Kékezős szilveszter a Cserhátban - 2. nap

Mindig nagy félelmekkel kezdek neki a szilveszteri túra írásának, mert ama rettegés kerít hatalmába, hogy nem fog olyan jól sikerülni a bejegyzés! Najó, nem parázok, belevágok! :-)

Jövök megint a kékkel. Attila
Narancs jelentkezik :) Dóri

Itt a vörös ötös. : Gábor

Tehát a 2. nap reggelén úgy rémlik, hüsi időre ébredtünk. Peti már fent volt korán, úgyhogy időben össze tudta szedni magát, hogy átérjen Pásztóra Ágiért és Zoliért. Én is időben magamhoz tértem ahhoz, hogy láthassam, ahogy Puszedli érdeklődve szimatolgatja Attila vackát, s ahogy Attila borzas fejjel felemelkedik párnáiról. Sajnos ő is észrevett engem és a rá szegezett fényképezőmet, s a korai időpontot meghazudtoló fürgeséggel visszabújt vackába. Ezt különösen orv tettnek értékeltem részéről, és még jó darabig a "ravaszon" tartottam az ujjam, hátha ő unja meg előbb. Sajnos nem így lett, mert vájt füleivel kihallgatta, mikor kapcsolom ki a gépet, és csak utána emelkedett fel újra Őméltósága. No, azért egy kis örömöm nekem is lett: amíg az ágyán ácsorgó Puszedlit simogatta, előkaptam a fegyvert és rálőttem. Szóval nagy megelégedésemre lett egy reggeli Attilás kép, íme: Dia, meglakolsz!!!

cicás ébresztő :-)

No, szóval Peti eltávozott, mi pedig felkeltünk, s megkezdtük reggeli tevékenységeinket. Kikukkantottam az ajtón, s látám vala, hogy szomszédaink közül az egyik egyén mereven áll a házuk előtt, moccanatlan. Biztos odafagyott, gondoltuk. Mindent vastag zúzmara borított, s a Nap kelt felfelé. Igen szép volt, olyannyira, hogy kis idő múlva legyőztem a hidegtől való pillanatnyi viszolygásomat, s fényképezőstül és egy bögre gőzölgő 3:1-estül kimerészkedtem. Nem is volt annyira hideg, mint ahogy bentről tűnt. Készítettem néhány fotót, köztük egy beállított csendéletet:

fagyos reggel Felsőtoldon

Hamarosan Gábor is kijött, majd beszélgetésbe elegyedett az Odafagyott Fiúval. Hogy miről, azt majd ő megosztja velünk itt: :-) Elmondása szerint koránkelő volt és a többiek még javában élvezték pók szőtte álmaikat. Mivel horgászkísérő így a koránkeléshez van hozzászokva. Estére ígért narancspálinkát, azonban addigra nyomtalanul eltűnt ő is és a pálinka is.

Dóri és Attila főztek reggelire virslit, és mivel Zoliék a telefonba azt nyilatkozták, hogy szintén kérnek, főztünk nekik is. Így mikor végre megérkeztek, az alábbi kép jól mutatja, micsoda dús, bőséges terüljasztalkával vártuk őket: (noha itt a virsli a lényeg, az italválaszték sem lebecsülendő)

A mai túraútvonallal kapcsolatban már előzőleg megállapodtunk, hogy Hollókő felé vesszük az irányt. Most pontosítottuk a ma megteendő kört: kéken Hollókőre, onnan tovább a kéken, majd egy elágazásnál a sárgán Dobogó-tető felé, aztán a sárga +-on Cserhátszentivánra, s onnan aszfaltúton Alsótoldra, majd Felsőre. Ez volt hát a terv - azonban a valóság nem teljesen tartotta magát hozzá.

Indulásunk után alig mentünk néhány lépést Felsőtold főutcáján, máris letértünk egy földesútra. Kezdett a jelzés kicsit kusza lenni, úgyhogy átbújkáltunk fák között, hogy újra a helyes utat megleljük. Előttünk idős tiszteletreméltó turisták tűntek fel - én is ilyen akarok lenni öregkoromban! Nem otthon ücsörögni és a sorozatokat bámulni, és sopánkodni, hogy senki nem nyitja rám az ajtót, hanem menni-menni, sokfelé-mindenfelé, látni, amit még nem! S jókedélyűen túrázgatni hasonszőrű társaimmal, mint ezek itt most előttünk, kiket sorra beelőztünk. Volt egy túraeb is velük, de az istennek nem akart odajönni hozzám... :-(

a kéken Felsőtold után

Peti már az elején lemaradt, nem érezte teljesen jól magát. Aggódtam érte, úgyhogy lemaradtam vele. Lassan sétáltunk a többiek után.

