Át a Börzsönyön! Kemence-Nagyoroszi

Attilával szombatra az északi Börzsönyt tűztük ki célul.

Így volt, én kék megjegyzésekkel látom el Dóri irományát.

View Át a Börzsönyön in a larger map

Mivel ez is a túrázáshoz tartozik és elég "életszagú" indítás, nem hagyhatom ki a túrabeszámolóból :)

Durván éjféltől esett szombat hajnalban... fél 7-kor még szakadatlan folytatta és nagy szívfájások közepette nyugtáztuk, hogy nem lesz semmi a jól kigondolt és várva várt túránkból. Attila olyan zseniális menetrendet állított össze aznapra a, valljuk be, igen szegényes kínálatból, hogy az embernek olyan "flott, pörgős" nap érzése támadt tőle. Én alig vártam, hogy átszűrődő napsugarakkal tarkított erdőben barangolhassak. Ám az időjárás mást mondott, a busz elment, mi maradtunk. Közben szállásadónk, mama, bőséges reggelivel látott el minket és biztatott, hogy menjünk csak...a Börzsöny felé már derül. Az eső csendesedett, mi pedig kaptuk magunkat. Mama lelkesedése elragadó volt, zuhogó esőben is azt kiáltotta, hogy "Süt a Nap!" Szóval a szupernagyi elfuvarozott minket Kemencére, ugyanis a tömegközlekedés 9 órára lefagyott a térségben.

Kemencén kezdtük meg hát utunkat a sárgán. A Nyugat-Börzsöny falvai annyira elragadóak. Picik, de tele vannak minden jóval. Kemencén minden sarkon talál valami érdekeset az ember. Csinos kis parasztház, patakvölgy (hegyi billegetővel), kisvasút és sok-sok szállás. Még pizzázója és hagyományos fagylaltja is van. Igazán csinos kis hely. Láttunk egy Szalamandra Vendégházat is, ettől rögtön felvillanyozódtunk, hogy milyen jó is lenne szalamandrát látni, vidáman indultunk az emelkedőnek az esőben. Megállapítottuk, hogy most is, meg úgy általában, úgy megyünk túrázni, mint a gyerekek a vidámparkba, csak nem hullámvasútra és vattacukorra indulunk be, hanem patakvölgyre, szalamandrára és társaikra.

A sárgán szép lassan elhagytuk a falut és a Gomb-hegyre kezdtük meg a kapaszkodást, esőben és sárban. Az utolsó háznál még összetalálkoztunk egy házőrző birkával. A 10. méter után már cipőtalpnyi sárkupacokkal gazdagodtunk. Elhaladtunk a domboldalakba vájt régi pincék mellett. A pincesort a turistatérkép is jelezte. Érdekesek voltak, mert a bejáratuk felső része kevesebb, mint egy méter magas lehetett az út mostani járószintjéhez képest. Ennyire feltöltődött az esővíz hordalékával az út? Vagy szándékosan emelték meg javítás céljából? Fokozatosan emelkedtünk, hogy aztán keresztben "vitorlázhassuk" a Börzsönyt. A kapaszkodás elég nehezen ment, mert szemben az úton patakban folyt az esővíz, az agyagos talajon pedig alig lehetett stabil pontot találni. Szerencsére csak addig voltak ilyen szörnyűek az útviszonyok, amíg felértünk az emelkedő tetejére. Fent aztán már nem volt honnan folynia, így tűrhető minőségű, nagyjából szintben haladó úton tettük meg a táv nagy részét.

Házörző bari

Nem térdig, de megdolgoztat :) 

Útviszonyok a sárgán

Szinte végig széles, jól járt erdei utakon haladtunk. Valószínűleg ez egy régi, sokat használt út lehet, a térkép "Tótok útja" néven jelöli. Néhol le-letértünk ugyan, mert az eső nyálkás, csúszós terepet teremtett. Egyszer véletlenül is elbóklásztunk, nekem köszönhetően, mert megtévesztett a sárga festés, de párhuzamosan haladtunk a jelzéssel így tökön-babon át visszamásztunk a helyes útra. A sárga festés természetesen nem csak Dórit, hanem engem is megtévesztett. :)

Nagyon tetszett az erdő. Borzongató volt, de nagyon szép, ahogy a párái belepték az előttünk lévő utat. Nagyon csendes volt, az embernek olyan érzése támadt, mintha egyedül csak ő lenne itt. Ez nekem nagyon tetszett. Később aztán feltűnően sok emberrel futottunk össze, mígnem egy táblánál való tájolásnál kiderült, hogy épp teljesítménytúráznak. Talán a Csóványost letudva ők is a sárgán haladtak, épp velünk szemben. A Királyháza 30 teljesítménytúra résztvevői voltak. 

Ráleltünk több dagonyára, ezek közül az egyik mutatós volt, valódi sertéswellness :D

A volt varjasi vadászháznál álltunk meg ebédelni. Elővettük a kis szenyóinkat és betápláltuk magunkba a mama-féle kakaós és fahéjas-mézes palacsintákat is. A vadászház helyén ma pihenőhely áll, szép, fedett és hangulatos. Örül az ilyennek a turista. Alattunk meredek oldal tátongott, benne a vihar nyomán kettétört cseresznyefa. Kicsit fotóztunk, majd indultunk tovább.

