Megint egy kör a Gerecsében

Dia (mint felbujtó), Zoli, Peti (Zoli haverja, nem azonos a múltkor velünk túrázó Petivel, Dia párjával) és jómagam szombaton a Gerecsébe indultunk, hogy egy nap frissítő pihenőt tartsunk a vizsgák előtt/között/után/helyett. A túrabeszámoló megírását ma én (Attila) vállaltam magamra, melegen remélve, hogy a hiányosságaimat majd a társak pótolják. :)
Idezöldítek :-) D.

Mi, a csapat férfi tagjai, Budapestről indultunk, majd a híresen lepukkant tatabányai vasútállomáson találkoztunk az egyszemélyes női különítménnyel. Különösebb tanakodás nélkül indultunk a piros turistaúton a messziről látható turulmadár szoborról híres Kő-hegy irányába. A csúcsra hosszú, beton lépcsősor vezet a város kertes övezetéből, de ezt szerencsére nem egyben kellett megtennünk, mert még a hegy lábánál Dia és Petije épülő hajlékukba invitáltak minket. Rövid nézelődés, beszélgetés, laposüvegek és sütis dobozok tartalmának mintavételezése következett. Rendelkezésünkre állt egy laposüveg Zoli-papa féle jóság, egy laposüveg Tokaji Aszú, meg Zoli-anyuka féle sütikék: hatlapos és száraz kaki formájú, ám távolról sem olyan ízű sütemény :-D Engem kimondottan lenyűgöztek az építkezésre hozott, a keselői kőbányából származó, kalcittal és fosszíliákkal díszített márványrögök. Mutatok is néhány fotót róluk:

Hát igen, látszott, hogy a tudomány emberivel van dolgunk: a ház nemigen kötötte le őket, annál inkább a kősziklák geológiája, botanikája :-) Péter mondta, imád kalapáccsal kőzeteket kopogtatni, s van is gyűjteménye. Eszembe jutott, hogy a legszebb példányokból én is összeszedtem egy szatyorral, így most felajánlottam túratársaim számára.

Hosszú út állt még előttünk, nekivágtunk hát. Gyorsan átfésültük a Kő-hegy sziklafalát a sétányról, hátha sikerül kiszúrni egy havasi szürkebegyet vagy egy hajnalmadarat, de nem volt szerencsénk. Lépcsőztünk felfelé, egészen a Szelim-barlanghoz vezető ösvényig. Benéztünk a barlangba, fotóztuk a kilátást, madár itt sem volt, ezért mentünk tovább oda, ahol biztosan lesz madár, az pedig a turul szobra.

A barlang mennyezetéről csudajó jégcsapok lógtak. Megpróbáltam közeli művészit fotózni róluk, de nem sikerül elkapnom a lényegét. Ezen viszont megörökítettem, Attila esetében felnyársalódás esete forgott fenn :-)) Najó, nemám, de a kép alapján lehetne :-)

Tatabánya a Szelim-barlangtól

Szelim-barlang belülről

Igaz, a szoborral nem nagyon foglalkoztunk, mert egyből a Szédítő-sziklát vettük célba, ahol egy geoládát kerestünk. A szikla "szoknyájára" leereszkedve meg is lett hamar. No, azért ennek van némi előzménye részemről. Már kétszer jártam itt a láda után koslatva, először gps nélkül, viszont alapos kutatást végezve, másodszor masinával, viszont a sötétedés miatt röpke matatással. Nem lett meg, így most reméltem, ha ennyien keressük, valaki csak rábukkan. Aztán önmagammal szembeni elvárásokat túlszárnyalva szemtelenül hamar megtaláltam :-)) Ez után a madár melletti parkban ettünk-ittunk egy kicsit. Az evésre felfigyelt egy fekete macska, akit Dia már ismerőseként Turulcica néven üdvözölt. Meg is vendégelte egy kis kolbásszal.

Ó igen, Turulcicával már találkoztam itt, egy napsütötte hűvös téli napon magamutogató módon mosdatta intim testrészeit a turul mellett, ügyet sem vetve a turistákra. Most is kéjesen hunyorogva közelített, elhanyagolt bundáját kócolta a szél. Ám éhenkolbász módon csak a cserkészkolbász érdekelte, simogatásomból nem kért. Brühü.

Ládakeresés

Turulcica

Itt még Attila beavatott minket a "fázás" rejtelmeibe, legalábbis ami az elméletet illeti. Megtudtuk, hogy a hozzávalók: ember, öreg fa, vadászszenvedély. És kész a fázás, melyet nem sok választ el a kesseléstől pl. :-)

Vagyis a "fázás" az öreg fák megkeresését, megcsodálását jelenti.

A túra java ekkor kezdődött. A piroson indultunk a Kis-réti vadászházhoz. Magát a vadászházat itt már hiába keressük, ugyanis az épületet néhány éve lerombolták, az épület alapjain kívül csupán egy pincelejáró maradt meg. A kertben szép, idős tölgyfákat látni. Faölelős módszerrel kettőnek megbecsültük a törzskerületét is, az egyik 400 centi körüli volt, a másik 540 körüli. A korukról elfelejtettünk vitát nyitni, utólag a fiatalabbra 150 évet, az idősebbre 200-250 évet tippelek. Hát én ehhez nem mernék hozzászólni, annyira semmi tapasztalatom ilyesmiben. De ha igazad van, belegondolván duuurva... Miket láthattak ezek a fák...

A nagyobbik tölgy

Pad az öreg tölgy alatt - megszívlelendő üzenettel

Itt járt egy kis Jeti 

Leltem a földön egy henger alakú fatörzset, és kipróbáltam, tudok-e rajta tipegve és azt görgetve haladni, mint a mesékben :-) Eredményem meglepett: bár a lábaimmal haladtunk, én és a guruló törzs, ám a felsőtestem folyton a kiindulási pont környékén maradt. Így hosszú távú sikert nem arattam :-) Attila videót készített az eseményről. 

Innen a Koldusszálláshoz vezetett utunk, ott is volt az út mellett egy öreg fa, de nehezebbnek tűnt a megközelítése, az idővel sem álltunk jól, így elhaladtunk mellette. A Koldusszállásnál szálló koldusok helyett lovak fogadtak minket. Rövid üdvözlés után a kékre tértünk rá Vértestolna irányába. Ezen a szakaszon meglepően sok kirándulóval találkoztunk, úgy látszik, nem csak minket csalogatott ki a városból a tiszta, hideg idő. Hamarosan kereszteztük a Tarjáni-malompatakot, Dia itt látott múltkor élő vaddisznót, továbbhaladva pedig azt a területet érintettük, ahol az örök túrómezőkre távozott disznók földi maradványaival találkozott. Az erdészet igazán serénykedett az elmúlt időben, sokfelé láthattuk friss cserjeirtás nyomait, farakásokat. Egy ilyen farakáson elköltöttük ebédünket. Szendvicsek, csokik, gyümölcsök, tea, bor, pálinka, víz, került tehát elő, és itt készült tudtommal a túra egyetlen csoportképe, remélem, Dia beteszi. Máris, Admirális úr :-)

táplálkozás

Ez a kép meglepően spontánra sikerült, már-már azt hinné az ember, volt velünk egy láthatatlan emberfotós.

Tarjáni-malompatak

Farakás - általában lehangol a kivágott fák látványa, de ennek most tetszik a geometriája :)

Itt csírázott ki egy ötlet magja: kéne csinálni még egy blogot :-) Méghozzá olyat, amelybe fotókat tennék, melyek "mi van a képen?" feladványként funkcionálnának. Attilának az volt a véleménye, hogy kellene valamilyen motiváció, valamilyen jutalom a játékosoknak, s míg ezen töprengtünk, tovább is haladtunk.

Itt megállapítottuk, hogy tempónk nem az igazi, nagyobb sebességre kapcsoltunk hát. Talán nem is volt annyi látnivaló ezen a részen, mivel fiatal, "művelt" erdőkön keresztül vezet a kék jelzés, igaz, bal kéz felől a Pes-kő impozáns sziklái is látszottak a lombtalan fákon át.

Túl tiszta ez a gyertyános-tölgyes

Jégsakk

Mielőtt elértük volna a Vértestolnára vezető műutat, találtunk egy érdekes jégfigurát, olyan volt teljesen, mint egy sakkbábu. A keletkezésére különböző magyarázatok születtek, de valószínűleg egy jégcsapról az ingadozó hőmérséklet miatt különböző sebességgel csepegő, majd ráfagyó víz alakította így.

Jobbnál jobb jeges formátumokat leltem egyébként, s fotóztam:

jégperspektíva

H2O

Szilánkok, avagy Robbanás után

Így készültek

A betonon besétáltunk a faluba, és innentől már nem erdős, középhegységi tájban jártunk, hanem a Vértestolnai-medence síkján, mezőgazdasági területek és legelők közt, a kék körön. Közben Attila hintette nekünk, hogy micsoda zseniális fiatal feltörekvő nagyreményű botanász találta meg a Gerecse egyetlen valamilyennövény-állományát a Vértestolnán lévő nem üde!, hanem mocsaras réten. :-) S énnekem újfent eszembe jutott, hogy otthon felejtettem a vörös szőnyeget, melyet lábai elé illene már teríteni :-) (Naa, de nem is...) Innen nagyon szép volt a panoráma, nyugati irányban az Öreg-Kovács különösen tetszett.

Vértestolna, Házi-rétek

Öreg-Kovács először

Öreg-Kovács másodszor

Öreg-Kovács harmadszor (Vértestolnával)

Találtunk egy hatalmas szénabála-komplexumot, ezt Dia megpróbálta megmászni, de próbálkozásai kudarcot vallottak. Egy fotósorozatot azért megér. :)

Hát igen csalódott voltam, mert több oldalról is bepróbálkoztam, de nem leltem meg a nyitját, hogyan lehetne erre feljutni... Pedig oly jó lett volna fentről széttekinteni!

 

napsugár-fésülte angyalhaj

Hamarosan elértünk a Bunchu-kúthoz (így írják a térképen, de a helyszínen Bundschut olvashatunk), ahol váratlanul takaros tűzrakóhely és forrás várt minket a Tarjáni-malompatak partján, patak felett híddal, nyáron árnyékot adó fákkal. Tetszett a hely, viszont a kút vizében nem tudtunk megbízni, mivel a kút alacsonyabban fekszik a szomszédos szántóföldeknél, láthatóan abból az irányból jön a víz, így műtrágya-beszivárgás gyanúja merült fel.

A Tarjáni-malompatak ismét

Tűzrakóhely a Bundchu-kútnál

Bundschu-kút

átkelés

Üdítő látvány

A közeli halastó

Innen a sárga körön indultunk tovább, a halastó elhagyása után ismét erdőbe értünk. A látvány azonban igen lehangoló volt, ugyanis szinte egymást érték a földbe ásott illegális szemétlerakók. Talán nem az erdő egyéb részein oly' tevékeny erdészet feladata lenne ezeket tisztán tartani? Ráadásul az erdőnek ez a része el van kerítve a falu irányából, így a szemét eredetén is érdemes elgondolkodni... Döbbenet volt, vagy 6-7 ilyen nagy gödröt találtunk. Nem is értem, mi célból ásták itt az erdőben? Hogy szemetet temessenek bele? Dehát ezek nem voltak betemetve, tátott szájukból ocsmányul lógott ki az építési hulladék és egyéb szemét...

Erdőbe hantolt szemét

A sárgára visszaérve ugyanazon az úton mentünk tovább, amin érkeztünk, viszont a Kő-hegy előtt a Ranziger Vince kilátó felé kanyarodtunk, mivel már az elején úgy döntöttünk, nézünk egy naplementét majd, ha lehet, no meg persze vissza volt még egy láda felderítése, ezért is a kilátóhoz kellett mennünk. Meg is másztuk, majd fentről gyönyörködtünk a ködben ereszkedő Napban.

Ködös város

Ranziger Vince kilátó

Ranziger Vince kilátó

Naplemente Tatabányán

szaktársak között elmegy... Avagy: Attila nem lesz rajta ilyen képen, mert ez buzis :-D

Még volt a naplementéig kis időnk, így ismét a Szelim-barlang felé vettük az irányt, hogy megkeressünk egy geoládát. Próbálkozásunkat siker koronázta, hamar meglett, kb. 15 méterről is könnyedén észrevehető volt a fa "papucsába" rejtett műanyagdoboz. Logolás után azért egy kicsivel jobban álcáztuk. :)

"Alig" feltűnő rejtés

Lefelé megint lépcsőztünk, majd a városban egy forró csokival zártuk a túrát, kb. 24.5 km megtétele után.

Közben kielemeztük T.bánya kulturális hiányosságait, melyet az is remekül mutatott, hogy a 3. helyre tudtunk beülni, mert a többi nem volt nyitva... szombat délután!

Azért a forró csoki jól esett, függetlenül is attól, hogy lehetett volna sűrűbb és nagyobb adag :-)

Gerecse nagyobb térképen való megjelenítése

Kékezős szilveszter a Cserhátban - 1. nap

Kis csapatunk, kik e blogot írjuk, eddig még nem tudott egy össznépi túrát szervezni - ám az év vége ezt is elhozta! A szilvesztert közösen, 7-en egy cserháti kis faluban, Felsőtoldon töltöttük, és 3 naposra nyújtottuk! Szerintem szupijó volt :-)

Attila javallata nyomán én kerültem kijelölésre, hogy megírjam a beszámolót - ez egyben nagy felelősséget is tesz a vállamra, hisz sejtem, milyen elvárások vannak velem szemben :-) Tehát remélem, sikerül megfelelnem nekik! Kedves Túratársaim pedig egyéni bejegyzéseikkel színesíthetik a leírást - ezúttal szó szerint értve, ahogy azt megbeszéltük vala :-) S külön felkérem Attilát, hogy saját szépséges (főként makro!) fotóival ékesítse e bejegyzést!
Kössz, Dia, hogy megírtad, azonnal belekontárkodom. Ezzel a világoskék betűvel leszek. Attila

Akkor leszek a narancs :) Dóri
Piros jelentkezik: Gábor

Mivel későn kaptunk észbe, hogy mit is akarunk mi szilveszterkor csinálni, november-december táján szinte nulla eséllyel indultunk a kulcsosházfoglalók versenyében. Így aztán mikor Dóri talált nekünk szállást, kitörő örömmel fogadtuk a dolgot, s mély hódolatunkat fejeztük ki neki! Az sem érdekelt, hogy az ár magasabb az elvárásainknál - ez a szilveszter akkor is megéri, ha Petivel majd koplalnunk kell januárban :-)

Tehát a szállást, az érkezést, a "ki mit hoz" játékot és a túraterveket 60-70 körímélben leszervezve végül is 30-án reggel (azaz ki mikor) elindultunk Felsőtoldra. Petivel mi kocsival mentünk, ennek több oka is volt: a kényelem, hoztunk sok ásványvizet (aminek zöme megmaradt), nagy fazék töltött kápit, és persze Puszedlit, akiből szilveszteri túrabulicicát csináltunk :-) Felszedtük Attilát Bp-en, s zúztunk a Cserhát felé. Dóri kb. egy órája ott volt már, mire megérkeztünk. Le voltunk hidalva a szállástól, teljesen szuper volt! Volt egy kályhánk, amit mi fűtöttünk (de legtöbbször inkább füstöltünk vele), és külön említést érdemel a zuhanyzó, mely a fiúk fantáziáját megmozgatta: a szobából egy zuhanyfüggönnyel leválasztott kucni :-) Még egy háttérvilágítást is megálmodtunk hozzá. Amit persze nem használtunk, illetve Ági egyszer belemerészkedett, de csak átöltözési szándékkal.

Szóval mivel Ági és Zoli csak másnap érkeztek, Gábor pedig valamikor a késő d.u. folyamán, becuccolás után kitaláltuk az aznapi túratervünket, elrendeztem Puszedli dolgait (cicabudi, kajás- és ivóedényke), megkínáltam a népet az általam készített Bélíz-velkámdrinkkel, és úgy dél tájban sikerült is elindulni. Az útirány ez vala: aszfaltos úton át a szomszédos Garábra, onnan a kék négyzet ösvényen fel a hegyre, majd rálépünk a KÉKre, s azon irány dél, nyugat majd észak felé, visszaérve így Felsőtoldra. Mivel későn indultunk, s tél lévén még korán sötétedett, szaporáznunk kellett (volna).

Garáb felé indulva kisvártatva rábukkantunk egy felhagyott tufabányára, amit jól megtanulmányoztunk - ki geológiai, ki botanikai szemmel. Az idő enyhe volt, s a kedvünk jó. Hamarosan Zoli telefonált, megérdeklődte a szitut, majd búsan (úgy sejtem) tanult tovább otthon.

A felsőtoldi tufabánya

Hamarosan beértünk Garábra, mely egy kis zsákfalu. A fogadtatás egészen meglepőre sikerült, tekintve, hogy rögtön az első ház ablakában húsvéti nyulak ültek mondjuk télapók meg csokimikulás helyett. A botanászok (Attila és Dóri) sokat botanásztak menet közben, s a faluban Attila ráfogta a távcsövét fakopácsokra, én pedig kövér verebeket fotóztam. Dóri, mint botanász megtisztelő erős túlzás :D

A botanászás eredménye: örménygyökér Garáb határában

Egy bokorról borókát kóstoltunk, elég töményen édes volt, sokáig lehetett rá "emlékezni".

Garábi boróka

Innen végre az erdőbe vitt utunk, bár jó darabig még aszfaltozott minőségben. Egyszer csak szembe jött egy ismeretterjesztő tábla, mely a Tepke kilátó és az utolsó nógrádi betyár dicsőségét hirdette.

Nemsokára felértünk a Garábi-nyereghez, s ott el kellett ágaznunk délnek. Egy röpke zokniigazítás (ahogyan azt Dóri prezentálta nekünk), s nekivághattunk az útnak.

Dia a hóesésben

Peti itt elment előre a saját tempójában, s időnként mi maradékok is kettészakadtunk kicsit. Ez a rész nagyon tetszett nekem, egyrészt mert vékony kis erdei ösvény volt, melyet érdekesen ágas-bogas fák öveztek, másrészt pedig minél magasabbra mentünk, annál zúzmarásabb lett a táj.

a Garábi-nyereg s a Tepke közt

Már a hó is hullott. Hosszan baktattunk az ösvényen, egyre a kilátót várva. Peti már rég eltűnt előttünk. Egyszer aztán egy vaddisznó mozdult bal kéz felől! Elszaladt. Utunk már lefelé vitt, s hamarosan beértük Petit, aki bevárt minket. Itt lelkes túrásként megigazítottunk egy kis híján kidőlt táblát, amelyekből egyébként egészen sok volt. Lelkesen hirdették a vidék természeti értékeit. Szinte mindnél megálltunk és elolvasgattuk. Úgy véltük, a kilátót úgy elhagyhattuk, hogy észre sem vettük, s engem ez felettébb lehangolt. Így aztán annál nagyobb lett az örömöm, amikor hamarosan megleltük a kilátót a Tepkén (567 m)!

A kilátó

Amúgy sok örömünk nem telhetett volna benne, hisz hideg szél fújt, a kilátó teljesen le volt fagyva, és a vaskos felhők miatt még csak kilátni sem lehetett. De engem vonzanak a lehetőségek, melyekkel még magasabbra juthatok, így mindezek ellenére felmásztam rá. Megjegyzendő, hogy a kilátó lépcsője felett egy figyelmeztetés olvasható, amely felsorol 4 körülményt, amikor veszélyes és tilos felmászni. Ha jól emlékszem, ebből 3 teljesült éppen (viharos szél, hó, lefagyott lépcső). Előfordulhat ugyan, hogy a tábla nem a legjobb helyen volt, mert 4 emberből kettő nem vette észre :D Érdekes módon ivarilag is különböztek az észrevevők a nem-észrevevőktől. Ez egyébként valószínűleg a fiúk határozatlanságának volt köszönhető. Ha a lányok is 10 percig túrták volna a bakancs orrával a havat odalent, biztosan észreveszik. :) Mind az összes fém lépcsőfok és a pihenő részek is jég által voltak borítva, minek következtében óvatos tyúklépésekkel és kapaszkodva haladtam. A bakim most aztán igazán csúszott, de sikerült épségben feltipegni. Ellőttem néhány fotót a vakvilágba, majd indultam is lefelé, mert igazán nem volt meleg itt fent. Lefelé, ha lehet, még nagyobb óvatossággal kellett haladnom, a megcsúszás esélye jelentősen megnövekedett. Közben Dóri is elindult felfelé, s mivel ugyanolyan bakink van, ő is nagyon óvakodott. Egyszer megcsúsztam lefelé, de jól jöttem ki a dologból.

Leérve próbáltam izzítani Attilát, hogy ő meg izzítsa a GPS készülékét, és keressük meg az itt rejtező ládát. Ám a kutyaverő masina nem funkcionált Attila kedve szerint, így ő igen hamar feladta a harcot. Én megpróbáltam a minimál leírás ("a kilátótól biztonságos távolságban, kb. 100 m-re, az erdőben, egy fa tövében") és egy gyanús ösvény alapján megkeresni a ládát, de végül én is hamar feladtam, lévén túl sok lehetőség. Így inkább tovább indultunk.
Ekkor találtunk két gyanús beton objektumot. Két egymás melletti, lelakatolt ajtó volt. Próbáltunk belesni két kis nyíláson, de hiába, mert az ajtó mögött újabb ajtó látszott. Ki tudja, hány ajtó lehetett így egymás mögött...? Elméleteket gyártottunk a funkciójukról. A barlangbejárattól kezdve (ebben az esetben hirtelen a mélybe vezetett volna a kapu mögötti tér) a hiperbiztonságos erdei széfen keresztül az egyszerű figyelemelterelésig (az út túloldalán elrejtett aranyrögök megtalálását nehezítendő) sok minden felmerült, de végül szabad maradt a gazda. A nagy fejtörésben megéhezve elosztottunk egy kókuszrudat és továbbálltunk.

A titokzatos erdei objektumok

Utunk során többször bukkantunk csipkebogyóra vagy kökényre. Különösen érett kökényekkel is találkoztunk, melyeket nagy élvezettel majszoltunk!

Itt jártunk

Ezt tettem azon a ponton is, ahol elhagytuk az erdőt, és egy szántó szélében folytattuk utunkat. Nagy tarvágás mellett haladtunk el, s kibontakozott egy kisebb eszmecsere a témában, mely a későbbiekben átterjedt a tarlóégetésre és a világ szatyormizériájára is. Dóri és én női, tehát érzelmesebb oldalról közelítettük a témát (vagyis milyen rossz a tűz, mert leég a természet), míg a fiúk gyakorlatiasabb oldalról (vagyis milyen hasznos a tűz, mert segíti a tápanyagforgalmat és utána könnyebben regenerálódik a természet). Amivel egyébként a lányok is egyetértettek (legalábbis egy mindenképp), csak nem mindegy, hogy minden tavaszi hónapban agyonpörkölnek egy foltot...ezt azonban a parázsló vitában ki sem tudta fejezni és elcsendesült. Így csak nemenként jutottunk közös nevezőre.

