Óda a medvehagymához

Húsvét alkalmából terveztem megírni ezt a két nyúlfarknyi történetet, melyek az idei medvehagymázós túráimat örökítik meg, azonban egy kicsit csúszott a dolog. Viszont a téma továbbra is aktuális, hiszen még mindig macihagyma brummogástól hangosak erdeink.

A tavaszi meleg napsütés nem csak a medvehagymákat csalogatja elő téli álmukból, hanem annak vágyát is, hogy friss zöld leveleikkel ízesítsük ételeinket. Megszerzésük érdekében pedig nem kell mást tenni, mint felkutatni a legközelebbi lelőhelyet, és egy jót kirándulni a környéken.

Az Allium unsinum azaz a medvehagyma nevét arról kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és még a föld alól is gyakran kiássák, de hasonlóképp kedvelik a vaddisznók is – tudtam meg a Wikipédiáról.

A tudományos ismeretterjesztő sorok után most már tényleg jöjjenek a történetek.

A Gerecse erdeiben (2015. március 21.)

Az utóbbi időben Dorog az állandó kiindulópontja túráimnak, hiába hangsúlyozom minden alkalommal, mennyire nem nyerte meg tetszésemet a városka és közvetlen környezete. (A dorogiaktól ezúton is elnézést kérek.) Viszont a tágabb környezete nagyon is kedvemre való, pláne akkor, amikor a Gerecse egyes részeit smaragdszínű levélszőnyegek lepik el medvehagyma formájában.

Az idővel és a tömegközlekedési eszközökkel folytatott harcom is megszokott program, ez most sem volt másként. Ezúttal vonat helyett busszal közelítettem Budapestről Dorog felé, hogy aztán 20 perc várakozást követően átszálljak a Bajót felé tartó buszra. Ez elméletben mind szép és jó, de persze amilyen szerencsém van, az első busz összeszedett egy jó 15 perces késést, így egy ponton már azért izgultam, hogy egyáltalán eljutok-e a túrám kezdőpontjára. A szerencse most is mellém szegődött, és pont elértem a csatlakozást. A kis eldugott falvak irányába valahogy mindig nagyon vidám hangulatú buszjáratokat fogok ki, beszédes és érdeklődő sofőrökkel/utasokkal, akik általában csodálkoznak, hogy mit is keresek én arrafelé egymagamban. Ezúttal medvehagymát.

Az utam tehát Bajótról indult a Bajna felé tartó autóúton, ahol néhány km után becsatlakoztam a kékbe, és onnantól kellemesebb környezetben baktattam Pusztamarót irányába. Útközben örömmel nyugtáztam, hogy ugyan alig láthatóan, de már bontogatják új leveleiket a fák, érzik, hogy tavaszodik.

Medvehagymázásra két lehetőség állt rendelkezésre:

1.) Elmegyek egészen a Gerecse üdülőig (és közben beszerzek 2 kéktúra pecsétet).

2.) Pusztamarót előtt rákanyarodok a pirosra, és Pisznice-nyereg közelében medvehagymázom.

Sajnos a Gerecse üdülő túl messze volt, és a kéken tovább haladva sehol nem tudtam volna buszra szállni, ezért a második lehetőséget választottam, annyival kiegészítve, hogy azért Pusztamaróton megszemléltem a történelmi emlékhelyet (ha már rajta van a kék igazoló füzet hátulján), és szereztem egy pecsétet.

Az emlékhely szomszédságában elköltött ebédet követően, picit visszafelé haladtam azon az úton, ahonnan jöttem, majd rákanyarodtam a pirosra Lábaltan felé. Elkerültem egy kiránduló családot, és alig vártam, hogy megpillantsam a medvehagymás területet. Ez még kicsit váratott marára, előtte át kellett haladjak egy olyan erdőrészen, melyet alaposan helybenhagyott egy korábbi vihar. A kicsavart, félbetört, kidőlt fák látványa elég lehangoló volt.

