Translate

2013. április 30., kedd

Az idei első sátras túránk a Bakonyban I.

Zsoltit dícséri az elmúlt hétvégi túránk ötlete, ugyanis az általa kiötlött A és B verzió közül valósítottuk meg az egyiket. Mivel elképesztően jó idők járnak ránk, bátorkodtunk megejteni az idei első sátrazós túránkat - és milyen jól tettük! 
Szombaton és vasárnap tehát a KÉK Bakonykútitól Zircig tartó szakaszát jártuk be háromfős csapatunkkal. Pecsételési szükségleteink eltérőek valának: nekem ez a szakasz teljesen megvolt, Zsoltinak volt a legtöbb hiánya, míg a hiányversenyben Lord Zoltán a második helyen állt.

Szombat reggel az egyetlen délelőtti busszal elutaztunk hát a bájos kis Bakonykútiba, akit már jó ismerősként üdvözlünk rendszerint. A busz levegőtlen heringjárat volt, és reggelizni sem reggeliztünk kielégítően, így leszállás után egy padra depózva magunkat rákészültünk az indulásra némi ez-az elmajszolása által. Eztán egy darabig a KÉKen haladtunk, ám ördögi tervünk szerint egy váratlan balkanyarral elhagytuk szeretett égszín utunkat, és levetődtünk a Burok-völgybe - medvehagyma szerzés ürügyén!
Útkeresők (fotó: Kerekes Zsolt)

A medvehagyma már szinte az elejétől mutogatta magát, de egy darab haladás után átvette szinte kizárólagos egyeduralmát az aljnövényzetben. Igazi tenger volt! Gyönyörű volt, egész úton csodáltuk, elképesztően vadul burjánzott, vígan élt!

kettéválasztott tenger
kockázatos a túl sok macihagyma fogyasztása - pillanatnyi áramszünetet okoz ;-D
hagymás ösvényen

Szedegettünk is belőle, természetesen gyengéd odafigyeléssel. Oly rengeteg volt, hogy elég volt szinte mehet közben néha lehajolni egy-egy levélért. Nyamiiii!



Ami meglepett engem, hogy elég sok volt a szúnyog! Folyamatos hadakozásban álltunk velük, ha haladtunk, is követtek, de ha megálltunk, akkor főleg igyekeztek be az intim szféránkba. 
Jöttek aztán a szokásos kidőlt fa-átmászások, melyek jó combizomerősítőnek bizonyultak, főként így, nagy hátizsákkal rajtunk. No, én mondjuk ne szóljak semmit, Zsoltinak olyan nehéz volt a zsákja, mintha legalábbis atombombát cipelt volna benne! 
Többször felidéztük a tavaly májusi bácsielhagyós túránkat, valamint az októberi TT-t, melyen Zsoltival vettünk részt anno. Emlékszem, akkor is olyan érzésem volt egy jó idő után, hogy a völgynek az életben nem lesz vége - most is kezdtem ezt érezni, kezdtem fáradni a sok famászásban. Zsolti is egyre többször sóhajtott fel, hogy jaj ő milyen öreg... :-))


Mígnem aztán odaértünk a völgyben lévő egyetlen elágazáshoz, ahol a Királyszállás felé vezető ág, valamint a Bükkös-árok y-szár formájában vesz könnyes búcsút közös utuktól. No itt azért megpihegtünk kissé, ettünk-ittunk, majd a Bükkös-árkon folytattuk utunkat. 


Igen szép időnk volt, így aztán ahogy kiértünk a völgyből, megálltunk benapvédelmezni magunkat, én pedig lecipzáraztam a gatyaszáramat. Ez egy igen csúnya hely volt egyébként: fakitermelés következtében csupasz rész, ahol egyre-másra dőlve hevertek fák, valamint a hatalmas autók kényelmetlenre paszírozták szét a földutat, hogy győztünk bukdácsolni rajta. Itt futottunk össze utoljára a 4 cserkésszel, kikről még nem ejtettem szót, de kikkel egymást több-kevesebb távolságból követve, és esetenként előreengedve haladtunk végig a völgyön.

Mi most észek felé vettük az irányt, hogy visszacsatlakozzunk a KÉKre, és eljussunk Kisgyónra, ahol pecsételőhely vagyon. Elhaladtunk a Károly-lak mellett, ahol sok ember tanyázott, majd a Hosszú-kígyóson ereszkedtünk az Erdei Szentély felé. Fú, ez is csodaszép szakasz volt: árok mellett kanyargott ösvényünk. Egy hídként átdőlt fát megmászkáltunk mindhárman, és fotózkodtunk :-)

SzuperZsolti átrepül :-)
Lordunk is odatette magát :-)
...s én is megtekintettem a lehetőségeket (fotó: Kerekes Zsolt)

Odaértünk aztán az Erdei Szentélyhez, ahol most nem oly magányban érezhettük magunkat, mint anno Zoltánnal: sok ember volt ott, akik egy tűzrakóhelyen épp étket készítettek. Letelepültünk a sok pad közül az egyikre, mert Zoltán és én is haraptunk volna valamit (Zsoltira ez nem volt igaz). Épp majszoltam a macihagymával nyakonvágott pogácsámat, Zoli is a valamijét, s közben szimatoltuk a finom illatokat, mik köröttünk szálldostak a sütésből kifolyólag, amikor az egyik néni megkérdezte: nem sütnénk-e magunknak egy szelet szalonnát vagy sonkát? És egy kis üdítőt kérünk-e? Valamint a parázsban alufóliában sülnek a zöldségek, hát egy olyan csomagocskát elfogadunk-e? Majd kicsivel később: van némi sütijük is, hát azzal megkínálhatnak-e? Fúúúúú :-D Zsolti egyből hárított, Zoli bizonytalanul pislogott, én pedig azt mondtam: szívesen elfogadnánk! Így aztán Zoli és én kezünkbe kaptunk egy-egy nyársat, amire a néni feltűzött nekünk egy-egy szelet szalonnát, azt a parázs fölött jól megsütöttük, bontottunk hozzá egy csomagot, ami parázsban sült krumplit, hagymát, paradicsomot és vékony szalonnacsíkocskákat rejtett, ittunk hozzá bubis gyömbérüccsit, s a végén lefojtottuk egy-egy kocka sütivel... Hát ez egy csoda volt!!! A sütiből azért Zsolti is evett, aki közben jól elbeszélgetett kedves vendéglátóinkkal. Abban maradtunk aztán velük, hogy ők is kaptak régebben ilyen Jóságot másoktól, s majd mi is továbbadjuk a vendégelést másoknak :-) Ez egy remek dolog szerintem, én pont így képzelem a JÓ körbejárását :-) Azért most is tudtunk nekik mit adni: Zsolti a macihagymáját megosztotta velük, mert nekik meg az nem volt, és olyan messzire nem terveztek elmenni, mint ahol mi szedtük. 

