"Mátraalján, falu szélén..."

Egy bűbájos vendégház kedves tulajdonosa egyszer csak kellemes meghívással élt felénk: menjünk el pár napra hozzájuk, cserébe csak annyit kér, segítsünk ismertebbé tenni a szállást. Sorait olvasva majd' kibújtam a bőrömből örömömben: nanáhogy irány a Mátra! - szólt nagyjából válaszom :-)

Szerencsére hasonlóan lelkes társakra leltem a barátok között, így végül hatan indultunk neki az őszi Mátrának: Dóra, Attila, Peti, Zsolti, Andris és én.

A vendégházat itt találjátok: Erdőszéli Vendégház (apartman szállás a Mátrában).
Mátraszentimrén van. Azoknak ajánlanám, akik szeretik a faluszéli környezetet; akiknek kedves a csinos, hagyományost az újjal ötvöző házacska; kik szeretik a sok fát a házban (fafödém, bútorok, ajtók és ablakok); kik kedvelik a közösségi térben lévő csinos kályhát, mely mellé egy meleg peremre ülni is lehet; akiknek szívét dobogtatják a besüllyesztett polcocskákon elhelyezett szép apróságok; akik csípik, ha a hátsó udvarba kinézve juhokat és lovacskákat látnak legelgetni [vagy időnként idegen kutyák által kergetni... :-)]; akik szeretnek a nyüzsgő helyektől elvonulni, ugyanakkor mégis nagyjából kultúrtájon járni. Döntse el ki-ki maga, tetszik-e neki a hely, mi mindenesetre ajánljuk :-) [a Vadregényes Blogcsapat ajánlásával! :-)]

az Erdőszéli Vendégház a hátsó udvar felől fotózva

beltér-részlet I.

beltér-részlet II.

beltéri apróságok (szerk.: G. Szilvi)

a hátsó udvar lakói

Nem tudott a teljes csapat egyszerre megérkezni Mátraszentimrére: a reggeli busszal csak Peti, Zsolti és én rajtoltunk el Bp-ről. Így már d.e. odaértünk. Épp ballagtunk a szállás felé, mikor megállt mellettünk egy autó, és mint kiderült: szállásunk gondnoka érdeklődött a kocsiból, hogy az Erdőszéli Vendégházba igyekszünk-e. Néhány szóval pontosította irányunkat, majd elhajtott, mi pedig a hosszabb úton közelítettük meg a házat :-)

Már amikor megláttuk a lakot, olvadoztunk el. Hát még mikor a belsejét is felderítettük... Csudára tetszett roppant ízlésesen berendezett, minden giccstől és csicsától mentes, szépségében egyszerű és egyszerűségében szép el- és berendezése. István (a gondnok) elmondott néhány tudnivalót, megbeszéltünk pár részletet, majd magunkra hagyott minket. 

A többieket estére vártuk. Volt élelem-terv bőven, így elballagtunk a kisboltba, hogy beszerezzük a hozzávalókat a paprikáskrumplihoz és kütőskalácshoz, meg ami még eszünkbe jut. 

A boltból hazafelé egy másik utcába kanyarodtunk be, mivel Peti szívesen evett volna valami főtt ételt, és vendéglőt szerettünk volna felderíteni. Ilyet nem találtunk az utcában, de váratlanul találtunk helyette egy akrobata-mókust: a fejünk felett egy villanydróton mókus futott át, szájában dióval :-))) Nagyon megörömködtük a látványt!
Az utca vége felé kék forrásjelzést láttunk leágazni, mely ösvényként az erdőbe vezetett. Gondolván, hogy most már felesleges visszamenni, és ez a jelzés nagyjából a nekünk kellő irányba visz, rajta mentünk tovább. Időközben ez az út nem rövidítésnek, hanem kerülőnek bizonyult a szálláshoz való visszajutást illetően, így esett meg, hogy megtúráztattuk karunkban az étolajat, lisztet, tojást is :-)) Jókat kuncogtunk azon, hogy Zsolti kezeiben hogy zörögtek a tojásai :-D

Ez a kék forrásjelzéses út egyébként cuki kis ösvény. Végeredményben Fallóskútra vezet, ezt azonban akkor még nem tudtuk, mivel, bevallom, a boltba nem vittünk magunkkal turistatérképet :-) A túrácskán társként hozzánk szegődött két cica, kik az erdőbe is jöttek velük. Egyikük nem díjazta, ha elhagytuk, és ilyenkor keserves vérnyákolással hívta fel magára figyelmemet. A fiúkét nem, nekik mindegy volt, mi van a cicával :-) De nálam elérte célját az állat, mert ilyenkor megálltam, és mézédes hívogató hangon csalogattam, hogy jöjjön utánunk. Jött is. Így aztán macskanyávogással vegyes kirándulást csaptunk :-)

Az egyik cicó egyhelyütt elmaradt, de ez a nyervákolós visszajött velünk a faluba.

