Most egy kis rendhagyó írás következik, ugyanis Petivel elmentünk egy körülnéző bóklászásra az újpesti Népszigetre. A "szigetet" és környékét annyira érdekesnek találtuk, és Peti annyira remek fotókat készített ott, hogy úgy gondoltuk, egy beszámoló formájában rögzítjük meglátásainkat és a megtapasztaltakat.
Már előre készültünk a neten fellelhető infókból. A Wiki befogadható terjedelemben jellemzi a Népszigetet, így én csak pár dologra térnék ki. Először is, hogy bár a nevében sziget szerepel, de valójában egy félsziget, ugyanis a Duna hordalékából képződött zátonyt egy mesterséges földnyelvvel hozzácsapták a szárazföldhöz az 1830-as években. Másodsorban megemlíteném, hogy egészen sokféle elnevezéssel illették az idők folyamán: legelőször volt Saban-sziget (sajnos nem tudom, ez honnan jött és mit jelent), majd Pesti- vagy Újpesti-sziget, és aztán Szúnyog-sziget és Csigás-sziget. Szerintem maradjunk most a Népszigetnél :-)
 |
| (fotó: K. Peti) |
Harmadsorban felsorolásszinten említeném, mi minden működik a "szigeten": kutyaiskola, lovarda, kiülős helyek, hajógyár, hajléktalanok éjjeli menedékhelye, csináld magad motorszervíz, vízisport telep, kempingek, gyermek- és ifjúsági tábor, állatpark, emberi lakóházak, és ott foszlik és mállik az egykori "Ganz Sziget Hajó-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Kft." valaha lényegesen szebb napokat látott telephelye, melyről bővebben majd Peti "tollából" olvashattok alább.
Noszóval, a hideg ellenére kaptuk magunkat, és északi irányból megközelítettük a célhelyet: besétáltunk a Zsilip utcán, melyen a "sziget" autóval is megközelíthető. A környék egy amolyan gyárkörnyék, szóval senki ne szép természeti környezetre számítson. Rögtön jobbra kutyások és kutyáik okultak: a közeli kutyaiskola foglalkozása zajlott. Bal oldalt betonkerítés, csarnok, szóval egyenlőre semmi izgi. Aztán megjelent egy kis járat, ahol át tudtunk haladni a szigetet keletről határoló Duna öblözethez. Ebben a szürke hideg időben ez az öböl nem tűnt különösebben szépnek, főként hogy a közeli hajógyár dekkol-dokkol itt, régi és újabb vízi járművekkel. Elsétáltunk a hajógyár használaton kívüli, benőtt hátsó kapujához, majd visszabaktattunk a "fő útra".
Továbbsétálva aztán megláttuk azt az épületet, ami engem rettentően megfogott és némileg azóta is izgalomban tart (jóllehet már nagyjából kellőképp kinyomoztam magam): az ún. Bagolyvárat. Az ember lenyűgözve nézegeti a szemlátomást igen régi, de előkelő benyomást keltő, tornyos épületet: lakóház? Szolgálati ház? Vagy vajon mi a funkciója...? Itt foszlik, ott mállik, de ruha van kiteregetve és Audi áll a ház előtt. Ha lakóház is, inkább amolyan társasház lehet több lakással. No de ennek biztosan történelme van, azt ide érzem!
Szerencsére Jakobetz László megírta az Újpesti Helytörténeti Értesítő XXIV. évfolyam 1. és 2. számában a "Bagolyvár a Népszigeten" c. írását, így abból én is megtudhattam az épület múltját. Durva, de ez a ház ma már elmúlt száz éves, ugyanis 1912-re épült fel. A házat az 1900-as évek elején alakult vízszolgáltató vállalat építtette saját dolgozói számára lakóháznak. Az egyik felét igazgatósági épületnek, a másikat lakóháznak nevezték. Igen tágas belső terekkel bírt: 120-150 m2-es helyiségek voltak mintegy 3 méteres belmagassággal. Volt pince óvóhelyül, és voltak műhely helyiségek. Állítólag kovácsoltvas korlátos, vörös kőből rakott lépcsőház volt/van odabenn. Szóval jöttek a vízműnél dolgozók, beköltöztek és laktak. 1949-ben történtek felújítások és új kisebb építmények (pl. portásfülke) létesítése, de aztán úgy alakult a történelem, hogy megszűnt ez a vízszolgáltató vállalat. '56-ban a katonák telepedtek be a házba, és egyébként pedig az új tulajdonos miatt (egy flottilla) matrózcsaládok laktak benne. A '70-es években a MAHART-é lett a ház, majd pedig saját tulajdonú társasházzá alakult. Elvileg ma 14 lakásból áll, és nincs csatornázva.
Ez hát a ház története röviden... Nagyon érdekes! Néhány kép róla:
Miután kibámészkodtuk magunkat a házon, tovább haladtunk. A ház előtt egyébként az út kettéválik, a jobb oldali ág földesút, a bal oldali az aszfaltos. Mi ezen, a Zsilip utcán haladtunk tovább. Bal oldalra a hajógyár terült el, amiből a gyárépületek belátást kizáró falán kívül mást nem láttunk. Ha úgy lett volna, szívesen bementünk volna ott is körülnézni (a Duna pesti oldala felől lehet látni a hajógyár sok izgalmas részét: régi, ósdi, szárazra tett hajókat, darut, vízen lévő hajókat, egyszóval egy érdekesnek tűnő indusztriális képet), de a kapun épp egy furgon hajtott be, a sofőr az ablakon kalácsot nyújtott ki a portás bá'-nak, és egy öreg és rozoga kutyus baktatott ki körülnézni az utcára. Visszafogtam magam, hogy ne csalogassam magunkhoz, inkább továbbmentünk. Jobb oldalt egy garázssor (talán amolyan gumis vagy sufnituning műhelyek?), majd egy lovarda. Amolyan kis lekoszlott, egyszerű lovardának tűnt, kicsi lassú lovakkal (na jó, sétáló pónik voltak, csak már biztosan elkapott a környék hangulata!). Egy gyerkőc épp lepottyant az egyik ló hátáról, őt kanalazta össze a szülője.
A Zsilip utca dob egy 90 fokos jobbra kanyart, és Peti ott állt neki fotózni az első képen látható színes faliratot. Addig én bekukkantottam egy kőfalon lévő kerek nyíláson. Odabent valami kiülős hely raklap-ülőkéinek tárolása látszott megvalósulni, de a későbbi netes nyomozásunk alapján úgy vélem, ott működik az Öntöde nevű műintézmény, mely egy közösségi "csináld magad" motorszerelő hely és kávézó. Ez is egy érdekes és vállalkozó szellemű kezdeményezés!
Hamarosan odaértünk a Dunapartra, az Újpesti vasúti híd alá. Itt tavasztől őszig a Kabin nevű kiülős hely működik, melynek most csak a bezárt konténerépületeit láthattuk. Ittunk néhány kupa forró teát a hozott termoszból, felmelegedve általa, közben szemléltük a szürke víz és szürke táj sajátos parti látképét. A parti sziklákra helyezve több helyen mécsesek és virágcsokrok látszottak, melyek Peti szerint a korábbi halottak napjából maradtak itt, és az itt önmagukat megölők emlékét idézik. Itt még látszik egy kis fákkal borított szigetféle, mely valójában szintén félsziget, és a gugli térkép Népszigeti Ártéri Parkerdőnek és kutyabarát partnak nevezi.
Gondoltunk egyet, és mielőtt folytattuk volna a sétánkat a Népsziget déli része felé, átsétáltunk a vasúti hídon a Duna budai oldalára, hogy kicsit megnézzünk az Óbudai Gázgyár egykori telephelyét, és az itt kibontakozott modern Graphisoft Parkot. Minderről azonban most nem írok, majd talán egy következő írás fog erről szólni, ha sikerül ott is részletesebben körülnézni.
Visszatérve a vasúti hídon újra megszemléltük a viharvert emléktáblát, mely e híd történelmét említi (lebombázás, majd felújítás, és kik életüket vesztették a munkák közben), majd lebaktattunk körülnézni a kis helyi állatparknál. Ez egy elég érdekes kis hely, már magában az is szokatlan, hogy itt vannak szárnyasok (tyúk, kakas, liba és kacsa) és kecskék, és amikor az ember átbiciklizik a vasúti hídon (amit már oly sokszor tettünk meg mi is), kakaskukorékolás üti meg a fejét. Budapesten.
Az állatpark története a netes források szerint a '80-as években kezdődött, amikor elvégeztek itt egy totális gyomirtást a gazak és pollenek ellen. Az eredménye még a városi ember számára is durva lett, így aztán a MÁV (akihez a hídon áthaladó vasút miatt ez a híd melletti terület is tartozott) valami más megoldás felé tekintgetett a gazak elleni harcban. A terület gondnokának ötlete volt, hogy kecskéket hozzanak ide, merthogy azok úgyis minden növényt lerágnak. A kecskékkel jöttek a baromfik is, sőt úgy olvastam, még teknősök is laknak itt ma. Van egy nagy legelő rész, és egy tavacska is, ahol a vízi szárnyasok boldogan élnek. A kecskék rágnak, a kakasok kukorékolnak, a kacsák-libák vígan fürdőznek a tavacskában, az emberek pedig etetik őket és örömködnek miattuk. Így működik most ez a kis hely. Állítólag még gyerekcsoportokat is visznek oda célirányosan, hogy lássanak állatot.
Most már izgatottan tekingettünk következő úti célunk felé, mely az állatparkkal átellenes oldalon van, és melyre különösen készültünk lélekben: az egykori "Ganz Sziget Hajó-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Kft." egykori telephelyére. Itt most Petinek adom át a klaviatúrát, az itt átélt élményeinket ő fogalmazza meg. Íme! :-)
A továbbiakat nézzük egy kicsit férfiszemmel!
A békésen legelésző kecskék, zavaros tavacskában úszó libák és kacsák után érünk a Népsziget legizgalmasabb és egyben legimpozánsabb épületeihez, amik magukon hordozzák a virágzó magyar ipar történetét és hangulatát. Ez pedig maga a Ganz Hajó és Darugyár. A monumentális épületek az ég felé törnek és még most, jelen állapotukban is hirdetik, hogy itt bizony valamikor világraszóló termékek készültek. Alapításkor főként gázkazánokat építettek itt, de 1949-es államosítása után beolvadt a Ganz Hajógyárba. A második világháború után egészen a 90-es évekig a Ganz építette a világ legtöbb úszódaruját, és emellett hajókat is. Ekkor kezdődött a gyár új időszámítása, ami a mostani állapotukhoz vezetett. Fémtolvajok, randalírozó fiatalok, hajléktalanok és alkalmi kalandorok területe lett a környék. Az elején még őrizték az üresen maradt csarnokokat, de egy ideje már csak tábla figyelmezteti az erre járókat, hogy ez itt bizony nem egy épített díszlet múzeumlátogatóknak.
A tiltás ellenére pillanatok alatt a területen belül találtuk magunkat. Persze ezt senkinek sem javasoljuk! :) Az egész terület a magyar hajógyártás enyészeté lett útvesztője. Üresen kongó csarnokok, beton monstrum épületek, graffitikkel dekorált falak és üvegcserepek minden mennyiségben, amik lépésről lépésre ropognak az ember talpa alatt, miközben csendben próbálná felfedezni az épületeket. A csarnokokról hiányoznak az ajtók, az ablakok helyén a decemberi napfény szűrődik be, és lágy sziluettként csillan meg a több tonnás acél tartóoszlopokon.
A belmagasság szédítő méreteket ölt, még egy berepülő varjú is csak apró pontnak tűnik valahol a fejünk felett.
A gépek régi elektromos vezetékei csüngenek le a magasból, mint valamiféle bitófa kötelek. Valahogy egyszerre nyomasztó és káprázatos az egész. Döbbenet látni ezt a fajta pusztulást, elhagyatottságot és környezetszennyezést egyben ekkora méretben.
De ahogy az ember ott áll középen a jéghideg, elhagyatott gyárépületben, valahogy mégis beindul a képzelőereje. És már hallja is a présgépek hangját, amint a friss acéllemezeket alakítják a megfelelő méretre, érzi a gépek olajos szagát, ami minden műszaki végére beleivódik a ruhájába, látja a több ezer szorgos kezet, ami fáradhatatlanul végzi munkáját az adott műszakban, és megelevenedik szeme előtt a hajógyártás egy-egy páratlan példánya. Pl. a Korsakov, a Rybnovsk, vagy az Okha, amik páratlan szerepet töltöttek be a tengeri hajózásban és szállítmányozásban. Pompás példányok, amik várják a vízre bocsátásukat, és most itt vannak a szemünk előtt a gyümölcsöző ipar egy kiemelkedő helyszínén. A műszak után vidám és megfáradt dolgozók töltik meg élettel a szigetet, indulnak hazafelé családjukhoz a jól megérdemelt pihenésük reményében. Május 1-jén pedig a közelgő nemzeti ünnepen több ezer munkás és családja, gyermekei özönlik el a környéket, mutatkoznak, lakomáznak, felszabadultan kikapcsolódnak azon a helyen, ami a megélhetést biztosítja számukra.
De nem. Most csend van. Síri csend. Talán olyan, mintha itt sose lett volna egy virágzó üzem? Illúzió lett volna csupán? Esetleg csak egy filmes díszlet lenne az egész? Mindenesetre az elmúlás szimbolizálására tökéletes helyszín.
De ahogy jobban nézem, az egyik sarokban fák hajtanak ki a málló betonelemek közül. Akkor ez mégsem lehet az elmúlás teljes jele. A természet újra utat tör itt magának. Pár évtizedig hagyta, hogy az emberek átvegyék az irányítást, de most jogosan visszaveszi a saját felségterületét. Szépen lassan, napról napra. De vajon menni fog neki? Vajon valahol már most meg van írva a gyár és gigantikus méretű területének a jövője?
Ezekkel a gondolatokkal hagyjuk el az ódon falakat, és mászunk ki a
kerítésen, hogy folytassuk utunkat újabb érdekes létesítmények felé.
És itt visszaveszem a szót Petitől :-)
Bandukolunk tovább a Népsziget fő útján. Itt megintcsak egy roppant érdekes rész következik: mint egy Zimmer Feri-féle korabeli balatoni üdülőövezet. Telkek egymás mellett, egyik régebbi kinézetű, mint a másik. Szocializmus korabeli látkép. Növényekkel benőtt udvarok, egykori kempingféle, ahol itt-ott áll egy-egy kis házikó, amúgy meg susnya. Régi szoci játszótér hiányzó hintákkal. Egyszer csak zenét hallunk, és egy újabb kuriózumot fedezünk fel: egy telken egy leállított lakóautó áll, mely körbe van építve cölöpökre erősített fóliával. Ruhák kiteregetve. És ott jön egy bá', minden valószínűség szerint a lakó. Hangosan megy a rádió. Itt aztán tényleg megállt az élet!
Azért vannak itt működő dolgok is, mint pl. a gyermek- és ifjúsági kemping, vagy a Hawaii kemping. Elvileg a Sziget büfé is működik főműsoridőben, de elég retrónak nézett ki az is. Legalább beleillett a képbe. Hát, komolyan... Én tátott szájjal forgattam körbe a nyakam. Itt egy szelet működő múlt!
A Sziget büf' mellett volt egy kis ösvény a víz felé, kitekintettünk hát. A vízre kinyúló stégekre építve csinos házikók sorakoznak. Az egyik tetején még napelemek is vannak, és a nagy ablakos napfényes ház ízlésesen berendezett belsejében emberek mozognak. A másikból kis testű eb ugat. Pecások, ahogyan a túlparton is számtalan pecás. Micsoda eltökéltség ilyen időben órákon át dekkolni a víz mellett! Mindenesetre a házacskák jobban szituált emberekhez tartoznak. Ez erősen kontrasztos az imént látott szoci képpel. De hát elvégre is ez a Népsziget!
 |
| "falfirka" (fotó: K. Peti) |
Szerencsére Jakobetz László megírta az Újpesti Helytörténeti Értesítő XXIV. évfolyam 1. és 2. számában a "Bagolyvár a Népszigeten" c. írását, így abból én is megtudhattam az épület múltját. Durva, de ez a ház ma már elmúlt száz éves, ugyanis 1912-re épült fel. A házat az 1900-as évek elején alakult vízszolgáltató vállalat építtette saját dolgozói számára lakóháznak. Az egyik felét igazgatósági épületnek, a másikat lakóháznak nevezték. Igen tágas belső terekkel bírt: 120-150 m2-es helyiségek voltak mintegy 3 méteres belmagassággal. Volt pince óvóhelyül, és voltak műhely helyiségek. Állítólag kovácsoltvas korlátos, vörös kőből rakott lépcsőház volt/van odabenn. Szóval jöttek a vízműnél dolgozók, beköltöztek és laktak. 1949-ben történtek felújítások és új kisebb építmények (pl. portásfülke) létesítése, de aztán úgy alakult a történelem, hogy megszűnt ez a vízszolgáltató vállalat. '56-ban a katonák telepedtek be a házba, és egyébként pedig az új tulajdonos miatt (egy flottilla) matrózcsaládok laktak benne. A '70-es években a MAHART-é lett a ház, majd pedig saját tulajdonú társasházzá alakult. Elvileg ma 14 lakásból áll, és nincs csatornázva.
Ez hát a ház története röviden... Nagyon érdekes! Néhány kép róla:
 |
| a Bagolyvár egy 1920 előtti fotón (forrás: www.ujpest.hu) |
 |
| (forrás: www.ujpest.hu) |
A Zsilip utca dob egy 90 fokos jobbra kanyart, és Peti ott állt neki fotózni az első képen látható színes faliratot. Addig én bekukkantottam egy kőfalon lévő kerek nyíláson. Odabent valami kiülős hely raklap-ülőkéinek tárolása látszott megvalósulni, de a későbbi netes nyomozásunk alapján úgy vélem, ott működik az Öntöde nevű műintézmény, mely egy közösségi "csináld magad" motorszerelő hely és kávézó. Ez is egy érdekes és vállalkozó szellemű kezdeményezés!
Hamarosan odaértünk a Dunapartra, az Újpesti vasúti híd alá. Itt tavasztől őszig a Kabin nevű kiülős hely működik, melynek most csak a bezárt konténerépületeit láthattuk. Ittunk néhány kupa forró teát a hozott termoszból, felmelegedve általa, közben szemléltük a szürke víz és szürke táj sajátos parti látképét. A parti sziklákra helyezve több helyen mécsesek és virágcsokrok látszottak, melyek Peti szerint a korábbi halottak napjából maradtak itt, és az itt önmagukat megölők emlékét idézik. Itt még látszik egy kis fákkal borított szigetféle, mely valójában szintén félsziget, és a gugli térkép Népszigeti Ártéri Parkerdőnek és kutyabarát partnak nevezi.
Gondoltunk egyet, és mielőtt folytattuk volna a sétánkat a Népsziget déli része felé, átsétáltunk a vasúti hídon a Duna budai oldalára, hogy kicsit megnézzünk az Óbudai Gázgyár egykori telephelyét, és az itt kibontakozott modern Graphisoft Parkot. Minderről azonban most nem írok, majd talán egy következő írás fog erről szólni, ha sikerül ott is részletesebben körülnézni.
 |
| Árpád-híd, egy pici Margit-sziget és egy kicsit több Óbudai-sziget (fotó: K. Peti) |
Az állatpark története a netes források szerint a '80-as években kezdődött, amikor elvégeztek itt egy totális gyomirtást a gazak és pollenek ellen. Az eredménye még a városi ember számára is durva lett, így aztán a MÁV (akihez a hídon áthaladó vasút miatt ez a híd melletti terület is tartozott) valami más megoldás felé tekintgetett a gazak elleni harcban. A terület gondnokának ötlete volt, hogy kecskéket hozzanak ide, merthogy azok úgyis minden növényt lerágnak. A kecskékkel jöttek a baromfik is, sőt úgy olvastam, még teknősök is laknak itt ma. Van egy nagy legelő rész, és egy tavacska is, ahol a vízi szárnyasok boldogan élnek. A kecskék rágnak, a kakasok kukorékolnak, a kacsák-libák vígan fürdőznek a tavacskában, az emberek pedig etetik őket és örömködnek miattuk. Így működik most ez a kis hely. Állítólag még gyerekcsoportokat is visznek oda célirányosan, hogy lássanak állatot.
Most már izgatottan tekingettünk következő úti célunk felé, mely az állatparkkal átellenes oldalon van, és melyre különösen készültünk lélekben: az egykori "Ganz Sziget Hajó-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Kft." egykori telephelyére. Itt most Petinek adom át a klaviatúrát, az itt átélt élményeinket ő fogalmazza meg. Íme! :-)
A továbbiakat nézzük egy kicsit férfiszemmel!
A békésen legelésző kecskék, zavaros tavacskában úszó libák és kacsák után érünk a Népsziget legizgalmasabb és egyben legimpozánsabb épületeihez, amik magukon hordozzák a virágzó magyar ipar történetét és hangulatát. Ez pedig maga a Ganz Hajó és Darugyár. A monumentális épületek az ég felé törnek és még most, jelen állapotukban is hirdetik, hogy itt bizony valamikor világraszóló termékek készültek. Alapításkor főként gázkazánokat építettek itt, de 1949-es államosítása után beolvadt a Ganz Hajógyárba. A második világháború után egészen a 90-es évekig a Ganz építette a világ legtöbb úszódaruját, és emellett hajókat is. Ekkor kezdődött a gyár új időszámítása, ami a mostani állapotukhoz vezetett. Fémtolvajok, randalírozó fiatalok, hajléktalanok és alkalmi kalandorok területe lett a környék. Az elején még őrizték az üresen maradt csarnokokat, de egy ideje már csak tábla figyelmezteti az erre járókat, hogy ez itt bizony nem egy épített díszlet múzeumlátogatóknak.
 |
| (fotó: K. Peti) |
 |
| (fotó: K. Peti) |
A tiltás ellenére pillanatok alatt a területen belül találtuk magunkat. Persze ezt senkinek sem javasoljuk! :) Az egész terület a magyar hajógyártás enyészeté lett útvesztője. Üresen kongó csarnokok, beton monstrum épületek, graffitikkel dekorált falak és üvegcserepek minden mennyiségben, amik lépésről lépésre ropognak az ember talpa alatt, miközben csendben próbálná felfedezni az épületeket. A csarnokokról hiányoznak az ajtók, az ablakok helyén a decemberi napfény szűrődik be, és lágy sziluettként csillan meg a több tonnás acél tartóoszlopokon.
 |
| (fotó: K. Peti) |
A gépek régi elektromos vezetékei csüngenek le a magasból, mint valamiféle bitófa kötelek. Valahogy egyszerre nyomasztó és káprázatos az egész. Döbbenet látni ezt a fajta pusztulást, elhagyatottságot és környezetszennyezést egyben ekkora méretben.
De ahogy az ember ott áll középen a jéghideg, elhagyatott gyárépületben, valahogy mégis beindul a képzelőereje. És már hallja is a présgépek hangját, amint a friss acéllemezeket alakítják a megfelelő méretre, érzi a gépek olajos szagát, ami minden műszaki végére beleivódik a ruhájába, látja a több ezer szorgos kezet, ami fáradhatatlanul végzi munkáját az adott műszakban, és megelevenedik szeme előtt a hajógyártás egy-egy páratlan példánya. Pl. a Korsakov, a Rybnovsk, vagy az Okha, amik páratlan szerepet töltöttek be a tengeri hajózásban és szállítmányozásban. Pompás példányok, amik várják a vízre bocsátásukat, és most itt vannak a szemünk előtt a gyümölcsöző ipar egy kiemelkedő helyszínén. A műszak után vidám és megfáradt dolgozók töltik meg élettel a szigetet, indulnak hazafelé családjukhoz a jól megérdemelt pihenésük reményében. Május 1-jén pedig a közelgő nemzeti ünnepen több ezer munkás és családja, gyermekei özönlik el a környéket, mutatkoznak, lakomáznak, felszabadultan kikapcsolódnak azon a helyen, ami a megélhetést biztosítja számukra.
De nem. Most csend van. Síri csend. Talán olyan, mintha itt sose lett volna egy virágzó üzem? Illúzió lett volna csupán? Esetleg csak egy filmes díszlet lenne az egész? Mindenesetre az elmúlás szimbolizálására tökéletes helyszín.
 |
| (fotó: K. Peti) |
 |
| (fotó: K. Peti) |
És itt visszaveszem a szót Petitől :-)
Bandukolunk tovább a Népsziget fő útján. Itt megintcsak egy roppant érdekes rész következik: mint egy Zimmer Feri-féle korabeli balatoni üdülőövezet. Telkek egymás mellett, egyik régebbi kinézetű, mint a másik. Szocializmus korabeli látkép. Növényekkel benőtt udvarok, egykori kempingféle, ahol itt-ott áll egy-egy kis házikó, amúgy meg susnya. Régi szoci játszótér hiányzó hintákkal. Egyszer csak zenét hallunk, és egy újabb kuriózumot fedezünk fel: egy telken egy leállított lakóautó áll, mely körbe van építve cölöpökre erősített fóliával. Ruhák kiteregetve. És ott jön egy bá', minden valószínűség szerint a lakó. Hangosan megy a rádió. Itt aztán tényleg megállt az élet!
Azért vannak itt működő dolgok is, mint pl. a gyermek- és ifjúsági kemping, vagy a Hawaii kemping. Elvileg a Sziget büfé is működik főműsoridőben, de elég retrónak nézett ki az is. Legalább beleillett a képbe. Hát, komolyan... Én tátott szájjal forgattam körbe a nyakam. Itt egy szelet működő múlt!
 |
| (fotó: K. Peti) |
Azt találgattuk, mikor érünk oda a kíváncsiságunk újabb tárgyához: az Isola éjjeli menedékhelyhez. Azt olvastuk róla előzőleg, hogy ez az egyetlen hely, ahová ittas embereket is beengednek. Nem nagyon tudtam, hogyan képzeljem el ezt az objektumot. Egy kis ösvényt találtunk jobb kéz felé, és kibandukoltunk megnézni, hová visz. A Dunapartra vitt, ahol kikötve láttunk egy szeméttárolásra használt uszályfélét. Némi nézelődés után visszatértünk a fő útra, és már rá is jöttünk, hogy az Isola mellett vagyunk. Szegény hely eléggé lepattant... Ha jól láttam, 2 épületből áll, és az egyik mellett egy kisebb tákolmányban is emberek élnek-vannak-léteznek... Az épületek közti udvar is roppant retró képet mutat, de a zöld műanyag kukák egyértelművé teszik, hogy működő, használt helyről van itt szó. Alighogy elbaktattunk mellette (azért olyan borzasztóan nem bámésztuk meg), egy hontalan kinézetű bácsi jött ki belőle, és kezdett irányunkba ballagni.
Közben bal oldalt élő, működő és középmodern vízisport telep található. Az itt székelő evezős egyesületben akár nagyjaink is edzhetnek, úgymint egy plakát szerint bizonyos Pétervári-Molnár Bendegúz. Modern a placc, minden korrekt. Egy vizslás biciklis pali távozik épp, úgyhogy így, négyesben (ő, mi és a hontalan bácsi) ballagunk lazán szétszórva a sziget déli vége felé, mely már igen közel van.
A sziget vége elkeskenyedve összecsücsörödik. Egy gyalogos híd veszi itt kezdetét, mely összeköttetést biztosít a szárazfölddel. Nemcsak híd, de valami cső (szennyvízcső?) is itt halad. A hídra felvívő lépcsők alatt szemét és hajléktalantanya. A vízparton pecások. A hídon nézelődő normál emberek. A híd másik végén, a szárazföld Dunapartján pedig a Marina Part nevű pucc lakópark. Most mondja valaki, hogy nem tiszta kontraszt ez a környék!
A nemtomhánymilliós lakások mellett szerényen meghúzódik egy szemlátomást ottfelejtett régi házikó, melyben valaki lakik. A hídon pedig valószínűleg az Isolából érkező hontalanok ballagnak át a szárazföldre, hogy aztán a Marina és a Prestige Towers lakóparkok, valamint hiperdrága autók (pl. egy Lexus LC kupé) mellett sétáljanak el jobb dolguk felé. Kontraszt a köbön.
Itt még bámészkodunk, hogy hogyan épül és fejlődik a Népszigettől néhány méterre lévő környék. Épp újabb lakóparkot húznak fel, a munkások pedig konténerlakásokban kaptak helyet, életüket jól látjuk az ablakokon keresztül.
Ez itt a Népsziget és környéke. Fény és árnyék, modernitás és avíttasság, szegénység és gazdagság. Kontraszt bőséggel.
Közben bal oldalt élő, működő és középmodern vízisport telep található. Az itt székelő evezős egyesületben akár nagyjaink is edzhetnek, úgymint egy plakát szerint bizonyos Pétervári-Molnár Bendegúz. Modern a placc, minden korrekt. Egy vizslás biciklis pali távozik épp, úgyhogy így, négyesben (ő, mi és a hontalan bácsi) ballagunk lazán szétszórva a sziget déli vége felé, mely már igen közel van.
A sziget vége elkeskenyedve összecsücsörödik. Egy gyalogos híd veszi itt kezdetét, mely összeköttetést biztosít a szárazfölddel. Nemcsak híd, de valami cső (szennyvízcső?) is itt halad. A hídra felvívő lépcsők alatt szemét és hajléktalantanya. A vízparton pecások. A hídon nézelődő normál emberek. A híd másik végén, a szárazföld Dunapartján pedig a Marina Part nevű pucc lakópark. Most mondja valaki, hogy nem tiszta kontraszt ez a környék!
 |
| Marina Part kontra régi kicsi házikó (fotó: K. Peti) |
Itt még bámészkodunk, hogy hogyan épül és fejlődik a Népszigettől néhány méterre lévő környék. Épp újabb lakóparkot húznak fel, a munkások pedig konténerlakásokban kaptak helyet, életüket jól látjuk az ablakokon keresztül.
Ez itt a Népsziget és környéke. Fény és árnyék, modernitás és avíttasság, szegénység és gazdagság. Kontraszt bőséggel.
Szia Dia ! Oly régen jártam errefelé, hogy már azt hittem, ez a blog nem is létezik… Mivel ritkán írtok, egy idő után egyre lejjebb került az olvasandó/megnézendő blogok sorában.
VálaszTörlésMost „visszanéztem” az előző két mesét is, de inkább ide ehhez írok, mert bár azok is érdekes, szép helyeket, történeteket mutattak be – de ez a budapesti írás engem teljesen lenyűgözött. Nem ismerem a fővárost, még az u.n. belvárosi részt se, de ez a világvégi hely, ez nagyon különösnek tűnt számomra. Szürreális. Van is meg nincs is, él is, meg halott is… Nem is tudom, Magyarországon kívül létezhet-e még egy ilyen helyszín ?
Örülök, és köszönöm, hogy írtatok róla.
Lehet, hogy kicsit megkésve, de azért boldog új évet, sok szép túrát, jó egészséget kívánok nektek, a régi szeretettel: AF.
Kedves Mari!
VálaszTörlésÖrülök, hogy jelentkeztél, és hogy még erre tévedsz a blogunk felé :-)
Igen, megcsappantak az írások az utóbbi időben. Tudod, a fiatalok megházasodtak, és van, akiknek gyermekük született, mások pedig "csak" kapcsolatban vannak - szóval változtak a dolgok.
Igyekszem néha azért írni :-) Olyan sok jó tartalom van ezen a blogon, hogy nem kéne felhagyni.
Szerintem Magyarországon kívül még néhány balti országban simán vannak ilyen helyek akár :-) Ahol így megjelenik a kettősség.
Köszönjük szépen a jókívánságaidat! Hasonló jókat kívánok én is neked és a cicáknak is :-)
A jókívánságokat én is, a cicák is köszönjük :-)
VálaszTörlésÉs ne hagyd abba a blogot - tényleg rengeteg értékes anyag van itt.