Nagyobb térképre váltás
Úgy esett, hogy múlt szombatra egy nagy-nagy túrát terveztünk Dórival a Visegrádi-hegységbe. Az ötletünk az volt, hogy Pilisszentkeresztről a Zsivány-sziklákat érintve felmászunk Dobogókőre az odavezető rengeteg turistaút valamelyikén, onnan szintén több alternatíva közül választva le Pilisszentlélekre, ahol megcsodáljuk a pálos kolostor romjait, majd le Klastrompusztára, ahol a Leány- és a Legény-barlangot vesszük szemügyre (ki-ki a sajátját, aztán csere), majd a Pilis (mármint a hegy) lábainál szépen bekocogunk Pilisszántóra. S mindezt kb. reggel 9-től délután 4-ig. Nem is teketóriáztunk sokat, szombat reggel elragadott minket a HÉV és vitt egészen Pomázig, ahol éppen elértük a megfelelő távolsági buszt, és fél 10-kor már majszoltuk is a reggelinket Pilisszentkereszt díszes főterén, ott van ugyanis a legközelebb buszmegálló a kék jelzéshez, amin indulni akartunk. A Főváros langyos büdöséből kiérve frissítően hatott a ködös, de tisztább, vagy inkább amolyan kellemes "falusi" levegő (ugye, hogy van ilyen?), még ha kicsit vacogtunk is. Utóbbin persze hamar úrrá lettünk, hiszen Dobogókőig szinte végig emelkedő vezetett, s ennek ráadásul a ránk külön-külön is jellemző lendületes tempóban kezdtünk neki, így az első kilométer után már könnyítenünk kellett az öltözéken. A kéken újabb másfél km múlva, amikor már szinte egyöntetű bükkösben jártunk, jobb kéz felől hatalmas, talán 10-15 m magas sziklatömböket pillantottunk meg, nem volt nehéz rájönni, hogy ezek a Zsivány-sziklák. Néhány (de legalább egy) túrázó a sziklák közül farkasüvöltést imitált, egész jól csinálta, de azért nem vert át minket.
 |
| Zsivány-sziklák alulról |
A látványos sziklacsoportot közelről is szemügyre vettük, a jobb oldali tömb bal alsó részén, egy kis fülkében pókokat, elpusztult ízeltlábúakat és ásványokat vizslattunk. A fotón nem látszik, de a sziklafal és az alatta induló lejtő is nagyon meredek, utóbbi talán 45 fokos (azaz 100%-os) lehet. Dolgunk végeztével elgondolkodtunk, végül is hogyan lenne érdemes innen távozni: lefelé, kockáztatva a meglepően laza talajon és a bőséges bükkavaron való lecsúszást, esetleg felfelé, némi kalandot vállalva felmászni a sziklák tetejére valamely szomszédos tömbök közti hasadékban. Hát persze, hogy az utóbbi vonzott jobban. Nem a fülkétől induló repedést választottuk, hanem a következőt (ezt sajnos éppen takarja a fenti fotón a kép előterében lévő fa, de a következőn látszik).
 |
| Itt másztunk fel |
Alulról teljesen barátságos, kapaszkodásra alkalmas sziklákkal és gyökerekkel kényelmesen ellátott hasadéknak tűnt; nem lesz itt semmi baj - gondoltuk mi. Megkezdtük hát a mászást felfelé, Dóri elöl, én utána. Néhány méter megtétele után jelentkeztek a problémák. Az első az volt, hogy fogódzókból egyáltalán nem volt annyi, mint gondoltuk, ellenben a sziklás aljzat helyett gyakran itt is pontosan ugyanolyan laza talajon kellett haladnunk, mintha lefelé indultunk volna. Csalódásunkat tetézte, hogy az avar nem csupán azért csúszik, mert ez úgy általában a lomberdők száraz, őszi avarjára jellemző, hanem mert félig-meddig meg is van fagyva, kisebb-nagyobb jégdarabok keverednek a levelekkel. Ezt közelről többször is jól láttam, mivel én mentem alul, így a Dóri alatt néha meginduló száraz talaj és avar pontosan rám zúdult. Úgyhogy maradt csak a kapaszkodás a gyökérzetbe és a sziklákba. A hasadék szűkebb részein például terpeszben viszonylag jól meg lehetett kapaszkodni, de az előrejutást mindig meg kellett fontolni. Szép lassan azért feljutottunk a hasadék kb. 3/4-éig, de a neheze csak itt jött, legalább is számomra. Dóri ügyesebben megoldotta a végét egy kicsit avarosabb részen, én viszont egy másik, rövidebbnek tűnő, sziklásabb, de meredekebb utat választottam, mondván, "A kő marad". El is kezdtem keresni a fogásokat, sziklákon, gyökereken, de egyik sem volt olyan stabil, mint hittem. Kezdtem kétségbe esni, és mindennek a tetejébe a szemüvegem is leesett a fejemről, ezért kb. úgy haladtam, hogy azt fél kézzel néha magam elé dobtam 1-1 méterrel, majd utolértem, aztán megint, míg Dóri nem jött segítségemre. Talán egy 50-60 fokos lejtésű részen kapaszkodtam az aljzatra feküdve, és kissé kétségbe esve, mert nem találtam semmi fogást, épp csak egy lábbal és két kézzel tartottam magam, amikor a szikla, amit korábban biztosnak ítéltem, kifordult a lábam alól, nagy robajjal legördült a hasadékba, sok ütközés után, az avarban landolt, majd egy fának csapódva megállt. A szikla sorsát, persze, csak hallottam, ami alapján lett egyfajta sejtésem a túra egy potenciális kimeneteléről. Nagy szerencsémre a másik lábammal még éppen meg tudtam tartani magam valamin, de nem sokáig, mert azt a lábamat teljesen ki kellett nyújtanom, úgy viszont remegésszerűen görcsölni kezdett. Gyorsan tovább kellett tehát másznom kényelmesebb pozícióba. Éppen ekkor megjelent egy férfi a sziklák tetején, mint később kiderült, ő produkálta a farkasordításokat. A fickó fapofával, mint aki minden nap lát 20 ilyet és egyáltalán nem is bánná, bármi történik velem, elkezdett fotózni szerencsétlenségemben. Ezt én egy cinikus "Köszi!!!"-vel honoráltam, mire ő: "Nem téged fotózlak, de ha akarod, rólad is csinálok." De nem akartam, ő pedig kb. ugyanilyen egykedvűséggel továbbállt. Utólag azért megnéztem volna egy fotót magamról, tényleg olyan vészes volt-e a helyzet, mint éreztem. Ott maradtam fotó nélkül, valahogy hason-térden nagy nehezen felmásztam a sziklák tetejére, szerencsére épségben, de kissé stresszesen. Utána a hasadék tetejéről lenézve Vadori "durvállta" (új szó, Google sem ismeri még!) a helyzetet és megállapítottuk, hogy a kelleténél jóval merészebb vállalkozás volt a részünkről ez a mászás, na de miről írnánk most, ha ez nem lett volna?
 |
| Ezen másztunk fel, nem látszik sajnos, hogy mennyire meredek, de az igen, hogy kb. a völgy alján lévő bükkök lombkoronájának magasságában járunk. |
A napi adrenalin adagot mindenesetre megkaptuk, pontosabban előidéztük. A Zsivány-sziklák és a mögötte lévő Hideg-lyuk környéke amúgy igazán gyönyörű! Egy nagy sziklatömbökkel körülvett töbörről van szó, érdemes útba ejteni, ha arra jártok, de a sziklamászással csak óvatosan. :)
 |
| Ő nem a Farkasember, talán Piroska |
 |
| A Zsivány-szikláknál |
 |
| A Zsivány-szikláknál |
Egyre feljebb és feljebb emelkedve folytattuk az utunkat a kéken. Ahogy emelkedtünk, egyre jobban látszott az éjszakai fagy nyoma: a fákat zúzmara borította. Hamarosan felértünk Dobogókőre, ahol az Eötvös Loránd menedékházban egy gigantikus méretű almás pitével és egy pohár forralt borral töltöttünk új erőt magunkba. A csúcsról szerettük volna élvezni a kilátást, ha lett volna, de köd borította a tájat. Helyette a zúzmarás növényzetben gyönyörködtünk.
 |
| Kilátás Dobogókőről |
 |
| Zúz Mara a kerítést sem kímélte |
 |
| Zúzmarás erdő |
 |
| Zúzmarás erdő |
 |
| Zúzmarás erdő |
 |
| Zúzmarás erdő |
 |
| Szederlevél |
 |
| Szederlevél |
A piroson eljutottunk az Ilona-pihenőig, majd a völgybe leereszkedve az első elágazásban bevettünk egy éles jobb kanyart, s haladtunk tovább a piroson. Pedig nem kellett volna. Már jó ideje csak jöttünk és jöttünk, amikor közelíteni kezdtünk valami településhez. Elővettem a térképet, mert úgy emlékeztem, valahol le kell térnünk a pirosról. Néztük, néztük a térképet, míg arcunkra nem fagyott a mosoly. Kiderült ugyanis, hogy kb. 1 órával korábban balra és nem jobbra kellett volna fordulnunk, és akkor Pilisszentléleken lehetnénk, nem pedig Dömösön... Mit is tegyünk? Az idővel sem álltunk jól, így a végcélt Dömösre módosítottuk. A falu szélén még megnéztük az árpád-kori prépostság romjait, kicsit szétnéztünk a Duna-parton, a faluban jól kiröhögtünk egy közlekedési táblát, majd mentünk is haza a Volán Esztergom-budapesti járatával. Jobban belegondolva talán nem is volt akkora baj ez az eltévedés, különben valószínűleg kb. Klastrompusztán esteledett volna ránk.
 |
| A dömösi prépostság romjai |
 |
| A Duna és kanyara |
 |
| Engedtünk a kérésnek :) |
A tévedés bosszantó tényétől eltekintve remek kis túra volt. A Zsivány-sziklák megmászására biztosan sokáig fogunk emlékezni, a zúzmarás erdő pedig igazán szép látványt nyújtott.
Egy kiegészítés a végére, utólag. A túra közben felmerült kérdésként a zúzmaraképződés mechanizmusa, nem tudtuk a választ. A Wikipédia definíciója szerint fagypont alatt a túlhűlt köd felelős érte, és a fajtái közül mi a "durva zúzmarával" találkoztunk.
