6 nap bóklászás az Őrség vidékén - 2-3. nap

A továbbiakat megpróbálom rövidebbre fogni, nehogy ráunjatok túl bő szavaimra :-)

Másnap tehát jó korán keltünk a kempingben, ha jól emléxem, 4 órakor. Ugyanis busszal kívántunk Zalalövőre eljutni, hogy ott találkozzunk a többiekkel. Busz meg csak így ment, szóval ehhez kellett igazodnunk. Még sötétben kezdtük meg utazásunkat, majd egy hosszabb zalaegerszegi várakozás után immáron Lövő felé utaztunk. Jó korán odaértünk, s néhány órát vártunk túratársainkra egy kocsmában. 11 múlt, mire megérkeztek, ettek-ittak, majd a déli hőségben megkezdtük immár közös vándorlásunkat.

A hőség folyamatosan gyötört mindenkit, így az összes kútnál és vízvételi lehetőségnél locsoltuk egymás és a saját fejünkre a vizet. Akiknek volt fejfedője, mindig bevizezték. Nekem nem volt, s már kezdtem csodálkozni, hogy ennek ellenére sem kapok valami hőguta-félét. 

kis kút, kerekes kút

Hamarosan elértük a pusztaszentpéteri pecsételőhelyet. Nem messze tőle találtunk egy elhagyatott temetőcskét az erdőben (nem ez volt az egyetlen ilyen, hanem legalább a harmadik, amivel utunk során találkoztunk). A pecsételőhely nem közvetlenül az útvonalon van, a könyv szerint 300 m-rel odább, egy magaslatra kell felmászni, ahol egy szem ház áll. (Sem más ház, sem ember nem volt a környéken, csak erdő, üres patakmeder, rét, szalmabálák.) Néhányan összeszedtük a pecsételőfüzeteket, és felmentünk a házhoz, a többiek a réten maradtak az árnyékban heverészve.

A ház egy magányos lakóház. Tartanak többféle állatot, még mezőgazdasági gép is állt ott. Itt laknak, hihetetlen. Köszönésünkre egy kutya jött kifelé a házból, s ugatott, így megjelent egy néni is, s hozta is a pecsétet nekünk. Közben a kutyát kicsukta, aki az ajtót kaparva jelezte, hogy bemenne. 

Miközben pecsételtünk, észrevettünk egy hihetetlen aranyos kis malackát! Nem volt akkora sem, mint a mellette álló tyúk! Odavoltunk az örömtől, hogy de édi, micsoda ridikülmalacka! :-)

a ridikülmalacka

Egy darabig kíváncsian közelített felénk, de aztán inkább mégis eliszkolt. Pedig szívesen a hónom alá kaptam volna :-)

Visszatérve a társainkhoz pihentünk egy kicsit, s körbejárt többféle élelem, pl. süti (Gabi műanyag dobozban hozott sok sütit a túrára!), rágcsa-magvak, s én is körbehordoztam a Dianás-cukrot :-)

Továbbindultunk. Épp vonult tömegünk az erdőben, amikor is kereszteztünk egy nyiladékot, s azon balra tekintve egy gyönyörű nagy szarvast láttunk, ahogy farral felénk legel! Azonnal megálltunk és csittegtük egymást, majd előrántottuk a fotómasinákat, és lőttünk ezerrel a szarvasra. Gyönyörű állat volt, sosem láttam még szarvast így erdőben, s ezt most percekig figyelhettük, mert szegényke nem vett észre minket. Számtalan fotót csináltam én is a seggéről, ahogy hol jobbra, hol balra áll a szarva, ahogy innen-onnan legel. Egyszer aztán oldalra fordította a fejét, s talán a szeme sarkából megláthatott minket, mert hátratekintett. Ekkor lőttem el életem eddigi legjobb szarvasfotóját:

Istenem, de gyönyörű volt! És milyen boldog vagyok, hogy felénk nézett, és sikerült lekapni! 

Persze most már ő is kapcsolt, hogy itt valami nem okés, s begaloppozott a fák közé. Tiszta boldogok voltunk, hogy így láthattuk őt, s én mámorosan indultam tovább.

Később Kerkakutasra értünk, s itt be is fejeztük mai túránkat. Elleptük a kocsmát, majd kérdezősködtünk, hol verhetnénk fel sátrainkat. Egy helyi erő elment a polgármesterért, akivel Bandi bá' lezsírozta, hogy a művház udvarában verünk tanyát ingyen, s hálából meghívta a polgit néhány sörre. Mi is iszogattunk, jégkrémeztünk a kocsma előtt, ki itt, ki ott elnyúlva az árnyékban, majd Gabi és Vera előszedték a magukkal hurcolt tollasfelszerelést, s játszani kezdtek az úton. Hamarosan Peti szállt be Gabi helyett, majd én Vera helyett, s rövid időn belül igazodtam a verejtékben úszó Petihez kinézetben. A hőségtől kimerítő túrázásra még rátettünk este némi tollasozást - az ilyen aktívkodást szeretem :-) 

Hamarosan szállingózni kezdtek a túratársak a táborhelyünk felé, István pedig leszervezte magának, hogy átmegy a szomszéd faluba, ahol a kocsmában van tv, s meg tudja nézni az aktuális focimeccset (fanatikus...).

