Mára egy elég kurta kékszakasz volt előirányozva, mivel a tervezők mára is terveztek egy kitérőt. Ám mielőtt még elhagytuk volna Őriszentpétert, megtekintettünk ott egy nemzeti parkos információs ojjektumot (olyan korán még nem volt nyitva), s a mellette lakó 3 csacsit. Ők egy roppant aranyos faházban ,valamint a hozzá tartozó udvarban laktak. Barátságosak voltak nagyon, s alaposan körbe is fotóztam őket. Egy édi kép...
...mely talán pont ekkor készült:
 |
| photo by Kata |
Eztán még megnéztünk ott néhány tájjellegű dolgot (mint pl. búbos kemence), majd indultunk. A város szélén volt még egy templom, melynél megálltuk nézelődni. Bevallom, a templomról semmi nem maradt meg, bemenni nem lehetett, kívülről szép volt. Volt egy kedves sír is mellette, melyet kellőképp befutott a borostyán, fejfáján pedig egy kedves versike volt olvasható: "Öreg fának kidőlt törzse, két szép hajtás nőtt belőle. Új hajtások sok szép ága emlékeztet a vén fára."
A templom mellett még elkészítették a "Bandibá't körülrajongják a csajok" c. fotót, majd haladtunk. Kisvártatva sikerült szép kardoslepkét fotóznom:
Eztán egy nagyon kellemes szakaszon haladtunk. Egyik oldalt rét, másik oldalt erdő, az ösvényünk pedig az erdő szélső fái alatt haladt, itt-ott keresztezve egy kiszáradt patakmedret. Néhány helyen szépen, de nem túl igényesen faragott hidakon kellett átlépkednünk. Nagyon tetszett ez a rész! Találkoztunk aztán egy táblával, mely tájékoztatott minket, hogy az Őrállók Útját járjunk.
Beértünk aztán Szalafőre, ahol először is megreggeliztünk a pici boltocska előtt. Még kávé is került, így aztán igazi extra túrareggeli kerekedett:
Ezután átvonultunk egy vendéglátóhelyhez, ahol lecuccoltunk, s innen, aki akart, cuccok nélkül átsétált Pityerszerre. Ez afféle skanzen, egy nagyon régi település, ami ma amolyan falumúzeum. Nem nagy alapterületű, csak néhány épületből áll inkább, s emellett remek kézművesbolt is fellelhető itt, meg persze kocsma (a Pityer Korcsma). Érdekes látnivaló, de be kell vallanom, az én szívemet nem ez dobogtatja meg igazán.
Visszasétáltunk aztán Szalafőre, s sziesztáztunk még egy ideig. Megint előkerült az UNO, s percekig szörnyülködtünk egy rettenetes sofőr szenvedésein. Fogyasztottunk helyi készítésű joghurtot is.
Végül azért felkerekedtünk, s egy másik úton mentünk, mellyel kikerültük az aszfalton való gyaloglást. Az erdő szélén bevártunk mindenkit, s két későnkelő túratársunk is befutott. Így haladtunk tovább, hogy aztán végül Kondorfára érjünk. Itt szokás szerint a kocsma előtt vertünk tanyát, és még a zárás előtt álló kisboltot is sikerült elcsípni. Jégkrém, sör, üccsi, pihi.
Indulás után a focipálya felé vettük az irányt, mert állítólag ott volt víz. Meg is találtuk, majd már nem sokat távolodtunk a falutól, megálltunk egy tetszetős réten, és mára ott vertünk tanyát. Néhányan sátrat kezdtek verni, mi Katával pedig leültünk enni, majd elkezdtek odaszállingózni a népek, s végül nagy társasági körevés alakult ki. Felvetettem, hogy legközelebb csinálhatnánk úgy, hogy mindenki más kaját hoz, s ilyenkor bedobjuk a közösbe az étkeket. Úgy egyszerűen és változatosan lehetne kajálni. Most is került aszalt gyümölcs, borsókonzerv, szeletelt szalonna.
A két maci (Pali és Bandi bá') előzékenyen távolabb verték fel sátrukat tőlünk (elég hangosan alszanak). Mi is eléggé szétszóródva tanyáztunk a réten. A sötétség leszálltával vackunkra húzódtunk. Ma nem volt borunk, de ezen az estén is éjjelbe nyúló beszélgetéseket folytattunk Katával. Már feljött a Hold, mely most volt teli, s az őzek is ugatni kezdtek. A mai távunk nagyjából 14 km volt.
Reggel a szokásos kelés, cuccolás, majd indulás. Csapatunk szétszakadozott, majd az tűnt fel, hogy egyre több bögöly ólálkodik körülöttem. Hadonásztam kissé, de még nem különösebben ütött szíven a dolog. Egészen addig, amíg fel nem figyeltem arra, hogy mindenki a keze ügyébe eső ronggyal csapdossa magát. Belefutottunk egy komoly böglyösbe! Hamarosan élet-halál harc lett a dologból, győztünk ugrálni, táncolni, csapkodni, időnként még futottunk is. A helyzeten poénkodva menekültünk. Felkanyarodtunk egy emelkedőre, remélvén, hogy oda nem követnek minket, majd megálltunk összevárni egymást. Gábor elővette a kullancsriasztó spréjét, és mindenkit megkínált belőle, hogy az hatásos lehet bögöly ellen is. Ennek köszönhető-e, vagy sem, de valóban ritkultak a dögök. Később Pali elárulta, hogy a mai legszebb szakaszon rohantunk végig őrültként, így nem sokat láttunk belőle :-)) Emlékezetes lesz ez a böglyös! (A menekülés közben legalább háromszor előadtam a "Zöld öblös köcsögös örökölt Ödön" kezdetű bugyuta versikét.)
Hegyhátszentmárton kis falujában álltunk meg reggelizni a templom előtt. Volt egy kékkút is, feltöltöttük készleteinket. Néhányan elmentünk a Rába irányába megnézni egy földvárat, ahol régészkedés nyomaira véltünk bukkanni.
Továbbindulás előtt néhányan vásároltak a mozgó boltostól (autó, ami kisbolt), majd haladtunk az igen közeli Ivánc felé. Ott aztán megszálltuk a kocsmát, mely a már megszokott szieszta helyszíne lett. Gábor és én innen haza szándékoztunk indulni, így mi buszt néztünk és hazautat terveztünk. Eztán páran elindultunk, hogy megnézzük a faluban fellelhető Sigray-kastélyt. Odaérve szembesültünk vele, hogy afféle szociális otthonként üzemel, ezért megkérdeztük a portán, hogy bemehetünk-e körülnézni. Szerencsére beengedtek, viszont épp az iménti okból kifolyólag itt nem fényképeztünk.
Szép impozáns épület volt, és ami még megragadó, az a kertje, melyben sokféle és öreg fák is fellelhetők.
Hamarosan érzékeny búcsút vettem a többiektől, s Gáborral karöltve elbuszoztunk. Így ért véget a 6 napos őrségi túrám, melyen számításaim szerint kb. 108 km-t tettem meg.
Azt kell mondanom, hogy persze szép helyek vannak erre, de az igazi szívem csücske az OKT marad. A társaság viszont mindenért kárpótol, imádom ezt a bandát!!!
Ha valakinek ennél is bővebben van kedve a fotóimat megnézni, itt megteheti.
Ajánlom emellett Kata fotóit, garantáltam le fog esni az állatok!
Beértünk aztán Szalafőre, ahol először is megreggeliztünk a pici boltocska előtt. Még kávé is került, így aztán igazi extra túrareggeli kerekedett:
Ezután átvonultunk egy vendéglátóhelyhez, ahol lecuccoltunk, s innen, aki akart, cuccok nélkül átsétált Pityerszerre. Ez afféle skanzen, egy nagyon régi település, ami ma amolyan falumúzeum. Nem nagy alapterületű, csak néhány épületből áll inkább, s emellett remek kézművesbolt is fellelhető itt, meg persze kocsma (a Pityer Korcsma). Érdekes látnivaló, de be kell vallanom, az én szívemet nem ez dobogtatja meg igazán.
Visszasétáltunk aztán Szalafőre, s sziesztáztunk még egy ideig. Megint előkerült az UNO, s percekig szörnyülködtünk egy rettenetes sofőr szenvedésein. Fogyasztottunk helyi készítésű joghurtot is.
Végül azért felkerekedtünk, s egy másik úton mentünk, mellyel kikerültük az aszfalton való gyaloglást. Az erdő szélén bevártunk mindenkit, s két későnkelő túratársunk is befutott. Így haladtunk tovább, hogy aztán végül Kondorfára érjünk. Itt szokás szerint a kocsma előtt vertünk tanyát, és még a zárás előtt álló kisboltot is sikerült elcsípni. Jégkrém, sör, üccsi, pihi.
Indulás után a focipálya felé vettük az irányt, mert állítólag ott volt víz. Meg is találtuk, majd már nem sokat távolodtunk a falutól, megálltunk egy tetszetős réten, és mára ott vertünk tanyát. Néhányan sátrat kezdtek verni, mi Katával pedig leültünk enni, majd elkezdtek odaszállingózni a népek, s végül nagy társasági körevés alakult ki. Felvetettem, hogy legközelebb csinálhatnánk úgy, hogy mindenki más kaját hoz, s ilyenkor bedobjuk a közösbe az étkeket. Úgy egyszerűen és változatosan lehetne kajálni. Most is került aszalt gyümölcs, borsókonzerv, szeletelt szalonna.
A két maci (Pali és Bandi bá') előzékenyen távolabb verték fel sátrukat tőlünk (elég hangosan alszanak). Mi is eléggé szétszóródva tanyáztunk a réten. A sötétség leszálltával vackunkra húzódtunk. Ma nem volt borunk, de ezen az estén is éjjelbe nyúló beszélgetéseket folytattunk Katával. Már feljött a Hold, mely most volt teli, s az őzek is ugatni kezdtek. A mai távunk nagyjából 14 km volt.
Reggel a szokásos kelés, cuccolás, majd indulás. Csapatunk szétszakadozott, majd az tűnt fel, hogy egyre több bögöly ólálkodik körülöttem. Hadonásztam kissé, de még nem különösebben ütött szíven a dolog. Egészen addig, amíg fel nem figyeltem arra, hogy mindenki a keze ügyébe eső ronggyal csapdossa magát. Belefutottunk egy komoly böglyösbe! Hamarosan élet-halál harc lett a dologból, győztünk ugrálni, táncolni, csapkodni, időnként még futottunk is. A helyzeten poénkodva menekültünk. Felkanyarodtunk egy emelkedőre, remélvén, hogy oda nem követnek minket, majd megálltunk összevárni egymást. Gábor elővette a kullancsriasztó spréjét, és mindenkit megkínált belőle, hogy az hatásos lehet bögöly ellen is. Ennek köszönhető-e, vagy sem, de valóban ritkultak a dögök. Később Pali elárulta, hogy a mai legszebb szakaszon rohantunk végig őrültként, így nem sokat láttunk belőle :-)) Emlékezetes lesz ez a böglyös! (A menekülés közben legalább háromszor előadtam a "Zöld öblös köcsögös örökölt Ödön" kezdetű bugyuta versikét.)
Hegyhátszentmárton kis falujában álltunk meg reggelizni a templom előtt. Volt egy kékkút is, feltöltöttük készleteinket. Néhányan elmentünk a Rába irányába megnézni egy földvárat, ahol régészkedés nyomaira véltünk bukkanni.
Továbbindulás előtt néhányan vásároltak a mozgó boltostól (autó, ami kisbolt), majd haladtunk az igen közeli Ivánc felé. Ott aztán megszálltuk a kocsmát, mely a már megszokott szieszta helyszíne lett. Gábor és én innen haza szándékoztunk indulni, így mi buszt néztünk és hazautat terveztünk. Eztán páran elindultunk, hogy megnézzük a faluban fellelhető Sigray-kastélyt. Odaérve szembesültünk vele, hogy afféle szociális otthonként üzemel, ezért megkérdeztük a portán, hogy bemehetünk-e körülnézni. Szerencsére beengedtek, viszont épp az iménti okból kifolyólag itt nem fényképeztünk.
Szép impozáns épület volt, és ami még megragadó, az a kertje, melyben sokféle és öreg fák is fellelhetők.
Hamarosan érzékeny búcsút vettem a többiektől, s Gáborral karöltve elbuszoztunk. Így ért véget a 6 napos őrségi túrám, melyen számításaim szerint kb. 108 km-t tettem meg.
Azt kell mondanom, hogy persze szép helyek vannak erre, de az igazi szívem csücske az OKT marad. A társaság viszont mindenért kárpótol, imádom ezt a bandát!!!
Ha valakinek ennél is bővebben van kedve a fotóimat megnézni, itt megteheti.
Ajánlom emellett Kata fotóit, garantáltam le fog esni az állatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése