Át a Börzsönyön! Kemence-Nagyoroszi

Attilával szombatra az északi Börzsönyt tűztük ki célul.

Így volt, én kék megjegyzésekkel látom el Dóri irományát.

View Át a Börzsönyön in a larger map

Mivel ez is a túrázáshoz tartozik és elég "életszagú" indítás, nem hagyhatom ki a túrabeszámolóból :)

Durván éjféltől esett szombat hajnalban... fél 7-kor még szakadatlan folytatta és nagy szívfájások közepette nyugtáztuk, hogy nem lesz semmi a jól kigondolt és várva várt túránkból. Attila olyan zseniális menetrendet állított össze aznapra a, valljuk be, igen szegényes kínálatból, hogy az embernek olyan "flott, pörgős" nap érzése támadt tőle. Én alig vártam, hogy átszűrődő napsugarakkal tarkított erdőben barangolhassak. Ám az időjárás mást mondott, a busz elment, mi maradtunk. Közben szállásadónk, mama, bőséges reggelivel látott el minket és biztatott, hogy menjünk csak...a Börzsöny felé már derül. Az eső csendesedett, mi pedig kaptuk magunkat. Mama lelkesedése elragadó volt, zuhogó esőben is azt kiáltotta, hogy "Süt a Nap!" Szóval a szupernagyi elfuvarozott minket Kemencére, ugyanis a tömegközlekedés 9 órára lefagyott a térségben.

Kemencén kezdtük meg hát utunkat a sárgán. A Nyugat-Börzsöny falvai annyira elragadóak. Picik, de tele vannak minden jóval. Kemencén minden sarkon talál valami érdekeset az ember. Csinos kis parasztház, patakvölgy (hegyi billegetővel), kisvasút és sok-sok szállás. Még pizzázója és hagyományos fagylaltja is van. Igazán csinos kis hely. Láttunk egy Szalamandra Vendégházat is, ettől rögtön felvillanyozódtunk, hogy milyen jó is lenne szalamandrát látni, vidáman indultunk az emelkedőnek az esőben. Megállapítottuk, hogy most is, meg úgy általában, úgy megyünk túrázni, mint a gyerekek a vidámparkba, csak nem hullámvasútra és vattacukorra indulunk be, hanem patakvölgyre, szalamandrára és társaikra.

A sárgán szép lassan elhagytuk a falut és a Gomb-hegyre kezdtük meg a kapaszkodást, esőben és sárban. Az utolsó háznál még összetalálkoztunk egy házőrző birkával. A 10. méter után már cipőtalpnyi sárkupacokkal gazdagodtunk. Elhaladtunk a domboldalakba vájt régi pincék mellett. A pincesort a turistatérkép is jelezte. Érdekesek voltak, mert a bejáratuk felső része kevesebb, mint egy méter magas lehetett az út mostani járószintjéhez képest. Ennyire feltöltődött az esővíz hordalékával az út? Vagy szándékosan emelték meg javítás céljából? Fokozatosan emelkedtünk, hogy aztán keresztben "vitorlázhassuk" a Börzsönyt. A kapaszkodás elég nehezen ment, mert szemben az úton patakban folyt az esővíz, az agyagos talajon pedig alig lehetett stabil pontot találni. Szerencsére csak addig voltak ilyen szörnyűek az útviszonyok, amíg felértünk az emelkedő tetejére. Fent aztán már nem volt honnan folynia, így tűrhető minőségű, nagyjából szintben haladó úton tettük meg a táv nagy részét.

Házörző bari

Nem térdig, de megdolgoztat :) 

Útviszonyok a sárgán

Szinte végig széles, jól járt erdei utakon haladtunk. Valószínűleg ez egy régi, sokat használt út lehet, a térkép "Tótok útja" néven jelöli. Néhol le-letértünk ugyan, mert az eső nyálkás, csúszós terepet teremtett. Egyszer véletlenül is elbóklásztunk, nekem köszönhetően, mert megtévesztett a sárga festés, de párhuzamosan haladtunk a jelzéssel így tökön-babon át visszamásztunk a helyes útra. A sárga festés természetesen nem csak Dórit, hanem engem is megtévesztett. :)

Nagyon tetszett az erdő. Borzongató volt, de nagyon szép, ahogy a párái belepték az előttünk lévő utat. Nagyon csendes volt, az embernek olyan érzése támadt, mintha egyedül csak ő lenne itt. Ez nekem nagyon tetszett. Később aztán feltűnően sok emberrel futottunk össze, mígnem egy táblánál való tájolásnál kiderült, hogy épp teljesítménytúráznak. Talán a Csóványost letudva ők is a sárgán haladtak, épp velünk szemben. A Királyháza 30 teljesítménytúra résztvevői voltak. 