Hamarosan kénytelenek voltunk rátérni az autóútra, és innen már végig azon kellett haladnunk. Ismertük már az utat, ezen jöttünk be Felsőtold felé autóval d.e. Most nemsokára rábukkantunk a Bableves csárdára, túránk első kékpecsételő helyére. Véleményem szerint nem valami impozáns küllemmel bír a csárda, némileg lepukkant. Mivel a csárdát a felsőtoldi vendéglátóink üzemeltetik, azt reméltük, valahogy majd tudtukra jut, hogy most mi térünk be oda, s tán még csurran-cseppen is valami :-) Ám a pincér fiú szerintem csak egy alkalmazott volt, akinek mi csak kéktúrások voltunk, így a pecsétnél többet nem kaptunk. Sebaj, az is jó volt, mindig jó benyomni egy kékpecsétet a füzetbe. Mentünk tovább.

Az út vett egy nagy ívű jobb kanyart, jobb kéz felé volt a Nagy-Mező-hegy nevű magaslat, balra pedig lelátás a völgybe. Hamarosan beértünk Alsótoldra. A faluból 3 dologra emlékszem:

• a központban volt egy betlehem-összeállítás (számomra semmi tetszetős nem volt benne),
• fellelhető egy Told Gold nevű kishotelszerű vendéglátó egység,
• s a falu végén van egy kézművesház féle, köcsögfával az udvaron, az épület falán pedig Magyar népmesék jellegű, galamb által előturbékolt betűs felirat.

Az alsótoldi betlehem

Az alsótoldi fazekas

Ekkor már jelentősen alkonyult. Az út bal oldalán haladtunk, s ha kocsi közelített, libasorba húzódtunk, és fejlámpákkal adtuk le életjeleinket. Szépek voltak a csillagok, és jobb kéz felé két domb között valami nagyobb település fényeit szemléltük, s találgattunk, mi lehet.

Alsótoldról már nincs messze Felsőtold. Ekkor már 5 óra felé közelített az idő, és mivel Gábor busza 5 után volt hivatott érkezni, nem mentünk be a szállásra, hanem a vendéglátóink kocsmájába csüccsentünk be. Igazán hangulatos kis helyiség az, sok benne a fa, pici, és a néni ott vasal az egyik asztal mellett :-) A kiszolgálócsaj már nem nyerte meg ilyen mértékben a tetszésünket, miután végighallgattuk vitáját egy pasival arról, hogy ő ugyan nem jön kiszolgálni minket, neki már lejárt a munkaideje stb. Mindegy, eltekintettünk tőle. Peti egy sört kért, Dóri és én forró csokit, Attila rendelésében viszont bizonytalan vagyok, vacilálok a sör és kávé között. Kéretik beszúrni a valóságot :-) Pedig forró csoki volt az is.

Jól esett lecsüccseni ott, elcsokizgatni a melegben. Nemsoká azonban indulni kellett, Peti a szállásra ment, mi hárman pedig vártuk az utcán (de nem a buszmegállóban) Gábor buszát. Megdöbbentően sok busz érkezett több irányból is - mégiscsak nagyváros ez a Felsőtold! Végül megjött Gábor is, de busz helyett autóval hozták. Röviden megnyugtattuk a családját, hogy jó a szállás, és Gábor jó emberekkel lesz jó helyen, majd ők elmentek, mi pedig bevonultunk a helyünkre.

Az ajtónk előtti tűzrakóhelyen tűz égett, zene hangzott, s több ember bukdácsolt erre-arra. Megtudtuk, hogy megérkeztek szomszédaink, kikkel közös udvart élvezhettünk. Ők már nyomták a bulit, a tűzön pedig illuminált állapotú szakácsok fűztek kondérban valami pörit (tényleg vaddisznó volt...?). Az este folyamán kapcsolatot létesítettünk velük (igazából ők létesítettek kapcsolatot velünk, amikor bekopogtattak azzal, hogy nem iszunk-e velük egy kis Jägert), megtudtuk többek között, hogy Pestről érkezett jogászok, kik az év 368 (!) napjából 365-öt ott töltenek, és a fennmaradó napokon (ami jellemzően a szilveszteri időszakra esik) elszakadnak a nagyvárostól, és valami Isten háta mögötti faluban lépnek át az új évbe. És hogy remélik, hogy nem madárcsicsergést és mókusfingot hallgatni érkeztünk, mert ők nagyon nem, és hogy bocs. Megtudtuk továbbá, hogy egyikük rendszeresen kap a Finlandiában élő rokonoktól vodkát, valamint hogy körükben tisztelhetjük a Pókgyereket is (aki nem a Pókember fia, csak a törzs/végtag arányai egy pókéhoz hasonlítanak szerintünk), kinek "csábos" táncát is volt lehetőségünk az este folyamán szemügyre venni :-)) (Közben hallottam egy helyi legendát: úgy, mint Magyarországnak Rákóczi vagy Kossuth a megmentője, Felsőtold számára egy rejtélyes idegen, aki általában a karácsonyi ünnepkör környékén, legtöbbször szilveszterkor jelenik meg a "jótevője." Segít a bajba jutott szomjas embereken és azokon is, akik szegény sorsukból kifolyólag sosem tanulhattak vagy láthattak rituális táncokat. Nevét csak suttogva mondják: Pókgyerek. Olyannyira elterjedt a kultusza, hogy már december 6-án is ő hozza az ajándékot egyesek szerint) Több faluban tartózkodó ember is itt vélte látni: )

Szóval érkezésünk után mi bevettük magunkat a lakunkba, és nekiálltunk tolni be valamit az arcunkba. Az általunk hozott töltött káposzta sajnos nem fogyott a várt ütemben, így a jogászoknak is ajánlottam belőle, de csak egy gombócot tüntetett el egyikük. Hoztunk egy csomó virslit, Attila és Dóri azt nyomták befelé. Azért volt aki záráskánt a káposztát is megkóstolta és nem csalódott. Remek volt, köszönet érte Dia anyukájának!

A töltött kápi

Puszedli is megkapta a vacsiját puha cicafalatkák és száraz táp keverékének képében.


Kajálás után a begyújtás és fahordás ideje jött el, melyet az ajtó hosszú ideig való nyitvatartása színesített. Ez által biztosítottunk lehetőséget a füstnek, hogy a fogságból a szabadba távozzon, s tüdőnket megkímélje mindenféle kellemetlen bántalomtól.

Közben kivegyültünk a jogászok közé a tűz mellé, akik körbekínáltak minket valami piával, s mi is visszakínáltuk őket. Éreztem, hogy kezdek becsiccsenteni, de aztán itt meg is állt a folyamat.

partiimitátorok :-)
hatttalmasssabulliiiiiii :)

Aztán eszünkbe jutott, hogy ha holnap Zoliék csak 11 körül érnek ide, akkor megint nagyon későn tudunk csak elindulni a túrára, így elkezdtünk telefonon szervezkedni velük, hogy hogyan tudnának előbb ideérni. Az eredmény az lett, hogy reggel Peti elmegy értük kocsival Pásztóra, így akár már 9-kor indulhatunk a túrára.

Az este további részére nem igazán emléxem, és ez nem az elfogyasztott pia mennyisége miatt van :-) Azt ugyanis elég szolidan űztük, én lélekben nem erre készültem :-) Ezzel nem azt mondom, hogy ez így nem volt jó nekem, mert nagyon is jó volt. Az este beszélgetéssel telt, "élet értelme", "idő", "szabadság", "sors" címszavakkal. Az éjszaka "fénypontját" számomra a végtelenről szóló diskurzus jelentette.

Szóval egyszer csak elmentünk aludni hálózsákjainkba. Kivéve Gábort, aki - asszem az én tanácsomra - nem hozott hálózsákot, mivel amúgy volt ágynemű. Puszedli még kereste a helyét, aztán Gábor állítása szerint a fotelben találta meg, s ott töltötte az éjszakát.

Mindenképpen megjegyzésre méltó Gábor önfeláldozó cselekedete, miszerint éjjel rendszeresen rakta a kályhát. Bizony, Gábor for President! Bár Peti és Dóri majd' megsültek. Én pedig felébredtem arra, hogy szomjan veszek. Ez az elfogyasztott alkohol miatt volt, aszonta a szervezetem.

Így ért véget az első napunk. Jöhetnek a közbevetések és képek, kedves túratársak! :-)