Kék krónika-az utolsó nap

Kékezésünk utolsó napján ragyogó napsütésre ébredtünk. Úgy gondolom, ez előző napokkal ellentétben, most mindenki ügyelt a pontos kelésre. Jól tudtuk, hogy 8-kor nyit a kincset érő bolt, no meg..."A vonat nem vááááár..." (bocsánat :D). Szépen kisorjáztunk a sátrainkból, megmártottuk szandálos lábainkat a néhol még harmatos fűben és lassan szedelőzködni kezdtünk.

Ez másabb ébredés volt, mint a korábbiak. Kicsit túl modern...ami egy faluhoz persze kicsit túlzásnak tűnhet, ám az erdő csendjéhez és meghittségéhez képest nagyon is helyénvaló. Talán sosem volt olyan nyugodt, szép ébredésem, mint az erdőben. No, de örülni kellett Aranka néni vendégszeretetének és én értékeltem is!

Mindnyájan összeraktuk a motyónkat, elcsomagoltuk a sátrakat és hátul távoztunk. Virtuálisan elbúcsúztunk Aranka nénitől, amolyan integetősen...megőrizzük őt jó emlékezetünkben! :)

Reggel Makkoshotykán

A bolt előtt hatalmas tömeg fogadott minket. 2 csoportra oszolva vettük be az ellátmányt biztosító kincsesbányát. Mindenki felszerelkezett csokival, jégkrémmel (alapvető élelmiszerek)...na és ott volt az az 50 forintos kakaós csiga, ami elvileg már másnapos volt, no de milyen finom... talán sosem ettem még ennyire kakaós és ennyire puha és kalácsos kakaós csigát...egyszerűen zseniális volt. 

A reggelit azonban nem a bolt előtt költöttük el, szerencsére. 

Elindultunk a kék úton, kedves reggelizőhely reményében és nem is kellett rá sokat várnunk. Miután egy ház kékkel fémjelzett, romantikus kis kapuján áthaladtunk, elérkeztünk a Meczner-kúriához (nevezzük inkább kriptának vagy mauzóleumnak :) - Zollltán). Páratlan kis hely volt. Na jó, kúria...de a kúriák között igenis csinos. Még sátorozóhelynek is remek. Ha valaki esetleg nem lenne olyan szerencsés, mint mi, a sátorhely keresésében, hát ne ijedjen meg. Csak haladjon idáig, s itt talál remek füves placcot, fából ácsolt székeket és némi virágot is. Ja, és kis harangot is :) 

A reggeli közben/után Diával igyekeztünk megfejteni a homlokzaton nyugvó táblát, mert vesszők hiányában nem találtuk teljesen egyértelműnek. Magyar irodalom-,és nyelv érettségiben is jól mutatna:

Kék út

A Meczner-kúria (mauzóleum)homlokzata, ama ominózis táblájával :)

Reggeli pillanatok :)

A kúria (kripta - bocs, befejeztem :) Jót nevettem, ám emellett abszolút igazat adok Zollltánnak: ez nem lakhely volt, hanem sírhely! Dijavótam s leszek :-) után kis emelkedőt másztunk meg, akácok mellett haladtunk. Néhol igen szűkös volt az ösvény, legalább illett a reggeli hangulathoz. Innen egy szántóra értünk, ahol kutyaösvény szerűen volt kitaposva a kék út. Láttam, ez Diának igen tetszik, és valóban nagyon jópofa volt, hogy túrás lábnyomok micsoda ösvényt jártak az érintetlen talajban.

Kutyaösvény-kék

 Túljutva ezen a szakaszon érdekes dologgal találkoztunk, mert hogy ketten kétfelé láttuk az utat és mindkettőnknek igaza volt. Az egyik jelzéssor az út mentén haladó kökénybokrokra volt festve, viszont egy távolabbi nagy fán is kék jel díszlett. A jövő vándorainak tartozunk annyival, hogy megosszuk, a kökényes mellett haladó út biztosan célba ér, így nem lesz rossz választás.

Kukoricás mellé értünk és itt vettünk észre egy igen profi kis leshelyet egy magas tölgyre építve. Létra vitt fel és igen jól meg volt ácsolva. Kényelmesen elférhettünk volna odafent mind a 4-en és én kívánkoztam is fel, viszont ott volt már bennem is a hazautazás érzése, és úgy gondolom, a többiekben is. Ezért hát továbbmentünk, pedig most de szívesen megmásznám ezt a lest :) majd legközelebb...

Ezt követően irtásokon vezetett át utunk. Az elkerített erdőterületeken kapukon át közlekedtünk. Csaknem 3 km alatt értünk el a Cirkáló tanyához, ami hosszas leírást kíván tőlem.

Személyes küldetésemnek érzem a tanyasi élet oltalmát, úgyhogy kicsit szentimentálisra engedem a figurát. heles :-)

Képzeljetek el egy hatalmas területet...jobb oldalon fent szántó, vagy kaszáló...mindenesetre takarmányföld az állatoknak. 1-2 ácsorgó lovacska. Közelebb érve fehérre meszelt tanyasi ház, az az igazi...mellette kút, sok-sok mezőgazdasági gép, istálló az állatoknak, néhol egy két kandikáló virág, no nem rendbe ültetve..hanem igazi "parasztkert", mindenhol egy kis színfolt. Bónuszként egy rakat barátságos, ólból kikandikálós, élénk kecske és egy fél tucat kiskutya. 

Ha mélyen magamba nézek, a lelkem egy nagy-nagy része élne ilyen helyen. Állatok között, harmóniában, korán kelve, aktívan, egészségesen, nem pedig büdös városok undorító utcái és emberei között, akiktől ez néha h*nyok. 

Szívesen hajkurásznék be állatokat az esőben és figyelném a veteményesem felcseperedését. Nem elszigetelve, meg elbutulva! Nagyon is értelmesen! Sokan mondják, hogy a tanyasi életmód fenntarthatatlan. Szerintem viszont ez az egyetlen, ami fenntartható! Befejezem...mert ez egy külön blogbejegyzés lehetne. Köszönöm, Dóri, hogy megosztod mély érzéseidet a témáról, ez is remek színfolt a blogunkban, és értékes ismeret rólad, mint ahogy minden ember ilyetén gondolatai értékesek!

Válogatás a cirkáló tanya képeiből 

Szóval amikor még csak közelítettünk, észre sem vettük azt a csokornyi kis plüsskutyát, aki tőlünk néhány méterre játszadozott, annyira sok volt az információ, olyan sok mindent lehetett csodálni. Aztán végre megleltük a pecsétlakot és feltűntek a kis ebek is. Az anyukájuk jelezte, hogy ő ugyan a pajtában van, de tökéletesen tisztában van vele, hogy megérkeztünk és viselkedjünk is ennek megfelelően. Azt hiszem ez elvárható egy kutyától, úgyhogy rendesen lecuccoltunk , benyomtuk a Cirkáló tanya pecsétjét és ki kecskét etetett, ki kutyát simogatott, ki mindkettőt űzte. Itt készült Diáról egy igazán helyes kép, Micivel, a kecskék képviselőjével. Később aztán sorban bukkantak ki a kecske fejek a friss szénával tömött pajtából, akik örömmel fogadták Dia gondoskodását. 

A kölyökkutyusok eleinte igen félénkek voltak, nem is nagyon kívántak odamerészkedni hozzánk. Én, mint kutyabolond, azonnal extázisba kerültem...régen fogtam már pici kutyát, azt hiszem az idő múlását is elfelejtettem érzékelni. Lassan rájöttek, hogy az ismerkedés mindenképp megéri, mert lehet szopizni az idegenek ujjait, akik még ráadásul simogatnak és kedvesen becéznek is. Szóval végül már ott tartottunk, hogy a kutyák háton feküdtek, zsiványkodtak, játszottak. Teljesen belopták magukat a szívembe. De leginkább azzal, hogy nem is próbáltak meg utánunk jönni. A falka összetartott :) A bolha-témát a békesség kedvéért hanyagoljuk :-D

Az utunk ezt követő szakasza már nem tartogatott ilyen kiugró eseményeket. Szép volt az erdő, csodás volt  a klímája, töltődtünk mindannyian, de ott volt már az indulás szele. Elhaladtunk a Rákóczi-fa mellett is, íme egy kép róla:

Rákóczi-fa

Hullámvasutaztunk, fel-le, fel-le, míg egy nagyobb emelkedő bevétele után olyan járatlan bozótosban lyukadtunk ki, hogy el sem akartuk hinni, hogy jó helyen vagyunk. A kék jelzés nem, hogy nem volt egyértelmű...NEM volt. Azaz, hogy volt 1 db, de pont a táv felénél, ahol a kevéssé viharvert túrázó inkább visszavonulót fúj, vagy megmagyarázza magának, hogy valahol irányt tévesztett...szóval kúszás, mászás, törpejárás...majd végül megtépetten, de nem lankadva érkeztünk meg a Bányi-nyereghez. 

Utunk közben rengeteg szúnyog gyötört minket, ha egy percre is megálltunk, irdatlan vérszívás áldozatai lettünk...

Szúnyog...mozgásban tart :D

Innen nem fordultunk fel a pecsételőhelyhez, ahogyan azt a füzet jelzi, mert a csapat nagy része már bírt ezzel az igazolással, hanem elbúcsúzva a kéktől a piros kereszten Sátoraljaújhely és egy Dia által felajánlott finom ebéd felé vettük az irányt. A pecsét egyébként is oda-vissza 2 km-es aszfaltutat jelentett volna, ami nem volt sem izgi, sem erdei ösvényhez mérhető, akinek pedig hiányzott, jövőre (vagy még idén? :)) úgy is visszatér ide. Mi, a többiek, ekkor már tudtuk, hogy a piros kereszt egy brutális emelkedővel egyenlő. Nem az utálom fajtával, hanem amin jó felmászni, de attól még emelkedő, nem is gyenge. Ezért ittunk, volt aki előbányászott egy csokit és így készült. Nekivágtunk. Kifulladva, kipirosodva, de azt hiszem elégedetten értünk fel mindannyian a Nagy-Nyugodóhoz, ami már Sátoraljaújhely felett magasodott. 

Itt találkoztunk össze újra Idivel, aki elmesélte, hogy a számunkra is melegen ajánlott kocsmárosnéninél kapott szállást Makkoshotykán. Elmesélte a jó vendéglátást, a hirtelen betoppanás ellenére is szívesen készített haluskát mit...?, az esti, nénikkel való borozást. Jó volt hallgatni! :)

A Nagy-nyugodó táblája

Erős lejtőt vett az utunk és lassan már Sátoraljaújhely aszfaltját tapostuk. Tipikus oldalba épített nyaralónak tűnő újgazdag negyed, hatalmas házak, ugatós kutyák. 

A célfotónk elkészítéséhez épp remek hely adódott, így éltünk vele. 

Közben beszélgettünk, fosókát legelésztünk az egyik fáról. Dia újra felhozta a beígért ebédmeghívását és mindenki örömmel el is fogadta. Diától annyira szép volt ez a gesztus és nekem az tetszett igazán, amennyire természetes volt ez neki. Dijának erre azért volt lehetősége, mert a munkahelye SZÉP-kártyát biztosított neki, így ezzel ő SZÉP gesztust tudott tenni :-D

Azt mondta sokszor megesett már vele is, hogy örömmel hívták meg erre-arra és kapott ezt-azt önzetlenül, tiszta szívvel és most örül, hogy ő is viszonozhatja ezt valakinek, most épp nekünk :)

Tényleg szívből jövő volt. Számomra nem okoz gondot mások önként felajánlott segítségének elfogadása, legyen szó kajáról, fuvarról, kölcsöncuccról stb., és szerintem így van ez jól! Ha segítség adódik, fogadjuk el, így könnyebben boldogulunk! Szerencsére az is természetes számomra, hogy én is ugyanígy adok segítséget, ha tudok. Így a SEGÍTSÉG körbejár, és így van ez jól, ne is pihenjen :-)

Mellesleg Sátoraljaújhely egészen kihalt volt, de a sétálóutcában így is akadtunk olyan helyre, ahol Dia el tudta fogadtatni a kártyáját, így lezuttyantunk. Mind az öten jól beebédeltünk és beitókáztunk, majd teli hassal nekiindultunk a 15:40-es vonatnak. A húsról azért megállapítható, hogy száraz volt és durván sós. A rántott sajt pedig...hát kicsit túlzás a sajt... :D Dia átadta észrevételeinket és már indultunk is. Én aztán igazán nem vagyok egy finnyás alkat, de az nekem is feltűnt itt, hogy az ételek hagynak némi kívánnivalót. Ám ez számunkra, kiknek gyomra kicsit elszokott a meleg főtt kajától, most cseppet sem okozott gondot, ellenkezőleg: örömmel láttunk hozzá a sós husi, hideg sajt, éretlen paradicsom fogyasztásának! No, azért a pincérkisfiú második kérésére elmondtam észrevételeinket az étellel kapcsolatban, hogy azért ő is tudjon csak róla nyugodtan :-)

Célfotó :)

Dia és Ildi

Épp időben érkeztünk a vasútállomásra. Megosztottuk a feladatokat, ki vizet vett, ki jegyet, ki feltartotta a vonatot (a biztonság kedvéért, nehogy elinduljon 2 perccel korábban) és végül betelepedtünk a forró, zöld műbőr ülésekre. Akár egy álom, ez úgy hangzik :-D Engem elég hamar elnyomott az álom és örömmel nyugtáztam, hogy az út egy részét átaludtam...nem szeretem a hosszú utakat. Nemcsak hogy hosszú volt, hanem olyan forró, amilyennek a poklot képzelem! Minden bajom volt, simán ültömben folyt rajtam a víz, Ildi pl. törölközővel a nyakában utazott! Dóri szerencsés, hogy tudott kicsit aludni :-)

Azonban ekkor jött csak a fekete leves, hamarosan megállások hada következett, fél, majd 1 órás késés. Ildi lekéste az IC csatlakozását, így maradt velünk, ám még ekkor sem gondoltuk, legvadabb álmainkban sem, hogy mi fog következni. 

Egyrészt egy hatalmas vihar, gyönyörű, sötét kék és fekete fellegekkel, villámokkal. 

Másodszor valamilyen villámcsapás valamilyen vezetéken. 

A következmény egyetlen, kristálytiszta és atombiztos tény: KÉSÉS. Avagy MÁV, MIÉRT ÁLLUNK vazze? 

Aszód után tehát megkezdtük több órás várakozásunkat. Kezdetben nem merészkedtem le a vonatról, mert nem úgy neveltek, hogy ezt megtehetem, de aztán a dolog átment katasztrófaturizmusba....kallerek rohangáltak erre-arra...emberek fent-lent, mindenki próbálta elütni az időt. Megnyugtattam egy stresszes kaller nénit, hogy az egész nem az ő hibája és kiszedtem belőle a javítás várható időtartamát...hát lehidaltam.

Vigyorogtunk, csaptunk egy nagy evést...májkrémes kenyér, kakaós keksz...dalolászás, szerelővonattal fotózkodás... Némi kis Borzasztó Pálinka, mászkálás a sinek mellett a vaksötétben, vonat mellett dohányzó emberek, telefonálgatások olyanokkal, akik net mellett vannak, hogy adják le a drótot nekünk, mégis mennyi késést jósol a MÁV? Mert nyilván az utasok tájékoztatása nem erőssége a Magyar Álomvasutaknak!
Összességében elmondható, hogy én jól szórakoztam! Kellett ez a kalandos befejezés a túra végére, élveztem a helyzetet, az az igazság :-)

Fáradtam érkeztünk meg a Keletibe  fél 12-kor, 7 és fél óra vonaton töltött út után!...felzuttyantunk a hetesre és TuráZollltán-unktól elbúcsúzva hazabattyogtunk.

 A vihar felé

Szerelővonattal játszunk 

Életképek

Nem hiszem el nézés? :D

Így végződött tehát 4 napos kék kalandozásunk, melynek elejétől a végéig minden percét élveztem.

Életem egyik legszebb túrája volt :)

Gondoltam, hogy írok valami nagy és magasztos befejezést, de a nagy és magasztos befejezések mindig cinkesek. Elég, hogy átéltük, a lényeg belül van. 

Aki pedig ezeket olvasva kedvet kapna hozzá...hát neki is csak hasonló vagy még szebb élményeket kívánok! :)