hótalpalás a Nagy-Fátra környékén

Az idei téli szezon első túráját Judit a Nagy-Fátrába szervezte. Az ötlet és a terv kiváló volt: elautózunk Vysna Revuce-ra, onnan feltúrázunk a Borisov menházba, ahol megalszunk, aztán másnap egy másik útvonalon lejövünk, este az Osada-n lévő szálláshelyünket foglaljuk el, majd pedig vasárnap hazafelé indulva megállunk még egy helyen túrázni. 

A terv és a megvalósulás nem pont esett egybe. Ennek - és a hétvégének - a története ez az írás.

12 fős csapat verődött össze, a résztvevők névsorban: Anikó, Balázs, Balti, Csaba, Dia, Dóri, Erzsi, Évi, Gosti, Judit, Laci és Vili. Pénteken korai 6 körül indultunk a Mexikói útról egy 9 személyes kisbusszal ("Maflással", a rendszáma után) és Judit Jazzy-ével. Odafelé szépen átéltük az átmenetet, ahogyan a teljesen hómentes Magyarországról a - végül - min. 1 m vastag hótakaróval borított hegyekbe értünk. Az immár szlovák oldalon lévő nagy hó állított némi nehézséges a pisiszünet beiktatásába, már legalábbis ami a lányokat illeti (tudniillik ha nem akartuk, hogy a nagy hóban beázzon a cipőnk, akkor nem tudtunk eltávolodni az úttól), de végül egy csoportos, hangosan kacagós, kisbusz takarásában megejtett akcióval megoldottuk a kérdést, miközben a fiúk élénken figyelték az út túloldalán álló fák koronáját :-)

Némi késéssel találtuk meg parkolóhelyünket Vysna Revuce-n. Azzal a céllal szerelkeztünk fel, hogy felmegyünk a menházba, és majd csak másnap jövünk le, tehát hálózsákot és több élelmet is pakoltunk. A hágóvasak szükségességét elvetettük, és csak a hótalpakat csatoltuk fel a zsákokra.
A falu jókora hóborítottságot szenvedett el, de az utakat letolták, viszont az udvarokat sokszor hatalmas hótéglalapok tették használhatatlanná. Ilyet is most láttam először, hogy teherautóval hordták le a havat az egyik utcából. Olyan is láttunk, hogy emberek lapátolták lefelé a havat a tetőről. Szóval, volt hó szépen.

Végigcsapattunk a falun, a végén kikerültünk egy hótolást végző munkagépet, majd itt kezdődött a hóösvény, azaz a sínyom, mely a túrán legfőbb útjelzőnk lett. Jó darabig vastag hóval fedett, szép patakvölgyben haladtunk. Néhány sítúrázó előzött meg minket. Csapatunk legtöbb tagja felvette a hótalpakat, csak néhányan nem. Köztük én sem - úgy éreztem, lehet még megfelelően haladni bakancsban is, és hát a hótalpat illetően nem a legfényesebb emlékek álltak rendelkezésemre. Ezért úgy gondoltam, halasztom, amíg lehet.

sorjázunk (fotó: L. Balázs)

Oly csodaszép volt minden! Győztünk örömködni. A háborítatlan, vaskos fehérség a fenyvesben s patakvölgyben - eszméletlen idill! Különféle formákra havazódott fenyőkék, hóval bélelt üreg, kerekded hópúpok - sokféle látványos havas csoda volt itt.

hótalpakkal szélesített sínyom

Odaértünk egy tisztás szélében megbúvó házikóhoz, mely lakatlan fehérséggel jelezte az évszakot. A házikó sokunk képzeletét megragadta romantikus bájával, ahogy ott állt behavazva, aprón, ám kéménye szerint be lehetett fűteni benne, s itt a csodahavas erdőben megbúvni...