Kerekes Zsolt: Dia az én keresztem :-D

Étkeztünkkel búcsút vettünk tőlük, s én személy szerint épp megfelelő gyomortelítettséggel vágtam neki a folytatásnak. Hamar odaértünk aztán Szergejhez, kit hangos örömmel köszöntöttem, mint jó cimbit :-D

Szergeeeeej! Tekintete még mindig KÓKEMÉNY! :-D

Hát csak nem álltuk meg, hogy ne fotózkodjunk vele! Jól megmásztuk tehát talapzatát, s lett aztán körülálló fotó, '10 mp alatt 3 kép' fotó, részben ülő, részben álló fotó, melyekből kettőt osztok meg veletek :-)


A viszontlátás reményével váltunk el Szergejtől, s haladtunk a közel lévő Kisgyón Természetbarát Telep felé. Meglepődésünkre a telep tele volt néppel, autóval és gyerekkel, valamint színes pólókkal! Látszott, hogy valami közösség tartózkodik itt, elborítva kölykökkel a helyet, kik közül sokat az apukák hordoztak magukra kötözve. Zsolti kiszolgálta magát a dobozkában rejlő nyalókából, majd amíg ő és Zollltán bekéretőztek vízért, velem szóba elegyedett az egyik, gyerekét hátán cipelő srác, s így megtudtam, hogy egy 20 éves hagyomány idei eseménye zajlik épp: ők egy népes baráti társaság, kik évente összegyűlnek ehelyütt. A kiteregetett pólókollekció az évente változó egyenpólókat hivatott bemutatni (több volt, mint 20, de nem akartam kukacosnak tűnni...) Alapvetően díjaztuk a tevékenységüket (milyen szuper dolog a sok kiskölyöknek kint a természetben játszani!), majd indultunk tovább. 

Most egy darabig a piroson mentünk, majd a Zoltán és általam már ismert Tűzköves-árok mentén már a KÉKen haladtunk. Itt szétszakadoztunk, mert Zsolti felvett egy számára megfelelő tempót, amit azt jelentette, hogy ő elöl ment, engem pedig a tempóm hátulra irányított, Lordunk pedig középütt haladt, biztonságban, hű szolgálói által védve :-))
Itt kissé lelkileg rosszul éreztem magam, amiért Kisgyónon Zsoltival szemben nem tanúsítottam elegendő toleranciát. Ezen rágtam magam, és elhatároztam, hogy este elnézést kérek tőle. Ez a szakasz emiatt számomra kicsit borús volt, viszont természetügyileg csodaszáp: foltokban itt is burjánzott a macihagyma az árok mélyebb részein, meg amúgy is ez egy szépséges szakasz, ezt a téli hódagasztó túrázásunk alkalmával is megállapítottuk Zolltánnak.

macihagyma-foltok a Tűzköves-árokban
cincér, ki nem hős! (Dóri és Zoli kisegítettek: gyászcincér)

A Csikling-vár és a Hamuház közelében szélesebb földútra értünk, ahol megint mindent medvehagyma borított. Bár Lordunknak már a "bele fordult ki" tőle, ahogy ő kifejezte, de azért tegadhatatlan, hogy iszonyat hatásos volt a látvány!

kifogyhatatlanul

A Hamuháznál meg sem álltunk, a Csikling-várhoz sem tettünk kitérőt, igazából már siettünk, mert erősen délutánba hajlott az idő, s szálláshelyként a Tés és Jásd közötti részt céloztuk meg így elsőre. Így aztán folytatódott az "erőltetett menet" a szokott sorrendben: Zsolti tépett elöl, mi Zolival hol együtt, hol szintén szétszakadva mentünk. Azt hiszem, valamilyen szinten mind fáradtak voltunk némileg, hisz idei első nagyzsákos túránkat ejtettük meg, nem rázódtunk még teljesen bele (idén még nem szokta a paraszt a szántást!), s már több mint 20 km-t megtettünk. 

Erre a szakaszra tehát a meneten kívül más nem is volt jellemző, míg aztán csapatocskánk Csőszpusztán, az Alba Regia Barlangkutató Állomás közelében újra egyesült, s odavonultunk a bejárathoz a bélyegzőért. A hely most nem volt elhagyatott: az ajtó nyitva állt, néha valami pengetős hangszer dallama szökött ki, majd vidáman zajos barlangászcsapat érkezett. Míg Zsolti pecsételt, én lekaptam néhány jellemző barlangászmomentumot, s csöppet művészire vettem a figurát:

overall szárad
barlangászok és a szelektív gyűjtés
a "kismalac" :-)))

Egy barlangász bácsi kedves volt, s odahozta nekünk az egyesület szép pecsétjét, így ennek benyomása kedvéért már Zoltán és én is elővettük a füzetet. A beszélgetés során a bácsi felajánlotta, hogy megalhatunk az udvarban, majd azt is mondta, hogy akár a padláson is, van szalma meg pokróc, sátrat sem kell állítani. Zsolti hajlott volna a dologra, megkérdezett engem is, nekem viszont nem volt sok kedvem most a hangoskodó sok-sok emberhez, így én azt mondtam, hogy továbbállnék. Ma sem tudom, Zsolti miért egyezett bele ebbe rögvest, mindenesetre nagyon köszönöm :-)
A bácsinak is nagyon megköszöntük a felajánlást, és továbbmentünk Tésre, ahol betértünk a kocsmába némi töltekezés végett. Zsolti meghívott mindenkit: ő bekólázott, Zoli egy gyümölcsös Soproni Démont választott, én meg rövidet nyomattam. Megkóstoltam azért a Démont, és meg kell mondanom, hogy nem is olyan bitangpusztulatosan szar :-)))

Hűvösödött az idő, esteledett. Két helyet néztünk ki a térképen és a GPS-en szálláshely gyanánt: az egyiken Dög szerint "pad asztallal" is várt minket :-)), míg a másik a Siska-kút közelében leledzett, mint pihenőhely. Úgy gondoltuk, megyünk és megnézzük őket.
Az első kollektíve nem jött be nekünk, így továbbhaladtunk, és egyöntetűen voksoltunk a második hely mellett. Itt csak abban válogattunk kicsit, hogy pontosan hol is legyenek a sátrak, míg végül Lordunk javaslatát elfogadva a "padasztallal" mellett vertünk tanyát :-) Tyű, hát jól esett végre lemálházni, s tudni, hogy ma már nem megyünk többet! Dög szerint kb. 26 kilcsit nyomattunk le. Elég is volt, mind ezt éreztük.

