7kaland 8-án 8 fővel a Mátrában

A február 8-i szombati napra Judit szervezett egy túrát a Mátrába, a tiszta levegő jegyében (No-Szmog túra). 8-an lettünk végül, kik közül 4-en ismertük egymást, 4 embert pedig a túra alatt ismertünk meg.

A Stadionoktól 1 óra alatt elbuszoztunk a Szurdokpüspöki elágazásig, ahonnan Csaba autóval szállított be minket a faluba. Itt derült aztán ki, hogy Judit telefonja fent maradt a buszon... 

Hoppá. 

Agyalás, telefonálgatás, majd abban megnyugodva, hogy a Stadionoknál lesz leadva a telefon és Judit majd ott tudja felvenni, ittunk némi indító pálinkát, és nekiindultunk a hegynek. 

Csabával rögvest elmélyült beszélgetésbe merültünk, így a környezetemre való figyelésem eléggé korlátozott volt. Olyannyira, hogy este visszafelé tartva megesküdtem volna rá, hogy reggel nem erre jöttünk :-))

Egy darabig földúton mentünk, majd apró vadregényes ösvényre tértünk, mely felvezetett a völgyből a környező szürke, köves magaslatokra. Ezenközben Judittal, mint aktív túravezetői tanfolyam-résztvevők, megszakértettük a Mátra kőzeteit ("vúkáni!"). 

Elvileg már jártam erre, amikor pár éve részt vettünk a Muzsla TT-n, csak akkor pont szemből érkeztünk. Érdekesek ezek az emlékek, mert most egyáltalán nem volt ismerős a hely, és két külön élmény számomra a mostani túra itt, és az akkori hosszú irtó fárasztó lebotladozás a lejtős köves úton. Nem tudtam azonosnak érezni a kettőt.

Egy megállópontnál Csaba és Tamás szemléltették, hogy az emberi kapcsolatok elmélyítése szempontjából milyen eredményeket is lehet elérni ezeken a túrákon :-D Így pl.:

szoros kapcsolatok születhetnek :-)))

Ó, várom már a tavaszt! Hogy ezek a fák, ez a fű és minden növény színre kapjon! Szép fennsíkocskákon pihentünk meg kicsit, bevártuk egymást. Itt elkezdtek hófoltocskák megjelenni.

Egy dombvonulat fölött láttuk a felhő határát, és abból kilátszott valami képződmény. Sajnos a lefényképezése nem sikerült, így szavakkal ecsetelhetem, hogy milyen izgalmasan nézett ki a felhőből kimeredő építmény (talán torony).

A továbbiakban a vonulatok elé bekúszó látványos felhőcsíkokon táthattuk a szánkat. Gerincen haladtunk a Muzsla felé.

Szétszakadoztunk, úgyhogy egy ponton megint összevártuk egymást, egy rögtönzött hócsatával elütve az időt. Valószínűleg ez volt a Nagy-Koncsúr nevű csúcs (640 m), és elég jónak ígérkezett ahhoz, hogy itt tartsunk egy kis pikniket. Úgyhogy elővettük az elemózsiát, nézelődtünk, és meghallgattuk Judit érdekes információit a közelben lévő Hétvezér Koporsója elnevezésű helyről (állítólag ez a Cserhátból látszik alkonyatkor csak, és kb. 11 db völgyet jelent, ha jól jegyeztem meg).

piknik

Továbbhaladtunk, és talán az eddigieknél is jobban szétszakadtunk. Judit, Csaba és Tamás tempósan haladt elöl, én beszorultam, és magamra maradtam egy idő után. Igyekeztem kiélvezni a magányosan megélhető Mátrát, hisz pont egy tök szép helyen haladtam: girbe-gurba mohos fák álltak ki a havas aljzatból.

Már előtte Tamással is elmélyült eszmecserét folytattunk, melyhez most még lett volna mit hozzáfűznöm, de Tamás sehol nem volt, és belső kiáltozásaimat sem hallotta meg, úgyhogy elodáztam a közlést. 

Gyönyörű mintázatú, lecsupaszított fadarabot vettem aztán észre:

Aztán odaértünk a Muzsla (805 m) csúcsra. Körbeálltuk a csúcskövet, melynek tetején egy odakötözött igényes csúcsdoboz volt, és itt vette elő és kínálta körbe Judit az általa készített püspökkenyér-szerű fincsi sütikét, Csaba a pálinkáját, én a forralt bort. Közben megnézegettük a csúcsdobozt, és döbbenetes dolgot leltem benne: egy fél szál csabai kolbászt... Emellett 2 müzliszelet is figyelt, és persze a csúcsfüzet, melybe röpkén rögzítettük ittlétünket.

a Muzslán

Továbbindultunk, s most Judittal merültem tartalmas és mély eszmecserébe. Olyannyira, hogy kétszer is utat vétettünk. Egyszer Judit nagyon hamar észrevette, hogy valami nem stimmel, és visszafordulva megleltük az elágazást. A második esetben viszont már olyannyira elhaladtunk a másik jelzett út mellett, melyre egyébként rá kívántunk volna térni, hogy nem volt érdemes visszafordulni. Ezenközben nagy köd is kerekedett ránk, s Csaba és Tamás valahol elöl jártak. Telefonon kommunikáltunk velük, és visszatértek hozzánk. Akkor térképeztünk egyet, és Csaba kitalálta, hogy ő átvág toronyiránt, hogy úgy jusson a kívánt útra. Tamás vele tartott, mi pedig még továbbmentünk egy darabon utunkon. 

Aztán Judit úgy vélte, hogy rövidíthetünk, úgyhogy széles erdészeti útra tértünk (mely itt valóságos sugárútnak tűnt). Baktattunk bőszen, immár gigantikus tócsákat kerülgetve, de az út vonalvezetése valahogy nem stimmelt össze a térképpel. Valójában nem tudtuk teljes pontossággal, hol vagyunk, s így azt sem, hogy melyik földutat kell néznünk a térképen. Volt belőle kesze-kusza bőséggel. Judit fájlalta, hogy nincs nála a tájolója. Már-már azon gondolkodtunk, hogy balra letérünk, irányba, de aztán mégsem tettük. Egyszer csak viszont egy felfestett zöld jelzést láttunk meg, s ez bizony jó jel volt, már jobban be tudtuk lőni magunkat. Bár hogy egészen pontosan hol is csatlakoztunk most rá a zöldre, erre nézve még mindig két opció kínálta magát, úgyhogy ezt a kérdést elnapoltuk. 

Alighogy ráleltünk a zöldre, máris elveszíteni véltük, ugyanis rögtön egy elágazás jött, ahol egyik ágon sem voltak felfestések... Mentünk egy darabot az egyiken, majd átvágtunk irányban a másikra, s érzésre ezen haladtunk. Pont abban a minutumban, mikor megláttunk szemből közeledni két ember, láttuk meg azt is, hogy egy alig vadcsapás méretű zölddel jelzett ösvény ágazik le a földútról. A szemből jövő két "úr" Csabának és Tamásnak bizonyult, úgyhogy újra eggyé válva csapattunk a kis ösvényen :-)

Mely egyébként nem túl szép helyen haladt: erdőirtásos részen. Aztán patakon keltünk át, majd egy leirtott és otthagyott egymásra dobált gallyas-ágas domboldalon ereszkedtünk le a patakhoz, ahová elvileg a hivatalos út is leereszkedett valahol, bár hogy hol, azt nem láttuk. 

Innentől kezdődött a kemény rész.

Utat nem láttunk. Adva volt egy patak (a Zám-patak), mely a völgy legmélyebb részén haladt, és mellette két domboldal. Úgyhogy felkapaszkodtunk az egyiken, miközben csúszkáltunk fel-alá, oly jóízű sár volt. 

gombákok

Valszeg itt nem a hivatalos jelzett úton mentünk, mert azt nem láttuk, hogy hol megy. Egy darabig a patak feletti domboldalon haladtunk, majd leereszkedtünk a patak medre mellé a kiszélesedő részre, s onnantól ott baktattunk. De nem ám csak úgy simán... 

Ez egy szép szakasz egyébként, verőfényes színes tavaszi/nyári/őszi napon. De számunkra most olyan tényezők jelentek meg, mint: a sok kövekben csetlés-botlás, így teljes figyelem a lábunk alá, megszámlálhatatlan patakátkeléssel vegyítve, s még ránk is sötétedett végül teljesen... Irtó hosszan haladtunk így, és már én is azt éreztem, hogy unom, unom, és most már vége lehetne! Fejlámpákat felkattintva kerestük az utat, mely már sokadszorra tűnt el észrevétlenül... Meglett aztán, kicsit mögöttünk, a patak túlsó oldalán... Átkelés. Csetlés-botlás a rengeteg kövön, egyre sárosabban. Bár ahogy később kiderült, a sárból ez még csak enyhe kóstoló volt.

mohásköves patakmedres hosszú csetlés-botlás

Közben Csaba elhaladt messze előre. Mint később kiderült, próbált hívni, de nem volt térerő. Mikor aztán lett, felhívtam. Szerinte másfél órával járt előttünk. 

Szinte örömujjongtunk, mikor végre elhagytuk a patakmedret. [Bocsánat, csodás patak, és imádlak, de akkor ott már bizony szinte a pokolba kívántalak... :-)] Ekkor tartalmas és csúszkálós emelkedő következett, majd felértünk egy földútra, ahonnan megkezdődött irdatlan sárdagasztásunk. A bakancsunk valóságos holdjáróvá változott, és kb. úgy haladtunk, mint a búvárok lépkednek a tenger fenekén.

Setétben. 

Fejlámpáink bányából hazatérő törpöket imitáló imbolygó sora kitartóan haladt Szurdokpüspöki felé, mely bizony még alapost odább volt... Gusztusos cuppogásunkat csak beszélgetésünk és nevetgélésünk zavarta meg. Egyszer aztán feltűntek a horizonton a 21-es úton haladó autók lámpáinak fényei, majd hamarosan a falu is... Borzasztóan vártuk, hogy szilárd burkolatú útra érjünk, s nagyjából megszabaduljunk több centi vastag sártalpainktól. Szűk fél órával a busz indulása előtt értünk be a faluközpontba, ahol Csaba a kocsmában várt minket. Nem tértünk be hozzá, ellenben kicibáltuk :-) Nagyjából levertük a sarat magunkról, aztán Judit kivitte kocsival az első adagot a buszra. Addig mi még boroztunk és pálinkáztunk egy röpkét, majd miután Judit csikorgó gumikkal visszaért, kivitte a második kört is.

Szép túra volt! Izgalmas volt és érdekes, végig számolgattuk, hogy megvan-e a 7 kaland :-)

Bizony én kellemest elfáradtam, és a busz bágyasztó melegében bóbiskoltam is kicsit.

Judit, én köszönöm a túrát, és szerintem kiváló volt, pont egy túravezetőnek tanuló embernek való :-)