(fotó: F. Anikó)

A csapat szétszakadozott. Elértünk aztán arra a pontra, ahol felvettem a hótalpat. És alig tettem benne néhány lépést, máris megállapítottam, hogy jé, egész jó benne menni. Sőt, tulajdonképpen jobban tetszik, mint nélküle. Úgyhogy eztán szenvedésmentesen haladtam benne.
A következő  kanyarban egy kis tetővel rendelkező beálló invitált minket szusszanásra. Piknikeztünk egy kicsit, kertül pálinka, meleg tea, Gosti-féle házi sütésű zabos sütike, Pilóta keksz, magvak és aszalványok (kivételesen nem Anikótól, ámde Erzsitől), szóval a szokásos terülj-asztalkám. Mikor pedig már kellőképp fázni kezdtünk, újra nekiindultunk, szerencsére rögtön emelkedővel, csak hogy gyorsabban felmelegedjünk.

téli piknik

Gyájj, hát továbbra is remek részeken haladtunk, s távolabbi szépségeket láttunk! Leírhatatlan, ám megmutatható, úgyhogy inkább képek formájában érzékeltetem :-)

egy távoli szépség (fotó: L. Balázs)

hóerdő "alacsonyan elhelyezkedő" turistajellel (fotó: T. Judit)

Laci érkezik (fotó: F. Anikó)

A csapat eleje és hátulja (Judit és Balázs, azaz Zerge 1. és Zerge 2.) walkie-talkie-n tartotta a kapcsolatot. A csapatkígyónk elnyúlt.
Aztán hamarosan odaértünk ahhoz a fantörpikus hótisztáshoz, mely a mai napi kedvenc helyemmé vált. Széééép nagy tisztás volt, és a hóborítottság csak jót tett neki. Szépen emelkedett a gerinc irányába, amerre a sínyomok is vezettek.

(fotó: F. Anikó)

Judit Deltázik :-)

na jó, én is kicsit :-) (fotó: T. Judit)

A gerincet közelítve egy "hóemberre" lettem figyelmes, akinek 2 botot szúrtak a fejébe szarv gyanánt :-)) Legalábbis én teljesen ezt láttam. Aztán ahogy felértem, láttam ám, hogy egy meglehetőst behavazott kis fenyő az, aminek 2 ága érdekes módon felágaskodik a tetején :-)

a hó-nem-ember

A gerincen nagyjából összevártuk egymást. Itt jött el az ideje a gerincszaloncukornak is (a csúcscsoki mintájára). És bekapcsolt a kézlefagyási képességem is, ugyanis 1 percet sem töltöttem megállva, de máris fájdalmasra fagytak a kezeim. Épphogy néhány fotót lőttem a napfényben fürdőző távoli hegyekről, és máris fel kellett rángatnom a síkesztyűimet, ha nem akartam, hogy lepottyanjanak a kezeim. Már-már kétségbeestem, mert az a fajta fájdalmas fázás jött rájuk, amikor másra sem tudok figyelni, de úgy 5 perc múlva már a fájdalom a véráramlás újraindulása miatt jelentkezett, ami megnyugtatott.

napsütötte hósipkák (fotó: T. Judit)

várakozó állásponton (fotó: F. Anikó)

Mivel könnyű szellő lengett (ez úgy hangzik, mintha lágy tavaszi lenne, pedig nagyon nem!), inkább bevonultunk a fák közé várakozni. Sajnos közben megszületett az észszerű döntés: nem megyünk fel a házhoz, lévén már 3/4 4, s mi még javában odább vagyunk. Ezen kívül a csapat vége még nem ért fel ide, sőt, Évi és Balti nem érezte magát a legfényesebben. Ezért aztán meg kellett emészteni, hogy ma nem éjszakázunk a hegyen egy menházban, hanem visszamegyünk a faluba... Azért sikerült ez is. Elindultunk vissza ugyanazon az úton, amin jöttünk. Közben egy szürke hófelhő is fölénk ért, s havazni kezdett.

Egy helyen Judit beszúrta a botját a hóba, s így megállapítottuk, hogy az 1 m vastag. Milyen jó, hogy már volt egy kijárt nyom, valamint hogy volt nálunk hótalp! Ezek nélkül fárasztó szenvedés árán is csak alig valameddig juthattunk volna el.
Visszafelé mindenkivel találkozunk és mindenki életben volt, ki már teljesen, ki még csak félig.
Azt már tudtuk, hogy teljesen ránksötétedik, úgyhogy a fejlámpákat feltettük. A kis fedett beállónál most is megálltunk némi muníciót magunkhoz venni, majd tapostuk a havat tovább. Egy idő után szinte meditatív állapotba kerültem, ahogyan csak az előttem haladó lábait néztem, s tettem egyik hótalpamat a másik után. Csendben félhomályban csak lép, lép, lép, lép az ember... A Hold szinte teli volt, és ha nem épp felhő mögött leledzett, akkor igen pazar fénybe vont mindent. Csaba a vérfarkassal fenyegette a csapatot :-)
Éreztem, hogy valami fura az egyik lábamon minden lépésnél, majd egyszer csak kiléptem a hótalpból és eldőltem. Újraszerelés. Utána már jó volt.