Útközben az erdőben remek kis zömök vargányákat találtunk, melyeket későbbi leszedésig otthagytunk, valamint csodaszép légyölő galócákat is leltünk.

A helybéli útviszonyok pontos ismerete híján megintcsak egy hosszabb úton jutottunk vissza a házba :-) De így helyismeretünk egyre csak javult.

Peti pihenni szeretett volna, Zsoltival pedig megbeszéltük, hogy mi még kerülünk egyet a környéken. Úgyhogy a térkép alapján kitaláltuk, hogy a részben már bejárt kék forrásjelzésen átmegyünk Fallóskútra, onnan pedig a zöld + - zöld háromszög - zöld sáv jelzésen Bagolyirtás épphogy-érintésével térünk vissza az Erdőszélibe. Röpke pár kilcsis sétának tűnt, fényképezőgépen kívül mást nem is igen vittünk. 

útközben

A felhős és szürke eget időnként felderítették Napocskánk szép sugarai. Fallóskút felé menet is leltünk szép légyölőket, valamint más gombából álló telepeket. 

Fallóskúton "Szentkút" felirat alatt kegyhelyet és forrást ért a térkép. Van itt kis templom és kálvária is. A forrást nem találtuk meg. A kálváriát alaposan körülfotóztam kedves Mari számára, ki eme gyűjteményébe rendezi az ország kálváriáinak fényképeit és történetét.

póruljárt angyalka... :-)

leterhelt kisállat :-)

(fotó: Zsolti)

Elballagtunk aztán. A zöld háromszög jelzésen őzlábakat, valamint ellenállhatatlan szépségű légyölő galócákat találtunk. Zsolti szépséges fotót készített róluk:

légyölő galóca (fotó: Zsolti)

Az őzlábak olyan szépek voltak, hogy nem volt mese: leszedtem kettőt. Szép terebélyes tányérjuk volt, s én már rántott őzlábra csorgattam a nyálam :-)

A zöld háromszög jelzéstől én valami csúcsot vártam, bár a térkép zöld színéből arra is számítottam, tán kilátás nem nagyon lesz. Olyannyira nem lett, hogy még az állítólagos "csúcsot" is úgy hagytuk el, hogy észre sem vettük. 

Bagolyirtás szélén Zsolti a szeme sarkából fák közt elsuhanó baglyot vélt látni... Tehát nem sikerült rendesen az irtás ;-))

Elég nagy kihaltság uralkodott itt, mondhatni: szél sem rezdült, ahogyan ember és állat sem.. Ahogy egy ösvényen újra az erdőbe léptünk, meg is álltunk egy pillanatra, és megfigyeltük, micsoda néma mozdulatlanságba van merevedve a világ...

Még nem volt késő, mikor visszaértünk a házhoz. Ahogyan tettünk-vettünk, Petit is felébresztettük, ki morcogva bújt elő, hogy miért nem mentünk egy nagyobb kört...

Peti nekiállt legyártani a vacsit (tortellini sajttal és tejföllel), mi pedig Zsoltival kimentünk a buszmegállóba Dóra és Attila elé. Eddigre már besötétült, így fejlámpát is vittünk. A buszmegállóba odajöttek a cicák :-)

Ahogy megjött a busz, örömködve-korholva borultam Dóráék nyakába, hogy ugyan miért csak most jöttek... A fő, hogy itt vannak már :-) Hazavezettük őket, ahol már kész meleg tortellini várta őket, aminek roppantmód örültek, mivel ahogyan Attila mondotta volt: "olyan éhes vagyok, mint 6 másik!" :-D

A lak nekik is roppantmód tetszett. Tudtam én, hogy Dóra teljesen odáig lesz tőle :-))

Megvacsiztunk. Én már alig vártam, hogy ivócimborák érkezzenek, mivel sem Peti, sem Zsolti nem ivott. De Dóra és Attila már igen! Nemsokára kimentem megint a buszmegállóba, immár egyedül, mert most még Andris is érkezett. Pont leszállt a buszról, mikor odaértem, úgyhogy nyomban fordultunk is hazafelé. 

