Bakony szurdokvölgyei 25 TT

A túrakiírásra Zsolti bukkant rá, s nálam érdeklődésre tarthatott számot a dolog. Sajnos más barátunk nem csatlakozott hozzánk, így kettesben vágtunk neki ennek a szépnek és számomra nosztalgikusnak ígérkező túrának. (A nosztalgia eredete, hogy 2011 februárjában eltöltöttünk Csesznek környékén néhány csodás napot!)

A rajt Zircen volt, s oda kocsival jutottunk el a legkönnyebben. A vasútállomásnál álltunk meg, mert Zsolti kékpecsételni kívánt. Ahogy gyalogoltunk a városban arra, amerre a rajtpontot sejtettük, egy autós család szólított le minket, s kisült: ők is ugyanazt keresik. Beültünk hozzájuk, s közös erővel pikk-pakk rábukkantunk a tetthelyre.

De nem sok örömünk telt benne... A sörözőben egész sor kunkorodott a nevezési asztal előtt, melynél 1 db srác ült, s intézte a nevezéseket. Sajnos a srác szája és keze nem működött egymással egyenes arányosságban: ha az egyik járt, a másik állt - nagy bánatunkra. Mindenkire rohadt rá a kabát, s telt az értékes időnk. Mikor sorra kerültünk mi, mégis sikerült elkövetnem azt a hibát, hogy picit beszédbe elegyedtem vele, s ezzel megint perceket vesztettünk a nevezésből... Szó mi szó, a srácra ráfért volna valami gyorsító reggelire.

Ahogy neveztünk, kilőttünk végre. Egy helyi erő segítségével sikerült elhagyni Zircet a kívánt irányban, s máris a piroson haladtunk a Cuha-völgyben észak felé. 

Nem tudom sajnos, milyen fákból álló erdők vannak errefelé, de kirívóan sok volt a vöröses-narancssárgás színű pazar színpompa, mind az ágakon, mint a talajon. Jó volna egyszer jobban ismerni majd a fákat.

Tempósan haladtunk. Nem volt irdatlan tömeg, de mégis mindig szívesebben túrázom úgy, hogy nem lohol a nyakamban senki, s előttem sem csigáznak. S most olyan jól is esett menni: a Nap sütögetett, az előttünk álló út csábított, a bakim vitt előre...

A Cuha-völgyről tudni kell, hogy itt, a völgyben halad a Győr-Veszprém vasútvonal. Többek között ezért is akartam mindenképp írni túrabeszámolót, hogy ezt a vasútvonalat melegen ajánljam mindenkinek! A völgy maga az álom, eddig télen és ősszel jártam itt, és olyankor csodálatos látvány; és hogy megy benne egy 115 éves műemléki védettség alatt álló működő vasútvonal, az hab a tortán! Gyerekek, nekem felkerült a bakancslistámra, hogy utazzak ezen a vasútvonalon :-)

A piros turistaút egyébként számtalan helyen keresztezi a Cuhát - bármiféle híd nélkül, köveken átugrálva. Szuper! Jelenleg elég kevéske víz van a patakban, az átkelés sehol nem okozott problémát, annál több örömöt :-)

Első EP-nket a Porva-Csesznek vasútállomásnál és turistaháznál leltük meg. Megintcsak ájulat hangulatos helyen voltunk: pici néptelen állomás, ahol minden olyan kicsi és takaros, rendkívül sajátos hangulatú! Nagyon készséges néni pecsételt nekünk s adott mandarint és üccsit, valamint Zsolti kérdésére bőséges beszámolót a turistaházról. Asszem egy álom lenne egyszer itt eltölteni néhány napot :-) Lássátok, miről beszélek: Porva-Csesznek vasúti megállóhely turistaház.

Továbbra is a Cuha-völgyben haladtunk, a patakkal és a vasútvonallal viszonylag párhuzamosan. Hamarosan olyan szurdokos rész következett, hogy a vasút is több helyütt alagútban ment, néhol pedig mi mentünk át alatta. Kétszer is pont lecsúsztunk arról, hogy lássuk elsuhanni a vonatot, na mindegy. A sínek mellett nagy sziklák jelentek meg, s az erdő minden eddiginél vörösesebb, narancsosabb lett, győztünk elalélni tőle...

