A múlt héten kiterveltem, hogy hétvégén is kódorgok valamerre. A fókuszomba a Velencei-hegység került, így szombaton arra vettem az irányt. Túratársak most nem csatlakoztak, én pedig vágytam is egy kis magános túrázásra: csak én és az Erdő :-)
Sajnos azonban a fényképezőm sem csatlakozott hozzám (munkamániás szegény: az irodában maradt), így most nem tudok saját fotókat prezentálni, ami miatt fáj is némileg a szívem, hisz bőven lett volna mire lőni! De majd érzékletes szavakkal körülírom :-))
Készültem egy kis ládázással is: 6 ládát írtam ki magamnak, hogy majd jól megkeresem őket a túra során.
Csodaszép időnek ígérkezett aznapra, így kabátot sem vittem magammal: póló, hosszú ujjú aláöltözet és polár pulcsi volt a "menü". Elbuszoztam Pákozdig, majd onnan indultam neki a högynek.
Utam a közeli Bella-tó felé vezetett, mely az azonos nevű patak mesterséges felduzzasztásából jött létre. Elég aprócska, de betonozott körben a széle, és ilyen régimódi ívelt korlátos létrák vezetnek bele, tehát szerintem régen strandként funkcionált. Egyszóval látszik rajta, hogy régen nagyobb szerepe volt, mint manapság.
Első geoládám is valahol a közelben volt elrejtve, így mentem tovább a leírás szerint. GPS-t nem vittem (szerintem nincs is Fehérváron a masina), úgyhogy úgy készültem, hogy kutatok-keresek, aztán lesz, ami lesz. Hát itt kutattam-kerestem, de nem lett semmi :-) Úgyhogy találat nélkül haladtam tovább az ingókövek irányába.
Az ingókövek Pákozd egyik nevezetességei, még étterem is viseli a nevét a faluban :-) És amúgy valóban látványosak, meg az a környék is remek, ahol ők leledzenek! Amolyan zömében kopár dombokat képzeljetek el, némi bozótossal, össze-vissza ösvényekkel és birkabogyókkal, és akkor itt-ott emelkednek az ingókövek: a Pogány-kő, a Kocka-kő, az Oroszlán-szikla, a Pandúr-kő. Jól meg lehet mászni őket, és messzire látni, a Velencei-tó nádasokkal telihintett felülete is ott feszül a láthatáron. Azért elég jó környék ez :-)
Itt egyébként összetalálkoztam önkéntes szemétszedő emberekkel, és eszembe is jutott, hogy egy munkatársam mondta, hogy szombaton ő is részt vesz eme akcióban. Ám őt nem láttam köztük, tán másfelé szedegetett.
Második ládikóm itt, a Kocka-kő környékén leledzett. Ennek leírása nem tűnt túl nehéznek, s meg is lett a láda hamar. Belogoltam, átnéztem tartalmát (semmi izgi, csak vackok), s már mentem is tovább, mintegy menekülve a szemétszedők elől. Embertelenségre vágytam :-)
Olyan szép volt minden! Alapvetően marhára fújt a szél ma, főleg itt fenn a csupasz dombokon, de időnként védettebb helyen jártam, és kellemesen meleg volt. A pulcsi le is került hamar, s a Napocska nekiállt sütögetni a tarkómat. Kicsit ropogós is lett a túra végére :-)
Egyébként többször örvendeztettek meg a héricsek jelenlétükkel, és bár a fák még nem nagyon álltak neki zöldellni, de a fű már alakult. Sokféle madárkát láttam és hallottam, ami külön jó volt!
A térképet a kezemben tartottam innentől kezdve, ugyanis hamarosan készültem elhagyni a jelzett utat a jelzetlenért :-) Mert egy - leírás alapján - nagyon izgis ládarejtés kínálkozott, méghozzá az ún. 3000-res szikla. Roppant érdekes dolgokat írt róla a rejtő, úgyhogy kellőképp be is indította a kíváncsiságomat ahhoz, hogy a nyomába eredjek.
Hamarosan tehát megejtettem egy balkanyart a megfelelő úton, s folyamatosan szemmel tartva a térkép által mutatott felszínformákat és a valóságot keresgéltem a sziklát. Mivel elvileg a fák közt kellett lapulnia, többször behatoltam vadcsapásokon, de nem láttam semmit. Kijöttem, továbbmentem a félig benőtt szekérúton, majd odébb is behatoltam. Semmi. Néhol nagyon sűrű, fiatal bozótosban nyomultam, és érdeklődve szemléltem a vadak bokrokon fennakadt bundácskáját. Az erdő lesegíti róluk a kabátot :-))
Már sejtettem, hogy túl kellett mennem a sziklákon, amiket amúgy a térkép is jelölt. Igazából találtam is sziklát, de nem volt túl jelentőségteljes. Most sem tudom, az volt-e, amit kerestem, vagy sem. Ám az el-eltűnő utacskák mindig vonzanak, úgyhogy mindig kicsit még tovább mentem, gondolván: no, még azt megnézem, mi van ez után a kanyar után!
