Translate

2012. szeptember 27., csütörtök

Radnai-havasok - 3. nap

A harmadik nap reggelén tehát a Repedő-csúcs északi oldalában ébredtünk. Nem egyedül tettük ezt, mert késő este román turisták érkeztek a táborhelyre, tőlünk kicsit távolabb vertek sátrat. A tervünk az volt, hogy a piros sáv jelzést követve felmászunk a Repedő-nyeregbe, ott rendesen bereggelizünk, majd a Nyerges-tető mellett elhaladva a Puzdra-nyeregben eldöntjük, megmásszuk-e a Nagy-Tejest, előreláthatóan igen. Onnan vissza nyeregbe és tovább a gerincen a Galac felé, ahol majd aztán lesz egy sátorozóhely.

Ébredés
A Repedő-csúcs

A reggelt ráérős fotózgatással kezdtük, mert tegnap este már nem voltak olyan jók a fények, be kellett pótolni a dokumentációt. A Repedő-csúcs oldalában azonban feltűnt egy nyáj és valószínűnek látszott, hogy majd felénk jön, így gyorsan összeszedtük magunkat és útnak indultunk. (Azért az nem semmi, hogy a pásztorok azzal kezdik a napot, hogy felsétálnak egy kétezres csúcsra a nyájjal, majd le, és valószínűleg ezt a nap folyamán párszor még megteszik, csúcsfotó, csúcscsoki nélkül...)

Havasszépe
Drepanocladus moha
Palástfű
Pillás kőtörőfű
Kilátás a táborhelyről
Tőzegmoha

A nyereg felé találkoztunk két cseh fickóval, kb. azonos átlagsebességgel haladtunk velük jó darabig, csak ők egyenletesen lassan mentek, mi meg elég gyorsan, de nagy pihenőkkel, így előzgettük egymást. A nyeregben találtunk egy kis sziklás dombtetőt, ott kezdtük el a mennyei lakomát, ami már harmadik napja szalámiból, magos kenyérből, nyomós sajtból, csokiból és szőlőcukorból állt, ehhez még lehetett csemegézni a három áfonyafaj terméséből, amiből itt is rengeteg volt. Innen (is) nagyon szép panorámában gyönyörködhettünk.

Kilátás út közben
Itt reggeliztünk
Patak
Előző táborhelyünk messziről
Hamvas áfonya
Vörös áfonya

Tovább indulva enyhén emelkedett, majd hullámzott az út, elég sziklás aljzaton, törpefenyvesben kellett haladni. A kilátás megint nagyon szép volt a Nagy-Pietrosz irányában, csak a bámészkodás orra bukással fenyegetett. A Nyerges-tető mellett ahogy felértünk a gerincre, ki kellett fújnunk magunkat, mert elég jó tempót mentünk, és a végén a szint is erősen emelkedett. Ekkor utolértek minket a csehek, akik megálltak kicsit dumálni velünk, jó fejek voltak.

Nagy-Pietrosz a távolban
Pihegünk a Nyerges-tető mellett

Legalább háromnegyed órát süttettük a magunkat a napon, csak ezután indultunk tovább. Hamarosan sűrű törpefenyvesbe értünk, amiben elég nehéz volt az előrejutás, az alacsonyan elhajló, göcsörtös törzseken kellett lépdelni. El is vesztettük kicsit az utat, de korrigáltunk.

Nyerges-tető felé
Út a törpefenyvesben
Út a törpefenyvesben

A Puzdra-nyeregben ismét elhagytuk a cseheket, akikkel többet már nem találkoztunk, mert ők mentek tovább, mi pedig támadtuk a Nagy-Tejest. Mi hárman, fiúk, lent hagytuk a nehezebb táskáinkat, Dórit azonban annyira vonzotta a kihívás, hogy simán felment a nagy zsákjával előttünk, úgyhogy ő ért fel elsőnek, mi csúnyán leszakadva követtük. Fent aztán csúcscsoki, csúcsfotó (különböző variációkban), szusszanás, nézelődés, tájkép, útvonaltervezés következett. Nagyon jól be lehetett látni a környék hegyeit, turistaútjait, távcsővel a többi túrázót is figyelgettük, ki merre mekkora csapattal megy. :) Egészen az aznapi szállásunkig elláttunk, bár akkor még csak sejtettük, hogy valahol arra lesz a cél.

Dóri már simán fenn van... (Nagy-Tejes)
Arra megyünk majd tovább
Oda nem mentünk (Puzdra csúcs)
Jók a kilátásaink
Csúcsfotó
Ugrós
Andris csúcsélménye
Mélység alattunk

Lassan vissza kellett másznunk a hegy lábánál egy szikla rejtekében hagyott csomagjainkhoz. A Nagy-Tejes oldalában folytatódott az út, továbbra is hullámzóan, aránylag kis szintkülönbségekkel. A következő csúcs, amit megmásztunk, a Galac volt, bár az eddigiek után ennek volt legkevésbé csúcs-jellege. Az ösvény egy nyereg után markánsan emelkedik ugyan, de inkább hátnak mint csúcsnak nevezném ezt a formát. A háton ráadásul három domb húzódik, amikor odaértünk, elsőre nem is volt egyértelmű teljesen, melyik lehet az "igazi" csúcs, hiszen kb. egyforma magasra emelkedtek. De aztán kisütöttük, hogy a legtávolabbi az. Itt egy rövidebb pihenőt tartottunk, megint bámészkodtunk egy csöppet.

Merre tovább?
Tájkép a Galacról
Tájkép a Galacról
Fehér kökörcsin

Hamar feltűnt azonban, hogy nyugati irányból esőfelhők gyülekeznek, a völgyben akár már eshet is. Ezért szaporáztuk a lépteinket lefelé, nehogy túl kitett helyen érjen el minket a vihar. Ereszkedünk kellett gyorsan, és ez többünknek kellemetlen volt, de időnként összevártuk egymást. Innen talán 1 km-re volt a Ló-havas déli oldalában lévő táborhely, ahová hamar megérkeztünk. Közben elvileg kis tavak mellett vitt az utunk, ezek azonban kiszáradtak.

Kilátás a táborhelyről
Szinte luxus
Vacsi
Kell ennél jobb hely?

A sátoroknak kijelölt placc mellett aránylag bővizű, hideg forrás és patak csörgedezett, mellette egy nagy, asztalszerű szikla - igen otthonosan nézett ki! Láthatóan ennél a forrásnál itatták a környékbeli nyájakat is, erről a taposás és a rengeteg birkasz@r tanúskodott, de ez nem vont le a hely komfortfokozatából. Sátorverés közben egyszer kicsit eleredt az eső, de szerencsére hamar elállt, így az elázástól megmenekültünk. Vacsorához láttunk a nagy sziklánál, és élveztük, ahogy a forrásból merített bögréből ihatunk a gyepen elnyúlva (és az aknákat gondosan kikerülve).
A nap zárásaként a táborhelytől kicsit feljebb mászva a naplementében gyönyörködtünk.







Esti mese

Még nem is említettem, hogy András pedánsan előkészítette a túrát. Az útvonalleírásokon kívül ugyanis a Radnai-havasokhoz kapcsolódó mesékkel, mondákkal is készült, így az esti mese sem maradt el, bár a macit még neki sem sikerült prezentálnia. :)


2012. szeptember 25., kedd

3 túra - szűk keresztmetszetben

Az utóbbi hetekben majd' minden hétvégén túráztam valamerre. Megemlékezés-szinten minden túrából szeretnék most néhány számomra egyedi jelleget, történést, élményt kiemelni, s megosztani veletek.

Szeptember 2.: gerecsei kékezés Zsoltival
Ezen a napon ketten indultunk neki T.bányáról a Gerecsének. Koldusszállásnál csatlakoztunk rá a kék vénára, ahol begyűjtöttük Zsolti számára a hiányzó pecsétjét, majd innentől kezdve már csak én pecsételtem, neki meglévén a többi. 

valahol az őszbe hajló Gerecsében

A Bányahegyi erdészháznál összetalálkoztunk a Leányzóval és az ő Gáborjával. Épp ott pihentek a pecsétet tartalmazó fa közelében, s hamar beszédbe elegyedtünk. Sokmindenről kikérdeztek, hogy a túrázásban mi mit hogyan szoktunk végrehajtani. Ezenközben kiviláglott, hogy ugyanazt a szakaszt csináljuk most mi is, mint ők, csak ellenkező irányba. Ők Pusztamarótról indultak, s Koldusszállásig mennek. Bp-ről érkeztek, és rendkívül leszervezték utazásukat: két kocsival jöttek, az egyiket Pusztamarótnál, a másikat Koldusszállásnál hagyták, mert egyik hely sem olyan, hogy onnan nagyon tömegközlekedni lehetne. Mikor eléjük tártuk, hogy mi bizony nem gondoltuk azt ki, hogy Pusztamarótról majd hogyan fogunk visszajutni T.bányára (nem azért, mert nem jutott eszünkbe, hanem egyszerűen hagytuk, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogyan), habozás nélkül felajánlották, hogy ők majd elvisznek minket. Mi pedig habozás nélkül és örömmel fogadtuk el az ajánlatot :-) Ez nekem egy nagy tanúsága annak, hogy járj tiszta szívvel nyitottan, s eléd fognak kerülni a jó lehetőségek!
Leányzó vitt vissza minket kocsival a végén T.bányára, és nagyon tartalmasat és hasznosat beszélgettünk közben vele.

A Gerecs üdülőnél jót szedreztünk, nagyjából utoljára ez évben, Pusztamaróton pedig körbefotóztam az érdekességeket. Megtudtam a tábláról, hogy ez történelmi emlékhely: törökök, Mohács, csata... S itt sikerült a kétszépszememmel látnom a Kéktúrás füzet hátulján figyelő emlékművet is :-)

a pusztamaróti emlékmű
kistemető egylakója

Szeptember 8.: "Őszi 30-as teljesítménytúra a Burok-völgyön keresztül"
A névben szereplő táv csalóka: valójában a TT kb. 27 km volt. 
Ezt a TT-t én szemeltem ki, vágytam vissza a Burok-völgybe, s akkor még azt hittem, 30 km lesz a túra, és az milyen jó lesz nekem, annyi minimum kell. Zsolti jött el még a túrára, így újfent ketten vágtunk neki.
Azt hiszem, kb. 130 induló volt. Nem volt tömeg, eléggé a végén rajtoltunk Várpalotáról. Nagyon szép és részletes itinert kaptunk, tökéletes segítséget nyújtott a tájékozódásra.

Még bent a városban két édes kiskutya megakasztotta túránkat. Az egyik kaputól csaholtak oda, mint két kövér kis virsli, s én egyből a lábuk elé omlottam. Lehengereltek! Eldobták magukat, kéjesen tűrték, hogy a pocakjukat vakargászom, én pedig teljesen odavoltam a gyönyörűségtől. Végül Zsolti finoman jelezte: egy TT-n vagyunk, talán haladni sem ártanak :-)) Így a gazdinéni kérésére bevittem a kutyusokat a kapun belül, majd kövekkel kitömtem a rést, ahol a kis virslicskék kitolták magukat. Vérző szívvel váltottam velük néhány búcsúpillantást, miközben bensőmet szétvetette az imádat...

A TT-n összesen 4 EP volt. Külön megörültem annak, mikor láttam a térképen, hogy most majd elejétől végéig végigjárjuk a Burok-völgyet, nem úgy, mint májusban, amikor egy másik csapattal voltam itt, s akkor a Királyszállástól a Bükkös-árok becsatlakozásáig tartó szakasz kimaradt.

Szinte nyargaltunk. Olyan jól esett MENNI! Azt hittem, kevés lesz nekem ez a táv, még csak elfáradni sem fogok. Hát nem így lett!
A völgy kifárasztott. Még mindig olyan vadregényes volt, mint a blogunk :-)), ám most medvehagyma helyett sajnos csak csalán termett benne. A sok lavírozás a gyönyörű fák alatt-fölött kifárasztott, úgyhogy nyargalásom erősen visszaesett, s Zsolti hozzámlassított. Kezdeti hitünk, hogy a 7 órás szintidőt szemtelenül lefaragjuk, fokozatosan szelídült. Végül eljutottam oda, hogy azt éreztem: sosem lesz vége a völgynek! Igazán kifáradtam.

Végül a célba 6 és negyed óra alatt értünk be. Eleinte azt is el tudtam képzelni, hogy 3-4 óra alatt végzünk, úgy szárnyaltunk. A völgyben is még jó darabig győztük előzgetni a fákkal kínlódó emberkéket, egyszer egy egész csapatot kerültünk ki nagy ívben. De aztán engem is elkapott a korhadás, s mint Ikarusz, aláhullottunk :-)

Szép volt a túra, külön örültem annak, hogy elfáradtam! Kedves szendvicsek vártak a célban, arcként dekorálva. Nem tudtam ellenállni neki. Zsolti pedig egy Horalky-val ajándékozott meg.
Fénykép egy sem készült.


Szeptember 16.: kéktúra a Budai-hegysében
Zoltánnal tárgyaltuk: legyen valami túra. A 13. szakasz neki ugyan megvolt, nekem nem, mégsem kellett őt unszolni, hogy menjünk arra. Elhívta két volt évfolyamtársát, Pétert és Esztit is, így négyesben vágtunk neki ennek a 21 km-es szakasznak.

Sokáig településen belül haladtunk. Máriaremetén érdekes volt a templom lábazatában elhelyezett rengeteg írásos kő, a Remete-árok pedig kezdett már egyre kevésbé civilizált képet mutatni, bár itt még mindig lehetett találkozni kisgyermekes családokkal.
Ezt követte egy adag komoly emelkedő, amit egy kellemes kilátással bíró, gyéren füves, sűrűn köves "hegyoldalban" pihegtünk ki. És itt lépett működésbe ismét a "kicsi a világ" effektus, mely mostanában sűrűn jelentkezik az életemben!

Ültünk, nézelődtünk, mikor megjelent egy fekete eb. Persze a figyelmemet rögtön lekötötte, igyekeztem magamhoz édesgetni. Hirtelen mögöttem megszólalt a gazdája, s mikor odanézek, kit látok...? Csabát, akivel először és utoljára tavaly nyáron az erdélyi utunkon találkoztam! Most szinte lefagytam a döbbenettől, persze először a neve sem jutott eszembe, de talán neki sem az enyém, mert a közeledő feleségének a túratársas nevemen mutatott be :-) 
Tavaly a Kelemen-havasokban egy hetet együtt töltöttünk túratársként, Galonyán az Auguszta vadászházban jól kilelkiztük magunkat egymásnak - s azóta nem találkoztunk. A neten értesültem, hogy megnősült, és gyermeket várnak - most pedig itt túrázik kis családjával, a felesége magára kötözve hozta a 3 hónapos csecsemőjüket. Váltottunk néhány szót, de a megdöbbenésem alig tudott múlni. Észleltem, hogy megváltozott ő is.

Imádom ezeket a pillanatokat! Imádom a "kicsi a világ"-effektust! :-)

Mindenképp megemlítendő a Nagykovácsi szélén lévő pecsételőhely, s a közvetlenül mellette lévő Muflon Itató. Ide tértünk be pihegni egyet, ki-ki egy ilyen-olyan ital társaságában. Én egy Unikummal (vagy Jägerrel...?) nyitottam, majd jött egy kisfröccs. Zoltán és Eszti söröztek, Péter fröccsözött. 
A Muflon Itató remek egy hely, nagyon egyedi, kicsi, némileg elhagyatott, s rejtély a pontos működése (pl. nyitvatartás), ám tagadhatatlanul kellemes objektum minden helybéli öreg kutyussal egyetemben!
Sikeresen becsiccsentettünk, legalább Eszti és én mindenképp. Megint egyre jobban éreztem, hogy elszabadulok, és hogy mennnnnyire kell ez már nekem! A további út ennek megfelelően még kellemesebben telt, s elhatároztuk: végcélunkon, Piliscsabán is meglátogatunk egy kocsmát. Bár az érzés sosem múlna el! - Eszti és én is ez után áhítoztunk :-)

A pia azonban kipárolgott belőlünk menet közben, én konkrétan azt hiszem, a Nagy-Szénáson vesztettem el. Itt megint tanyáztunk egy darabig, és amikor hasra feküdtem, még javában forgott a horizont, de mikor továbbindultunk, már megállt...
Szép a Nagy-Szénás!

Ami még kiemelkedően kellemes vidék volt, az a Kőris-völgy, ami már a túránk vége, és folyamatosan lefelé haladtunk benne Piliscsaba felé.
Eddigre már Péter érezhetően elfáradt, ugyanis alig szólt valamit. Eszti sem volt már túl friss. Elbattyogtunk a vasútállomásra pecsételni - s ott teljes megdöbbenéssel láttam, mit művelnek a Bp-Esztergom vasútvonalon. Teljes felújítás folyik, de olyan szinten, hogy vonat nem közlekedik, ugyanis a síneket felszedték, sőt feltúrták! Olyan volt a nyomvonal, mintha egy föld alatti hatalmas féreg végigtúrta volna az egészet. Ilyet még nem láttam!

A kocsmáról már rég lemondtuk, s hazabuszt néztünk. Vasárnap késő d.u. volt, sokan mentem Bp-re, így a 2. busszal mentünk el. Kellemesen keveset fizettünk nem teljesen "fehér" jegyünkért, majd az Árpád-hídi végállomásnál vált el egymástól a csapat.
Fotókat most sem készítettem, Péter fotózott sokat a telójával, de azokat elvileg nem tette fel nyilvános helyre.

2012. szeptember 18., kedd

Radnai-havasok - 2. nap

Megvirradt a második napunk a Havasokban, mi pedig alig vártuk, hogy a befülledt sátrainkból kikecmeregjünk és szétnézzünk a völgyben. Csodás látvány fogadott, és mivel egy kép többet mond ezer szónál, ezt legjobb lesz vizuálisan érzékeltetni.

A Mosolygó-tó katlanja
A Mosolygó-tó katlanja

 A mai tervünk az volt, hogy pár száz méterrel arrébb, a Mosolygó-tónál megreggelizünk, erőt gyűjtünk, majd nekiugrunk a szerpentinnek, azon fel egészen a Nagy-Pietroszra (Borsától Nagy-Pietroszig az útvonal itt olvasható), s onnan tovább egy távoli sátorozóhelyre. Pakolászás közben hozzánk csapódott egy szép kutya, Dóri egyből össze is haverkodott vele. Kicsit bicegett (mármint a kutya), de teljesen jó fej, nyugis eb volt, még a kajánkból se koldult. Előző éjjel a közelben sátrazott két román srác, akikkel angolul váltottunk pár szót. Jó arcok voltak, ők is a Nagy-Pietrosz felé vették az irányt. Azt mondták, reggel 7 felé akarnak indulni, ehhez képest ők is csak úgy 9 felé támolyogtak elő. Viszont előttünk elindultak, így egy darabig tudtuk őket követni, s álmélkodhatunk azon, hogy merre fogunk mi is menni órákon belül.

Mosolygó-tó
Csoportkép a Mosolygó-tónál
Dóri és ebe

Még indulás előtt az állomáson kértünk vizet. Bár ők is a tóból kapják, a cső a tó fenekéről, a parttól kicsit messzebbről veszi a vizet, így valószínűleg kicsit tisztább, mintha a partról merítenénk meg flakonjainkat. Sajnos ez nem utolsó szempont, ugyanis aránylag szemetes a tó környéke, ügyelni kellett a gyönyörű táj fotózásakor, hogy ne rondítson a képbe egy-egy eldobott kólás üveg vagy mekis papírdoboz. Igen, léteznek olyan emberek, akik csaknem 1800 méteres magasságba kólát és mekis sajtburgert hoznak magukkal, a hegyek közt, egy hűs, áttetsző vizű tengerszem mellett elfogyasztják, eldobják a keletkezett szemetet, majd visszamennek.

Emlékmű
Emlékmű a salgótarjáni katonákért
A tó mellett két emlékmű áll, az egyik 14, lavinabalesetben elhunyt, salgótarjáni katonának, a másik egy hasonló szerencsétlenség áldozatának állít emléket. A tónál elég sokat bogarásztunk, lekötött minket a gyönyörű táj, a tóból csordogáló patak forráslápi növényzete, a hegyoldalban füttyögő mormoták, a tó körül röpködő havasi pityerek és a völgy felett átsikló szirti sas. Talán már délhez közelített az idő, amikor araszolni kezdtünk a szerpentinen felfelé. Lassan haladtunk, kb. 50-100 méter szintenként megálltunk pihenni. Bár ez nem mindig vagy nem mindenkinek jött jól: amikor éppen a lelkem kilehelésén gondolkodtam, akkor jól esett a pihenő, de néha épp (relatíve) lendületben inkább nehezítette a haladást. Ki kell ezt tapasztalni... Kutyánk a tóhoz még elkísért minket, de az első 50 méter emelkedő után más, éppen pihenő túrázókhoz csapódott.

Emelkedünk
A katlan
Pihenő

A fentebb linkelt ismertető azt írja, "A hátralévő mintegy 450 m szintemelkedés tekintélyes részét a katlan meredek oldalában szerpentinező köves, de mégis kényelmes ösvényen tesszük meg." Nos, ezen elég sokáig röhögcséltünk, hogy vajon mennyire lesz "kényelmes" ez a szerpentin, de bevallom, ahhoz képest, amilyen szívatós ösvényt is lehetett volna itt csinálni, tényleg egész kényelmes út vezet a hegyre, csak meredek, de hát a hegyek már csak ilyenek. Egyre távolodtunk a tótól, hangyányivá csökkentek a szemünkben a lent maradt túrázók, s már sejtettük, hogy hamarosan felérünk a nyeregbe, ahonnan már nincs messze a Nagy-Pietrosz.

A Mosolygó-tó a nyeregből
A szomszéd csúcsok 1.
A szomszéd csúcsok 2.
A Bukuly-csúcsok
Meredek
Egy utolsó hosszabb megálló után, némi szőlőcukor és víz felvétele után nekirugaszkodtunk és a nyeregig másztunk. Ott találkoztunk a két román sráccal, akik már a csúcsról jöttek, örömmel üdvözöltük egymást. Innen gyönyörű panoráma látszott, ki is feküdtünk egy időre, élveztük a napsütést, a kilátást, a hűs szellőt. A pihenő után megtettük a végső néhány száz métert és nem túl sok szintet a 2303 méter magas csúcsig. Fent voltunk a Radnai-havasok legmagasabb pontján! Itt megint evés-ivás, fotózkodás,  bámészkodás, pihegés következett. Közben jöttek más túrázók is, pl. egy lengyel csapat, akik közt az egyik srác aktívan fényképezte a tájat, és a lehető legalkalmasabbnak bizonyult arra, hogy rólunk csúcsfotókat készítsen. A csúcson volt egy romos házikó (tudtommal itt volt régen a meteorológiai állomás, de lehet, hogy tévedek), ezt is igyekeztünk beépíteni a kompozícióba. :)

Borsa a Nagy-Pietroszról
Kilátás nyugat felé
A lengyel csapat
Csúcsfotó
Az objektumon
Láblógatás

A Nagy-Pietroszról szépen beláttuk a környéket, mintha térképet néztünk volna, úgy tervezgethettük utunk folytatását. A szomszédos Nagy-Bukuly és Kis-Bukuly csúcsok egyikére fel akartunk menni, de ezt inkább az erőnléttől és az útviszonyoktól tettük függővé. Andris két táborozóhelyet nézett ki, az egyik talán 6, a másik kb. 10 km-re volt, ezek közül kellett választanunk. Nem volt igazából szigorú terv tehát, sok mindent a helyszínen döntöttünk el, út közben.