Azt már Tésen a kocsmában megtudtuk, hogy Jásdon pont falunapok vannak, így most az erdőben is hallható zenét, majd a tüzijátékot el tudtuk könyvelni ennek. Nem volt olyan veszedelmesen zavaró, de azért hallani lehetett.
Zsolti igényesssen felállította lakját, s mi is felvertük Zollltánnal a kutyaólat. Letelepültünk aztán vacsizni, s előkerült a Zoli által hozott bor is, melyet ő és én pusztítottunk, majd a végét már csak ő, mert én baromira elálmosodtam tőle meg a fáradtságtól. Már szinte teljesen sötét volt, mikor bejelentettem visszavonulási szándékaimat, melyet a többiek is követtek.
Az éjszakát polifoam nélkül és az Attilától kölcsönkapott hálózsákban töltöttem (köszönöm!!), s a csípőcsontjaim fájdalmasra nyomódtak, melyet folyamatos fordulással igyekeztem tűrhetővé tenni. A szél fújt, az őzek kaffogtak, picit dideregtem - igazi idilli erdei éjjel volt :-)

esti mozzanatok
/folytkövi/

2013. április 23., kedd

Gerecse 50 - az Első- és a Másodtúrázó élményei

Rövid összefoglalást osztanék meg veletek a szombaton megrendezett Gerecse 50 TT-ről, melyen Dóra (mint Elsőtúrázó) és jómagam (mint Másodtúrázó) vettünk részt.
  • A nevezés nagyon flottul ment. Mi 6:40-kor indultunk neki, és az egész nevezési procedúra alig pár percet vett igénybe. 
  • Dóra többször mondta, hogy nem érzékeli olyan veszettül hatalmasnak a tömeget (azóta már tudom a honlapról, hogy több mint 6000-ren indultak a túrán, sőt már az eredményeket is meg lehet nézni a honlapon!)
  • A macihagyma-tenger előzetes elképzeléseim szerint alakult, bár most egy másik részen találtam ezerszer szebbnek, mint tavaly :-) Most a Gerecse üdülőtől Pusztamarót felé a sziklás ösvény mentén volt a legcsodálatosabb rész szerintem! Természetesen szedtünk is belőle sok túratárssal egyetemben :-)
  • Személyes tapasztalatom, hogy most már az elején egyszer fáradtam és a hasam fájni kezdett kicsit, amit egy rövid pihenőcskével kezeltem sikeresen a Vaskapu fölötti szép völgyben. Utána pedig, azt érzetem, nem fáradok úgy, mint tavaly. Lényegesen jobban bírtam, nem kívántam a pihenéseket, és enni is jobban tudtam. Konkrétan a Vértestolna előtti zsíroskenyerezős helyen fejenként két szeletet benyomtunk, tök jól esett :-)
  • Pusztamaróton pihentünk egy komolyabbat, ott ettünk is kivágott fákra telepedve. Jól éreztük magunkat, jól esett eszegetni is, és jókedvvel indultunk tovább. Héregen, a Bánya-hegy előtt meg sem pihentünk. A hegyen Dóra megállás nélkül felment, én pedig több rövidebb pihenőt beiktatva a hegy tetején lévő EP-nél értem őt be. És nem voltam kinyúlva! Dórát a hegymenet egyenest feldobta, új energiákkal töltötte :-) [Tudtam én, hogy ő is terminátorlány, mint tavalyi túratársam, Klaudia! :-)]
  • Az is érdekes tapasztalás volt számomra, hogy mennyire nem foglalkoztam a túra során sem az idő múlásával, sem a km-ek fogyásával. Nem követtem a megtett távot, egyszerűen csak mentem!
  • Igazán fáradni is később kezdtem el, mint tavaly. Most az autópálya hídhoz közeledvén voltam már igen fáradt, s a Turulhoz való felmenet meglehetősen mérsékelt tempóban zajlott.
  • Dóra a Kis-réti (egykori) vadászház után fokozatosan elhagyott, és a Turulnál várt be, ahonnan együtt mentünk le a Csótóhoz. 
  • Így végül egyszerre értünk be, de az időnk tulajdonképpen az én időm, Dóra rövidebb idő alatt teljesítette volna. Viszont ő nem sietett, a kíváncsiságától hajtva vett részt a túrán, mint első 50 km-es TT-jén. S megtudta, hogy ragyogóan bírja :-)
  • Mindkettőnk talpain vízhólyagok képződtek. Én az enyémeket a nem megfelelő zokni kiválasztásának tudom be. 
  • Az időjárás felhősein indult, néha hűvös is volt, és egy darabig felhőben haladtunk. Utána azonban kisütött a Nap, Dóra kicsit le is pirult (én reggel bekenekeztem).
  • Idén szépséges zöld színű jelvényt osztottak. A túra során az ellátás is bőségesebb volt, mint tavaly: 3 helyen adtak almát, egyszer müzliszeletet, volt szőlőcukor és szörp. A rajtban már egy fél litykós üveg vizet is kaptál, s ha az üres üveget a végén leadtad, kaptál egy túró rudit :-)
  • Szóval részemről: szívesen hagyományt képeznék a Gerecse 50-en való részvételből, mivel élvezem! Dórának pedig sok gratula, büszke vagyok rád, nagyon szépen teljesítetted!



tavalyi és idei példányok

2013. április 16., kedd

Kincstaláló barangolás a Velencei-hegységben

A múlt héten kiterveltem, hogy hétvégén is kódorgok valamerre. A fókuszomba a Velencei-hegység került, így szombaton arra vettem az irányt. Túratársak most nem csatlakoztak, én pedig vágytam is egy kis magános túrázásra: csak én és az Erdő :-)
Sajnos azonban a fényképezőm sem csatlakozott hozzám (munkamániás szegény: az irodában maradt), így most nem tudok saját fotókat prezentálni, ami miatt fáj is némileg a szívem, hisz bőven lett volna mire lőni! De majd érzékletes szavakkal körülírom :-))
Készültem egy kis ládázással is: 6 ládát írtam ki magamnak, hogy majd jól megkeresem őket a túra során.

Csodaszép időnek ígérkezett aznapra, így kabátot sem vittem magammal: póló, hosszú ujjú aláöltözet és polár pulcsi volt a "menü". Elbuszoztam Pákozdig, majd onnan indultam neki a högynek.

Utam a közeli Bella-tó felé vezetett, mely az azonos nevű patak mesterséges felduzzasztásából jött létre. Elég aprócska, de betonozott körben a széle, és ilyen régimódi ívelt korlátos létrák vezetnek bele, tehát szerintem régen strandként funkcionált. Egyszóval látszik rajta, hogy régen nagyobb szerepe volt, mint manapság.

