Dobogókőtől Visegrádig

Ez a túra a kéktúra 16. sz. szakaszának teljesítése céljából szerveződött, nevezetesen épp 6. hónap 16-án. A szervező egy MTSZ szakosztály volt, akikhez a jó ismeretség révén csatlakoztunk Petivel. S elhívtam még Zoltánékat is, kik szerencsére csatlakozni tudtak szintén. Így aztán a Batyin gyűltünk össze, majd onnan - HÉV nem járván - pótló busszal mentünk a Szentlélek térig, ahonnan HÉV-eztünk Pomázig, ahonnan buszoztunk Dobogókőig. Pofonegyszerű :-)

A túrát egy kis eszem-iszommal kezdtük az Eötvös menházban. Került frissen sütött meleg pogácsa, ilyen-olyan piák s jégkrém is. Néhányan megnézték a kilátást, pecsételtünk, aztán nekikezdtünk a mai 24 km-ünknek. Látszott, jó meleg lesz ma.

turbánliliom (köszönet a meghatározásért Gamandornak!)

 Hamarosan szembesültünk vele, hogy micsoda kavarc van a kékkel ezen a szakaszon. Egy helyen kint figyelt egy régi tábla, ami tájékoztatott minket, hogy vadvédelem miatt egyes helyeket körbekerítettek, s így eltérítették a kéket is. A szöveg 2006-ban kelt, s 3-4 éves intervallumot ígértek. Némi tanakodás után a régi kék utat választottuk. Én kényelmes módon abszolút nem kapcsolódtam be az útkeresésbe vagy a döntésbe, csak követtem a többieket. 

Az út igen kacifántos lett, s egyhelyütt nekivágtunk egy lejtős dzsungeles résznek. Nem volt egyértelmű, erre kell-e menni, de végül leereszkedtünk mind, bár szétszakadozva. A szakadás nemcsak csapatunkat érintette, hanem a gatyómat is: egy megcsúszás és majdnem seggreülés során egy hegyes kis ág került a popóm alá, s jóval később derült ki, hogy kilyukasztotta a nacimat :-)

tanakodás: biztos ezen a dzsindzsáson kell menni?

A Sikárosi erdészháznál lévő pecsételőhelyhez végül talán nem a hivatalos kéken jutottunk, hát elég zavaros volt az a szakasz. Ez a hely ismerős volt nekem, már volt innen két maszatos pecsétem, de arra nem emlékeztem, kikkel mikor jártam itt. Most pecsételtem egy jót.

(Közbevetés: emlékeim halványodnak, mert több hét elteltével próbálom most innen folytatni a beszámolót.)

Úgy rémlik, jó melegünk volt. Akadt időnként pici vadszeder, vedeltük a vizet, s mérsékeltebben fogyasztottuk a Peti által legutóbb Németországból hozott feketeribizli likőrt, ami legtöbbeknek felettébb ízlett.
Pilisszentlászlót megközelítve egy kékkút csábított minket magához, ahol arcot is hűsítettünk bőszen a gyomor mellett. Lent a faluban lehűsöltünk a Gesztenyés kocsmánál, itt leltük meg ugyanis a kékpecsétet, valamint a Holló-kőtől Vörös-kőig tartó túra pecsétjét. Erről a túráról egyébként jelenleg még mit sem tudok, de benyomtam ezt is bőszen.
Ja, azt elfelejtettem említeni, hogy Dobogókőn is volt egy szép pecsét ráadásban.

P.szentlászló után több részre szakadt a csapat. Egyeseknek elég volt ennyi mára, ők talán busszal távoztak el. Két ember egy másik útvonalon ment, mert egy számukra szép részt meg akartak nézni. Mi többiek haladtunk tova a kéken. Itt egy rendkívül hosszú emelkedős útszakasz következett, ahol Petivel le is szakadtunk a néptől. Tepertünk felfelé, mikor is egyik kanyar után Zolltánékra bukkantuk, kik a fűben pihegtek. Mondták, ők most leszakadnak, visszamennek Szentlászlóra, s haza. Ennek egészségügyi okai éppúgy voltak, mint időbeli (a túra meglehetősen elhúzódott, jó lassan haladtunk). Így aztán magunkra szedtük az infót, amit majd a túravezetővel közölnünk kell (nevezetesen hogy Zoliékat már ne keressék), tőlük érzelgős búcsút vettünk, s tepertünk tova.

Próbáltam Zsoltit elérni telefonon, s szólni, hogy ne várjanak meg minket, menjenek csak tovább, de nem volt térerőm. Ám a következő pecsételőhelyen, a Pap-réti erdészháznál beértük őket. Ez volt kijelölve ebédelőhelynek, jóllehet bőven délután volt már. Némi pihenészés után immár együtt haladtunk tova.

boldog egymásra találás a Pap-réti erdészháznál :-)

Ez után egy szép rész következik: néhány helyen megritkulnak a fák, és kilátás nyílik a dús erdős dombokra, s a Dunára. Csudaszép! Elvileg elcaplattunk az Urak Asztala mellett (én nem láttam), majd a Moli-pihenőnél megálltunk (nevét kapta Molnár Lajosról, akinek itt van emléktáblája). Itt épp remek panoráma is volt, s én egy meleg kőre hevertem, majd Zsolti mesélni kezdte x évvel ezelőtti bringatúráját a Duna fekete-erdei forrásától Passauig, s mélyen elbűvölt az élmény, hogy látta a Dunát olyan aprónak, hogy át lehet lépni! Ábrándozásomból Peti "indulás, lányok!" kiáltása tépett ki (mely Zsoltinak és nekem szólt), így indultunk is.

kilátás a Moli-pihenőtől

Legközelebb a Borjú-fői kilátóhelynél álltunk meg néhány fotó erejéig. Hát ez rettenet szép hely! Itt Erika felajánlotta, hogy csinál Petiről és rólam közös fotót, így egymást átkarolva és csiklandozva vigyorogtunk a gépbe.
Nem sokkal odébb Zsolti érdekes látványra hívta fel figyelmünket: egy erdei pucsító nőre! Íme, ő az:

Nagyon érdekes volt :-D

Legközelebb egy rétnél tartottunk egy apró pihit, ahol állítólag Erika x éve elhagyta a szemüvegét, s most is megpróbálta megtalálni :-)) Ittunk, ettünk Leszarom szőlőcukrot (érdemes megnézni a képet!), fotóztunk szarvasbogarat, Peti fincsi izzadtságával megtáplált egy lepkét, majd mentünk tova, s hamarosan ott találtuk magunkat a Nagy-Villám turistaháznál, mely pecsételőhely egyaránt. Na, ez egy roppant impozáns építmény, s nem is egy occsó hely - épp esküvő is zajlott ott, teli volt minden puccos emberkével. Itt letelepedtünk egy asztalhoz, s ki fröccsöt, ki sört, ki paradicsomlevet (természetesen Zsolti), ki limonádét (ezt én!) fogyasztott. A limó eszméletlen jó volt, nagyon szép gusztusos (benne mentalevél, citrom és lime), és persze drága (450 Ft). De meglehetősen jól esett!

Kavarogtunk kicsit a kéket keresve, majd rálelve lecaplattunk Visegrádra. Az útvonalunk átvitt a Salamon-tornyon, majd lent találtuk magunkat a Duna mellett. Erika ellenőrizte a buszmenetrendet, majd a kompnál benyomtuk az uccsó pecsétünket, aztán ki lángos, ki sült hal után áhítozva keresni kezdtünk valami szerényebb étkezőhelyet. Némileg odább bukkantunk rá, majd gyorsan kellett fogyasztani, mert hamarosan jött a busz. Peti nem óhajtott falni (gyönyörű nagy és finom sült halad kapott!), így úgy döntöttünk, mi majd a következő busszal megyünk. Elköszöntek tőlünk a többiek, s eltávoztak. Kisvártatva Zsolti futott vissza hozzánk: elnézték a buszt, van még kb. 20 percünk. Na, tök jó! Így azt még mi is elérjük :-)

Így aztán még Pomázig együtt buszoztunk, majd Pomáztól a Szentlélek térig együtt HÉV-eztünk túratársainkkal, s ezalatt többek között megtudtuk, hogy Zsolti meg tudja nyalni a saját orrlyukát :-D Itt vettünk mára búcsút, majd mi még busszal, gyalog, vonattal és kocsival jutottunk haza éjjel kicsi házunkba.

Szép helyek vannak a Pilisben és Visegrádi-hegységben, azt kell mondanom!
Itt nézhetitek összes fotómat (36 db).