Mohafej

Wellness-dagonya

Pihenő a varjasi vadászház helyén

A sárgán tovahaladva aztán kiszúrtunk egy sárga háromszöget és úgy döntöttünk megnézzük, milyen csúcshoz vezet, a térképen ugyanis nem szerepelt a jelzés. Meg is leltük, börzsönyi túracsoport állította fennállásának 1X. évfordulójára. Ez volt a Cicőke. Attila szemügyre vette a közeli hasadék szikláit érdekes növények után kutatva, én pedig kicsit fotózgattam. Elcsíptünk egy lopakodó ravaszdit. Fiatal volt még és nem vett észre minket. Félelmetes, hogy milyen csendben haladt, ha nem látom én biztos nem hallom meg. Igazi ragadozópalánta :)

Ezek a képek a Cicőke környékén készültek:

Kilátás a Cicőkéről

Sárga hagyma

Ahogy lefelé törtünk a Cicőkéről, vissza a sárgára, "belebotlottunk" egy szalamandrába. Nagyon szép volt, és milyen fürge! Egy fa törzsénél volt az otthona, beslisszolt, mint a nyíl. Gyönyörű bőre volt, megcsodáltuk. Ekkor még nem tudtuk, hogy Diáék velünk egyidőben talán már túl vannak a napi 10. szalamandrájukon. :) A miénkben viszont az volt a különleges, hogy szokatlan módon vízfolyástól elég távol, egy hegycsúcs közelében, bár nyirkos, sziklás erdőben találtunk rá.

Elhaladtunk szép sziklakibúvások mellett, ahol farkasölő sisakvirágot is leltünk, íme:

Farkasölő sisakvirág

Nagyon vadregényes rész volt, meredek sziklák, bükköshöz képest dús növényzet erdei holdviolával, közepesen öreg, helyenként kidőlt fák... Már hiúzról és fehérhátú fakopáncsról kezdtem vizionálni, amikor éles váltás következett: a fenti fotó helyétől kb. 50 méterre farakás és erdészeti munkagépek nyoma fogadott. :-/

Elértük a Bugyihó és az Oszlopó-fő nevű hegyeket, majd a Csurgó-fejezet alatt található "reptér"-nél felkucolkodtunk egy lesre és megpihentünk. Megcsodáltuk a kilátást. Attila fotózott, én bóbiskoltam egy kicsit, kezdtem fáradni. Lassan átnyargaltunk a kék négyzetre, hogy Nagyoroszi irányába haladjunk. A kék négyzet itt egy darabon műúton vezetett, emelkedett. Sőt, innentől az utunk nagy részét már műúton tettük meg.

Panoráma

A Wenkcheim vadászkastély felé tartottunk a kék négyzeten, útközben benéztünk a csillagvágási kőbányába, ahol jó madarakat reméltünk. (Fene élénk volt a fantáziánk aznap...) De csak egy kis dombocskát leltünk pár kővel, valószínűleg nem lehetett több környékbeliek bejáratott kőlelő-helyétől. Azért kicsit megpihentünk és továbbindultunk. Elértük a Pénzásást, ahol több jelzés találkozott. Ez egy kis tisztás, van rajta egy tájékoztató tábla, az egyik ötletes jelzés pedig a tűzgyújtás tilalmát hirdeti.

Többek között innen indul a Drégelyvárhoz futó török asszony útja is, amelyen állítólag a hírvivő asszonyok közlekedtek. Mi nem ezt választottuk, hanem a zölddel jelzett műútra tértünk. Ekkor már a lábunkban volt jó sok sárdagasztás és a műúton való haladást is untuk, így kissé lanyhultam. A zöld aztán ismét erdőbe vezetett minket, az eső megint elkezdett cseperegni, bele is húztunk. A Z és K+ elágazójához érkeztünk, a Drégelyvár alá, ahol végül újraterveztük az útvonalat. Eredetileg a Drégelyvár feltételes vasúti máhelyhez tartottunk, de a feltételes szó és egyéb indokok is azt sugallták, hogy inkább Nagyoroszi megállójába menjünk. Így jelzetlen úton, kerítést mászva átkeltünk a Szemes-patakon az imént elhagyott műút felé. Innen egy jó hosszú aszfaltút, kb. 3 km-nyi várt még ránk, míg elértük Nagyoroszi vasútállomását. Az út mellett az erdészet fafeldolgozó és a honvédség épületei sorakoznak. Elég félelmetes volt...minden tele volt őrtornyokkal, ezer éves, kihaltnak tűnő épületekkel. Ugyanakkor talán mégsem volt egészen kihalt a telep, mert jól táplált kutyával találkoztunk. Annyira jól tápláltnak bizonyult, h a kolbászos szenyót is megvetette.

Őrtorony

Nadragulya

Örménygyökér

A véghajrában Attila még örménygyökeret lelt, de én már nem tanúsítottam nagyobb lelkesedést, mert elegem volt a betonból és látni szerettem volna a végét. Lassan elértük a vasútállomást, ahová szinte percre pontosan egyszerre érkeztük a szupernagyival, aki busz vagy vonat híján lelkesen vállalta hazaszállítmányozásunkat. Ott aztán jött aminek jönnie kellett. Meleg vacsora palacsintával leszorítva! :)

Még a végére ennyit:

Milyen szuper lett volna aznap összefutni Diáékkal. Valami nagyon-nagyon jó érzés, ha az ember arra gondol, hogy akkor ott mások is voltak, nagyon közel és ők is épp úgy túráztak és jól érezték magukat kint, mint mi.

A kezdeti nehézségek ellenére, ez egy remek túra volt :)