Derékba tört fák

Haladtam tovább rendületlenül, és egyszer csak ott volt jobb kéz felől, a fák tövében, kb. 50 m-re  az úttól a nap fénypontja: a medvehagyma mező. Örömmel gyönyörködtem a látványban, majd szedegetni kezdtem a friss levélkéket. Rövidesen csatlakozott hozzám a korábban látott család is, és kellemeset beszélgettünk gyűjtögetés közben. Mikor megszedtem a tervezett mennyiséget, elköszöntem tőlük, majd sietősen Lábatlan felé vettem az irányt, ahol el kellett érjem a buszomat. Nagyjából 4 km állt előttem, azonban nem tudtam pontosan, hogy Lábatlan mely részére fogok érkezni, és azt se tudtam pontosan, hogy a kiszemelt busz hol fog megállni (ez a rész már pont nem volt rajta a térképemen). Ezért erőltetett menetben siettem a cél felé, ahova viszonylag gyorsan megérkeztem, a fellelt buszmegállóban volt megállója a buszomnak, és még arra is maradt időm, hogy egy kellemes medvehagymás-szendvicses uzsonnát elköltsek a Duna parton.

A túrát követő napokban következett a zsákmány egy részének elajándékozása, illetve feldolgozása. Készült belőle pogácsa, leves, pesto és néhány zacskónyit le is fagyasztottam későbbi felhasználásra. Íme egy kis ízelítő az eredményből:

Ezért a nagyszerűen fotózott és szerkesztet képért
ezer köszönet Zolinak :)

Húsvéti medvehagymázás (2015. április 5.)

Húsvét vasárnapjának délelőttjén meglepetésszerű telefonhívás érkezett Diától, aki anyukájával medvehagyma túrát tervezett be délutánra, és ezen alkalomból meginvitáltak engem és anyukámat, hogy tartsunk velük. Az ötlet nagyszerű volt, ezért örömmel velük tartottunk. A helyszín szigorúan titkos, ezért a későbbiekben kerülni fogom a pontos helymegjelöléseket és elnevezéseket. Ha valaki mégis felismerné a helyet, kérem, hogy ne árulja el a kommentekben!

DiaAnyu és AnettAnyu: a két Magdi :)

Parkolást követően, néhány km betonúton sétálás után egy nagy tisztásra értünk, ahol el kellett döntenünk, hogy melyik irányba haladjunk a kéken. Rövid tanácskozást követően arra az elhatározásra jutottunk, hogy jobbra indulunk, mert arra nagyobb valószínűséggel tudtuk elképzelni a medvehagyma lelőhelyét. Szép erdős részen haladtunk keresztül, ahol tényleg minden fa tövében viríthatott volna egy csokor medvehagyma, annyira beleillett volna a tájba. Ehelyett be kellett érnünk néhány csenevész szállal, melyeken ha megosztoztunk volna, akkor egy fél levélke jutott volna egy emberre. Minden kanyar után reménykedve néztünk szét, hátha megpillantjuk az áhított hagymamezőt, de csak nem akartak előbukkanni. Egy erdei edzőgéphez értünk (ahol egy ideig azon morfondíroztunk, hogy vajon hogyan is működhet a szerkezet, mert a használati útmutatót lespórolták), majd az ég felé tekintve aggódni kezdtünk, mert sötét fellegek gyülekeztek és a szél is feltámadt. Nem hagytuk magunkat elriasztani, haladtunk tovább. És milyen jól tettük! Az út mellett bal oldalon, a fák között egyre nagyobb foltokban találtunk medvehagymát.

A kékről áttértünk a kék háromszögre, amely mentén hamarosan hatalmas mezőre bukkantunk az áhított zöld levelekből. Mind a négyen szorgalmas gyűjtögetésbe kezdtünk, ügyelve arra, hogy egy tőről lehetőleg csak egy levelet tépjünk le. Igazán nagyon kellemes kis lelőhelyre bukkantunk, amely nem lehet túlságosan ismert, mivel nem nagyon látszott rajta korábbi szedés nyoma. Titkosságát szeretném a továbbiakban is megőrizni, ezért nem jelölöm meg pontosan a helyét.

Medvehagyma akciócsoport :)

Szedegetés után csoportképet készítettünk egy esőbeállónál, majd picit eltévedtünk, és egy viszonylag ismert forrásnál bukkantunk ki. Azt meg kell jegyezzem, hogy az otthon fellelt térkép nem éppen mai darab, 1988-ból való, viszont a környék turistaútjai meglepően változatlanok maradtak az azóta elmúlt, közel 30 évben.

