Ez eredetileg egy 8 napos túra volt, ám én 6 nap voltam jelen, s némileg eltolódva. Kissé bonyolult, de majd kiviláglik :-)
Tehát megintcsak a BRTSZ által szervezett túrán vettem részt. A túra vasárnaptól vasárnapig volt megszervezve, ám Peti ötletelésére mi péntek d.u. elindultunk a tetthelyre. Elautóztunk Zalaegerszegig (útközben beugrottunk kedves volt lakótársamhoz Pakodon, s pálinkával és némi kajával felpakolva távoztunk), majd onnan elvonatoztunk Rádiházára. Este 10 lett, mire leszálltunk a vonatról (természetesen kispiros volt) egy apró és teljesen elhagyatott pici megállóhelyen. Némileg odább vonultunk, kidobtuk a sátrat, majd belepréseltük magunkat 3-an (mi + a két nagy zsák) az egyszemélyes sátorba. Egy élmény volt az éjszaka :-D
Szombaton aztán korán virradt túránk első napja. A nappali várható forróság miatt negyed 5-kor keltünk, összemotyóztunk, majd beslattyogtunk Rádiházára, hátha találunk pecsétet (ez volt a túra első pecsételőhelye). Olyan korán volt még, hogy ember sehol nem mutatkozott, így egy direkt számunkra, túrázók számára EU-s pénzből kialakított kis pihenőhelyre telepedtünk, s előástuk a reggelinket. Eközben megtudtuk, hogy a pecsét a helyi kisboltban lelhető fel, ami viszont csak 9-kor nyit. Tudtuk, hogy ezt nem várjuk meg, így erről a pecsétről le is mondtunk. Indultunk hamarosan tova a Kék Úton.
Már viszonylag korán hihetetlen meleg volt. Elértük Szentkozmadombját, ahol tartottunk egy pár percet szusszanatot, majd irány tovább Zalatárnok, a következő pecsételőhely. Ideérve betértünk a boltba, ahol kellemes légkondi kényeztetett. Vettünk jégkrémet és sört, valamint kaptunk egy céges pecsétet. Zsákmányainkat a bolttal szemközti árnyas füvön fogyasztottuk el, majd feltöltöttem vízkészletemet egy közeli kékkútról. Közben sajgó szívvel hallgattam néhány bezárt bárány bégetését... Hamarosan indultunk tovább. A nagy melegben egyre jobban kornyadoztam.
Kezdett körvonalazódni, hogy a mai távval elszámoltuk magunkat. Tudnotok kell, hogy nekem még ekkor nem volt Dél-dunántúli kékfüzetem (majd csak vasárnap kaptam meg az egyik érkező túratársamtól), Petinek volt csak. Ezt a füzetet megnéztem, és megállapítottam, hogy igénytelen és hanyag. A km-ek nehezen érthetően szerepelnek benne, nincsenek külön szakaszok, és nincsenek benne a szintek sem. Szerintem szar minőség.
Petinek sem sikerült könnyen kiigazodnia a km-eken, így lett aztán a mai terv 41,7 km... Mikor erre rájöttünk, igen fogtuk a fejünket. Forróság, nagy túrazsákok... Ez így nem lesz okés! Viszont másnap d.e. Zalalövőre érkeznek túratársaink, kikhez ott kívánunk csatlakozni, tehát odáig el kell jutnunk.
Egyelőre nem tudtunk mást kitalálni, mint hogy megyünk, míg bírjuk.
Szőlőhegyeken haladtunk épp keresztül, amikor egy szembejövő bácsi megszólított minket: ha visszamegyünk vele, szívesen meghív minket egy kis hideg fröccsre. Hát ez kérdés sem volt, máris hátunkat mutattuk a menetiránynak. A bácsi kicsapta a napernyőt, a bort és a hideg ásványvizet, és máris beszélgetve-iszogatva pihentünk egyet. Nagyon kedves bácsi volt, és ezer hála, amiért így felfrissített minket! Kaptunk tőle egy emléket is: egy kiszárított tököt, melyet felkötöttem a túrazsákomra, és ő lett a TúraTök! :-) Alaposan megköszöntük aztán a vendéglátást, és elindultunk tovább.
Így értünk aztán Becsvölgyére, én már kivoltam rendesen. Betértünk a kocsmába, leültünk egy asztalhoz fagyi, sör, hideg üccsi társaságában, s először az én fejem kornyadt le félálomban egy időre, majd Petié... Tombolt a forróság, nekem kiszívta az erőmet totál...
Nem volt könnyű továbbindulni... Némileg enyhülést jelentett a tudat, hogy nekünk talán még mindig kevésbé rossz, mint azoknak az aszfaltozó munkásoknak, akik mellett elhaladtunk... Nyomni kellett a mai távot, így déltájban sem volt pihenő. Vártak minket a puszta szántóföldek, melyeken a vadászles árnyéka is felér egy életmentéssel...
Áthaladtunk egy érdekes kis félig kihalt településen, Kereseszegen. Ez erdőben volt, de már a szelíd emelkedőn is úgy vonszoltam magam, Peti folyton megvárt. A település egyik felét teljesen benőtte az erdő, roskadozó házak látszottak a vadon mögött. Egyutcás földutat tapodtunk, mely mellett régi utcai közvilágításos lámpák árválkodtak megnyúlott drótokkal, hiányzó búrákkal... Mindezt erdőbe képzeljétek. Szerintem élmény volt. Aztán már láttunk házakat, amelyeket használtak, és ez a rész kevésbé volt benőve fákkal is. A település egyik fele egyszerűen elhalt.
Kitikkadva, jól bepácolódva, és egy teljesen eldzsindzsásodott "útról" kilépve érkeztünk meg Kislengyelre. Peti visszanézve megjegyezte, hogy ellenekző irányba haladva sosem találnánk meg a bejáratot a bozótba! Valóban, nem láttunk jelzést...
Ekkorra már kezdtek negatív tapasztalataim lenni a Dél-dunántúli kékkel. Szar füzet, elhanyagolt utak (volt olyan szakasz, ahol építési törmelékeken kellett átmászni), sokhelyütt hiányos jelzések... Bezzek az OKT! Az felértékelődött :-)
Kislengyel is pecsételőhely, s mivel a vizünk is teljesen elfogyott, keresgélni kezdtünk. Kékkút sehol. Pecsétre utaló jelek sehol (ja, újabb hátrány: semmi jel nem utal arra, hol találod a pecsétet, magadnak kell kutatni). Peti látott egy csajt az egyik háznál, azt kérdezte meg, s kiderült: van náluk pecsét. Megkaptuk, majd megkértük, hogy töltse meg a flakonjainkat vízzel. Úgy láttam, nem érzi át a helyzetünket, mert sokára fogta fel kérésünk lényegét, de azért teljesítette, amit meg is köszöntünk.
Ja, és azért is vártuk ezt a települést, mert a füzet szerint itt van kocsma! Hát koppantunk, mert a csaj szerint nem volt...
Van egy turistaszálló-jellegű épület a faluban, előtte padok, fenyők. Oda telepedtünk ebédelni, majd lepihentünk kissé. Én félálomban töltöttem egy időt, Peti is szundított. Innen sem volt könnyű továbbindulni a tomboló forróságban, de csábított a következő falu kocsmája, így aztán mentünk.
Dombos szántóföldek között végtelen lassúsággal vonszolva magam, de megérkeztünk Kustánszegre. Itt betértünk az első kocsmába, került fagyi, gyümölcsös sör - és társaság. A helyi "fotelturista" részletesen elmagyarázta nekünk, merre menjünk, mi merre van... Nekem annyira nem volt szimpi a csávó, de máshogy láttunk Peti és én, mert ő bírta.
Miután itt kellőképpen elpihentünk, szedtük a cókmókot, és indultunk tovább.... Egészen a falu alsó fertályáig, ahol is elhaladtunk egy kemping előtt. Szépséges kempingnek tűnt, s fel is merült, megálljunk-e mára itt, vagy szenvedjük magunkat tovább. Azaz inkább csak én szenvedtem volna, Peti még rá tudott volna kapcsolni, és tekintélyes szakaszt befalni, de énbennem már nem sok erő volt. Ezt mutatta az is, hogy bekanyarodva egy erős emelkedést mutató utcára, meggondoltam magam, s mégis a megállás mellett voksoltam. Így visszasomfordáltunk a kempingbe, s boldog sóhajjal eresztettem le meggyötört vállaimról a zsákot. Ennyi volt mára a túra!
A kempinget egy roppant kedves srác vezette, kaptunk egy sátorhely áráért egy ún. "szigorítottat", azaz egy fura építményt (1800 Ft). Megpendítette a srác, hogy van egy tó nem messze, amiben lehet fürdeni - más sem kellett nekünk, ráharaptunk a dologra, gyors bedobtuk a cuccot a szigorítottba, s már indultunk is a tó felé. A srác elkísért minket, ő is fürdött egyet.
A tó gyönyörű volt, álomszép! Már esteledett, így nem sok ember volt ott - de amúgy sem hiszem, hogy nagyon felkapott tó lett volna. Csodás volt belemerítkezni az egész napos pörkölődés és izzadás után!!! Nem volt fürdőrucim, rövidgatyában és ujjatlanba pancsoltam. Úsztam némit, de hamar kifáradtam, aztán találtam sok kagylót. Jöttek be kutyák a vízbe, nagyon arik voltak :-) Annyira jól esett ez a tó, annyiszor áldottuk a döntésünket, hogy nem mentünk ma tovább!
Fürcsi után még visszamentünk a kempingba, megzuhanyoztunk, átöltöztünk, aztán fogtam a fényképezőt, és visszamentünk a tóhoz. Volt büfé is ott, ahol rendeltünk sült halat. Istenien esett, mondanom sem kell! Egy szuper intenzív nap után kellemesen megpihentünk - tisztára idilli volt. Végül 25 km-t mentünk ma, de az aztán bőven elég is volt nekem.
(Folytköv)
Kezdett körvonalazódni, hogy a mai távval elszámoltuk magunkat. Tudnotok kell, hogy nekem még ekkor nem volt Dél-dunántúli kékfüzetem (majd csak vasárnap kaptam meg az egyik érkező túratársamtól), Petinek volt csak. Ezt a füzetet megnéztem, és megállapítottam, hogy igénytelen és hanyag. A km-ek nehezen érthetően szerepelnek benne, nincsenek külön szakaszok, és nincsenek benne a szintek sem. Szerintem szar minőség.
Petinek sem sikerült könnyen kiigazodnia a km-eken, így lett aztán a mai terv 41,7 km... Mikor erre rájöttünk, igen fogtuk a fejünket. Forróság, nagy túrazsákok... Ez így nem lesz okés! Viszont másnap d.e. Zalalövőre érkeznek túratársaink, kikhez ott kívánunk csatlakozni, tehát odáig el kell jutnunk.
Egyelőre nem tudtunk mást kitalálni, mint hogy megyünk, míg bírjuk.
Szőlőhegyeken haladtunk épp keresztül, amikor egy szembejövő bácsi megszólított minket: ha visszamegyünk vele, szívesen meghív minket egy kis hideg fröccsre. Hát ez kérdés sem volt, máris hátunkat mutattuk a menetiránynak. A bácsi kicsapta a napernyőt, a bort és a hideg ásványvizet, és máris beszélgetve-iszogatva pihentünk egyet. Nagyon kedves bácsi volt, és ezer hála, amiért így felfrissített minket! Kaptunk tőle egy emléket is: egy kiszárított tököt, melyet felkötöttem a túrazsákomra, és ő lett a TúraTök! :-) Alaposan megköszöntük aztán a vendéglátást, és elindultunk tovább.
 |
| kedves vendéglátónk ötletes virágtartója, avagy a TúraTök meglékelt ikertestvére |
Így értünk aztán Becsvölgyére, én már kivoltam rendesen. Betértünk a kocsmába, leültünk egy asztalhoz fagyi, sör, hideg üccsi társaságában, s először az én fejem kornyadt le félálomban egy időre, majd Petié... Tombolt a forróság, nekem kiszívta az erőmet totál...
Nem volt könnyű továbbindulni... Némileg enyhülést jelentett a tudat, hogy nekünk talán még mindig kevésbé rossz, mint azoknak az aszfaltozó munkásoknak, akik mellett elhaladtunk... Nyomni kellett a mai távot, így déltájban sem volt pihenő. Vártak minket a puszta szántóföldek, melyeken a vadászles árnyéka is felér egy életmentéssel...
Áthaladtunk egy érdekes kis félig kihalt településen, Kereseszegen. Ez erdőben volt, de már a szelíd emelkedőn is úgy vonszoltam magam, Peti folyton megvárt. A település egyik felét teljesen benőtte az erdő, roskadozó házak látszottak a vadon mögött. Egyutcás földutat tapodtunk, mely mellett régi utcai közvilágításos lámpák árválkodtak megnyúlott drótokkal, hiányzó búrákkal... Mindezt erdőbe képzeljétek. Szerintem élmény volt. Aztán már láttunk házakat, amelyeket használtak, és ez a rész kevésbé volt benőve fákkal is. A település egyik fele egyszerűen elhalt.
Kitikkadva, jól bepácolódva, és egy teljesen eldzsindzsásodott "útról" kilépve érkeztünk meg Kislengyelre. Peti visszanézve megjegyezte, hogy ellenekző irányba haladva sosem találnánk meg a bejáratot a bozótba! Valóban, nem láttunk jelzést...
Ekkorra már kezdtek negatív tapasztalataim lenni a Dél-dunántúli kékkel. Szar füzet, elhanyagolt utak (volt olyan szakasz, ahol építési törmelékeken kellett átmászni), sokhelyütt hiányos jelzések... Bezzek az OKT! Az felértékelődött :-)
 |
| olajkút Kislengyelen |
Kislengyel is pecsételőhely, s mivel a vizünk is teljesen elfogyott, keresgélni kezdtünk. Kékkút sehol. Pecsétre utaló jelek sehol (ja, újabb hátrány: semmi jel nem utal arra, hol találod a pecsétet, magadnak kell kutatni). Peti látott egy csajt az egyik háznál, azt kérdezte meg, s kiderült: van náluk pecsét. Megkaptuk, majd megkértük, hogy töltse meg a flakonjainkat vízzel. Úgy láttam, nem érzi át a helyzetünket, mert sokára fogta fel kérésünk lényegét, de azért teljesítette, amit meg is köszöntünk.
Ja, és azért is vártuk ezt a települést, mert a füzet szerint itt van kocsma! Hát koppantunk, mert a csaj szerint nem volt...
Van egy turistaszálló-jellegű épület a faluban, előtte padok, fenyők. Oda telepedtünk ebédelni, majd lepihentünk kissé. Én félálomban töltöttem egy időt, Peti is szundított. Innen sem volt könnyű továbbindulni a tomboló forróságban, de csábított a következő falu kocsmája, így aztán mentünk.
Dombos szántóföldek között végtelen lassúsággal vonszolva magam, de megérkeztünk Kustánszegre. Itt betértünk az első kocsmába, került fagyi, gyümölcsös sör - és társaság. A helyi "fotelturista" részletesen elmagyarázta nekünk, merre menjünk, mi merre van... Nekem annyira nem volt szimpi a csávó, de máshogy láttunk Peti és én, mert ő bírta.
Miután itt kellőképpen elpihentünk, szedtük a cókmókot, és indultunk tovább.... Egészen a falu alsó fertályáig, ahol is elhaladtunk egy kemping előtt. Szépséges kempingnek tűnt, s fel is merült, megálljunk-e mára itt, vagy szenvedjük magunkat tovább. Azaz inkább csak én szenvedtem volna, Peti még rá tudott volna kapcsolni, és tekintélyes szakaszt befalni, de énbennem már nem sok erő volt. Ezt mutatta az is, hogy bekanyarodva egy erős emelkedést mutató utcára, meggondoltam magam, s mégis a megállás mellett voksoltam. Így visszasomfordáltunk a kempingbe, s boldog sóhajjal eresztettem le meggyötört vállaimról a zsákot. Ennyi volt mára a túra!
A kempinget egy roppant kedves srác vezette, kaptunk egy sátorhely áráért egy ún. "szigorítottat", azaz egy fura építményt (1800 Ft). Megpendítette a srác, hogy van egy tó nem messze, amiben lehet fürdeni - más sem kellett nekünk, ráharaptunk a dologra, gyors bedobtuk a cuccot a szigorítottba, s már indultunk is a tó felé. A srác elkísért minket, ő is fürdött egyet.
 |
| a Kustánszegi-tó |
A tó gyönyörű volt, álomszép! Már esteledett, így nem sok ember volt ott - de amúgy sem hiszem, hogy nagyon felkapott tó lett volna. Csodás volt belemerítkezni az egész napos pörkölődés és izzadás után!!! Nem volt fürdőrucim, rövidgatyában és ujjatlanba pancsoltam. Úsztam némit, de hamar kifáradtam, aztán találtam sok kagylót. Jöttek be kutyák a vízbe, nagyon arik voltak :-) Annyira jól esett ez a tó, annyiszor áldottuk a döntésünket, hogy nem mentünk ma tovább!
Fürcsi után még visszamentünk a kempingba, megzuhanyoztunk, átöltöztünk, aztán fogtam a fényképezőt, és visszamentünk a tóhoz. Volt büfé is ott, ahol rendeltünk sült halat. Istenien esett, mondanom sem kell! Egy szuper intenzív nap után kellemesen megpihentünk - tisztára idilli volt. Végül 25 km-t mentünk ma, de az aztán bőven elég is volt nekem.
(Folytköv)
"útközben beugrottunk kedves volt lakótársamhoz Pakodon, s pálinkával és némi kajával felpakolva távoztunk"
VálaszTörlésMiért? Kiraboltátok? :D:D:D
Merész vagy, hogy nagy hőségben sört iszol a menet előtt.
Jó az írás. :)
Nem kellett kirabolni őket, adtak maguktól is :-) Olyan vendéglátásban volt részünk, hogy ihaj!
VálaszTörlésSört iszok...? Az a szomorú helyzet, hogy én nem szeretem a sör ízét, így nem iszom sört. (Vannak most ezek a gyümölcsös sörök, kisebb alkoholtartalommal, na azokat viszony bírom, és szívesen iszom.) Szóval nem ittam sört, ellenben ittam pálinkát a vendégségben, s bizony igen jó kedvem lett tőle :-)