Ráleltünk több dagonyára, ezek közül az egyik mutatós volt, valódi sertéswellness :D

A volt varjasi vadászháznál álltunk meg ebédelni. Elővettük a kis szenyóinkat és betápláltuk magunkba a mama-féle kakaós és fahéjas-mézes palacsintákat is. A vadászház helyén ma pihenőhely áll, szép, fedett és hangulatos. Örül az ilyennek a turista. Alattunk meredek oldal tátongott, benne a vihar nyomán kettétört cseresznyefa. Kicsit fotóztunk, majd indultunk tovább.

Mohafej

Wellness-dagonya

Pihenő a varjasi vadászház helyén

A sárgán tovahaladva aztán kiszúrtunk egy sárga háromszöget és úgy döntöttünk megnézzük, milyen csúcshoz vezet, a térképen ugyanis nem szerepelt a jelzés. Meg is leltük, börzsönyi túracsoport állította fennállásának 1X. évfordulójára. Ez volt a Cicőke. Attila szemügyre vette a közeli hasadék szikláit érdekes növények után kutatva, én pedig kicsit fotózgattam. Elcsíptünk egy lopakodó ravaszdit. Fiatal volt még és nem vett észre minket. Félelmetes, hogy milyen csendben haladt, ha nem látom én biztos nem hallom meg. Igazi ragadozópalánta :)

Ezek a képek a Cicőke környékén készültek:

Kilátás a Cicőkéről

Sárga hagyma

Ahogy lefelé törtünk a Cicőkéről, vissza a sárgára, "belebotlottunk" egy szalamandrába. Nagyon szép volt, és milyen fürge! Egy fa törzsénél volt az otthona, beslisszolt, mint a nyíl. Gyönyörű bőre volt, megcsodáltuk. Ekkor még nem tudtuk, hogy Diáék velünk egyidőben talán már túl vannak a napi 10. szalamandrájukon. :) A miénkben viszont az volt a különleges, hogy szokatlan módon vízfolyástól elég távol, egy hegycsúcs közelében, bár nyirkos, sziklás erdőben találtunk rá.

Elhaladtunk szép sziklakibúvások mellett, ahol farkasölő sisakvirágot is leltünk, íme:

Farkasölő sisakvirág

Nagyon vadregényes rész volt, meredek sziklák, bükköshöz képest dús növényzet erdei holdviolával, közepesen öreg, helyenként kidőlt fák... Már hiúzról és fehérhátú fakopáncsról kezdtem vizionálni, amikor éles váltás következett: a fenti fotó helyétől kb. 50 méterre farakás és erdészeti munkagépek nyoma fogadott. :-/

Elértük a Bugyihó és az Oszlopó-fő nevű hegyeket, majd a Csurgó-fejezet alatt található "reptér"-nél felkucolkodtunk egy lesre és megpihentünk. Megcsodáltuk a kilátást. Attila fotózott, én bóbiskoltam egy kicsit, kezdtem fáradni. Lassan átnyargaltunk a kék négyzetre, hogy Nagyoroszi irányába haladjunk. A kék négyzet itt egy darabon műúton vezetett, emelkedett. Sőt, innentől az utunk nagy részét már műúton tettük meg.

Panoráma

A Wenkcheim vadászkastély felé tartottunk a kék négyzeten, útközben benéztünk a csillagvágási kőbányába, ahol jó madarakat reméltünk. (Fene élénk volt a fantáziánk aznap...) De csak egy kis dombocskát leltünk pár kővel, valószínűleg nem lehetett több környékbeliek bejáratott kőlelő-helyétől. Azért kicsit megpihentünk és továbbindultunk. Elértük a Pénzásást, ahol több jelzés találkozott. Ez egy kis tisztás, van rajta egy tájékoztató tábla, az egyik ötletes jelzés pedig a tűzgyújtás tilalmát hirdeti.