Ez a szakasz tetszett nekem nagyon! Eleinte erdőben mentünk, majd nyíltabb, bozótosabb helyen haladtunk, aztán egy nagy rétre értünk ki. Bal kéz felől egy aranyos dombocska magasodott, ki sapkaként hordta feje tetején a kis kerek erdőt: ő volt a Fekete-hegy (486 m). Itt aztán Peti belehúzott, s én hátramaradtam Attilával és Ágival. Ők túl szakmai dolgokról diskuráltak, melybe én nem tudtam beleszólni, így nem tartottam annyira szorosan velük, megelőzve őket magamban baktattam. Szép volt ez a rét, és a Napocska is simogatott minket sugaraival. Ebből én sajnos nem éreztem sokat, ugyanis az orv szél hidegen és folyamatosan fújt. Csak a lustaságom végett nem vettem fel a sapit.

Dia a réten

A sarat viszont dagasztottuk rendesen.

Az elöl haladók egy tájékoztató táblánál várták be a többieket. Megismerhettük közelebbről egyik bennszülött növényünket, a magyar bogáncsot, mely az Északi-Kárpátokban és a Kárpát-medencében fordul elő. Megtudtuk, hogy "felfedezése" Kitaibel Pál nevéhez köthető. Ezt tanulmányoztam, mikor a szomszédos csipkebozótosból előtűnt számomra valami fura építmény a távolban. Tökre azt hittem, valami újkori épület, ami lerobbant, míg aztán mondta valaki, hogy az már a hollókői vár! Zoli ekkor döbbent rá, hogy van Hollókőn vár! Remélem azért feldobta ez az infó :-) :D Vicces volt a Hollókő várának romos épületnek való nézése. Valóban a vár a környezetéhez képest jóval alacsonyabban fekszik. Olyan igazi klasszikus bástyaszerkezete nincs így könnyen összetéveszthető.

Megindultunk sarat dagasztani a kék út mentén, kicsit emelkedve, közben szép zuzmókkal és sok-sok csipkebogyóval lettünk gazdagabbak.

Tölgyfazuzmó

Tökre imádom a régi várakat, romokat, így aztán alig vártam, hogy odaérjünk. Leágaztunk a megfelelő leágazónál, majd kábé filmvászonra kívánkozott az, ahogy elénk bukkant a vár! Egy kis kopár, füves dombra kellett felmennünk, s így fokozatosan "nőtt ki a földből" a domb mögött lévő a vár a szemünk láttára! Mikor már a dombon álltunk, s teljes pompájában előttünk volt, így nézett ki:

a hollókői vár

Azt hiszem, Peti mondta azt, hogy szerinte túl művi. Nekem azonban bejött!

Fotóztuk a várat, majd Attilának jutott eszébe a mellettünk lévő szalmabálát fotóállványnak használva egy vár-hátterű csoportkép elkészítése. Lőtt néhány képet, melyből a legjobbat majd - nagyon remélem - beszúrja ide :-) Utána még én is akartam egy csoportfotót gyártani, úgyhogy még gyors előttem. Váltig állítom, hogy tök művészi lett azáltal, hogy a szalmaszálak belógnak a képbe, ám az a tagadhatatlan hátránya, hogy kicsik az emberek rajta. Úgyhogy nem is szúrom be ide, inkább legyen itt Attiláé, azon legalább látszunk is :-)

Hollókői csoportképünk

Eztán még szemléltük a dombtetőről a várat, mikor is, mintha csak bolha csípett volna, rám jött valami repülhetnék-féle. Engedtem a késztetésnek, és szimuláltam, milyen lehet az, mikor egy dombtető felett repülőnek képzeli magát az ember, s berregve rohantam fel-s-alá. Ahh, be jól esett! :-)) Attila ezt is dokumentálta.

