alant Szarvaskő |
a Siroki vár, s a Barát- és Apáca-sziklák |
Íme a blog, mely egy túramániás társaság közös gyermekeként látta meg a napvilágot azzal a nem is titkolt céllal, hogy a külön eltöltött túrák élményét is megosszuk egymással és akár másokkal is, alkotva ezzel maradandót és szórakoztatót! Kapjon hát kedvet minden kedves olvasó a természet járásához általa!
alant Szarvaskő |
a Siroki vár, s a Barát- és Apáca-sziklák |
A mostani szép napos hétvégén egy kedves ismerősöm Ágota és én úgy döntöttünk, hogy teszünk egy laza kis kirándulást a Medvesre és környékére. A Hotel Medvesnél letettük az autót és innen gyalog fedeztük fel a környéket, bár a felfedezés helyett sokkal inkább a látogatás a megfelelőbb kifejezés, hiszen a környéket ismerjük viszonylag jól.
A Hotel után egy kis sziklás, lejtőtörmelékes úton vezetett a menetünk, ahonnan rövid idő után kiértünk a fennsík egy részére, ami leginkább egy alföldi pusztára emlékeztetett. A puszta szó az egyik legelterjedtebb kifejezés itt, amit e területre használnak.
A jelenleg száraz, de közel sem élettelen területen a kis földutak kereszteződésénél áll egy kis feszület, amit a felirat tanulsága szerint 1901-ben tettek oda. Itt az ember el tud merengeni sok mindenen, mert nagyszerű nyugalom övezi a környezetét: nem olyan messze vannak települések, de szépen csendesen húzódnak meg a fennsík oldalában vagy rajta, vannak madarak, melyek csicseregnek mellettünk, a feszület mellett van egy nagy fa, mely árnyékot adhat a nagy melegben. Palócföld…
A kis merengés után az utunk a turistajelzéshez vezetett, mely egy régi bitumenutat követett, amelyet még jó száz éve vagy régebben építhettek az itteni bányásztevékenység segítésére.
Az erdőben megtaláltuk a Tehenesi-tavat és a Gortva egyik forrását, melynek különlegessége a vasas kiválás, amely a patakmedret rozsdaszínűre festi.
Vasas kiválás és patak általi kimosódás
A jelzésen elértük Rónabányát, ahol működött kőbánya és szénbánya is viszonylag kis területen. A meredek kaptatón elértük Szilvás-kőt, ami több dologról is nevezetes: van mágneses elhajlást előidéző bazaltszikla, jégbarlang hasadékrendszer, felhagyott kőfejtő, ahol lehet tanulmányozni a bazaltot, mint kiömlési kőzetet, szép kilátás, katonasírok és sípálya.
Jégbarlang
Katonasírok
Egy kis játék
A nap már lemenőben volt, mikor elindultunk Rónafalu-felé, ahol rövid úton eljutottunk a kiinduló pontunkhoz, de előtte még búcsút vettünk a puszta fennsíktól. A természet mikor majd bontja szirmait és teljes erejét mutatja az élet visszatérünk.
a Vilmos-ház |
a teraszos szoba |
közösségi kajálda |
Királykő (erre mentünk ki) |
Tálodi kolostorrom |
Királykő alulról |
napfürdő |
van új a Nap alatt :-) |
Szentbalázs-rom |
rom Dörgicsénél |
Hegyestű |
Az idei március 15-ét szerettem volna méltóképpen megünnepelni és nem valami kétes értékű szónoklatot hallgatni. Mivel a konkrét napra kiírt túrák helyszínére nem tudtam volna időre eljutni így a másnapi Márciusi Emléktúrára esett választásom, amely ismét a Pilisben volt. (Legalábbis a 24 km-es táv teljesen)
Az előző beszámolók egyikében a Normafára kiírt menet nem igazán nyerte el a tetszéseteket. Ez a túra azonban csak dícséretet érdemel. Remek szervezés, lelkes és nagyon csinos pontőrök, kiváló idő és gondos ellátás. Itt is viszonylag sok volt az induló, azonban szinte sehol sem keletkeztek torlódások. Sőt! Volt, hogy elég sokáig egyedül teljesítettem szakaszokat.
A rajt a Csillaghegy HÉV megállónál volt. Ekkor bizony még fújkáltam a kezeimet, de tudtam, hogy mihelyst megindulunk felfelé már melegem lesz. Így is történt. Az idő csodaszép volt.
A menet folyamán kiemelkedően szép pont volt a Róka-hegy, a Kevélyek, a Holdvilág-árok, a Lajos-forrás és a Kő-hegy. Végig jól követhető jelzéseken kellett menni. Ezekről csak néhány szó:
Róka-hegy: a város oldalában szép kilátással rendelkező hegyoldal sokfajta erdővel rendelkezett. Ahhoz hasonlítanám, mint amikor a festő nem terv alapján fest, hanem a vászonra odadobálja a különböző színű pacákat. A kis fenyvesek jól mutattak véleményem szerint.
Kevélyek: véleményem szerint a feljutást a könnyebbik oldalról közelítettük meg, legalábbis a 3 héttel ezelőttiekhez képest. A vége ugyan meredek lett, de a kilátás teljesen feledtette a küzdelmet. Gyakorlatilag egy félköríves panoráma tárult a szemünk elé és mindenki kedélyes állapotban beszélgetett. A kibúvó sziklákon való haladás még párszor fejedelmi látványban részesített minket.
Holdvilág-árok: ez a szurdokvölgy igen vadregényes táj. Rendkívüli meredekséggel lehet a lépcsőkön felkapaszkodni és egy kicsit becsapós, mert igen nehezen jön a teteje és az ember elkészülhet az erejével.
Lajos-forrás: ez egy nagyon szépen kiépített forrás, ahová szinte beesik az ember a nagy kaptató utáni lejtőnek köszönhetően . A vízkibúvás közel van a talajszinthez és egy kis tavacskát táplál, amely egy viszonylag magasabb kőfallal van körülkerítve. Mivel egy utca végén fekszik (hogy pontosan melyik utca nem tudom) kedvelt kirándulóhely és sokan az ott lakók közül is kannástól viszik a vizet.
Kő-hegy: itt a leírás szerint egy menedékház van, amit úgy képzeltem el, hogy kis egy szintes egy szobás ház, ami egy kicsit fel van díszítve és fő funkciója az időjárás elleni védelem. Eléggé tévedtem: többfunkciós igazi kis üdülőközpont, körülötte piknikező helyek és csodaszép a kilátás. A háztól nem messze van a Petőfi-pihenő, ami természetesen koszorúkkal volt feldíszítve.
A zászlóval a Petőfi-pihenőnél
Pomázon jól laktam csalamádés és hagymás zsíroskenyérrel. A szervezőcsapat nagyon lelkes és ügyes, ha ők szerveznek arra érdemes bárkinek elmenni.
Nagyon kellemes élményekkel és érzésekkel értem haza.
Ez a pont a Pécskő nyereg közelében volt már. Itt kell elmondanom, hogy a Pécskő a város központi magaslatának számít ugyanis az eredeti városkiterjedés ekörül a hegy körül volt megtalálható. Ennek a szénkitermelés ad magyarázatot. Az aszfalt út a városból a Pécskőtől északra halad és egy nagyon rövid keleti irány után délkeleti irányt vesz fel. Ezek alapján már értelmezhető a központi magaslat kifejezés is. Bárna a lakhelyemtől erősen keleti irányban fekszik így adta magát a kijelölt útvonal.
Az időjárás ekkor még janusi arcát mutatta: a napsütés miatt a talaj elkezdett engedni, de a levegő még nem kapott elegendő energiamennyiséget, hogy melegnek érezhetné az ember. A kertek között remek kilátás nyílt a városra és érthetővé válik az embernek, hogy miért állandó jelzőnk a völgyváros.
A nyergen való átkelés után egy igen sűrű bozótos rész következett, ahol a sár miatt is nehezebben lehetett haladni. A lefelé menet során nem kellett még félnem a csúszás miatt, mert a sár mélysége talán így volt a legmegfelelőbb. Némi szomorúságra adott okot, hogy ezek az állapotok nem voltak mindig ilyenek: bizony még a hősidőben, mikor volt ipari termelés szépen gondozott utak voltak és élmény volt a tájon kirándulni.
A folyamatos völgybe való ereszkedés során a bozót ritkult és ezért a csodálatos eróziós árkok és csuszamlások is látszani kezdtek. Amennyiben lesz rá lehetőségem egyszer csak ezekért is visszatérek.
Egyre közeledve a völgytalphoz feltűnt, hogy a bokorszint növényei között rengeteg a vadak által kitaposott folyosó és ösvény. A vadak nyomait a maguk után hagyott salakanyag is bizonyította. Legendásan jó vadászterület ez is a megyében és közel esik a lakott területekhez, ami népszerűvé teszi.
Az Inászó-völgy (mert ez a neve) több szempontból is jelentős helyszín. A nagyközönség számára talán kevésbé fontos, de mindenképpen szemmel láthatóbb, hogy van a völgyvégen egy üdülőház, illetve maradtak egyéb lakóépületek is, amelyek egy része sajnos eléggé rossz állapotban van.
Nagyobb jelentőséggel bír, hogy ipartörténeti emlékhely. (Számomra talán inkább ipartörténeti kegyhely) A városban az ipar ugyanis itt kezdődött el. 1848-ban itt nyitották meg a környék szénbányáját melyet sok másik követett. A bányászat és az általánosan vett ipar erejének csökkenésével egyre kevesebb idő, de leginkább pénz jutott a hagyományok ápolására és a környezet megóvására így az egykor virágzó kis völgy mára csak a „hely szellemével” büszkélkedhet. Azért szerencsére akadnak még emlékező emberek, akik igyekeznek méltó emléket állítani a bányászoknak.
Ebben a völgyben futott kisvasút, amely az emberek kollektív emlékezetében mindig is egy romantikus elem marad így valószínűleg erre örökké emlékezni fognak. A fantáziával rendelkező szemlélő a völgybe oda tudja képzelni a kis zakatoló mozdonyt.
A kék jelzés étvezetett a már említett délkelet felé forduló aszfaltúton és újra az erdőben találva magam a szigorúan vett Medves bazaltvidéken vezetett utam tovább. Egy viszonylag sűrűn zárt erőben haladtam felfelé, ahol az erdő ritkán szakadt meg. Olyan igazi kis szalonnázó hely volt ez a még mindig sűrű avar miatt sötétbarna színt felvevő erdőben. A csúcsra kiérve lassú süllyedés következett és célt már közel lehetett érezni, mert motoros láncfűrész hangja ütötte meg füleimet. Az erdő elkezdett ritkulni, de ekkor meg meglepetésemre, bár azért számítottam rá fenyveserdő foltok kísérték utamat. Egy rétre kiérve csodálatos panoráma tárult elém: a hegyek, dombok által körülölelt falu.
Bárna maga zsákfalu, de nem teljesen elszigetelt, mert a fontos utaktól azért nem nincs olyan messze. Az utolsó természetes szakasz egy nagy meredekségű írtásos réten vitt le. A turistajelzés egy homokkő alkotta domboldal mellett vezetett el, amibe az emberek pincéket vájtak és kis utcák alkották a környékét. A túraútvonal a templom mellett ért véget, ami a képzeletemben mindig a romantikus falukép szerves része. Egy szerűen imádom hallgatni a harang szavát. Megnyugtat.
A legelső eredeti elképzelés szerint visszafelé is gyalog mentem volna, de a lustaság ezúttal győzött. A hőmérséklet valószínűleg nem sokkal volt a maximuma alatt így nagyon kellemesen csiklandozott a napfény. Ez olyan fél 12 tájban lehetett.
Erzsébet-kilátó terasza |