Többek között innen indul a Drégelyvárhoz futó török asszony útja is, amelyen állítólag a hírvivő asszonyok közlekedtek. Mi nem ezt választottuk, hanem a zölddel jelzett műútra tértünk. Ekkor már a lábunkban volt jó sok sárdagasztás és a műúton való haladást is untuk, így kissé lanyhultam. A zöld aztán ismét erdőbe vezetett minket, az eső megint elkezdett cseperegni, bele is húztunk. A Z és K+ elágazójához érkeztünk, a Drégelyvár alá, ahol végül újraterveztük az útvonalat. Eredetileg a Drégelyvár feltételes vasúti máhelyhez tartottunk, de a feltételes szó és egyéb indokok is azt sugallták, hogy inkább Nagyoroszi megállójába menjünk. Így jelzetlen úton, kerítést mászva átkeltünk a Szemes-patakon az imént elhagyott műút felé. Innen egy jó hosszú aszfaltút, kb. 3 km-nyi várt még ránk, míg elértük Nagyoroszi vasútállomását. Az út mellett az erdészet fafeldolgozó és a honvédség épületei sorakoznak. Elég félelmetes volt...minden tele volt őrtornyokkal, ezer éves, kihaltnak tűnő épületekkel. Ugyanakkor talán mégsem volt egészen kihalt a telep, mert jól táplált kutyával találkoztunk. Annyira jól tápláltnak bizonyult, h a kolbászos szenyót is megvetette.

Őrtorony

Nadragulya

Örménygyökér

A véghajrában Attila még örménygyökeret lelt, de én már nem tanúsítottam nagyobb lelkesedést, mert elegem volt a betonból és látni szerettem volna a végét. Lassan elértük a vasútállomást, ahová szinte percre pontosan egyszerre érkeztük a szupernagyival, aki busz vagy vonat híján lelkesen vállalta hazaszállítmányozásunkat. Ott aztán jött aminek jönnie kellett. Meleg vacsora palacsintával leszorítva! :)

Még a végére ennyit:

Milyen szuper lett volna aznap összefutni Diáékkal. Valami nagyon-nagyon jó érzés, ha az ember arra gondol, hogy akkor ott mások is voltak, nagyon közel és ők is épp úgy túráztak és jól érezték magukat kint, mint mi.

A kezdeti nehézségek ellenére, ez egy remek túra volt :)

borongós Börzsöny - avagy: ahová lépek, szalamandra terem

Szombatra Tama szervezett egy börzsönyi túrát, melyre Zsolti, Zoli és én vele tartottunk. Indulásunkba némi csúszás vegyült, ám végül megérkeztünk Diósjenőre, s esőben megkezdtük menetünket a hegyre. 

Az eső lába egész nap lógott, s induláskor és a túra végén, meg egy picit közben áztatott is minket.

Hamar konstatálhattam, hogy viszonyom a Börzsönnyel mit sem változott. Most járok itt harmadszor életemben, s bizony mindháromszor ugyanazt mutatta felém: a fái közé lehúzódó felhők alkotta homályt! Ami gyönyörű és szépséges, valamint marha érdekes: miért van mindig ez, valahányszor én ide jövök...?

fotó: Kerekes Zsolti

Rövidesen jó kis bemelegítős emelkedő vette kezdetét, ahol hamar leszakadtam a társaságtól. Lihegve értünk fel egy táblához, mely tájékoztatott, hogy balra találjuk a Csehvárat, ami egy földvár. Ezt most nem kerestük meg, hanem haladtunk tova.

fotó: Kerekes Zsolti

Nem is tudom, hol találtuk meg az első foltos szalamandrát. Körbecsodáltuk, amennyire tudtuk - ugyanis közben már igyekezett elbújni, s Zoli nem is látta rendesen. Sajnálkozott is ezen, de kisvártatva kiderült, hogy felesleges volt, ugyanis egy újabb példány került elénk. Majd még egy, és még egy - és a túra folyamán több, mint 10 foltos szalamandrát sikerült észlelni! Döbbenetes mennyiség ez, még ilyennel nem találkoztam! Két dolgot konstatáltam:

1. a szalamandra olyan, mint egy gumicukorka, vagy Negro, vagy medvecukor
2. nem tudok semmit róluk az égegyadta világon, tehát utána kell néznem!