Felszállás

Hm, vigyázni kell ezzel az Attilával, majd ha egyszer komoly nagy ember leszek, sok pénzembe fog fájni, amíg felvásárolom tőle a kompromittáló dolgokat :-))) Bagoly mondja... :P :)

Végre letrappoltunk a meredélyen, s előttünk állott a vár. Én azt hittem, az alap, hogy bemegyünk, úgyhogy megdöbbentem, mikor Peti azt mondta, ő nem akar bemenni, Dóriról pedig kiderült, hogy már többször járt itt, azért nem akar. Mintha még mások is vaciláltak volna - számomra azonban egyértelmű volt, hogy én meg akarom nézni belül, ha már itt vagyunk! Szerencsére volt diákjegy, és szerencsére itt is volt a diákom, mert a jegypénztáros néni biz igen alaposan megszemlélte az igazolványt, hogy érvényes-e.
Én új információk reményében megkíséreltem körbejárni a vár alatt húzódó biológiai tanösvényt, de az első pár táblánál kiderült, hogy egyáltalán nem olyan rövid, ami mondjuk teljesíthető egy szűk óra alatt. Mindenesetre a kezdés aranyos volt...egy lábnyomos tábláig jutottam. Innen fordultam és vettem célba a pecsétet.

Szóval végül 5-en mentünk be, tehát mindenki Peti és Dóri kivételével. A külső-belső mittoménmelyik udvaron leltünk egy lefedett kutat, és ott igen kellemes mikroklímát élvezhettünk: a hűvös szél nem jutott oda, viszont a melengető napsugarak annál inkább. Utána voltunk elég kitett helyeken, keskeny várfalfélén, magaslatokon, nyitott szeles udvaron, vastagon lefagyott nyitott termekben. A padlózat leginkább korcsolyapályára emlékeztetett.
A vár körül elvileg van geoláda, néhány további közeli rejtéssel együtt szerepelt is azokon a papírokon, amikről Diával mindketten azt hittük, hogy a másik hátizsákjában lapul. Így a ládázás a tegnapinál is prózaibb ok miatt meghiúsult.

A kezeim majd' lefagytak a fotózásban, s a többieknek sem volt melegük, mert egyszer csak sorra eszünkbe jutottak, milyen test- és lélekmelegítők vannak nálunk. Nevezetesen forralt bor, valamint áfonya likőr, ez utóbbi nem mellesleg mennyei! Úgyhogy erőt vettünk magunkon, s nem a fagyos szél által átjárt várrészben cuccoltunk ki, hanem miután mindent megnéztünk, visszatértünk a langyos klímájú kút mellé, s ott piknikeztünk elő. Dia kis híján beleejtette az áfonyalikőr kupakját ebbe a kútba, de az utolsó pillanatban sikerült menteni, s ezzel az üveg tartalmának élethosszát kicsivel megnyújtani. Melegségérzetünkön csak dobott, hogy mellettünk örökzöld növény kúszott fel a várfalra. (Attila, milyen növény az? Borostyán) Tehát fogyasztottunk némi jóságot, majd búcsút véve a vártól a falu felé indultunk.

Nem kis megdöbbenést keltett bennünk, mikor kisvártatva felsőtoldi jogász szomszédaink jöttek szembe. Részemről meg voltam győződve, hogy ők ugyan sehova el nem mozdulnak a szállásról, hanem a napjuk két fázisból fog állni: az ivós és az alvós fázisból. Erre most itt sétálnak szembe velünk a vár felé... Vannak még csodák.

Emlékezetes még számomra, hogy itt a falu felé vezető úton orvkodott velem egy aranyos kis eb. A kutya szőrszíne meglepően hasonlított a Dia által hozott házi baileys-ére, amely még élénken élt emlékeinkben. Épp lelkesen vakargattam, mikor a kezem a combjára tévedt, mire ő az orromhoz kapott. Nem tudom, érzékeny volt-e a combja, vagy csak játszani akart, vagy akármi, mindenesetre rettentően megdöbbentem tettétől.

No, a faluban kisvártatva ráleltünk a kocsmára, melyben pecsételni kell, és ráleltünk Petire és Dórira is, kik már egy ideje itt ücsörögtek. Kedves helyi antialkoholista bácsik mellett benyomtuk a pecsétet, majd még egy kis időzés után bevettük magunkat az Ófaluba.

Hollókő, Ófalu

Hollókő, Ófalu, kosárfonó házikó

Úgy vélem, rendelkezem annyi ismerettel túratársaimról, hogy állítsam: ez a rész Gábornak és Zolinak tetszhetett a legjobban. Gábor szívvel-lélekkel pálóc, Zoli pedig szintén bír kellő mennyiségű népies jelleggel (néptánc, Művészetek Völgye-funság stb.). Én, talán miáltal szülői kényszerítésből kellett néptáncolnom néhány évig, elutasítással viseltetem az ilyen dolgok iránt, ám emellett mégis kellemes érzés volt az Ófaluban sétálni. Betértünk egy kosárfonó házikóba, ami dugig volt mindenféle fonott cuccal: hintaszék (szupiiii), kosarak minden méretben és formában, dobozkák, kisszék, locsolókanna-tartó, pipikosár (fonott kosár, ráhúzva egy textilpipi, kinek a szárnya felnyitható, s alatta lapul a kenyérke), butella, szőnyegporoló, tollseprű stb., stb. Ámultunk-bámultunk, s én sorra jöttem rá: ilyen is volt nekünk régen, meg ilyen is, meg ilyen is... Olyan dolgok, amiket már totál elfelejtettem!

Már a boltba belépve megpillantottunk Petivel egy roppant helyes kis dobozkát: levehető tetejű, elnagyolt szív alakú fonott doboz, a teteje bordóra festve. Igen megtetszett nekünk, de az alapelgondolás az volt, hogy nem költünk nagyon semmire. Nekem azonban, amíg feltúrtuk a boltot, végig a kis dobozka járt a fejemben, úgyhogy visszatértem hozzá, és megállapodtunk Petivel, hogy megengedjük magunknak, hogy megvegyünk. Tök örültem!

Közben az eladó nénitől megtudtuk, hogy átmehetünk a szomszédos házikóba is, úgyhogy benyomultunk körülnézni. Ott aztán nyálcsorgató jó dolgokat árultak: tök nyami-nyami páleszeket, pl. eperpáleszt, meg tök jó édességeket, régi fajtákat is, mint medvecukor vagy krumplicukor, meg mindenféle furcsákat. Ó, meg marha jó kis csokik voltak, már nem is tudom, milyenek, de igazán különlegesek. Ha lett volna sok pénzem, tuti veszek egy csomó mindent :-)
Ugyan nem voltam bent veletek, de ha a kínálat nem változott nagyban fél év alatt, akkor szerintem azok Szerencsi csokik voltak. Mindegyik elején egy betű van, valamilyen kis állatfigurával feldobva.

Miután kilegeltettük szemeinket, és elbeszélgettünk az eladó sráccal (aki amúgy nagy teljesítménytúrázó), elindultunk tovább. Alig mentünk néhány lépést, mikor kedvenc szuperhősünk jött szembe: a Pókgyerek! Fejét lógatva ballagott, bizonyosan kifárasztotta az éjszakai életmentés. Ráköszöntünk, kissé meglepve kapta fel a fejét, valószínűleg nem gondolta, hogy az ország ezen táján is lesz, aki felismeri őt :-))
Jó sok időt eltöltöttünk Hollókőn a várnál és az Ófaluban, úgyhogy erőteljesen veszélybe került a mára tervezett kör sikere.Az Ófalu egyik "ékessége" a talán egyetlen tipikus szocreál kockaház, amely annyira jellemzi a mostani falvakat. A külső jelek alapján egyértelműen lakott volt így a sors iróniája, hogy az Ófalu pont az oda nem illő ház miatt nem néptelen. A falu egyik nagy gondja, hogy nagyon szigorúan véve zsákfalu és így azon fiatalok számára, akiknek mondjuk nincs kedvük ilyen régi gazdálkodással rendelkező területre jönni kevésbé vonzó. Sajnos ez utóbbi megállapítás a többi környékbeli településre is jellemző.

