Tanúhegyek50 TT

Nem is tudom, honnan jött Zollltánunknak ez az ötlete, hogy menjünk el a Tanúhegyek teljesítménytúra 50 km-es távjára (48,8 km, 2080 m szint, 12 óra szintidő). De felvetette nekem, én pedig - a múltkori G50-en felbuzdulva - igent mondtam. (Kedves Dia: onnan, hogy amikor legutóbb a Téli Tihanyon jártunk, akkor láttuk a BTHE egyik szórólapján, hogy lesz ez a túra, és Te mondtad, milyen jó lenne eljönni :) Na de ekkor még csak sejtettük, amit ma már tudunk, hogy a G50 ehhez képest csak kis délutáni kutyasétáltatós galoppozásnak bizonyult, pontosan egy hónappal ezelőtt. 

útvonalunk

 Így eshetett meg, hogy május 26-án (szombaton) reggel fél 6-kor már stoppra várva ácsingóztunk Tapolca határában. 6-tól lehetett indulni a túrán, s mi is ezt céloztuk meg - azonban a vonat, majd a stoppolás adta körülmények következtében (hajnalban/reggel elképesztően untoleránsak a népek a stopposokkal) Zoli papájának segedelmével - kit odarendeltünk kocsistul s elfuvarozott minket - fél 7-kor sikerült rajtolnunk Badacsonytördemicen. Alig lézengett egy-két ember, s joggal reméltem, hogy szellősebben leszünk, mint a Gerecsében.

Elsőként rögtön a Badacsonyt kellett megmászni. Hamar lekerült rólam a kabát, Zoliról a pulcsi. A Ranolder-kereszttől az általam 3 éve látott pazar panoráma mutatta magát a Balatonra, s szép emlékeken nosztalgiáztam, míg Zoltán életében elsőként tekintett innen szét. Úgy vélem, bejött neki a látvány :-) De be ám :) nem is tudom miért nem láttam még, pedig már vagy 6-7-szer biztos megmásztam a Badacsonyt.

Haladtunk tovább le a Badacsonyról Tomaj irányába; a nap már átsütött a lombokon, cserregtek a madarak, és nem tobzódtak a népek a nyakunkon - igazán idilli volt.

Kellemes EP volt a Tomajon lévő Sörpatikában, ugyanis itt a szervezők kontójára lehetett fogyasztani italt. Na azért teljesen bármit nem (nekem a vágyam egy Somersby Cider volt, na ezt pl. nem lehetett volna, ha lett is volna, de csak drágább és szarabb testvére figyelt rám a hűtőből), de többféle bubis és unbubis léből lehetett választani. Zolltán kólázott, én meg eperléztem egyet, majd kiléptünk. Ezt a frissítő pontot a Diának köszönhetjük, aki volt olyan szorgalmas, és út közben folyamatosan olvasta a szöveges leírást, aminek apróbetűs részében bújt el az infó az ingyenpiáról. Az utánunk jövő bagázs pecsételés után szó nélkül továbbrohant, mivel a pultos hölgyemény sem erőltette az ingyen italozás lehetőségét.

Eztán Badacsonyörsre mentünk át, ahol is van a Varga pincészet impozáns ojjektuma. Itt a pincészet udvarában volt az EP, és Csabagyöngye bort lehetett kóstolni! Szódával úgy felhajtottam, mint a szörpöt, s az iménti eperrel egyesülve jelentősen megülte gyomromat.

A pincészetből kijőve kicsit tévelyegtünk, s ezzel nem voltunk egyedül - de aztán ráleltünk a helyes útra, s feltörekedtünk rajta. A Salföldi kolostorromhoz közeledve szuper elhagyatott és alig-ösvényen kellett menni, melyen régi kopottas piros jelzés figyelt. Egyébként végig szinte kiváló volt a szalagozás a túrán. 

A kolostorrom igen szép volt, pálos ez is. Nekem a Mecsekben a Jakab-hegyen lévő pálos romot juttatta eszembe. Körülkoslattuk, majd mentünk az EP-hez, ahol is almát meg vizet kaptunk. 

Most már ildomos közbeszúrnom, micsoda szuper ellátás volt ezen a túrán. S ennek oka, hogy a szervezők a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület, kiknek januári tihanyi túráján szintén voltunk, s már ott el voltunk ájulva a kiszolgálástól (lásd korábbi bejegyzés). Hát itt most ez megismétlődött. Aki nagyon bátor, az a BTHE túráira ne is vigyen semmit - én személy szerint túlettem, -ittam magam ahhoz képest, amit 50 km-en fogyasztok.

A kolostorrom után Salföldre értünk, ahol meglepő módon a túra útvonala 100 méternyivel elkerüli a kőtengert, amit pedig felelőtlenség kihagyni, ha már erre vetődik az ember. Én már vagy 20-szor láttam, de akkor is fura, mintha a szervezők direkt nem arra vitték volna a népet, lehet annak védett jellege miatt. A falu nagyon szép és rendezett, hála a fővárosból vidékre települt művészeknek, színészeknek, filmrendezőknek, multimillereknek, stb. A falu szélén lévő természetvédelmi majornál pecsételtünk, a kapott pogit és szörpöt elfogyasztva messziről kémleltük a rackajuhokkal játszadozó gyerekeket. Itt nem sokat időztünk, kis szünet után nekivágtunk a Tóti-hegy felé vezető útnak. A Cseres-hegy, majd a Tóti-erdő remek kis kikapcsolódást nyújtott számunkra. Kilométerhosszan bújócskát játszottunk a szűk kanyargó ösvényen, ami leginkább hullámvasútra hasonlított, különösen jót szórakoztunk az ösvény útvonalvezetésén, mintha valaki részegen vágta volna maga előtt az utat, minden logika nélkül. Itt nagyon jó tempót mentünk, élvezetes szakasz volt. Dia folyt. köv. :)

Hamarosan következett második tanúhegyünk, a Tóti-hegy. Ide fel kellett menni a csúcsára pecsétért, majd vissza le. A lejövők rendszeresen biztatták a felmenőket, hogy már nincs sok [meg hogy felesleges felmenni, úgyis visszaküldenek :-)]. Jó meredek volt, ám a panoráma ettől függetlenül kihagyhatatlan. Itt szusszantunk egy nagyobbat; már kezdett a combom hátulja feszülni, s azt jól megpihentettem, meg tápoltunk némit, én pl. megkíséreltem krumplicukrot fogyasztani - hát csak annak ajánlom, aki kitartó és jó eredeti fogai vannak! Bődület kemény vót, alig tudtam abszolválni a benne rejlő energiákat. 

Egy sziklán ülve panorámáztunk egyébként, csodáltuk a felhők árnyait a tájon, s tátottuk a szájunkat azon, hogy mely helyekre kell ma még elmennünk.

a "nézd okosan a térképet" fotó

A hegyről lefelé már Zoli óvakodott a bajos térdeivel, melyeket egyébként szorítóval igyekezett egészséges belátásra bírni - nem teljes sikerrel. (Itt még az ég világon kívül semmi bajom nem volt, csak a hegy meredeksége miatt voltam óvatos, érezve későbbi vesztemet. Kemény egy szakasz volt) Lendületesen közelítettük a közeli következő EP-t, mely szintén egy pincészetben volt. S mit ad isten: itt meg pálinkával kínáltak minket! No meg szuperul szervírozott zsíros kenyérrel. A páleszt egyikünk sem fogadta el (nem kívánta a gyomrom), s én a kenyérből sem ettem, de Zoli betolt egyet, s az egekig magasztalta. Életemben nem ettem még ennyire finoman elkészített zsíroskenyeret! Mennyei volt maga a kenyér is, friss puha barna, tepertős házi zsír, házi savanyúság, megafriss lilahagyma... :)

Aszfaltúton céloztuk meg következő kíméletlen meredélyünket: a Csobáncot. Úgy tűnt, bazi sokára értünk a szoknyájára, tartottunk egy szusszanót, aztán hamar a felvezető kis ösvényen kaptattunk. Itt már kezdtem elvérezni, Zoli időnként bevárt. Fáradtam rendesen, s tempóm is alig volt. Sikerült azért felérni, és elmerülni a leírhatatlanul szép látványban. (Imádom ezt a vidéket!!!!!!!) A várrom mellett pecsételtünk, és kaptunk vizet. Zolinak már nem nagyon volt saját vize, nekem még azért volt valamennyi. Az oromról ma teljesen hiányoztak a paplenernyősök - talán a túra miatt ma tilos volt repkedni?

Jó sokáig caplattunk, míg leértünk a Csobáncról. Zoli térde már nem szerette ezt, időnként önsimogatással kellett jobb belátásra bírnia. (lefele már tényleg nem volt jó) Szörnyeteg-messze, mintegy 8 km-re volt a következő EP, méghozzá a Szent György-hegyen. Áthaladtunk Gyulakeszin, ahol egy boltban Zoli feltankolt vízzel, majd erdős-rétes vidéken (ami asszem nem volt üde, ahogyan azt többek között itt is szakszerűen megállapítottuk) sokáig menvén s egy kalászos táblát megkerülve, vasúton és patakon, majd aszfaltúton átkelve egyre jobban közelítettük szenvedésünk következő helyszínét. Szó se volt itt szenvedésről :) Itt kell külön kitérőt tennem arra, hogy mennyit jelent nekem ez a vidék, ami szülőföldem is egyben. Minden hegyhez és faluhoz köt valami régi élmény, és soha nem tudok betelni a táj szépségével, bármikor szívesen túrázok erre. A Gyulakeszi melletti rétről páratlan kilátás nyílik az összes tanúhegyre, a Gulács is innen nézve mutatja legtökéletesebb arcát. Fantasztikus látvány, hiába, Tapolcára születni kell. :) Szóba került, hogy pihizzünk a csúcstámadás előtt - nekem mindenképp szükségem volt rá, már jó fáradt voltam. Kezdtem alig vonszolni magam, s örömmel vetődtem le a pihenésre kiszemelt helyünkre. 

döglődve is - de enni kell! :)

Itt elpihegtünk egy darabig, én a fent látható módon, így nem láttam, csak hallottam, hogy több túratárs megelőzött minket. Itt már igen odavoltam, s a csúcstámadás alatt Zollltán nem győzött csodálkozni, mi van velem. Nem tudom, miért oly hihetetlen, hogy gyönge vagyok, kipurcantam. Ez vót, na. Eléggé bezombultál az tény... Én meg pont itt voltam még friss. Életemben nem láttalak még ennyire fáradtnak, pedig voltunk már pár túrán. Úgy néztél ki, mint aki bármelyik percben összeesik. Kellett az a kis pihi.

Szóval a hegyre rendkívül lassú önvonszolást produkáltam, s a kulcsosháznál (ahol az OKT pecsét fityeg a fán-fán, an der autobahn) megpihiztünk. Elfeleztünk egy almát, majd folytattuk a csúcstámadást - ezúttal a bazaltorgánáknál küzdve. Hű, kemény volt, totál kivoltam már. S nem is tudtuk pontosan, hol lesz majd a pecséthely, így aztán kábé minden kanyar után azt vártam, hogy odaérünk. Végül meglett, és szőlőcukor és csemegeubi várt minket. Nem sokat vesztegeltünk, megindultunk le. S itt aztán Zoli térde is megadta magát, győzött sziszegni és óvakodni szegény. Nekem nagy megkönnyebbülés volt ez a lemenet, új energiákra tettem szert, egészen felfrissültem. Viszont fordult a szél, s most Zoli szenvedett. Így túrázunk mi :-) :)

Leértünk azért, de Zoli már mondta: a térde nem kíván több lemenetet. Pedig még várt ránk némi lejtő, mert még Szigligetre kellett menni, ahol is a Kamon-kőhöz is fel kellett jutni egy pecsétért. Most mentünk még egy darabig, majd lecsüccsentünk, s elolvastuk, milyen utat jósol az itiner az elkövetkezendőkre. Bizony azt írták, hogy lesznek jó kis lejtők még, viszont már csak kb. 7 km volt vissza a túrából. Zoli gyötrődött, hogy mi legyen. Az időnk nem úgy állt, hogy sok tipródás belefért volna, úgyhogy végül nekiindultunk, s a végső döntést Szigligetre halasztottuk.

Itt, a döntés helyszínén újra lepihentünk, s átbeszéltük, mi legyen. Nagyjából egy óránk volt vissza s 6 km-ünk. Volt egy kipurcant Dija, akiben kezdett felbuzogni a célegyenes izgalma, s adott volt egy lepusztult térd, mely már egyenes terepen menve is fájt. Végül ez lett: egyedül teszem meg az utcsó pecséthelyre menő karikát, Zoli pedig megvár itt, ahova majd visszaérkezem. 

Eltéptem. Nem tudom, honnan volt erőm még ehhez, mert amúgy marhára nem volt. Felmásztam a Kamon-kőhöz sűrű pihenésekkel, majd lefelé szinte száguldottam. Még beszélgetni is tudtam emberekkel s a pecsétőrökkel. 3/4 órám volt, hogy leérjek a 4 km-re lévő célba. Zúztam.

Zoltán felpattant (jót pihent), s hihetetlenül tempóztunk az aszfalton Tördemic felé. Még egy ilyen hosszú betonutat nem láttam! Iszonyat fáradt voltam, s az előttem pár lépésnyire haladó Zolit már fenyítés árnyékában sem tudtam volna utolérni. Képtelen voltam gyorsítani. 

Végül az lett, hogy a célba mintegy 5 perces csúszással értünk be. Ám ez mit sem számított: gratuláltak, kaptunk kitűzőt vagy hűtőmágnest, s ehettünk gulyást is. Azaz ehettünk volna - nekem két kanál krumpli ment le a torkomon, Zoli viszont jóízűen benyomta az adagomat, és a neki adott mákos tésztát (úgy látom, ez is BTHE-specialitás!). Farkaséhes volt, én viszont egyszerűen nem bírtam enni. Tisztára le voltam pusztulva...

Nem sokat pihenhettünk, mert menni kellett a vonatra. Egyszerre indult a vonatunk, csak ellenkező irányba - így ért véget aktuális közös túránk. Még egy apró incidens történt velem a vonaton: a szervezetem ezt a nagyfokú túlerőltetést 2 db hányással köszönte meg... 

Konklúzió: gyönyörűek a tanúhegyek, túláradó imádattal viseltetek e táj iránt!!! És azt hiszem, legközelebb talán elég lesz 30 km is :-)
Ámen.


Gyönyörű volt. Ennek a túrának egyszerűen nincs olyan szakasza, ami felesleges lenne, vagy ne lenne szép. A szervezés vérprofi, és el nem tudom képzelni, hogy jön ki 800 Ft-ból 2 borkóstoló, pálinka, csoki, nápolyi, alma, cukor, koviubi, kocsmai meghívás, ásványvizek több helyen, zsíroskenyér, pogi, szörp, és a végén egy remek adag kiváló gulyásleves.. plusz kitűző :) Amit én is megkaptam, annak ellenére, hogy mondtam, azt a 3 km-es szakaszt nem tudtam teljesíteni. Minden elismerés Diának, aki viszont az egészet letolta!!!
Erre a túrára jövőre is érdemes lesz eljönni, de lehet beérjük a 30 km-es verzióval is :)