A térkép jelölt egy aprócska, nádasos tavacskát, és bár nem direkt, de egyszer csak rábukkantam! Hatalmas öröm ragadott magával: a tavacska elbájolóan apró volt, szerintem a közepén sem érhetett térdnél mélyebbig, mélykék volt, és a szél fodrozta... És egy kis szikla bukkant ki belőle. Aranyos tavacska volt :-)
Mivel már megéheztem, úgy döntöttem, itt falatozok egyet, úgyhogy letelepültem, és nekiláttam. Kellemes volt :-)
Utána visszafordultam, és úgy döntöttem: ezek a sziklák, amiket a térkép jelöl, mégsem azok a sziklák, amiket én keresek. Mivel volt jelölve némileg odébb is két szikla, gondoltam, azokat még megnézem. Felhágtam egy 203 m magas csúcsra [:-))], majd áttekintvén a dombos terepet belőttem az irányt. Rövidre zárva: ez a bóklászás sem hozott eredményt a 3000-res szikla megtalálásában, így erről a ládáról is lemondtam.
Kinéztem viszont a térképen, szintén jelzetlen úton, egy majort és egy keresztet, és ezeket indultam megkeresni. Volt némi bolyongás, nem mindig tudtam egyeztetni a valóságban látottakat a térképpel, sőt egyszer teljes meggyőződésem volt, hogy én vagyok belül egy kerítésen, és emiatt fordultam vissza :-) Szóval jártam fel-alá kissé, míg az egyik lépésnél megtorpantam, a szájam elnyílt, a kezem a szívem tájékát tapogatta, és elhűlve néztem körbe. "Beszarás... Ez hihetetlen... Mi van??? Befosok!" - ilyen gondolataim voltak. Ugyanis a lábaim előtt ott hevert egy gyönyörű Kincs, ha lehet, még szebb, mint a múltkori, és más fajta is ráadásul! Elképesztő volt, teljesen elképesztő, hogy újra találtam egyet! Beletelt egy kis időbe, míg felfogtam és megemésztettem :-)) Akkor jött az, hogy próbáltam hívni Zsoltit, de nem nagyon tudtunk beszélni, mert ő is túrázott, és nem volt térereje. Aztán írtam egy körsms-t eme blog társszerzőinek, barátaimnak, hogy azon frissiben megosszam az élményt :-) Sorra jöttek vissza a válaszok, én pedig már hangosan kacagtam - már csak azért is, mert: "hogy fogom én ezt elcsomagolni?? a buszon nagy poén lesz! És mi lesz, ha találok még??" :-D Percekig a vigyor nem tűnt el a számról, de sasoltam is közben körbe, mert viszonylag nyílt terepen voltam, s nem örültem volna, ha valaki arra jár. Ilyesmi nem következett be, én pedig a Kincset beoktojáltam a zsákba, a fele ugyan kilógótt és irtó kényelmetlenül félrehúzta a zsákot a túra további részében, de nem bántam, mert ez volt a legkisebb kellemetlenség, mit a Kincsért el kellett viselnem! A kilógó részt egyébként pulcsival kötöztem körbe, s kész is volt az álca :-)
Nagy örömmel haladtam tovább, de mivel nem voltam teljesen magamnál, megint keveregtem kicsit (nem jó felé mentem egy darabon, úgyhogy vissza kellett fordulnom). Most a térkép által a közelben jelölt keresztet szerettem volna meglelni, ami sikerült is nem is oly sokára.
Egy sziklán egy jókora kőkereszt állott a szekérút mellett. A felirat szerint I. világháborús emlék volt. Tetszett, szép volt a környéke! (Ó, be megmutatnám fotón...)
Alighogy visszafordultam, egy halott állatot vettem észre az út mellett. Elsőre kicsi őzikének tűnt, de közelebbről látszott, hogy egy nyuszi. Az oldalán hevert, a torkát elvitték, s már vedlett erősen a bundája. A szeme is eltűnt. Béke poraidra, nyuszi!
Elcsattogtam a földúton, mely belecsatlakozott a P+-be, amely az Angelika-forrás felé vitt. Ez egy nyugis szakasz volt, mely akkor váltott különösen szépbe, amikor váratlan indíttatással a Barlang-kút felé vettem az irányt, letérve a P körön. Az elágazásnál megtartott röpke szavazás során ugyanis egyérelműen az erdei ösvény, nem pedig a szántó szélében haladó út kapta a legtöbb voksot.
