Ezen a reggelen két opció kínálkozott: vagy korán kelünk megint, hogy 9 táján már a leegyeztetett barlangászatunkon tudjunk részt venni Várhosszúréten (Krásnohorská Dlhá Lúka-n), vagy MÉG korábban kelünk, hogy mindezek előtt még felhágjunk s körültekintsünk a közeli Leány-kőről (660 m). Ez utóbbit választottuk, így megintcsak enyhe pirkadatban fejlámpázva követtük el táborunk hátunkra csomagolását. Reggeli gyanánt nekem egy Nescafe 3:1-re futotta az időből, Zollltánnak még annyira sem. Kaptuk magunkat, és nekiindultunk.
Bár éjjel a 3 réteg pont megfelelő volt, most elővackolva hűvöske volt.
Kiértünk az erdőből, és csodás ködös, ám fagyosan zúzmarás réten haladtunk. A nálunknál mélyebben fekvő völgyeket vastagon ülte meg a hajnali köd, mely immár minden reggel társunkul szegődött - szemünknek öröm, testünknek didergés :-)
 |
| sorjázunk a Leány-kő felé |
 |
| hajnal |
A zsákokat nagyjából elrejtettük egy borókabokorba, majd felszabadultan, egyéni tempóban indultunk a Leány-kő (Dievcenská skala) felé. Meg-megálltunk visszanézni, s szívünk és szemünk boldogan ette be a ködös völgyek s a felkelő Nap látványát. Álomszép volt...
A Leány-kőről adódó panoráma mindent elkövetett, hogy az előző látványon is túltegyen. A kilátópont egy mély, meredek völgy peremén van, s káprázatos szépségeket produkál a szemlélőnek: nekünk most vastag ködpaplant, élénk őszi színeket, távoli hegyeket, köztük a Tátrát, s a felsejlő Krasznahorka várát prezentálta. Győztük tátani a szánkat, kattogtatni a fényképezőt, s álmélkodni... Ez a nap máris jól indul :-)
 |
| Leány-kői panoráma I. |
 |
| Leány-kői panoráma II. |
Kata azonban nem hagyta, hogy egész napunkat gúvadt szemekkel itt töltsük (mely azonban csábító lehetőségnek kínálkozott), hanem hajtott minket, hisz leszervezett nekünk Várhosszúréten 9-kor egy vezetett barlangászatot. Így elindultunk vissza zsákjainkhoz, de megállni most sem tudtuk, hogy az azóta jobban felkelt Napocska által pazarul megvilágított meseszép tájat még néhány fotón meg ne örökítsük.
Ahogy mélyebbre értünk, újra fagyosabb tájakon haladtunk, s itt megintcsak olyan pazar tájak mutatták magukat a köd és a napfény összhangjában, hogy most is beleborzongok...
 |
| köd és napfény I. |
 |
| köd és napfény II. |
Szedtük a lábunkat Várhosszúrét felé. Úgy tűnt, időben oda is érünk, bár a barlangászat előtti esetleges boltlátogatásra már csak igen szűkös időintervallum maradt. Pali úgy döntött, nem jön barlangászni, így csak ő ment el boltba, mi pedig bekocogtunk a Jozefina panzió udvarába, ahol a barlangi vezető várt minket (s ahol Zsolti felismerte, hogy az x évvel ezelőtti biciklitúráján itt szállt meg). Én már nagyon éhes voltam, reggeliznem kellett, és mivel erre másnak is volt igénye, s a barlangi vezető sem ellenezte, nekiálltunk falatozni kicsit. Eztán bemálháztunk egy helyiségbe, majd a bá' 2 emberenként megpakolt 1 bag-et barlangászós cuccal, s elindultunk a Buzgó-barlang, vagy más néven Krasznahorkai-barlang felé.
A barlang a Világörökség részét képezi, és itt található a világ egyik legnagyobb cseppköve, mely 34 m magas, s a mérsékelt övön párját ritkítja. A barlangi túrát még érdekessé teszi egy ún. drótkötélpálya, mely víz fölött halad át.
A barlang némileg odább található a településtől, az erdőben. Bejárata előtt felvettük megfakult piros barlangász overálunkat, majd csapatfotót készítettünk a bá' segítségével:
Eztán indult a túra. Nem volt különösebben nehéz megítélésem szerint, voltak benne szűkebb szakaszok, kúszás-mászás, s talán a legextrémebb a drótkötelezés volt a víz felett (ahol 1 kötélen menni, 1 kötélen kapaszkodni kellett). Túránk legvégén volt a híres nagy cseppkő, ahol hosszabb szünetet tartottunk, a bá' több infót is átadott nekünk.
