Megint egy kör a Gerecsében

Dia (mint felbujtó), Zoli, Peti (Zoli haverja, nem azonos a múltkor velünk túrázó Petivel, Dia párjával) és jómagam szombaton a Gerecsébe indultunk, hogy egy nap frissítő pihenőt tartsunk a vizsgák előtt/között/után/helyett. A túrabeszámoló megírását ma én (Attila) vállaltam magamra, melegen remélve, hogy a hiányosságaimat majd a társak pótolják. :)
Idezöldítek :-) D.

Mi, a csapat férfi tagjai, Budapestről indultunk, majd a híresen lepukkant tatabányai vasútállomáson találkoztunk az egyszemélyes női különítménnyel. Különösebb tanakodás nélkül indultunk a piros turistaúton a messziről látható turulmadár szoborról híres Kő-hegy irányába. A csúcsra hosszú, beton lépcsősor vezet a város kertes övezetéből, de ezt szerencsére nem egyben kellett megtennünk, mert még a hegy lábánál Dia és Petije épülő hajlékukba invitáltak minket. Rövid nézelődés, beszélgetés, laposüvegek és sütis dobozok tartalmának mintavételezése következett. Rendelkezésünkre állt egy laposüveg Zoli-papa féle jóság, egy laposüveg Tokaji Aszú, meg Zoli-anyuka féle sütikék: hatlapos és száraz kaki formájú, ám távolról sem olyan ízű sütemény :-D Engem kimondottan lenyűgöztek az építkezésre hozott, a keselői kőbányából származó, kalcittal és fosszíliákkal díszített márványrögök. Mutatok is néhány fotót róluk:

Hát igen, látszott, hogy a tudomány emberivel van dolgunk: a ház nemigen kötötte le őket, annál inkább a kősziklák geológiája, botanikája :-) Péter mondta, imád kalapáccsal kőzeteket kopogtatni, s van is gyűjteménye. Eszembe jutott, hogy a legszebb példányokból én is összeszedtem egy szatyorral, így most felajánlottam túratársaim számára.

Hosszú út állt még előttünk, nekivágtunk hát. Gyorsan átfésültük a Kő-hegy sziklafalát a sétányról, hátha sikerül kiszúrni egy havasi szürkebegyet vagy egy hajnalmadarat, de nem volt szerencsénk. Lépcsőztünk felfelé, egészen a Szelim-barlanghoz vezető ösvényig. Benéztünk a barlangba, fotóztuk a kilátást, madár itt sem volt, ezért mentünk tovább oda, ahol biztosan lesz madár, az pedig a turul szobra.

A barlang mennyezetéről csudajó jégcsapok lógtak. Megpróbáltam közeli művészit fotózni róluk, de nem sikerül elkapnom a lényegét. Ezen viszont megörökítettem, Attila esetében felnyársalódás esete forgott fenn :-)) Najó, nemám, de a kép alapján lehetne :-)

Tatabánya a Szelim-barlangtól

Szelim-barlang belülről

Igaz, a szoborral nem nagyon foglalkoztunk, mert egyből a Szédítő-sziklát vettük célba, ahol egy geoládát kerestünk. A szikla "szoknyájára" leereszkedve meg is lett hamar. No, azért ennek van némi előzménye részemről. Már kétszer jártam itt a láda után koslatva, először gps nélkül, viszont alapos kutatást végezve, másodszor masinával, viszont a sötétedés miatt röpke matatással. Nem lett meg, így most reméltem, ha ennyien keressük, valaki csak rábukkan. Aztán önmagammal szembeni elvárásokat túlszárnyalva szemtelenül hamar megtaláltam :-)) Ez után a madár melletti parkban ettünk-ittunk egy kicsit. Az evésre felfigyelt egy fekete macska, akit Dia már ismerőseként Turulcica néven üdvözölt. Meg is vendégelte egy kis kolbásszal.

Ó igen, Turulcicával már találkoztam itt, egy napsütötte hűvös téli napon magamutogató módon mosdatta intim testrészeit a turul mellett, ügyet sem vetve a turistákra. Most is kéjesen hunyorogva közelített, elhanyagolt bundáját kócolta a szél. Ám éhenkolbász módon csak a cserkészkolbász érdekelte, simogatásomból nem kért. Brühü.

Ládakeresés

Turulcica

Itt még Attila beavatott minket a "fázás" rejtelmeibe, legalábbis ami az elméletet illeti. Megtudtuk, hogy a hozzávalók: ember, öreg fa, vadászszenvedély. És kész a fázás, melyet nem sok választ el a kesseléstől pl. :-)

Vagyis a "fázás" az öreg fák megkeresését, megcsodálását jelenti.

A túra java ekkor kezdődött. A piroson indultunk a Kis-réti vadászházhoz. Magát a vadászházat itt már hiába keressük, ugyanis az épületet néhány éve lerombolták, az épület alapjain kívül csupán egy pincelejáró maradt meg. A kertben szép, idős tölgyfákat látni. Faölelős módszerrel kettőnek megbecsültük a törzskerületét is, az egyik 400 centi körüli volt, a másik 540 körüli. A korukról elfelejtettünk vitát nyitni, utólag a fiatalabbra 150 évet, az idősebbre 200-250 évet tippelek. Hát én ehhez nem mernék hozzászólni, annyira semmi tapasztalatom ilyesmiben. De ha igazad van, belegondolván duuurva... Miket láthattak ezek a fák...

A nagyobbik tölgy

Pad az öreg tölgy alatt - megszívlelendő üzenettel

Itt járt egy kis Jeti 

Leltem a földön egy henger alakú fatörzset, és kipróbáltam, tudok-e rajta tipegve és azt görgetve haladni, mint a mesékben :-) Eredményem meglepett: bár a lábaimmal haladtunk, én és a guruló törzs, ám a felsőtestem folyton a kiindulási pont környékén maradt. Így hosszú távú sikert nem arattam :-) Attila videót készített az eseményről. 

Innen a Koldusszálláshoz vezetett utunk, ott is volt az út mellett egy öreg fa, de nehezebbnek tűnt a megközelítése, az idővel sem álltunk jól, így elhaladtunk mellette. A Koldusszállásnál szálló koldusok helyett lovak fogadtak minket. Rövid üdvözlés után a kékre tértünk rá Vértestolna irányába. Ezen a szakaszon meglepően sok kirándulóval találkoztunk, úgy látszik, nem csak minket csalogatott ki a városból a tiszta, hideg idő. Hamarosan kereszteztük a Tarjáni-malompatakot, Dia itt látott múltkor élő vaddisznót, továbbhaladva pedig azt a területet érintettük, ahol az örök túrómezőkre távozott disznók földi maradványaival találkozott. Az erdészet igazán serénykedett az elmúlt időben, sokfelé láthattuk friss cserjeirtás nyomait, farakásokat. Egy ilyen farakáson elköltöttük ebédünket. Szendvicsek, csokik, gyümölcsök, tea, bor, pálinka, víz, került tehát elő, és itt készült tudtommal a túra egyetlen csoportképe, remélem, Dia beteszi. Máris, Admirális úr :-)

táplálkozás

Ez a kép meglepően spontánra sikerült, már-már azt hinné az ember, volt velünk egy láthatatlan emberfotós.

Tarjáni-malompatak

Farakás - általában lehangol a kivágott fák látványa, de ennek most tetszik a geometriája :)

Itt csírázott ki egy ötlet magja: kéne csinálni még egy blogot :-) Méghozzá olyat, amelybe fotókat tennék, melyek "mi van a képen?" feladványként funkcionálnának. Attilának az volt a véleménye, hogy kellene valamilyen motiváció, valamilyen jutalom a játékosoknak, s míg ezen töprengtünk, tovább is haladtunk.

Itt megállapítottuk, hogy tempónk nem az igazi, nagyobb sebességre kapcsoltunk hát. Talán nem is volt annyi látnivaló ezen a részen, mivel fiatal, "művelt" erdőkön keresztül vezet a kék jelzés, igaz, bal kéz felől a Pes-kő impozáns sziklái is látszottak a lombtalan fákon át.

Túl tiszta ez a gyertyános-tölgyes

Jégsakk

Mielőtt elértük volna a Vértestolnára vezető műutat, találtunk egy érdekes jégfigurát, olyan volt teljesen, mint egy sakkbábu. A keletkezésére különböző magyarázatok születtek, de valószínűleg egy jégcsapról az ingadozó hőmérséklet miatt különböző sebességgel csepegő, majd ráfagyó víz alakította így.

Jobbnál jobb jeges formátumokat leltem egyébként, s fotóztam:

jégperspektíva

H2O

Szilánkok, avagy Robbanás után

Így készültek

A betonon besétáltunk a faluba, és innentől már nem erdős, középhegységi tájban jártunk, hanem a Vértestolnai-medence síkján, mezőgazdasági területek és legelők közt, a kék körön. Közben Attila hintette nekünk, hogy micsoda zseniális fiatal feltörekvő nagyreményű botanász találta meg a Gerecse egyetlen valamilyennövény-állományát a Vértestolnán lévő nem üde!, hanem mocsaras réten. :-) S énnekem újfent eszembe jutott, hogy otthon felejtettem a vörös szőnyeget, melyet lábai elé illene már teríteni :-) (Naa, de nem is...) Innen nagyon szép volt a panoráma, nyugati irányban az Öreg-Kovács különösen tetszett.

Vértestolna, Házi-rétek

Öreg-Kovács először

Öreg-Kovács másodszor

Öreg-Kovács harmadszor (Vértestolnával)

Találtunk egy hatalmas szénabála-komplexumot, ezt Dia megpróbálta megmászni, de próbálkozásai kudarcot vallottak. Egy fotósorozatot azért megér. :)

Hát igen csalódott voltam, mert több oldalról is bepróbálkoztam, de nem leltem meg a nyitját, hogyan lehetne erre feljutni... Pedig oly jó lett volna fentről széttekinteni!

 

napsugár-fésülte angyalhaj

Hamarosan elértünk a Bunchu-kúthoz (így írják a térképen, de a helyszínen Bundschut olvashatunk), ahol váratlanul takaros tűzrakóhely és forrás várt minket a Tarjáni-malompatak partján, patak felett híddal, nyáron árnyékot adó fákkal. Tetszett a hely, viszont a kút vizében nem tudtunk megbízni, mivel a kút alacsonyabban fekszik a szomszédos szántóföldeknél, láthatóan abból az irányból jön a víz, így műtrágya-beszivárgás gyanúja merült fel.

A Tarjáni-malompatak ismét

Tűzrakóhely a Bundchu-kútnál

Bundschu-kút

átkelés

Üdítő látvány

A közeli halastó

Innen a sárga körön indultunk tovább, a halastó elhagyása után ismét erdőbe értünk. A látvány azonban igen lehangoló volt, ugyanis szinte egymást érték a földbe ásott illegális szemétlerakók. Talán nem az erdő egyéb részein oly' tevékeny erdészet feladata lenne ezeket tisztán tartani? Ráadásul az erdőnek ez a része el van kerítve a falu irányából, így a szemét eredetén is érdemes elgondolkodni... Döbbenet volt, vagy 6-7 ilyen nagy gödröt találtunk. Nem is értem, mi célból ásták itt az erdőben? Hogy szemetet temessenek bele? Dehát ezek nem voltak betemetve, tátott szájukból ocsmányul lógott ki az építési hulladék és egyéb szemét...

Erdőbe hantolt szemét

A sárgára visszaérve ugyanazon az úton mentünk tovább, amin érkeztünk, viszont a Kő-hegy előtt a Ranziger Vince kilátó felé kanyarodtunk, mivel már az elején úgy döntöttünk, nézünk egy naplementét majd, ha lehet, no meg persze vissza volt még egy láda felderítése, ezért is a kilátóhoz kellett mennünk. Meg is másztuk, majd fentről gyönyörködtünk a ködben ereszkedő Napban.

Ködös város

Ranziger Vince kilátó

Ranziger Vince kilátó

Naplemente Tatabányán

szaktársak között elmegy... Avagy: Attila nem lesz rajta ilyen képen, mert ez buzis :-D

Még volt a naplementéig kis időnk, így ismét a Szelim-barlang felé vettük az irányt, hogy megkeressünk egy geoládát. Próbálkozásunkat siker koronázta, hamar meglett, kb. 15 méterről is könnyedén észrevehető volt a fa "papucsába" rejtett műanyagdoboz. Logolás után azért egy kicsivel jobban álcáztuk. :)

"Alig" feltűnő rejtés

Lefelé megint lépcsőztünk, majd a városban egy forró csokival zártuk a túrát, kb. 24.5 km megtétele után.

Közben kielemeztük T.bánya kulturális hiányosságait, melyet az is remekül mutatott, hogy a 3. helyre tudtunk beülni, mert a többi nem volt nyitva... szombat délután!

Azért a forró csoki jól esett, függetlenül is attól, hogy lehetett volna sűrűbb és nagyobb adag :-)

Gerecse nagyobb térképen való megjelenítése