3 túra - szűk keresztmetszetben

Az utóbbi hetekben majd' minden hétvégén túráztam valamerre. Megemlékezés-szinten minden túrából szeretnék most néhány számomra egyedi jelleget, történést, élményt kiemelni, s megosztani veletek.

Szeptember 2.: gerecsei kékezés Zsoltival

Ezen a napon ketten indultunk neki T.bányáról a Gerecsének. Koldusszállásnál csatlakoztunk rá a kék vénára, ahol begyűjtöttük Zsolti számára a hiányzó pecsétjét, majd innentől kezdve már csak én pecsételtem, neki meglévén a többi. 

valahol az őszbe hajló Gerecsében

A Bányahegyi erdészháznál összetalálkoztunk a Leányzóval és az ő Gáborjával. Épp ott pihentek a pecsétet tartalmazó fa közelében, s hamar beszédbe elegyedtünk. Sokmindenről kikérdeztek, hogy a túrázásban mi mit hogyan szoktunk végrehajtani. Ezenközben kiviláglott, hogy ugyanazt a szakaszt csináljuk most mi is, mint ők, csak ellenkező irányba. Ők Pusztamarótról indultak, s Koldusszállásig mennek. Bp-ről érkeztek, és rendkívül leszervezték utazásukat: két kocsival jöttek, az egyiket Pusztamarótnál, a másikat Koldusszállásnál hagyták, mert egyik hely sem olyan, hogy onnan nagyon tömegközlekedni lehetne. Mikor eléjük tártuk, hogy mi bizony nem gondoltuk azt ki, hogy Pusztamarótról majd hogyan fogunk visszajutni T.bányára (nem azért, mert nem jutott eszünkbe, hanem egyszerűen hagytuk, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogyan), habozás nélkül felajánlották, hogy ők majd elvisznek minket. Mi pedig habozás nélkül és örömmel fogadtuk el az ajánlatot :-) Ez nekem egy nagy tanúsága annak, hogy járj tiszta szívvel nyitottan, s eléd fognak kerülni a jó lehetőségek!

Leányzó vitt vissza minket kocsival a végén T.bányára, és nagyon tartalmasat és hasznosat beszélgettünk közben vele.

A Gerecs üdülőnél jót szedreztünk, nagyjából utoljára ez évben, Pusztamaróton pedig körbefotóztam az érdekességeket. Megtudtam a tábláról, hogy ez történelmi emlékhely: törökök, Mohács, csata... S itt sikerült a kétszépszememmel látnom a Kéktúrás füzet hátulján figyelő emlékművet is :-)

a pusztamaróti emlékmű

kistemető egylakója

Szeptember 8.: "Őszi 30-as teljesítménytúra a Burok-völgyön keresztül"

A névben szereplő táv csalóka: valójában a TT kb. 27 km volt. 

Ezt a TT-t én szemeltem ki, vágytam vissza a Burok-völgybe, s akkor még azt hittem, 30 km lesz a túra, és az milyen jó lesz nekem, annyi minimum kell. Zsolti jött el még a túrára, így újfent ketten vágtunk neki.

Azt hiszem, kb. 130 induló volt. Nem volt tömeg, eléggé a végén rajtoltunk Várpalotáról. Nagyon szép és részletes itinert kaptunk, tökéletes segítséget nyújtott a tájékozódásra.

Még bent a városban két édes kiskutya megakasztotta túránkat. Az egyik kaputól csaholtak oda, mint két kövér kis virsli, s én egyből a lábuk elé omlottam. Lehengereltek! Eldobták magukat, kéjesen tűrték, hogy a pocakjukat vakargászom, én pedig teljesen odavoltam a gyönyörűségtől. Végül Zsolti finoman jelezte: egy TT-n vagyunk, talán haladni sem ártanak :-)) Így a gazdinéni kérésére bevittem a kutyusokat a kapun belül, majd kövekkel kitömtem a rést, ahol a kis virslicskék kitolták magukat. Vérző szívvel váltottam velük néhány búcsúpillantást, miközben bensőmet szétvetette az imádat...

A TT-n összesen 4 EP volt. Külön megörültem annak, mikor láttam a térképen, hogy most majd elejétől végéig végigjárjuk a Burok-völgyet, nem úgy, mint májusban, amikor egy másik csapattal voltam itt, s akkor a Királyszállástól a Bükkös-árok becsatlakozásáig tartó szakasz kimaradt.

Szinte nyargaltunk. Olyan jól esett MENNI! Azt hittem, kevés lesz nekem ez a táv, még csak elfáradni sem fogok. Hát nem így lett!

A völgy kifárasztott. Még mindig olyan vadregényes volt, mint a blogunk :-)), ám most medvehagyma helyett sajnos csak csalán termett benne. A sok lavírozás a gyönyörű fák alatt-fölött kifárasztott, úgyhogy nyargalásom erősen visszaesett, s Zsolti hozzámlassított. Kezdeti hitünk, hogy a 7 órás szintidőt szemtelenül lefaragjuk, fokozatosan szelídült. Végül eljutottam oda, hogy azt éreztem: sosem lesz vége a völgynek! Igazán kifáradtam.