Az alábbi képeket Zsolti fotói közül válogattam be, mert neki - velem ellentétben - egészen éles képei sikerültek.
 |
| (fotó: Kerekes Zsolt) |
 |
| (fotó: Kerekes Zsolt) |
 |
| a Rozsnyói Barlangászok Cseppköve |
Barlangászat után leöltöztük az overált, s indultunk vissza a szép erdőn át a faluba. Elhaladtuk a barlangból előfolyó patak mésztufagátjai mellett (nem mindig ilyen kicsi ez a patak, most épp extrém száraz időszak van), és egykori vízimalmok mellett is. Egy helyütt ráláttunk a szomszédos településen lévő várra, majd Kata hívta fel a figyelmünket az erdőbe beáradó napsugarak pazar látványára.
A panziónál még eltöltöttünk némi időt (fincsi gyümölcslét ittunk, s játszottunk a rendkívül barátságos HMC-vel [Helyi Menő Cica :-D]), majd indultunk tova.
A terv most az volt, hogy elcsípünk valahol egy buszt, mellyel megközelítjük a Szádelői-völgyet, amely megintcsak izgalmas csemegének ígérkezett a térkép alapján. A buszos lehetőségekről Kata tárgyalt a barlangi vezetővel, s az útmutatás alapján indultunk el a néhány km-re lévő főbb közlekedési út irányába. Egy darabig szembe haladtunk a várral, mely fotótéma felkeltette Zsolti figyelmét, s áldozott is rá képet, íme:
 |
| (fotó: Kerekes Zsolt) |
Valamint ez volt az a nevezetes útszakasz, ahol szembesültem vele, hogy testemet elborították a viszkető pöttyök...
Ennek külön története van! Elsőként, talán még előző nap Katán jöttek ki a pötyik. Tele volt a teste, s viszketett veszettül. Ma már én is viszkettem, de mivel nem nézegettem magam, nem tudtam a pöttyökről. Ám ott, ahol utunk áthaladt a vasút alatt (azon a nevezetes pozíción!), megláttam őket! A pöttyöket! Sokkolt! Jesszus, mi ez??? Katán is, s rajtam is! És máson nem! Egyelőre nem tudtuk hova tenni a dolgot, de bennem a vakaródzási hajlam ez után felerősödött, talán a vizuális kontakt miatt, vagy talán csak innen már tudatosan vakaróztam. Brrr....
Hárskút közelében elértük a főutat, s miközben a buszt vártuk, vad vakarózást csaptam. Kata dicsőn ellenállt a hajlamnak, s énrám is igyekezett rámszólni, no és a többiek is próbáltak lebeszélni. Kerültek kalciumos pezsgőtabletták nagy tételben, de emellett megszabadulva a bakitól és zoknitól, kéjes gyönyörűséggel kapirgáltam lábfejeimet és bokáim környékét... Jujj, de borzasztó így visszagondolva...
Megérkezett aztán a buszunk, kellőképp teli emberrel. Felnyomultunk, s átbuszoztunk Dernőn (Drnava), Kiskovácsvágásán (Kovacova), Lucskán (Lucka), majd a végállomásra, Barkára (Borka) értünk. Gyönyörű tájon vezetett a buszút: völgyben haladtunk, melyet színes erdős, vagy épp füves domboldalak vettek körül. Barka falu egy zsáktelepülés, csodás helyen fekszik a környezetét tekintve. Innen kezdtünk neki újra túrázni.
Elhagytuk a falut, majd egy kis kápolnánál megálltunk enni. Itt, hogy elvonultam pisilni, szembesültem vele, hogy valóban mindenhol teli vagyok pöttyökkel... Igazán aggasztó volt a helyzet...
Dénes és Vera a kajakészítés területén újfent kitettek magukért. Alig álltak neki, hamarosan nyálcsorgató bundáskenyér illat kezdett terjengeni. Ők az egyetlenek, akiket ismerek, akik képesek egy túrára tojást hozni, és nekiállni gázfőzőn bundáskenyeret csinálni! Zseniális :-) S most nagy örömöt okoztak nekünk azzal, hogy Vera mindenkinek körbekínált egy személyre szóló példányt. Mennyei volt!
 |
| Barka felett az erdő... |
Kata a térképet mustrálva előadta útitervét, melyet azonban különböző javaslatokra újra kellett tárgyalni s szervezni, mivel megint kóros időhiányban szenvedtünk.
Már épp készülődtünk az induláshoz, amikor egy marha komoly autóval megállt mellettünk egy fószer. Először szlovákul szólt hozzánk, majd reakciónkra átváltott magyarra. Azt tudakolta, merre mennénk, merthogy ők most vadászni fognak itt a közelben. Nekem nem volt teljesen egyértelmű, melyik úttól óvna minket, de nagyjából elmondtuk, merre megyünk majd.
Erdei úton haladtunk a már megszokott csodásan színes erdőben, míg aztán becsatlakoztunk a Szádelői-völgybe. Kata vágya volt, hogy a völgyön menjünk végig, viszont csábító volt a völgy felett vezető útvonal is. Mindkettő nem fért be, s mivel lassan alvóhelyre is gondolni kellett, a völgy feletti utat választottuk. Továbbindulás előtt azonban vizet kellett vételeznünk. A cuccokat lepakolva többfelé váltunk, s vízkeresésre indultunk. Végül Zsolti talált egy remek kis forrást hozzá vezető aranyos kicsi ösvénnyel, így sorban odavonultunk palackjainkkal.
Ekkor úgy tűnt, újabb túratársunktól kell megválnunk. Palit ugyanis veszettül kínozta a derékfájása, s már nem akarta bevállalni a völgyből való felmászást. Dacára, hogy egyre hidegebb lett, úgy döntött, hogy lent marad, s keres valami szálláshelyet, és majd másnap valami településen csatlakozik hozzánk. Mit volt mit tenni, elbúcsúztunk tőle, s indultunk.
Alig haladtunk, mikor egy kis menházfélére bukkantunk. Katának eszébe jutott, hogy ennek környéke mégiscsak jobb szálláshely lenne Pali számára, így visszament érte. Itt vettünk másodszor is búcsút Palitól :-)
Ezt követően számomra jó nehéz út vette kezdetét, hisz a térképen sűrű szintvonalakkal ábrázolt helyen másztunk felfelé. Lemaradtam a többiektől, Kata egy darabig velem tartott. Nemsoká tettünk egy kis kitérőt egy ígéretes kilátás érdekében, s nem is csalatkoztunk: itt bemutatót kaphattunk a Szádelői-völgy látványából. Áááálomszép volt!
 |
| első pillantásunk a Szádelői-völgyre |
Az alkony már megint ott loholt a nyomunkban, így indulnunk kellett tovább. Lihegve gyűrtem a szinteket, haladtam a többiek nyomdokain. Egész addig, míg rájuk nem bukkantam azt követően, hogy ők rábukkantak a mai sátorhelyünkre.
Hát ez csodálatos egy hely volt! Nekem a Badacsony tetején lévő Ranolder-kereszt környékét juttatta eszembe, és az ott töltött sátrazásunkat...
Sátorhelyünk egy újabb kilátópont közelében került kiválasztásra. A fák között ki-ki megválasztotta helyét, majd loholtunk kihasználni az utolsó fényeket, s ámulni a völgy bámulatos látványán.
 |
| a Szádelői-völgy alkonyban |
 |
| kilátásunk a sátorhelytől |
Hátra volt még a szokásos esti sátorverős-vacsizós ceremónia. Épphogycsak belefogtunk, amikor mit látnak szemeink: Pali cammog felfelé. A bevett fájdalomcsillapítók hatására elmúlt a derékfájása, és inkább utánunk jött! Újra együtt volt a csapat, ma mégsem vesztettünk embert :-)
A hőmérséklet újfent kellemesnek ígérkezett, s öröm volt, hogy nem lent a fagyos völgyben tanyázunk. Vackunkba bújva Katával hosszú kellemes beszélgetést folytattunk, meghallgattuk Zsolti bedugult orrú hortyogását s Pali szokásos horpasztását. A szél járt a fák között, a levelek zörögve felelgettek neki... Jó melegre vakartam magam, majd aludtam.
Eljött utolsó reggelünk is, mely végre olyan volt, hogy nem kellett korán kelni! Ma nagyjából csak a d.e. volt túrázásra szánva, utána már a hazautazás lépett porondra. Terveink szerint az országhatárig akartunk elgyalogolni, s ott elcsípni egy buszt.
Komótosan készülődtünk. Még egy kis "meditálásra" is jutott idő a völgy peremén, valamint összeverődtünk néhány csapatkép erejéig. A völgy bejáratával pont szemközt egy nagy cementmű ormótlankodott, mely azonban most a ködből rejtélyes kastélyként emelkedett ki. Még szép is volt a maga módján!
Ez is egy csúcsszuper hely volt, nem volt könnyű otthagyni... Elképesztő, de az összes sátorhelyünk annyira király volt, hogy jobb sem kell!
Alig indultunk neki, juhnyájjal találkoztunk. Tájékoztató tábláról megtudtuk, hogy az ősrégi legeltető állattartás miatt tűnik el a talaj és kerülnek napvilágra a mészkősziklák. Átmásztunk egy sáncon is, mely még régebbi emberi nyomok emlékét őrzi.
Hamarosan egy kilátóhely kínálkozott, így megszabadultunk zsákjainktól, és elindultunk felderíteni. Álomszép hely volt! Több szikláról, dombról is alá lehetett tekinteni a völgybe, melynek kijáratánál még köd lengett, de az előtörő Napocska már kezdte elűzni azt... Fotózkodtunk, mászkáltunk, gyönyörködtünk, én meg sorra kaptam a tiltásokat ("ne ugrálj úgy!"), ijedezéseket ("jézusom, Dija!!") s a jövőre vonatkozó csúnya fenyegetőzéseket ("többet nem jössz velem túrára!"), amiért kissé bezergültem a sziklákon :-)
Továbbindultunk, elszakadva ettől a szép helytől is. Még egy helyütt kikanyarodtunk kilátást nézni, s ekkor vesztettük el Palit, aki nem kanyarodott ki :-) Kata telefonon beszél vele, s nemsoká össze is csatlakoztunk újra. Hamarosan már végképp a fennsíkon haladtunk, mely csupa-csupa bokát nem kímélő szikla volt, s ráadásul egy idő után lejteni kezdett. Sokáig folyamatosan lefelé mentünk, s már lassan mindenkinek kezdett elég lenni ebből a sziklás lejtőből. Én már ráadásul egyre éhesebb is voltam, de Kata a pihenőt még odébbra ígérte, így ki kellett tartani.
Megláttuk aztán Torna várát előttünk, a távolban. Jól látszott: le kell ereszkednünk egy nyeregbe, s utána újra felfelé a vár irányába. Elég szép volt, ahogy a rom ott trónolt egy meglehetősen szabályos kúp formán.
Csapatunk kissé szétszakadt, nem mindenkinek ment egyformán a köveken való bukdácsolás. Én egyre jobban vártam a pillanatot, amikor Kata majd azt mondja, hogy pihenhetünk, de valahogy úgy tűnt, nehezen érünk el oda...
Végül a vár alatt álltunk meg, ahonnan indult a várba felvezető ösvény. Sajnos Kata kihirdette, hogy nem sok időt maradhatunk itt, ugyanis ha időben leérünk, sikerülhet a korábbi buszt elérni. Így aztán aki akar menni a várba, az most induljon.
Mentem is volna, azonban elsőként ennikét követelt a szervezetem, így én lefészkeltem a zsákomra, és evéshez láttam. Kata, Vera és Dénes mentek fel a várhoz. Mire Kata visszaért, fejeztem be az étkezést, így aztán le kellett mondanom a várlátogatásról. Bár Kata szerint nem sokat vesztettem, de azért megnéztem volna. No mindegy, most a testemet kellett jóllakatnom, nem a lelkemet :-)
Továbbállva hamarosan leértünk Tornára, s onnan még visszatekintettünk a várra.
A faluban bolt és kocsma felé orientálódtunk, Pali ugyanis sörre és Tatransky Caj-ra akart meghívni minket. A kocsmában csak az előbbi volt, de szerencsére az utóbbit a boltban be lehetett szerezni. Pali egy lila színű, 62 fokos példányt vásárolt. Eddig még csak az 52%-oshoz volt szerencsém, kíváncsian vártam hát most ezt, de a kóstolásra később került csak sor.
Kis pihenő után megint továbbindultunk, célunk már csak a néhány km-re lévő országhatár volt, ahol is van egy buszmegálló. Aszfalt szélén haladtunk, s hátratekintve meglepődve láttuk a hosszan elnyúló meredélyben tátongó száját a Szádelői-szurdoknak. Teljesen döbbenetes, hogyan keletkezett! (Elvileg patak vájta ki, elképesztő belegondolni...) Többeknek a Tatabánya fölé magasodó Kő-hegyet juttatta eszébe a látvány - és valóban hasonlatos volt :-)
Elhaladtunk egy kőbányászat miatt eltűnőfélben lévő hegyoldal mellett, aztán már oda is értünk a határhoz. Emlékmű alkotás, kerek márványlapos asztalba gravírozott nagy-Magyarország s ülőalkalmatosságok mutatták magukat. Megbontottuk végre a Tátrateát, s finom illatán felbuzdulva belekortyoltam - a könnyem is kijött tőle, olyan erős volt... Az utóíze nagyon finom volt, de kőkemény egy pia, az biztos :-)
Amíg vártunk a buszra, ropit zabáltunk és vakaróztunk. Ekkor fedeztük fel, hogy bár Kata és az én testem el van borítva a pötyik által, de Zsoltin és Zolin is ékeskedik néhány példány. Egyre rejtélyesebb volt, de már elkezdtünk gondolkodni növényben (csípés), állatban (csípés), kajában (romlottság, allergia), s minden gondolatot vakarászat és egymás csitítása követett ("Kata/Dija, légy erős, kibírod, ne vakard!!")
Az érkező busszal Tornanádaskáig tudtunk elmenni, így onnan vonatoztunk Miskolcig, majd onnan a Keletibe (s én még T.bányára). Útközben Kata vadul guglizott a telefonján a pöttyeinkre, de nem sok eredménnyel járt.
A pöttyökről utólag sokminden kiderült, és még sok történés volt velük - talán megírom majd egy függelékben külön beszámolóként :-)
Összefoglalva a túrát: maximálisan kihasználtuk az ősz utolsó gyönyörű időjárási körülményekkel rendelkező 4 napját és elképesztően szépséges helyeken jártunk nagyon jó társasággal! Kata szervezése kifogástalan volt, köszönjük, és én személy szerint alig várom a következőt!
Eljött utolsó reggelünk is, mely végre olyan volt, hogy nem kellett korán kelni! Ma nagyjából csak a d.e. volt túrázásra szánva, utána már a hazautazás lépett porondra. Terveink szerint az országhatárig akartunk elgyalogolni, s ott elcsípni egy buszt.
Komótosan készülődtünk. Még egy kis "meditálásra" is jutott idő a völgy peremén, valamint összeverődtünk néhány csapatkép erejéig. A völgy bejáratával pont szemközt egy nagy cementmű ormótlankodott, mely azonban most a ködből rejtélyes kastélyként emelkedett ki. Még szép is volt a maga módján!
 |
| csapatunk a Szádelői-völgy peremén |
Ez is egy csúcsszuper hely volt, nem volt könnyű otthagyni... Elképesztő, de az összes sátorhelyünk annyira király volt, hogy jobb sem kell!
Alig indultunk neki, juhnyájjal találkoztunk. Tájékoztató tábláról megtudtuk, hogy az ősrégi legeltető állattartás miatt tűnik el a talaj és kerülnek napvilágra a mészkősziklák. Átmásztunk egy sáncon is, mely még régebbi emberi nyomok emlékét őrzi.
Hamarosan egy kilátóhely kínálkozott, így megszabadultunk zsákjainktól, és elindultunk felderíteni. Álomszép hely volt! Több szikláról, dombról is alá lehetett tekinteni a völgybe, melynek kijáratánál még köd lengett, de az előtörő Napocska már kezdte elűzni azt... Fotózkodtunk, mászkáltunk, gyönyörködtünk, én meg sorra kaptam a tiltásokat ("ne ugrálj úgy!"), ijedezéseket ("jézusom, Dija!!") s a jövőre vonatkozó csúnya fenyegetőzéseket ("többet nem jössz velem túrára!"), amiért kissé bezergültem a sziklákon :-)
 |
| a Cukorsüveg |
Továbbindultunk, elszakadva ettől a szép helytől is. Még egy helyütt kikanyarodtunk kilátást nézni, s ekkor vesztettük el Palit, aki nem kanyarodott ki :-) Kata telefonon beszél vele, s nemsoká össze is csatlakoztunk újra. Hamarosan már végképp a fennsíkon haladtunk, mely csupa-csupa bokát nem kímélő szikla volt, s ráadásul egy idő után lejteni kezdett. Sokáig folyamatosan lefelé mentünk, s már lassan mindenkinek kezdett elég lenni ebből a sziklás lejtőből. Én már ráadásul egyre éhesebb is voltam, de Kata a pihenőt még odébbra ígérte, így ki kellett tartani.
Megláttuk aztán Torna várát előttünk, a távolban. Jól látszott: le kell ereszkednünk egy nyeregbe, s utána újra felfelé a vár irányába. Elég szép volt, ahogy a rom ott trónolt egy meglehetősen szabályos kúp formán.
 |
| Torna vára I. |
 |
| Torna vára II. |
Csapatunk kissé szétszakadt, nem mindenkinek ment egyformán a köveken való bukdácsolás. Én egyre jobban vártam a pillanatot, amikor Kata majd azt mondja, hogy pihenhetünk, de valahogy úgy tűnt, nehezen érünk el oda...
Végül a vár alatt álltunk meg, ahonnan indult a várba felvezető ösvény. Sajnos Kata kihirdette, hogy nem sok időt maradhatunk itt, ugyanis ha időben leérünk, sikerülhet a korábbi buszt elérni. Így aztán aki akar menni a várba, az most induljon.
Mentem is volna, azonban elsőként ennikét követelt a szervezetem, így én lefészkeltem a zsákomra, és evéshez láttam. Kata, Vera és Dénes mentek fel a várhoz. Mire Kata visszaért, fejeztem be az étkezést, így aztán le kellett mondanom a várlátogatásról. Bár Kata szerint nem sokat vesztettem, de azért megnéztem volna. No mindegy, most a testemet kellett jóllakatnom, nem a lelkemet :-)
Továbbállva hamarosan leértünk Tornára, s onnan még visszatekintettünk a várra.
 |
| Torna vára III. |
A faluban bolt és kocsma felé orientálódtunk, Pali ugyanis sörre és Tatransky Caj-ra akart meghívni minket. A kocsmában csak az előbbi volt, de szerencsére az utóbbit a boltban be lehetett szerezni. Pali egy lila színű, 62 fokos példányt vásárolt. Eddig még csak az 52%-oshoz volt szerencsém, kíváncsian vártam hát most ezt, de a kóstolásra később került csak sor.
Kis pihenő után megint továbbindultunk, célunk már csak a néhány km-re lévő országhatár volt, ahol is van egy buszmegálló. Aszfalt szélén haladtunk, s hátratekintve meglepődve láttuk a hosszan elnyúló meredélyben tátongó száját a Szádelői-szurdoknak. Teljesen döbbenetes, hogyan keletkezett! (Elvileg patak vájta ki, elképesztő belegondolni...) Többeknek a Tatabánya fölé magasodó Kő-hegyet juttatta eszébe a látvány - és valóban hasonlatos volt :-)
Elhaladtunk egy kőbányászat miatt eltűnőfélben lévő hegyoldal mellett, aztán már oda is értünk a határhoz. Emlékmű alkotás, kerek márványlapos asztalba gravírozott nagy-Magyarország s ülőalkalmatosságok mutatták magukat. Megbontottuk végre a Tátrateát, s finom illatán felbuzdulva belekortyoltam - a könnyem is kijött tőle, olyan erős volt... Az utóíze nagyon finom volt, de kőkemény egy pia, az biztos :-)
Amíg vártunk a buszra, ropit zabáltunk és vakaróztunk. Ekkor fedeztük fel, hogy bár Kata és az én testem el van borítva a pötyik által, de Zsoltin és Zolin is ékeskedik néhány példány. Egyre rejtélyesebb volt, de már elkezdtünk gondolkodni növényben (csípés), állatban (csípés), kajában (romlottság, allergia), s minden gondolatot vakarászat és egymás csitítása követett ("Kata/Dija, légy erős, kibírod, ne vakard!!")
Az érkező busszal Tornanádaskáig tudtunk elmenni, így onnan vonatoztunk Miskolcig, majd onnan a Keletibe (s én még T.bányára). Útközben Kata vadul guglizott a telefonján a pöttyeinkre, de nem sok eredménnyel járt.
A pöttyökről utólag sokminden kiderült, és még sok történés volt velük - talán megírom majd egy függelékben külön beszámolóként :-)
Összefoglalva a túrát: maximálisan kihasználtuk az ősz utolsó gyönyörű időjárási körülményekkel rendelkező 4 napját és elképesztően szépséges helyeken jártunk nagyon jó társasággal! Kata szervezése kifogástalan volt, köszönjük, és én személy szerint alig várom a következőt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése