Ez a pont a Pécskő nyereg közelében volt már. Itt kell elmondanom, hogy a Pécskő a város központi magaslatának számít ugyanis az eredeti városkiterjedés ekörül a hegy körül volt megtalálható. Ennek a szénkitermelés ad magyarázatot. Az aszfalt út a városból a Pécskőtől északra halad és egy nagyon rövid keleti irány után délkeleti irányt vesz fel. Ezek alapján már értelmezhető a központi magaslat kifejezés is. Bárna a lakhelyemtől erősen keleti irányban fekszik így adta magát a kijelölt útvonal.
Az időjárás ekkor még janusi arcát mutatta: a napsütés miatt a talaj elkezdett engedni, de a levegő még nem kapott elegendő energiamennyiséget, hogy melegnek érezhetné az ember. A kertek között remek kilátás nyílt a városra és érthetővé válik az embernek, hogy miért állandó jelzőnk a völgyváros.
A nyergen való átkelés után egy igen sűrű bozótos rész következett, ahol a sár miatt is nehezebben lehetett haladni. A lefelé menet során nem kellett még félnem a csúszás miatt, mert a sár mélysége talán így volt a legmegfelelőbb. Némi szomorúságra adott okot, hogy ezek az állapotok nem voltak mindig ilyenek: bizony még a hősidőben, mikor volt ipari termelés szépen gondozott utak voltak és élmény volt a tájon kirándulni.
A folyamatos völgybe való ereszkedés során a bozót ritkult és ezért a csodálatos eróziós árkok és csuszamlások is látszani kezdtek. Amennyiben lesz rá lehetőségem egyszer csak ezekért is visszatérek.
Egyre közeledve a völgytalphoz feltűnt, hogy a bokorszint növényei között rengeteg a vadak által kitaposott folyosó és ösvény. A vadak nyomait a maguk után hagyott salakanyag is bizonyította. Legendásan jó vadászterület ez is a megyében és közel esik a lakott területekhez, ami népszerűvé teszi.
Az Inászó-völgy (mert ez a neve) több szempontból is jelentős helyszín. A nagyközönség számára talán kevésbé fontos, de mindenképpen szemmel láthatóbb, hogy van a völgyvégen egy üdülőház, illetve maradtak egyéb lakóépületek is, amelyek egy része sajnos eléggé rossz állapotban van.
Nagyobb jelentőséggel bír, hogy ipartörténeti emlékhely. (Számomra talán inkább ipartörténeti kegyhely) A városban az ipar ugyanis itt kezdődött el. 1848-ban itt nyitották meg a környék szénbányáját melyet sok másik követett. A bányászat és az általánosan vett ipar erejének csökkenésével egyre kevesebb idő, de leginkább pénz jutott a hagyományok ápolására és a környezet megóvására így az egykor virágzó kis völgy mára csak a „hely szellemével” büszkélkedhet. Azért szerencsére akadnak még emlékező emberek, akik igyekeznek méltó emléket állítani a bányászoknak.
Ebben a völgyben futott kisvasút, amely az emberek kollektív emlékezetében mindig is egy romantikus elem marad így valószínűleg erre örökké emlékezni fognak. A fantáziával rendelkező szemlélő a völgybe oda tudja képzelni a kis zakatoló mozdonyt.
A kék jelzés étvezetett a már említett délkelet felé forduló aszfaltúton és újra az erdőben találva magam a szigorúan vett Medves bazaltvidéken vezetett utam tovább. Egy viszonylag sűrűn zárt erőben haladtam felfelé, ahol az erdő ritkán szakadt meg. Olyan igazi kis szalonnázó hely volt ez a még mindig sűrű avar miatt sötétbarna színt felvevő erdőben. A csúcsra kiérve lassú süllyedés következett és célt már közel lehetett érezni, mert motoros láncfűrész hangja ütötte meg füleimet. Az erdő elkezdett ritkulni, de ekkor meg meglepetésemre, bár azért számítottam rá fenyveserdő foltok kísérték utamat. Egy rétre kiérve csodálatos panoráma tárult elém: a hegyek, dombok által körülölelt falu.
Bárna maga zsákfalu, de nem teljesen elszigetelt, mert a fontos utaktól azért nem nincs olyan messze. Az utolsó természetes szakasz egy nagy meredekségű írtásos réten vitt le. A turistajelzés egy homokkő alkotta domboldal mellett vezetett el, amibe az emberek pincéket vájtak és kis utcák alkották a környékét. A túraútvonal a templom mellett ért véget, ami a képzeletemben mindig a romantikus falukép szerves része. Egy szerűen imádom hallgatni a harang szavát. Megnyugtat.
A legelső eredeti elképzelés szerint visszafelé is gyalog mentem volna, de a lustaság ezúttal győzött. A hőmérséklet valószínűleg nem sokkal volt a maximuma alatt így nagyon kellemesen csiklandozott a napfény. Ez olyan fél 12 tájban lehetett.
Nagyon szuper, hogy elcsászkáltál ma :-)
VálaszTörlésBeszámolódat olvasva újfent eszembe ötlött, hogy én azon a vidéken még egyáltalán nem jártam. Karancs, Medves, Salgótarján: abszolút szűz területek! Jó lenne egyszer felfedezni :-)Bár S.tarjánt T.bányához hasonlónak képzelem, és ezért - ne haragudj meg kérlek, Gábor - nem szimpatizálok vakon vele. Ezek az egykori ipari központok, melyek mára totál leamortizálódtak, nekem nem sok szépet kínálnak. De azért esélyt kapna ám :-)
A "csodálatos eróziós árkok és csuszamlások"-kal kapcsolatban megjegyezném, hogy a csodálatos jelzőt nem mindenki hozná kapcsolatba ezzel a jelenséggel :-) Tudod, talajveszteség, elviszi a víz a növényeket is, szóval pl. az agráriumban kifejezetten káros jelenség. Tudom, egy erdőben azért más a helyzet. De pl. eszembe jut, mennyire fel tud engem háborítani, mikor azt látom, hogy egy patak menti domboldalról csutra lepucolták a fákat az ostobák, s kicsivel odébb egy falu van... Ha leszakad az ég, fák híján könnyebben belemossa a domboldalt a patakba, az meg majd jól elönti a falut. S akkor majd sápítoznak...
Na meg még az jutott eszembe, hogy majd jól ki kell kérdezzelek legközelebb, mert nem is tudtam, hogy óraadó tanárkodsz :-)
Jól esett ma a kimenetel. :)
VálaszTörlésSzerintem Tatabánya szebb, mint mi, legalábbis jobban sikerült a gazdasági szerkezetváltás. Ugyanakkor tapasztalok olyat is, hogy némi javulás tapasztalható, aminek gondolom az is az oka, hogy az emberek itt a hagyományos gazdálkodás felé fordulnak és igyekeznek a környezetüket rendbe tenni. Persze ez hosszú folyamat.
Egy valamit nagyon sajnálok: nem találtam meg az inászói temetőt, pedig létezik, mert friss képeket is láttam róla. Már csak ezért is visszamegyek.
Aztán majd kíméletesen kérdezz ki. :)