A Bia 25 nyomvonalán

Néhány héttel ezelőtt azon tanakodtunk, merre kellene a hét végén venni az irányt. A Pest környéki kék szakaszok már mindenkinek megvannak, Zsolti a Börzsönyt javasolta, de az Diának lett volna messze. Addig ötleteltünk, mígnem Diának támadt egy fantasztikus gondolata: mi lenne, ha a Bia 25 teljesítménytúra útvonalát követnénk! A túrabeszámolókat olvasva remek útvonalú, könnyű kis túrának ígérkezett a dolog, így nem ellenkezett senki.

Mi hárman, Peti, Zsolti és én Pestről támadtunk Biatorbágy fele, Dia pedig az ellenkező irányból érkezett. A létszám teljessé válása után kissé szürke, borongós időben indultunk el a P+ jelzésen P jelzés fele, mivel a túra útvonala lényegében egy szép nagy kör Biatorbágytól délre a piros jelzésen. A falu központján áthaladva hamarosan elértük a Matuska Szilveszter által felrobbantott, majd csodásan újjáépített vasúti hidat. 

A viadukton már nincsen forgalom, ipari műemlék. Miután alaposan kigyönyörködtük magunkat, utunkat már félig-meddig erdős részen folytattuk. Ekkor meglepő módon tőlünk kértek útbaigazítást: a helyi focipálya holléte felől érdeklődtek az idegenek. Erre annak ellenére sem tudtunk választ adni, hogy két térkép, és egy GPS is volt nálunk. Bevallom őszintén én emlékeztem is, hogy jelzi a térképem, de lusta voltam előkaparni, így inkább a helyi lakosok felé tereltük őket. A piros jelzésre rátérve kellemes kaptató vette kezdetét a Kő-hegy irányába. Kb. 2 kilométer után elértünk a Kőorrhoz, melyről kiváló panoráma nyúlt az autópályára, és a mellette lévő logisztikai központokra… Kicsit tovább haladva a Négyes- majd Hármas szikláról már természetközelibb kép fogadott minket. A völgy fölé meredező sziklaformációk remek lehetőséget kínáltak egy kis pihenőre, rögvest elő is került a pálinka és a forraltbor.

A képen két kaptárkő is látható

Nem sokat időztünk, szerettünk volna még világosban visszaérni Diatorbágyra, melyet Zsoltinak köszönhetően ezentúl csak így hívtunk, valamint nem hiányozhatott a Dia nevéből fakadó egyéb poénok sem :) Az út először levezetett a sziklák tövéhez, majd a Szélkapu-völgybe történő meredek leereszkedés után rögtön, ugyan olyan, de inkább meredekebb völgyből visszamászás következett. Itt kissé szét is szakadt a társaság, Zsolti természetesen felrohant, én a magam tempójában követtem, Diáék pedig lassan jöttek utánunk a nyílegyenes kaptatón. Felérve világossá vált számunkra, hogy létezett volna kacskaringós, nem ilyen meredek útvonal is (amelyen a jelzés is megy egyébként), de mi úgy gondoltuk, az a bénáknak való :) A platóra felérve az Iharos-erdőben folytattuk előbb kacskaringós, majd sakktáblaszerűen szögletes ösvényeken utunkat. Dia fantáziáját erősen megmozgatta a térkép szerint az erdőben megbújó felhagyott rakétabázis. De mielőtt még szanaszét heverő atomtölteteket kezdett volna el vizionálni maga előtt, gyorsan leszavaztuk a kitérőt.

Az idő egész nap kegyes volt hozzánk, a szürke felhőkből csak rövid percekig szemerkélt helyenként az eső. Az erdőből kiérve egyre kevesebb jelzéssel találkoztunk, a Nagy-mezőn nem is nagyon mire lett volna felfesteni a jelzést, de ahol lehetett volna, ott is elmulasztották.

Naggyon lazák vagyunk :)

Szerencsére Zsoltinál folyamatosan kéznél volt a Dög, így az ő szimatára hagyatkoztunk. Egy kőbánya mellett elhaladva hamarosan feltűntek Sóskút házai. Rövid tévelygést követően előbb egy kisboltban jutottunk munícióhoz, majd célirányosan a falu kocsmája fele vettük az irányt. Itt sör, Unicum és üdítő társaságában a térképeket kiteregetve szemrevételeztük a magunk mögött hagyott, és a még előttünk álló utat. A pihenő után a Kálvária domb megmászása következett, melyről jól beláttuk a Benta patak völgyét. A továbbiakban jó darabon a patak mellett haladtunk. Egy tanyához érve lovakkal, és csüngőhasú vietnámi malacokkal köthettünk barátságot.

Kálvária-hegy (inkább csak domb..)

Zsolti dús hajába tép a szél

Jajj de szép kis malackákok vagytok, deltek csak ide!!!

Víííííííííí!!!!!

Ó, bakker...

 A patak vizét horgásztóvá duzzasztották, melyet mára körbenőtt a Gesztenyés nevű üdülőtelep. A patakon és a főúton átkelve ismét nyakunkba vettünk egy emelkedőt, mely egészen az aznapi fő látványossághoz, a Nyakas-kőhöz vezetett. A szirtek meghódítása előtt újabb forraltbor pauzét tartottunk egy kiépített pihenőhelyen. Errefelé már elég nagy volt a turistamozgás, több kirándulóval találkoztunk felfelé menet. A sziklák meghódítása után a Madár-szirten haladtunk, melyről hosszú szakaszon remek panoráma nyílt az Etyeki-dombságra.

Oldsmobile-ok

Szfinx

Dia mászik Zoli nézi

Zoli mászik Dia nézi

Zsolti mászik

Nagy lendülettel csapattunk lefele a hegyről, mire jól szembetalálkoztunk egy hatalmas egyedül kószáló komondorral. Szerencsére Dia ment elől, ő jól kezelte a helyzetet, nekem viszont fenntartásaim vannak az efféle kóbor ebekkel. Félelmem kissé megnőtt mire az előzőnél még nagyobb méretű komondor tűnt fel a következő kanyarban… Őt még egy puli követett, gazda sehol, de szerencsére nem kötöttek belénk, és mi sem zavartuk őket. Az elől haladók a nagy kutyázásban utat tévesztettek, így egy forráshoz leérve és összegyülekezve azon kaptuk magunkat, hogy vagy fél kilométerre elhagytuk a jelzést. A hegyre visszamászni már nem volt kedvünk, és eléggé ránk is esteledett már, így gyors újratervezés után egy másik irányból közelítettük meg Diatorbágyot. Így sajnos elmulasztottuk a Szily kápolna megtekintését. De sebaj, a túra mindenkinek annyira tetszett, hogy jövő tavasszal mindenképpen megcélozzuk egy kitűző megszerzését is ezen a tájon. A faluba visszaérve újra megtaláltuk a piros jelzést, és a sötétből előbújó monumentális viadukt alatt elhaladva kényelmesen besétáltunk a vasútállomásra. Diának egyből jött is egy vonata, így ő búcsút intett nekünk, mi pedig kellemesen elfáradva vártuk a Pestre közlekedő Desirot.

(A beszámolót Péter által, telefonjával készített képekkel illusztráltam.)