A helyes út meglelését követően egy meglehetősen meredek kaptató állt előttünk, melynek látványától DiaAnyu nemtetszését fejezte ki idősebbik leánygyermeke felé, és felemlegette egy korábbi családi kirándulásukat, ahol hasonló terepviszonyokkal kellett megküzdeniük. Dia kedves és biztató szavai megtették hatásukat, és anyukája leküzdötte az emelkedőt. AnettAnyu rendszeres túrázó lévén, jól vette az akadályt,és négyünk közül elsőként érkezett meg a környék legmagasabb pontjára.

Innen már lefelé vitt az utunk, lassan kezdett esteledni, és a szél is feltámadt néha. Újra a kéken haladtunk, bár ez nem látszott, mivel éppen felújítás alatt álltak a szakasz jelzései, és egyelőre még csak a fehér téglalapok voltak felfestve a fákra. Ez a tény egy útkereszteződésben adott némi okot találgatásra, ahonnan 3 irányban haladtak tovább a fehér téglalapok. Végül kiokoskodtuk, hogy melyik lehet a kék, döntésünk helyesnek bizonyult. Rövidesen elértük a tisztást, ahol a túra kezdetén a jobbra haladás mellett döntöttünk, azonban ezúttal balról érkeztünk, tehát egy kis körtúrát tettünk.

Titkos utakon

Húsvét vasárnap alkalmából, a finom ebéd után rendkívül jól esett a mozgás. Hazafelé menet Diáékat meginvitáltuk magunkhoz egy kis sütizésre és üdítőzésre, melyet elfogadtak, és jó hangulatban fogyasztottuk Anya szuper sütijeit és házi baracklevét.

3 túra - szűk keresztmetszetben

Az utóbbi hetekben majd' minden hétvégén túráztam valamerre. Megemlékezés-szinten minden túrából szeretnék most néhány számomra egyedi jelleget, történést, élményt kiemelni, s megosztani veletek.

Szeptember 2.: gerecsei kékezés Zsoltival

Ezen a napon ketten indultunk neki T.bányáról a Gerecsének. Koldusszállásnál csatlakoztunk rá a kék vénára, ahol begyűjtöttük Zsolti számára a hiányzó pecsétjét, majd innentől kezdve már csak én pecsételtem, neki meglévén a többi. 

valahol az őszbe hajló Gerecsében

A Bányahegyi erdészháznál összetalálkoztunk a Leányzóval és az ő Gáborjával. Épp ott pihentek a pecsétet tartalmazó fa közelében, s hamar beszédbe elegyedtünk. Sokmindenről kikérdeztek, hogy a túrázásban mi mit hogyan szoktunk végrehajtani. Ezenközben kiviláglott, hogy ugyanazt a szakaszt csináljuk most mi is, mint ők, csak ellenkező irányba. Ők Pusztamarótról indultak, s Koldusszállásig mennek. Bp-ről érkeztek, és rendkívül leszervezték utazásukat: két kocsival jöttek, az egyiket Pusztamarótnál, a másikat Koldusszállásnál hagyták, mert egyik hely sem olyan, hogy onnan nagyon tömegközlekedni lehetne. Mikor eléjük tártuk, hogy mi bizony nem gondoltuk azt ki, hogy Pusztamarótról majd hogyan fogunk visszajutni T.bányára (nem azért, mert nem jutott eszünkbe, hanem egyszerűen hagytuk, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogyan), habozás nélkül felajánlották, hogy ők majd elvisznek minket. Mi pedig habozás nélkül és örömmel fogadtuk el az ajánlatot :-) Ez nekem egy nagy tanúsága annak, hogy járj tiszta szívvel nyitottan, s eléd fognak kerülni a jó lehetőségek!

Leányzó vitt vissza minket kocsival a végén T.bányára, és nagyon tartalmasat és hasznosat beszélgettünk közben vele.