Elemi erővel tört rám a nosztalgikus öröm, amikor megpillantottam azt a vasúti fél-alagutat, aminek tetejére anno (2011 februárjában) felmásztunk! Szuper volt, hogy újra itt vagyok! Nem sokkal odébb pedig egy szép viaduktban gyönyörködhettünk.

Zsolti is percenként kapkodta elő a fényképezőjét, egyszerűen annyira szép volt ez az egész környék, és pillanatonként újabb szépségek bukkantak elő, hogy csordultig töltekeztünk vele.

Következő örvendezésem színtere következett: ahol anno Peti átugrabugrált a félig befagyott patakon... :-)

Közelítettük második EP-nket, Vinyét. Az itiner alapján oda is navigáltuk magunkat a büféhez. Behatolva pecsétet nem kaptunk, csak aláírást, s az ott heverő zsíros kenyereket sem kínálta a néni, úgy kérdeztem rá, szabad-e enni. Szabadott, s éltem is vele.

A büfé előtt szembetűnt egy érdekesség, meg is örökítettük:

Vinyén

Haladtunk tovább az előírt irányba. Hamarosan a Zsidó-réten vágtunk át, s ez megintcsak nagyon jól esett testemnek-lelkemnek egyaránt! Kellemes volt kilépni erre a nagy nyílt puha térre. Úgy éreztem, a lábam megint ruganyosan visz előre a puha füvön, mely még őrizte nyári zöldjét, jóllehet körülötte a fák tagadhatatlan bizonyítékai voltak az ősznek. Szép volt ez a rét az egyszerűségében!

a Zsidó-rét

Két fagyöngyökkel ékesített fa mutatta magát a réten, melyek Zsoltinak igen megtetszettek. Valóban, ahogy jobban megnéztem őket, igazán szépek voltak!

A rét után meglepetésünkre ellenőrzőpontot találtunk. Elsőre azt hittem, ez csak futó-pont (ugyanis félmaraton futásra is lehetett nevezni, s ez ő EP-jeik nem mindig estek egybe a túrázókéval), de a fickó szólt, hogy ő mindenkié. Csodálkozásomra, hogy ilyen közel van az előzőhöz, bevallotta, hogy nem itt kellene tanyáznia, csak nem ért el a helyére reggel, mert már utolérték az első túrázók, így itt maradt. Hm, fura a szervezés, most már kijelenthetjük. 

Kaptunk szaloncukrot, és indultunk tovább.

A Pakuts-pihenő előtt kicsit tanakodtunk továbbhaladási irányunk mivoltán, de ahogy a fejemben is helyre került a térkép, s a GPS is navigált, már egyértelmű volt, hogy merre. Kisvártatva már az Alsó-Cuha szurdokban haladtunk, mely szépségében nem maradt el a Cuha-völgytől, a különbség az volt, hogy ez szűkösebb volt, valóban inkább szurdok, mint völgy.

A fák, sziklák vadregényes módiban keresztül-kasul dőltek a patak útjában, bizonyítva ezzel vízbőségesebb időszakok meglétét is.

A szurdokot az Ördög-rétnél hagytuk el. Itt az itinerünk használhatatlannak bizonyult, ugyanis S+-t irányozott elő, mely sem a térképen, sem a valóságban nem volt sehol. Annál inkább volt szalagozás, mely egy útnak nem nevezhető, igazán meredek bevágásban vezetett fel. A völgy aljában nekivetkőztem, s nem is bántam meg, mert ez a rész igazán megdolgoztatott. Zsolti vidáman begyújtotta rakétáit és elviharzott fel, én pedig saját tempómban követtem. Ez volt amúgy a túra legszintdúsabb része. 

Jó darabig jelzés nélkül, csak szalagozás által vezetve vitt utunk. Itinerünk továbbra is S+-t jelzett. Úgy gondoltuk, ez azért van, mert itt valóban hamarosan lesz egy ilyen jelzéssel ellátott út, mely az eredetileg hosszasan betonúton haladó piros jelzést hivatott kiváltani (hálistennek!). Nagy öröm, hogy minket nem arra vittek.

Hamarosan egy szántóföld szélére értünk, s ott haladtunk sajnos túl sokat. Itt ugyanis valóságos szélvihar tombolt, s gyorsan fel is öltöztem. Igen kellemetlen volt ezen a kitett részen haladni, de aztán hamarosan újra erdőben mentünk, ahol levél sem rezdült. 

Már kezdtem igen megéhezni, s szerettem is volna megállni, de Zsolti tájékoztatott, hogy a GPS szerint már milyen közel vagyunk Csesznekhez, így elhalasztottam ezt a testi szükségletemet.

Csesznekre aztán megint ismerős helyen érkeztünk be, s én már emlékezetből tudtam, merre lehet menni a várhoz, merre van egy régi temető, s merre van a Kőmosó-szurdok. Itinerünk és a szalagozás megint nem értettek egyet: utóbbi ugyanis szépen kihagyta volna a Kőmosó-szurdokot, s csak a falun áthaladva vitt volna a célhoz. Én mindenképp menni akartam a szurdokba, s Zsoltinak is ecseteltem a hely szépségeit. Végül 2 szembejövő túrázóval is beszéltünk, akik a szalagozást követték (most már végeztek és a buszra mentek), s aztán döntésünk az lett, hogy irány a Kőmosó-szurdok. Ujjongtam, mert szép kis fahídon vitt át az utunk, aztán pedig végig a vár alatti szurdokban haladtunk, ami egy szuper kalandos hely!

Csesznek vára

Hát még milyen kalandos lehetett annak a 3 bringás srácnak, akik számomra ismeretlen motivációtól hajtva bicóval akartak átkelni a szurdokon! Mi már csak akkor láttuk őket, amikor a bringákat tépve-vonva küzdötték előre magukat. Nem semmi!

Az itiner tök használhatatlan volt már, a vége nagyon nem stimmelt. A turistajelzéssel is volt valami gubanc - na, szóval kacifántos volt a vége. De aggodalomra nem volt ok, s a GPS célállomásunk utcáját is mutatta. (Furamód a Kőmosó-szurdokban egyetlen fotót sem készítettem.)

Tehát megkerültük a várat, majd újra a faluban kibukkanva szinte szemben volt célunk, az Erzsébet Vendégház. A hátulsó traktusába kellett menni, mely egy félig nyitott, de nagyon hangulatosan megépített rész volt padokkal, kemencével. Kézhez kaptuk a kis emléklapunkat és kitűzőnket, majd én élénk érdeklődést kezdtem mutatni a zsíros kenyerek iránt. Zsolti nyilván nem evett semmit, viszont összetalálkozott egy ismerőssel, s kenyeret kenve, teát töltve én is odatelepültem. Két szeletet benyomtam, elég jól esett. 

Több mint egy óránk volt a buszig (mely vissza Zircre volt hivatott vinni minket), addig pihentünk, ettem, barátkoztam a hobbiból kukázó kutyával (szerintem mestere volt annak, hogy hogyan lehet a legapróbb és leggyorsabb mozdulattal a legtöbb szemetet kihúzni a kukából!), valamint a zavartalanul bent csipegető pipivel :-)

házi pipi :-)

A buszra aztán hárman ballagtunk (Zsolti ismerősével megspékelődve), a buszmegállóban pedig egész tömeg túrázóhoz csatlakoztunk, s utaztunk vissza Zircre.

Gyerekek, ez a túraútvonal maga a csoda, és nagyon jó lenne, ha egyszer ide ti is eljönnétek!!! (Attila, Dóri, Ági, Zollltán, Gábor! Meg mindenki/bárki!) Egyszerűen látnotok kell :-)