korai tél az őszi Magas-Tátrában

Judit szervezettségének köszönhetően 14 lelkes résztvevő sorakozott fel, hogy egy remek 3 napos bandázásos túrát megejtsen a szépséges Magas-Tátrában. A résztvevők névsorban valának: Anikó, Anna, Balázs, Benedek, Csaba, Dia, Dóri, Évi, Gyuri, Judit, Kati, Papi, Péter és Vili. Eme embertömeg 3 autóba szállt péntek d.e., majd a szokásos késéssel útnak indult a Tátra irányába. 

D.u. 3 után értünk Ótátrafüredre. Némi parkolóvadászat, majd parkolóőrvadászat után felmálháztuk magunkat, és nekiindultunk a hegynek. "Hát ez bizony" [:-)] népszerű egy hely, irtó sok ember jött-ment fel-alá. Nézegettük serényen a feltűnő nagy hegyek koronáját, s a Lomnic is ott kellette magát "csupán" egy karnyújtásnyira. Egész jó idő volt, még izzadni is képes volt, aki kedveli ezt a tevékenységet. Hrebienok-ig (Tarajkáig) a tátrai sikló mentén haladtunk, mely épp jött-ment is. Érdekes szerkezet.

jobbra a Kis-, balra a Nagy-Tarpataki-völgy

Tarajka után lebaktattunk alábukó gyorsfolyású hegyi patakot nézni, mely igen jól sikerült. Évi segítségével próbálgattam fátyolos vízesésfotókat nyomatni, s a végeredménnyel végeredményben elégedett voltam.

fátyolos zuhatag

Továbbhaladtunk a Kis-Tarpataki-völgy felé, melynek eleje első éji szállásunkat rejtette. Felnézve láttuk, hogy a magas csúcsok körül felhők kavarognak, a fák pedig éppcsak nekikezdtek őszi színekbe robbanni. Most már elfért egy pulcsi - már akin -, de végeredményben még mindig kiváló időt éreztünk.
Egy kis erdőben megbújó törpházhoz érkeztünk, ez volt a Rainerová chata. Most nem néztünk be, de korábban megfordultam a belsejében, és úgy emlékszem, teli van hegymászó ereklyével, és bájosan apró az egész.
Nagy kövekből álló utunkon haladtunk a Zamkovskeho chata (Zamkovszky ház) felé. Itt-ott áfonyászni is tudtunk, ugyanis egész sok eme cserje kísérte lépteinket, és bizony még bogyó is volt rajta. Úgyhogy mint a maci, csemegéztünk. Közben szépséges látképek jelentek meg szemeink előtt, úgymint a sötét előtér mögött a napfényben szikrázó sík Popráddal (akárha reflektorfényben szerepelne), vagy egy újabb varázsos vízesés, mely mellett újfent átszeltük a patakot, s a kövekből álló ösvény a sárguló nyírfák között. (Nyírfák s fenyők. Érdekes.)

úton-útfélen

Épphogy halványan érezhető volt az alkonyulat, mikor felértünk a Zamkovszky házhoz. A házikó csupán 1475 m-re épült, így még javában a fenyvesben állott. Foglalt helyünk volt, s a gondos házigazdák már korábban telefonon érdeklődtek: odaérünk-e 6-ig, ugyanis ha nem, simán elkél az ágyunk, oly népes a hely. Ezt hamar tapasztalhattuk is, mikor benyomultunk a házba. Eddigre Dóri, Kati és Péter már idefent voltak, ők ugyanis külön úton jártak, s immáron a vacsijukat fogyasztották, vagy épp várták. Tök jó, hogy épp volt egy különálló helyiség, amolyan gyerekjátszó szoba szerintem, na azt mi befoglaltuk, s az esténket itt töltöttük jókedvben.

A házban a szállás 21 €-t kóstál éjenként. Mi három négyágyas és egy kétágyas lakot kaptunk. A padláson, amely egy létrán volt megközelíthető, matracláger terült el, s mint olyat, remek csapatszállásnak találtam. (Mi nem ott lakoztunk, csak felkukkantottam.) Emeletes ágyakon laktunk, s mi a szobánkba befogadtuk Annát egy kinyithatós szivacsra, melyet az ágyak alatt leltünk.
A közösségi gyerekjátszónkba ételt s italt rendeltünk (forralt bor, sör, tea... a kajákra nem emlékszem), majd előkerült Évi mancsos kártyajátéka (Doble). Hej, az egy jó játék bizony :-) Voltak új paciensek, kiknek először a szemük guvadt ki a játék tempóján. Egymás szavába kiabáltunk és csapkodtuk a lapokat, Csaba pedig jó szokása szerint folyton csalt, amit aztán a végletekig tagadott :-)))  Később Judit rövid Ivan Bajo történeteket olvasott fel nekünk. A házban, ha jól emlékszem, este 10-kor volt villanyoltás, úgyhogy mi is szálláshelyünkre húzódtunk.
Majdnem elfelejtettem szót ejteni a wc-ről és a zuhanyozóról. Merthogy ilyenek is voltak a házban, ráadásul normál kivitelben. Egészen meg voltam döbbenve ettől a luxustól.

Reggel arra keltünk, hogy miniatűr hószemcséket sodor a szél. Hát így, itt a hó. Útitervünk a Vöröstorony-hágó irányába csábított volna minket, ám a behavazott csúcsok látványa, s az itt is szállingózó hó komoly megfontolásra késztetett. A hágó 2352 m-en lakik, a Téry-ház és az Öt-tó fölött. Csudaszép lehet, ám minálunk most nem volt téli magashegyi felszerelés, úgymint hágóvas például. Az előrejelzések alapján számítottunk az itt megforduló korai téli viszonyokra, így mindnyájunk lelkében már ott lakott az elképzelés arról, hogy nem biztos, hogy a megtervezett szép karikát fogjuk most bejárni. Most B terv kellett, s ez egyenlőre annyiból állott, hogy elbandukolunk következő éji szálláshelyünkre a Nagy-Tarpataki-völgybe, s majd ott kódorgunk még egyet. Így aztán meglehetősen ráérősen szedelőzködtünk össze. Aki reggelit kért, az lent fogyasztotta, aki a magáét ette, az fent a szobában.

Elállott aztán a hószállingózás, de ma már nem volt oly jó idő hőmérséklet-ügyileg, ezt kibújva már éreztük is. Amíg egymásra vártunk, ki-ki vett némi napfürdőt.

napfürdő I.

napfürdő II. (Anikó) :-)

látvány

Az ég ma igen felhős volt, a Napocska hol kibukkant, hol meg holvoltholnemvolt. A felhők jöttek-mentek, gomolyogtak a csúcsok s magas részek körül. Lebaktattunk vissza az elágazásig, s a patakátkelésnél - ahol épp új hidat ácsoltak - eltértünk jobb felé, a Nagy-Tarpataki-völgybe.
Egészen gyönyörű ez a völgy. Először is, egy szép formás gleccservölgy, ez már magában igen bájos. A báját csak tovább emelte most a napfény, a néhol még meglévő színes virágok, a fel-felbukkanó kék égdarabkák, a patak s a törpefenyves, no meg a szuperszép hegyek oldalvást. Szeretem :-)

a Nagy-Tar-patak

Az egyik kanyar után megláttunk egy sherpát, ahogy egy kövön pihenget. Háta mögött igen magasra felnyúlt a rakomány. Durva volt! Később még többet láttunk ebből a hegyi lényből, "puttonyukban" gázpalack, több karton ásványvíz, s dobozokban ki tudja mi. Kemény!
Ahogy egyre feljebb hágtunk, egyre inkább a felhők és a hó birodalmába értünk. Én már sapkát és kesztyűt viseltem, és nem igazán volt melegem. Jóérzésű menet volt egyébként, kellőképp meg is éheztem benne. Eléggé szétszakadt a csapat. A szél az arcunkba csapdosta az apró éles hószemcséket.

(fotó: T. Judit)

Egyhelyütt beértem Annát, aki épp egy babát a testén hordozó srác lábára fűzte fel az egyik hómacskáját. Az apuka ugyanis kicsit nehézkesen tudott haladni a bébivel a havas-csúszós felületen. Egy pici bébi itt - ez megosztotta a csapatot. Mindenesetre Annától nagyon gondos volt, hogy ráadta apukára a hómacskát, így növelve az állékonyságát.
Egy részben fagyott tetejű tavacskához értünk - s már szóltak is a többiek, hogy zerge van a túloldalon! Ott álldogált-eszegetett a cuki hegyi jószág. Ezek bizony nem túlzottan zavartatják magukat az embernéptől.

Egyeske :-)

keresd a zergét a képen! :-)

Bandukoltunk tovább, aztán már nemsokára fel is tűnt a Zbojnicha chata, avagy Hosszú-tavi menedékház. Laposságával odatapadt a talajra, ami nem hátrány 2000 m-en. Fáztam, éhes voltam, felhős szürkeség volt... Az embersorok a házba vonultak, s ezt tettük mi is. Odabent a kellemes meleg mellett meglehetőségen tömény emberség fogadott. Az étkező részben üres hely nem is volt, úgyhogy amíg vágyakozva pásztáztuk a mozgolódó embereket (hátha egy asztalt elhagy egy társaság), lemálháztunk a cserépkályha köré. Hamarosan észleltük, hogy a sarokból mintha távozni készülnének. Néhányan szorosan körülálltuk az asztalt, hogy gyorsan stoppolhassuk is, bár így is le kellett tárgyalni 3 másik emberrel, hogy mi akarunk oda ülni. Közben én elkezdtem felolvadozni, amit aztán elősegített az elfogyasztott tányér lencseleves és bögre tea is. Befoglaltuk sikerrel ezt az asztalt, és nekem most itt jó volt.
Többen mentek volna még ma, hisz igen korán voltunk (tán dél lehetett?). Úgyhogy azt beszéltük meg, hogy cuccok nélkül eltúrázunk a Lengyel-nyereg irányába, hogy megnézzük, milyen arra az időjárási helyzet, és hogy vajon holnap tudunk-e arra menni. Őszintén megmondom, nem sok kedvem volt nekiindulni újra a hidegbe és szélbe, de visszatekintve roppant nagy kár lett volna kihagyni.

Befoglaltuk a földszinti 16 személyes szobát a cuccainkkal (8 db emeletes ágy; mellesleg a házikóban a szállás 23 €/fő/éj), aztán elindultunk a Lengyel-nyereg felé. A szél veszettül fújt, úgyhogy rögvest kapucnimba húzódtam.
Nagyon szép innentől az útvonal, igazi magashegyi túra! Patak mellett haladtunk, melyből tömlő vezetett a ház felé. A felhők jöttek-mentek kavarogtak, kilátásra kilátásunk sem volt. De minden gyönyörű téli hegyi volt, havon tapostunk, és völgyünk két oldalán csodahegyek húzódtak.

a Zbojnicka chata

Keltünk át vízen, jártunk jégcsapok közt, s volt egy kis hógolyózás is. Azonban egyszer csak elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol meghúztuk a vonalat: eddig, és ne tovább. Innentől mászósabb rész következett, s egyben csúszósabb is. Éjjelre fagyot mondtak, s ez a hó holnapra még jól oda is fagy. Hágóvasunk nincs, csak néhány hómacska/csapat. Úgyhogy innen visszafordultunk. Visszafelé is igen élvezetes volt az út, igazán tetszett ez a rész, és kicsit sóvárogtam, hogy a kieszelt kört (a Lengyel-nyergen át) ezúttal nem tudjuk megtenni.

"arra ott a nyereg!" - Anna

csodahegyek

Visszaérve a házba immár rendesen beköltöztünk a szobánkba, vacsiztunk (ki rendeltet, ki sajátot), majd pedig nekikezdtünk egy-két kör parasztactivitynek. Zseniális játszmák voltak, irtó jókat kacagtunk, fasza feladványokat eszeltünk ki, remek csapatok jöttek össze, és az újak is nagyon élvezték! Néhány feladványt muszáj rögzítenem a nosztalgia végett: Magellán, apropó, kloáka, Anonymus, szelvény, fülőke, armatúra... :-))) Egy idő után, amikor is úgy láttuk, a 2 hozzánk berakott idegen ember aludni próbál (amit mi hangos kiáltozásokkal, különféle hanghatásokkal és hahotázásunkkal látványosan hátráltattunk), kiköltöztünk a folyosóra, és ott játszottunk még tovább. Marha jó partik voltak :-)) De aztán abbahagytuk, mert nyugovóra volt érdemes térnünk lassan, ráadásul azt is kitaláltuk, hogy holnap reggel felkelünk megnézni a napfelkeltét. Úgy okoskodtunk, hogy 6 táján kel a Nap. Bevackoltunk hát, de előtte még muszáj volt kilátogatnom a budiba... No azért a budiról írok kicsit, mert van mit. A ház mellett áll egy különálló építményben. 4 db kabin van benne, fából ácsolt ülőkékkel, pottyantós kivitelben. Higiéniai állapota ramaty, mélysége jelentős. Hideg. Javasolt tartózkodási idő: minél rövidebb. Úgyhogy gyorsan megjártam :-)

Aludtunk. Az éjjeli események másnap jutottak a köz tudomására: Papi alvási hanghatásaitól a mellette fekvő idegen kisfiú szemére nem jött álom, így kikuncsorogta az apukájától, aki fölötte aludt, hogy cseréljenek helyet. (Gondolom, ezzel nem sokra ment egyébként...) A leköltözött apuka szenvedte egy darabig a mellette hortyogó Papit, majd állítólag a túrabotjával kezdte böködni :-D Papi odadörmögött félálomból egy "most akarsz ismerkedni, baz'meg..."-et, és szerintem húzta tovább a lóbőrt :-))) Szegény apa-fia szerintem nem pihent a legjobban minálunk...

Arra ébredtem, hogy sötét van, de a szobában sokan motoszkálnak. Fokozatosan eszembe jutott, hogy fel akartunk kelni napfelkeltét nézni, úgyhogy kiragadtam magam az ágyikóból, és magam is felöltöztem. Odaki' felettébb hideg volt, azt mondták, hogy a -5 fok tartja magát. Papi mezitláb papucsban jött ki... Én sapka, sál, kesztyű és vac-vac. Kódorogtunk erre-arra, lestük a piruló ég alját, valamint a sötét hegyek fölött lógó Holdat. 6 elmúlt - Napocska még sehol. Végül fél 7 előtt kicsivel dugta ki magát a horizont tetejére, varázsos látványt előidézve... A fénye elomlott a körben húzódó hegyeken, maga a Napkorong pedig pazar nyalábokkal tört elő... Igazán megérte felkelni emiatt!! Hegyi napfelkelte: az egyik legcsodásabb dolog az életben :-)

Napkitörtés (fotó: L. Balázs)

(fotó: T. Judit)

hegyek hajnali fénypokrócban

Elbambultuk, amíg a szemünk bírta, aztán kotródtunk befelé a melegbe. Mivel mára is elvetettük az eredeti tervünkben szereplő útvonalat (átkelés a Lengyel-nyereg felé), így ma sem siettünk. Reggelizés és összepakolás után még lövettünk magunkról egy csapatfotót a nagy hegyek árnyékában, mielőtt elindultunk volna:

mink a hegyen

Többféle útvonal közül ma végül azt választottuk, hogy vissza lemegyünk a Nagy-Tarpataki-völgyön az elágazásig, aztán pedig a kék jelzésen lecsorgunk Tátralomnicra, ahonnan majd visszaelektricskázunk Ótátrafüredre. Úgyhogy tegnapi utunkat követtük, csak ellenkező irányba. Ma gyönyörű ragyogó napos idő volt, a csapat kényelmesen szétszakadt, megint tudtunk kicsit áfonyázni, és ami szintén remek, hogy mára is jutott egy zerge :-) Íme, ő az személyesen:

Ketteske :-)

Egy kis hídnál a hegyoldal teli volt szétszórt hatalmas kövekkel. Elugráltam rajtuk pisilni. Imádok köveken ugrálni! :-)
Lefelé tartva egyre melegebb lett, egyre kevesebb lett a hó, és egyre több a zöld (törpefenyves).

óceán a hegyen? :-) (fotó: L. Balázs)

Ráleltünk szép hegyi patakra, mely változatos vízesésekkel zúdult alá. Ezen a napon valahogy sem én, sem Évi nem sikerült úgy beállítsa a fényképezőt, hogy fátyolos vízesésfotók szülessenek. Túl fényes volt a kép...

Papi vízeséssel

Közben körben egy csomó csupasz fenyőtörzs meredezett lombok nélkül... Lehangoló tátrai jellegzetesség... Azt olvastam, hogy 2004-ben volt egy hatalmas vihar, ami irdatlan mennyiségű fenyőt fordított ki és gyilkolt le a hegyoldalakon... Ezt követően a halott fenyőkből kikelt egy rakat szú, és ezek rágni kezdtél a túlélő fákat is, pusztuló fenyveserdő képét produkálva... Vajon most már javul a helyzet...?

hegyi patak kőágyon tálalva (fotó: L. Balázs)

A kékkel jelzett turistaút kellemes fenyőerdei részen vitt lefelé minket. Egyhelyütt megálltunk piknikezni egyet, s közben elhatároztuk, hogy ha leérünk a hegyről, valahol eszünk egy jó sztrapacskát. Utunk aztán elvitt a Lomnic felé tartozó felvonó alatt, és odaértünk egy hatalmas, fóliával bélelt vízgyűjtő medencéhez. Én most láttam ilyet először. Úgy véltük, sípályák hóágyúzásához szükséges víz tárolására létesült.
Tátralomnicra leérve visszatekintettünk a hegyre. A Lomnic csúcs a maga 2634 m-es magasságával pazar napfényben, tökéletes látási viszonyok közt uralta a látképet. Még sosem voltam ott! Elvileg turistaút nem is vezet fel, hanem csak felvonó, és talán mászóútvonalak.
Tátralomnicon megkerestük az elektricska végállomását. Ez gyakorlatilag egy elektromos meghajtással működő, keskeny nyomtávú vasút, amely Tátralomnic, Poprád és a Csorba-tó között jár, tehát végülis a Tátraalján. Úgy egy fél óra múlva indult is, a jegyünk pedig pusztán 1 €-ba került erre az öt megállóra. Izgatottan vártam a 'tricskázást, mert még ilyennel nem utaztam :-) Persze nem volt semmi extra, de élveztem a Tátra alján menni és közben lesni a nagy hegyet. Ótátrafürden lepattantunk, majd mentünk Anna után, aki elvezetett minket egy igen közeli étterembe, ahol ettünk káposztás meg káposztátlan sztrapacskát is... Nem értek ezekhez, de fincsi volt!
Hazaindultunk... Hosszú út volt, odafelé nem tűnt ilyen hosszúnak... 11-re értem haza konkrétan...

Imádtam ezt a túrát is!!! :-)