A Gerecs üdülőnél jót szedreztünk, nagyjából utoljára ez évben, Pusztamaróton pedig körbefotóztam az érdekességeket. Megtudtam a tábláról, hogy ez történelmi emlékhely: törökök, Mohács, csata... S itt sikerült a kétszépszememmel látnom a Kéktúrás füzet hátulján figyelő emlékművet is :-)

a pusztamaróti emlékmű

kistemető egylakója

Szeptember 8.: "Őszi 30-as teljesítménytúra a Burok-völgyön keresztül"

A névben szereplő táv csalóka: valójában a TT kb. 27 km volt. 

Ezt a TT-t én szemeltem ki, vágytam vissza a Burok-völgybe, s akkor még azt hittem, 30 km lesz a túra, és az milyen jó lesz nekem, annyi minimum kell. Zsolti jött el még a túrára, így újfent ketten vágtunk neki.

Azt hiszem, kb. 130 induló volt. Nem volt tömeg, eléggé a végén rajtoltunk Várpalotáról. Nagyon szép és részletes itinert kaptunk, tökéletes segítséget nyújtott a tájékozódásra.

Még bent a városban két édes kiskutya megakasztotta túránkat. Az egyik kaputól csaholtak oda, mint két kövér kis virsli, s én egyből a lábuk elé omlottam. Lehengereltek! Eldobták magukat, kéjesen tűrték, hogy a pocakjukat vakargászom, én pedig teljesen odavoltam a gyönyörűségtől. Végül Zsolti finoman jelezte: egy TT-n vagyunk, talán haladni sem ártanak :-)) Így a gazdinéni kérésére bevittem a kutyusokat a kapun belül, majd kövekkel kitömtem a rést, ahol a kis virslicskék kitolták magukat. Vérző szívvel váltottam velük néhány búcsúpillantást, miközben bensőmet szétvetette az imádat...

A TT-n összesen 4 EP volt. Külön megörültem annak, mikor láttam a térképen, hogy most majd elejétől végéig végigjárjuk a Burok-völgyet, nem úgy, mint májusban, amikor egy másik csapattal voltam itt, s akkor a Királyszállástól a Bükkös-árok becsatlakozásáig tartó szakasz kimaradt.

Szinte nyargaltunk. Olyan jól esett MENNI! Azt hittem, kevés lesz nekem ez a táv, még csak elfáradni sem fogok. Hát nem így lett!

A völgy kifárasztott. Még mindig olyan vadregényes volt, mint a blogunk :-)), ám most medvehagyma helyett sajnos csak csalán termett benne. A sok lavírozás a gyönyörű fák alatt-fölött kifárasztott, úgyhogy nyargalásom erősen visszaesett, s Zsolti hozzámlassított. Kezdeti hitünk, hogy a 7 órás szintidőt szemtelenül lefaragjuk, fokozatosan szelídült. Végül eljutottam oda, hogy azt éreztem: sosem lesz vége a völgynek! Igazán kifáradtam.

Végül a célba 6 és negyed óra alatt értünk be. Eleinte azt is el tudtam képzelni, hogy 3-4 óra alatt végzünk, úgy szárnyaltunk. A völgyben is még jó darabig győztük előzgetni a fákkal kínlódó emberkéket, egyszer egy egész csapatot kerültünk ki nagy ívben. De aztán engem is elkapott a korhadás, s mint Ikarusz, aláhullottunk :-)

Szép volt a túra, külön örültem annak, hogy elfáradtam! Kedves szendvicsek vártak a célban, arcként dekorálva. Nem tudtam ellenállni neki. Zsolti pedig egy Horalky-val ajándékozott meg.

Fénykép egy sem készült.

Szeptember 16.: kéktúra a Budai-hegysében

Zoltánnal tárgyaltuk: legyen valami túra. A 13. szakasz neki ugyan megvolt, nekem nem, mégsem kellett őt unszolni, hogy menjünk arra. Elhívta két volt évfolyamtársát, Pétert és Esztit is, így négyesben vágtunk neki ennek a 21 km-es szakasznak.

Sokáig településen belül haladtunk. Máriaremetén érdekes volt a templom lábazatában elhelyezett rengeteg írásos kő, a Remete-árok pedig kezdett már egyre kevésbé civilizált képet mutatni, bár itt még mindig lehetett találkozni kisgyermekes családokkal.

