T.bánya - Vértessomló túra

A karácsony előtti szabadságomat töltöttem, mikor Peti megkérdezte, nem akarok-e másnap elmenni túrázni. Ő Oroszlányban dolgozott, így felmerült, hogy áttúrázhatnék oda, s majd jönnénk haza d.u. együtt. Belevágtam.

9-kor sikerült elindulni. Előtte már hosszasan vizslattam a térképet, hogy vajon melyik kis utcácskán tudok innen (értsd: hétvégi házikós városszéli rész) kijutni a vágyott irányba. És bár utólag roppant egyértelmű volt, indulás után nem, így mikor a második zsákutcába is betévedtem, inkább átvágtam a szántóföldeken egy nagyobb domb irányába, hogy majd onnan széttekintek. Egy felhagyott bányához értem, romos kör alakú épülettel a szélén. Megállapítottam, mely irányba húzódhat az az út, amit el akartam érni, s tökön-babon át arra tartottam. Meg is lett hamar, hóval vala borítva végig. Fotóztam. Szerencsére ez olyan út volt, melyen nem közlekedik senki a bányamunkások kivételével, így nem találkoztam élő emberrel.

Rövidítés végett hamarosan letértem egy régi, elhagyatott útra. Aszfaltos volt, de az eredetinél már jóval keskenyebb: a növényzet befalta az út széleit. Visszahódítás szemtanúja voltam. Na meg az ember hulladéktól való sikeres megszabadulni vágyásának. Szóval nem volt egy vonzó szakasz. Különösen döbbenetes volt, hogy bár a térkép végig azonos módon jelölte, néhol már csak 1 ember széles járaton tudtam haladni.

Hó volt, s láttam, hogy mióta havazott, én vagyok a 3. ember, ki arra jár. Kisvártatva kertes házikós részre értem, majd a ma is használatos Síkvölgyi útra. Ennek szélén kelletlenül sokat baktattam autók által kerülgetve, mert csak utólag láttam, merre rövidíthettem volna. Sebaj, majd legközelebb.

No, végre eljött az az idő is, amikor közvetlenül a Rugógyár mellett jelzett erdei túraösvényre léphettem. Mióta vártam már! Kisvártatva egy megriasztott őz fehérseggű távozását szemlélhettem.

Ezen a szakaszon nosztalgiáztam, mert voltunk egyszer erre már Petivel. Tudtam, hogy hamarosan egy tisztáson át vezet majd utam, ahonnan már látni lehet a Vitányvárat. Hamar oda is értem. A tisztás rész létezését egy nagyfeszültségű áramvezeték megléte indokolja. Eltekintettem balra, amerre a vezeték egy dombra húzódott fel, és barna foltokat láttam meg a messzi távolban. Maximális zoom-mal ellőttem néhány fotót, ennek eredményeképp szarvasteheneket azonosítottam. Persze azt nem tudom, hogy helyesen-e, de a lényeg, hogy roppant aranyosak voltak, zavartalanul legelgettek.

Hamarosan a vár alá értem. Itt már vastagon borított mindent a hó, hogy nem látszott ki alóla a talaj. Választhattam, hogy felmegyek-e a meredélyen, vagy megkerülöm az egész kócerájt. Bár ez csak formális kérdés volt, nyilván nekivágtam :-) Már csak azért is, mert most már tényleg meg akartam keresni egy geoládát! Be is izzítottam a GPS-t, de oly sokáig nem talált műholdat, hogy közben megindultam felfelé. Jó volt a bakim, nem csúsztam vissza.

A vár nagyon szép volt hóban, csináltam is sok fényképet. Jó érzés volt ott lenni a csendben, a hóban, a napfényben. Csak az én nyomaim látszottak, valamint állatkanyomok. Közben a GPS megtalálta a kellő mennyiségű műholdat, és tudtam, hogy nem a várban lesz a láda, hanem messzebb tőle. Még maradtam kicsit, amikor lentről a völgyből sikongatások ütötték meg a fülemet. Lányok viháncoltak, ez hamar nyilvánvaló lett. Abba sem hagyták, és sajnos közeledtek. Fffrancba... Nem volt kedvem találkozni senkivel, pláne nem sikongató leánykákkal. De sajnos a találkozás elkerülhetetlen lett, viszont jobb is, mint vártam. Már lefelé tartottam, mikor megláttam a hangok forrását. Egy csapat fiatal fiú és lány mászott felfelé egymást húzva-tolva, és két felnőtt is volt velük, valamint egy kutya. Örömmel üdvözöltek, bár sajna a srácok csókolommal köszöntek! Szent szar... Nem nagyon tudom mire vélni ezt :-) Váltottunk néhány szót, megtudtam, hogy egy oroszlányi sulis csapattal van dolgom, akik már a szünetben túráznak egyet a tanárbá' szervezésében, a kutya pedig Vértessomlón csapódott hozzájuk. A tanárnéni döbbenetét és értetlenségét fejezte ki, amiért egyedül túrázom, engem pedig a "miért?" kérdése olyan váratlanul ért, hogy hirtelen indokolni is alig tudtam. Az egyik srác megkérdezte, hogy lefotózhat-e, megengedtem, bár nem derült ki, mi oka van rá.

Búcsút vettük egymástól, majd elindultam a láda után. Ezt most tényleg akartam - ennek ellenére nem lett meg. Hozzájárult ehhez a mindent ellepő hó, valamint a minimál-leírás ("rejtve a vártól 100 m-re"). Na, mindegy. Már így is sok időt töltöttem el a várnál, indultam tovább.