A művház-udvarban sátrakat vertünk, s megtudtuk, hogy rendelkezésünkre áll pottyantós budi, meg bent az üres művházban egy falból kilógó cső alátett vödörrel, mosdó gyanánt. Teljesen megfelelt, a vödröt mindig kiöntöttük, ott lehetett hevenyészett mosdást csapni, vagy akár fogmosást is. 

A pottyantósban sajnos belekukkantottam fejlámpával a lukba, s elhűlve fedeztem fel néhány döglött tyúktetemet... Nem tartom magam finnyásnak, most mégis eldöntöttem, hogy ide nem jövök wc-zni, s inkább a bozótba vonultam. 

kerkakutasi táborrészlet

Ezen az estén már nem zsákjaink társaságában aludtunk a sátracskánkban, hanem azokat immár rutinosan máshova próbáltuk lepasszolni, nevesül most Kata sátrában laktak.
Peti és Pali elmentek kocsmázni, ki evett, ki mosdott - szóval zajlottak az esti menőverek. Hamarosan aludni tértünk. A mai táv nagyjából 16 km volt.

Másnap 5 tájában keltünk, hogy az előirányzatnak megfelelően 6-kor már rajtolni tudjunk, így kerülendő el a legnagyobb forróságban való menetelést. Ám ezt a tervet nem mindenki tartotta be: 4 embert hátrahagytunk, akik inkább aludtak  tovább reggel, s később jöttek utánunk.
Miután egy óra alatt  sikerült a szétterjedt cuccokat egy hátizsákká varázsolni, s még kicsit reggeliztem is, elindult a csapat tovább a kéken. Nézelődtünk, beszélgettünk, nevetgéltünk - ahogy az egy túrán már csak lenni szokott. Valaki talált az úton egy húsos hernyót, melyet Endre meg is határozott nekünk (ő a nagy botanász és állatosember): ez valami szender lesz.
Útközben telefonon értekeztünk hátrahagyott társainkkal, kik már elindultak.

látkép marhával

Legközelebb Szentgyörgyvölgyön álltunk meg hosszasabban, ahol nemcsak kocsma, de bolt is volt. Megszálltuk a kocsma előtti padokat, ment az eszem-iszom, s mivel Endrének most volt a szülinapja, mindenkinek fizetett egy italt. Páran jártak a helyi szép templomban, s ajánlották a többieknek is, hogy nézzük meg, így néhányan el is indultunk megtekinteni azt. Engem nem különösebben vonzanak a mai katolikus templomok, ám ebben szerencsére tényleg szép dolgokat láttunk. Szép kékre és mintásra volt festve a mennyezet.

a szentgyörgyvölgyi templom mennyezetének egy darabja

Tetszettek a motívumok, a kék meg - hát az én színem. Szóval tényleg érdemes volt megnézni.

A kocsmához visszatérve még maradtunk egy darabig. Ez volt az a hely, ahol Peti a tervek szerint lecsatlakozott rólunk, s hazament, mert dolga volt. Így aztán indulás előtt bőséges búcsút vettem tőle, s ő még maradt várni a buszára, mi pedig tovább indultunk.

Legközelebbi állomásunk a tervek szerint Velemér volt, ott terveztük tölteni a déli sziesztát egy 13. századi templom mellett. Rendben meg is érkeztük, s ahogy a fák közül kiléptünk az útra, belémnyilallt a felismerés: az utóbbi egy évben jártam már itt, méghozzá terepgyakon a gödöllői sulival! Szupi; már akkor megállapítottam, hogy itt megy a kék jelzés, és majd egyszer talán járok erre :-) S lőn!

a veleméri templom

A templom igen szép, s 300 pénz fejében be lehet menni, s egy néni beszél egy kicsit. Bent hiányosan festett falakat lehet látni, melyeket az 1300-as években festett egy Aquila János nevű ember. Szerintem érdekesek és látványosak - s ami a legjobban tetszett, az a fény játéka. A templom ablakai és a festmények tervezett fényviszonyban állnak egymással s az év járásával. Bizonyos ünnepeken a fény az adott ünnephez kapcsolódó képet világítja meg a falon. S ami az egyik legizgisebb: ha a beeső napfénybe állunk, az a ruhánkról visszaverődve olyan színűre festi a falat. Nagyon látványos volt piros vagy kék pólóval ez a jelenség. Ezt a templomot egyébként a Fény Templomának is nevezik.

