Havas Vértes: Szárliget - Várgesztes - Oroszlány

Egész heti mozgáshiány, budapesti bűz és tömeg, valamint stresszes hétköznapok után joggal vártuk a szombatot Dórával, hogy végre rászabaduljunk a természetre. Pont ezen a napon volt a börzsönyi Vulkántúra, kacérkodtunk a részvétel gondolatával, de aztán logisztikai nehézségek miatt nem került rá sor. Helyette a Vértes felé vettük az irány. Szárligetig vettük igénybe a vasutat, ott az állomáson egy potya kékpecséttel gazdagodtunk, majd indultunk a kéken Várgesztes irányába. De mennyire jó is volt végre tiszta, hideg levegőt szippantani! A hőmérséklet fagypont körül lehetett, az eget felhők borították, a tájat pedig hó fedte - ahogy ennek télen lennie kell. (Sajnos ezen körülmények egyike sem kedvezett igazán a fotózásnak, mivel a felhők és a fehér táj silány fényviszonyokat teremtettek, amikkel a masinám nehezen boldogult.)

A vasútállomástól még jó ideig nem értünk be az erdőbe. Előbb a faluban, majd mezőgazdasági területeken haladtunk, aztán a "100-as" autóutat keresztezve a Tatabánya részét képező Csákányospusztára értünk. Csákányospuszta egy régi szórványtelepülés, amely a többi, hazai, apró faluhoz hasonlóan az üdülőteleppé vagy romhalmazzá való átalakulás válaszútja felé tart. Ezen a helyen kedves, általános iskolai emlékeim törtek rám, ugyanis több alkalommal is ide hoztak minket erdei iskolába, azóta viszont nem jártam a területen. Most éppen valami vidám rendezvény előkészületei zajlottak, Mikulásnak és krampuszoknak öltözött alakok tettek-vettek a házak előtt.

Csákányosi erdei iskola

Csákányos után végre erdőbe értünk. Az utolsó házikó előtt egy mutatós tájékoztató tábla hívta fel a figyelmünket az út következő szakaszának látnivalóira, a Mária-szakadékra és természeti értékeire. Tovább haladtunk, egy cserjés-fiatalos mellett. A fiatalosban felugrasztottunk egy őzet. Nem volt messze, ezért vártuk, hogy meneküljön, de nem tette - nem tehette, mert a fiatalos el volt kerítve minden oldala felől, a szerencsétlen állat pedig csak fel-alá futkosott a szűk kalitkájában, néha kétségbeesetten nekiugrott a kerítésnek. Hamar eldöntöttük, hogy segítünk neki, ha tudunk. Valahol, persze, be kellett jönnie az állatnak, de nem láttunk a kerítésen egyelőre semmi hézagot. Már azon voltunk, hogy komolyabban nekiugorjunk a kerítés feszegetésének, amikor észrevettük, hogy egy kidőlt fa ledöntötte a kerítést egy helyen, ott jöhetett be az őz. Sőt, valószínűleg már ki is ment rajta, mert motozását már nem hallottuk. Az őzike tehát megmenekült. :)

Most merre?

Greenpeace

 Mi pedig beértünk a Mária-szakadékba. Itt már kb. 5 centis hó lehetett, kellemesen nehezítve a haladást az oldalra meredeken lejtő, de összességében azért nem túl veszélyes ösvényen. Már többször elmerengtem azon, hogy miért hívják ezt "szakadéknak", hiszen a terep nehézsége nem mérhető pl. a Rám-szakadékhoz, inkább egy mecseki, visegrádi-hegységi vagy mátrai "völgyhöz" hasonló.

Mária-szakadék

Mária-szakadék

Jég és moha

Mária-szakadék

Innen nem messze lettünk figyelmesek a következő jelenségre:

Mi ez???

És miért???

Madzaggal összekötött flakonok feldobálva magas fák tetejére. Ilyet már sokfelé láttam, de egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért csinálja ezeket az, aki csinálja. Feltételezem, nem egyszeri, őrült ötletről van szó, mert ahhoz már túl sok ilyet láttam. De van ennek valami funkciója, van ebben valami poén? Kérem, írja ide, aki tudja!

Pedig...

A szakadéktól búcsúzva a körtvélyesi erdei temetőhöz értünk. Misztikus hely ez az erdőben, amely egykor a környékbeli szórványtelepülések temetkezési helye volt, mára azonban az enyészet kezdi átvenni a hatalmat felette. Egyetlen sírkő előtt láttunk aránylag frissen odahelyezett koszorút, virágokat, a többit már bizonyára nem gondozzák. De talán éppen ezek, az omladozó sírkövek, az alig olvasható, régies feliratok és a kopás miatt nehezen kivehető, de jobban megnézve gyönyörű kőfaragások, vagyis az elmúlás jelei, kölcsönöznek a helynek annyira sajátos hangulatot a természet csendjében.

Apró faragás egy 150 éves sírról

Faragás két gyermek sírjáról

Fába faragott dombormű

Körtvélyesi erdei temető

A temetőben sokáig időztünk, de tovább kellett mennünk, mert hosszú út várt még ránk. A Béla-forrás felé vezető út elágazásánál jobbra tértünk le, a kék csíkkal jelzett műútra. Bal kéz felől sűrű lucfenyves kísért minket, majd egy ad hoc fafeldolgozóhelyen találtuk magunkat.

Innen kb. 2.5 km-nyi, enyhe emelkedőkkel és lejtőkkel is megtűzdelt út visz a Vitányvárhoz. A Vitányvár egy kisebb kiemelkedésen található, fák rejtekében, csak közvetlen közelről vehető észre. A meredek domboldalon felmászva megcsodáltuk a még álló falakat, az ablakokat, a kilátást, majd falatozni kezdtünk.

Vitányvár

Vitányvár

Vitányvár

A Vitányvár után folytatódott a hullámzó, egyszer fel, egyszer lefelé vezető út. A havas erdőben aránylag gyorsan haladtunk, nem vonta el a figyelmünket minden sarkon egy virág, rovar, madár vagy egyéb élőlény. A Szarvas-kút előtt a kék jelzésnek kisebb, pár száz méteres terelését találtuk, de csupán annyi történhetett, hogy a régivel párhuzamosan, néhány tíz méterrel arrébb, egy jobb útra festették fel a kék sávot. A Szarvas-kúthoz vezető ösvény már a régi kéket követi.

Rockenbauer Pál emlékfa

Dóra nyárs(s)al

Szarvas-kút

Egy hosszas ereszkedő után, lendületes tempóban értünk le a Mátyás-pihenőhöz. Éppen akkor ért oda két másik turista-alakulat is, egy pár, illetve egy mérsékelten fiatal korosztályból való vegyescsapat. Utóbbiakkal kutyák is érkeztek, Dóri nem kis örömére. :) Szemügyre vettük a házat, tetszett.

Mátyás-pihenő

Hinta is van

Újabb romantikus retyó

Faszobor

Innen már nem volt messze Várgesztes, ahol egy forralt borral számoltunk, így jó tempóban haladtunk tovább. A Lófő-völgyben azonban valahogy sikerült elkevernünk. Ezen a részen is favágás nyomait lehetett látni, feltételezem, hogy vagy kivágtak valami jelzést mutató fát, vagy jobban kitapostak egy nem irányba mutató ösvényt, de a lényeg az, hogy ott tértünk le balra, ahol nem kellett volna, így egy jó darabig jelzetlen ösvényen haladva értünk Várgesztes északkeleti határába. Itt felismertük a helyzetünket és egy ösvényen leereszkedtünk a faluba, a focipálya mellett találtuk magunkat, ahonnan nem volt nehéz visszatalálni a kékre.

Zsigmond király emlékfa - itt még a kéken voltunk...

... itt már nem

Várgesztes nagyon jó benyomást keltett. Szép, rendezett, tiszta falu, épületek, kertek és közterületek rendben, a kocsma is teljesen korrekt, stílusos, mondhatni modern, ja és OLCSÓ. Az egyetlen bánatunk, hogy a forralt bort az érkezésünk után 5 perccel hozták, így nem azt kértünk, de amúgy érdemes betérni.

Várgesztes

Várgesztes

Talán még akkor is, ha a Gesztesi várban egy még hangulatosabb (bár kicsivel drágább) egység vár ránk, ahol még enni és pecsételni is lehet. Mi ugyan csak a pecsétet próbáltuk, de egy jó hangulatú túrázó csapat éppen akkor fogyasztotta ínycsiklandozó ebédjét, amikor betoppantunk. Némi apróért kilátást is lehet "vásárolni", ez a tetőről elérhető. Összességében a Gesztesi vár is nagyon tetszett, jó benyomással hagytuk el Várgesztes közigazgatási határát.

Gesztesi vár

Dóra a kilátóban

Kilátás a várból

Utunk újra erdőben vezetett, most már a sárgán. A hóborította aljnövényzetből kis, zöld levélcsomók emelkedtek hosszú száron: a babérboroszlán nevű növényt találtuk meg több helyen is. Ez a növény nagyon érdekes elterjedésű, mert a Vértes és a Bakony bükköseiben, gyertyános-tölgyeseiben nem ritka, helyenként egész gyakori, ezeken kívül azonban szinte hiányzik Magyarországról.

Barátkozás a babérboroszlánnal

Babérboroszlán

Az Oroszlányig hátralévő 9 km egyenletesen lejtett, az út pedig szinte egyenesen vitt az erdészet által intenzíven művelt faállományok közt - beszélgetve, gondolkodva gyorsan haladtunk. Egy sűrűbb, fiatalos erdőben szarvasokat és őzeket ugrasztottunk fel, egy nagy agancsú szarvasbika is átfutott előttünk az úton. Az ösvény felfestése itt sem egyezett 100%-ban a térképünkkel, mert a Kaloda-vágás nevű területen, a Bírótemető előtt a sárga nem fordul le balra a valóságban, hanem megy tovább, és a Kőhányásról érkező autóútról balra leágazó mellékútban folytatódik. És ezt nagyon jól teszi, mert előbb egy bányászati múzeum mellett találtuk magunkat, majd a majki remeteség előtt. (Sajnos mindkettő zárva volt, de időnk egyébként is fogytán.) A remeteség előtt egy kb. 150-es csonttollú-csapatot láttunk. Az idei télen inváziójuk van/lesz, az északi országrészben mindenfelé észlelik kisebb-nagyobb csapatait.

Bányászati Múzeum

Csonttollúak

Majki remeteség

A remeteségtől a Kolostor-erdőn keresztül egy műútra visz a sárga, itt csatlakozik a piros sáv jelzéshez. A műúton kényelmesen besétáltunk Oroszlányba, közben a város egy-két látványosságánál is elidőztünk, volt időnk a buszig.

Objektum

Oroszlány, belváros

Magyar lány és Oroszlány

Kiváló túra volt ez egy fárasztó hét után, nem vártuk, hogy ennyire sokszínű élménnyel térünk majd haza. A napból már csak egy valami hiányzott: a fagyoskodás utáni jóízű melegétel. De otthon csúnyán bepótoltuk ezt is. :)

A bejegyzés írása alatt találtam rá számos egyéb túrabeszámolóra kb. azonos útvonalról, ezeket is érdemes megnézni.

Túranapló, Harminchárom, kektura.click.hu, Természetjárók