Így is tettem, és most már tudom, hogy a vizes, árnyékos helyeket kedveli. Bőre mérgező, szembe vagy szájba kerülve nyálkahártya-gyulladást idéz elő. Általában éjjeli állatok, de nagyobb esők után napközben is előjönnek. Elevenszülők! (Ez mondjuk meglepett.) Védett, 10.000 pénz az értékük. 

fotó: Kerekes Zsolti

fotó: Kerekes Zsolti

Döbbenetesen szép hely volt a Dobó-bérc, mely a térképen Dobogó-bércként szerepel, állítólag tévesen. Itt a gerincet egy viszonylag széles füves tér képviseli, mely két oldalra változó meredekségű oldalakkal "szakad le" változóan köves-fás terepen. Gyönyörű az egész! Zsolti alábbi fotói itt készültek:

a Dobó-bércen (fotó: Kerekes Zsolti)

fotó: Kerekes Zsolti

fotó: Kerekes Zsolti

Lecsurogtunk a bércről, és Királyházát nem érintve újra délre fordultunk a Nagy-Mána-bérc felé. A Tűzköves-forrásnál tartottunk egy kis ebédszünetet. Megkóstoltam a forrást, mely nagyon érdekes: a szikla alól szivárog elő a víz, és egy kiépített kis betonmedencébe gyűlik, s onnan csorog tova a patakba. A medence alján fura állatkákat láttam lapítani: akárha ebihalak lettek volna, csak hátul is volt lábuk. S most, hogy utánanéztem a szalamandrának, úgy vélem, s remélem nem mondok nagy botorságot: tán szalamandra lárvák, vagy legalábbis fiatal egyedek voltak!

Zsolti szerint ma valami TT volt itt, s valóban, több emberrel is összefutottunk. Jöttek lovon is, és egy csikó is volt velük, melyen nem ült senki, és szabadon kószált ide-oda a menet körül. Tama répájából szerettem volna adni a csikónak, de ügyet sem vetve rám galoppolt tova, így a répát én ettem meg :-)

a Tűzköves-forrás által (is) táplált patak (fotó: Kerekes Zsolti)

A patakon átkelve masszív emelkedő vette kezdetét. Nem volt mit tenni: fel kellett mászni a Nagy-Mána-bércre. Zsolti szokása szerint vidáman felgaloppolt, Tama megfontoltan de masszívan haladt, s Zoltán is elhaladt - hátrahagyottan nyomultam felfelé. Azért csak sikerült felérni, s hozzáférni a páratlan panorámához, melyet a többiek már élveztek egy ideje. 

Fenn voltunk a Nagy-Mána 707 m magas csúcsán. Valóban csúcs volt! A felhők kegyesen felemelkedtek, így lehetőségünk volt a csodás, erdővel borított környező dombokat s az őket változatos szépséggel felszabdaló völgyeket szemügyre venni! S mindezt dús kakukkfű-illatban! Le is csüccsentem, s megpihenve élveztem az egészet!

Egyszer csak Zsolti elrikkantotta magát a szemközti domb irányába, s hamarosan jött is a válasz, ám meglepetésünkre sokkal hosszabban, mint ahogy az várható volt! Néhányszor kérésemre ismételte a kiáltást, mely néha elcsuklott, néha üvöltés volt, s végül a nevem is átrepült a völgyön, s közben nagyokat kacagtunk azon, hogy a visszhang milyen furán érkezett :-) Kiszórakoztuk magunkat :-)

Az alábbi képek a Nagy-Mána szépségeit hivatottak bemutatni Zsolti fotói által:

Nagy-Mána panoráma (fotó: Kerekes Zsolti)

fotó: Kerekes Zsolti

a Nagy-Mánán (fotó: Kerekes Zsolti)

fotó: Kerekes Zsolti

Én nem könnyű szívvel hagytam ott a Nagy-Mánát, mert általa újabb kedvenc helyet szereztem, s oly igazán jó volt ott lennem! De haladni kellett tovább, hisz reményeink szerint további szépségek vártak ma még!

