerkélni kezdett, ezért meggyorsítottuk lépteinket, és mire igazán szakadni kezdett, már Tutu védelmében haladtunk vissza Orfűre.

A vacsoránkat a panzióhoz közel eső pizzériában fogyasztottuk el, majd azzal a tudattal tértünk nyugovóra, hogy másnap sajnos véget ér a nyaralásunk, és vissza kell térnünk Budapestre.

Nagyon jól éreztük magunkat, sok szép helyet láttunk, de még így is bőven maradt felfedezni való egy következő orfűi hosszú hétvégére.



Az információk az alábbi honlapokról származnak:

http://orfu.hu/regmult-idok-varazsa/malommuzeum/

http://www.fsz.bme.hu/mtsz/barlang/4tinfo/mo/vizfo.htm

http://www.szemelyi-utazasi-tanacsado.hu/2012/09/orfu-szeptemberben-is-csodalatos/

http://www.bama.hu/baranya/kultura/bucsu-es-uj-kezdet-iden-17-alkalommal-rendezik-meg-a-kani-filmfesztivalt-616215