Októberi Kurta Farkú Malac Túra - avagy: ősz a Szlovák-karszton I.

Kata immár egy remek hagyomány alapjait rakta le: az október 23-ai időszakban őszi többnapos túrát szervez. Az idén az ajánlott opciók közül Aggtelek környéke nyerte el a közönség szavazatát, így aztán Kata lezsírozta a gyönyörű őszi időt nekünk, megszervezett mindenfélét, s nekünk más dolgunk nem is volt, mint túrázni, barlangozni, nevetni és jól érezni magunkat! Mindezt könnyen végre is hajtottuk :-)

Szombat hajnalban verődtünk össze a Keletiben, s indultunk el vonattal Miskolc felé, ahonnan egy átszállás után már kispirossal zötyögtünk Tornanádaska irányába. Leszállás után a Bódva völgyét, s egyben a falut szegélyező "hegy" felé vettük utunkat, s közben szemrevételeztük a helyi arcokat. Megállapítottam, hogy remek társadalomábrázolás-fotókat lehetne itt készíteni - már ha volna merszem nekiállni kattogtatni az itt élőkről. Nem volt, így csak retinaszkennerrel jegyeztem a kikent-kifent cigiző kislányokat, az összeverődött tárgyaló férfiembereket, a kissé lelakott házakból előszaladó kölkeket, a hegyről fákat lehúzó embereket. S mindez barna árnyalatban. 

A hegyre felvezető út nem volt könnyű, viszont a visszatekintések mindig kárpótoltak.

A fák színeikkel biztattak, hogy hasonló csodás őszi túrában lesz részünk, mint tavaly ilyentájt Jósvafő környékén (túrabeszámoló első és második rész).

Karsztterület lévén, rengeteg zsomboly mellett vitt el az utunk. Sorban csodáltuk a legkülönbözőbb méretű mélyedéseket, nagyon szépek voltak! 

Találtunk aztán egy szép kis részt egy egykori romos házikóval, valamint fakupac tetejére helyezett csontokat, melyekkel Zollltán és én feltaláltuk magunkat az alábbiak szerint:

Meg kell hagyni: a turistajelzés meglehetősen zavaros ezen a tájékon, így Zsolti folyamatosan figyelte a Dög által mutatott utat. GPS-e ugyanis a keresztségben a Dög nevet kapta, s mint büszke keresztanya, Zsolti esetleges röpképtelensége esetén én tartozom majd felelősséggel érte :-)

Dög és a térkép nem mindig értett egyet, de valahogy mégis elnavigáltunk.

Megnéztük a Vecsembükki-zsombolyt. Mivel körünkben üdvözölhettük Dénest, aki barlangász egyén, megtudtunk néhány adatot erről az üregről, számokra nem emlékszem, de igen mély függőleges akna.

a Vecsembükki-zsombolynál

árnyember :-)

Mindenféle érdekes nevű zsombolyok mellett vitt el utunk, úgymint: Banán-, Iskola-, Őz-, Kifli-zsomboly. Ezenközben gyönyörű őszi színű erdőben haladtunk, pólóban, hisz olyan gyönyörű idő volt. 3 napig egy árva felhőt sem láttunk a vakítóan kék égen, egyedül utolsó napunkon felhősödött be kissé.

Így értünk el a Szabó-pallag erdészházhoz, mely kéktúra pecsételőhely is. Összefutottunk itt túratársakkal, s cseréltünk néhány eszmét. Továbbhaladva friss, még alig kinyílt őzláb gombákra akadtunk Tamával, s az ő javallatára megettük azon nyersiben - hát csodás zamata volt! Imádtam! Tama dobverőnek hívja az ilyen még épphogycsak kinyílt gombát :-) S azt is tőle tanultam el, hogy az őzláb gallérját lekanyarítva és elfogyasztva szintén remek gasztronómiai élvezetben lehet részünk :-)

Nem messze innen tettünk egy csöpp kitérőt a Baglyak-szakadéka-zsomboly megtekintése okán. Ez szintén egy mély függőleges hasadék, kíváncsian kuksoltunk befelé. A zsomboly melletti sziklákon érdekes növényzetet fedeztünk fel, s én azonnal botanász barátainkra gondoltam, amikor elkérve Kata fényképezőjét készítettem néhány fotót a meghatározás végzett. DórAttila, kérlek segítsetek :-) (Bár a képek nem a legjobb minőségűre sikerültek.)

zuzmóféle I.

zuzmóféle II.

Valamint itt egy fa oldalában vettünk észre aranyos zöld levelibékát, melyet szintén megörökítettünk:

szélesszájú kisbéka :-)

Vízkészleteink fogytán voltak, így lassan forrást kellett keresnünk. Valamint eldönteni, meddig megyünk ma. Így lett a végcélunk a Szád-vár, mely alatt leltünk is egy forrást (Lakatos-forrás), bár ez hagyott némi kívánnivalót maga után. Kiépített forrás volt, de a víz úgy szivárgott elő lassan. Aki igényelte, bögrével merített belőle. Utánanéztünk még két forrásnak, de egyikkel sem jártunk nagyobb sikerrel.

Itt volt egy kisebb ellentét a csapatban. Tama mindenképp a forrásnál akart maradni éjszakára, és egy tapodtat sem bírt tovább menni. Itt viszont hűvös volt, és éjszakára is hideg ígérkezett a víz közelében. Többen viszont szerettünk volna a várban sátrat verni. Egyelőre nem jutottunk dűlőre, így Tama kivételével elindultunk azért megtekinteni a várat, már erősen alkonyban.
A várba is 3 csapatban értünk fel: Pali és Zsolti minden bizonnyal a turistaösvényen haladtak, de mi többiek elvesztettük az utat is és őket is szem elől, így bóklásztunk. Kata és Zoli végül toronyiránt másztak fel a várhoz, Vera, Dénes és én pedig egy idő után rábukkantunk az útra, és a váron átvezető meredélyen érkeztünk meg.
A látvány pazar volt, és kellemes volt újra itt lennem.

Szád-vár

Sokkal enyhébb idő volt itt fent, mint lent a forrásnál, és olyan helyet találtunk, amit a várépítők is minden bizonnyal sátorhelynek álmodtak meg. Bennem erősen munkált a vágy, hogy bizony itt verjek sátrat, így meg is tárgyaltuk, mi tévők legyünk, s Kata végül arra jutott, hogy szakadjunk x felé, s mindenki ahol akar, ott aludjon. Palit a közös sátor Tamához kötötte, Dénes és Vera egy lentebbi helyet szemelt ki, mi négyen viszont úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a cuccokért a forráshoz, s dacára a cipekedésnek és az addigra beköszöntő csont-sötétnek, visszamászunk a várba az idilli sátorhely kedvéért. Így is tettünk: a hivatalos levezető jelzett úton leereszkedtünk vissza a forráshoz, ahol Tama már megvacsizott, felmálháztunk, s fejlámpák fényében felimbolyogtunk újra a sötétben a várba. Mint a 7 törpe, mikor hazatér sötétben a bányából, lámpáik fényében :-)

Én maradtam a végére, nekem ment a legnehezebben a mászás. A többiek fokozatosan elhagytak, s mire felértem, Kata már épp indulni akart vissza drukkolni nekem :-)
Megdöbbenve láttam, hogy Zsolti hol állt neki sátrat verni: nem ott, ahol az idilli hely volt. Nyafogó panaszkodásom hatására sikerült rávenni, hogy menjünk fel oda arra a helyre, így végül ott voltunk minden cuccal az egyik legszuperebb sátorhelyen, ahol csak jártam! Ez pedig a vár legmagasabb részén vala, csodás füves placcon, fákkal. Idilli.

Igyekeztünk összeütni a sátrat, majd leültünk a gázfőző köré a közös vacsira. Kata kitette a felfújhatós derékalját, arra csüccsentünk, s ki-ki nekilátott az elemózsiájának a fejlámpák cikázó fényében. Remek volt! Annyira kellemes idő volt, alig mertük hinni, hogy ilyen szerencsénk van az időjárással!
Éjszaka 3 hosszú ujjú rétegben aludtam, de meg kell mondanom, hogy melegem volt!

Reggel szörnyen korán kellett kelnünk, mert 7-re beszéltünk meg találkozót a többiekkel a kék és a kék várjelzés keresztezésénél. Így aztán már 6 előtt keltünk, amikor még a Nap sem volt sehol, pediglen nagy vágyam volt napfelkeltét fotózni. Ez most elmaradt, viszont a hajnali készülődést és a hajnali völgy látványát azért megörökítettem.

Gyönyörű volt minden: nem volt hideg, sőt a sátorhelyünk környékén a fű is csontszáraz volt (jóllehet néhány méterrel odébb már nedvesen csillogott). A környező völgyekben köd terült szét, melyből dacosan emelkedtek ki az erdős dombok, fölöttük pedig már a pirkadat fényei sejlettek fel. Hát ez az, amiért érdemes létezni...!

hajnal

Összekaptuk magunkat, s indultunk a találkozási pontra. Ott nem sokat vártunk, már érkeztek is a többiek. Ez egyben az utolsó hely volt, ahol mind a nyolcan jelen voltunk: ugyanis Tama bejelentette, hogy ő hazamegy. Úgy érzi, nem bírja, s nem akar minket visszatartani. Így elköszöntünk tőle, s mi indultunk tovább a kéken Derenk irányába.

Ahogy völgybe értünk, s tartósan ott is haladtunk, vacogni kezdtünk. Nekem a kezeim jégcsapok voltak, s erősen hiányoltam valami kesztyűt. A völgyekben ez volt a jellemző: köd és hideg. Ami érzetre nem biztos, hogy a legkellemesebb - ám látványra annál szebb! Derek úgy derengett fel előttünk ködpaplanja alól.

a pecsét őrzői

Szeretem ezt a vidéket! Derenk valamiért a szívem egyik csücske.
Behatoltunk ködös vidékére. Megtekintettük az egykori házhelyeket jelölő táblákat, majd a zsákokat lemálházva felzarádokoltunk a valamikori iskolához, mely ma amolyan múzeum.
Én már harmadszor jártam itt, így felületesebben nézelődtem, de többen voltak köztünk, akik most csodálták először e vidéket.

Összeszedelőzködtünk aztán, mert ma még igencsak hosszú út várt ránk!

pillanatkép

A terv a következő volt: megyünk még egy kis darabon a kéken, majd letérünk jelzetlen útra, s a határ felé vesszük utunkat. Rácsatlakozunk a szlovák oldalon a sárga jelzésre, majd azon behatolunk Szilicére (Silica).

Mindez sikerült is, és eszméletlen gyönyörű őszi tájon jártunk!

határsáv

Volt ugyan némi kóválygás a jelzetlen utakon, de hála remek térképolvasóinknak, tájékozódóinknak és persze Zsolti kézikészülékének, Szilice házai is látóterünkbe akadtak. A falut mintegy megkerülve vettük be, s ekkor már a vizünk erősen fogytán volt, így elsődleges célként vízvételi lehetőség felkutatása kínálkozott. Fáradtságunk is kezdett elhatalmasodni, én sem bántam volna, ha lepihenünk egy szusszanásnyi időre.
Nyitott kocsmát nem találtunk, így valami művházféle aljába települtünk. Kata bedobta a csábító szöveget: van a közelben egy jégbarlang, elmehetnénk megnézni cuccok nélkül! Feltéve, ha vagy nem jön mindenki, vagy több részletben megyünk, így a málhákra is mindig vigyáz valaki. Ez a hírös Szilicei-jégbarlang.
Nem mindenkiben volt elég kedv és energia elindulni felkeresni a kissé odább lévő jégbarlangot, így végül négyen vágtunk neki az útnak: Kata, Vera, Dénes és én. Bár én is eléggé fáradt voltam, de azért egy jégbarlang még belefért :-)

Pólóban mentem, s nem nagyon tudtam elképzelni, mennyire lehet jeges ilyenkor egy barlang. Aztán megláttuk. A barlangnak hatalmas tátott szája volt, s ahogy közelítettük, úgy hűlt egyre jobban a levegő. A barlang besejéből fagyos homály gomolygott elő. Hamar fázni kezdtünk.
Lépcsőn lehetett egy darabig lemenni, s hivatalosan egy kiépített betonplaccról kellett csodálni a jeges barlangot. Ám a barlang belseje felé vezető, szanaszét-ösvények ékesen mutatták, hogy a korlát nem mindenkit állít meg. Körünkben most én képviseltem a rendbontó egyént, aki gyors átmászott a korláton, s elindult le felderítő útra. Jeget csak két belső zugban leltem, viszont rettenet hideg volt. Nem is maradtam soká, csak még megörökítettem azt, ami megörökített egy nálunknál jóval korábbi látogatást:

a jégbarlang kívülről...

... és belülről

Eztán visszasorjáztunk a többiekhez Szilicére, s én boldogan dobtam le magam a talajra csemegézni egy kicsit. Pali, majd Kata is kocsmába ment (mely azóta kinyitott), mi felváltva vízért vonultunk, aztán összevakartuk magunkat, mert még mindig jó adag út állt előttünk. Kissé túlhaladott az idő, így pontosan nem tudtunk, meddig megyünk ma még. Az alkalomra bíztuk.

Szilice fölött megint egy gyönyörű szakasz várt bennünket: a Szilicei-fennsík (Silická Planina). Győztük csodálni ezt az ízléses színekben pompázó karsztfennsíkot, miközben átszeltük. Kedvünket még a nyomunkban koslató gyanús alak sem tudta szegni, ki valahányszor hátranéztünk, valami bokorba húzódott, s jó ideig követett minket. Cselekedetének mozgató okára nem derült fény.

Egyre fáradtabbak voltunk - ez a nap kezdett igen hosszúra nyúlni. Zsolti GPS-e minden nap tudatta, mennyit mentünk, én ezeket nem jegyeztem meg, de azt hiszem, húszon felül voltunk általában. Nagy zsákokkal ez azért nem olyan lájtos teljesítmény.

[Ja: nem mellesleg a szlovák KÉKen mentünk :-)]

Elértük a kék és zöld kereszteződését, ahol aztán a zöldön haladtunk tovább még egy darabon. Végül már nem lehetett tovább halogatni, s a fáradtság és a lemenő Nap egyre sürgetőbb ingerének engedelmeskedve sátorhely után kellett nézni. Így végül az ösvénytől némileg távolabb a fák közt, egy nagy zsomboly mellett vertünk tanyát. Felhúztuk a házainkat, majd összeültünk a szokásos közös vacsira, immáron a sötétben. Pali ma korán aludni tért, s én is viszonylag hamar búcsút vettem a többiektől, és elvonultam vackomba. Itt nem volt annyira enyhe a hőmérséklet, mint ahol az előző éjjelt töltöttük, de a 3 réteg most is elég volt, nem fáztam szerencsére. Megkerestem a mára esedékes göcsörtöt a derekam alatt, majd megnyugodva aludni tértem.

Folyt.köv.!