Első geoládám is valahol a közelben volt elrejtve, így mentem tovább a leírás szerint. GPS-t nem vittem (szerintem nincs is Fehérváron a masina), úgyhogy úgy készültem, hogy kutatok-keresek, aztán lesz, ami lesz. Hát itt kutattam-kerestem, de nem lett semmi :-) Úgyhogy találat nélkül haladtam tovább az ingókövek irányába.

Az ingókövek Pákozd egyik nevezetességei, még étterem is viseli a nevét a faluban :-) És amúgy valóban látványosak, meg az a környék is remek, ahol ők leledzenek! Amolyan zömében kopár dombokat képzeljetek el, némi bozótossal, össze-vissza ösvényekkel és birkabogyókkal, és akkor itt-ott emelkednek az ingókövek: a Pogány-kő, a Kocka-kő, az Oroszlán-szikla, a Pandúr-kő. Jól meg lehet mászni őket, és messzire látni, a Velencei-tó nádasokkal telihintett felülete is ott feszül a láthatáron. Azért elég jó környék ez :-)

Itt egyébként összetalálkoztam önkéntes szemétszedő emberekkel, és eszembe is jutott, hogy egy munkatársam mondta, hogy szombaton ő is részt vesz eme akcióban. Ám őt nem láttam köztük, tán másfelé szedegetett.

Második ládikóm itt, a Kocka-kő környékén leledzett. Ennek leírása nem tűnt túl nehéznek, s meg is lett a láda hamar. Belogoltam, átnéztem tartalmát (semmi izgi, csak vackok), s már mentem is tovább, mintegy menekülve a szemétszedők elől. Embertelenségre vágytam :-)

Olyan szép volt minden! Alapvetően marhára fújt a szél ma, főleg itt fenn a csupasz dombokon, de időnként védettebb helyen jártam, és kellemesen meleg volt. A pulcsi le is került hamar, s a Napocska nekiállt sütögetni a tarkómat. Kicsit ropogós is lett a túra végére :-)
Egyébként többször örvendeztettek meg a héricsek jelenlétükkel, és bár a fák még nem nagyon álltak neki zöldellni, de a fű már alakult. Sokféle madárkát láttam és hallottam, ami külön jó volt!

A térképet a kezemben tartottam innentől kezdve, ugyanis hamarosan készültem elhagyni a jelzett utat a jelzetlenért :-) Mert egy - leírás alapján - nagyon izgis ládarejtés kínálkozott, méghozzá az ún. 3000-res szikla. Roppant érdekes dolgokat írt róla a rejtő, úgyhogy kellőképp be is indította a kíváncsiságomat ahhoz, hogy a nyomába eredjek. 
Hamarosan tehát megejtettem egy balkanyart a megfelelő úton, s folyamatosan szemmel tartva a térkép által mutatott felszínformákat és a valóságot keresgéltem a sziklát. Mivel elvileg a fák közt kellett lapulnia, többször behatoltam vadcsapásokon, de nem láttam semmit. Kijöttem, továbbmentem a félig benőtt szekérúton, majd odébb is behatoltam. Semmi. Néhol nagyon sűrű, fiatal bozótosban nyomultam, és érdeklődve szemléltem a vadak bokrokon fennakadt bundácskáját. Az erdő lesegíti róluk a kabátot :-))
Már sejtettem, hogy túl kellett mennem a sziklákon, amiket amúgy a térkép is jelölt. Igazából találtam is sziklát, de nem volt túl jelentőségteljes. Most sem tudom, az volt-e, amit kerestem, vagy sem. Ám az el-eltűnő utacskák mindig vonzanak, úgyhogy mindig kicsit még tovább mentem, gondolván: no, még azt megnézem, mi van ez után a kanyar után! 
A térkép jelölt egy aprócska, nádasos tavacskát, és bár nem direkt, de egyszer csak rábukkantam! Hatalmas öröm ragadott magával: a tavacska elbájolóan apró volt, szerintem a közepén sem érhetett térdnél mélyebbig, mélykék volt, és a szél fodrozta... És egy kis szikla bukkant ki belőle. Aranyos tavacska volt :-)
Mivel már megéheztem, úgy döntöttem, itt falatozok egyet, úgyhogy letelepültem, és nekiláttam. Kellemes volt :-)

Utána visszafordultam, és úgy döntöttem: ezek a sziklák, amiket a térkép jelöl, mégsem azok a sziklák, amiket én keresek. Mivel volt jelölve némileg odébb is két szikla, gondoltam, azokat még megnézem. Felhágtam egy 203 m magas csúcsra [:-))], majd áttekintvén a dombos terepet belőttem az irányt. Rövidre zárva: ez a bóklászás sem hozott eredményt a 3000-res szikla megtalálásában, így erről a ládáról is lemondtam.

Kinéztem viszont a térképen, szintén jelzetlen úton, egy majort és egy keresztet, és ezeket indultam megkeresni. Volt némi bolyongás, nem mindig tudtam egyeztetni a valóságban látottakat a térképpel, sőt egyszer teljes meggyőződésem volt, hogy én vagyok belül egy kerítésen, és emiatt fordultam vissza :-) Szóval jártam fel-alá kissé, míg az egyik lépésnél megtorpantam, a szájam elnyílt, a kezem a szívem tájékát tapogatta, és elhűlve néztem körbe. "Beszarás... Ez hihetetlen... Mi van??? Befosok!" - ilyen gondolataim voltak. Ugyanis a lábaim előtt ott hevert egy gyönyörű Kincs, ha lehet, még szebb, mint a múltkori, és más fajta is ráadásul! Elképesztő volt, teljesen elképesztő, hogy újra találtam egyet! Beletelt egy kis időbe, míg felfogtam és megemésztettem :-)) Akkor jött az, hogy próbáltam hívni Zsoltit, de nem nagyon tudtunk beszélni, mert ő is túrázott, és nem volt térereje. Aztán írtam egy körsms-t eme blog társszerzőinek, barátaimnak, hogy azon frissiben megosszam az élményt :-) Sorra jöttek vissza a válaszok, én pedig már hangosan kacagtam - már csak azért is, mert: "hogy fogom én ezt elcsomagolni?? a buszon nagy poén lesz! És mi lesz, ha találok még??" :-D Percekig a vigyor nem tűnt el a számról, de sasoltam is közben körbe, mert viszonylag nyílt terepen voltam, s nem örültem volna, ha valaki arra jár. Ilyesmi nem következett be, én pedig a Kincset beoktojáltam a zsákba, a fele ugyan kilógótt és irtó kényelmetlenül félrehúzta a zsákot a túra további részében, de nem bántam, mert ez volt a legkisebb kellemetlenség, mit a Kincsért el kellett viselnem! A kilógó részt egyébként pulcsival kötöztem körbe, s kész is volt az álca :-)

Nagy örömmel haladtam tovább, de mivel nem voltam teljesen magamnál, megint keveregtem kicsit (nem jó felé mentem egy darabon, úgyhogy vissza kellett fordulnom). Most a térkép által a közelben jelölt keresztet szerettem volna meglelni, ami sikerült is nem is oly sokára. 
Egy sziklán egy jókora kőkereszt állott a szekérút mellett. A felirat szerint I. világháborús emlék volt. Tetszett, szép volt a környéke! (Ó, be megmutatnám fotón...)
Alighogy visszafordultam, egy halott állatot vettem észre az út mellett. Elsőre kicsi őzikének tűnt, de közelebbről látszott, hogy egy nyuszi. Az oldalán hevert, a torkát elvitték, s már vedlett erősen a bundája. A szeme is eltűnt. Béke poraidra, nyuszi!