Ereszkedés a nyeregbe
Bukuly-tavak
Nagy-Bukuly
A Nagy-Pietrosz a Nagy-Bukuly oldalából

Ereszkedtünk vissza a nyeregbe, s újra megállapítottuk, hogy lefele nehezebb az út, mint felfelé, pláne ilyen nehéz táskákkal. Én ennek kétszer is majdnem fizikai bizonyítékát adtam, ugyanis ennyiszer fordult alám a bokám (új bakancs...). A nyeregből balra lefelé lehetett látni a Bukuly-tavakat. A Nagy-Bukulyra megint felfelé kellett kapaszkodnunk. Végül úgy döntöttünk, nem másszuk meg ezt a csúcsot, hanem csak megkerüljük, aztán a Nagy- és a Kis-Bukuly közötti nyeregben újra elgondolkodunk a folytatáson. Itt le is heveredtünk kicsit. Éppen arra jött két magyar turista, akik már hallották hírünket a két román sráctól. Mivel ők éppen szemben jöttek szinte ugyanezen az útvonalon, ki tudtuk őket faggatni a folytatásról, köztük olyan fontos kérdésekről, mint sátorozóhelyek, források, pásztorkutyák helyzete. Ők mondták, hogy inkább a távolabbi sátorozóhelyben gondolkodjunk, mert a közelebbi egy kabana (menedékkunyhó, a pásztorok használják, a nyáj is a közelben szokott lenni) mellett van. Források többnyire rendben, viszont a Kis-Bukuly után lesz egy nyáj 4 kutyával. Vettük az adást, ők meg mentek tovább.

Kilátás a Kis-Bukulyról
Ott a nyáj, látszik?

Mi először megmásztuk a Kis-Bukulyt, onnan tekintettük át újra a terepet. A kutyákkal kísért nyáj valóban ott volt előttünk, de két pásztor vigyázta őket, és ahogy megláttak minket közeledni, arrébb is hívták a kutyákat, nem volt gondunk velük. Kicsit néztük a nyájat, a legelőt, és mélyen egyetértettünk Andrissal, amikor azt mondta, "a havasi pásztorok az élet császárai". :) De tényleg: kint vagy a szabadban, békén hagynak az emberek és 4-5 megtermett pásztorkutya engedelmeskedik neked.
Innen egy hosszú, viszonylag egyenletes menetelés kezdődött a gerincen. Balra lent volt a Rebra-tó, környékén egy nyájjal, valahol itt lett volna az első sátorozóhely, amiről már lemondtuk, meg elég jól is bírtuk a tempót.

Kis- és Nagy-Bukuly, meg a Nagy-Pietrosz
Rebra-tó

Elég sok túrázó jött szemben, a köszönésekből pedig rájöttünk, hogy valószínűleg a többség cseh. Az Obarsia-Rebri csúcs aljában kicsit pihentünk. Néztük a hollókat, ahogy akrobatikus mutatványokat hajtottak végre a levegőben. Ahogy jobban odafigyeltünk, mit csinálnak, világossá vált, hogy tehénlepényeket vittek fel magukkal a levegőbe, elengedték, majd újra elkapták őket!

Hollók
Hollók

Innen már megállás nélkül jutottunk el a táborhelyre. A Kormány-csúcs előtt kezdtünk ereszkedni, majd a Repedő-csúcs északi oldalában lévő táborhelyen kötöttünk ki. A közelben volt egy forrás, ahonnan vizet vehettünk - a planáriák jelenlétét a vízben a jó vízminőség indikátorának fogtuk fel. Biológus szemmel a tábor mellett a forráslápok igen érdekesek voltak, tőzegmohákat és havasi hízókát is találtunk. Emellett háromféle áfonyából (fekete, vörös, hamvas) csemegézhettünk.

Repedő-csúcs
Kő :)
Ereszkedés a gerincről
A táborhelyen
Víznyerő helyünk
Havasi hízóka
Kilátás a táborhelyről

Sátorveréskor Dórival aggódtunk, hogy az egyrétegű sátrunk nem fog kibírni egy esetleges esőt, ezért egy előre bekészített hatalmas fóliával lefedtük az objektumot. Az eső helyett azonban a szél volt a meghatározó időjárási elem az éjszaka során, a fólia pedig hangosan zörgött, így hamar eltávolítottuk. A szél olyan erős volt, hogy ezen az éjszakán nem sokat aludtunk, de a hajnali órákban szerencsére lecsendesedett, így mi is pihenhettünk.