Translate

2014. november 17., hétfő

Avar Kupa, a tájékozódási túraverseny

A Kékes Turista Egyesület szokta volt rendezni a Mátrában az Avar Kupát, mely egy tájékozódási túraverseny. Én most Porszemes csapatunk révén kerültem képbe, ők ugyanis már több ízben részt vettek eme versenyen, s most végre én is velük. Úgyhogy november 15-én reggel felkerekedtünk, és 2 autóval nekivágtunk a Mátra lábához vezető útnak.

Valóban csak a Mátra lábáig mentünk, ugyanis a rajt Mátrafüreden volt, s maga a versenypálya sem túl messzire: kicsit délebbre, a Pipis-hegyen (389 m) és környékén. Mi végülis 3 csapattá váltunk, s úgy neveztünk: Judit, Réka, Feri és én alkottuk a (stílszerűen) Porszem csapatot, Csaba indult egyénileg, mondván, hogy ő most magában akar futni, Gabi és Csongor pedig az életben és a versenyen is egy csapatot alkotva indultak el. 

A szabályok röviden: 2,5 óra alatt be kellett járni a pálya minél nagyobb részét, azaz minél több pontot kellett megkeresni, s ezáltal minél nagyobb pontszámot gyűjteni. Sajnos roppant felületesen vetettünk csak néhány ide-oda repdeső pillantást az 1 oldalas menetutasításra, s így számot fontos momentum elkerülte figyelmünket, mely később megbosszulta magát...

tájfutó térképünk (kiadja: Tájoló Alapítvány)
 Megkaptuk a helyszínről készült tájfutó térképet, a mezei juharról szóló totót, a pályautasítást, s már indultunk is a célhoz, mely a kisvasút sínjén volt. Itt némi törpölést követően a 9-es pont felé indultunk, mely a sín közelében, attól kissé bal kéz felől helyezkedett el. Ez számozott pont volt, ami azt jelentette, hogy egy a papíron szereplő kérdésre a helyszínen látottak alapján kell válaszolni. Égre-földre kerestük a pontot jelző bóját, de nem találtuk, s így elbizonytalankodtunk ott egy ideig. Aztán úgy döntöttünk, hogy valószínűleg itt nincs bója, a kérdést pedig megválaszoltuk egy helyszínen talált betonalakzatból kiálló vasak számával. (Most nézem: a térkép köves gödröt jelöl itt.)

A sportpálya mellett elhelyezkedő 7-es pont felé indultunk, mely fekete x-szel valami emberi kéz alkotta objektumot ígért. A betonozott pálya sarka és a közeli ház között nagyjából félúton beazonosítottunk egy tűzrakóhelyet, majd indultunk is tova a 12-es pont irányába, hogy megválaszoljuk a "miből van az alja?" kérdést. A jól követhető nyiladékokon meg is találtuk a fekete x által ebben az esetben kopjafát jelentő pontot, melynek az alja betonból volt. Most a közeli 10-es pont felé igyekeztünk abban a hiszemben, hogy egy vadetetőt keresünk. Azt ugyan nem értettük, hogyan jön ide a "milyen bogár van itt?" kérdés, de gondoltuk, majd megértjük a helyszínen. Meg is lett a vadetető-féleség, a környékén több tábla is volt, de azokon csak madarakról szólt a fáma, a vadetető-félén sem volt bogár. Judit ekkor gyanút fogott, hogy nem is a vadetetőt keressük, hanem közvetlenül a nyiladék mellett valami egyéb dolgot. Ott egy tábla volt, s hirtelen a többiek a hátoldalán észrevették az orrszarvú bogárról szóló információkat. Ez volt tehát a megfejtés!

Amíg Réka adminisztrált, Judittal megbeszéltük, hogyan közelítsük a közeli 5-ös számú pontot. A kérdés itt így szólt: "milyen életfolyamatokat másol?" Egészen furcsa kérdések voltak, ez is hozzájárult a játék ízéhez :-) A pontot jelző karika közepén földút futott, a szomszédos kerítés és földletörés, no meg a kérdés sugallata alapján egy út menti táblát kerestünk, mely könnyen meg is lett, s a rajta lévő információkat elolvasva kaptunk választ a kérdésre. A földúton tovább haladva egy újabb táblán találtuk meg a 2-es ponton lévő kérdésre adandó választ ("cserestölgyes fenyveses milyen erdő?" --> kultúr), majd végre következett a kedvencem: irányszög bemérés alapján iránymenet végrehajtása :-) A 2-es pont felett a domboldalban, egy tisztásabb részen voltak sziklák, s azok közül az egyiknél volt egy számozatlan, 40 pontot érő ellenőrzőpont. Felvettem az irányszögét, majd bevettük magunkat a bozótosba, s törtettünk arrafelé. Lelkesen loholtam az élen a tájolómmal, egyik kedvenc tárgyammal :-)

drágaszágom és az ő tokja (handmade: Vera) :-)
A tisztásfélére kiérve tőlem jobbra pillantottam meg a pontot jelző narancs-fehér bóját. Hm, sajnos nem pont oda értem ki. Azért boldog örömmel kiáltottam, hogy "itt a bója!", de Judit szavai lehűtöttek: hátha ez csak egy tévesztőbója! Merthogy olyanok is voltak: az igazi pontokhoz közel hamis bójákat helyezhettek el a szervezők, s ha azokkal igazoltuk a találatot, pontlevonás járt... Úgyhogy körülnéztünk a környéken, de nem találtunk más bóját, ezért Feri ennél lyukasztotta ki az igazolópapírunkat.

Judittal újfent összedugtuk a fejünket, s kisütöttük, hogy visszaereszkedünk a földútra, majd azon továbbhaladva teljesítünk egy terepi feladatos részt: a térképen bíborszín vonallal ábrázoltak egy szakaszt, ott kell megmondani az 1. és a 3., fára festett turistajelzés távolságát. Úgyhogy ledzsaltunk vissza a bozótoson az útra, majd figyeltük, hogy vajon mi lesz az a térképen fekete, egymásnak ellentétesen fordított csőrrel ábrázolt antropogén tereptárgy, ami a kérdéses szakasz kezdetét jelöli. Boldogan azonosítottunk egy átereszt (út alatti vízátvezető), majd némi töprengés után (mely a lépéseink hosszára, illetve a 100 m-en elkövetett lépések számára vonatkozott) Judit is és én is magunkba mélyedve lépkedni kezdtünk, közben számoltunk. Judit végül lépései alapján 129 m-re becsülte a kérdéses távot, míg nekem 121 jött ki, úgyhogy azt mondtuk: legyen akkor 125 m, ezt írtuk a papírra.

Most egy 40 pontot érő, lyukasztós ellenőrzőpontot néztünk ki, mely az úttól bal kéz felé, egy jelleghatáron helyezkedett el. Csaba csörtetett elő a bozótból, s intett: "csak itt lementek, és ott lesz". Azért én bemértem az irányszöget, de most megint a ponttól bal kézre esően értem oda... Kezdem gyanakodni a tájolómra, vagy a képességeimre. Igazoltunk, majd egy közeli, szintén 40 pontot érő, sűrű susnyában elhelyezkedő pont után vetettük magunkat. A térkép szerint itt megintcsak emberi eredetű tereptárgyak sorakoztak, melyeket a terepen betonoszlopokként azonosítottunk. Valamiféle határsáv lehetett itt, ezek talán kerítéstartó oszlopok voltak. Mindenesetre megtaláltuk a bóját az egyik tövében, de ahogy továbbindultunk, elbizonytalanodtunk kissé, így visszafutottam még egyszer körülnézni, nehogy másik oszlop tövében is legyen bója... Nem láttam, úgyhogy irány vissza a korábban elhagyott földút, mely mentén figyelt a 4-es pontként jelzett határkő, ahol a "hányas számú?" kérdésre kellett választ találnunk. Itt egy dombocskában egy fakaró állt, melyen eléggé halványan látszott egy négy számjegyből álló szám, ezt olvastuk le, illetve segítettünk leolvasni egy sporttársnak is, aki érkezett.

Ez után célba vettük a 13-as pontot, mely a vitorlázórepülő-tér épületeinél helyezkedett el, s a kérdés ez volt: "ki készítette a díszítő elemeket?" Erre egy falra helyezett emléktáblán leltünk választ. Most stratégiázni kellett, hogy merre tovább, mert az idő vészesen fogyott. Tehát merre tudunk még sok pontot gyorsan összegyűjteni? Kinéztünk két 40 és egy 20 pontot érő pontot a közelben, s arra indultunk. Az elsőnél volt egy kamupont is: két egymáshoz közeli jellegfa tövében is volt bója. Lyukasztottunk legjobb belátásunk szerint. Aztán leszaladtunk az út mellett, hogy választ találjunk a "milyen szám van ráírva?" kérdésre a 3-as pontnál, ahol a fekete x egy táblát jelölt, amin volt egy szám, így ez is meglett. Utána vissza, majd földúton észak felé, és kerestük az úttól nem messze bekarikázott sziklát, ahol szintén bója lapult. Találtunk is egy bóját, de elég közel volt az úthoz, és nagyon sziklát sem láttunk a kis bozótcsoportban, így nem voltunk benne biztosak, ez-e a pont, avagy ez egy kamupont. Keresgélve elbóklásztunk, de már alig volt időnk, úgyhogy ezt annyiban hagytuk. Gyorsan a közeli, bóját rejtő gödrök után vetettük magunkat, de itt is szívás volt: kéz egészen közeli gödörben is volt 1-1 bója... Nem tököltünk sokat, kigondoltuk, melyik a jó, és annál lyukasztottunk. Utána felszaporáztunk a Pipis-hegy csúcsára, merthogy ott volt a 11-es pont a "mi ez?" kérdéssel. Utólag úgy gondolom, itt nem jót válaszoltunk, mivel a térképen volt egy fekete x, illetve egy határkő-jelzés, a terepen pedig találtunk egy földből kiálló fémcsövet, illetve egy háromszögelési pontot. Jelenlegi véleményem szerint a fémcsövet kellett volna válaszolni, de mi a HP-t írtuk be. Itt már nem voltunk elég figyelmesek az idő szorításában...

a helyszín turistatérképen
Gyorsan mentünk lefelé az úton, majd én még bekúsztam a rettenet-bozótosban néhány jellegfa irányába, amik egy 40 pontos ellenőrzési pontot rejtettek. Itt tényleg konkrétan kúsztam, olyan nagy tüskés bozótos volt, ahol állat-méretű járat-alagutakat használtam. A pont meglett, de egyáltalán körül sem néztem, hogy van-e a közelben kamupont, úgy siettem. Ekkor már csak kb. 5 perc volt vissza az időnkből, szóval az már nyilvánvaló volt, hogy nem érünk be 2,5 óra alatt.
Kitaláltuk, merre menjünk vissza, s arra még egy 40 pontosat megkeresünk. Azonban a kiszemelt ösvényt nem leltük meg, keresgélni nagyon nem volt idő, így tervet és irányt módosítva egy sziklás oldalban lévő pontot kerestünk meg. Kisvártatva még egy pontot találtunk, de megegyeztünk, hogy az elsőként meglelt pont a helyes. Lecsorogtunk egy ösvényen, aztán majdnem a cél felé vettük az irányt, de akkor még felmerült, hogy itt van nem messze még egy pont, arra is kanyarodhatnánk (ilyen mohók voltunk...). Úgyhogy robogtunk abba az irányba, s a szemből érkező sporttársak is biztattak, hogy itt van a pont közel mindjárt. Az meg is lett, aztán kitaláltuk, hogy átvágunk a kevésbé sűrűn, átmegyünk a légvezeték alatt, majd átkelünk egy vízfolyáson, ha nem nagyon sok víz van benne, és a kisvasút nyomvonalán térünk "haza". Én ereszkedtem le a vízfolyáshoz, melyben egy csöpp víz sem volt, és már-már átkeltem rajta, de akkor láttam meg, hogy a túloldalon kerítés húzódik. Valóban, utána a térképen is kiszúrtuk, hogy ez jelezve is van. Szóval vissza, és inkább a légvezeték nyiladékán mentünk. Ez randa egy rész volt, mivel a lekopasztott nyiladékon elkezdett kinőni a bozótos, melynek jelentős részét csipkebogyó vagy akác tette kis, szóval rendesen tépték a nadrágszárunkat. Jó szar volt itt haladni. A légvezeték töréspontjánál egy derékig érő sűrű bozóton még átvágtunk, majd a legelsőként megkeresett 9-es pontnál bukkantunk ki a sínre. Miközben a célhoz tartottunk, kitöltöttük a mezei juharról szóló totót.

Beértünk, leadtuk a papírt, vettünk a kitűzőből, majd a többiekkel beszélgettünk, tárgyaltuk a versenyt meg az élet nagy dolgait. Hamarosan a szervezők egy autó oldalára kitették az eredményeket, ahol is mi megdöbbenve olvastuk, hogy a Porszem mellett az "időntúliak" szó szerepel pontszám helyett... Ugyan tudtuk, hogy nem értünk be időben, de azt gondoltuk, ezért csak pontlevonással fizetünk, de attól még pontot kapunk. Úgyhogy megérdeklődtem a szervezőknél, hogy is van ez, és akkor koppant az állunk, mikor megtudtuk: a 3 órán túl beérkezőket nem pontozzák... Állítólag 4 perccel csúsztunk ki a 3 órából... Ekkor átnéztük a menetutasítást, és lám, abban is benne volt ez a szabály... Ez volt, amit nem olvastunk el elég részletesen... Hüppögve hajtottam fejem Judit vállára, s szomorkodtunk egy kicsit, miközben Csaba szelíden leszidott minket, hogy szégyent hozunk a Porszem névre... :-)) Aztán felvidámodtunk, ahogyan ötleteltünk, hogy jövőre majd Időntúliak néven indulunk, vagy Tér-időntúliak néven, esetleg Földöntúliak néven stb. :-)
Csongor nagy odafigyeléssel követte az ő pontjaik kiszámolását, majd ő is átszámolta, és felhívta a szervező figyelmét, hogy tévedésből +100 pontot adott nekik :-) Valójában, ha jól emlékszem, 600 valamennyi pontjuk lett, Csabának pedig 500 valamennyi.

Mindannyian levonultunk Mátrafüred központjába, hogy együnk-igyunk valamit. A Tölgy büfben fogyasztottunk (én palacsintát és forralt bort, nyammok voltak!), s közben jót beszélgettünk. Utána sajna kettévált a csapat: Gabi, Csongor és Csaba indultak haza, mi többiek pedig még - Judit kezdeményezésére - felmentünk Sástóra. Mint kiderült számomra, ez egy eléggé kiépített és preferált hely a Mátrában, de legalább tömérdek levéllel hintett erdei ösvényen mentünk odáig, s ott pedig volt egy 53 m magas kilátó, ami ugyan belépős volt (250,-), de megérte feldzsalni a csigalépcsőjén, mert tökéletes körpanoráma nyílt. A csúcsok beazonosítását táblák segítették. Igencsak fútt a szél...

Mivel térképet ide nem hoztunk magunkkal, nem másik útvonalon mentünk vissza Mátrafüredre, hanem ugyanazon. Azután jöttünk haza...

Igazán élvezetes verseny volt számomra, játék, erdő, tájékozódás, barátok címszavakkal :-)) Szörnyen élveztem az egészet, remélem, jövőre is jövünk!
... És muszáj lesz belekóstolnom már tényleg a tájfutásba is... :-)

2014. november 3., hétfő

egy falatka Medves

Kezdhetném egy rossz szóviccel: "barátom, a Medves-ajt" :-D

Hálaság, hogy össze tudtunk hozni egy kétnapos közös baráti túrát október 25-26-án. Túránk által megcélzott vidékké a Salgótarjánhoz közeli Karancs-Medves vidék avanzsálódott. A felvetés tőlem származott, ugyanis ez egy szűz folt személyes térképemen, viszont már oly dolgokat hallottam felőle, hogy mindaz igencsak kíváncsivá tett. Anett és Zoli 3 hete jártak itt, és annyira tetszett nekik, hogy Zoli azonnali lelkesedéssel átvette közös túránk megszervezését. Szállást és térképet szerzett nekünk, és konkrét tervekkel állt elő. Anettel ők már tudták, melyik részeket mutassák meg nekünk mindenképp, úgyhogy én boldog elégedettséggel dőltem hátra, s vártam a túrát :-)

Szombat reggel nem hosszúnak tűnő buszozás után érkeztünk meg S.tarjánba, ahol lepattantunk a buszról, s szaporáztunk a Zoltán által mutatott irányba, hogy elcsípjünk egy helyi járatos buszt, mellyel Salgóbányára utazunk. Ez pompás sikerrel le is zajlott, s hamarosan már a szálláshelyünkön (a Vár-Lak Vendégházban) málháztuk le magunkat. Szállásadó néninkkel lebeszéltük az apró részleteket, majd indultunk is egészen közeli első célpontunk, a Salgóvár irányába, mely túránk szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bírt, de ezt csak később tudtuk meg ;-)

Salgóvár (fotó: L. Attila)
A várat a Kacsicsok építették a 14-15. században egy egykori tűzhányóra. 
A vár felé tartva faragott mókusra leltünk, melyről Ágira gondoltunk, és készítettünk egy közös csapatfotót vele :-)

