Kékezős szilveszter a Cserhátban - 3. nap

Eljött hát az utcsó napunk is itt, e kedves kis faluban, e remek szálláson, e dombos Cserháton! Ráadásul nemcsak a napunk kurtult meg (mivel még haza is akartunk érni normál időben), hanem csapatunk is: erre az utcsó túrára már csak 4-en - a kemény mag! :-P)) - vetemedtünk. Peti a pihenés mellett döntött, Dóri már d.e. haza akart menni, mert programja volt, és Gábor szintén így volt ezzel. Így aztán a reggeli tevékenységek és összecuccolás után már csak 4-en léptünk ki harci díszünkben az ajtón, hogy elinduljunk a mai rövidke túránkra.

[Ide be akartam szúrni az indulásunkkor rólunk készült fotót, de a "kép beszúrása" menüponttal csak... áhh, ez bonyolult, Attila lécci szúrd be te :-D]
Kékítek. Attila

Utolsó napi csoportkép

Úgy döntöttünk, ma beszerzünk még egy kékpecsétet, ezért a Felsőtold-Garáb-Nagybárkány útvonal mellett határoztunk. Totál zúzmarás volt reggel minden, és igen hideg volt az idő. Én a teljes téli szerelésemet magamra öltöttem.

Zúzmara borította a tájat

Ezen a napon elég kevés fotó készült a gépemmel, így majd zömében rátok hárul a képesítési feladat :-) Sajnos én sem voltam túl aktív, a hótól is kíméltem a gépem.

Garábra már a jól ismert aszfaltúton haladtunk át. Ági és Zoli viszont most jártak itt először, így megmutattuk nekik a tufabányát. Ezen a szakaszon is fotóztunk havas-zúzmarás képződményeket, s Attilának - év eleje lévén - el kellett kezdenie figyelni a madarakat az idei fajlistájának összeállítása érdekében. Így intenzíven forgatta a távcsövét.

Fagyott levél

Garábot elérve szintén a már ismert ösvényen haladtunk felfelé az erdőben. Attila jelezte, hogy fájni kezdett a jobb térde. Hamarosan elértük az elágazást, melynél az első napon dél felé fordultunk. Most az északi irányt preferáltuk, s így ismeretlen vidékre merészkedtünk. Ha jól emlékszem, itt kezdett havazni, aminek én nagyon örültem, mert ezzel a 3 napunk alatt az évszak sokféle arcát megtapasztalhattuk, és a hó amúgy is hiánycikk ezen a télen. Kanyarogtunk a fehéredő fák közt, és hamarosan egy csúcsra értünk, ahol egy adótorony is állt: ez volt a Nagy-Kő-tető (561 m). Itt megálltunk, hogy hörpöljünk forralt borikát, én legalábbis a fényképek alapján hörpöltem, de hogy más is fogyasztott-e valamit, arra nem emléxem... Ó, dehogynem, valami keksz is került valahonnan.... Jaaa, hát Zoli zsebéből! Hát persze, a cukrosbácsi :-))

A fényképezőmet Túrá Zoltán kezelte, ezért rendelkezem eme képpel:

rajtakapott hörpintő :-)

Ágnes asszony :-)

 Innentől nincs teljes képem a túráról, hanem ilyen-olyan események és helyszínek villannak be. Így pl.:

• a fák közt nem volt túl határozott az ösvény, pláne friss hóban s a jelzések is hagytak kívánnivalót maguk után, s mi Attilát követve észrevétlenül letértünk a helyes útról. Ő azonban hamar korrigálta a dolgot, s visszavezette kis csapatát a megfelelő csapásra.
• egyszer csak észrevettünk egy fekete fóliából készített sátorszerű tákolmányt. Megállapítottuk, hogy ez Máté Bence álcahelye volt. Mi más? :)
• egy helyen jobb kéz felé a dombocska aljában egy nagyobb fehér rész látszott, melyen sötét tömegek voltak elszórva. Elsőre felmerült bennem, hogy vaddisznók tanyáznak ott, de Attila úgy vélte, az ott egy kis mocsaras rész, és a sötét tömegek sáscsomók. Ez botanikai szempontból felkeltette érdeklődését, hogy mi módon, azt ő megosztja velünk :-) Sászsombékoknak tűntek. Az ezeket képző zsombéksás (Carex elata) keveset háborgatott, jó állapotú mocsarakban képez akkora csomókat, mint amekkorákat láttunk. Ilyen élőhelyeken lehetséges, hogy más érdekes, ritka mocsári növények is előfordulnak.
• egy helyen, ahogy kiértünk egy földút kereszteződésébe, és visszanéztünk, eme táblát láthattuk:

Ez nekem igen tetszett, hogy kiemelték a kéktúrásokat :-)

S közben az erdő így festett

No, aztán egy helyen az ösvényünkön valaki felfedezett a földön kis sárga göbecseket. Megcsodáltuk őket, megállapítást nyert, hogy ez sárgafagyöngy. Az álbogyóit sikerült megtalálnunk, melyek éppen nem rendeltetésszerűen egy ágon, hanem a talajon landoltak. Attila megfogta, s én meglepődve láttam, hogy ragad! Kiköpött olyan volt, mint a takony! Már továbbhaladtunk, de még megálltunk beszélni róla, s akkor Attila azt mondta, ő visszamegy csinálni fotót a gübecs ragacsosságáról. A kezébe fogta, megmutatva ezzel nyúlósságát, s úgy fotózta le. Aztán én vállaltam, hogy a cucc takonyhoz való hasonlatosságát az én hozzájárulásommal prezentáljuk. Odaerősítettem az orrom alá, s Attila körülfotózott :-) Lett egy röhögős, aztán próbáltam olyan képet vágni, mint aki nem veszi észre, mi lóg az orrából :-))) De persze annyira nem sikerült. Utána szimuláltam, hogy már a zsepit közelítem az orromhoz, majd lefotóztuk a cuccot immáron a zsepiben. A helyére került :-))) Méltán remélem, Attila majd beszúr ide néhány fotót :-))

Emléxem még egy helyszínre, ahol olyan úton haladtunk lefelé, melyben a vízmosás mély nyomokat hagyott. Hamarosan tisztásra értünk, s onnan már Nagybárkány házai egymás után bújtak elő a földből. Elsőként természetesen a templomtorony:

Attilának van egy szép képe a faluról, aztat tessen ide beszúrni :-) Remélem, ez az:

Nagybárkány

Hamarosan már sétáltunk be Nagybárkányba. Kacsáztunk a kéken, s vártuk, merre látjuk majd a pecsétjelzéseket. Forrón reméltem, hogy - a szokásoknak megfelelően - egy kocsmában lesz a pecsét, ahol valami meleget is lehet majd fogyasztani. Úgy tűnt, a pecsétjelzések elcsalogatnak minket a kékről, így Attila minden bizalmát egy teraszon cigarettázgató srácba vetve megkérdezte tőle, nem tudja-e, hol lehet kéket pecsételni. A srácnak nem ömlött el az arcán a felismerés fénye, és az elhangzó válasz is azt támasztotta alá, hogy biz fogalma sincs. Úgyhogy mentünk tovább az utcán, és hamarosan meg is lett jutalmunk: egy söröscégér tűnt fel, majd közelebb érve kocsmává változott, és ott virított mellette a kékpecsét jelzés. Kicsit tartottunk attól, hátha e korai időpontban még nincs nyitva az egység, és valóban: a kiírt nyitvatartás is ezt támasztotta alá. Ennek ellenére behatoltunk, és lőn nyitva! A kocsmáros/boltos ürge kérdésünkre, hogy nyitva van-e már, magától értetődő természetességgel mondta, hogy persze, 2-től x-ig (a kiírás szerint 3-tól x-ig).

A hozzávetőleges útvonal itt látható, kb. 12 km-t mehettünk.

No, szóval betelepültünk. Mivel Petivel az volt megbeszélve, hogy 3-ra jön át értünk, most úgy döntöttünk, jelzünk neki, hogy jöhet előbb is. Ekkor láttam, hogy a vodafonnak nincs térereje eme faluban, ezért Attila dobott egy sms-t, mire az a válasz jött, hogy 10 perc, és már itt is van. 

Felmerült, hogy még átmehetnénk Sámsonházára, az itt van már nagyon közel, és  a térképünk jelölt ott geológiai feltárást és várromot is. De aztán abban maradtunk, hogy nem megyünk át, Attila térde nem kívánta már a menetet, s különben is, majd legközelebb folytatjuk.

Közben vételeztünk kávét avagy forró csokit a kávégépből, s elkértük a pecsétet. A fickó csevejbe elegyedett velünk, s lassan világossá vált számunkra, hogy ő mindent képvisel, amit mi nem! Én legalábbis határozottan elhatárolódom az ürgével való mindenféle hasonlóságtól! Én is, de azért nem haragszom rá. :)

Én ezt szűrtem le róla: fingja nincs a földrajzról, a távolságokról, 2 m-t nem hajlandó gyalogolni, tv előtt döglik. Nagy meglepetéssel kérdezte ugyanis, hogy mit keresünk ezen a ronda, hideg, ocsmány, havas napon Nagybárkány környékén, pláne a természetben, éppen Újév napján. Ezzel szemben mennyivel jobb ilyenkor a tévé előtt tespedni. Mintha valami olyat is elejtett volna, hogy ő még nem is nagyon járt erdőben.  Úgyhogy nem, nem közösködök vele semmiben!!

Szóval megkérdezte, mi ez a kéktúra, milyen hosszú, merre megy, mire én megmutattam neki a füzet közepén lévő vázlatos térképet. Már fenntartásokkal fogadta, megjegyezvén, hogy sosem volt jó földrajzból. De azért utána azt mondta, így már tisztában van vele. Kisvártatva pedig megkérdezte: ez a túra csak Nógrád megyében van?

No aztán fingja nem volt róla, hol van Felsőtold (légvonalban 8 km), merthogy ő nem nógrádi származású. 

Aztán azt kérdezte még, hogy itt a faluban van-e még máshol is kékpecsételő hely.

Szóval a tájékoztatlanság tökéletes képét tárta elénk... pláne ahhoz képest, hogy ő a Pecsét Őre, tehát elvileg évente pár száz kéktúrázó biztos megfordul nála.

Mellesleg a hely nemcsak kocsma volt, hanem bolt is. Amíg bent ültünk, sorra jöttek a helyi arcok. Suhancok, akikkel elbeszélgetett a szilveszterről a fickó, s akik legtöbbször cigit akartak venni. Ez a szitu nekem nagyon ismerős volt, anyukám ugyanis szintén kis faluban boltos, és ott is nagyjából így mennek a dolgok ("ezt a cigit ugye apádnak viszed?", "milyen volt a szilveszter, Juli?"). Látszott, hogy ismeri az embereket. 

Hamarosan hallottam, hogy megjött az autónk, kimentem Peti elé, s bevezettem. Iszákolt (tetszik ez a szó :) ) egy kávét, aztán szedtük a sátorfánkat, bemálháztunk a kocsiba - s ez a momentum véglegesen lezárta a szilveszteri 3 napos túránkat. Becsüccsentünk 5-en Puszedli mellé, aki az autóban várt minket, s indultunk hazafelé.

Utunk elvitt Sámsonháza mellett, és a szívemet igen megdobogtatta a nagy dombon csücsülő várrom. Meg az a környék, a geológiai feltárás - mely mellett szintén elautóztunk - nagyon tetszett! Alig várom, hogy majd visszatérjünk folytatni a túrát :-)

Így telt tehát ez a szilveszterünk. Mindannyiunknak ez volt az első ilyen túrázós szilveszter, és tetszett is nagyon! A magam nevében kijelentem, hogy szívesen venném, ha ebből hagyomány válnék! :-) Olyannyira jó volt, hogy a Kedves Olvasóknak is ajánljuk a szilveszteri kikapcsolódásnak eme formáját! :)