A falu után újra erdőben haladtunk. Egy helyen Zoli eltűnt a balfenéken, s mikor visszatért, Ági kérdésére, hogy jól sikerült-e pisilni, ezt válaszolta: "Tán még sosem volt ilyen jó!" Asszem még kicsit cifrázta, úgyhogy jót mulattunk rajta. Hamarosan én is hasonló céllal tértem le jobbra, ám mivel nememnek bonyolultabb ezt a manővert végrehajtani, jó sokára értem csak utol a csapatot. Épp egy elágazásnál álltak, kezükön a térkép, majd a Zolipapa-féle házas ágyipálinka forgott :-)) Peti mondta, ő nem jön velünk végig a nagykörön, hanem valamely jelzetlen földúton levágja az utat, s hazamegy előbb. A csapat elindulása után fantasztikus kilátás mellett én is könnyítettem magamon. :)

Zoli pálinkáját fogyasztván

Hamarosan egy dombos réten kellett aláereszkednünk, melyet a lépten-nyomon heverő paci végtermékek miatt Lócitrom-tanösvénynek tituláltunk :-) Lent a völgyben látszottak is a lovak, valamint talán házak, vagyis pontosan nem emléxem, csak tudom, hogy Petivel erről Erdély jutott eszünkbe, ahol a nyáron a hegyekbe családostul felköltöző áfonyaszedők alkotnak ilyen kis falufélét, szekerekkel, lovakkal, putrikkal.

botanászok a Lócitrom-tanösvényen :-)

Jellemzően nem december 31-én a leglátványosabbak ezek a rétek, de azért néhány érdekességet mindig talál az, aki nyitott szemmel jár.

Imádkozó sáska petecsomó - Dóri találmánya

Hamarosan megváltunk Petitől, aki balra egy völgyben indult el hazafelé.

Ahogy a dombok közé hatoltunk, a nap sugarai már nem értek minket. Ezen az útszakaszon jeges-zúzmarás képződményekben gyönyörködhettünk, íme néhány:

Bizony múlt az idő rendesen, s mi még alig a felénél tartottunk a mai célnak! Úgyhogy bele kellett húzni, melyet Dóri kiválóan prezentált is nekünk: megindult elöl, s felvett egy stabil erős tempót. Tetszett, ahogy ment: nem kapkodva megszakadva, hanem szinte ballagott, egyenletesen, mégsem értük utol. Mondta is Zoli vagy Attila, hogy mikor hármasban járták a Zemplént, akkor csinált ilyet Dóri :-) meg a Kékestetőre felfelé is a tavalyi Téli Mátrán, amikor mindenki (jobbára 30-40 körüli, edzett, férfi túrázós arcok) majd' kilehelte lelkét.

Néha ellenőriztük a térképet. Megállapodtunk, hogy a legközelebbi elágazásnál megállunk ételt-italt tölteni magunkba. Mikor ez bekövetkezett, előkerültek a maradék forralt borok, szenyók, s Áginál még karaj is volt. Nyamm.

Étkezés után elhagytuk kedves KÉK ösvényünket, és a sárgán folytattuk utunkat. Hamarosan elértük a Dobogó-tetőn (517 m) lévő kilátó felé vezető elágazást. Bár az időnk egyre fogyott, azért a kilátót beleszorítottuk. Hamarosan láthattuk, hogy a "kilátó" egy geodéziai mérőtorony, és szerencsére abból is egy nyitva lévő fajta. Gábor úgy döntött, lent marad, mi többiek felnyomultunk.A kilátókkal mindig bajban vagyok, sportcipővel még hagyján, de bakanccsal meg nagyon nem szeretek mászni.

Szupijó naplementés kilátásunk volt odafentről! Megint akartunk csinálni csoportfotót, de mivel a gépet csak a középen lévő betonizéra lehetett volna tenni, úgy viszont túl közel volt hozzánk, nem tudtunk időzített képet csinálni, így minden "csapatfotón" csak 4 személy látható.

csapatunk egyik fele a Dobogó-tetőn

kilátás a Dobogó-tetőről

lemegy a Nap dobogó-tetői páholyunk előtt

Ja, és majd' elfeledtem egy fontos momemtumot: sikerült elkészítenem Zoliról a fészbúkgyanús sztárfotót! Ám a bennem lévő jóérzés nem engedi, hogy be is szúrjam ide, mert lehet, hogy csökkentené blogunk nézettségét :-DD Ezek után... :)

No, aztán siettünk le, hogy induljunk máris tovább. Hamarosan még megtorpantunk egy kicsit, mivel az előttünk lévő két domb, a rózsaszín alkony, és a felhők oly csodás kombinációt produkáltak, hogy mindenki keze a fényképezőért mozdult.

Már egész félhomályban haladtunk. Hamarosan egy szabad térre értünk ki, ami talán rét volt, vagy szántó, már nem tudom. (Eközben a felengedett felsőtalajréteg miatt a dagonyázás mértéke nagyon megnőtt.) De itt nem láttunk jelzést, így mentünk tovább egyenesen - s meggyőződésem, hogy itt tértünk le a jelzett útról, mely lépésünk igen szerencsésnek bizonyult utólag. Talán azon a helyen történhetett ez, amit a térkép Árnyék-völgynek jelöl. Mindenesetre földúton haladtunk szántók szélében, s már lassan mindenki elővette a fejlámpáját. Nekem nem volt kedvem hozzá. Ha szétszakadt csapatunk, s hátranéztem, a bányából hazatérő törpök lámpáit láttam imbolyogni :-) Települések fényfonalai terpeszkedtek erre-arra, majd egy vízmű mellett haladtunk el. Immár teljes setétségben beértünk egy faluba, s nekem teljes meggyőződésem volt, hogy ez Cserhátszentiván, az útitervünk szerint.

Annál nagyobb volt ám a meglepetés, amikor egy patakon átkelve EU-s táblát vettünk észre, melyen többek között a falu neve is szerepelt, ez pedig biz nem Cserhátszentiván volt, hanem Alsótold! Vadul térképezni kezdtünk, s hamar megállapítottuk, hogy tudattalanul, ám annál okosabban hol vágtunk le egy jó nagy kunkort. Igazán elégedett voltam magunkkal :-)

Alsótold központjába érve elhaladtunk a már ismert betlehem mellett, majd a tegnap szintén rótt úton trappoltunk Felsőtold felé. Néhány szembejövő autósra bizonyosan ráhoztuk az ijedelmet, hogy mik ezek az imbolygó fények az út szélében, de egy sem csapott el minket, s épségben hazaértünk. A túra útvonala megtekinthető itt. Kb. 18 km-t tettünk meg.


Otthon Peti már meleg kályhával, és minden bizonnyal eü. határérték fölötti füsttartalmú levegővel várt minket. Nem volt ugyanis egyszerű lángra lobbantani a fánkat, bár érkezésünk után nem sokkal már nem voltak gondok úgy emlékszem.

Én személy szerint farkaséhes voltam, bár arra nem emlékszem, milyen táplálékra is vetettem rá magam. Valójában még gyerek volt az idő, de ez a téli korai sötétség tök megkeveri az embert.
Dóri hozott magával kürtőskalács receptet, és alapanyagokat is. Eljött az ideje, hogy elkészítsük! Dóri összedobta, aztán már csak valami botot kellett keresni, amire rá lehet tekerni a kész tésztát. A bot keresése korántsem volt egyszerű, ugyanis egyenes, tiszta, kb. 70-100 centi hosszú, 2-4 centi vastag ág kellett, kint pedig már sötét volt, a közeli tűzifásban ilyenek nem igen akadtak. Egy pillanatra felmerült a partvisnyél mint házon belüli megoldás, de aztán végiggondoltuk, hogy hányan hányféle kézzel illethették már azt a bizonyos nyelet, amiből egyébként is csak egy volt, így elvetettük az ötletet. Végül Dórival a távolabbi tűzifásból válogattunk néhány alkalmasnak tűnő husángot. Miután ez is akadt, a legtöbben tekertek egy csíkot, majd kint a tűznél sütögették. Nekem valami okból nem volt kedvem ehhez. Peti pedig úgy gondolta, kis pogácsákat gyúr a tésztából, és az elektromos kis sütőcskénkben süti ki őket. A kész kalácsokat valami lével (Dóri tudja, milyennel) meglocsoltuk, majd még dióban is meg lehetett forgatni. A Peti által készített pogikból annyit ettem, hogy majd' kipukkadtam.
A kürtős kalácsozás ötlete és technikája Sinkovics-féle recept ám! Csenge barátnőm tanított meg a sütés csínjára-bínjára. Ha ízlett, gondoljatok rájuk jó szívvel :)

Így készül

kürtőskalács-falók :-)

Ilyen finomak lettek a pogik :)

Az est folyamán igen jól szórakoztunk, mivel először Activity-ztünk, majd egy Attila által javallott játékot játszottunk. Activity-zésünk hangos kacagások közt zajlott, főként ami a rajzolásos feladványokat illeti. Egyfolytában azt vártam, hogy rajzolhassak, ugyanis az naggggyon vicces tud lenni, s az jó! :-)) Emlékezetes rajzok születtek, melyeket fotóval is megörökítettem, íme:

"bolhából elefántot csinál' by Attila

"nagy dobra ver" by Zolllltán

"körmeszakadtáig" by Dóri

"ferde szemmel néz rá" by Zoli

Igazán jókat kacagtam, még a könnyem is megindult :-)) A feladványok mind magyar szólások és közmondások voltak. Az az ujj szánalmas próbálkozás volt :D A legjobb szerintem az "elmacskásodik a lába" rajza volt, de sajnos nincs róla fotó.
Ó, már hogyne volna! Lefotóztam én gondosan :-))

"elmacskásodik a lába" :-D

Eztán Attila javasolta, hogy játsszunk egy másik játékot. Ennek a lényege az, hogy egy darab papírra mindenki ráír egy személyt, aki nem muszáj, hogy létező legyen, aztán összehajtjuk, összedobjuk, és mindenki húz egyet. Ezt ő maga nem nézi meg, viszont valami módon felerősíti a homlokára úgy, hogy a többiek lássák. A cél, hogy körönként egy kérdést feltéve ki találja ki előbb, hogy ki van a homlokán. Társaságunk zöme a felerősítést fejlámpával oldotta meg, én pedig Gábor kalapját vettem kölcsön e célból :-)
Ez már nehezebb játék volt, meg volt egy olyan buktatója, hogy hátha nem ismerjük azt a személyt, akit a homlokunkon hordunk. Ilyen eset elő is fordult, pl. az első körben szegény Zoli kapta a Pókgyereket (by Attila), akit akkor "ismertünk meg", mikor Zoli még itt sem volt :-) Ezúton is elnézést kérek. :-/ De Zoli becsületére váljék, bőszen próbálkozott, de persze nem sikerült kitalálni. Én pedig bizonyos Kovi nevű pornófilm rendezőt kaptam, kiről még nem volt szerencsém hallani. Dóri Zorrót kapta (by én), Attila pedig roppant testhezállót húzott: Máté Bencét. A többiekére nem emlékszem. Ági volt Eötvös Loránd, Gábor volt Charles Darwin, Peti volt Gyurcsány Ferenc.
Attila a második körben is remekelt: Erős Pistát írta fel, melyet Peti húzott ki. És kitalálta! Bár azért megszenvedett vele :-) Én Puskás Ferencet kaptam, akit csak nagy rávezetéssel találtam ki; Dóri Kiszel Tündét (asziszem...), Zoli Jules Verne-t (akit én írtam fel, és valami pillanatnyi elmezavar végett magyarosítva vetettem papírra), Gábor valami zenészt.... Akit kihagytam, ideírhatjátok :-) Ági volt Cseh Laci, Gábor volt Lady Gaga, én voltam Elvis Presley (akit nem találtam ki...).

Dóri mint Kiszel Tünde, a háttérben Budipa Piroska

Ezzel a játékkal jól eltöltöttük az időt, és nem is figyeltük rendesen, hogy mikor lesz éjfél. Bevallom, engem a játék jobban érdekelt. Kintről beszűrődött a jogászok ittas himnusza, úgyhogy aztán mi is pezsgőt bontottunk, és ittunk egy kört. Néhányan telefonáltak a családnak, pl. Gábor, akit szegényt sok kiabálással zavarni igyekeztünk :-))

No, és azt hiszem, lassan eljött ennek a napnak a vége is. Nem rémlik, hogy csináltunk még valami közös programot, úgyhogy ezennel lezárom ezt a bejegyzést is. Hajrá kiegészítések! :-)