A laktól ő is odáig volt, és ő is ivott szerencsére :-))) Kipakoltuk az italkollekciót: volt málna- és cseresznyepálesz, Demänovka és kb. négyféle bor, köztük a nekem nagyon tetsző nevű és logójú Fuxli :-)

(forrás: www.dibbuk.hu)

Az este további részében játszottunk Scrabble (magyarul mondva: szókirakós) játékot, ahol időnként jókat nevettünk a vicces szavakon. Aztán én jöttem elő a múltkori esős Alpokban megismert parasztactivity nevű nagysikerű játékkal, s megkíséreltem meghonosítani eme csapatban is. Gyerekek, én úgy érzem, van itt még mit fejleszteni! :-) Asszem a fantáziának nem sikerült eléggé elszabadulnia ahhoz, hogy igazán kacagtatós és élvezetes játék kerekedjen - vagy csak én vártam el sokat a múltkori alpesi játszma után :-)

Zsóti öregapám bepiálva játszik ;-))

Nagyvonalakban megtárgyaltuk a másnapi menetet is. Később jó kis ágyacskáinkba vonultunk.

Szombaton d.e. sikeresen felkerekedtünk - Peti kivételével, aki még pihengetett. Erre a napra a terveket két dologhoz igazítottuk: egyrészt én szerettem volna az Ágasvári th-ban házikészítésű különleges csokikat vásárolni, valamint felmenni Ágasvárra is, másrészt d.u. 2-kor jelenésünk volt a piszkéstetői csillagvizsgálónál, annak megtekintése okán. Úgy beszéltük meg Petivel, hogy vele itt és ekkor találkozunk. Mi pedig elindultunk a zöld négyzet jelzésen Ágasvár irányába.

Nem sokkal a települést elhagyva ún. állatparkra leltünk. Lakói 1 muflon, 2 csacsi és 2 kecske voltak, kik egy beláthatatlanul nagy elkerített részen éldegéltek. A placc mellett volt egy kilátóféle is.
Ahogy odaértünk az állatkákhoz, mindegyik egyből jött oda a kerítéshez. A kis elárvult és szeretetéhes jószágok!! :-) Rögvest ajnározni kezdtük őket.

harc! (fotó: Attila)

szürke szamár - köd nélkül (fotó: Zsolti)

kicsi kecsi (fotó: Zsolti)

A kecskék panaszos mekegéssel követelték figyelmünket. Tök meg lehetett figyelni az állatok közötti hierarchiát: a főnök a muflon volt, amerre ő járt, kotródtak az útjából a szamarak. Ők jöttek a hierarchia következő szintjén, legalul pedig a kecskék helyezkedtek el.
Édes kis állatkák voltak; olyan érdekes jelenség ez, hogy különböző állatkák ilyen mértékű együttélésbe kényszerülnek az ember jóvoltából...

Tovább-baktattunk. Elhaladva a Rothadt-bérc oldalában hamarosan a térképen romnak jelölt és "Hutahely"-nek hívott ponthoz értünk. Itt egy újjáépített kis kemencefélét találtunk, fölötte részben beszakadt nádtetővel, és felborult-elhagyatott padokkal... Nem éreztem különösebb szimpátiát a hely iránt, szerintem elég igénytelenül lelakott és elhagyott volt, pedig történelme van. Viszont elég szép itt a Gedeon-patak, a Nárád-patak és a Hutahelyi-patak összefolyása.

Innen vadregényes rész vette kezdetét: a Csörgő-patak völgyében haladt utunk. Ez igazán tetszetős volt számunkra! Beszéljenek róla a képek:

kövön marad (fotó: Zsolti)

mohlepte kövek (fotó: Zsolti)

gombákok? (fotó: Attila)

életkép (fotó: Zsolti)

Dórával remek beszélgetésbe mélyedtünk. Elvileg jobbra volt egy zöld romjelzés leágazás, de én ezt nem is vettem észre.
Kimelegedve érkeztünk fel az Ágasvári turistaházhoz. Odabent számomra szörnyű meleg volt, ment a fűtés rendesen. Kértük egyből a csokikollekciót, és nekiálltunk válogatni belőle. Én már jó ideje nagyon vágytam ezekre a különleges csokikra, és ráadásul ajándékba is akartam vinni, úgyhogy szinte gondolkodás nélkül választottam 6 félét, 3000 Ft értékben :-))) Miután italt is vásároltunk, a ház előtti padasztalhoz telepedtünk csipegetni némi elemózsiát, és egyből meg is kóstoltunk a csokikból többfélét is.
A turistaházi cicák, kikkel már volt kalandom korábban [belemásztak a kinthagyott zsákjainkba :-)], egyből odatekeregtek hozzánk, s néhány lehulló élelemdarab jutott nekik is. Roppant édik voltak :-)