Vitányvár

 Még egy darabig a kéken mentem, így majdnem újra körülkerültem a várat. Újra megláttam a sulisokat, és ahogy a kutya is észrevett, hozzám nyargalt. A tanárbá' még utánam kiáltotta, hogy lett egy túrakutyám, aztán utána már nem találkoztam velük. A túraeb viszont hozzám csapódott, aminek felettébb örültem, szeretem a túraebeket! Innentől együtt vándoroltunk :-)

a túratársam :-)

 Szép erdei részen haladtunk, majd egyik oldalról erdei kerítés jött be. Nézelődtem, fotóztam, közben a húgomnak próbáltam telefonos segítséget nyújtani, már amikor volt térerő. Elhaladtam a Szarvas-kút mellett, melyből aligmódon csordogált némi víz, majd hamarosan elágazáshoz értem, ahol Vértessomló felé fordultam.

Egy helyen bal kéz felől valami rózsaszínes, hússzínű valamit láttam a földön. Közelebb mentem, és a sejtésem beigazolódott: viszonylag friss dögfej volt. Túraeb is megtalálta, és örömmel harapott rá. Kicsit odább megláttam a fej másik felét, majd Túraeb ropogtatása hangzott. Odébbálltam, ő még lakmározott, később jött utánam.

Hamarosan beértem Vértessomlóra. Meg akartam keresni a kilátót, melyet ugyan a térképem nem jelölt, de több okból gyanítottam a létét:

• munkába mehet ebbe az irányba elnézve mindig látok egy szabályos dombot, rajta egy kilátóval,
• a faluban lévő turistát tábla ábrázolt egy kilátót,
• a falu melletti Nagy-Somló gyanúsan szabályos alakjával szinte kiáltott egy kilátó után.

Így aztán elindultam arrafelé az egyik utcán, ám hiába sasoltam a hegytetőt, csak nem láttam rajta semmiféle mesterséges ojjektumot. A térképem szerint nem vezetett fel semmiféle jelzett út, csak földesutak. Elkezdtem detektorozni az utcát, hol látok egy embert, akitől útbaigazítást kérhetek. Már majdnem leszólítottam egy mammert, mikor beugrott egy tapasztalatom: ne kérdezz meg egy öreget arról, hogy merre van valami, mert ki nem bogozod a választ :-)) Úgyhogy inkább továbbmentem. Végül egy kevésbé öreg nénit szólítottam le, és megtudtam, hogy jó felé megyek. Az utca nagyon hosszú volt, majd kiértem egy földesútra, ami viszont a "heggyel" párhuzamosan annak lábánál futott. Már majdnem visszafordultam, mivel az időm vészesen fogyott: az már nyilvánvaló volt, hogy Oroszlányig nem jutok el, de az is erősen kérdésessé vált, hogy Majkra érnék-e még világosban. Még egyszer elővettem a térképet, és elhatározást változtattam: elég utat tettem meg ahhoz, hogy időm legyen feljutni a "hegy" tetejére! Így folytattam utamat. A vége az lett, hogy az egész hegyet teljesen megkerültem, és éppen a másik oldaláról jutottam fel a csúcsára. Tök felesleges volt ez, ugyanis arról a pontról, ahol beértem a faluba, tök hamar fent lettem volna. No mindegy, így esett a dolog.

Túraeb változatlanul velem tartott. A mai 2. geoládám a kilátó közelében lapult, nekirugaszkodtam hát a keresésnek. Meglett a kérdéses fatörzs, körülötte a mohos kövek, aztán pedig a naccerűen álcázott odú is a ládikóval. Hogy örültem, végre egy találat! Túraeb is rábukkant a rejtekre, és úgy megtetszett neki, hogy először be akart bújni, majd mivel ez fizikailag lehetetlen volt, szét akarta ásni az egészet. Megijedtem, hogy ez sikerül is neki, és kiabáltam is rá. Nagy nehezen sikerült elcsalnom onnan.

Itt már közel volt a kilátó, mely amúgy nem volt olyan hatalmas létesítmény, no meg épp félkész állapotban leledzett. Ettől függetlenül fel lehetett menni a 3. szintre. Túraeb nagyon aggódott, hogy eltűntem, és nem tudott utánam jönni. Lekiabálásokkal próbáltam megnyugtatni. Amúgy nem volt rossz kilátás fentről, ám a levegő elég homályos volt, túl messzire nem lehetett ellátni. Nem is maradtam sokáig, szaporáztam le. Túraeb a lépcsőfokokra felágaskodva aggódó ábrázattal várt. 

vértessomlói kilátó

Innen már a rövidebb úton, a "hegy" másik oldalán mentem újra le a faluba. Peti hívott, és megbeszéltük, hogy mivel ő is előbb akar hazamenni, meg én is totális késésben vagyok, nem megyek már tovább Vértessomlóról, hanem eljön értem. Így már nem kellett sietnem. Jó lett volna legalább Majkig elmennem, mert tiszta ciki, hogy naponta ott járok el munkába menet a bekötőút mellett, de még sosem láttam magát a "települést", de most sajnos ez már nem fért bele a nap világos részébe. Legközelebb!

A faluba beérve még volt egy vicces esemény. Egy nagy nyitott konténer mellett haladtunk el Túraebbel, melyből felriadt két kukázó macsek. Az egyik úgy betojt Túraebtől, hogy nyomban felpucolt a szomszédos fára, és onnan kuksizott lefelé. A másik macska később ugrott fel a kuka peremére, és egy darabig még csak engem vett észre. Bizalmatlanul méregetett, mikor megérezte a bundáján az őt szagolgató Túraebet, és úgy megijedt, hogy ugrott egy hatalmasat, és eszméletlen sprintet levágva tűzött el. Jót röhögtem rajta :-D

A faluban sétáltam. Hamarosan megérkezett Peti, én pedig kurtán-furcsán, búcsú nélkül hagytam el remek kis túratársamat. Bocsi, túraeb! De legalább hazatért velem :-)