6 nap bóklászás az Őrség vidékén - 4. nap

(Folyt.)

Reggel megintcsak 5 körül kászálódtam ki Kata sátrából (ki otthont adott nekem a következő éjjeleken), és volt szerencsém megszemlélni a rét felett lebegő ködfátylat. Hűvös volt a reggel. Mosdás, pakolás, a reggeli most kimaradt, s már indultunk is. De megintcsak nem mindannyian, a később kelők most is később indultak, így otthagytuk őket. 

A falu határában jártunk, amikor észleltük, hogy vendéglátóink kutyája is velünk tart. Ezt nem említettem, de már megérkezésünk után barátságot kötöttek Csilla kutyájával, Indussal, sokat játszottak, és úgy tűnt, jól elvannak. Most az eb velünk tartott. Anna leolvasta a nyakában lévő telefonszámot, s felhívta a gazdáit. Alighogy letette, a fickó már meg is jelent kocsival. A kutyának nem sokat kellett szólnia: nyitottuk az ajtót, s máris beugrott a hátsó ülésre. Így aztán mégsem lett két túrakutyánk :-)

A falut elhagyva visszatekintettem, s látszott a fák lombkoronája fölé emelkedő geo-torony, ahol előző este jártunk. Szójaföld mellett haladtunk el. 

Hamarosan az erdőbe értünk, majd egy tábla értesített minket, hogy az egykori Szent Vencel-templom helyén járunk. Nem sok utalt arra, hogy egykor ott bármiféle ember által emelt objektum lett volna, de nem is csoda, mert a tábla szerint a templom az Árpád-korban épült. Úgyhogy körbeolvastuk és -fotóztuk a táblát, majd mentünk tova. 

Kercaszomorra értünk hamarosan, ahol a bolt elé telepedtünk le feltankolási  és reggelizési célzattal. Bizony jól esett kefírt enni a kolbikámhoz! Itt kifigyeltük a térképen, hogy van egy tó a közelben, bár nem a kék útvonalon, s úgy szólt a terv, hogy azt útba ejtjük, fürdünk és ott töltjük a déli sziesztát. Viszont most megint kétfelé szakadt csapatunk maradéka, ugyanis az emberek nagyrésze a betonúton gyalogolva kívánta megközelíteni a tavat, 4-en viszont úgy gondoltuk, megyünk a kéken, bár arról az hangzott el, hogy dzsindzsás. Így aztán Kata, Zsolti, Gábor és én elindultunk a hivatalos kék úton. 

Áthaladtunk szőlőhegyeken, egyhelyütt egy bácsi szóba is elegyedett velünk. Aztán hívott egyszer Pali telefonon minket, hogy lehet nem működik a tó, várjunk egy kicsit, majd még visszaszól. Úgyhogy addig egy kisháznál vártunk az erdőben. Mikor Pali telefonált, hogy mehetünk, mert jó a tó, örömmel indultunk tovább - jóllehet akkor még nem értettem, mit jelenthet, hogy egy tó nem működik. Jóval később, már a tónál vettem észre, hogy az üveg vizemet a kisháznál felejtettem, ahol a földre állítottam...

Mivel most nem jelzett úton haladtunk, s nem is volt olyan egyszerű eligazodni (számtalan út haladt az erdőben, jóval több, mint a térképen), hát kavarogtunk kissé. De azért sikerült rátalálnunk a betonútra, mely a tó mellett haladt el. Kisvártatva ott voltunk, bár még kerítésen kívül. S megértettem, mi a helyzet: ez itt valami létesítmény (nem strand), épületekkel, kisebb tavacskával, s egy nagy töltéssel. A többiek már belül tanyáztak egy hatalmas fa alatt fürdőruhában, ketten tollasoztak. Intettek nekünk, merre találjuk a kaput, s így végre mi is megérkeztünk. 

A tó szép nagy volt. A személyzet rendes volt, mert beengedett minket a területre sziesztázni, ugyanakkor elvileg nem volt szabad fürdeni a tóban. Minden porcikám kívánta pedig, hogy benne legyek a vízben, így aztán néhányan fittyet hánytunk a tiltásnak, s megmerítkeztünk. 

Atyám, de mennyei volt! A felső pár centi iszonyat meleg volt, alatta kellemesen hűvösebb. Benne voltam egy ideig, úsztam is kicsit, aztán csak pancsoltam. Jött Csilla is Indussal, s az eb is nagyon élvezte a vizet. Csilla labdát dobált be neki, ő pedig hatalmas ugrással vetődött mindig a vízbe. Jókat nevettünk rajta, s elhatároztam, hogy lefotózom majd, ahogy ugrik.

Néhány órát eltöltöttünk tehát a tónál, ki szundított az árnyékban, ki fürdött, ki tollasozott, evett stb. Megérkezett közénk Orsi is, aki mindjárt egy pancsolással indított.
Gabi kiadta aztán az utasítást: 1 órakor indulunk. Meg is tettük, és kemény volt a menet... Rettenet meleg volt, és eleinte erdőben haladtunk, de aztán áttértünk egy mellkasig érő csalánosba és szedresbe, melyből izzadtságban fürödve buktunk ki. Nyomasztó volt a forróság igazán...

Hamarost településhez közeledtünk, s már messziről feltűnt, mennyi sok gólyafészek van ott. Majd' minden második villanyoszlopon laktak. De jó!
Ez volt Dávidháza, mely ma Bajánsenye része. Itt betértünk megint egy kocsmába felfrissülni kissé, illetve előtte megfürödtünk a kocsma előtt álló kékkútnál. Mint mindig, most is kb. életmentő volt.

Itt volt, aki evett dödöllét, mint tájjellegű ételt. Megintcsak punnyadtunk egy darabot, aztán indultunk tova mai végcélunk, Őriszentpéter felé. A térkép szerint el kellett haladnunk valami gázkút mellett, de ezt nem láttuk. Áthaladtunk egy kellemes fenyvesen; a tűlevelekkel borított talaj puhán adta vissza lépteink neszét. Nagyon kellemes volt rajta járni, s a fenyveseknek sajátos hangulatuk van...
Ekkor tudtam meg, hogy egyik túratársam a Kinizsi100 TT egyik ötletgazdája! Szuper :-) Elcsevegtünk a teljesítménytúrákról.

Őriszentpéterre beérve megintcsak rájöttem, hogy terepgyakorlaton itt is jártunk. Most a központban igyekeztük bevárni egymást, majd próbáltunk kempinget felderíteni. Kiderült, hogy amire számítottunk, az már rég bezárt, viszont a település egy távolabbi részén van kemping.
Néhányan kitalálták, hogy enni kéne valami főtt kaját, s Zsolti felajánlotta, hogy engem meghív, így aztán páran beültünk egy kajáldába. Úgy tűnt, évszázadokig vártunk arra, hogy kihozzák rendelésünket. Meglehetős éhség gyötört minket... Megjött aztán a kaja, és mindenki döbbenetére Zsolti is rendes kaját rendelt: halat krumplival. Az esemény annyira rendkívüli volt, hogy meg is örökítettem fénykép formájában.

Nagyjából mindannyian úgy jártunk, hogy nem tudtuk megenni mind az adagunkat, így aztán kezdetét vette az egymás kajájából való kóstolgatás, mely végül tányér- és evőeszközcserélgetéssé durvult. Jókat nevettünk azon, milyen mix-módon eszünk :-) (Bár számomra ez nem olyan fura, szerintem így a leghatékonyabb az étkezés.)

Jóllakva indultunk aztán a többiek után, kiknek magyarázatát követve jutottunk el a Fazekasnő Kempinghez. Placc, zuhanyzó, wc - ez volt az ellátmány. S 1500 pénzbe került. Én sokallom, bár Endre elmagyarázta, hogy nem sok, legalábbis számára.
Kinéztük Katával a sátorhelyet, kicuccoltunk, aztán az égre tekingetve úgy gondoltuk, rá kéne tenni a sátorra a külső réteget. Ugyanis az ég teljesen beborult, s a horizontot már villámok fényezték. Napközben áldottuk volna az eget, ha megázunk, de így most hamar iszkoltunk be a sátorba, mert közeledett a vihar, már a szele itt is volt. A zsákomat behelyeztem Zsolti előszobájába (ő biztosított szálláshelyet a zsákomnak néhány éjjelen), Kata pedig azt hiszem, Gabinál szállásolta el az övét, s vackunkra húzódtunk. Az eső miatt úgy éreztük, megfúlunk a sátorban, mert nem lehetett kicipzárazni, hogy jól szellőzzön, s igen meleg volt odabent...

Kata vett egy bort a városban, s azt most elővettük. Eliszogattuk, s közben nagyon jót beszélgettünk (már második este). A bor eléggé a fejembe szállt, s már szédültem tőle. Mikor aludni tértünk, s letettem fejem, forgott a sátor erősen... Gyorsan kicipzáraztam az ajtót, és kihajoltam mélyeket szippantva a lehűlt levegőből, s felkészülve rá, hogy ha jön a róka, hát kívülre jöjjön :-) Nem jött aztán szerencsére.
Ma kb. 16 km-t tettünk meg.

Reggel 5-kor Zsolti próbált keltegetni minket, s ahogy észrevette a borospalack nyakáról lehúzott és sátor elé kidobott papírt, nem állhatta meg szó nélkül.
Szóval a szokásos reggeli teendők után indultunk tova...