Ágasvári csokikolleksön

cicacsaládka (fotó: Attila)

Kezdtem aggódni, hogy sikerül-e 2-re Piszkéstetőre érnünk, úgyhogy próbáltam indulásunkat finoman sürgetni. Fel is kerekedtünk, s a kék háromszög jelzésen kaptattunk felfelé a meredek emelkedőn, telibe merőlegesen a szintvonalakra. Szuszogva és a fázás gondolatát is feledve értünk fel az Ágasvár 789 m magas csupasz pici csúcsára. A horizont párába merült, így kilátásaink korlátozottak voltak.

Ágasváron

Látszott azért a Hasznosi-víztározó, s a tájolóval gyakorlásképp bemértem pár dolgot.
Imádom ezt az ösvényt, mely innentől hosszan visz a gerincen! Olyan bűbájos, ahogy tekereg jobbra-balra a szűkös térben, időnként kilátással a már színesedő erdőre... Csodás!!!

kissé feltuningolt színekben

mendegél a mandarin, lá (fotó: Zsolti)

Most is azt éreztem, amit már többször: hogy sokkal jobban be kellene járni ezeket a tájakat, minél több ösvényt és utat, és igazán megismerni! Mert most csak olyan, mintha a kirakat előtt sétálnánk el...
De most nem volt idő másra sajnos, várt minket Piszkéstető. Úgyhogy örömködve a szép vidéken haladtunk tovább.

Mátraszentistvánra beérve az út mentén szelídgesztenyefát pillantottam meg. Dóra korábban szólt, hogy ő preferálna majd szelídgesztenye-szedést, így hát itt most leálltunk mind, Zsolti kivételével, s bősz szedésbe bocsátkoztunk. Szatyor is került, s gyors összekapkodtunk egy jó adag gesztenyét. Dóra örömködött, hogy majd milyen fincsi lesz ezt megsütni.

geszti (fotó: Zsolti)

Ahogy tovább-baktattunk, újra csak egy villanydróton dióval futó mókusra lettünk figyelmesek :-))) Ez nem sietett annyira, így volt lehetőség megörökíteni ezt a vidám intermezzo-t:

mátrai specialitás: drótmókus :-) (fotó: Zsolti)

Mátraszentistván után Mátraszentlászlón is áthaladtunk, s innen már nem volt messze Piszkéstető, szóval már biztos volt, hogy odaérünk időben a csillagvizsgálóhoz. Ezen a szakaszon szét is szakadt a társaság: a botanászok lemaradtak botanászni, mi Zsoltival pedig továbbtúráztunk.
A csillagvizsgáló bejárata előtt már ott várt minket Peti. Kb. fél órával előbb érkeztünk.

A csillagvizsgálót üzemeltető Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete ugyanis lehetőséget biztosít a kíváncsi publikumnak arra, hogy eme izgi elzárt létesítménybe egy kis betekintést nyerjenek. Erről bővebb infó ezen a honlapon.
Én jeleztem nekik, hogy mi jövünk szombaton, így már csak az volt a dolgunk, hogy időben odaérjünk, és részt vegyünk az ingyenes "tárlatvezetésen". Végül elég sok kíváncsi ember gyűlt össze a csillagvizsgáló kapujába, majd aztán érkezett ki egy..... nagy a kísértés, hogy leírjam :-D szóval egy marslakó!! :-D
Oké, szóval az ügyeletes csillagász jött ki, tartott egy kis eligazítást, majd a csoport bevonult a telephelyre.

Ködös-párás-hideg idő volt. A négy itt lévő távcső közül sajnos csak egyet mutattak meg nekünk, méghozzá az ún. Schmidt-távcsövet, mely 90 cm átmérőjű tükrével nagynak számít az országban (de kicsinek a világban).

a Schmidt-et rejtő építmény

Bevonultunk, majd felcsigalépcsőztünk a felső szintre, ahol az ügyeletes csillagász elmagyarázott és megmutogatott és bekapcsolt és bemutatott mindenfélét. Az észlelőpult határozottan a szocializmus időszakát idézte. Mutatott észlelőcsizmát is, mely jó melegnek hivatott lenni, valamint beszélt fűthető észlelőkabátról is - ezekre régen volt szükség, amikor az észlelők télen is külső hőmérsékletben dolgoztak. Elforgatta még a fából lévő kupolát is, mely közben recsegett-ropogott. Egyből mosolyra húzódott a szám :-)
Sok érdekes dolgot mondott, melyeket jegyzetfüzet híján nem bírtam tartósan megörökíteni. De aki kíváncsi, elmehet maga is meghallgatni :-)

a Schmidt a faburkolatú kupolával (fotó: Zsolti)

Andris izgatottan figyel :-D

Kb. másfél óra után kitereltek minket. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy nem járjuk be a létesítmény teljes területét, nem nézünk jobban körül. Kifelé menet az ügyeletes csillagásztól kérdezgettünk néhányat.

Az objektum területét elhagyva tartottunk egy kis kupaktanácsot. A botanászok a közeli Lengyendi-galya nevű csúcsot fedő rétet kívánták átmolyolni (élőhely-faj szempontból), Peti és Zsolti pedig hazafelé indultak volna. Én kicsit tanácstalan voltam, de aztán a botanászokkal tartottam végül.
A Lengyendi-galya itt volt a közelben, s Dóra, Attila és Andris hamar szétszéledtek fényképezőgépükkel. Én elég hamar rájöttem, hogy nem jól választottam, és egyre jobban éreztem azt, hogy Petiékkel kellett volna most tartanom. Eme késztetés erősödésével megnéztem a térképen, hogyan jutok "haza", majd azt Attilának adtam, s mondtam nekik, hogy én leléptem :-)

(fotó: Attila)

Hazafelé ballagva megpróbáltam ráhangolódni arra, hogy én vagyok itt, meg a Mátra, és hogy erdő, meg természet... Megpróbáltam figyelni a környezetemet, megpróbáltam tényleg ITT-LENNI. Több-kevesebb sikerrel.
A piros sávon ballagtam lefelé, majd a piros +-en közelítettem M.szentimrét. Ez egyben a Szénégetők Útja nevű turistaút is, információs táblákkal flóráról és faunáról, s egy pihenőhellyel, melynek Cserkő-bánya a neve, azaz egy felhagyott andezitbánya.

Egyenest hazamentem, aztán segédkeztem Peti Chef-nek a paprikáskrumpli előkészületekben. A botanász csapat később érkezett, s ők most tették meg azt a kurflit a kék kör jelzésen, amit mi első nap. Útközben leszedték az általunk korábban még otthagyott vargányákat, s hozták haza élelemnek kakukkfű társaságában.
Eszegettünk hideget, aztán paprikáskrumplit, aztán Dóra sütött gesztenyét, aztán nekiállt kürtőskalács-tésztát készíteni. A fiúk faragtak (azt hiszem, mert nem figyeltem eléggé) valami fát, ami jó lesz kürtőskalács-feltekerőfának, közben Peti beröffentette a kályhát.
Én ma este nem voltam nagyon topon, nem éreztem magam maradéktalanul jól. Fáratag is voltam, némileg kedvetlen is, s csak a kandalló mellé kuporodtam egy könyv társaságában. Aztán viszonylag hamar nyugovóra is tértem, s nem használtam ki kellőképp az adott remek társaságot...

ízléses-ízletes vacsi

Másnap felkeltünk, s a mi szorgos Dóránk vargányás tojásrántottát készített számunkra :-)) Roppant fincsi volt :-) Én ekkor ettem csak bele a kürtőskalácsba, amit szintén ízletesnek találtam.
Megtárgyaltuk a napi menetet (a zöld négyzeten lemegyünk Lajosházáig, onnan kisvonatozunk Gyöngyösre, majd nagyvonatozunk Bp. felé), majd felhívtam Istvánt, hogy mikorra jöjjön, s nekiálltunk rendet rakni. Ezt sikerrel végre is hajtottuk, aztán Istvánt újra emlékeztetve arra, hogy milyen mértékben is tetszett nekünk ez a vendégház, kissé sietősen vettünk búcsút, s átvágva a faluban lévő kis parkon a nekünk kellő útra tértünk.

Széles erdei úton mentünk. Nem volt túlságosan agyonjelezve a turistaút, egyhelyütt le is tévelyedtünk róla, de aztán a patakhoz leereszkedve újra megleltük azt. Itt a Bögös-réti-folyás mentén haladtunk, ahová meredeken szakadt le a partoldal. Kimondottan kedvelem a patakmederben/patakmeder mentén való túrázást :-)

a Bögös-réti-folyás menti turistaút (fotó: Zsolti)

Egyszer csak az elöl haladó Dóra, Attila és Andris megálltak, s integetni kezdtek nekünk. Elcsendesülve siettünk oda, s lám: egy foltos szalamandra ücsörgött egy kövön :-) Vad agyonfotózás vette kezdetét, mely időben olyannyira elnyúlt, hogy aztán Zsolti, Peti és jómagam elindultunk előre.

foltos szalamandra (fotó: Attila)

Hamarosan odaértünk Bagi Jóska keresztjéhez. Komplett síremléknek tűnt, amit ott láttunk, rajta Jóska és hű ebe képével, s a történettel: Jóska erdész volt, s 1964-ben egy vadászaton egy eltévedt golyó terítette le szegényt. Jelentős, hogy ennyi év után is még ilyen tartalmas emlékhelye van!
Itt már láttunk régi vasúti pályára utaló nyomot, konkrétan egy egykori fahíd korhadt maradványait a patak felett. Innentől egykori vasútvonalon jártunk, ez mindig tök izgis számomra! Szalajkaházig tartott az ilyen rész, s eddigre nekiállt az eső is szemetelni.
Szalajkaháztól már jár a kisvasút. Megnéztük, mikor fog menni, s mivel addig még bőven volt időnk, úgy voltunk vele, hogy még legyalogolunk a következő megállóhelyig, Lajosházáig. Nagyjából Szalajkaháztól van az, hogy nincs külön turistaút és vasúti sín, hanem az utóbbit az előbbi nyomvonalára helyezték. Így aztán mi is lábaink alá vettük a talpfákat, s azon baktattunk. Zsolti és Peti előrehaladtak, mi Dórával tartottunk össze, Attila és Andris pedig elmélyült társalgásban maradtak hátra.

egykori vasúti híd

s a ma is működő pálya

Egy idő után már untam a sínek közötti bóklászást főleg annak kényszerű lépéstávolsága miatt. Egyszer jött szembe a kisvonat, jó előre elhúzódtunk oldalra. Aztán odaértünk Lajosházára, s mivel újra kisütött a Nap, napozva-pihengetve vártuk a vonatkát. Petivel elbaktattunk a közeli "ifjúsági táborhoz", ahol Peti egy társasággal jópár éve megszálltak. Eléggé lepattant hely volt... Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy százszor inkább sátrazok a természetben, minthogy egy emberek által elmocskolt helyen egy szakadt házfélében szálljak meg...

Aztán jött a vonat, s mi felszálltunk. Egyből megcsapott minket az utastérben uralkodó forróság, melynek döbbenten pillantottam meg forrását: egy fatüzelésű kályhát! :-) Roppant érdekes volt, nem emlékszem, hogy már láttam volna ilyet: kályhát vonaton :-)

kisvonat érkezik (fotó: Zsolti)

Az utazásért kemény 600 Ft-ot számoltak fel fejenként, ez igen...
Nem baj. Egyszer lehet.
Az utazás remek volt :-) Miután mástól láttam, hogyan lehet kinyitni az ablakot, kilógtam rajta, s nézelődtem. Megálltunk Őrlőműnél, Cserkőnél, Gyöngyössolymoson (itt nagyon muris volt, hogy a házak előtt közvetlenül ment el a vonat, karnyújtásnyira a falaktól!), Zemaneken, a Toppancs hídnál, Jánoskánál, aztán kereszteztük a közutat, méghozzá úgy, hogy a "kallersrác" leugrott egy láthatósági mellényben és egy ilyen piros-zöld jelzőizéval a kezében, s feltartóztatta az autókat, míg áthaladtunk. Gyöngyösön két helyen álltunk meg, melyből a második a végállomás volt. Cuki volt kisvasutazni :-)

Gyorsan szaporáztunk a nagyvasútállomás felé, mely elég közel volt ide. Pontban megvettük bonyolult jegyeinket, és már szálltunk is fel a vonatra. Búcsút intettünk a Mátra szelíd dombjainak... Bocsánat, de mióta hegyekbe járok, a Mátra egy domb, emellett tagadhatatlanul szépséges és kedvelt domb!! :-)

Köszönjük szponzorainknak, támogatóinknak és résztvevőinknek ezt a pár szépséges napot! :-)
Búcsúzom egy örökbecsű mondattal, melyet én Istvántól hallottam:

Az öreg hegymászó a jó hegymászó.