Téli Tihany TT

Február 1-jén, szombaton rendezte meg a BTHE a fent nevezett nevezetű TT-t, az alábbi útvonallal:

 

Má'mint ez a 20 km-es útvonala, merthogy volt 15-ös és 10-es is.

A többi résztvevőtől eltekintve is szép létszámban jelentünk meg a túrán: 9 fővel, nevezetül: Dóri, Attila, Zoli, Ági, Nóri, Anett, Feri, Zsolti és én. Autós és tömegközlekedős csapatunk a nevezési ponton, azaz a helyi ált. iskolában találkozott össze, nem túl könnyen - ugyanis irdatlan volt a tömeg az aulában. Szerintem idén a szervezők elégedettek lehetnek a résztvevők számával.

Zoli és én 2 éve már részt vettünk ezen a túrán, Zsolti pedig tavaly - a többiek TéliTihanySzüzek voltak.

A félszigeten hó volt, ami nagy örömmel töltött el minket. Valamint az is, hogy az előrejelzett ónos eső csak szórványosan és időközönként öntözött meg minket, nem vészes mennyiségben. S nem volt összefüggő merő jég a placcon, úgyhogy az előfantáziált 'majd harsányan kacagva esve-kelve kússzuk végig a TT-t' eset nem állt fenn mégsem :-)

Igazán laza tempóban indultunk neki, jókat beszélgetve, hisz néhányan már nagyon rég találkoztunk. Valamint azt is feltétlenül rögzítenem kell, hogy Feri csapattársunkkal anno mi szomszédok voltunk a Tolna megyei kis falunkban, de a közöttünk lévő korkülönbség miatt sosem tartoztunk egy brancsba, tán fel sem ismertük volna egymást alapból. Úgyhogy evégett is eszmecseréltünk, és én tök örülök, hogy általa is egy jófej túrás arcot ismerhettem meg :-)

Gejzírkúpokon állva megcsodáltuk az alaposan behavazott Belső-tavat annak környezetével egyetemben, és az Átjáró-barlangot is, meg a Borsóköves-kúpot.

gejzírkúpon

Belső-tavat szemlélős

A beépített iránytűm a túrán teljesen megbolondult: egyáltalán nem tudtam, merre járunk. Úgy tűnt, a legvadabb irányokba fordulva jártuk be keresztül-kasul a félszigetet. Valójában az alaptérkép is teljesen hiányzott a fejemből, és a kapott térképvázlatunkra sem sandítottunk rá: tömegkövető magatartást folytattunk. Mert bizony volt mit követni: elvileg kb. 1200 db nép indult a túrán.

Az egyik EP-nél valami módon rádöbbentünk, hogy marha lassan haladunk, s ha nem kapcsolunk rá, nem értünk be a 6,5 órás szintidőnkön belül. Igen, erre emlékeztem 2 évvel ezelőttről: a sok látnivalótól megrészegül a szegény turista, eleinte megpróbálja a tájékoztató táblákból is magába szívni az infókat, és jól kinézelődni magát (pl. ott van a szép szélmarta gombaszikla is), de aztán rá kell jönnie, hogy az idő nem elegendő erre! És ahogyan a 2 évvel ezelőtti túra jelmondata az "Ide még vissza kell jönni!" lett, úgy most Anett és Ági javaslatára a "Nyáron ide még vissza kell jönni!" jelmondatot ajánlom :-)

Feltétlen megemlítendő hely az Apáti-templomrom, ahol 2 éve is az egyik legkiválóbb frissítőpont volt. Most is két nagy kondérban gőzölgött a forralt bor és a tea (tea, érted, pfejj...), és egy kedves úr azonnal pálinkával kínált. Volt még kétféle pogi is. Hát itt, kérem, eltöltöttünk némi időt - hogy pontosan mennyit is, azt elvesztettem. Ugyanis többször járultunk oda a forralt boros és pálinkás pontőrökhöz, és egyre jobban éreztük magunkat. Nálam kezdett a világ egyre kellemdúsabb hellyé válni, és Nórival, aki hasonló intenzitással forgatta a poharat, egyre inkább megtalálni véltem a közös hangot. :-) Sajnos azonban nem lehetett örökre itt maradni és jókedvűen iddogálni, mert bizonyos túratársak feltétlenül indulni akartak tovább... Így aztán nekirohantunk a folytatásnak, és kitűnő kedvünk jócskán kitartott. Az emelkedőket észre sem vettük, jókedvűen felrohantunk rajtuk, és még a Csúcs-hegyhez is nagyjából ilyen állapotban érkeztünk meg.

Ez volt a legkritikusabb pontja a túrának; 2 éve nevezetes videóval meg is örökítettem, hogy Zoli hogyan evickélt lefelé ezen a leszakadékon :-) Most pedig, nagy csodálkozásunkra, élénkzöld kötél kerül kifeszítésre, a lejutást segítendő. Mivel jelentősen feltorlódtak az emberek, kimentem a placcra fotózni még kicsit. 

le voltunk kötelezve

Pelso

Mikor aztán én kerültem sorra, bizony a rajtam lógó fényképezőgép egy tartós ölelésben fonódott össze a kötéllel. S úgy egymásba szerelmesedtek, hogy alig kívántak elválni. De kíméletlen voltam. 

Továbbhaladva összeismerkedtem Brúnó, a 8 éves vizsla gazdájával, akik Veszprémből érkeztek. Brúnó csuda élénk és mozgékony volt, meg nem állva kígyózott lábaink között, s előzgetett. Az egyik ponton pedig előzékenyem megpróbálta kiszolgálni magát a pontőr saját nápolyijából :-))) 

Aztán velünk túrázott itt még Lavina is, aki valójában elfelejtettem, ki is volt. A Lavina nevet mi aggattuk rá, mert kicsi fehér kutya volt ruhába bújtatva, állandósultan morcos arccal, akit nem is láttunk fehér színe miatt, csak hirtelen ott volt már a láb alatt... Jó fej volt :-)

Jó sokáig a félsziget peremén haladtunk, betelhetetlen panorámával Pelsonkra. Zoli kiszúrta a távolban a Kőröshegyi-völgyhidat is. 

Majd aztán le kellett mennünk a félsziget keleti partjára, a hajóállomáshoz. Itt megint emlékek törtek elő: mikor 2 éve itt rámentem a befagyott Balcsira (kis lépés ez a tihanyiaknak, de nagy lépés Dijának!), ó de jó volt! Most nem nagyon volt ajánlatos rámenni, mert összefüggő jégpáncél helyett hullámverésben fodrozódó jégtörmelék volt, mely látványra igen fenséges képet nyújtott. 

Felújítás alatt álló biciklis- és sétaút mentén haladtunk tovább, és aztán ott volt a kettes számú legjobb pont, mert itt is pálinkát, teát és forralt bort (meg pogit) kaptunk! Sajnos itt még rövidebb időt töltöttünk el, alig belemerülve a bor és pálinka okozta élvezetekbe...

Ó, azt majd' elfeledtem megemlíteni, hogy a forralt bor egy furcsa mellékízzel bírt, melyet én áztatott túrazokni-íznek tituláltam, majd jókat kortyoltam belőle :-)

Kicsivel odébb jeges partot fotóztunk:

jégkockák és egyéb jeges formációk

Felkanyarodtunk a hegyre a barátlakások felé. Elég gyorsan átzúztunk a helyen, és hamarosan az Óvár egykori sáncán találtuk magunkat, remek kilátással a Külső-tóra, majd az Apátságra is. 

némi segítség

Igazán száguldottunk. Zoli papírjára került a legkorábbi indulási dátum, így az ő idejéhez igazodtunk, azért rohantunk úgy. A lejtőkön legaloppoltunk, az egyeneseken átszaladtunk. A Kálváriánál megkaptuk az utcsó pecsétet, aztán zúztunk tova, el az Apátság mellett, le a faluba, majd be az iskolába. "Gél"fotók Nóri "tollából" :-) :

És így vala a történet. Nagyjából pont beértünk 6,5 óra alatt.

Becsekkoltunk, aztán pediglen Zsoltit és engem kivéve kikértük a mákos tésztánkat. Ági paleo- aligtésztás-mákot evett, s előcsomagolta a sajtját és zöldségeit, melyekre mi is rájártunk. Azt még meg kell mondanom, hogy állati fincsire sikerült szerintem a mákos tészta, ugyanis Anettéba beleettem. 

Némi személycsere után autóval és busszal hagytuk el a tetthelyet. Az ónos eső rákezdett.

De jó volt, gyerekek!!!!