Translate

2012. július 31., kedd

Kéktúrázás a Zemplénben (második felvonás) - 1. nap


Tavaly nyáron, szinte napra pontosan egy éve, Hollóházán kezdtünk neki Dórival és Attilával az OKT teljesítésének. Akkor csak az első zempléni szakaszt teljesítettünk, a 26. túra pedig jó ideig váratott magára.  Rövid szervezés után a túra időpontját július utolsó hetére tűztük ki. Szerencsére a Bayer Zsolt féle „másfél millió lépés” láttán senki nem követett el erőszakot maga ellen, valamint nem ment el a kedve egy életre a túrázástól, így Diával kiegészülve négyen vettük az irányt Kelet-Magyarország felé.

Vonatunk reggel 6:00-kor startolt a Keletiből, a korai kelésnek köszönhetően kissé álmosan vágtunk neki a majd' 4 órás vonatozásnak. Az út alatt megbeszélhettük az elmúlt fél év eseményeit, majd miután Attiláék hátizsákjából előkerült a Jägermeisteres üveg, különféle motívumok egymásra rajzolgatásával szórakoztattuk magunkat.
Vonat tetkó
A Füzesabonyi átszállást követően Miskolcon majdnem lekapcsolták a vagonunkat - ami lehet fel sem tűnt volna -, de mi szerencsére pont az utolsó megmaradt kupéban utaztunk.

A vonat késés nélkül megérkezett Encsre, 10 órakor energiával teli álltunk neki az előttünk álló útnak.  A városkában nem sok látnivalóval találkoztunk, a rendezett főutca után romos romatelep látványa fogadott bennünket. A települést elhagyva kerékpárúton haladtunk egészen Gibártig. Az útszéli fák mögül hamarosan előbújtak a Zemplén tekintélyt parancsoló hegyvonulatai. A megfelelő helyet megtalálva itt el is készítettük szokásos túrakezdeti csapatfotónkat, íme:
Indulás!
Könnyű séta után beértünk Gibártra, ahol a falu központjában, a Hernád partján kialakított hangulatos pihenőhelyen kiadós reggelit csapunk (itt még volt miből válogatni). A „gyerekek” a játszótéren kiélhették hajlamaikat, majd jégmadár lesre indultak a Hernád partjára (sajnos nem jártak sikerrel).

A pecsételő hely az 1903-ban üzembe helyezett műemlék jellegű, ám még ma is üzemelő törpe vízerőmű portáján található. Sajnos az erőmű egyszemélyes kiszolgáló személyzete aznap nem volt hangulatánál, szótlanul adta át nekünk a pecsétet. Azt gondoltuk, hogy már messziről észrevett bennünket, és a mi fogadásunkra nyitja a létesítmény kapuját, hogy szívélyes tárlatvezetésben részesítsen bennünket. Azonban mint kiderült, csak a kiürített szemetes konténert jött visszahúzni a helyére, így  ez a látványosság kimaradt.
"Hernád vize de széles, babám csókja de édes"
Gibártot elhagyva a Hernád mentén haladtunk még egy darabig, kukorica és szója mezők mellett lépdelve dagasztottuk a sarat. Az úton egyes helyeken  nagy mennyiségben találtunk opált és jáspist, pár szebb darabot el is hoztam szuvenírként. Az időjárás kegyes volt hozzánk, egyedül itt kapott el bennünket egy kisebb zápor, 5 kilométerrel arrébb viszont már a hőség ellen kellett küzdeni, Hernádcécére eléggé kitikkadt állapotban értünk be. Pecsételés után a katolikus templom kertjénél tartottunk kisebb pihenőt.
Szieszta
Szabadság, szerelem... (Dia próbál úgy tenni, mintha az egészből nem észlelne semmit)

Sziesztázás közben szóba elegyedett velünk két öregúr, akik a templom kertjét jöttek rendbe tenni. Állításuk szerint a falu nagy része kihalt, mindössze 5 állandó lakosa van, a többiek csak hobbiból tartják fent az épületeket. Fura. A település honlapja szerint a képviselőtestület négy tagú, plusz egy fő polgármester, így el is értük a nevezett létszámot :) Ezen kívül 4 fő a cigány önkormányzat, ez azért már kicsit gyanús. A honlap tanulsága szerint valójában 225 fő lakja a települést, az urak lehet Alsócéce lakosságát tippelték ennyinek.

Miután kipihentük magunkat, nagy lendülettel indultunk neki Boldogkőváraljának. A pecsét a vasútállomáson lelhető fel, a mindössze 1,4 km könnyű kis szántóföldi séta után, mely közben egyre jobban közeledett felénk a Boldogkőváraljai várhegy.
Szép.
A napraforgó mező szélén terpeszkedő hatalmas, szabálytalan módon kihelyezett „gané kupac” láttán Dia teljesen felvillanyozódott, és fejében már a bírság összegét számolgatta, pár képet lőtt is a biztonság kedvéért.
A bakterházat elérése után csak úgy röpködtek a pecsétek az igazolófüzetekbe, mindegyikbe kettő, ugyanis a mögöttünk lévő eddig megtett 10 km még a 25. számú túrához tartozott. Itt nem is időztünk sokat, egyből nekiduráltuk magunkat a vár meghódításának, hatalmas barackosok mellett haladva jutottunk be a faluba. Magába a várba nem a kijelölt kéken kacskaringózva, hanem egy kis kápolna melletti alternatív útvonalat választva, célirányosan a meredek emelkedőn haladtunk felfelé az andezittufából kiemelkedő „szfinx” felé.
Vár kereszttel (Ezt még Bayer Zsolti is megirigyelné!)
A kaptató közben Attila észrevette, hogy a mellettünk lévő bokrokon hatalmas mennyiségű csepleszmeggy piroslik. Egyből rá is vetettük magunkat a cigánymeggy felénél is kisebb méretű, ízletes bogyókra, amik egészen a hegy tetejéig kínálták magukat, így apránként felfelé haladva szinte fel sem tűnt a szintemelkedés.
Csepleszmeggy

Mi újság bogyókák?

Titanic
A várba mindenképpen szerettünk volna bejutni, azonban a pénztárnál kiderült, nincs diákjegy. A felnőtt jegy 650 pénz, ami a mi sovány pénztárcánknak nem nagyon tetszett, sörben kifejezve pedig horribilis összeg... Gyors kupaktanács után Dóri hatalmas hőstettet hajtott végre: zseniális meggyőzőképességének köszönhetően rávette a pénztáras kisasszonyt, hogy higgye el nekünk, mi mindannyian 18 év alattiak vagyunk, ráadásul csak ezért másztunk fel idáig ezekkel a baromi nagy hátizsákokkal. A nő szíve hamar meglágyult, így 350 Ft/fős barátibb belépő ellenében tekinthettük meg a várat. Azt hiszem az utolsó fillérig megérte. A kilátás lenyűgöző, a falakon belül pedig rengeteg kiállítás várt bennünket. A „szfinx” tetejére épített palló aljas módon csak a kiváltságosok számára volt elérhető, felfelé menet ugyanis még láttunk embereket nézelődni rajta, azonban mire mi odaértünk, már lakat alatt állt.
Innen nézve csábító

Tiltott hely
Mindenesetre megnéztük a puskapor őrlő malmot, a numizmatikai-, fegyver-, ásvány-, szobor-, ólomkatona-, stb. kiállításokat. A vár egyik bástyájában kialakított ólomkatona kiállítás egyszerűen fantasztikus volt! Ritkán járok vasútmodell kiállításra és hasonlókra, de ez minden eddigit überellt, állítólag ez Európa legnagyobb ilyen jellegű kiállítása. A különféle terepasztalokon több ezer kézzel készített és festett figurából beállított csatajelenetek voltak láthatóak a magyar történelem viharos évszázadaiból. Annyi apró kis finomság volt minden egyes bábúban, hogy nem győztünk csodálkozni rajtuk, le a kalappal az alkotóknak, fogalmam sincs mennyit dolgozhattak vele. A vitrinek feletti ablakokból pedig fantasztikus körpanoráma látható.
Érdeklődő turisták

Közelebbről
A vár pincéjében kialakított tömlöcben majdnem otthagytuk Diát, de valahogy csak sikerült kiszabadulnia.
Itt még nyugodt
Vigyázz, támadni készül!!!
Az idő azonban szorított, a csapatfotó elkészítése után indulnunk kellett megfelelő szálláshelyet találni. 
Csopkép
Géza kék az ég
Éhesek ugyan még nem voltunk, egy jó kis jégkrémre azonban már nagyon ki voltunk éhezve, de ez sem a vár büféjében, sem a falu kocsmáiban nem volt elérhető, ezért sörrel hűtötte magát aki így döntött.  Kis pihenő után Arka felé vettük az irányt a Boldogkőváraljai-patak völgyében (térkép szerint ez a neve, bár az út alatt mintha Arka-patakként szerepelt volna..). Utunk sajnos aszfalton vezetett, de a mellettünk csörgedező patak, sziklafalak és a kis ligetek hangulata miatt remekül éreztük magunkat ezen a szakaszon.
Arka felé
Arka olyan falu, aminél szebbet szinte álmodni sem lehet, tökéletes nyugalom, rendezett porták festői környezetben, öreg napjaimat szívesen tölteném ilyen környezetben.
Arka
 A faluszéli információs tábla több sebből is vérzett, de lényeget így is megértettük.
Falu végén temlom, bemenjek-e, nem lom...
A falun áthaladva nem sokat húztuk az időt a sátorhely keresésével, a temető melletti virágos mező kiváló helynek bizonyult arra, hogy senki ne zavarja álmunkat.
Idilli sátorhely

Kissé ugyan párás volt a levegő
Sátorverés után rövid mosdás következett – kissé morbid módon a temető kútjánál a sírok mellett -, majd kiadós vacsorázás a szabad ég alatt. Az elalvásban még egy kis Jägermeister is besegített. Túránk első napján nagyjából 15 km-t tettünk meg.

Nézd meg nagyban! Zempléni kékezés II.

3 megjegyzés:

  1. Zollltán, engedd meg, hogy megelégedettségemnek adjak hangot a bejegyzést illetően! Nagyon szépen, szabatosan, válogatottan fogalmaztál, és bámulatos részletességgel taglalod az eseményeket! Jól utánanéztél mindenféle konkrét adatoknak! Nem is irkálok bele, inkább itt jegyeznék meg néhány kiegészítést.

    A gibárti erőműbe, mint említettem, anno (2011 márciusában) minket beengedett a bácsi. Ez annak volt köszönhető, hogy ez előzetesen le lett szervezve. A túravezetőnk odatelefonált, és lezsírozta, hogy bemehessünk, és körülnézhessünk. Gondoltam, rakok be most néhány fotót az erőmű belsejéből, de megdöbbenésemre egyet sem találtam! Úgy tűnik, egész Gibárton csak a leszakadt útról fotóztam.

    A fellelt trágyakupacnak utánanéztem, és mivel a terület nem nitrátérzékeny, szó sem lehet bírságról. Szegény állam elesik egy kis lóvétól :-)

    VálaszTörlés
  2. Áhhh, valami kivetnivalót mindig talál a hatóság, ha nagyon akar ;) túl nagy területet foglal, állati tetem van benne, túl vastag, túl büdös :)
    A vízerőművet illetően, ha be is jelentkeztünk volna, a fickó akkor is lehet gyorsan lezavarta volna a dolgot. Valahogy olyan feje volt, h. na, már megint kéktúrások. Persze mindenki kelhet bal lábbal, vagy elfoglalt volt. Majd legközelebb.
    Amúgy azt veszem észre a túráinkon, h. előzetesen nem nézünk eléggé utána az ottani látnivalóknak, esetleg elmegyünk érdekes dolgok mellett. Igaz eddig ez nem került szóba, és az én hibám is, de pl. Attila mindig tudja, h. hol milyen fajt érdemes kutatni. Most a boldogkőváraljai vár kiállításai bőven elegek voltak, de engem érdekel a néprajz, és egy-egy tájházba szívesen benéznék. Tudom nincs idő mindig templomokat meg kastélyokat nézegetni, de ha van különösen érdekes, akkor azt kár lenne kihagyni.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem ha bejelentkeztünk volna, lehet, hogy jó fej lett volna, így csak egyek voltunk a talán hetente többször érkező kéktúrázós csapatok közül.

    Valóban, utánanézhetnénk jobban is, hogy mi hol van. Pl. nálam itt figyel az asztalon a Peták István: Szent István-vándorlás az Országos Kék-túra mentén c. könyv, aztán mégis az utolsó este jutott eszembe, hogy érdemes lenne belenézni... :-/

    VálaszTörlés