Ezt követte egy adag komoly emelkedő, amit egy kellemes kilátással bíró, gyéren füves, sűrűn köves "hegyoldalban" pihegtünk ki. És itt lépett működésbe ismét a "kicsi a világ" effektus, mely mostanában sűrűn jelentkezik az életemben!

Ültünk, nézelődtünk, mikor megjelent egy fekete eb. Persze a figyelmemet rögtön lekötötte, igyekeztem magamhoz édesgetni. Hirtelen mögöttem megszólalt a gazdája, s mikor odanézek, kit látok...? Csabát, akivel először és utoljára tavaly nyáron az erdélyi utunkon találkoztam! Most szinte lefagytam a döbbenettől, persze először a neve sem jutott eszembe, de talán neki sem az enyém, mert a közeledő feleségének a túratársas nevemen mutatott be :-) 

Tavaly a Kelemen-havasokban egy hetet együtt töltöttünk túratársként, Galonyán az Auguszta vadászházban jól kilelkiztük magunkat egymásnak - s azóta nem találkoztunk. A neten értesültem, hogy megnősült, és gyermeket várnak - most pedig itt túrázik kis családjával, a felesége magára kötözve hozta a 3 hónapos csecsemőjüket. Váltottunk néhány szót, de a megdöbbenésem alig tudott múlni. Észleltem, hogy megváltozott ő is.

Imádom ezeket a pillanatokat! Imádom a "kicsi a világ"-effektust! :-)

Mindenképp megemlítendő a Nagykovácsi szélén lévő pecsételőhely, s a közvetlenül mellette lévő Muflon Itató. Ide tértünk be pihegni egyet, ki-ki egy ilyen-olyan ital társaságában. Én egy Unikummal (vagy Jägerrel...?) nyitottam, majd jött egy kisfröccs. Zoltán és Eszti söröztek, Péter fröccsözött. 

A Muflon Itató remek egy hely, nagyon egyedi, kicsi, némileg elhagyatott, s rejtély a pontos működése (pl. nyitvatartás), ám tagadhatatlanul kellemes objektum minden helybéli öreg kutyussal egyetemben!

Sikeresen becsiccsentettünk, legalább Eszti és én mindenképp. Megint egyre jobban éreztem, hogy elszabadulok, és hogy mennnnnyire kell ez már nekem! A további út ennek megfelelően még kellemesebben telt, s elhatároztuk: végcélunkon, Piliscsabán is meglátogatunk egy kocsmát. Bár az érzés sosem múlna el! - Eszti és én is ez után áhítoztunk :-)

A pia azonban kipárolgott belőlünk menet közben, én konkrétan azt hiszem, a Nagy-Szénáson vesztettem el. Itt megint tanyáztunk egy darabig, és amikor hasra feküdtem, még javában forgott a horizont, de mikor továbbindultunk, már megállt...

Szép a Nagy-Szénás!

Ami még kiemelkedően kellemes vidék volt, az a Kőris-völgy, ami már a túránk vége, és folyamatosan lefelé haladtunk benne Piliscsaba felé.

Eddigre már Péter érezhetően elfáradt, ugyanis alig szólt valamit. Eszti sem volt már túl friss. Elbattyogtunk a vasútállomásra pecsételni - s ott teljes megdöbbenéssel láttam, mit művelnek a Bp-Esztergom vasútvonalon. Teljes felújítás folyik, de olyan szinten, hogy vonat nem közlekedik, ugyanis a síneket felszedték, sőt feltúrták! Olyan volt a nyomvonal, mintha egy föld alatti hatalmas féreg végigtúrta volna az egészet. Ilyet még nem láttam!

A kocsmáról már rég lemondtuk, s hazabuszt néztünk. Vasárnap késő d.u. volt, sokan mentem Bp-re, így a 2. busszal mentünk el. Kellemesen keveset fizettünk nem teljesen "fehér" jegyünkért, majd az Árpád-hídi végállomásnál vált el egymástól a csapat.

Fotókat most sem készítettem, Péter fotózott sokat a telójával, de azokat elvileg nem tette fel nyilvános helyre.