őSRégi élmények IV.

 augusztus 25. (kedd) - TEREPLOVAGLÁS, SZÜLINAP, SZIESZTA, TEREPFUTÁS

Ma fél 6-kor szólt az ébresztő, fél 7-re ugyanis Dobokay Péternél volt jelenésünk lovaglásra. Pontosan oda is értünk, aztán megjöttek csapattársaink is: egy doktornő és 2 lánya, valamint 1 unokahúga. Utóbbi kislyányok olyan elsős korabeliek. Így ennyien + Péter és 2 kísérőlány tettük meg a mai csatangolást. Én a Véletlen, Peti a Lopakodó nevű lovat kaptuk. Lekefélgettük őket, majd felnyergelték nekünk, és egy jó darabig az udvaron köröztünk lóháton. Erre szükség is volt, hogy szokjuk őket, illetve a helyzetet. Aztán kis csapatunk hátra, a rétek irányába elhagyta a lovasudvart, és kezdetét vette a több órás határban kalandozás. Micsoda élmény volt! Számomra az erdőben futásnak van a legnagyobb szabadságfoka, de az erdőn-mezőn szabadon lovaglás élményét mindig ehhez hasonlítottam. Ugyan nem vágtáztunk (hál' istennek), csak főleg sétáltunk és időnként ügettünk, de erdőben fák között, saját ösvényeken kanyarogtunk, réten sétáltunk, földúton ügettünk, kanyargó kis patakocska mellett kunkorodtunk, belegázoltunk a Zalába, sarakat dagasztottunk... Mint egy mese, olyan volt: 9 lovas erdőn-mezőn. Imádtam! Jártunk a Péter által elkeresztelt Boszorkány-erdőben (fenyves!), átkeltünk az Ispánki-patakon, és Nemesszernél értük el Nagyrákos utcáit. Menő volt egy lovas csapat tagjaként végigcsattogni az utcán 😁 Belegázoltunk a Zalába, vízben állva beszélgettünk kicsit, majd a régi vasút töltésén, fák között ügettünk vissza irányba. Aztán ugyanúgy elmasíroztunk a Kemencés Kuckónk előtt az utcában, ahogyan masíroztak a megelőző napokon mások Péter harsogó hangja által vezetve, miközben mi kint reggeliztünk. Lívia szaladt, hogy lefényképezzen minket. 

úton hazafelé (fotó: Cs. A. Lívia)

Az élmény fantasztikus volt. Az erdőben mászkálás lóháton is mesés 😊 Viszont a térdeim igencsak megsínylették a lovaglást, úgy fájtak a végére, mint valami öreg maminak. Azt gondolom, nem is vagyok hozzászokva, sok is lehetett a nyeregben töltött idő, azontúl a lábfejem a kengyelben folyton előrecsúszott, a kislábujjam nekinyomódott a lovaglócsizma oldalának... Ezek a dolgok sajnos nem voltak kellemdúsak, ám az élményt nem tudták elvenni: lóháton szabadon az elvarázsolt erdőben!
A doktornő útitársnőnk telefonjával Péter készített rólunk útközben fényképeket, melyek átküldésére a doktornő jókora ígéretet tett. Sajnos ezt azóta sem sikerült teljesíteni, úgyhogy ha találkozik ezzel a beszámolóval, jusson eszébe, hogy azóta is várjuk a fotókat 😉
Visszaérve az udvarba annyi utasítást kaptunk: szálljunk le, hogy ott várakozó gyerekek ülhessenek a lóra és vezessük őket körbe-körbe. Hm. Hát jó. Mindkét láb kivesz a kengyelből, egyik láb átlendít és lecsúsz. Egyenest rá a meglehetőst fájó térdeimre. Egy darabig úgy éreztem, nem tudok rendesen menni, de idővel elmúlt a fájás szerencsére. A lovak nem tűntek túl könnyen irányíthatóaknak (egyébként néha a terepen sem), és inkább legelni szerettek volna. A szülők meg azt gondolták, mi itt dolgozunk a lovardában, és ehhez kapcsolódó kérdésekkel éltek felénk. Körbevezettük a lovacskákat gyerekekkel a hátukon. Lehet, hogy kicsit megállt az ütő néhány szülőben, mikor közöltem: most csinálok ilyet életemben először 😉
Az egyik ló lábáról útközben leesett egy patkó, ezt Peti és én megkaptuk emlékbe. Fejenként 8000 Ft-ot fizettünk ezért a remek élményért, ami a mai világban meglehetősen kevésnek számít. Benyomtunk Véletlennek és Lopakodónak a szájába 1-1 répát, megvakirgásztuk a cipőtolvaj ebet, majd búcsút vettünk és hazaballagtunk.

Reggel Petit az alábbi versikével köszöntöttem:
"Születésed napjára virradt ma az Őrség,
Legyen életed része ezután is bőség.
És ha életed egét fenyegeti hőség,
Itt vagyok én: a napernyőség!
Csodás legyen hát a születésed napja,
Az ajándékot az ünnepelt lovaglás után kapja."

Így aztán most, hogy hazaértünk, és minimál kajával és kávéval kiültünk az udvarra (ahol az asztalon ott várta Petit Lívia és Kálmán rettentő kedves üzenete: egy kis szülinapi gratuláció), én is előrukkoltam az ajcsikkal, és felköszöntöttem kedvesemet 💗
Ebédkére tésztát ettünk idehaza, aztán ledőltünk kicsit, és fél 5-ig szundikáltunk. Elgurultam boltba, utána pedig kimentem futni egyet kedves ösvényemre: a zöld jelzésen fel az Ispánk előtti pihenőhelyig. Folyamatosan végigfutottam még az emelkedőket is, nagyon jól ment! 2 nyuszit meg is riasztottam: roppantul örültem az állatkák látványának! A pihenőnél megálltam kicsit, hogy a térképet tanulmányozva eltöprengjek rajta: merre fussak haza. A reggeli lovaslástól ihletet kaptam: vonzott a régi vasúti töltés, de az erdőben kanyargó lovaglóösvények is, viszont utóbbi útvonalunkat nem tudtam utólag megfelelőképp rekonstruálni. Úgyhogy végül vissza lefutottam, és az Ispánki-patak mellett egy darabon elfutottam egy lovaglóösvényen. Ahol már túl nagy susnyába vezetett, ott visszafordultam. Aztán még Őrihez közel kanyarodtam el egy másik, jelzetlen ösvényt megnézni, azon újra fel a Disznós-tető közelébe, majd vissza le. Lefelé még 1 óra futás után is úgy tudom érezni időnként (mint most is), hogy kifutnék a világból. Azt éreztem, hogy szépen, egészségesen és boldogan futok a fák közt. Szóval 1 óra nettó futóidőm volt, és olyan 7 km lehetett dimben-dombon át. Igen élvezetes volt!!
Este megbontottuk a szabadulópaklit, amit Peti kapott tőlem ajcsiba. Amikor már a csomagoláson feltüntetett becsült játékidőt duplán túlléptük (=2 óra), úgy döntöttünk, félbehagyjuk, és másnap befejezzük.
Csodás nap volt a mai: élménydús, mozgásos, természetközeli! 

augusztus 26. (szerda) - VADÁSA-TÓ, BÚCSÚRÉTES

Peti már napok óta Eszti-féle rétesre csorgatta a nyálát. Ma volt az utolsó esélyünk rá: d.u. ugyanis volt piac Őrin, és tudva tudtuk, hogy Eszti ott fogja árulni a réteseit. A piac d.u. 4-kor kezdődik, és úgy tudtuk, 7-ig tart, a rétesek pedig 3 előtt nem lesznek készen. Szóval eléggé ment a matek: hogy menjünk el úgy strandolni a Vadása-tóra, hogy réteshez is jussunk?
No mindenesetre az lett, hogy a már ismert úton eltekertünk a Vadásához: Ispánk, zöld jelzés, aszfalt, erdei kavicsos út, Viszák, Őrimagyarósd, Vadása. 

úton-útfélen (fotó: K. Peti)

Mivel a másik tó holléte piszkálta a fantáziánkat, megpróbáltuk a csobbanás előtt megpillantani azt. A Malomgát tanösvényt követve bukkantunk rá: teljesen körbekerítve vagyon. Peti aztán utánaolvasott: magántó. A tanösvény viszont tök szép részen visz, szerintem ajánlott megnézni. Van benne cuki fahíd is a Magyarósdi-patakon. Egyébként a tanösvény neve arra utal, hogy régen, amikor még a Magyarósdi-patakon jóval több víz folyt, malmokat telepítettek rá. A tanösvényen információs táblák is találhatók, a végén pedig egy földvár van, amit mi kihagytunk. 

híd a Magyarósdi-patakon

Az őrimagyarósdi mini boltocskában beszereztük ebédkénket, majd a helyi játszótér padján elfogyasztottuk. Utána játszottunk némelyik játékon, majd visszatekertünk a Vadásához, ahol az ebédkét megfejeltük palacsintával, rétessel és kávéval. Aztán megvettük a belépőt a strandra, és becsekkoltunk. Fürcsiztünk, Peti csukafejest ugrált, száradtunk.
Felhívtam aztán Esztit: ugyan mondja már meg, mennyi rétese van még a piacon? A készlet kb. 3/4-ét lestoppoltuk és 6 felé ígértük magunkat. Így aztán összekaptuk a motyót, és tepertünk vissza Őribe szintén a bejárt útvonalon: Hegyhátszentjakab, Szaknyér, erdei úton át Kisrákosra, majd Pankasz, Nagyrákos és Őri. 6 előtt picivel érkeztünk: már csak a nekünk becsomagolt 7 db rétes (1 túrós-barackos, 3 túrós-meggyes, 3 tökös-mákos) várt ott. Nagyon-nagyon megköszöntük, hogy megvártak, és kicsit elbeszélgettünk Esztivel. Utána hazatoltuk a bicikliket, és én kizárólag rétest vacsiztam. Nyam-nyam!! A napot a szabadulós kártyajáték befejezésével zártuk. 

augusztus 27. (csütörtök) - VISZLÁT, ŐRSÉG - ÜDV, BALATONFELVIDÉK!

Nagyjából 11-ig tartott, míg összeszedtük a motyónkat és a bringákra kötöztük. Kedves szállásadóink már korábban elköszöntek tőlünk, mondván, hogy mennek ügyintézni. Így az ajándék borukat egy kis üzenet társaságában otthagytuk az asztalon. 

búcsúpuszi (fotó: K. Peti)

Azért egyből nem távoztunk Őriről, mert először elmentünk a Műv.házba megnézni a Szikszay Edit-féle néprajzi gyűjteményt. Szikszay Edit tanárnő volt, aki anno Líviát is tanította. A sötét korszakban kitalálták, hogy német nyelvtudása miatt kém, és Szibériába száműzték. 7 évet töltött ott... Hazajött. És gyűjtött. Ezt a gyűjteményt néztük most meg. És bár sem Peti, sem én nem vagyunk túl népies beállítottságúak, ez a kiállítás mégis meglehetőst lekötött mindkettőnket. Sajnos nem tudtuk végignézni rendesen, mert "a vonat nem vár". Még átugrottunk a Nemzeti Park boltjába ajándékokért és prospektusokért, aztán eltepertünk a vasútra, hogy aztán majd 20 perc késéssel szálljunk fel a Ljubljanából érkező Göcsej IC-ra, amivel csupán Ukkig megyünk, mivel még 2 napot kerekezünk a Balatonfelvidéken... De ez már egy másik történet, nem az Őrség 😁

Az Őrség fantasztikus volt. Legközelebb még többmindent kell megnézni! Imádtuk az idei nyaralásunkat! 😁💖

I love Őri (fotó: K. Peti)

/Vége./

őSRégi élmények I.

2 nagyszerű hetet töltöttünk idén az Őrségben egyvégtében. Vásároltam egy helyi füzetkét és tollacskát, és menet közben megörökítettem élményeinket ebben az Élménynaplónak keresztelt ironban. Eme élménynapló tartalmát digitalizálom ezúton most, itt-ott kicsit kibővítve, átalakítva, de élménytartalmában legfeljebb is csak dúsabban, megkurtítva nem. Olyan szép és csodás "nyaralás" volt, hogy megosztom veletek, hátha valaki ihletet nyer általa 😊

Élménynapló

2020. 08. 13-27.

Őrség

"augusztus 13. (csütörtök) - ÉRKEZÉS

A Göcsej IC fél 3 felé begördült velünk Zalaegerszegre. Príma kis vonat, és mivel bringákkal utaztunk, a legmodernebb kocsiban volt helyünk. Az utat számomra némileg árnyékolta a bal alsó hasi görcsöm (mint vadiúj ismerős), de egyébként meglehetőst elégedettek voltunk az úttal.
Zalaegerszegen gurulni kezdtünk irányba. Megálltunk egy remek kis beülős helynél egy kávéra: az volt a Fészek. Megtaláltuk aztán a Bubbles közmosodát is, és az olajipari múzeum útbaigazító táblát (melyet egy másik napon terveztünk meglátogatni).
Zalaegerszeg után Teskándon rátértünk a Zala-völgyi bringaútra, amit felettébb elsőosztályúnak találtunk. Egykori vasúti nyomvonalat aszfaltoztak le, ami Zalalövőig a Zala folyó mentén fut. Csudira tetszett! Kár, hogy tovább nem tart: Zalalövőtől Őriszentpéterig az autóúton kell tekerni, de teljesen kibírható.
Szálláshelyünkre, a Kemencés Kuckóba >18 órakor érkeztünk igencsak kimelegedve a jó időtől. Szállásadó bácsinkkal, Kálmánnal már a ház előtt összetalálkoztunk: mosolyráncos szemei és széles mosolya sok jóval kecsegtetett. Hamarost már az udvari fedett pad-asztalos kiülőnél találtuk magunkat szállásadó nénink, Lívia, valamint néhány kupica pálinka társaságában, és együtt próbáltunk dűlőre jutni a SZÉP kártyás fizetés ismeretlen világában - végül sikerrel járva.
Beköltöztünk a kis Kuckóba, mely 2 hétig az otthonunk volt, és mely szó szerint kuckó: a mindössze 2 helyiségre osztott házikóban egy légtérben találjuk a mini konyhasarkot, az étkezőasztalt, az ágyat és egy kanapét, valamint ruhásszekrényt és egy búboskemencét. Ezeken kívül egy pici fürdőszobát is kialakítottak a csinosan felújított kis házban. 

Kemencés Kuckó (fotó: K. Peti)

augusztus 14. (péntek) - ISMERKEDÉS

Ráérősen keltünk: ma csak nyugodalmasan ismerkedni fogunk a településsel, ahol 2 hetet tervezünk eltölteni. Késő d.e. sétáltunk egyet: megnéztük a Zalát, mely meglepően picinek bizonyult, a buszpályaudvart, a piacteret, a Malom nevű kulturális épületet, az Őrségi Nemzeti Park látogatóközpontját, ahol a kis helyi kiállítást is áttanulmányoztuk. Az utcán összetalálkoztunk kedves szállásadóinkkal, akik még útbaigazítottak minket néhány dolog tekintetében, majd boltoltunk és vettünk végre egy darab dinnyét is! Otthoni ebédke után szunyókáltunk egyet 😊
Este még az Alszeren - ahol laktunk - is sétáltunk egyet. Egy kedves öreg rozoga kutyus kísérőnkké szegődött egy rövid szakaszra. Megnéztünk egy kavicsos utat, hogy merre vezet, mely szintben keresztezte a Zalát, de berakott köveken száraz lábbal át lehetett kelni. 

egy a számtalan csodazöld őrségi rét közül

augusztus 15. (szombat) - SZENTGOTTHÁRD, HÁRSAS-TÓ

Az Őrségbe látogató aktív turisták számára 7 db biciklis körtúrát találtak ki, melyekhez külön kiadvány is készült vázlatos térképpel. A körök közül kiszemeltük a Szentgotthárd felé menő karikát (6. sz.), mely 34 km hosszú volt a papír szerint. Mi azért kibővítettük, s így lett az útvonalunk Alszer - Templomszer - Szalafő - Farkasfa - Hársas-tó - Máriaújfalu - Szentgotthárd - Máriaújfalu - erdei út - Kondorfa - Őriszentpéter. Remek kis kör!! Élvezettel tekertük végig. Kedvencem a Szalafő és Farkasfa közötti szakasz volt: erdőben fák között a minimál forgalmú úton... Mmm! Tetszett a Máriaújfalun átvezető Kis utcai rész is. Sietnünk kellett odafelé, mert a horgászbolt, ahol Peti csontit és horgászjegyet kívánt venni, délben bezárt. Kicsit necces volt, hogy odaérünk-e, de fél órával zárás előtt ott voltunk.
Szentgotthárdon egy kicsit körülnéztünk. A kastélypark csinos. A kastély tetszett, bár némileg felújítás után sír. Jókora borulás jött északról, de nekünk csak egy kicsi esőt kellett kibekkelnünk egy fedett biciklitárolóban.
Enni valahol valami egyszerűt és mosodát keresni: ezen célokból kezdtük meg elképesztő kurflizásunkat a városban. A Széchenyi u. 1. házszám kutatása alaposan kivett bennünket - elvileg itt volt egy mosoda, gyakorlatilag szerintem elvitték az UFO-k ezt a címet. Nem létezett. Kellő mennyiségű keresgélés után - melynek során az erősen megnövekedett teljesítményű Rába folyó sárosan csabdosó hullámait is megszemléltük - a Rézi Vendéglő mellett voksoltunk. Pizzát ettünk volna, de mivel sokat kellett volna várni rá, más étket választottunk. A maradékot elvittük "holnapi vacsora" címszóval.
Az idő újra kiderült. Visszafelé megálltunk a pazar szépségű Hársas-tónál, hogy Peti megnézze horgász szemeivel, illetve hogy egyet csobbanjunk benne óhajom szerint. A tó elképesztően bájos, és alig volt ott ember! A mellette lévő oldalból mindenfelé vizek igyekeztek a tóba a nemrégi nagy esőt hirdetve. Az emberek a parton is vízben jártak gyalog és biciklivel, a vízzel borított füvön remekül lehetett mezítláb tapicskolni. Még a tóparti pad-asztalokról is közvetlenül a tóba lehetett lábat lógatni. Van itt egy kis strandrész, úgyhogy ott mi is lemálháztunk, és végre meg tudtam ejteni az idei év első tóba merülését! Mennyei volt! Nem maradtunk túl sokáig, de az csodás volt! Átöltöztünk, majd elindultunk haza.

a csinos Hársas-tó

Utunk kisvártatva az erdei szakaszra lépett, ahol kaviccsal szórt nyomvonal vezetett. Ment le a Nap, közben vízerek csordogáltak a lejtős keréknyomokban, melyek fölé ívben borultak a fák: oly szépségek voltak ezek, hogy fotózni is kellett. A szakasz érdekessége és kalandja a "darazsas erdészház" volt. A fák közt feltűnt egy elég formásnak tűnő faház, így odakanyarodtunk, hogy jobban megnézzük. Én a bringámat a ház mellett álló fának támasztottam, Peti hamarosan a sajátját a törzs másik oldalának. ... Nem is oly sokára rádöbbentem, hogy nagy hibát követtem el, ugyanis a bringát egy olyan odvas fának tettem, amiben darazsak lakoztak. Akik pediglen hamar úgy érezték, betolakodó jött, így máris gyorsan körülrajzották a bringámat... Petiét még csak alig, így ő el tudta venni azt, én viszont tanácstalanul néztem az enyémet... A darazsak (akik talán lódarazsak voltak) dühösen dongtak a kis biciklim körül... Végül ez lett a megoldás: felvettem Peti esőkabátját, kapucnit a fejemre, sisakot rá, az ujjaimat behúztam a kabát ujjába, majd egy hosszú fadarabbal feldöntöttem a biciklimet. Vártam picit, majd egy biztonságosabbnak tűnő irányból guggolásban lassan közelítettem a bringát. Elértem, elmarkoltam a kormányt, majd lassan vonszolni kezdtem magam felé. Mikor már elég távolra vontattam a darazsaktól, felállítottam és gyorsan távoztunk. Nem csíptek meg 😅 Elég para volt egyébként!

a "darazsas erdei házikó"

Ezen a szakaszon két gyönyörű szarvast is láttunk, de lefotózni nem sikerült őket, mert a vizes fékek igen hangosan funkcionáltak, szarvaskákat pedig elijesztette a hang.
Hamarosan aszfaltra értünk, majd Kondorfa jött. Előtte megolvastuk az Őrségi Nemzeti Park tájékoztató tábláját a legeltetésről és gyepek fenntartásáról, és tisztes távolból megszemléltünk néhány bölényt. Kondorfa után is kellemes úton haladtunk, megálltunk egy út menti fakupacnál egyet szusszanni, majd visongva suhantam le egy patakvölgybe, hogy aztán elszörnyedve sikítsak az előttünk álló gigantikus emelkedő látványától (tipikus Őrség!). Őrire érve átsuhantunk Kovácsszeren, és bágyadtam haza is értünk.
Észlelések:

• az Őrség csupa dimb és domb: a jól megérdemelt gurulásokat munkaigényes emelkedők váltják. Mindez falun belül is igaz, a falubike-oknak nincs könnyű dolguk!
• több a rét és a legelő jóval, mint a szántó - ez az én szememnek felettébb kellemdús látvány! Oly sok gyönyörű csupavirág rétet láttunk!
• sok a fenyves. Feltűnően.

Gyönyörű részeken tekertünk ma! Igazán élvezetes tekergés volt, 10 pontos ez a 6. sz. bringatúra útvonal!

Tour de Őrség :-)

augusztus 16. (vasárnap) - SZŐCE, LÁPRÉT + VADÁSA-TÓ

Ma a 4. sz. bringatúra útvonalnak vágtunk neki, hogy megnézzük az érdekesnek ígérkező szőcei láprétet, valamint a szép Vadása-tavat. A 4. túra 38 km hosszú, útvonala: Őri - Ispánk - Viszák - Őrimagyarósd - Szőce - Hegyhátszentjakab - Szaknyér - Kisrákos - Pankasz - Nagyrákos - Őri.
Jóval dél után indultunk el a körre, mivel előtte merítettünk a kultúra táljából is: lementünk a Malomba. Ez a régi malom, mely ma amolyan kultúrtérként funkcionál: most épp a Hétrétország Fesztivál otthona volt. Volt itt koncert, fotó- és szoborkiállítás, különféle előadások pl. pantomim, homokszobrász, valamint filmvetítés stb. Egy-egy rétes és limonádé mellett megkíséreltük átnézni a programokat, de szinte elvesztünk a bőségben. Végül vettünk jegyet koncertre, meg foglaltunk helyet ingyenes előadásra ("pantomimos pisztráng"), megnéztük a helyi kiállításokat, majd megérdeklődtük az Aktív Magyarország képviselőitől, hogy hogy mennek feléjük a programok. Közben azok lelkesen fotóztak minket a strandjuknál :-) Ők szerveznek pl. lepkészetet is (éjjelit/nappalit) - pontosabban nem is ők, hanem a NP munkatársa -, amire elmennénk majd.
Kezdtek összecsapni a fejünk felett a Programok Hullámai. Túl sokmindent akartunk, túl sok programötletünk volt: legyen alapos körülnézős sok biciklizés, legyen túrázás, nekem erdei terepfutás, Petinek horgászat, kóstoljunk helyi finomságokat, menjünk el Őrin a helyi termékek piacára, és ott vannak a Nyitott Porták.... És még sok egyéb, nem sorolom tovább.
Szóval a Malmozás után aztán elindultunk. Áttekertünk Ispánkra, ami egy nagyon cuki apró falu. Az Óriáspalacsintázó helyen kívül meglehetőst néptelennek tűnt. Peti észrevette, de én nem, hogy hol van a helyi kézműves csokis (Ízrestaurátor). Átgurultunk Ispánkon, majd kavicsos széles úton értük el az aszfaltot, hogy aztán azon alig valamit haladva újra kavicsosra térjünk le. 

úton, útfélen (fotó: K. Peti)

Ez egy egész hosszú kellemesen bringázható szakasz volt, melynek Viszák előtt az aszfalt vetett véget. Már kezdtünk éhesek lenni, de nem nézett ki úgy a kis Viszák, mintha a kocsmán kívül nyitva lett volna más is. Továbbgurultunk Őrimagyarósdra, mely már egyel nagyobb település. Itt már a Vadása-tó és Szőce (láp) is ki van táblázva, de a mi utunk még egy kicsit másfelé visz: északra Nádasd felé, majd egy darab után el jobbra a sárga turistajelen, megintcsak kavicsos úton. Megálltunk kicsit, amikor is Peti kiszúrta, hogy egy kis állatka kukucskál ki a fűből, majd vissza is húzódik ijedten. Majd újra kikukkantott, és mint bátorságát összeszedve átfutott előttünk az út túloldalára. Igen jó fej volt! Lehet, hogy menyét volt, nem tudnám biztosra mondani. Hosszú testű, alacsony, fürge kis állatka volt. Továbbgurulva kibukkantunk aztán a láprétnél, mely mellett ott áll a Lápok Háza nevű látogatóközpont, ahová berongyoltunk hamar valami ehetőt nézni. Csakhogy csupán rágcsálnivalókat árultak - mindegy, jöhet! Elrágcsáltuk az udvaron lévő fedett pad-asztaloknál, főztünk egy kávét a remek piros úti kávéfőzőnkön, majd a bringákat lekötve elballagtunk a láprét tanösvény kezdőpontjához. Errefelé van a délebbre lévő Borostyán-tavat is tápláló Szőcei-patak eredése. A láprét kaszálására minden évben kaszálótábort szerveznek, a tábor sátrai épp állottak ottjártunk idején. Így a láprét nagy része épp le volt kaszálva. A lápon fapallón lehet végigsétálni, információs táblákat olvasva közben. 

Szőce, láprét tanösvény

Nagy örömömre az egyik helyen Peti felfedezte a rovaremésztő növény, a kereklevelű harmatfű néhány meglapuló apró egyedét, melyet jól le is fotóztam.

kereklevelű harmatfű Szőcén

A tanösvény egy rövid szakaszon erdei ösvényen halad, egyébként pedig fapallókon. Aranyos és érdekes, megnézésre ajánlatos. A végén a Szőcei-patakot is keresztezzük, melynek vize gyönyörű tiszta, csendes és sima... A kiírás szerint olyannyira tiszta, hogy szabad szemmel látható gerinctelenek is szép számmal élnek benne. Elvarázsolt ez a rész...! 

varázslat a Szőcei-pataknál

A Lápok Házánál felnyergeltünk, és gurultunk tovább. Egész hamar a Vadása-tóhoz értünk. Itt aztán volt nép bőven, elég felkapott egy hely. Ennek ellenére megálltunk, mert ennünk is kellett valamit, ezen kívül Peti szeretett volna a tó hátuljánál hesszelni. A tó körül fut a Rókalyuk tanösvény, melyen haladva remekül átélhető a tó hátsó, vadregényes fertálya. Nedves, burjánzó vegetáció sok páfránnyal. A Rókalyuk-forrásból víz csörgedez elő. Tök szuper ez a rész! Csak most épp akad néhány szúnyog. A tó hátsó része egy gáttal lerekesztett hányad, vélhetősen pecázásra való (amellett, hogy ez a befolyó patak hordalékfogó része). A hátsó bejáraton keresztül besétáltunk a strand területére, majd beültünk kicsit lábat lógatni egy stégről. Igen jól esett!
Továbbindultunk, átgurultunk Hegyhátszentjakabon, majd egy rendkívül szűk és nem túl jó minőségű kis úton átjutottunk Szaknyérbe. Ez egy igen apró falu. Eztán erdei úton - melynek egy szakasza elég sáros volt, mivel eddig minden nap esett az eső, mióta itt vagyunk - értünk át Kisrákosra. Útközben teljesítménytúra ellenőrzőpontokat találtunk, természetesen elhagyatva. Peti mondta, hogy valami bringás TT volt nemrég.
Kisrákosról legurultunk Pankaszra, majd Nagyrákosnál az én ötletem nyomán megkíséreltünk a zöld sáv turistajelzésen átjutni Őribe. Azt gondoltam az Őriben látott szakasz alapján, bringával járható lehet. Tévedtem. Full sáros földút volt, úgyhogy egy darab után inkább visszafordultunk, amíg még legalább forgott a kerekünk. Láttunk egy őzet is!
Őri előtt megnéztük megint a Zalát, és meglepve észleltük, hogy a vízszint bizony 2 nap alatt jelentősen megnőtt. Olyannyira, hogy átkelni sem tudtunk már rajta (legalábbis ha a bringákat nem akartunk túlzottan megmártani a vízben), így mentünk haza a hosszabb úton.
Remek kis bringás karika volt ez a mai is!! 😁

Vadása-tó hátulról (fotó: K. Peti)

/Folyt. köv./

2014-es Szilveszterünk a Nyugat-Dunántúlon

A 2014-es Szilveszterünk előbb kezdődött, mint a 2013-as. Akkor ugyanis (szokás szerint) az utolsó pillanatban fogtunk hozzá a szálláskeresésnek, így bukkantunk rá a Kőszegi-hegységben lévő Stájer-házak erdei iskolára. A hely minden szempontból idillinek tűnt: távol mindentől, az erdő közepén, ráadásul kiadó szállással. Igen ám, de foglalt volt Szilveszterre, így aktuális gondunkat ez nem oldotta meg. De mi nem hagytuk annyiban: a jövőre gondolván már 2013 decemberében lefoglaltuk a helyet a 2014. évi Szilveszterre. Innentől kezdve egész 2014-ben megnyugvással gondoltunk az év végére, tervezgettük a kalandos évzárást, s örültünk, hogy végre nem kell az utolsó pillanatban keresgélnünk. Eltelt a karácsony, a vége felé megjött a hó is, mi pedig dörzsöltük a tenyerünket, hogy majd mennyire jó lesz nekünk. A hófellegek azonban nem csak az eget, hanem a mi kilátásainkat is borúsabbá tették, a Kőszegi-hegységben ugyanis annyit hullajtottak magukból, hogy az erdei iskola gondnoka nem vállalta a szállás megközelítését és előkészítését részünkre. Nem mondhatnám, hogy békés beletörődéssel fogadtuk ezt a hírt - egyetlen nappal az indulás előtt kereshettünk új szállást. Megrohamoztuk hát újra a szálláskereső honlapokat, illetve az ilyen-olyan személyes összeköttetéseket, de a potenciális jelöltek mind vagy drágák voltak, vagy foglaltak. Kivéve az őrimagyarósdi Véngesztenye Vendégházat. Gyors egyeztetések után szerencsére le tudtuk foglalni ezt a helyet, amely honlapja és a tulajokkal való beszélgetés alapján is ideális választásnak tűnt. Az eredetileg kiszemelt régió, a Kőszegi-hegység helyett ugyan az Őrségbe kellett mennünk, ahol már a többségünk járt, de sebaj, ezt az apró kompromisszumot meghoztuk, meg hát kocsival minimum egy kőszegi-hegységi napot így is tudtunk tervezni.

Megindultunk hát az ország középső régióiból két autóval, s az embereket fokozatosan összeszedve Peti és Csaba sofőrködésével dec. 30-án, dél körül értünk Őrimagyarósdra. Érkezésünkkor először azt hittük, célt tévesztettünk, de kiderült, hogy tényleg egy miniarborétumhoz fogható kert tartozik a házhoz, rengeteg örökzölddel, aránylag idős fákkal. Bent családias hangulatú berendezés, cserépkályha melege, és a korábban érkező Csaba-féle csapat kipakolt elemózsiái vártak minket. 

Kicsit túllőttünk a célon (fotó: Zsolti)

Az indokolatlan mennyiségű étel, majd a szintén diverz pálinkaarzenál rövid mintavételezése után pár km-es sétára indultunk Őrimagyarósd környékére, hogy kicsit megmozgassuk a kocsiban elgémberedett tagjainkat. Egymástól függetlenül megkérdezett falubeliek is kibökték a tanösvény szót, így a helyes útvonal megtudakolása után arra, vagyis a Vadása-tó felé indultunk. A tó környéke egy átlagos, kissé retró üdülőövezet, néhány bungalóval, büfével, de az egész igen kihalt volt a hideg, havas december végén. A tóparton minimalista játszóteret is találni, ezt leányaink azonnal ki is próbálták.

Vadása-tó (fotó: Zsolti)

Vadása-tó (fotó: Zsolt)

(fotó: Zsolti)

A romos kempingházak mellett elhaladva a tanösvény egy újabb, szintén duzzasztott tóhoz vitt. Sőt, a patak vonalában több tó is követte egymást, és ezek számomra jóval tetszetősebbek voltak, mesterséges eredetük ellenére ugyanis a természet szemlátomást sikeresebben hódította vissza őket, mint a Vadása-tavat. Több információs tábla is szólt a terület élővilágáról, vidracsapást találtunk is. A Magyarósdi-patak mentén sétáltunk tovább a tanösvényen kellemes tempóban a következő állomásig, ahol egy földvár maradványaival, annak történetével, valamint egy hagyományos fajtákat őrző gyümölcsöskerttel ismerkedhettünk. Sajnos itt már sötétedett, így nem terveztük hosszasra maradásunkat. Az ösvény visszavitt a faluba, s nem sokára már a szállásunkon melegedhettünk.

Az éjszaka folyamán -10 fok alá ment a hőmérséklet, így a kora reggeli induláskor hamar arcunkra fagyott a mosoly, pedig csak a kocsiba kellett beszállni. Úgy terveztük, megfizetünk a Sorsnak, hogy lemaradtunk a kőszegi-hegységi szállásról, és csak azért is odamegyünk. Úticélnak Velemet tűztük ki, ahonnan majd felhágunk az Írott-kőre, onnan meg majd ahogy alakul. Az utastér bágyasztó melegében, félkómásan érkeztünk a helyszínre, ahol igen hamar megjött a kedvünk az induláshoz. A tájat ugyanis itt még az őrséginél is vastagabb hótakaró fedte, felette pedig kéklett az ég, ragyogott a nap - amolyan igazi, tiszta, száraz, téli hideg volt. Én nem is tudtam már felidézni, mikor túráztam ennyire szép télben. Rövid öltözködés és pakolászás során mindenki felmérte, mit érdemes magára venni a túra során, majd az útvonal finomhangolása következett. Az Írott-kőre való feljutás a P turistajelzésen tűnt a legjobbnak - el is indultunk rajta. Előbb Velem falut (jó hangulata van a közepén végigfolyó patakkal és a sok fenyővel), majd azt elhagyva a havas erdőt csodáltuk. Könnyűnek nem neveztem volna a haladást a 20 centis hóban, ráadásul a turistaút folyamatosan emelkedett, így hamar megváltunk külső rétegeinktől, s a valószínűleg még mindig -10 - -5 fok körüli hőmérsékletben egyetlen polár is elegendőnek bizonyult.

(fotó: Attila)

(fotó: Zsolti)

(fotó: Zsolti)

Ahogy kanyarogtunk egyre feljebb és feljebb, szétszakadozott a csapatunk, ki-ki egyéni vagy páros tempójának megfelelően rótta a kilométereket. Mi Dórival talán akkor kerültünk a sereghajtó pozíciójába végérvényesen, amikor, már a csúcstól kb. 1 km-re, egy fenyőcsoportban meghallottuk a búbos cinegék jellegzetes, "zsezsegő" hangját. Egyik kedvenc madarunk lévén, egy jó ideig szó sem lehetett a továbbhaladásról, ehelyett kézközelbe kerültek a távcsövek és a fényképezők, s vártuk, hogy a madarak kíváncsiságuknak engedve megmutassák magukat.

Búbos cinege (fotó: Dóri)

Jöttek is, a magas lucok alsóbb ágaira is merészkedtek, bár 10 méternél közelebbre nem jöttek. Jó negyed órát biztos eltöltöttünk a búbos cinkékkel, ekkor már fázni kezdtem és indítványoztam az indulást. Szerencsére itt is meredek emelkedőn folytatódott az út, így nem tartott soká, míg visszafűtöttük a kihűlni készülő testünket és ruháinkat.

(fotó: Attila)

Egy két kanyar, majd bujkálás a havas fenyők közt, és már fenn is voltunk az Írott-kőn. Az Árpád-kilátó melletti padasztalokon társaink már az elemózsiát bontogatták. Szerencsére még csak bontogatták, elég jó tempót hozunk az utolsó pár száz méteren ahhoz, hogy ne maradjunk le semmi lényegesről. Bejglik, szendvicsek, termoszok, laposüvegek kerültek elő, mi pedig pótoltuk az energiaveszteséget. Aztán ahogy az elsődleges szükségleteink kielégítést nyertek, átengedtünk cselekvéseink irányítását a kíváncsiságunknak, amely előbb vagy utóbb mindegyikünket a kilátóba hajtott.

(fotó: Zsolt)

(fotó: Zsolti)

(fotó: Zsolti)

(fotó: Zsolti)

Fentről elképesztő kilátás tárult a szemünk elé: töretlenül sütött a nap a havas táj fölött, a távolban az alacsonyabb régiók ködéből kiemelkedett a Schneeberg és az Alpok egyéb magaslatai. A kék égen ugyan megjelentek nyugat felől az első felhők, de ennek a fotós hajlamúak csak örültek, szép felhőfotókat készíthettünk.

Írott-kő (fotó: Attila)

Vészesen elszaladt az idő ebben a pompás környezetben, háromnegyed órára nyúlt a pihenőnk, és a hideg egy újabb szempontként jelentkezett, ami elindulásra ösztökélt a hosszúra tervezett úton kívül. A K és a Z közös jelzése, ami ezen a szakaszon a "Vasfüggöny turistaút" nevet viseli, volt az, amit követtünk. Számomra meglepő módon egyre több túrázó és futó jött velünk szemben, nem gondoltam, hogy ennyire népszerű célpont az év utolsó napján az Írott-kő. Sok túrázó kutyáját is megörvendeztette egy (ember-)térdig érő hóban való túrázással, ebbarát leánytársaink nem kis örömére. Itt találkoztunk Ági ismerősével, a vonatkozó OKT szakasz teljesítését épp ekkorra időzítő Petivel, akivel az év végi programunk félig-meddig történő összehangolása nem kis szervezőmunkát igényelt, de végül is létrejött, csak nem most. :) Mi ugyanis haladtunk tovább lefelé, ő pedig ellenkező irányban, hogy aztán Velemben újra lássuk egymást, csak ezt ekkor még nem mertük ennyire biztosan állítani. Tehát haladtunk lefelé, továbbra is szép, nagy hóban, szemben pedig csak jöttek és jöttek az emberek és a kutyák, s egy idő után arra eszméltünk, hogy eggyel kevesebb kutya búcsúzott el tőlünk, mint akivel találkoztunk, a differenciát jelentő lény pedig folyamatosan körülöttünk ólálkodik. Eleinte bíztunk abban, hogy csak alkalmi partnernek gondol minket, aztán, ha megunt, akkor elmegy a gazdi után, de rá kellett jönnünk, az eb nem ura helyzetének, hanem valószínűleg kölcsönösen elvesztették egymást a gazdival. A fajtáját (hozzá nem értő lévén) nem tudom megmondani, ennek ellenére mégis mélyen beleivódott az emlékezetembe a kinézete, ugyanis - párját ritkítóan csúnya fejet köszönhetett a felmenőinek. Visszataszító ábrázata ellenére igen nagy becsben tartották, egészséges és ápolt volt, hámmal ellátva, azon kicsi palack, benne két telefonszám - pechünkre ezeket nem vette fel senki, meg nekünk sem volt mindig térerőnk.

A talált eb (fotó: Attila)

Ropogtattuk hát tovább a havat. A Hörmann-forrás mellett már rég elhaladtunk, s igencsak vártuk, hogy a következő kanyarok egyikében feltűnjenek a Stájer-házak. Oda is értünk, s bizony, újra fájdalommal gondoltunk végig, mennyire is jó lett volna itt a Szilveszter, mert tényleg csábítóan szép hely...

Stájer-házak (fotó: Attila)

A Stájer-házak után nem sokára a Vörös-kereszthez értünk, itt van egy kis házikó, és (nagy meglepetésre) egy vörös színű kereszt. Itt telefonáltam Petinek a hollétünkről, mert úgy tűnt, kezdünk késésben lenni. Miután megnyugtattam, hogy nem véradás volt a megállás apropója, indultunk tovább. :) A K háromszöget néztük ki mint potenciálisan legélvezetesebb útvonalat Velem felé, mivel úgy tűnt, ez valami gerincfélén halad. A hullámzó terep ellenére a kilátás és az útvonal "vadregényességi együtthatója" elég alacsony volt: ültetett erdők, fiatalosok, irtások váltakoztak, és egyedül a Kendigről nyílt szép kilátás. Panaszra, persze, így sem volt okunk. Biztosan így vélekedett ebünk is, aki továbbra sem tágított a közelünkből.

(fotó: Dia)

Kilátás a Kendigről (fotó: Attila)

Hamarosan a Hármashatár-hegyen találtuk magunkat, ahol megnéztünk egy-két információs táblát, majd egy fenyők közt vezető, meredek úton szánkáztunk lefelé a KO jelzésen. Ez az út a Szent Vid kápolnához vezetett. Mielőtt azonban odaértünk, két ember szállt ki előttünk egy terepjáróból, s érdeklődtek, nem láttunk-e egy elveszettnek tűnő kutyát. Már hogyne láttunk volna, válaszoltuk, s adtuk is az iránymutatást, hogy mely irányból várható az eb érkezése. Néhány perc múlva pedig gazdi és kutya boldog egymásra találásának lehettünk szem és fültanúi. Szegény kutya, simán elkísért minket egy 10 km-es szakaszon a mély hóban, amely során össze-vissza rohangált körülöttünk, s ha hozzávesszük, hogy valószínűleg oda sem a gazdi hátán jutott el, egy 30 km biztosan volt a lábaiban. Könnyes búcsút vettünk egymástól, majd a Szent Vid kápolna felé folytattuk utunkat. A kápolna igen szép volt, de nem sok időt töltöttünk nála. A fáradtság, éhség és hideg mellett leginkább a kápolna mögött év végi kikapcsolódást kereső gyerekek és felnőttek alkalmi petárdái késztettek indulásra. Menet közben hosszasan fejtegettük, hogy vajon kinek jelenthet kielégülést egy erdei kápolnánál petárdázni.

Szent Vid kápolna (fotó: Attila)

Így jutottunk le Velembe, éppen sötétedésre, ezzel zárult a "fő" Szilveszteri túránk.

Azért volt ez "fő", mert Újév napján nem voltunk már ilyen lendületesek: a cáki pincesor megtekintése után Kőszegre indultunk, ahol váltakozó intenzitású havas eső közepette szétszakadozott csapatokban bolyongtunk a Hétvezér-forrás és a belváros egy borozója közötti területen. A túráról nem sok feljegyzendő maradt. :)

Cáki pincesor (fotó: Zsolti)

Hétvezér-forrás (fotó: Dia)

Nos, így jártuk be a Kőszegi-hegységet, amely (pláne ilyen havas formájában) többünk túratérképén még fehér foltként szerepelt. Ajánljuk mindenki figyelmébe, az Őrségben pedig ugyanígy érdemes meglátogatni Őrimagyarósd látványosságait.