Az idei első sátras túránk a Bakonyban II.

Reggel Zsolti telefonja kakast mímelve jelezte számunkra, hogy 7 óra van. Ébren voltam egy ideje, hallgattam a szél susogását, szegény Zoli taknyos szürcsögő szenvedését, s egyik oldalamról a másikra hengeredtem. Zsolti egyből kibújt, s kérésemre tájékoztatott az időjárási helyzetről: 20 centi hó van, vakítóan tűz a nap, hatalmas a szélvihar és szakad az eső is :-). Megköszöntem a részletes információkat, s megkértem, legyen kedves idehozni a bakimat, mely az ő előszobájában töltötte az éjszakát a zsákommal együtt, majd én is kibújtam. Semmi harmat nem volt, minden száraz volt, és hűvös is ott az erdő mélyét. A fák hegyét már kapirgálták a Napsugarak, de ide még nem értek le. 

reggeli mozzanatok

Úgy terveztük, hogy 8-kor indulunk. Zsolti egyből nagy odafigyeléssel összecsomagolta a házát. Mi nem siettünk úgy a kutyaóllal, meg én reggeliztem is volna, de felmerült, hogy esetleg a jásdi kocsmánál együnk. Végül aztán itt most reggeliztünk, Zsolti és Zoli teát is főztek. És szinte csontra pontosan 8-kor sikerült is felkerekedni.

Először a Siska-kutat szerettük volna meglelni, s nem is kellett sokat ereszkednünk, rábukkantunk a rendhagyóan érdekes forrásra. Ez egy kiépítetlen, természetes forrás, ahol a föld alól buzog elő döbbenetes mennyiségben a víz. Lenyűgözve figyeltük! Egy palló volt keresztbe fektetve, és egy cölöphöz egy edény volt láncolva merítési segédeszközként, mely alkalmazásával mind megkóstoltuk a forrás vizét.

a Siska-kút

a kút Napfényben

Percek múlva már be is értünk Jásdra, s egy széles fahídon átkeltünk a Gaján. Itt fotóztuk az árnyékunkat a vízen, majd a reggeli napfényben a harsányzöld vidéket megtekintve mind megegyeztünk abban, hogy Jásd és környezete szép kis hely!

Jásd

Kicsit baktattunk a kertek végében, majd a pecsétet őrző kocsma kedvéért kicsit le kellett térnünk a KÉKről. Váltottunk pár szót egy bácsival, és pár simítást lelkes kutyusával, egy border collie-val, majd nemsoká már a kocsma előtti padokra cuccoltunk le. 

A KÉKnek Zirctől Jásdig tartó szakaszát a füzetem szerint 2010 decemberében jártam be, de néhánytól eltekintve szinte egyáltalán nem volt semmi emlékem. Így most számomra is újdonság volt, hogy a kocsma kapuján van a pecsét, amit be is nyomtunk, majd behatoltunk a kocsmába fogyasztani. Ott aztán én kapucsínót és jégkérmet vettem, összesen 300 Ft-ért, ami nagy megelégedésemre szolgált. A kocsmáros néni nagyon kedves volt, kicsit beszélgettünk vele az előző napi mulatságról, meg a mi túránkról, aztán mire én kimentem leülni a többiekhez szerzeményeimmel, Zsolti már mély csevelybe bonyolódott egy helyi arccal. Az a fajta bácsi volt az illető, aki kézkezi munkás éltetet élt (favágó volt), bejárt sok helyet, de igazából számomra mindezt nem a legszimpatikusabban adta elő. Beszédét sűrűn teletűzdelte "bazmeg"-gel, és a hangneme sem épp boldog ember benyomását keltette. A vele való beszélgetésben nem sok értéket véltem felfedezni, így én bele sem folytam a dologba, inkább kiélveztem egyszerű kapucsínómat, majd a kakaós jégkrémemet. 

Aztán indultunk, de a közeli kék kútnál meg is álltunk vizet vételezni és nekivetkőzni, mert a Napocska már bőven ontotta sugarait. Jóllehet a szél is fújt, de sejtettük, hogy a menetelés közben nem fázunk majd. Újra megcsodáltuk a zöldellő dombokkal körülvett falut, majd mentünk.

A falutól nem messze már meg is álltunk némi bámészkodás erejéig, hiszen itt volt egy Szentkút és kálvária. Áttocsogtunk a belvizen, letettük zsákjainkat egy padra, majd önállóan bóklásztunk kicsit. Én elsőként a stációk és a kálvária lefényképezésének láttam neki nagy gonddal, ugyanis van egy kedves ismerősöm, aki a blogjában az ország kálváriáit igyekszik összegyűjteni, s neki szerettem volna jó anyagot szolgáltatni. Ő egyébként Aranyos Fodorka, és itt tudjátok nézni a blogját: Csendhegyek.

Így aztán végigjártam a stációkat, fel egészen a tetejéig, majd élvezettel legaloppoltam :-) Ott aztán odaadtam Zsoltinak a környéken rejtőző geoláda koordinátáit, s ő Döggel karöltve keresésre indult, én pedig megtekintettem a hely többi részét.

a jásdi kálvária

sudár jelenés :-)

ébredező szépségek

Zsolti, miután végigcsörtette a bozótost, azzal az infóval jött vissza, hogy a láda valszeg a kerítésen túl, valahol fenn a szántóföldek felé leledzik, így ezt most ejtettük, s helyette inkább az indulás mezejére léptünk. Ám alighogy kitettük a lábunkat a szent hely kapuján, máris barátságos emberek állítottak meg minket, akik egy asztalnál épp zsíros kenyereket kentek, melyből habozás nélkül megkínáltak minket! Már megint :-)) Zsolti és Zoli nem ettek, én azonban egy apró szeletet elfogadtam. Nem voltam éhes egyáltalán, viszont a gesztus iránti tisztelettől vezérelve elvettem egyet, s meghagymáztam magamnak. Közben kiderült, hogy a jásdi polgármesterhez és a képviselő testület többi tagjához van szerencsénk, kik a környéken rendezett biciklis túra egyik frissitőpontját készítik épp elő. A polgármester úr rendkívül kedves és barátságos volt, nyoma sem volt rajta a politikusokra jellemző vonásoknak, s a szeme mosolygása engem külön örömmel töltött el! Elragadtatva vettünk búcsút tőlük. Micsoda jó dolgok történnek velünk! :-)

Innen nagyjából a Gajával párhuzamosan haladtunk, fás réteken, s utunk elvitt a Vadalmás malom mellett. Nem álltuk meg, hogy meg ne tekintsük, és nagyon szépnek találtuk a helyet! Leltünk érdekes, több lábon álló vén fűzfákat, öreg malmot, harsányzöld füves udvart, aszalt békatetemet, barátságos kis fahidat, ódon fenyőket. 

a Vadalmás malom

a malom udvara, mely most vélhetően vendégház

És kicsivel odébb napunk újabb csúcspontjának helyszínére érkeztünk: ott, ahol utunk átvezetett a híd nélküli Gaján, játékos gyerekekké vedlettünk, és hosszú ideig vígan elpancsikoltunk a bokáig érő habokban :-)))

Azzal kezdődött a dolog, hogy volt egy keskeny fácskákból összeállított átjárószerű képződmény, melyen Zoltán megpróbált áthaladni. Kaptam is már elő a fényképezőt: tudtam, ezek a képek majd vidám emlékeket szolgáltatnak :-)) Zsolti ezenközben csúcsszuper bakijában egyszerűen átgázolt a patakon. Zoltánnak is sikerült aztán átbillegnie, majd Zsolti kezdte el emlegetni, hogy milyen jó lenne mezitláb a vízen átmenni, és hogy ezt Ági nemrég megtette a Pilisben (?). Úgyhogy az ötlet engem is elkapott, levettem a bakikat és zoknikat, s kezemben velük átkeltem a kavicsos és jeges vízen. No, utána aztán tett tettet követett, s azt vettük észre, hogy mindhárman mezitláb a vízben viháncolunk és pózolunk a fényképezőgépek előtt: először Zsoltiéval, majd az enyémmel készítettünk időzített fotókat. Nagy móka volt!!! :-D

át bakiban!

kezdeti óvakodás

félúton

bukdácsolván a kavicsokon (fotó: Kerekes Zsolti)

érdekes testtartásunk a víz hőmérsékletére adott reakció :-)

Charlie angyalai bevetésen!! :-D

vízbefojtási kísérlet- sikertelen... ;-D

Babi néni ki nem hagyná a strandolást :-)))

Föld, Víz, Nap és Szél...

Azt vettük észre, hogy egész jól hozzászoktunk a hideg vízhez: eleinte még ugráltam, amikor kijöttem a vízből, hogy hamarabb távozzon az a jeges érzés, de utána már fel sem vettem a dolgot. Futottam még egy röpkét mezitláb a földön: a mezitlábazás maga a csoda!!! :-)

Elindultunk aztán, mert hát mégiscsak haladni volt érdemes, de még jó ideg vigyorogtunk a remek élmények után :-))

Nem voltunk már messze a Római-fürdőtől, ahol megintcsak hosszú szünetet iktattunk be, hogy jó alaposan körül tudjunk nézni, Zsolti pedig a vízesés fotózásával szeretett volna elkésérletezgetni. Így letámasztottuk a zsákokat a szikla tövébe, Zsolti belevetette magát a vízesés fátyolos megörökítésének technikai részleteibe, Zoli meg én pedig elsőként a Savanyú Jóska-barlangot indulunk felderíteni.

A Római-fürdő a Gaja egy részének a neve, ahol szurdokszerűen összeszükül, és több különböző nagyságú vízesést produkál. Iszonyat szép - és elég népszerű, most is elég sok ember volt itt. Vannak viszont olyan helyei, ahová egyszerű földi halandó nem merészkedik - na ott tumultus nélkül lehet felderítőzni :-)

a Római-fürdő

A Savanyú Jóska-barlanghoz kalandos kis út visz a szurdok fölött. Zolltán, ügyes voltál itt :-)

A barlang bejárható része egyébként nem túl nagy, néhány lépés, utána folytatásként egy keskeny odút véltünk felfedezni a vaku fényében. Nem találtuk túl látványosnak, nekem inkább az odavezető út tetszett.

Zsolti kísérletezik

igényes kellékkel :-)

és milyen jó eredménnyel! (fotó: Kerekes Zsolti)

tejfölös vízesés (fotó: Kerekes Zsolti)

Ezután hosszú felderítőút következett - legalábbis részemről. Zoltán letelepült egy kőre, én pedig rábíztam a fényképezőt, és leugrottam egy kevésbé járt sziklarészre. Ott aztán minden, kíváncsiságomat megragadó helyet megnéztem, átmásztam, átugrottam, lábat lógattam a Gajába - aztán rájöttem, hogy vissza fölmászni nem is lesz olyan egyszerű :-)) Megdolgoztatott a dolog, de sikerült :-)

(fotó: Kovács Zoli)

(fotó: Kovács Zoli)

 

Miután én kimászkáltam magam, Zsolti pedig kifotózta magát, úgy döntöttünk, leírás és Dög segítségével megpróbáljuk levadászni az itt rejtőző geoládát. Zsolti bepötyögte a koordinátákat - aztán elindultunk egy irányba, mely aztán nem bizonyult megfelelőnek, aztán Zsolti kereste egy helyen, én meg egy másikon, s Zoli is vadászta - mígnem egyszercsak valami reccsent egy kicsit az egyik bakim talpa alatt. No, odakotrok, hát ott lapít a láda. Ráléptem, úgy lett meg :-) Zsolti három érdeklődő muglival érkezett a ládához, kiknek elmondtuk, mi is ez a játék, én pedig közben belogoltam. Visszarejtettük, majd szedtük a sátorfánkat, hogy továbbhaladjunk.

Nemsokára egy csodálatos gyökérzettel rendelkező facsaládhoz érkeztünk, amit már egy néni is fotózott. Mi is megörökítettük monumentalitását, aztán a néni megörökített minket a gyökérzet előtt.

monumentális gyökérzet

(fotó: néni, Zsolti gépével)

Innentől úgymond követtük a nénit, ki hol elhagyott minket, hol pedig újra megláttuk. Zsolti levonta a saját következtetését: ahol a néni megáll, valami látnivaló van, figyeljünk :-)

Hamarosan Bakonynána közelébe értünk, s megint egy egykori malomépület közelében haladtunk el. Az azonban elég jó állapotban volt, s mint később megtudtuk, szállóhelyként működik jelenleg. 

volt lajkómalom

Zoli mondta, hogy itt ne a KÉK által jelzett úton menjünk be a faluba, hanem egy betonlapokból kirakott utacskán. Egyébként a néni is erre ment, és hamarosan utolértük, merthogy lecsüccsent a járda mellé a fűbe elszívni egy cigit. Kicsit beszélgettünk vele, s megtudtuk, hogy néhány hónapja lakik Bakonynánán, előtte Adonyban élt (hogy őt idézzem: a világ egyis legrondább helyén), de ahogy nyugdíjba ment, elköltözött egy számára jobb helyre. Amúgy meg vagy' 40 évig kohászkánt dolgozott Dunaújvárosban a Vasműben! Nem semmi néni volt, szép felderítőutakat kívántunk neki, s mentünk tovább a kocsma felé a pecsétért. (Ekkor fordult meg egyébként a fejemben, hogy micsoda nagyszerű néptörténeti gyűjteményt lehetne összeállítani a túrázásaink során megesett találkozásokból!)

A kocsma előtti napernyős padokra cuccoltunk, majd bevonultunk pecsételni, aztán én vettem egy gyümölcsös sört, Zoli is sört, Zsolti pedig a megszokott kólát (ha jól emlékszem). Pihegtünk kint egy kicsit, szopogattuk az itókát és rágtuk a Győri Édest :-) Közben odasündörgött hozzánk egy nagyon barátságos és közvetlen cirmos cica, s mi elhűlve láttuk, hogy az egyik szemével valami nagyon nincs rendben. Mélyebben is ült gödrében, no és eléggé sötét színű volt... Később kijött a kocsmáros néni, s tőle megtudtuk cicó történetét, akit egyébként Zoli elkeresztelt Terminátor cicának a szeme miatt :-) 

Terminátor cicó :-)

hamarosan jönnek a kisTerminátorok :-)

Szóval cicó történetének lényege, hogy amikor kicsi volt, a kutya úgy megnyaggatta, hogy majd' kikotorta az egyik szemét, vagy tán ki is kotorta... Cicó nagyon beteg volt, kétséges volt, megmarad-e, de aztán az élet mellett voksolt, felgyógyult, és most félszemmel ugyan, de kikapós és barátságos cicó módjára éli életét, és nem fél a kutyáktól :-)

Meleg volt, a Nap is szítta az erőnket... Még 10,5 km-ünk volt Zircig, s a térkép szerint ez a szakasz nem tartogatott olyan érdekességeket, melyekhez mostanában már hozzászoktunk. Mindenképpen említésre méltó azonban az a totálisan mocorkás szakasz, amit bejártunk! Az ösvény néhol alig látszott, össze-vissza kígyózott, sokszor a jelzések is oly távol estek egymástól, hogy Dög folyamatos készenlétben volt. Csudajó rész volt egyébként: erdei alig-ösvény patakonátkeléssel. 

Lord Zoltán helyet foglalt a mocorkásban :-)

Megint el-elszakadtunk egymástól. Egyhelyütt egy rom küzdött az út mellett a bozótossal, ez határozottan ismerős volt nekem 2010-ből! Akkor összemászkáltam, most kihagytam. A térkép nem jelezte, de szerintem Veimpuszta közelében van (hacsak nem magához a pusztához tartozik).

jókora rom

színek

Én eléggé fáradt voltam már. Zsoltiék Nagyesztergár közelében lecsüccsentek egyet fújni egy farakásra, én jólesően követtem példájukat. Zsolti a napi sokadik Horalky-ját fogyasztotta, most én is így tettem, valamint egy almát is benyomtam. Itt aztán Zoli kitalálta, hogy ha jól megyünk, elérjük a 17:15-ös vonatot Zircen. Már jó ideje ez a vonat volt egyébként a cél, bár eleinte voltak olyan tervek, hogy Zirctől majd még túrázunk egyet a Cuha-völgyben, s visszavonatozunk Zircre, de mióta Zoltánunk is munkásember lett, neki is kell az esti pihenés, szóval preferálta ezt a bizonyos vonatot :-) Mivel pedig váltig állította, hogy el tudjuk érni, gyors felcihelődtünk a további pihenés helyett, s vadabb menetbe fogtunk. Nagyesztergáron "L" alakú utat jártunk be, a főutca végig emelkedett, hát munkás volt főleg a tempónk mellett... Nagyesztergártól Zircig végig az aszfaltos út mentén kell menni, de lenyomtuk jól, és bő negyed órával a vonat érkezése előtt beértünk az állomásra.

Hátravolt még a jegyvásárlási procedúra, mely most valóban az volt, ugyanis elfogyott a jegy, és bonyolult, 3 példányos nyomtatványt kellett a pénztárosnak kitöltenie jegy gyanánt. Megírta azért a tőle telhető legnagyobb sebességgel, Zoli benyomta a hiányzó KÉKpecsétjét, majd hamarost jött is a kispiros, melyre feltettük magunkat. 

Egyetértettünk abban, hogy remek 2 napot töltöttünk a természetben! Jól indul a nyári szezon :-)

tipikus Windows háttérkép - Zoltán kívánsága szerint :-)