És mennyire jól tettem! Hamarosan patakvölgybe ereszkedtem le, mely telis teli volt odvas keltikével! És ráadásként hangosan zúgott lábaim mellett a kis patak, mely most vízzel telítve valószínűleg jobban ereje teljében volt, mint egyébként szokott. Zúgása, lágy csacsogása balzsamozta fülem-lelkem :-) A kúthoz elérve az én utam a patak felső szakasza felé vitt, de lenézve a folyásirányára olvadoztam: jókora sziklák emelkedtek a partjain. Senki ember nem járt erre, csak én: és ez a világ legjobb dolga volt! Ez a hely egy álom, s ekkor erősen éreztem, hogy kedves túratársaimat is el kell majd hoznom ide :-)
Patakvölgyben haladtam tehát tovább, sőt: konkrétan a patak mellett. Völgye néholy szélesebb volt, de volt, ahol a víz a bakim mellett folyt. Egy helyütt kellett keresztezni a patakot, s lehetett csodálni az oldalakban elszórt változatosan szép sziklákat. Hát, odaáig voltam teljesen :-)
Nemsoká visszacsatlakoztam a P+-ra, s így a Hurka-völgyből áttértem a Bodza-völgybe. Tessék megjegyezni ezeket a neveket, mert csodálatosan szép helyek! :-)
A térképet szemlélve úgy döntöttem, hogy az Angelika-forrás előtt teszek még egy kitérőt: a piros négyzeten megtekintem a Pákozdvár nevű bronzkori földvár maradványait, valamint a Bárcaházi-barlangot. A leágazás meg is lett, s felküzdöttem magam a "hegyoldalban". A barlangról korábban olvastam a geokess honlapon, hogy oly apró, hogy egy kutya férne csak bele, így nem is csalatkoztam nagyon, mikor megláttam. Maximum hasra fekve lehetne becsúszni egy darabig, de én nem találtam erre érdemesnek. A piros négyzet jelzés a földvár sáncai mellett vitt el, melynek látványossága ennyiben ki is merült.
A jelzések egyébként elég haloványak voltak itt, majd észleltem, hogy vagy meg is szűnnek, vagy a tőlem jobb kéz felé eső elkerített erdőrészben folytatódnak. Mintha a kerítés mögött az egyik fán ott fakult volna egy jelzés, de engem "a következő kanyar után mi lehet?"-érzés tovább vitt az immár nem jelzett úton. Megkerültem a kerítést, majd egyre biztosabb voltam benne, hogy a jelzett utat elkerítették az orv erdészek. Átmásztam hát a kerítésen, és megkezdtem bóklászásomat. A térképet sűrűn forgatva, de találomra mentem, mígnem az utam megint a kerítésnek vitt neki (csak egy másik helyen). [Az úton haladva motorhangot hallottam, mely közeledett, és egyből szívdobogást kaptam: nemcsak azon kapnak rajta, hogy elkerített részen bóklászok, de még azon is, hogy egy gyönyörű Kincs figyel a zsákomban! De csak terepmocisok voltak, akikkel nem is találkoztam össze.] Újból átmásztam a kerítésen, és egy ismeretlen földúton leltem magam. Na most merre? A térképen nem igazodtam ki, úgyhogy elindultam a logikusnak tűnő irányba. Mígnem egy másik, nagyobb földútba torkollottam, ahol szintén nem tudtam beazonosítani a pozíciómat. Ej, ha egy tájolóm lenne, és tudnám is használni! :-) Nem lenne hátrány!
Na itt akkor úgy döntöttem, hogy nem kívánok több időt vesztegetni, és a legtöbb sikerrel az kecsegtet jelen pillanatban, ha a járt úton haladok: úgyhogy megfordultam, és újra végighaladtam az útvonalamon (földút, kerítésen át, úton az elkerített erdőben, balkanyar, jobbkanyar a nyiladékon, átmászni a kerítésen, majd annak mentén vissza a földvárig). Na, tessék, újra itt vagyok a "tudomhol". Erre enni kell :-)
Úgyhogy elsőre le akartam telepedni az aljnövényzetbe - de ekkor eszembe villantak az atkák. Majd a fák törzsein piros, mászó rovarokat láttam... Brrrrr! Nos, jó lesz ez a fatörzs is ülőkének, csüccs, és jó étvágyat: elmajszoltam egy túrós táskát.