Templomnézés után a környező fűre tettük le magunkat, hogy eltöltsük pihenésünket a nap legmelegebb szakában itt, az árnyékban. Ettünk, néhányan már hortyogva pihentek, s Vera és Dénes nekiálltak tábori gázfőzőn bundáskenyeret csinálni! Teljesen ledöbbentett a dolog, melyre a váratlanul az orromba kúszó friss bundáskenyér illata hívta fel a figyelmemet... Nembaj, én ettem a kis kolbikámat, amorfra vált puha sajtomat, paprikámat és magvas barna kenyérkémet. Fincsi volt!
Csöppet elszunnyadtam én is, majd aztán hallván, hogy emlegetik az UNO kártyát, azért feléledtem. Játszottunk néhány partit, azt élveztem, szeretem ezt a kártyát.
Közben Csilla megműtötte a Bandi bá' talpán képződött vérhólyagot. S itt még egy fontos mozzanat: megérkezett körünkbe Zsolti is, ki később jött utánunk a túrára!

Számomra már kelletlenül hosszúra nyúlt ez a szieszta, talán 11től talán 4-ig is itt tanyáztunk, én már mentem volna nagyon. Végül összevakartuk magunkat, s levonultunk a faluban lévő kocsmáig. Ott megintcsak kis időt eltöltöttünk, jégkrém, sör, üccsi, ahogy szoktuk. Megtekintettük a kocsmárosnéni szamarát, melynek neve Sanyi volt, s rádöbbentem: én még életemben nem hallottam magam mellett ordítani szamarat. Éktelen hangja van :-) Megitattam aztán a tenyeremből egy kis gyümölcsös sörrel, bejött neki :-))
Megtudta aztán a csapat, hogy hamarosan van egy busz, amivel át lehet jutni Magyarszombatfára, ahol terveztük az éjszakát eltölteni. Így itt megint kétrészt szakadtunk, mivel voltunk egy páran, akik nem akartunk buszozni. Nekem nagyon menhetnékem volt, túrázni jöttem, dacára a nagy melegnek. Alig mentünk ma még valamit, meg úgy egyáltalán: az első nap után (amikor még csak ketten voltunk Petivel) a többi nap nagyon lájtosnak tűnt. Így aztán kb. 7-en elindultunk gyalog tovább. Megnéztük a gödörházi haranglábat, s roskatag házakat fotóztunk. Erdőben haladva értük el Magyarszombatfát, ahol hamar megleltük a többieket, akik épp szálláshelyet kerestek nekünk. Ment a mindenféle szervezés, ugyanis volt, akinek határozott zuhanyozási vágya volt, s ő valami panziót akart keresni. Így 3 hely merült fel:

• a művház melletti füves placc
• a Kosbor Panzió udvara
• egy másik panzió udvara

Végül a Kosbor Panzió lett a nyerő. Ez nem kemping, de megengedték nekünk 500 Ft fejében, hogy az udvaron sátrat verjünk, s használjuk az épületben lévő csúcsminőségű fürdőszobát és wc-t. Ekkor kezdtem kapisgálni, hogy ez a túra nem annyira nomád túra, mint ahogy én azt elgondoltam előzetesen. Fürdőszoba, wc... Luxukörülmények.

Valaki elhintette, hogy van egy kilátó a falu fölött, s el is határoztuk néhányan, hogy felmegyünk naplementét nézni. Sajnos a fiúk vakarózása miatt egyre kevésbé volt valószínű, hogy elcsípjük még a napot, aztán Kata és én már nem bírtunk tovább várni, és otthagyva őket elindultunk fel az egyik úton. Mint később kiderült, a fiúk a másik úton indultak kicsit később, mégis a kilátónál beelőztek minket, s kicsivel előbb értek oda.

A kilátó amúgy egy geodéz mérőtorony volt, melyre végül 4-en mentünk fel. Totál kivoltam, mire felértem, szerintem magasabb volt, mint amin valaha jártam, meg fáradt is voltam azért már. De csúcsszuper volt odafent, szép kilátás, és talán még a napot is láttuk volna, ha nem felhős a horizont.

Fotóztunk, elbeszélgettünk, majd mivel erősen szürkült már, s fejlámpát egyikünk sem hozott fel, elindultunk vissza a táborunkba. "Otthon" még ettünk, én olyan rugólevest (soktésztás kínai levest) főztem Zsolti főzőjén Gabi edényében. Sokan már elpihentek sátraikban, s a zuhanyozásra sem kellett túl sokat sorban állni, én tisztultam meg utcsó előttiként. A panzió egyébként roppant szép volt és igényes.
Ma nagyjából 22 km-t tettünk meg.

táborunk Magyarszombatfán