Eléggé szétszakadva értünk vissza a faluba. Mivel ahol korábban a munkagép tolta a havat, olyan jeges volt a placc, hogy bakancsban estünk-keltünk, a hótalpakat néhányan még egy darabig magunkon hagytuk. Szegény Vilit a bakancs-hótalp kombó eléggé megkínozta, de ez nem vette el a kedvét a következő napi túráktól. Gyönyörű esti hóesésben sétáltunk vissza a kocsihoz a koránt sem kihalt falun át. Szülők gyerekekkel jöttek ki, a gyerekek csúszkáltak, és láttam egy ötletes eszközt is: olyan, akár egy roller, csak kerekek helyett sítalp van az alján. Pont ide való volt.

Bepakoltuk magunkat a kocsikba, majd átgurultunk a szomszédos faluba, Osada-ra. Az itt lévő szállásunkkal közben Judit telefonon lebeszélte, hogy mégis a mai éjszakát is náluk töltetnénk. (Ennek a lehetségességét már előre jelezte.) A szállásunk egy elég igényes és újszerű kis hely volt, ahol 2, 3 és 4 ágyas szobákat kaptunk. (A szállásdíj 13-16 € volt.). Változó mértékben berendezkedtünk, majd 8-kor tali volt a közösségi konyhában, ahol neki kellett állni a vacsifőzésnek. A nép elég éhes és fáradt volt. A menü borsófőzelék volt sült virslivel. Gyors és hatékony étek. Főleg ha az ember kiegészíti egy diótortával is :-)))))))) Mivel Juditnál épp volt egy, ettünk hát abból is! Hű, de finom volt testnek és léleknek egyaránt.......

Vacsi után ki jobbra dőlt, ki pedig balra, ezért aztán ma nem álltunk neki nagy csapatos játéknak, hanem csak négyen játszottunk pár kör "mancsot" (Doble). Csaba most nem akart olyan intenzíven csalni, ám könnyeket csalt a szemembe azzal a kacagtató látásmóddal, ahogyan a ceruzát injekciós tűnek nézte és oltóanyagnak nevezte :'-)))

Zuhany, fogmosás, ágyba ájulás. Az éjszakából nem emlékszem semmire.

Másnap kényelmesen 9-re lett meghirdetve az indulás. Kivonultunk a napi túracuccal - majd kiderült, hogy nem indul a kisbusz. Hupsz. Volt motortér szakértés, hidegindítóspré használat, majd a szállásadónk (aki a -8 fokot figyelmen kívül hagyva pólóban mászkált az utcán!!) kerített nekünk egy bikakábelt, úgyhogy még Jazzy is megpróbálta beröffenteni a buszt - eredménytelenül. Hogy ne teljen tovább hiába az idő, kitaláltuk, hogy a megmaradt autóval 3 ütemben átkocsizunk Donovaly-ba (mivelhogy onnan indulva akartunk egy karika-túrát tenni), a kisbuszt pedig újrapróbáljuk vasárnap. 5-en a kocsiba szálltunk, s Balázs átfuvarozott minket.

"Maflás" élettörténete

Donovaly teli volt, mint az a bizonyos déli busz, téli szezon kellős közepe lévén. Amíg Balázs visszament a második körért, ott álldogáltunk a parkolóban, ahol egymást kerülgették az autók, mindenki azt próbálgatva, hová is parkoljon le. Mákunk volt: pont egy olyan kocsi mellett dekkoltunk, ami hamarosan elment, ezért aztán gyorsan a megüresedett helyre kazalba hordtuk a felszerelést, és őriztük bőszen. Még a kedves arcú bácsinak sem adtuk oda, pedig majd' megesett rajta a szívem, ahogy kétségbeesve helyet keresgélt...
Feltűnt aztán újra Jazzy, és lám: Benedek is kiért a lebetegedett Éviért, így ők is át tudtak hozni embereket. Így Balázsnak nem kellett hármat fordulni, s máris mindenki itt volt Donovaly-ban. Évi pedig hazament gyógyulni.

Indult a mai túra. Fokozatosan elhagytuk a nyüzsgő síközpontot. Némely házról eszméletlen méretű jégcsapok nyújtóztak. Megintcsak láttuk embereket, akik havat lapátoltak le a háztetőről. Kanyarogtunk egyik utcából a másikba, majd az utolsó utca erdőben vezető ösvényben folytatódott, így aztán hótalpra kaptunk, s irány.

Folytatódott a tegnapi havas erdő feeling. És ma is roppant pazar volt! A hótalpasok előre mentek nyomot taposni (volt nyom, csak nem túl jó), ami jó munka volt az emelkedő térszínen. Aztán felértünk letaposott útra házak közötti utcában, ahová jó volt kitoppanni a nagy hóból.

valahol Donovaly felett

hóösvényen (fotó: F. Anikó)

(fotó: L. Balázs)

Ma megint egész sok sífutóval találkoztunk. Határozottan tetszett a mozgásuk, és amúgy is azt gondolom, hogy roppant egészséges lehet ez a sport, főleg ilyen fantasztikumba illő helyszínen.
A Kecka nevű 1225 m magas dombtetőt vettük ma célba. Alatta ma is rábukkantunk egy csodaszép hóborította tisztásra, amibe megintcsak bele tudtam szeretni.

úton a Kecka felé (fotó: T. Judit)

Ahogy egyre feljebb értünk a púpra, annál szebb táj bontakozott ki. Kiléptünk a fák közül a kopasz, de most vastag hópaplanba burkolt placcra, melyen állt egy magányos, hóárokkal körülölelt fenyő, körben pedig a fényben fürdő hóvonulatok kellették magukat... Pazar egy hely volt ez a "Kecske", el is időztünk kicsit: ettünk, ittunk, gyönyörködtünk, fotóztunk, Gosti jógázott egy pozíciót, és itt lőttük meg a csapatfotónkat is.

Judit örömködik :-)

tapétára való :-)

csendélet (fotó: L. Balázs)

csúcs ez a csapat :-)

Aztán visszavonultunk, amerről jöttünk. Úgy tűnt, igazán hamar le fogunk érni, én már azon gondolkodtam, hogy merre kellene ma még menni. Az időérzék elhagyott. Judit visszarántott a földre: nem fogunk azért annyira hamar visszaérni, sőt, valszeg alkonyul majd, mire újra Donovaly-ban leszünk. Hát jó. Egyenlőre rójuk a havas tájat! Ami visszafelé is pontosan olyan szépséges és jóérzésű volt, akár odafelé.

hátra arc! (fotó: F. Anikó)

És valóban alkonyult, mire újra Donovaly házai közt jártunk. A Hold időnként megint csodásan láttatta magát, szóba is került a hamarosan esedékes holdfogyatkozás.
Az autónál aztán jött a logisztika: 1 autóval kell 11 embernek elközlekednie. Úgy döntöttünk, legyen 2 fuvar, nemár 3. Ezért aztán beültünk négyen hátra :-) Szerintem egyébként tök korrektül elfértünk. Balázs átszállított minket Osadara, majd fordult vissza a többiekért. Mi pedig gyorsan nekiálltunk vizet forralni a tésztafőzéshez.

A mai menü bolognais tészta volt. A husit Judit előre elkészítette még otthon. Imádom Juditban ezt a felkészültséget és energiát :-) Ettünk-ittunk, és ma este játszottunk parasztactivityt is, három csapatban. A konyha szép tágas volt, így befértek közben mások is, konkrétan magyarok, merthogy honfitársaink is voltak itt épp. A játékban most is roppant vicces dolgok voltak, dőltünk a nevetéstől sokszor. Néhány feladvány, hogy nehogy feledésbe merüljön: pisicsöpp, bikakábel, bendix, betolás [vajon ezeket mi ihlette? :-)], DNS csavarodás, Vili, kardamommaghéj, encián, nyikorgás... Az utolsó kört (az egy hanggal való jellemzést) egyszer játszottuk csak, utána a köz kívánatára elvetettük.
Később ellaposodott a játék, mert lankadt az emberek figyelme, és a fáradtság is kezdett úrrá lenni. Közben Juditnak sikerült telefonon beszélnie a kisbusz tulajával, bár nyilván távgyógyításban ő sem volt jó, így az egyik fő reggeli projekt a busz beröffentése lett.

Ha minden igaz, semmit nem aludtam az éjjel. Erre fordultam, arra fordultam, de nem aludtam - legalábbis csak ilyen emlékem van. Hát mindegy.

Reggel Judit és a fiúk bebikázták a kisbuszt. Talán az is hozzájárult a sikerhez, hogy ma reggel nem volt annyira hideg, mint az előzőn. Mindenesetre a buszból feltörő sötét füstöt örömüdvözlés fogadta. Reggeli után kiköltöztünk, majd elindultunk hazairányba. Egy kis incidens némi csúszást eredményezett (vissza kellett fordulni ottfelejtett iratokért), de aztán haladtunk is tova. Igaz, nem sokáig, ugyanis hamarosan felkanyarodtunk egy keskeny kacskaringós úton megközelíthető magasabban fekvő falucskába, Spania Dolina-ba. Egy egy hihetetlen bájos, egykori kis bányásztelepülés, melyhez egy egysávos hegyi út vezet fel. Keskeny völgy, mellette domboldalak, így a házak is látszólag össze-vissza magasságban és elrendezésben állnak. A templomához 161 db fedett falépcső vezet fel, legalábbis a központból, de egyébként egy utcából szintben is megközelíthető. Szóval itt ha elsétálsz egy falubélihez, könnyen kiköpheted a tüdőd, télen viszont nem biztos, hogy autóval eljutsz a hegyre felkúszó utcákba. Irtó aranyos kis falu ez!

falukép I. (fotó: F. Anikó)

falukép II. (fotó: F. Anikó)

falukép III.

Most a faluból indulva tettünk egy karikát. A csodahelyek most is megvoltak: a csodahavas csodafenyvesben járás valami pazar :-) Mentünk ma keskenyke hócsatornában, sínyomokkal dúsan borított széles úton és fák közötti ösvényen is. Egy sípályához értünk, ahol összevártuk egymást.

Egyhelyütt aztán Judit ma is engedett a szűz hó csábításának, és meghempergett benne. Előző nap Laci is csatlakozott hozzá :-)
Balti közben sokat mesélt grúziai élményeiről, valamint az egyik kereskedelmi cég fenntarthatósági projektjéről, melyben részt vesz. Sok érdekes dolgot mondott.
Nagyon jóízű és szép karikát tettünk ma is. Roppantul örültünk, hogy így harmadik nap is tudtunk egy szép havas túrát tenni. A hótalppal pedig egészen jó barátságot kötöttem végül.

Niva tavaszra várva

mézeskalács házikó vastagon porcukrozva :-) (fotó: L. Balázs)

A faluba egy másik irányból értünk vissza. A csapat egyik fele felcaplatott a magasan lévő templomhoz vezető 161 db fedett falépcsőn, köztük én is, és megnéztük a templomot kívülről, merthogy bemenni nem lehetett. Voltak, akik beültek a helyi kiskocsmába egy kávéra, csatlakoztam hozzájuk aztán jómagam is. Remek hangulatú kis hely volt, sok életképpel és fotóval a falon. Volt egy Peter Sagan által dedikált Bora-s póló is bekeretezve :-)

a helyi kocsma cégére (fotó: L. Balázs)

helyi cukiság

Kora d.u. indultunk el haza. Besztercebányán beugrottunk a Tesco-ba (aktuális zsákmányom egy fehér Tatratea lett többek közt), majd újfajta vezetési élményhez juttattam magam, ugyanis hazáig én vittem a kisbuszt. Nem is volt olyan vészes, sőt, még tulajdonképpen a tolatva parkolás sem volt annyira gáz. Megálltunk még Rétságon a kedvenc benzinkutunknál, majd normális időben haza is értünk.

Ennek a hétvégének a hangulatát nehezen tudom megfogalmazni... Jó jelző, hogy a hétfői napom első felében csak ezen ábrándoztam... Ez a csodálatos havas hegy ezekkel a remek csapattársakkal a szívemet melengette! :-) Még több ilyet!!