Eztán visszaereszkedtem a P+-ra, és haladtam még egy kicsit az elbájoló Bodza-völgyben, majd odaértem az Angelika-forráshoz. (Baszta azért a csőröm, hogy vajon a piros négyzet hivatalos útja merre ment, de ezt most nem tudtam meg.)
A forrás bőséges volt, ám meglepő módon nem onnan jött a legtöbb víz, hanem mellőle a susnyásból. Nyomon követtem, és valószínűleg a "hegy leve" indult meg a patakban, mert összegyűlt nagy tócsákat találtam, melyek vize arra folyt le.
Itt, a forrás közelében is lapult egy láda, igyekeztem hát megkeresni. Fel is fedeztem, és ahogy odatocsogtam a kívánt fához, majd leguggolva logolni kezdtem a bezacskózott és nedvesre fülledt füzetkében, 3 emberke jelent meg az úton. Én meg ott guggoltam az út közelében a ritkás bozótban - na vajon mire gondolhattak? :-D Mindegy, úgyis csak muglik voltak :-))) (A kesserek így hívják a nem-kessereket, akik előtt a ládázás rejtve vagyon.)
Következő úticélom a Meleg-hegy volt, mely a maga 352 m-es magasságával a Velencei-hegység legmagasabb égbekiáltó csúcsa :-) Itt is lapított egy láda, illetve én itt már jártam régebben, s szívesen mentem vissza most. A pirosról a piros háromszög és sárga jelzésre tértem, majd meredek iránymenet-ösvényen törtem a csúcsra.
A csúcson geo-mérőtorony, illetve átjátszó-torony található. Már jóval messzebbről valami jellegzetes hangot hallottam, s először azt gondoltam, a hegy túloldalán futó úton halad egy busz. Aztán beugrott, hogy a geokess-honlapon azt írták, hogy "zenél a torony", és levágtam, hogy a szél süvít a torony körül ilyen hihetetlen hangosan! A hang egyre erősödött, ahogy közelítettem, az aljában állva pedig elképedt vigyorgással tekintettem fel rá: hát ez hihetetlen, ez de durva!
Az is durva, hogy a csúcson korábban állt egy piros-fehér magas torony, melyet asszem 2007-ben az iszonyatos szél ledöntött. Ez a ledöntött torony ma is ott vagy hagyva, csak felhúztak mellé egy modernebbet, és valószínüleg tartósabbat.
A geo-mérőtorony mellett leltem egy halott rókát. Deréktól lefelé hiányzott a hús róla, csupasz combcsontjai fehérlettek behajlítva. Kicsivel odébb hevert ledobott bundája. Ó, róki... A logfüzetben is megörökítettem.
Merthogy rögtön meg is kerestem a ládát, ami könnyen meglett. Belogoltam, majd áttúrtam a láda tartalmát, és nagy gyönyörűségemre egy szivart is leltem benne! "Na, te jössz velem!" - gondoltam, s zsákomba csúsztattam. Cserébe csak egy egyszerű hullámcsatot tudtam ott hagyni, más nem volt nálam (ezzel nem készültem).
Erősen délutánba hajlott az idő, így lassan döntenem kellett a hazajutásommal kapcsolatban. Azt már elhatároztam, hogy nem megyek át Velencére, hanem Sukorón fogok buszra szállni. Már csak az onnan induló buszok listáját kell megtekintenem, no meg, hogy hány az óra. De előbb még, gondoltam, megnézem a Likas-követ, mely szintén ingókő, és itt van a közelben. Majd ott döntök, meg eszegetek egyet.
Lecaplattam hát a csúcsról, majd a Likas-kő felé vezető édes ösvényre tértem, mely fák közt kanyargott. (Az apró, kanyargó ösvényeket különösen kedvelem!) Egy helyütt egy emlékhelyet leltem: egy sziklába név és évszám volt gravírozva, valamint tobozokból készített kereszt volt ráhelyezve, mécsessel. Egy 60 éves bácsinak állítottak itt emléket, s a fantáziám azt mondta nekem, hogy a bácsi hamvait itt szórták el.
Amikor megláttam a Likas-követ, a számat is eltátottam. "Ez meg hogy...?? Betojás...!" - ilyesmiket gondoltam. Ugyanis több szikla volt egymásra tornyozva, és köztük akkora lyuk, amin át lehetett bújni. Állat volt! És mindez teljesen fák között, ott állt. Lecuccoltam, és azonnal megmásztam a képződményt. A tetején réginek tűnő fémkarikákat leltem: ezek szerint másztak is itt!
Eszegettem aztán, s térképet böngésztem, meg buszlistát. Nagyjából óránként ment busz, a közelben viszont lapított egy kétpontos multi-rejtés (azaz több pontból álló ládarejtés), jelzetlen utakon, és elég ígéretesek voltak! Ez az egyébként. A helynek története volt, s úgy döntöttem, hogy oda még elmegyek ma.
Így aztán indultam a sárga jelzésre, majd róla a kellő helyen letértem jelzetlen útra. Innen megint a térkép által jelzett felszínformákra, nyiladékokra, földutakra voltam utalva (melyekből, mint tudjuk, a valóságban mindig több van, mint a térképen), s legjobb tudásom szerint válogattam köztük. A földutak régi szekérutak lehettek, melyeket már nem használtak, s néhol ösvény keskenységűre soványodtak. Erősen meregetni kellett a szemem, hogy az egykori két keréknyomvonalat felfedezzem.
Végül sejteni kezdtem, hogy nem a megfelelő völgybe jöttem le, így inkább felkapaszkodtam egy gerincre. Innen előttem távolabb megláttam egy magas kéményű épületet, s találgattam: ez már a lovasberényi kormányüdülő lehet, vagy pedig az általam keresett forrás a mellette térkép által jelzett műrommal?
Aztán a gerinc egyre összeszűkült, és Titanic-orr-szerűvé vált. A térképről lecsekkoltam, hogy ha ilyen felszínformán vagyok, akkor túlhaladtam az általam keresett két forráson, úgyhogy leereszkedtem a völgybe, s visszafelé indultam. Aztán már meg is láttam a romlásnak indult, félig összeszakadt, forrás fölé emelt kuckót. Ez volt az Antal-forrás, mely közelében volt a multi egyik pontjának rejteke. A leírásom a rejtésről olyan felületes volt, hogy nem tudtam azt sem biztosan: ez most az 1. vagy a 2. pont. No de végül a Napocska segítségével rájöttem, mely kirívó fényben áztatott egy levelet ;-) A rejtés prímán ötletes és igényes volt, ám benne semmit nem leltem. Hm. Nincs mit tenni, megkeresem a másikat, aztán meglátom.
Ez a hely - a két forrás völgye - egyébként olyan halott benyomást keltett bennem. Valaha preferáltabb hely volt, mára viszont amit emberi kéz alkotott, az vagy romos, vagy el is tűnt (mint a térképen jelzett műrom, melynek a domboldaba bevágott hűlt helyét találtam csak), és amúgy sem mozdult semmi, és csend volt...
A másik forrás, a János-forrás is meglett, az előzőnél még összeroggyantabb kiépítettséggel. Körül a földön mindenféle törmelékek hevertek a fák közt.
Itt több időt eltöltöttem, mert nagyon szerettem volna megtalálni a ládát. De csak nem sikerült, így aztán az idő szorításának engedve feladtam a dolgot: majd egyszer, ha visszatérek, megkeresem! (Azóta már tudom, hogy nem jó helyen kerestem, viszont korábban jártam ott, ahol lehet a rejtés :-] Ilyen ez a ládázósdi...) Szóval az elég egyértelműnek gondolt úton indultam vissza. Aztán egy idő után elvesztette egyértelműségét, és megint kóválygásra adtam a fejem: nem tudtam beazonosítani a térképen, hogy hol lehetek. Úgyhogy a már bevált módszerhez folyamodtam: irány vissza, amerre jöttem! Ezt mondjuk csak egy darabig tettem, utána mégis új, de helyesnek gondolt ösvényen indultam, és aztán sikerült is becsatlakozni a már korábban járt útra. Hamarosan a sárga jelzésen voltam, és mivel kb. 3/4 órám volt, hogy Sukorón elérjek egy buszt, nekiálltam rendesen szedni a lábaimat.
Kifulladtam, míg a Meleg-hegyi elágazáshoz (mint a legmagasabb helyhez) értem, utána viszont már csak végig lefelé vitt az utam. Sukoróra a Z+-on surrantam le, mely egy csudaszép útvonal úgyszintén! Felfelé jó munkás lehet, de lefelé színtiszta élvezet :-)
Sukorón (annyira már ismervén a járást) egyenest a buszmeghez mentem, közben fél szemem hátul volt, mert a pulcsit lobogtatta a menetszél a Kincsen. Most jobban odafigyeltem, hisz humanoidok életterében voltam :-)
Pöpecül, kb. 5-10 perccel a busz ideje előtt értem oda - aztán kiderült, hogy ráérősebb tempó is megfelelő lett volna, mert a busz nagyjából fél órát késett. De jött aztán, s én nemcsak Kinccsel, hanem csodálatos élményekkel, tapasztalatokkal, és jövőbeli tervekkel utaztam Fehérvár felé.
Egyszer ide szervezek majd nektek egy túrát :-)
És mennyire jól tettem! Hamarosan patakvölgybe ereszkedtem le, mely telis teli volt odvas keltikével! És ráadásként hangosan zúgott lábaim mellett a kis patak, mely most vízzel telítve valószínűleg jobban ereje teljében volt, mint egyébként szokott. Zúgása, lágy csacsogása balzsamozta fülem-lelkem :-) A kúthoz elérve az én utam a patak felső szakasza felé vitt, de lenézve a folyásirányára olvadoztam: jókora sziklák emelkedtek a partjain. Senki ember nem járt erre, csak én: és ez a világ legjobb dolga volt! Ez a hely egy álom, s ekkor erősen éreztem, hogy kedves túratársaimat is el kell majd hoznom ide :-)
Patakvölgyben haladtam tehát tovább, sőt: konkrétan a patak mellett. Völgye néholy szélesebb volt, de volt, ahol a víz a bakim mellett folyt. Egy helyütt kellett keresztezni a patakot, s lehetett csodálni az oldalakban elszórt változatosan szép sziklákat. Hát, odaáig voltam teljesen :-)
Nemsoká visszacsatlakoztam a P+-ra, s így a Hurka-völgyből áttértem a Bodza-völgybe. Tessék megjegyezni ezeket a neveket, mert csodálatosan szép helyek! :-)
A térképet szemlélve úgy döntöttem, hogy az Angelika-forrás előtt teszek még egy kitérőt: a piros négyzeten megtekintem a Pákozdvár nevű bronzkori földvár maradványait, valamint a Bárcaházi-barlangot. A leágazás meg is lett, s felküzdöttem magam a "hegyoldalban". A barlangról korábban olvastam a geokess honlapon, hogy oly apró, hogy egy kutya férne csak bele, így nem is csalatkoztam nagyon, mikor megláttam. Maximum hasra fekve lehetne becsúszni egy darabig, de én nem találtam erre érdemesnek. A piros négyzet jelzés a földvár sáncai mellett vitt el, melynek látványossága ennyiben ki is merült.
A jelzések egyébként elég haloványak voltak itt, majd észleltem, hogy vagy meg is szűnnek, vagy a tőlem jobb kéz felé eső elkerített erdőrészben folytatódnak. Mintha a kerítés mögött az egyik fán ott fakult volna egy jelzés, de engem "a következő kanyar után mi lehet?"-érzés tovább vitt az immár nem jelzett úton. Megkerültem a kerítést, majd egyre biztosabb voltam benne, hogy a jelzett utat elkerítették az orv erdészek. Átmásztam hát a kerítésen, és megkezdtem bóklászásomat. A térképet sűrűn forgatva, de találomra mentem, mígnem az utam megint a kerítésnek vitt neki (csak egy másik helyen). [Az úton haladva motorhangot hallottam, mely közeledett, és egyből szívdobogást kaptam: nemcsak azon kapnak rajta, hogy elkerített részen bóklászok, de még azon is, hogy egy gyönyörű Kincs figyel a zsákomban! De csak terepmocisok voltak, akikkel nem is találkoztam össze.] Újból átmásztam a kerítésen, és egy ismeretlen földúton leltem magam. Na most merre? A térképen nem igazodtam ki, úgyhogy elindultam a logikusnak tűnő irányba. Mígnem egy másik, nagyobb földútba torkollottam, ahol szintén nem tudtam beazonosítani a pozíciómat. Ej, ha egy tájolóm lenne, és tudnám is használni! :-) Nem lenne hátrány!
Na itt akkor úgy döntöttem, hogy nem kívánok több időt vesztegetni, és a legtöbb sikerrel az kecsegtet jelen pillanatban, ha a járt úton haladok: úgyhogy megfordultam, és újra végighaladtam az útvonalamon (földút, kerítésen át, úton az elkerített erdőben, balkanyar, jobbkanyar a nyiladékon, átmászni a kerítésen, majd annak mentén vissza a földvárig). Na, tessék, újra itt vagyok a "tudomhol". Erre enni kell :-)
Úgyhogy elsőre le akartam telepedni az aljnövényzetbe - de ekkor eszembe villantak az atkák. Majd a fák törzsein piros, mászó rovarokat láttam... Brrrrr! Nos, jó lesz ez a fatörzs is ülőkének, csüccs, és jó étvágyat: elmajszoltam egy túrós táskát.
Eztán visszaereszkedtem a P+-ra, és haladtam még egy kicsit az elbájoló Bodza-völgyben, majd odaértem az Angelika-forráshoz. (Baszta azért a csőröm, hogy vajon a piros négyzet hivatalos útja merre ment, de ezt most nem tudtam meg.)