Végül a célba 6 és negyed óra alatt értünk be. Eleinte azt is el tudtam képzelni, hogy 3-4 óra alatt végzünk, úgy szárnyaltunk. A völgyben is még jó darabig győztük előzgetni a fákkal kínlódó emberkéket, egyszer egy egész csapatot kerültünk ki nagy ívben. De aztán engem is elkapott a korhadás, s mint Ikarusz, aláhullottunk :-)

Szép volt a túra, külön örültem annak, hogy elfáradtam! Kedves szendvicsek vártak a célban, arcként dekorálva. Nem tudtam ellenállni neki. Zsolti pedig egy Horalky-val ajándékozott meg.

Fénykép egy sem készült.

Szeptember 16.: kéktúra a Budai-hegysében

Zoltánnal tárgyaltuk: legyen valami túra. A 13. szakasz neki ugyan megvolt, nekem nem, mégsem kellett őt unszolni, hogy menjünk arra. Elhívta két volt évfolyamtársát, Pétert és Esztit is, így négyesben vágtunk neki ennek a 21 km-es szakasznak.

Sokáig településen belül haladtunk. Máriaremetén érdekes volt a templom lábazatában elhelyezett rengeteg írásos kő, a Remete-árok pedig kezdett már egyre kevésbé civilizált képet mutatni, bár itt még mindig lehetett találkozni kisgyermekes családokkal.

Ezt követte egy adag komoly emelkedő, amit egy kellemes kilátással bíró, gyéren füves, sűrűn köves "hegyoldalban" pihegtünk ki. És itt lépett működésbe ismét a "kicsi a világ" effektus, mely mostanában sűrűn jelentkezik az életemben!

Ültünk, nézelődtünk, mikor megjelent egy fekete eb. Persze a figyelmemet rögtön lekötötte, igyekeztem magamhoz édesgetni. Hirtelen mögöttem megszólalt a gazdája, s mikor odanézek, kit látok...? Csabát, akivel először és utoljára tavaly nyáron az erdélyi utunkon találkoztam! Most szinte lefagytam a döbbenettől, persze először a neve sem jutott eszembe, de talán neki sem az enyém, mert a közeledő feleségének a túratársas nevemen mutatott be :-) 

Tavaly a Kelemen-havasokban egy hetet együtt töltöttünk túratársként, Galonyán az Auguszta vadászházban jól kilelkiztük magunkat egymásnak - s azóta nem találkoztunk. A neten értesültem, hogy megnősült, és gyermeket várnak - most pedig itt túrázik kis családjával, a felesége magára kötözve hozta a 3 hónapos csecsemőjüket. Váltottunk néhány szót, de a megdöbbenésem alig tudott múlni. Észleltem, hogy megváltozott ő is.

Imádom ezeket a pillanatokat! Imádom a "kicsi a világ"-effektust! :-)

Mindenképp megemlítendő a Nagykovácsi szélén lévő pecsételőhely, s a közvetlenül mellette lévő Muflon Itató. Ide tértünk be pihegni egyet, ki-ki egy ilyen-olyan ital társaságában. Én egy Unikummal (vagy Jägerrel...?) nyitottam, majd jött egy kisfröccs. Zoltán és Eszti söröztek, Péter fröccsözött. 

A Muflon Itató remek egy hely, nagyon egyedi, kicsi, némileg elhagyatott, s rejtély a pontos működése (pl. nyitvatartás), ám tagadhatatlanul kellemes objektum minden helybéli öreg kutyussal egyetemben!

Sikeresen becsiccsentettünk, legalább Eszti és én mindenképp. Megint egyre jobban éreztem, hogy elszabadulok, és hogy mennnnnyire kell ez már nekem! A további út ennek megfelelően még kellemesebben telt, s elhatároztuk: végcélunkon, Piliscsabán is meglátogatunk egy kocsmát. Bár az érzés sosem múlna el! - Eszti és én is ez után áhítoztunk :-)

A pia azonban kipárolgott belőlünk menet közben, én konkrétan azt hiszem, a Nagy-Szénáson vesztettem el. Itt megint tanyáztunk egy darabig, és amikor hasra feküdtem, még javában forgott a horizont, de mikor továbbindultunk, már megállt...

Szép a Nagy-Szénás!

Ami még kiemelkedően kellemes vidék volt, az a Kőris-völgy, ami már a túránk vége, és folyamatosan lefelé haladtunk benne Piliscsaba felé.

Eddigre már Péter érezhetően elfáradt, ugyanis alig szólt valamit. Eszti sem volt már túl friss. Elbattyogtunk a vasútállomásra pecsételni - s ott teljes megdöbbenéssel láttam, mit művelnek a Bp-Esztergom vasútvonalon. Teljes felújítás folyik, de olyan szinten, hogy vonat nem közlekedik, ugyanis a síneket felszedték, sőt feltúrták! Olyan volt a nyomvonal, mintha egy föld alatti hatalmas féreg végigtúrta volna az egészet. Ilyet még nem láttam!

A kocsmáról már rég lemondtuk, s hazabuszt néztünk. Vasárnap késő d.u. volt, sokan mentem Bp-re, így a 2. busszal mentünk el. Kellemesen keveset fizettünk nem teljesen "fehér" jegyünkért, majd az Árpád-hídi végállomásnál vált el egymástól a csapat.

Fotókat most sem készítettem, Péter fotózott sokat a telójával, de azokat elvileg nem tette fel nyilvános helyre.