Mielőtt a várba léptünk volna, bal kéz felől jó kis szikla kellette magát, úgyhogy felhágtunk rá, s aztán onnan ámultunk le a környékre: a lent a völgyben hosszan kanyargó Salgótarjánra, a homályos horizonton egymás mögött egyre halványabban kirajzolódó vonulatokra, a közeli Boszorkány-sziklákra, a színét lassan vesztő erdőre, a felhők játékára az égen... Csinos látvány volt :-)
horizontális viszonyok
Megleltük "Petőfi patájának nyomát" is :-))) Egy legenda szerint ugyanis a várban meg lehet keresni Petőfi lovának patanyomát, mivel népszerű költőnk is járt ezen a helyen anno, mely látogatást emléktábla is őrzi.
Anettel geoládát kezdtünk vadászni a várfal körül, majd üres kézzel mentünk fel a többiek után a várba. Dóráék már csak minket vártak, s mikor mind ott voltunk, megtették bejelentésüket:

Attila eljegyezte Dórát, s jövő évben házasodnak :-))))))))))))

Lesték arcunkat a bejelentés után, mi pedig elsőre talán fel sem fogtuk... Én úgy láttam, Zoli igazi lordos hidegvérrel fogadta a bejelentést. Anett néhány könnycseppet morzsolt el szeme csücskiben. Én pedig... néhány perc után kicsurrantak a könnyeim, s elfojthatatlan kacagás tört elő belőlem :-))) Ilyet még nem nagyon éltem, hogy egyszerre sírok és nevetek, de most ez volt, akkora lelki felindulást kaptam :-)) Dóra megkísérelte ezt a mozzanatot megörökíteni:

sírva-kacagva áldásom az ifjakra! :-) (fotó: V. Dóra)
a csapat a várban
No, sűrűn forgattuk azután Dórák csokis-mogyorós Fütyülősét, az én cseresznyepálinkámat és Anett Jägerét, úgyhogy egészen hamar be is csiccsentettünk. Egészen felbuzgott bennünk, hogy várjuk a lagzit, és majd mekkorát fogunk rajta partizni :-))) Aztán az időtényező és hőmérsékleti tényező által sürgetve erőt vettünk magunkon, és odébbálltunk.

Átbaktattunk a Boszorkány-kőre. A legenda szerint itt boszorkányok táncoltak rég, bár egy másik forrás szerint nem is ez az igazi Boszorkány-kő. Mindenesetre nekem igen tetszett a hely, melyre dús birkaszaron kaptattunk fel. Körbetekintettünk, majd 2 kajla eb kíséretében indultunk lefelé egy másik úton. Az ebek egészen hamar eltűntek, mi pedig nem is oly sokára Zagyvarónát érintve már az aprócska Zagyvát kerülgettük a vadregényes erdőben. Gombát (tinta), madárkákat (cinegék, szajkók), színes avart fotóztunk, s én ámultam a Zagyva piciny méretén, s alig vártam, hogy megpillanthassam forrását ("hol kezdődik a tenger vége?" Alessandro Baricco)

átlépve a Zagyvát
tintagomba (fotó: L. Attila)
A Zagyvának a térkép szerint is kétágú vége, azaz dupla forrás van. De most az a gyanúm, hogy az "y" egyik szára is ráadásul kettéválik, s itt található a Lehel-forrás és a Zagyva-forrás. Mylord megtöltötte poharát a Zagyva-forrásból, de láttam, hogy habozik, így felajánlottam az előkóstoló szerepét. Kiváló vízíze volt :-)

Előzetes terveinkhez képest rettenetes időhiányban szenvedtünk, így némileg szaporábban indultunk meg. Utunk benőtt felhagyott bánya, forrás és tájékoztató táblák mellett vezetett, majd pedig hamarosan Salgóbánya legszélén a Medves Hotelnél leltük magunkat. Itt a csodás napsütést is kihasználva lecsüccsentünk egyet szusszanni és étkezni. Utunk során egyfolytában láttuk a Salgóvárat hol itt, hol ott (attól függően, merre haladtunk), ez eléggé megkeverő volt. Ehhez hozzá jött, hogy ezt a vidéket annyira különlegesnek éreztem, ritkának és sajátosnak, az erdő olyan vadregényes, éreztem rajta az ember keze nyomát, de mégis elhagyatottas volt, szóval tényleg annyira MÁS volt, hogy megfogott...

Felbaktattunk az erdőben, majd a Medves Laposa szélén leltük magunkat, s ráláttunk a Medves Magosára, mely a Medves legmagasabb pontját rejti 637 m magas "csúcsa" képében. A Medves Laposa pedig tulajdonképpen a Medves-fennsík maga. 
Dóra megrohanta a közeli zöld kaszálón heverő szalmabálákat, hogy bálaugrást prezentáljon nekünk. Vonzott a felmászás lehetősége, így én is csatlakoztam hozzá, majd közösen próbáltunk odébbgurítani egy bálát rajta állva, de sajnos sikertelenül. 

bálabuli :-)
Megintcsak roppant vadregényes részen jártunk, benőtt kis tó mellett is elhaladtunk. Ahogy árnyékba értünk, felettébb hűvös lett, s csak a Napon esett jól a járás. Igazán ősz volt.

Aztán meg ott volt utunkra merőlegesen a Gortva-völgy. Ezt is Anették harangozták be nekünk, merthogy ez vizének vasas kiválásával igazi különlegesség. Fentről lenézve mély árkába narancsszínű részeket láttam, s kíváncsiságomban leereszkedtem a forrásig. A víz előszivárgott a völgyfőben a föld alól. Dóra is lejött körülnézni. Megfogdostam egy narancssárga kiválással összemaszálódott levelet: érdekesen sikamlós volt. A víz elvileg a bányászattal van összefüggésben: talán egy egykori bányajáratban összegyűlt víz tör itt felszínre, hisz bányászvidéken jártunk. 

a Gortva-patak vasas vize
Közelítettük a Szilvás-követ, mely Anett és Lordunk szerint megintcsak igazi csemegének ígérkezett. A Szilvás-kő Rónafalu fölött van. A falun áthaladva egy eb csapódott a nyomunkba, bár ezt akkor még nem vettük észre, csak később, az erdőben.
A Szilvás-kői vonulatot 3 bazaltkúp alkotja: a Bagó-kő (575 m), a Kis-Szilvás-kő (615 m) és a Nagy-Szilvás-kő (626 m). A tábla roppant izgin fogalmazott: "A szilvás-kői bazaltok alatti szénrétegeket csaknem mindenütt kibányászták és a felszín megsüllyedt. Az egykori tárnák beszakadtak, a felszín megroggyant, a fák megdőltek, a sziklák megrepedtek. Legyünk óvatosak, a turistaösvényről ne térjünk le!" Mmm, de izgi! Az ilyen elhagyott bányás dolgok számomra nagyon vonzóak :-)

Hamarosan már láttunk is mélyedéseket, melyek szerintem töbrökhöz hasonlítottak. Anett mondta, hogy ezek a megroggyan tárnák felszíni nyomai. Anett egyébként saját geológusunk volt, a tábláknál sokmindent magyarázott nekünk, amit roppant hasznosnak találtunk. Aztán oda is értünk a bagó-kői bányához, mely nagy öblével elég jól nézett ki, ahhoz képest, hogy bánya volt.

behatolás a bagó-kői meddők közé
Itt csuda látványos bazaltfalakat láthattunk 5-6szögűre hasadt oszlopokkal, melyek keletkezéséről Anett mesélt. Alaposan körülnéztünk geológiai, morfológiai, botanikai, turisztikai szemmel.

bazaltfalak alatt a Bagó-kőnél (fotó: V. Dóra)
Tovább-battyogtunk a (z összefoglaló nevén) Szilvás-kő felé. Egy nyiladékba letekintve vettük észre az ebet, ki kíváncsian figyelt minket. Pár perc múlva odanézve már közelebb állt és nézett, aztán kisvártatva már mögöttünk csóválta a farkát. Innentől kezdve hozzánk csapódott, és velünk túrázott, amiben, bevallom, csöppet sem korlátoztam, sőt. :-)
A Szilvás-kő teteje csudijó egy hely: fakorláttal van lekerítve a perem, mely meredeken szakad le, és látványos panoráma kelleti magát. Itt tartottunk egy rövid étkezési szünetet, mely kurtításában az alacsony hőmérséklet és az idő múlása is segédkezett. Kiültem a peremre az ebbel, s megkértem a korlátnál álldogáló többieket, készítsenek rólam és Ebről egy romantikus fotót :-)))

eszünk és nézünk (fotó: L. Attila)
ezt láthattuk többek közt
Indultunk hamarosan, de nem túl messzire: a közelben kezdődő szurdokszerű beszakadékot közelítettük gyanús határozottsággal. Kiderült: ebbe fogunk leereszkedni, s ezen megyünk végig. Juj, de izgi!!! :-))) Tisztára vártam!
Épphogy a szurdok kezdetén voltunk, mikor is Anették mondták, hogy itt van egy olyan rész a falban, mely eltéríti a tájoló mutatóját. Úgyhogy elővettem a tájolót, s detektálni kezdtük ezt a pontot Anett és Zoli emlékei nyomán. Meg is lett aztán, s Attila videózásán felbuzdulva Dórával ismeretterjesztő kisfilmet próbáltunk előadni a jelenségről, mely próbálkozások felettébb kacagtatóra sikeredtek :-) Az egyiket itt láthatjátok. 
Eztán behatoltunk a szurdokba, s bár a fényképezőm akksija erősen halódott, lőttem vele kifulladásig, s  felváltva örömködtem és ájuldoztam, hogy micsoda egy szuperkirály titkos helyre hozott minket Anett és Zoli!! Ebben a szurdokban ugyanis nem vezet jelzett út, s aki ismeri, az megy végig rajta szerintem :-) Elképesztően király volt!!

Kéthelyütt létra is volt. Az első helyen néhány fokot felfelé kellett menni rajta, s itt bizony szegény ebecske elakadt, mivel nem tudott létrázni. Aggódva jött-ment fel-alá s nézett minket, majd megfordult s eltűnt. Később derült ki, hogy megkerülte a hasadékot, és a túloldalon várt bennünket :-)
Anett és az eb a létra előtt (fotó: L. Attila)
Aztán jött a másik létrás szakasz, no ez már durvább volt, mondhatnám: fele sem tréfa. Ide már bárkit nem hoznék el. Itt egy szikláról kellett alápillantani úgy 2-3 m mélybe az út folytatására, a kettő között egy rövid létra volt hivatott kapcsolatot teremteni, mely azonban kurtaságából kifolyólag nem ért fel a felső szikláig. Egy kötél volt a létrára kötve, fent pedig egy kicsi de erős fához volt erősítve, s eme kötél segítségével lehetett a létrát a helyére rántani, azaz beállítani megfelelőnek tűnő pozícióba. Az első ember számára tűnt a legparásabbnak a leereszkedés, s Dóra bevállalta ezt a szerepet. Levette zsákját, majd ügyeskedve lemászott. Utána ő onnan lentről koordinálta a lépéseinket, illetve elkapta a ledobált zsákokat.
Én másztam le utoljára, s a dolog bizony inkább élvezetes volt, mint parás :-)

aláereszkedésünk (fotó: V. Dóra)
Ugrándozva örömködtem, hogy milyen izgi ez a hely :-)) Még mentünk némit a hasadékban, aztán már látszott a vége, ahová fel kellett kapaszkodni a köveken. S ott várt minket Eb, töretlen lelkesedéssel :-)
Kimászva újra erdei ösvényen jártunk, s megkerültük a komplexumot. Visszafelé tartottunk Rónabányára.

már alacsonyan jár a Nap... (fotó: V. Dóra)
Megnéztünk még Rónabányánál egy lezárt bányabejáratot, melyre már vastag földmennyiség hullott, növényzet nőtte be a ráborogatott betonkockákat is. Bárhogy is jártam rajta, nem leltem bejáratot...
Egy szomorú feladat várt még ránk: meg kellett értetnünk Ebbel, hogy ő nem jöhet velünk tovább... Szép testű állat volt, barátságos, és nyakörve is volt, bizonyára lakott hát valahol. De ő mégis töretlen örömmel kísért minket... Nekem nem volt elég vér a pucámban, hogy határozott fellépéssel hozzam tudtára, hogy itt kell maradnia, így Dóra és Attila vállalták magukra ezt a feladatot. Határozott, hangos mondatokkal és hozzá irányjelző mutogatással tudatták vele, hogy menjen vissza... Még 1-2 km-en át láttam, hogy messziről követ minket, meg-megáll értetlenül... Aztán elmaradt, remélem, hazament.

Az igazi Medves-fennsíkon jártunk. Erősen szürkült, s elég hűvös volt. Földutakat róttunk, nem jelzett turistautakat, ráhagyva magunkat Anett és Zoli emlékeire, kiket 3 hete szintén erre kísértek. Néha kicsit elbizonytalanodtak, de mikor megláttuk a "kiscsávót", minden a helyére került :-)) Közben alkonyi fényekben láttuk a Salgóvárat, melyet elkezdtünk Hókuszpók várának hívni :-)
"hallottál már a gonoszról? a csúf kopasz Hókuszpókról!" (fotó: V. Dóra)
Jó hideg volt, és sötétedett. Siettünk a kis lakunkba. Előkerültek a fejlámpák is, melyeket aztán a Medves Hotel mellett kapcsoltunk le, mert onnantól utcai világítás figyelt. Hamarosan haza is értünk.

A lakban kellemes hőmérséklet fogadott - a házinéni begyújtott nekünk estére. Felderítettük a házat, kipakoltuk kajakészletünket az asztalra (rágcsák és édességek, almáspite from Anett, fasírt from Zoltán, zöldségek és nemtudom), aztán Zoltán megkezdte nagy szakértelemmel a forralt bor készítését, könyörületességemnek hála: csillagánizs nélkül :-)
Előtte még bemutattam nekik az általam hozott, nagy eszmei értékkel bíró bort: a szekszárdi borvidékről származó, Rapp Mátyás által készített Kadarkát, melyet az ügy háttere iránt tanúsított tisztelettel magában fogyasztottunk el, koccintva. Azután jöttek a fincsi forralt borok, meg eszegettünk, utána pedig többízben játszottunk parasztactivityt, most nagyobb sikerrel, mint múltkor a Mátrában :-)
Az este folyamán még Dóra és Zoltán bemutatták nekünk néptánctudásukat, ám a körülményekből és a közönség nem azonos beállítottságából kifolyólag nem tudták magukat oly mértékig beleélni, mint a próbákon. Dóra és Zoltán, nagyra értékelem, hogy van nektek ez a néptánc-szenvedélyetek, és űzitek is eme tevékenységet, és tök ügyik is vagytok ráadásul! :-)
Megbeszéltük, hogyan legyen a másnap, majd elszivárogtunk vackunkra.

Felébredtem, és az órámra néztem: fél 9-et közölt. Azonnal felkeltem, hogy reklamáljak Zoltánnál, amiért ígéretével ellentétben nem keltett fel minket 8-kor. (Vagy lehet, hogy ez az egész fél 8-kor zajlott, és ő 7-kor nem keltett, már nem emléxem, de nem is ez a lényeg.) Ő azonban kiigazított, hogy mivel ma van az óravisszaállítás utáni első nap, így még időben vagyunk... Valóban, a karórámat még nem állítottam vissza. 
Tevékenykedni kezdtünk, majd Anett is felkelt. Aztán Zoltán keresett népi zenét a telefonján, és azt lejátszva nyitottuk ki Dóráék ajtaját, ébresztő gyanánt. Attila morgása felelt: "na ki lehet kapcsolni..." :-) Azért gyorsan felkeltek.

Eszegettünk, teáztunk, aztán összemálháztuk a cuccosunkat, és nekivágtunk mai terveinknek. Úgy gondoltuk, ma Somoskőre megyünk az ottani várat megnézni (mely közvetlenül a határ túlsó oldalán van), méghozzá az eresztvényi bányákon keresztül, hogy azokat is jól megnézzük. Utána Somoskőújfalun át át akartunk menni a Karancsra, hogy annak legmagasabb csúcsát is megjárjuk (727 m), majd aztán a karancsi kápolna megtekintése után lecsorogjunk Salgótarjánba, s ott egy buszt fogva hazautazzunk. Tök jó terv volt, csakhogy mivel nem teljesítménytúrán voltunk, így aztán, mint kiderült, időnkbe nem fért bele.

A Salgó vár figyelte távozásunkat, mely eleinte aszfalton zajlott, majd erdei ösvényre tértünk. Régi térképünk nem jelölte az eresztvényi bányákon át vezető jelzett utat, viszont egy kirakott tájékoztató tábla kirajzolta azt. Itt tanösvény haladt, úgyhogy azt követtük. Egészen hamar odaértünk az egyik bányaudvarhoz, melynek Nap-nem-sütötte zugait zúzmara borította, s jó hideg volt a sok kis nyírfa között.

be az egyik eresztvényi bányába
Itt megintcsak geológiailag jó érdekes jelenségeket lehetett megfigyelni a bazalttal kapcsolatban, így pl. az ún. gömbköveket, melyek kialakulásáról tájékoztató táblák meséltek szépen. Itt megint elmolyoltunk egy ideig különböző szemeinket elővéve.

gömbkövesedés (fotó: V. Dóra)
Tovább indultunk, s egy helyen rosszfelé fordultunk, de ezt nemsokára korrigáltuk egy hátraarccal, s a helyes útra térve hamarost ott voltunk a következő bányánál. Ez még látványosabb volt, hisz egy tó is keletkezett az alján. Ki kerülőúton és épen, ki az oldalban lecsúszkálva és combját lehorzsolva (ez lenne Dóra) ereszkedett le a tó partjára.

(fotó: V. Dóra)
Itt jó időt eltöltöttünk. Leraktuk zsákjainkat, s fényképezve-nézelődve lebzseltünk. Én elindultam a másik parton, mikor is hirtelen mozgást láttam a kövek közt. Közelebb osontam, s lám: egy patkány volt az! De nem egy olyan randa hullazabáló vérben forgó szemű példány, hanem egy formás állat csinos kerek fülekkel, szép bundával, folyton mozgó orral. Közelebb-közelebb lépkedtem, mire ő beosont a közvetlenül a víz szélén lévő kövek alá, egy kis alagútba. Közben jött Anett is, és együtt figyeltük várakozva, mikor jön elő őpatkánysága. Aki elő is jött, s nem félt túlságosan tőlünk. Komótosan odébbkocogott, majd az oldalban valamit előtúrt és rágni kezdett. Ekkor kiáltottam a többieknek, hogy ha akarnak patkányt látni, jöjjenek. Dóra és Attila jöttek is, s fotózták is a jószágot.
őpatkánysága (fotó: B. Anett)
Később is még láttam a patkányt, ide-oda kocogott a parton. Attila megszakértette, és szerinte vándorpatkány, mely mindenfélét megeszik magvaktól rovarlárvákig.
Beszélgettünk aztán egy biológus tanáremberrel, aki szerint medúzák is élnek eme kis tóban, valamint időnként elvetemült fiatalok ugrálnak a sziklatetőről a vízbe, mely ezek szerint több méter mély.
Egy néni felajánlkozására nem szenvedtünk időzített csapatfotó elkészítésével, hanem ő lőtt rólunk képet Dóra gépével:

Továbbálltunk, s aztán Somoskőre értünk, a buszfordulóhoz, ahol tegnap a mi buszunk is járt. Innen már közel volt a vár, ahol kissé szétszóródtunk, mert ki Petőfi-emlékszobát nézett, ki árusított ásványok ismeretével bűvölte el az eladóbácsit, ki vízművet s tájékoztató táblát tekintett meg. Átlépve a ma már képletes országhatárt, megvettük aztán a kb. 400 Ft összegű belépőt a várba, s körülnéztünk ott. Amit láttunk, arról képek által mesélek inkább:

a somoskői vár
várfalak
őszi kilátás
a Hókuszpók-kastély figyel :-)
Ezt a várat szintén a Kacsics nemzetség építtette az 1240-es években. Hányatott történetét táblán olvashattuk. Volt egy terasz-szerű placc asztalokkal és padokkal, oda telepedtünk, eszegettünk, és megvitattuk, hogy eme rettentő időszűkében mi lészen most velünk. Az már körvonalazódott, hogy a távolban emelkedő nagyságos Karancsot nem valószínű, hogy meg tudjuk mászni, illetve akkor igen, ha most csapat-papot hátrahagyva elrohanunk, és meg sem állunk odáig. Emellett volt még egy éhség, mely engem kínozott vala (ki a legkevesebb eledelt hoztam magammal), de már Attila is fontolgatta, hogy enne valami főttet. No, míg ezen törpöltünk (ha már Hókuszpóknál tartunk...), lőttünk magunkról itt is időzített csapatfotót, melyet Anett (és a-net-t) utólag igazi Hallowee-bájjal ruházott fel:

Halloween-szekció :-) (szerk.: B. Anett)
Mindenesetre úgy döntöttünk, ideje indulni, úgyhogy lebaktattunk, s a pénztár mellett az ellenkező irányba fordulva mentünk megkeresni a közelben lévő hírneves bazaltzuhatagot. Meg is lett, és jó darabig hápogva ámultunk bájain, oly különleges és szépséges jelenség ez.

a bazaltzuhatag
5-6szögű hasadások alulnézetből
Ennek kialakulását is egy érthető tábla prezentálta rajzokkal, mégis nagyon fel kell kötnöm a gatyámat, ha megpróbálom elmagyarázni :-) Szóval, ezek az oszlopok itt egy egykori tűzhányó kráterében alakultak ki, a lehűlés miatt hasadtak ilyen szögletes formákra. Mindig a felszínre (jelen esetben a körtő oldalára) merőlegesen hűlnek, ezért ilyen hajlottak. Felszínen pedig most azért vannak, mert körűle kibányászták a vár építéséhez a nyersanyagot (talán homokkövet). Mindenesetre ez a jelenség, melyet itt most láthatunk saját kicsi szemeinkkel, igazi ritkaságszámba megy világviszonylagban is. És mint ilyen, ezzel is lőttünk egy csapatfotót, amihez Attilának már nem volt kedve csatlakozni :-)

Dóra jegygyűrűjét lájkolván a bazaltzuhatagon :-) (fotó: L. Attila)
Visszabaktattunk hát a pénztár irányába, majd újabb határátlépés után indultunk a faluban a piros jelzésen. Elhaladtunk a Petőfi-forrás mellett, majd hamarosan odaértünk egy buszmegállós-büfés-játszóteres-parkos komplexumhoz. Itt megint tárgyaltunk, hogy büfézzünk, vagy siessünk, vagy mi legyen velünk, úgyhogy aztán mentünk tovább. Jött egy szakasz, ahol mindenki gondolataiba mélyedbe bandukolt, majd aztán felrázott minket egy alagút látványa, mely előttünk tűnt fel. Közelebb érve oly hosszúnak ígérkezett, hogy még fejlámpát is kapcsoltunk. Az alagút két vége kőből ki volt rakva, de beljebb már nem, ott látszott a homokkőből való kivájtsága. Igazán érdekes és izgis volt!

Átbandukoltunk rajta, majd rekultivált szemétlerakó mellett elhaladva csinos ösvényre tértünk, aztán pedig már ott voltunk Somoskőújfalu fölött, a Kerek-domb tájékán. Itt egy remek napsütötte tisztás kellette magát szép kilátással, úgyhogy letanyáztunk, s feléltük a maradék édességünket. Miközben hallgattuk a közeli vendéglátóhelyről idehallatszó dáridót, mindenki elmondhatta meglátását s így meghoztuk a döntést: nem loholunk most fel a Karancsra, azt eltesszük egy legközelebbi alkalomra, hisz egyszerűen muszáj ide még jönni megint, most pedig inkább lebaktatunk Somoskőújfalura, és a Somosi Fogadóban megebédelünk. Utána fogunk egy buszt, irány S.tarján, majd pedig Bp.

a Kerek-dombon, háttérben az elnapolt Karancs (fotó: Mylord)
A döntés meghozatalának feszültsége lekerült vállunkról, úgyhogy nyogodalmasan sziesztáztunk egy ideig a napsütötte füvön. Utána továbbindultunk, földutakon haladtunk, majd már egy telephely mellett, s már láttuk, hogy mindjárt beérünk a faluba, amikor is konstatáltuk, hogy utunk egy bezárt kapuban végződik. Mellettünk egy tüzép volt, ahonnan előjött egy ember, és miután én már leugrottan a tüzép udvarára, hogy annak nyitott kapuján menjek ki, elmondta nekünk, hogy az önkormányzat záratta be a kaput, de ott mellette a kerítésen átlépve szoktak a hasonló sorsú turisták távozni. Úgyhogy a többiek kisorjáztak, azután a főúton északnak baktattunk, és bevettük magunkat a Somosi Fogadóba.
A vendéglátóhelyen egy lógó nyelvű cica is éldegélt. 1 óránk volt az étkezésre, mely jól esett, utána kibaktattunk a buszhoz, s annak tömöttségéhez hozzájárulva elheringeztünk S.tarjánba, ott szaporáztunk a buszpályaudvarra, ahol már bent állt a buszunk. Nem tudtunk teljesen egy kupacba ülni, úgyhogy a sötétben bóbiskolva, gondolatokba mélyedve utaztunk.

Ó, Medves! Épp hogy csak belekóstolhattunk szépségeidbe, de nekem nagyon-nagyon megjött a kedvem a folytatáshoz, mily titkokat rejtesz még, úgy gyötör a kíváncsiság, hogy megtudjam :-) S persze párod, a rejtélyes Karancs, kit még nem érintett lábam: téged is látni vágylak!

Szépséges őszi túra volt ez egy számomra szűzföldön, barátokkal, kik közül ketten hamarosan egy szertartás során megerősítik kapcsolatukat :-) Mekkorát fogunk partizni ott... :-)))))))))

a csapat! (fotó: B. Anett gépe)

2014. október 22., szerda

"Mátraalján, falu szélén..."

Egy bűbájos vendégház kedves tulajdonosa egyszer csak kellemes meghívással élt felénk: menjünk el pár napra hozzájuk, cserébe csak annyit kér, segítsünk ismertebbé tenni a szállást. Sorait olvasva majd' kibújtam a bőrömből örömömben: nanáhogy irány a Mátra! - szólt nagyjából válaszom :-)
Szerencsére hasonlóan lelkes társakra leltem a barátok között, így végül hatan indultunk neki az őszi Mátrának: Dóra, Attila, Peti, Zsolti, Andris és én.

A vendégházat itt találjátok: Erdőszéli Vendégház (apartman szállás a Mátrában).
Mátraszentimrén van. Azoknak ajánlanám, akik szeretik a faluszéli környezetet; akiknek kedves a csinos, hagyományost az újjal ötvöző házacska; kik szeretik a sok fát a házban (fafödém, bútorok, ajtók és ablakok); kik kedvelik a közösségi térben lévő csinos kályhát, mely mellé egy meleg peremre ülni is lehet; akiknek szívét dobogtatják a besüllyesztett polcocskákon elhelyezett szép apróságok; akik csípik, ha a hátsó udvarba kinézve juhokat és lovacskákat látnak legelgetni [vagy időnként idegen kutyák által kergetni... :-)]; akik szeretnek a nyüzsgő helyektől elvonulni, ugyanakkor mégis nagyjából kultúrtájon járni. Döntse el ki-ki maga, tetszik-e neki a hely, mi mindenesetre ajánljuk :-) [a Vadregényes Blogcsapat ajánlásával! :-)]

az Erdőszéli Vendégház a hátsó udvar felől fotózva
beltér-részlet I.
beltér-részlet II.
beltéri apróságok (szerk.: G. Szilvi)
a hátsó udvar lakói
Nem tudott a teljes csapat egyszerre megérkezni Mátraszentimrére: a reggeli busszal csak Peti, Zsolti és én rajtoltunk el Bp-ről. Így már d.e. odaértünk. Épp ballagtunk a szállás felé, mikor megállt mellettünk egy autó, és mint kiderült: szállásunk gondnoka érdeklődött a kocsiból, hogy az Erdőszéli Vendégházba igyekszünk-e. Néhány szóval pontosította irányunkat, majd elhajtott, mi pedig a hosszabb úton közelítettük meg a házat :-)

Már amikor megláttuk a lakot, olvadoztunk el. Hát még mikor a belsejét is felderítettük... Csudára tetszett roppant ízlésesen berendezett, minden giccstől és csicsától mentes, szépségében egyszerű és egyszerűségében szép el- és berendezése. István (a gondnok) elmondott néhány tudnivalót, megbeszéltünk pár részletet, majd magunkra hagyott minket. 

A többieket estére vártuk. Volt élelem-terv bőven, így elballagtunk a kisboltba, hogy beszerezzük a hozzávalókat a paprikáskrumplihoz és kütőskalácshoz, meg ami még eszünkbe jut. 
A boltból hazafelé egy másik utcába kanyarodtunk be, mivel Peti szívesen evett volna valami főtt ételt, és vendéglőt szerettünk volna felderíteni. Ilyet nem találtunk az utcában, de váratlanul találtunk helyette egy akrobata-mókust: a fejünk felett egy villanydróton mókus futott át, szájában dióval :-))) Nagyon megörömködtük a látványt!
Az utca vége felé kék forrásjelzést láttunk leágazni, mely ösvényként az erdőbe vezetett. Gondolván, hogy most már felesleges visszamenni, és ez a jelzés nagyjából a nekünk kellő irányba visz, rajta mentünk tovább. Időközben ez az út nem rövidítésnek, hanem kerülőnek bizonyult a szálláshoz való visszajutást illetően, így esett meg, hogy megtúráztattuk karunkban az étolajat, lisztet, tojást is :-)) Jókat kuncogtunk azon, hogy Zsolti kezeiben hogy zörögtek a tojásai :-D

Ez a kék forrásjelzéses út egyébként cuki kis ösvény. Végeredményben Fallóskútra vezet, ezt azonban akkor még nem tudtuk, mivel, bevallom, a boltba nem vittünk magunkkal turistatérképet :-) A túrácskán társként hozzánk szegődött két cica, kik az erdőbe is jöttek velük. Egyikük nem díjazta, ha elhagytuk, és ilyenkor keserves vérnyákolással hívta fel magára figyelmemet. A fiúkét nem, nekik mindegy volt, mi van a cicával :-) De nálam elérte célját az állat, mert ilyenkor megálltam, és mézédes hívogató hangon csalogattam, hogy jöjjön utánunk. Jött is. Így aztán macskanyávogással vegyes kirándulást csaptunk :-)
Az egyik cicó egyhelyütt elmaradt, de ez a nyervákolós visszajött velünk a faluba.
Útközben az erdőben remek kis zömök vargányákat találtunk, melyeket későbbi leszedésig otthagytunk, valamint csodaszép légyölő galócákat is leltünk.
A helybéli útviszonyok pontos ismerete híján megintcsak egy hosszabb úton jutottunk vissza a házba :-) De így helyismeretünk egyre csak javult.

Peti pihenni szeretett volna, Zsoltival pedig megbeszéltük, hogy mi még kerülünk egyet a környéken. Úgyhogy a térkép alapján kitaláltuk, hogy a részben már bejárt kék forrásjelzésen átmegyünk Fallóskútra, onnan pedig a zöld + - zöld háromszög - zöld sáv jelzésen Bagolyirtás épphogy-érintésével térünk vissza az Erdőszélibe. Röpke pár kilcsis sétának tűnt, fényképezőgépen kívül mást nem is igen vittünk. 
útközben
A felhős és szürke eget időnként felderítették Napocskánk szép sugarai. Fallóskút felé menet is leltünk szép légyölőket, valamint más gombából álló telepeket. 
Fallóskúton "Szentkút" felirat alatt kegyhelyet és forrást ért a térkép. Van itt kis templom és kálvária is. A forrást nem találtuk meg. A kálváriát alaposan körülfotóztam kedves Mari számára, ki eme gyűjteményébe rendezi az ország kálváriáinak fényképeit és történetét.
póruljárt angyalka... :-)
leterhelt kisállat :-)
(fotó: Zsolti)
Elballagtunk aztán. A zöld háromszög jelzésen őzlábakat, valamint ellenállhatatlan szépségű légyölő galócákat találtunk. Zsolti szépséges fotót készített róluk:

légyölő galóca (fotó: Zsolti)
Az őzlábak olyan szépek voltak, hogy nem volt mese: leszedtem kettőt. Szép terebélyes tányérjuk volt, s én már rántott őzlábra csorgattam a nyálam :-)

A zöld háromszög jelzéstől én valami csúcsot vártam, bár a térkép zöld színéből arra is számítottam, tán kilátás nem nagyon lesz. Olyannyira nem lett, hogy még az állítólagos "csúcsot" is úgy hagytuk el, hogy észre sem vettük. 
Bagolyirtás szélén Zsolti a szeme sarkából fák közt elsuhanó baglyot vélt látni... Tehát nem sikerült rendesen az irtás ;-))
Elég nagy kihaltság uralkodott itt, mondhatni: szél sem rezdült, ahogyan ember és állat sem.. Ahogy egy ösvényen újra az erdőbe léptünk, meg is álltunk egy pillanatra, és megfigyeltük, micsoda néma mozdulatlanságba van merevedve a világ...

Még nem volt késő, mikor visszaértünk a házhoz. Ahogyan tettünk-vettünk, Petit is felébresztettük, ki morcogva bújt elő, hogy miért nem mentünk egy nagyobb kört...
Peti nekiállt legyártani a vacsit (tortellini sajttal és tejföllel), mi pedig Zsoltival kimentünk a buszmegállóba Dóra és Attila elé. Eddigre már besötétült, így fejlámpát is vittünk. A buszmegállóba odajöttek a cicák :-)
Ahogy megjött a busz, örömködve-korholva borultam Dóráék nyakába, hogy ugyan miért csak most jöttek... A fő, hogy itt vannak már :-) Hazavezettük őket, ahol már kész meleg tortellini várta őket, aminek roppantmód örültek, mivel ahogyan Attila mondotta volt: "olyan éhes vagyok, mint 6 másik!" :-D
A lak nekik is roppantmód tetszett. Tudtam én, hogy Dóra teljesen odáig lesz tőle :-))

Megvacsiztunk. Én már alig vártam, hogy ivócimborák érkezzenek, mivel sem Peti, sem Zsolti nem ivott. De Dóra és Attila már igen! Nemsokára kimentem megint a buszmegállóba, immár egyedül, mert most még Andris is érkezett. Pont leszállt a buszról, mikor odaértem, úgyhogy nyomban fordultunk is hazafelé. 
A laktól ő is odáig volt, és ő is ivott szerencsére :-))) Kipakoltuk az italkollekciót: volt málna- és cseresznyepálesz, Demänovka és kb. négyféle bor, köztük a nekem nagyon tetsző nevű és logójú Fuxli :-)

(forrás: www.dibbuk.hu)
Az este további részében játszottunk Scrabble (magyarul mondva: szókirakós) játékot, ahol időnként jókat nevettünk a vicces szavakon. Aztán én jöttem elő a múltkori esős Alpokban megismert parasztactivity nevű nagysikerű játékkal, s megkíséreltem meghonosítani eme csapatban is. Gyerekek, én úgy érzem, van itt még mit fejleszteni! :-) Asszem a fantáziának nem sikerült eléggé elszabadulnia ahhoz, hogy igazán kacagtatós és élvezetes játék kerekedjen - vagy csak én vártam el sokat a múltkori alpesi játszma után :-)

Zsóti öregapám bepiálva játszik ;-))
Nagyvonalakban megtárgyaltuk a másnapi menetet is. Később jó kis ágyacskáinkba vonultunk.

Szombaton d.e. sikeresen felkerekedtünk - Peti kivételével, aki még pihengetett. Erre a napra a terveket két dologhoz igazítottuk: egyrészt én szerettem volna az Ágasvári th-ban házikészítésű különleges csokikat vásárolni, valamint felmenni Ágasvárra is, másrészt d.u. 2-kor jelenésünk volt a piszkéstetői csillagvizsgálónál, annak megtekintése okán. Úgy beszéltük meg Petivel, hogy vele itt és ekkor találkozunk. Mi pedig elindultunk a zöld négyzet jelzésen Ágasvár irányába.

Nem sokkal a települést elhagyva ún. állatparkra leltünk. Lakói 1 muflon, 2 csacsi és 2 kecske voltak, kik egy beláthatatlanul nagy elkerített részen éldegéltek. A placc mellett volt egy kilátóféle is.
Ahogy odaértünk az állatkákhoz, mindegyik egyből jött oda a kerítéshez. A kis elárvult és szeretetéhes jószágok!! :-) Rögvest ajnározni kezdtük őket.

harc! (fotó: Attila)
szürke szamár - köd nélkül (fotó: Zsolti)
kicsi kecsi (fotó: Zsolti)
A kecskék panaszos mekegéssel követelték figyelmünket. Tök meg lehetett figyelni az állatok közötti hierarchiát: a főnök a muflon volt, amerre ő járt, kotródtak az útjából a szamarak. Ők jöttek a hierarchia következő szintjén, legalul pedig a kecskék helyezkedtek el.
Édes kis állatkák voltak; olyan érdekes jelenség ez, hogy különböző állatkák ilyen mértékű együttélésbe kényszerülnek az ember jóvoltából...

Tovább-baktattunk. Elhaladva a Rothadt-bérc oldalában hamarosan a térképen romnak jelölt és "Hutahely"-nek hívott ponthoz értünk. Itt egy újjáépített kis kemencefélét találtunk, fölötte részben beszakadt nádtetővel, és felborult-elhagyatott padokkal... Nem éreztem különösebb szimpátiát a hely iránt, szerintem elég igénytelenül lelakott és elhagyott volt, pedig történelme van. Viszont elég szép itt a Gedeon-patak, a Nárád-patak és a Hutahelyi-patak összefolyása.

Innen vadregényes rész vette kezdetét: a Csörgő-patak völgyében haladt utunk. Ez igazán tetszetős volt számunkra! Beszéljenek róla a képek:

kövön marad (fotó: Zsolti)
mohlepte kövek (fotó: Zsolti)
gombákok? (fotó: Attila)
életkép (fotó: Zsolti)
Dórával remek beszélgetésbe mélyedtünk. Elvileg jobbra volt egy zöld romjelzés leágazás, de én ezt nem is vettem észre.
Kimelegedve érkeztünk fel az Ágasvári turistaházhoz. Odabent számomra szörnyű meleg volt, ment a fűtés rendesen. Kértük egyből a csokikollekciót, és nekiálltunk válogatni belőle. Én már jó ideje nagyon vágytam ezekre a különleges csokikra, és ráadásul ajándékba is akartam vinni, úgyhogy szinte gondolkodás nélkül választottam 6 félét, 3000 Ft értékben :-))) Miután italt is vásároltunk, a ház előtti padasztalhoz telepedtünk csipegetni némi elemózsiát, és egyből meg is kóstoltunk a csokikból többfélét is.
A turistaházi cicák, kikkel már volt kalandom korábban [belemásztak a kinthagyott zsákjainkba :-)], egyből odatekeregtek hozzánk, s néhány lehulló élelemdarab jutott nekik is. Roppant édik voltak :-)

Ágasvári csokikolleksön
cicacsaládka (fotó: Attila)
Kezdtem aggódni, hogy sikerül-e 2-re Piszkéstetőre érnünk, úgyhogy próbáltam indulásunkat finoman sürgetni. Fel is kerekedtünk, s a kék háromszög jelzésen kaptattunk felfelé a meredek emelkedőn, telibe merőlegesen a szintvonalakra. Szuszogva és a fázás gondolatát is feledve értünk fel az Ágasvár 789 m magas csupasz pici csúcsára. A horizont párába merült, így kilátásaink korlátozottak voltak.
Ágasváron
Látszott azért a Hasznosi-víztározó, s a tájolóval gyakorlásképp bemértem pár dolgot.
Imádom ezt az ösvényt, mely innentől hosszan visz a gerincen! Olyan bűbájos, ahogy tekereg jobbra-balra a szűkös térben, időnként kilátással a már színesedő erdőre... Csodás!!!

kissé feltuningolt színekben
mendegél a mandarin, lá (fotó: Zsolti)
Most is azt éreztem, amit már többször: hogy sokkal jobban be kellene járni ezeket a tájakat, minél több ösvényt és utat, és igazán megismerni! Mert most csak olyan, mintha a kirakat előtt sétálnánk el...
De most nem volt idő másra sajnos, várt minket Piszkéstető. Úgyhogy örömködve a szép vidéken haladtunk tovább.

Mátraszentistvánra beérve az út mentén szelídgesztenyefát pillantottam meg. Dóra korábban szólt, hogy ő preferálna majd szelídgesztenye-szedést, így hát itt most leálltunk mind, Zsolti kivételével, s bősz szedésbe bocsátkoztunk. Szatyor is került, s gyors összekapkodtunk egy jó adag gesztenyét. Dóra örömködött, hogy majd milyen fincsi lesz ezt megsütni.

geszti (fotó: Zsolti)
Ahogy tovább-baktattunk, újra csak egy villanydróton dióval futó mókusra lettünk figyelmesek :-))) Ez nem sietett annyira, így volt lehetőség megörökíteni ezt a vidám intermezzo-t:

mátrai specialitás: drótmókus :-) (fotó: Zsolti)
Mátraszentistván után Mátraszentlászlón is áthaladtunk, s innen már nem volt messze Piszkéstető, szóval már biztos volt, hogy odaérünk időben a csillagvizsgálóhoz. Ezen a szakaszon szét is szakadt a társaság: a botanászok lemaradtak botanászni, mi Zsoltival pedig továbbtúráztunk.
A csillagvizsgáló bejárata előtt már ott várt minket Peti. Kb. fél órával előbb érkeztünk.

A csillagvizsgálót üzemeltető Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete ugyanis lehetőséget biztosít a kíváncsi publikumnak arra, hogy eme izgi elzárt létesítménybe egy kis betekintést nyerjenek. Erről bővebb infó ezen a honlapon.
Én jeleztem nekik, hogy mi jövünk szombaton, így már csak az volt a dolgunk, hogy időben odaérjünk, és részt vegyünk az ingyenes "tárlatvezetésen". Végül elég sok kíváncsi ember gyűlt össze a csillagvizsgáló kapujába, majd aztán érkezett ki egy..... nagy a kísértés, hogy leírjam :-D szóval egy marslakó!! :-D
Oké, szóval az ügyeletes csillagász jött ki, tartott egy kis eligazítást, majd a csoport bevonult a telephelyre.

Ködös-párás-hideg idő volt. A négy itt lévő távcső közül sajnos csak egyet mutattak meg nekünk, méghozzá az ún. Schmidt-távcsövet, mely 90 cm átmérőjű tükrével nagynak számít az országban (de kicsinek a világban).

a Schmidt-et rejtő építmény
Bevonultunk, majd felcsigalépcsőztünk a felső szintre, ahol az ügyeletes csillagász elmagyarázott és megmutogatott és bekapcsolt és bemutatott mindenfélét. Az észlelőpult határozottan a szocializmus időszakát idézte. Mutatott észlelőcsizmát is, mely jó melegnek hivatott lenni, valamint beszélt fűthető észlelőkabátról is - ezekre régen volt szükség, amikor az észlelők télen is külső hőmérsékletben dolgoztak. Elforgatta még a fából lévő kupolát is, mely közben recsegett-ropogott. Egyből mosolyra húzódott a szám :-)
Sok érdekes dolgot mondott, melyeket jegyzetfüzet híján nem bírtam tartósan megörökíteni. De aki kíváncsi, elmehet maga is meghallgatni :-)
a Schmidt a faburkolatú kupolával (fotó: Zsolti)
Andris izgatottan figyel :-D

Kb. másfél óra után kitereltek minket. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy nem járjuk be a létesítmény teljes területét, nem nézünk jobban körül. Kifelé menet az ügyeletes csillagásztól kérdezgettünk néhányat.

Az objektum területét elhagyva tartottunk egy kis kupaktanácsot. A botanászok a közeli Lengyendi-galya nevű csúcsot fedő rétet kívánták átmolyolni (élőhely-faj szempontból), Peti és Zsolti pedig hazafelé indultak volna. Én kicsit tanácstalan voltam, de aztán a botanászokkal tartottam végül.
A Lengyendi-galya itt volt a közelben, s Dóra, Attila és Andris hamar szétszéledtek fényképezőgépükkel. Én elég hamar rájöttem, hogy nem jól választottam, és egyre jobban éreztem azt, hogy Petiékkel kellett volna most tartanom. Eme késztetés erősödésével megnéztem a térképen, hogyan jutok "haza", majd azt Attilának adtam, s mondtam nekik, hogy én leléptem :-)

(fotó: Attila)
Hazafelé ballagva megpróbáltam ráhangolódni arra, hogy én vagyok itt, meg a Mátra, és hogy erdő, meg természet... Megpróbáltam figyelni a környezetemet, megpróbáltam tényleg ITT-LENNI. Több-kevesebb sikerrel.
A piros sávon ballagtam lefelé, majd a piros +-en közelítettem M.szentimrét. Ez egyben a Szénégetők Útja nevű turistaút is, információs táblákkal flóráról és faunáról, s egy pihenőhellyel, melynek Cserkő-bánya a neve, azaz egy felhagyott andezitbánya.

Egyenest hazamentem, aztán segédkeztem Peti Chef-nek a paprikáskrumpli előkészületekben. A botanász csapat később érkezett, s ők most tették meg azt a kurflit a kék kör jelzésen, amit mi első nap. Útközben leszedték az általunk korábban még otthagyott vargányákat, s hozták haza élelemnek kakukkfű társaságában.
Eszegettünk hideget, aztán paprikáskrumplit, aztán Dóra sütött gesztenyét, aztán nekiállt kürtőskalács-tésztát készíteni. A fiúk faragtak (azt hiszem, mert nem figyeltem eléggé) valami fát, ami jó lesz kürtőskalács-feltekerőfának, közben Peti beröffentette a kályhát.
Én ma este nem voltam nagyon topon, nem éreztem magam maradéktalanul jól. Fáratag is voltam, némileg kedvetlen is, s csak a kandalló mellé kuporodtam egy könyv társaságában. Aztán viszonylag hamar nyugovóra is tértem, s nem használtam ki kellőképp az adott remek társaságot...

ízléses-ízletes vacsi
Másnap felkeltünk, s a mi szorgos Dóránk vargányás tojásrántottát készített számunkra :-)) Roppant fincsi volt :-) Én ekkor ettem csak bele a kürtőskalácsba, amit szintén ízletesnek találtam.
Megtárgyaltuk a napi menetet (a zöld négyzeten lemegyünk Lajosházáig, onnan kisvonatozunk Gyöngyösre, majd nagyvonatozunk Bp. felé), majd felhívtam Istvánt, hogy mikorra jöjjön, s nekiálltunk rendet rakni. Ezt sikerrel végre is hajtottuk, aztán Istvánt újra emlékeztetve arra, hogy milyen mértékben is tetszett nekünk ez a vendégház, kissé sietősen vettünk búcsút, s átvágva a faluban lévő kis parkon a nekünk kellő útra tértünk.

Széles erdei úton mentünk. Nem volt túlságosan agyonjelezve a turistaút, egyhelyütt le is tévelyedtünk róla, de aztán a patakhoz leereszkedve újra megleltük azt. Itt a Bögös-réti-folyás mentén haladtunk, ahová meredeken szakadt le a partoldal. Kimondottan kedvelem a patakmederben/patakmeder mentén való túrázást :-)
a Bögös-réti-folyás menti turistaút (fotó: Zsolti)
Egyszer csak az elöl haladó Dóra, Attila és Andris megálltak, s integetni kezdtek nekünk. Elcsendesülve siettünk oda, s lám: egy foltos szalamandra ücsörgött egy kövön :-) Vad agyonfotózás vette kezdetét, mely időben olyannyira elnyúlt, hogy aztán Zsolti, Peti és jómagam elindultunk előre.

foltos szalamandra (fotó: Attila)
Hamarosan odaértünk Bagi Jóska keresztjéhez. Komplett síremléknek tűnt, amit ott láttunk, rajta Jóska és hű ebe képével, s a történettel: Jóska erdész volt, s 1964-ben egy vadászaton egy eltévedt golyó terítette le szegényt. Jelentős, hogy ennyi év után is még ilyen tartalmas emlékhelye van!
Itt már láttunk régi vasúti pályára utaló nyomot, konkrétan egy egykori fahíd korhadt maradványait a patak felett. Innentől egykori vasútvonalon jártunk, ez mindig tök izgis számomra! Szalajkaházig tartott az ilyen rész, s eddigre nekiállt az eső is szemetelni.
Szalajkaháztól már jár a kisvasút. Megnéztük, mikor fog menni, s mivel addig még bőven volt időnk, úgy voltunk vele, hogy még legyalogolunk a következő megállóhelyig, Lajosházáig. Nagyjából Szalajkaháztól van az, hogy nincs külön turistaút és vasúti sín, hanem az utóbbit az előbbi nyomvonalára helyezték. Így aztán mi is lábaink alá vettük a talpfákat, s azon baktattunk. Zsolti és Peti előrehaladtak, mi Dórával tartottunk össze, Attila és Andris pedig elmélyült társalgásban maradtak hátra.

egykori vasúti híd
s a ma is működő pálya
Egy idő után már untam a sínek közötti bóklászást főleg annak kényszerű lépéstávolsága miatt. Egyszer jött szembe a kisvonat, jó előre elhúzódtunk oldalra. Aztán odaértünk Lajosházára, s mivel újra kisütött a Nap, napozva-pihengetve vártuk a vonatkát. Petivel elbaktattunk a közeli "ifjúsági táborhoz", ahol Peti egy társasággal jópár éve megszálltak. Eléggé lepattant hely volt... Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy százszor inkább sátrazok a természetben, minthogy egy emberek által elmocskolt helyen egy szakadt házfélében szálljak meg...

Aztán jött a vonat, s mi felszálltunk. Egyből megcsapott minket az utastérben uralkodó forróság, melynek döbbenten pillantottam meg forrását: egy fatüzelésű kályhát! :-) Roppant érdekes volt, nem emlékszem, hogy már láttam volna ilyet: kályhát vonaton :-)

kisvonat érkezik (fotó: Zsolti)
Az utazásért kemény 600 Ft-ot számoltak fel fejenként, ez igen...
Nem baj. Egyszer lehet.
Az utazás remek volt :-) Miután mástól láttam, hogyan lehet kinyitni az ablakot, kilógtam rajta, s nézelődtem. Megálltunk Őrlőműnél, Cserkőnél, Gyöngyössolymoson (itt nagyon muris volt, hogy a házak előtt közvetlenül ment el a vonat, karnyújtásnyira a falaktól!), Zemaneken, a Toppancs hídnál, Jánoskánál, aztán kereszteztük a közutat, méghozzá úgy, hogy a "kallersrác" leugrott egy láthatósági mellényben és egy ilyen piros-zöld jelzőizéval a kezében, s feltartóztatta az autókat, míg áthaladtunk. Gyöngyösön két helyen álltunk meg, melyből a második a végállomás volt. Cuki volt kisvasutazni :-)

Gyorsan szaporáztunk a nagyvasútállomás felé, mely elég közel volt ide. Pontban megvettük bonyolult jegyeinket, és már szálltunk is fel a vonatra. Búcsút intettünk a Mátra szelíd dombjainak... Bocsánat, de mióta hegyekbe járok, a Mátra egy domb, emellett tagadhatatlanul szépséges és kedvelt domb!! :-)

Köszönjük szponzorainknak, támogatóinknak és résztvevőinknek ezt a pár szépséges napot! :-)
Búcsúzom egy örökbecsű mondattal, melyet én Istvántól hallottam:

Az öreg hegymászó a jó hegymászó.