Elcsattogtam a földúton, mely belecsatlakozott a P+-be, amely az Angelika-forrás felé vitt. Ez egy nyugis szakasz volt, mely akkor váltott különösen szépbe, amikor váratlan indíttatással a Barlang-kút felé vettem az irányt, letérve a P körön. Az elágazásnál megtartott röpke szavazás során ugyanis egyérelműen az erdei ösvény, nem pedig a szántó szélében haladó  út kapta a legtöbb voksot.
És mennyire jól tettem! Hamarosan patakvölgybe ereszkedtem le, mely telis teli volt odvas keltikével! És ráadásként hangosan zúgott lábaim mellett a kis patak, mely most vízzel telítve valószínűleg jobban ereje teljében volt, mint egyébként szokott. Zúgása, lágy csacsogása balzsamozta fülem-lelkem :-) A kúthoz elérve az én utam a patak felső szakasza felé vitt, de lenézve a folyásirányára olvadoztam: jókora sziklák emelkedtek a partjain. Senki ember nem járt erre, csak én: és ez a világ legjobb dolga volt! Ez a hely egy álom, s ekkor erősen éreztem, hogy kedves túratársaimat is el kell majd hoznom ide :-)

Patakvölgyben haladtam tehát tovább, sőt: konkrétan a patak mellett. Völgye néholy szélesebb volt, de volt, ahol a víz a bakim mellett folyt. Egy helyütt kellett keresztezni a patakot, s lehetett csodálni az oldalakban elszórt változatosan szép sziklákat. Hát, odaáig voltam teljesen :-)

Nemsoká visszacsatlakoztam a P+-ra, s így a Hurka-völgyből áttértem a Bodza-völgybe. Tessék megjegyezni ezeket a neveket, mert csodálatosan szép helyek! :-)
A térképet szemlélve úgy döntöttem, hogy az Angelika-forrás előtt teszek még egy kitérőt: a piros négyzeten megtekintem a Pákozdvár nevű bronzkori földvár maradványait, valamint a Bárcaházi-barlangot. A leágazás meg is lett, s felküzdöttem magam a "hegyoldalban". A barlangról korábban olvastam a geokess honlapon, hogy oly apró, hogy egy kutya férne csak bele, így nem is csalatkoztam nagyon, mikor megláttam. Maximum hasra fekve lehetne becsúszni egy darabig, de én nem találtam erre érdemesnek. A piros négyzet jelzés a földvár sáncai mellett vitt el, melynek látványossága ennyiben ki is merült.

A jelzések egyébként elég haloványak voltak itt, majd észleltem, hogy vagy meg is szűnnek, vagy a tőlem jobb kéz felé eső elkerített erdőrészben folytatódnak. Mintha a kerítés mögött az egyik fán ott fakult volna egy jelzés, de engem "a következő kanyar után mi lehet?"-érzés tovább vitt az immár nem jelzett úton. Megkerültem a kerítést, majd egyre biztosabb voltam benne, hogy a jelzett utat elkerítették az orv erdészek. Átmásztam hát a kerítésen, és megkezdtem bóklászásomat. A térképet sűrűn forgatva, de találomra mentem, mígnem az utam megint a kerítésnek vitt neki (csak egy másik helyen). [Az úton haladva motorhangot hallottam, mely közeledett, és egyből szívdobogást kaptam: nemcsak azon kapnak rajta, hogy elkerített részen bóklászok, de még azon is, hogy egy gyönyörű Kincs figyel a zsákomban! De csak terepmocisok voltak, akikkel nem is találkoztam össze.] Újból átmásztam a kerítésen, és egy ismeretlen földúton leltem magam. Na most merre? A térképen nem igazodtam ki, úgyhogy elindultam a logikusnak tűnő irányba. Mígnem egy másik, nagyobb földútba torkollottam, ahol szintén nem tudtam beazonosítani a pozíciómat. Ej, ha egy tájolóm lenne, és tudnám is használni! :-) Nem lenne hátrány!

Na itt akkor úgy döntöttem, hogy nem kívánok több időt vesztegetni, és a legtöbb sikerrel az kecsegtet jelen pillanatban, ha a járt úton haladok: úgyhogy megfordultam, és újra végighaladtam az útvonalamon (földút, kerítésen át, úton az elkerített erdőben, balkanyar, jobbkanyar a nyiladékon, átmászni a kerítésen, majd annak mentén vissza a földvárig). Na, tessék, újra itt vagyok a "tudomhol". Erre enni kell :-)

Úgyhogy elsőre le akartam telepedni az aljnövényzetbe - de ekkor eszembe villantak az atkák. Majd a fák törzsein piros, mászó rovarokat láttam... Brrrrr! Nos, jó lesz ez a fatörzs is ülőkének, csüccs, és jó étvágyat: elmajszoltam egy túrós táskát.

Eztán visszaereszkedtem a P+-ra, és haladtam még egy kicsit az elbájoló Bodza-völgyben, majd odaértem az Angelika-forráshoz. (Baszta azért a csőröm, hogy vajon a piros négyzet hivatalos útja merre ment, de ezt most nem tudtam meg.)
A forrás bőséges volt, ám meglepő módon nem onnan jött a legtöbb víz, hanem mellőle a susnyásból. Nyomon követtem, és valószínűleg a "hegy leve" indult meg a patakban, mert összegyűlt nagy tócsákat találtam, melyek vize arra folyt le.

Itt, a forrás közelében is lapult egy láda, igyekeztem hát megkeresni. Fel is fedeztem, és ahogy odatocsogtam a kívánt fához, majd leguggolva logolni kezdtem a bezacskózott és nedvesre fülledt füzetkében, 3 emberke jelent meg az úton. Én meg ott guggoltam az út közelében a ritkás bozótban - na vajon mire gondolhattak? :-D Mindegy, úgyis csak muglik voltak :-))) (A kesserek így hívják a nem-kessereket, akik előtt a ládázás rejtve vagyon.)

Következő úticélom a Meleg-hegy volt, mely a maga 352 m-es magasságával a Velencei-hegység legmagasabb égbekiáltó csúcsa :-) Itt is lapított egy láda, illetve én itt már jártam régebben, s szívesen mentem vissza most. A pirosról a piros háromszög és sárga jelzésre tértem, majd meredek iránymenet-ösvényen törtem a csúcsra.
A csúcson geo-mérőtorony, illetve átjátszó-torony található. Már jóval messzebbről valami jellegzetes hangot hallottam, s először azt gondoltam, a hegy túloldalán futó úton halad egy busz. Aztán beugrott, hogy a geokess-honlapon azt írták, hogy "zenél a torony", és levágtam, hogy a szél süvít a torony körül ilyen hihetetlen hangosan! A hang egyre erősödött, ahogy közelítettem, az aljában állva pedig elképedt vigyorgással tekintettem fel rá: hát ez hihetetlen, ez de durva!

Az is durva, hogy a csúcson korábban állt egy piros-fehér magas torony, melyet asszem 2007-ben az iszonyatos szél ledöntött. Ez a ledöntött torony ma is ott vagy hagyva, csak felhúztak mellé egy modernebbet, és valószínüleg tartósabbat.
A geo-mérőtorony mellett leltem egy halott rókát. Deréktól lefelé hiányzott a hús róla, csupasz combcsontjai fehérlettek behajlítva. Kicsivel odébb hevert ledobott bundája. Ó, róki... A logfüzetben is megörökítettem.
Merthogy rögtön meg is kerestem a ládát, ami könnyen meglett. Belogoltam, majd áttúrtam a láda tartalmát, és nagy gyönyörűségemre egy szivart is leltem benne! "Na, te jössz velem!" - gondoltam, s zsákomba csúsztattam. Cserébe csak egy egyszerű hullámcsatot tudtam ott hagyni, más nem volt nálam (ezzel nem készültem).

Erősen délutánba hajlott az idő, így lassan döntenem kellett a hazajutásommal kapcsolatban. Azt már elhatároztam, hogy nem megyek át Velencére, hanem Sukorón fogok buszra szállni. Már csak az onnan induló buszok listáját kell megtekintenem, no meg, hogy hány az óra. De előbb még, gondoltam, megnézem a Likas-követ, mely szintén ingókő, és itt van a közelben. Majd ott döntök, meg eszegetek egyet.

Lecaplattam hát a csúcsról, majd a Likas-kő felé vezető édes ösvényre tértem, mely fák közt kanyargott. (Az apró, kanyargó ösvényeket különösen kedvelem!) Egy helyütt egy emlékhelyet leltem: egy sziklába név és évszám volt gravírozva, valamint tobozokból készített kereszt volt ráhelyezve, mécsessel. Egy 60 éves bácsinak állítottak itt emléket, s a fantáziám azt mondta nekem, hogy a bácsi hamvait itt szórták el.
Amikor megláttam a Likas-követ, a számat is eltátottam. "Ez meg hogy...?? Betojás...!" - ilyesmiket gondoltam. Ugyanis több szikla volt egymásra tornyozva, és köztük akkora lyuk, amin át lehetett bújni. Állat volt! És mindez teljesen fák között, ott állt. Lecuccoltam, és azonnal megmásztam a képződményt. A tetején réginek tűnő fémkarikákat leltem: ezek szerint másztak is itt!
Eszegettem aztán, s térképet böngésztem, meg buszlistát. Nagyjából óránként ment busz, a közelben viszont lapított egy kétpontos multi-rejtés (azaz több pontból álló ládarejtés), jelzetlen utakon, és elég ígéretesek voltak! Ez az egyébként. A helynek története volt, s úgy döntöttem, hogy oda még elmegyek ma.

Így aztán indultam a sárga jelzésre, majd róla a kellő helyen letértem jelzetlen útra. Innen megint a térkép által jelzett felszínformákra, nyiladékokra, földutakra voltam utalva (melyekből, mint tudjuk, a valóságban mindig több van, mint a térképen), s legjobb tudásom szerint válogattam köztük. A földutak régi szekérutak lehettek, melyeket már nem használtak, s néhol ösvény keskenységűre soványodtak. Erősen meregetni kellett a szemem, hogy az egykori két keréknyomvonalat felfedezzem.
Végül sejteni kezdtem, hogy nem a megfelelő völgybe jöttem le, így inkább felkapaszkodtam egy gerincre. Innen előttem távolabb megláttam egy magas kéményű épületet, s találgattam: ez már a lovasberényi kormányüdülő lehet, vagy pedig az általam keresett forrás a mellette térkép által jelzett műrommal?
Aztán a gerinc egyre összeszűkült, és Titanic-orr-szerűvé vált. A térképről lecsekkoltam, hogy ha ilyen felszínformán vagyok, akkor túlhaladtam az általam keresett két forráson, úgyhogy leereszkedtem a völgybe, s visszafelé indultam. Aztán már meg is láttam a romlásnak indult, félig összeszakadt, forrás fölé emelt kuckót. Ez volt az Antal-forrás, mely közelében volt a multi egyik pontjának rejteke. A leírásom a rejtésről olyan felületes volt, hogy nem tudtam azt sem biztosan: ez most az 1. vagy a 2. pont. No de végül a Napocska segítségével rájöttem, mely kirívó fényben áztatott egy levelet ;-) A rejtés prímán ötletes és igényes volt, ám benne semmit nem leltem. Hm. Nincs mit tenni, megkeresem a másikat, aztán meglátom.

Ez a hely - a két forrás völgye - egyébként olyan halott benyomást keltett bennem. Valaha preferáltabb hely volt, mára viszont amit emberi kéz alkotott, az vagy romos, vagy el is tűnt (mint a térképen jelzett műrom, melynek a domboldaba bevágott hűlt helyét találtam csak), és amúgy sem mozdult semmi, és csend volt...

A másik forrás, a János-forrás is meglett, az előzőnél még összeroggyantabb kiépítettséggel. Körül a földön mindenféle törmelékek hevertek a fák közt.
Itt több időt eltöltöttem, mert nagyon szerettem volna megtalálni a ládát. De csak nem sikerült, így aztán az idő szorításának engedve feladtam a dolgot: majd egyszer, ha visszatérek, megkeresem! (Azóta már tudom, hogy nem jó helyen kerestem, viszont korábban jártam ott, ahol lehet a rejtés :-] Ilyen ez a ládázósdi...) Szóval az elég egyértelműnek gondolt úton indultam vissza. Aztán egy idő után elvesztette egyértelműségét, és megint kóválygásra adtam a fejem: nem tudtam beazonosítani a térképen, hogy hol lehetek. Úgyhogy a már bevált módszerhez folyamodtam: irány vissza, amerre jöttem! Ezt mondjuk csak egy darabig tettem, utána mégis új, de helyesnek gondolt ösvényen indultam, és aztán sikerült is becsatlakozni a már korábban járt útra. Hamarosan a sárga jelzésen voltam, és mivel kb. 3/4 órám volt, hogy Sukorón elérjek egy buszt, nekiálltam rendesen szedni a lábaimat.

Kifulladtam, míg a Meleg-hegyi elágazáshoz (mint a legmagasabb helyhez) értem, utána viszont már csak végig lefelé vitt az utam. Sukoróra a Z+-on surrantam le, mely egy csudaszép útvonal úgyszintén! Felfelé jó munkás lehet, de lefelé színtiszta élvezet :-)

Sukorón (annyira már ismervén a járást) egyenest a buszmeghez mentem, közben fél szemem hátul volt, mert a pulcsit lobogtatta a menetszél a Kincsen. Most jobban odafigyeltem, hisz humanoidok életterében voltam :-)
Pöpecül, kb. 5-10 perccel a busz ideje előtt értem oda - aztán kiderült, hogy ráérősebb tempó is megfelelő lett volna, mert a busz nagyjából fél órát késett. De jött aztán, s én nemcsak Kinccsel, hanem csodálatos élményekkel, tapasztalatokkal, és jövőbeli tervekkel utaztam Fehérvár felé.

Egyszer ide szervezek majd nektek egy túrát :-)

2013. április 8., hétfő

csodaKÉK Bakonykúti és Bodajk közt

Vasárnap szintén áldoztunk a túrázás oltárán, és nagy örömmel és kis csapattal vágtunk neki a Bakonynak. Valánk VadÁgi, Ági, Zsolti és eme sorok írója.

Túránk a kis Bakonykútin vette kezdetét, mikoris leszálltunk a buszról. Kamásliszerelés, szerelvényigazítás, öltözés, pecsételés, majd neki is vágtunk utunknak. Hangulatunk igen jó volt, s engem külön örömmel töltött el újonnan megismert csapattársunk, Ági társasága. Személyében egy végtelenül pozitív, folyton kacagó, vicces lányra tettünk szert :-)

Hamar felértünk egy karsztbokorerdős jellegű fennsíkra, ahol szemeink boldogan itták be az itt-ott sárgálló tavaszi héricsek látványát. Színek! Virágok! Tavasz! Igaz, ezek a példányok még fázósan összezárták szirmaikat, de már tagadhatatlanul a tél múltát közvetítették. Imádtuk őket :-)

tavaszi hérics

Nemsoká' Bakonykútipuszta mellett haladtunk el, ami leginkább egy állattartó tanya. Jól látszott a részben lepusztult épületekből, hogy egykor szebb időket élt. Azonban engem mindig megragad a romos, körbenőtt épületeket övező rejtélyes légkör - így volt ez most is, amikor megláttam a fák közt omladozó egykori épület tűzfalát, mely mellett haladt el alaposan agyonturistajelzett utunk. 

a KÉK Bakonykútipusztán

Az ösvény egy szélesebb, füves, öreg fás vízmosásban haladt, ami nagyon tetszett mindannyiunknak! Felhagyott bánya peremén haladtunk el, fák közt alig látszva kígyózó ösvényt követtünk, majd kiértünk egy viszonylag nyílt terepre: a szántót vékony fasáv választotta el a bozótostól, s mi a fasáv mentén haladtunk. Döbbenten konstatáltuk az itt emelkedő hatalmas, fagyott hómennyiséget, melyben vad hófúvás eredményét véltük felfedezni. Hát ez nem olvadt el...! Konkrétan az utunkra fújta a szél a havat teljesen változatos alakzatban és vastagságban, mi pedig átmasíroztunk rajta, általában kacagva, mert hol egyikünk, hol másikunk süllyedt el benne egy-egy lépésnél. A hó néhol derékig ért, nem semmi látvány volt!

utunk arra

Elhagyván ezt az érdekes részt újra füves dombok közt kapaszkodtunk. Megejtettünk egy gyors pikniket, majd a VadÁgi által felfedezett, 5 db kékjelzést tartalmazó kőre szerelve magunkat egy segítőkész bokor jóvoltából ellőttük az alábbi csapatfotót:

mink az ötjelzéses kövön :-)

Ezen a füves fennsíkon megintcsak találtunk sárgálló héricseket, s közben folyamatosan szemmel tartottuk a Napot, melyet egyre kevesebb felhő takart, és drukkoltunk, hogy kimásszon alóla. Örömsóhajban törtünk ki, mikor ez megtörtént, s boldogan ittuk be a melengető sugarakat. Csuda öröm töltött el: áramlott az energia és a D-vitamin :-)

Továbbandalogtunk. Növénykéket néztünk, lehántolt fácskákat, Zsolti tájolóhasználatot oktatott, régi elhagyott betonút mellett mentünk el, majd egy főbb utat keresztezve az út melletti fenyők közti nyiladékban szedtünk egy marék kis csigaházat. 

Zsóti okít :-)

Eztán erdőben széles erdészeti úton haladtunk, s elmélyült beszélgetésbe kezdtünk Ágival. Remek volt, az ilyen beszélgetések mind egy-egy kincs, érték :-) Közben voltak nünükék, Zsolti részéről fa-szeretgetés, VadÁgi részéről kisvirágú hunyor-fotózás, míg aztán lassan elértük a Fehérvárcsurgói-víztározót. 

még mindig szereti :-) - avagy egy jellegzetes Zsóti-póz (fotó: VadÁgi)
illatos hunyor (fotó: VadÁgi) (Attila javítása nyomán: kisvirágú hunyor)

A víztározó mellett úgy fújt a hideg szél, hogy majd'hogynem cifra káromkodás tolult a számra. 
Marha nagy ez a víztározó, most pedig úgy tűnt, bőven van víz benne: vízben álló fákat, kutat, elöntött partokat láttunk. 

 

A tározó megkerülése során áthaladtunk a nagy gáton, ahol különösen erős volt a fagyos szél. Itt van a vízben egy beton ojjektum, amire egy zárt kapun keresztül ki lehet menni - amit én meg is tettem kíváncsiságomtól vezettetve.

(fotó: VadÁgi)

A tó szélén igen hangulatos ösvény halad, mely a tó és egy sziklás magaslat közé van beszorulva. Odaértünk aztán a Becsali Büféhez, mely kocsma és horgászbolt 2:1 :-) A pecsét a ház falára akasztott zacskóban fityegett, nagy örömünkre egy ún. őzikés pecséttel megspékelve (ez a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség egyik túramozgalmának bélyegzője). Ez alkalommal Ági is pecsételt, méghozzá a naptárjába a gyermekeinek (mivel ő eleddig még nem kékpecsét-gyűjtő, s így nem rendelkezik füzettel).

Nem sokkal odébb az út melletti füvesben csodásan kinyílt héricsekre bukkantunk, melyek szikráztak, akár a Nap! Lerohantuk őket, majd leróttuk hódolatunkat :-)

Nap-hérics
hódolatunk, fenség! (fotó: VadÁgi)

Haladtunk egy darabon a víztározó töltésén, újra csak kitéve a szél cincáló kényének. A "töltéstúráról" szinte mindünknek "A híd túl messze van..." TT jutott eszünkbe :-) 
Nekem meg valami furcsa volt. Amikor pár éve itt jártam, emlékszem, hogy voltak nagyjából ezen a tájékon a vízbe hosszan benyúló betonizék, amiken akkor befutkostam. Most ezek sehol nem voltak, és éltem a gyanúval, hogy a magas vízállás miatt víz alá kerültek. De hiába kerestem valami bizonyítékot, semmi nem látszott, ami ezek meglétére utalna. 

Jött egy útszakasz, mely a fehérvárcsurgói zártkertben vezetett. Érdeklődve figyeltük a hétvégi-/lakóházakat, sok helyütt felfedeztünk és megvitattunk érdekességeket az épületeken, kertekben, állatokon, embereken stb.

őrcicák :-)

Füves, fenyves, kis ösvényes domboldalon galoppoltunk le, csodáltunk még héricset és fürtös gyöngyikét, majd kicsit aszfaltozva betértünk a Gaja völgyébe.
Ezt Gaja-völgyi Tájcentrumnak keresztelték el, és kerítéssel van lezárva. Miután Zsolti tájékoztatott minket az információs tábla piktogramjainak jelentéséről ("fekete kutyának bemenni tikos, de néger ember fehér kutyával bemehet" stb.), megejtettük a behatolást :-) Ez vadaspark is egyben, őzzel, háromféle szarvassa, vaddisznóval, muflonnal (tőkés récéken és kutyán kívül más állatot nem láttunk). Ennek megfelelően hétvégi sétálgatós hely, s most is dacára annak, hogy beborult (sőt én egypár csepp esőt is érezni véltem), közepes mennyiségű nép sétálgatott. Megálltunk egy büfnél ki- és befolyó ügyeket intézni, majd indultunk az igazi Gaja-szurdokba. 

Hamarosan áthidaltuk a Gaját, és szerintem elég vad volt a sodrása! És szép nagy, én már folyónak hívnám!

ahol majdnem lementünk hídba :-) (fotó: VadÁgi)
 

Odaértünk az Ádám-Éva-fához. Régen két nagy, öreg fa állt itt, aztán egyik kihalt (talán már meg sincs). Mára a másik is kidőlt, s ott hever holtan én monumentálisan, és megörökölte a másik fa nevét is, így ma egy fának a neve az Ádám-Éva-fa. 

Már nem él, de tagadhatatlan, hogy érdekes lehetőségeket nyújt a szórakozásra hatalmas odvas heverő testével, így aztán mi is megtettük a vonatkozó lépéseket:

hosszú ember fatestben (fenék hátul, fej elöl kinn) :-) (fotó: VadÁgi)
odulakó Zsóti :-)

Változatos méretű és elhelyezkedésű sziklákkal borított, de szerintem viszonylag széles szurdokban haladtunk a folyó mellett. Látszott, hogy nemrég bőven kilépett medréből a Gaja, s ahol most járunk, ott nemrég még ő fésülte menetirányba a növényzetet. VadÁgi érdekes növényeket fotózott, s próbáltunk sziklaüregeket találni, melyekből néhány a közelben kellett hogy legyen. A Rigó-lyuk meg is lett, a Gaja túloldalán volt, de egy keresztbe dőlt fán át lehetett menni. Megtekintését kihagytuk, Sobri Jóska barlangjára fentük magunkat :-)

Megdöbbenéssel észleltem, hogy tőkés récék úsznak a sebes vízen! Egy helyütt pont láttuk, ahogy beleszaporáztak, és alighogy vízre tették remek csónaktestüket, máris elkapta őket az ár, és hasítottak :-) Édik voltak!

a Gaja (fotó: VadÁgi)

Hamarosan a völgy felső végéhez érkeztünk, melyről egy köszöntő tábla tájékoztatott minket (az innen érkezőket köszöntötte). No de hol van Sobri Jóska barlangja? Hát azt nem sikerült megtalálnunk, pedig Dögöt is bevetettük. Sebaj, irány tova! 
Emlékeztem rá, hogy hamarosan fel kell másznunk a szurdok fölé, és majd a magasból tudunk rá letekinteni, s már alig vártam! A térkép szerinti Varjúvár nevű épület mellett meg is találtuk a rejtett kis felfelé vezető ösvényt, s örömmel kapaszkodtunk a hátára. Nem sokat kellett várni, kinyílt a horizont, és immár a magasból tekinthettünk le a Gaja szurdokára. Óóóó, de szép is volt! Ennél már csak zöldellően lenne szebb :-)

Gaja-szurdok a magasból

Héricsek itt is kísértek minket, s egyszer csak megpillantottuk Ági korábbi vágyának tárgyát: a leánykökörcsint! Maga a szőrös lila csoda :-)))

leánykökörcsin (fotó: VadÁgi)
(fotó: VadÁgi)

El voltunk bájolva! Áginak nem csak ez a virág volt a vágya, hanem egyáltalán hogy virágokat láthasson ma. Szerintem gazdagon sikerült a terve :-)

Erdőben haladt utunk. Néhány helyen átlétráztunk kerítéseken, s találtunk még néhány remek kilátóhelyet, ahonnan a völgyet lehetett szemrevételezni. Némelyik szuperjó sziklás pont volt!
Kibukkantunk aztán a bodajki hírös sípálya tetején, s már tudtam, hogy utunk vége közel van. Lecsorogtunk a faluba, s megállapítottuk, hogy kb. 20 perc múlva jön egy busz, mely nekünk jó. Ez az idő pont elég volt arra, hogy megleljük a kiskocsmát, ahol a bélyezgő várakozott ránk, majd áttegyük a székhelyünket a buszmegállóba. Leültem a padra - ez azt mutatta, hogy elfáradtam kissé :-) Ez az érzés a buszút alatt csak erősbödött, ám ez a boldog és eredményes fáradtság érzete volt, így hálával fogadtam :-)

Csodás túrát csaptunk, és boldog vagyok, hogy eljöttetek, gyerekek! :-)

itt lakik a bodajki véreb :-) (fotó: VadÁgi)