Szarvaskőtől Sirokig

Családias létszámban, hárman vágtunk neki vasárnap a Szarvaskő és Sirok közti kb. 19 km-es kékszakasz teljesítésének: Attila, István és én.

Indulásom vad volt: hajnali fél 4-kor keltem (+ óraátállítás...), a vonatom 4:40-kor ment. 6:15-kor már a Szarvaskő felé tartó közvetlen buszon suhantunk a még sötét Bp. utcáin. A Nap menet közben kelt ránk, s fél 9 felé tettük le a lábunkat a csodás Szarvaskő utcájára.

Ami rögtön szemünkbe ötlött, az a falu fölé magasodó szikla, rajta fakereszt és magyar lobogó, és valami alig kivehető rom. Ez a szarvaskői várrom, melyet a kocsmai bekávézás után jól meg is másztunk. Szuper volt!!! Ilyenkor ujjong a szívem, amikor ilyen helyen lehetek! Körben a Mátra s a Bükk csúcsai (mert a két hgy. között leledzik a falu), még kopaszon, de gyönyörűen, alant pedig a falu lapul a völgyben, melyen átfolyik az Eger-patak. Szemben a túloldalon egy kilátó (oda is átmentünk, naná!). Csend, madárcserregés, néha egy-egy autó. Ezek olyan pillanatok, melyekért érdemes léteznem :-)

alant Szarvaskő

A horizontot pára torzította. 

Miután kigyönyörködtük magunkat, visszamentünk a faluba, és a kék útvonalon haladtunk. Hamarosan újra letértünk, hogy a fenti képen jobb oldalt látható kilátót is megmásszuk. Fújtatva hágtam az élre, s kimerülten értem fel. De megérte, ez mindig megéri, mindent megér!!! Nagy kerek szemekkel ittam a látványt, sosem akarom feledni, nagyon szép volt minden!

Távcsöveztünk, fotóztunk, megtárgyaltuk a tényállást, majd indultunk. Elég sok időt eltöltöttünk a két magaslat meghódításával, úgyhogy most már haladni is kellett. Mivel rendes térképünk nem volt (fura, de ez a szakasz sem a Mátra, sem a Bükk térképén nincs rajta), az Attila által előzetesen több papírra nyomtatott térképet kevertük meg, akár a kártyát, s falni kezdtük a "térképnyi" távokat (ez az általunk kifejlesztett új távolsági mértékegység) :-). Haladtunk mezőn, elhagyatott saras legelőn, széles erdészeti úton, s közben tartalmasakat beszélgettünk.

Legközelebb egy aszfaltos út előtt telepedtünk le, s megebédeltünk. Ott lőttem ezt az időzített fotót, mely az egyetlen, melyen mind3-an rajta vagyunk :-)

Nagyon érdekes dolgot láttunk egyébként: a Mátrában néhány foltocskában még megvan a hó! Van, hogy az erdő mélyén van egy kupac, de olyat is láttunk, hogy egy kis patak volt még befagyva. Pólóban túráztunk el mellettük :-)

Elértünk aztán a Rozsnakpusztai erdészházhoz, ahol egy fán fityegett a kékpecsét. Tök rendben volt a pecsét, újfajta volt, s mivel hoztam tintapárnát, szuper lenyomatot produkáltunk. Itt aztán István és Attila étkezni kívántak, így letelepültek egy gémeskút mellé, én viszont még nem voltam éhes, így addig körülnéztem. Felfedeztem két db ebet az erdészház kerítésén belül, kik közül a szabadon lévőt jól megvakirgáltam. Szegény másiknak csak biztatóan intettem.

Tovább mentünk, s tovább folyt a beszélgetés, melyben elmerültem. Sirokhoz közeledve azért már egyre többször fürkésztem a fák koronáját, hogy mikor tűnnek végre fel a sziklák! Kissé tűkön ültem miattuk, hisz Sirok számomra emlékeket idéz, 3 éve jártam itt, és most alig vártam, hogy újra lássam a Helyet!

Ujjongva fogadtam a felbukkanó sziklákat, s megszaporáztam lépteim. Ott voltak: a Barát- és Apáca-sziklák, s odébb a Törökasztal.

Körbecsodáltuk a sziklákat, majd Attilát otthagyva elrohantunk (azaz én rohantam, István sétált) a Törökasztalhoz. Tudtam, arra ki lehet menni, s persze minden vágyam volt ez! Fel is kapaszkodtam, s egy párt találtam ott, kik egymást fotózták nagy kacagások közepette. Kiléptem egy különálló sziklarészre, s letelepedtem oda. Most voltam elégedett.... Így kerek a világ számomra! Előttem a Világ, alattam egy langyos szikla, s magam vagyok...

a Siroki vár, s a Barát- és Apáca-sziklák

Nagyszerű kilátás nyílt a várra is, s csodálkozva észleltem, hogy ott felújítások folynak. 

Távozásom előtt a pár megkért, hogy csináljak róluk fotót. Nagyon jókedvűek volta, remélem a készített 3 fotóból találnak megfelelőt :-)

Eztán utunkat a vár felé vettük. Hát az elég érdekes állapotban van jelenleg: a legtöbb része szalaggal el van zárva, mondván, hogy építési meg régészeti terület, s apró indiánösvényeken s kisebb mászásokkal lehet közlekedni. (Ami nekünk nyilván nem gond, de a sok városi jellegű turista... hát nem tudom.) Odabent is: az egyértelmű út le volt zárva, s egy sötét oldalodúba mutatott a nyíl, hogy arra :-))) Nagyon vicces volt szerintem! Felértünk azért a felső placcra, ahol örömmel láttam meg a zászlót s az alatta lévő ablakot, melyek nosztalgiát ébresztettek bennem. Nagyon éhes voltam már, így először is odarohantam a várfalhoz, rátelepültem, s falatoztam egy jót nézelődés közben. A többiek is körülnéztek, majd odatelepültek. Evés után portyáztam egy karikát, majd megnéztük az Attila által kigyűjtött buszjáratokat, s rájöttünk, hogy igencsak szednünk kell a lábunkat, ha nem akarunk még 2 órát itt dekkolni (s valamikor késő éjjel hazaérni). Így aztán leszáguldottunk a faluba, mert még egy kékpecsétet be kellett gyűjteni. 

Egy vendéglétó egységbe tértünk be, ahol nem volt kékpecsét, de kínálták a cégest. Attila és István éltek vele, de nekem volt kékpecsétem (3 éve beszereztem), csak halovány volt, és CSAK igazi kékpecséttel erősítettem volna meg, így a cégesből nem kértem. Nem sok idő volt már a buszig, és mivel Attila kikért egy üveg sört, otthagytuk azzal, hogy megkeressük a buszmegállót, és ha kell, feltartóztatjuk a buszt. Volt egy kis kalamajka, de végül meglett a buszmegálló, a később érkező Attila pedig büszkén mutatta a füzetét, hogy ő meglelte a kékpecsétet is egy másik vendéglátóhelyen. Parádfürdőn átszálltunk a Bp-re menő buszra, s onnan már hazafelé tartottunk. Konkrétan fél 10-re értem a házikómba, s mivel előtte már a Bp-T.bánya vonaton kemény küzdelmet folytattam az álommal, bezuhantam az ágyba.

Summa summarum: szuperjó kis túra volt, nagyon élveztem!!!

Képeim.