A forrás bőséges volt, ám meglepő módon nem onnan jött a legtöbb víz, hanem mellőle a susnyásból. Nyomon követtem, és valószínűleg a "hegy leve" indult meg a patakban, mert összegyűlt nagy tócsákat találtam, melyek vize arra folyt le.
Itt, a forrás közelében is lapult egy láda, igyekeztem hát megkeresni. Fel is fedeztem, és ahogy odatocsogtam a kívánt fához, majd leguggolva logolni kezdtem a bezacskózott és nedvesre fülledt füzetkében, 3 emberke jelent meg az úton. Én meg ott guggoltam az út közelében a ritkás bozótban - na vajon mire gondolhattak? :-D Mindegy, úgyis csak muglik voltak :-))) (A kesserek így hívják a nem-kessereket, akik előtt a ládázás rejtve vagyon.)
Következő úticélom a Meleg-hegy volt, mely a maga 352 m-es magasságával a Velencei-hegység legmagasabb égbekiáltó csúcsa :-) Itt is lapított egy láda, illetve én itt már jártam régebben, s szívesen mentem vissza most. A pirosról a piros háromszög és sárga jelzésre tértem, majd meredek iránymenet-ösvényen törtem a csúcsra.
A csúcson geo-mérőtorony, illetve átjátszó-torony található. Már jóval messzebbről valami jellegzetes hangot hallottam, s először azt gondoltam, a hegy túloldalán futó úton halad egy busz. Aztán beugrott, hogy a geokess-honlapon azt írták, hogy "zenél a torony", és levágtam, hogy a szél süvít a torony körül ilyen hihetetlen hangosan! A hang egyre erősödött, ahogy közelítettem, az aljában állva pedig elképedt vigyorgással tekintettem fel rá: hát ez hihetetlen, ez de durva!
Az is durva, hogy a csúcson korábban állt egy piros-fehér magas torony, melyet asszem 2007-ben az iszonyatos szél ledöntött. Ez a ledöntött torony ma is ott vagy hagyva, csak felhúztak mellé egy modernebbet, és valószínüleg tartósabbat.
A geo-mérőtorony mellett leltem egy halott rókát. Deréktól lefelé hiányzott a hús róla, csupasz combcsontjai fehérlettek behajlítva. Kicsivel odébb hevert ledobott bundája. Ó, róki... A logfüzetben is megörökítettem.
Merthogy rögtön meg is kerestem a ládát, ami könnyen meglett. Belogoltam, majd áttúrtam a láda tartalmát, és nagy gyönyörűségemre egy szivart is leltem benne! "Na, te jössz velem!" - gondoltam, s zsákomba csúsztattam. Cserébe csak egy egyszerű hullámcsatot tudtam ott hagyni, más nem volt nálam (ezzel nem készültem).
Erősen délutánba hajlott az idő, így lassan döntenem kellett a hazajutásommal kapcsolatban. Azt már elhatároztam, hogy nem megyek át Velencére, hanem Sukorón fogok buszra szállni. Már csak az onnan induló buszok listáját kell megtekintenem, no meg, hogy hány az óra. De előbb még, gondoltam, megnézem a Likas-követ, mely szintén ingókő, és itt van a közelben. Majd ott döntök, meg eszegetek egyet.
Lecaplattam hát a csúcsról, majd a Likas-kő felé vezető édes ösvényre tértem, mely fák közt kanyargott. (Az apró, kanyargó ösvényeket különösen kedvelem!) Egy helyütt egy emlékhelyet leltem: egy sziklába név és évszám volt gravírozva, valamint tobozokból készített kereszt volt ráhelyezve, mécsessel. Egy 60 éves bácsinak állítottak itt emléket, s a fantáziám azt mondta nekem, hogy a bácsi hamvait itt szórták el.
Amikor megláttam a Likas-követ, a számat is eltátottam. "Ez meg hogy...?? Betojás...!" - ilyesmiket gondoltam. Ugyanis több szikla volt egymásra tornyozva, és köztük akkora lyuk, amin át lehetett bújni. Állat volt! És mindez teljesen fák között, ott állt. Lecuccoltam, és azonnal megmásztam a képződményt. A tetején réginek tűnő fémkarikákat leltem: ezek szerint másztak is itt!
Eszegettem aztán, s térképet böngésztem, meg buszlistát. Nagyjából óránként ment busz, a közelben viszont lapított egy kétpontos multi-rejtés (azaz több pontból álló ládarejtés), jelzetlen utakon, és elég ígéretesek voltak! Ez az egyébként. A helynek története volt, s úgy döntöttem, hogy oda még elmegyek ma.
Így aztán indultam a sárga jelzésre, majd róla a kellő helyen letértem jelzetlen útra. Innen megint a térkép által jelzett felszínformákra, nyiladékokra, földutakra voltam utalva (melyekből, mint tudjuk, a valóságban mindig több van, mint a térképen), s legjobb tudásom szerint válogattam köztük. A földutak régi szekérutak lehettek, melyeket már nem használtak, s néhol ösvény keskenységűre soványodtak. Erősen meregetni kellett a szemem, hogy az egykori két keréknyomvonalat felfedezzem.
Végül sejteni kezdtem, hogy nem a megfelelő völgybe jöttem le, így inkább felkapaszkodtam egy gerincre. Innen előttem távolabb megláttam egy magas kéményű épületet, s találgattam: ez már a lovasberényi kormányüdülő lehet, vagy pedig az általam keresett forrás a mellette térkép által jelzett műrommal?
Aztán a gerinc egyre összeszűkült, és Titanic-orr-szerűvé vált. A térképről lecsekkoltam, hogy ha ilyen felszínformán vagyok, akkor túlhaladtam az általam keresett két forráson, úgyhogy leereszkedtem a völgybe, s visszafelé indultam. Aztán már meg is láttam a romlásnak indult, félig összeszakadt, forrás fölé emelt kuckót. Ez volt az Antal-forrás, mely közelében volt a multi egyik pontjának rejteke. A leírásom a rejtésről olyan felületes volt, hogy nem tudtam azt sem biztosan: ez most az 1. vagy a 2. pont. No de végül a Napocska segítségével rájöttem, mely kirívó fényben áztatott egy levelet ;-) A rejtés prímán ötletes és igényes volt, ám benne semmit nem leltem. Hm. Nincs mit tenni, megkeresem a másikat, aztán meglátom.
Ez a hely - a két forrás völgye - egyébként olyan halott benyomást keltett bennem. Valaha preferáltabb hely volt, mára viszont amit emberi kéz alkotott, az vagy romos, vagy el is tűnt (mint a térképen jelzett műrom, melynek a domboldaba bevágott hűlt helyét találtam csak), és amúgy sem mozdult semmi, és csend volt...
A másik forrás, a János-forrás is meglett, az előzőnél még összeroggyantabb kiépítettséggel. Körül a földön mindenféle törmelékek hevertek a fák közt.
Itt több időt eltöltöttem, mert nagyon szerettem volna megtalálni a ládát. De csak nem sikerült, így aztán az idő szorításának engedve feladtam a dolgot: majd egyszer, ha visszatérek, megkeresem! (Azóta már tudom, hogy nem jó helyen kerestem, viszont korábban jártam ott, ahol lehet a rejtés :-] Ilyen ez a ládázósdi...) Szóval az elég egyértelműnek gondolt úton indultam vissza. Aztán egy idő után elvesztette egyértelműségét, és megint kóválygásra adtam a fejem: nem tudtam beazonosítani a térképen, hogy hol lehetek. Úgyhogy a már bevált módszerhez folyamodtam: irány vissza, amerre jöttem! Ezt mondjuk csak egy darabig tettem, utána mégis új, de helyesnek gondolt ösvényen indultam, és aztán sikerült is becsatlakozni a már korábban járt útra. Hamarosan a sárga jelzésen voltam, és mivel kb. 3/4 órám volt, hogy Sukorón elérjek egy buszt, nekiálltam rendesen szedni a lábaimat.
Kifulladtam, míg a Meleg-hegyi elágazáshoz (mint a legmagasabb helyhez) értem, utána viszont már csak végig lefelé vitt az utam. Sukoróra a Z+-on surrantam le, mely egy csudaszép útvonal úgyszintén! Felfelé jó munkás lehet, de lefelé színtiszta élvezet :-)
Sukorón (annyira már ismervén a járást) egyenest a buszmeghez mentem, közben fél szemem hátul volt, mert a pulcsit lobogtatta a menetszél a Kincsen. Most jobban odafigyeltem, hisz humanoidok életterében voltam :-)
Pöpecül, kb. 5-10 perccel a busz ideje előtt értem oda - aztán kiderült, hogy ráérősebb tempó is megfelelő lett volna, mert a busz nagyjából fél órát késett. De jött aztán, s én nemcsak Kinccsel, hanem csodálatos élményekkel, tapasztalatokkal, és jövőbeli tervekkel utaztam Fehérvár felé.
Egyszer ide szervezek majd nektek egy túrát :-)
Dia, ez egy nagyon reményteljes írás volt, remélem hamarosan szerveződni fog a túra eme szép helyekre! :)
VálaszTörlésJa, és zseniális ez a szólásod: Embertelenségre vágytam! De komolyan! :)
:-D
VálaszTörlés