Áthaladtunk a Sasfészek-bércen, majd a Viski-kövek felé kanyarodtunk. Ezek változó, sokszor megdöbbentő nagyságú kövek az erdőben, a fák közt. Lenyűgöző látvány.

A Rakottyás-bércen némi ellenérzéssel megtekintettük a József-emlékművet. Ez annak állít emléket, hogy József itt lőtte ezredik szarvasát (asszem szarvas volt)... Zsolti megtagadta az emlékmű lefotózását, s úgy hiszem, talán mindannyian egyet nem értéssel szemléltük az építményt. Nem is időztünk túl soká ott, haladtunk tovább. Ezenközben gyümölcsöző, épülésemet szolgáló beszélgetést folytattam Tamával, melyet ennek-annak a megtekintése időnként megszakított. 

Hamarosan érdekes "gombasziklára" lettünk figyelmesek. Kiderült, hogy ez 3 szikla egymás mellett, melyet Zoli és én össze is másztunk kicsit. Így lett Zoltánból SziklamásZoltán :-D

fotó: Kerekes Zsolti

Mellesleg Zoli nevét most nagyon elővettük, és röpködtek a jobbnál jobb Zoltános elnevezések, úgymint: GitároZoltán, HarmonikáZoltán, OboáZoltán (és szinte az összes hangszeres), ÁriáZoltán... Nem is jut eszembe most több, de Zsolti eléggé sziporkázott, s aztán rájöttünk, hogy ez a móka a végtelenségig folytatható lenne, ha egy idő után nem unnánk meg :-) Színes a repertoár! :-)

Hamarosan Királyházánál találtuk magunkat, ahol turistaházak állnak, no meg rengeteg kocsi, mivel aszfaltozott út vezet oda. Itt már elég sok emberrel találkoztunk, gyalogossal, bicóssal és autóssal egyaránt. Nekikezdett aztán az eső is, így újra felkerültek ránk az esőkabátok. Utunk egy darabig a Kemence-patak mentén vitt, de sajnos csak az aszfalton lehetett menni, amit egyre nehezebben viseltem. Valahogy végtelenül untatott, s úgy éreztem, alig haladok. Szerencsére egyhelyütt a jelzésünk letért az aszfaltról, s újra az erdőben tudtunk haladni. Nemoká a Závoz nevű helyen találtuk magunkat, s Tama elmondta, hogy ez tót szó, és azt jelenti: "nyereg". Valóban, ahogy a tájat elnéztem, felismerhető volt a nyereg.

Ekkor már tudtuk, hogy szépen elérjük a kiszemelt kispiros vonatot, s durván 3/4 órán belül leérünk a faluba. Így Tama felhívta Éva ismerősüket, aki diósjenői lakos, hogy lesz időnk beugrani hozzá egy kicsit. Így ismerkedtünk aztán meg Zoli és én Évával, s kóstoltuk meg finom, eredeti málnával ékített túrós sütikéjét, teáját és kávéját, s Tama a külön neki készített eledelt (melyre már nem emléxem, mi volt). Kitűnő vendéglátás volt! Éva elkísért aztán minket a vonatra, melyen zötyögve már kevésbé idegen pillantásokkal búcsúztattam az elhaladó dombokat.

Gyönyörű túra volt!

Zsolti fotó ezen a linken tekinthetők meg. (Én most az esőtől óvandó nem vittem fotógépet.)

egy nap a Pilisben - képekben

Ahogy az emberek mind lemorzsolódtak, úgy maradtunk végül ketten Zsoltival arra, hogy szombaton bejárjunk a Kéktúra 15. szakaszát (Rozi téglagyár - Dobogókő), mivel ez nekem még hiányzott.

Rendhagyó módon most csak képekben mutatom meg, milyen helyeken jártunk (nem akarok besokallni a túrabeszámolókkal, mert ha minden összejön, lesz még miről írni a nyáron!). :-)

úton Pilisborosjenő felé

P.borosjenőről feltűnik a Kis- (balra) és Nagy-Kevély

a Teve-szikla

az "Egri-vár"

rajtolás a Nagy-Kevélyről

Ikarus szárnyalása

fenn a Nagy-Kevélyen

a Mackó-barlang

a Pilisszentkereszt melletti szurdok

A dolog vége amúgy az lett, hogy csak Pilisszentkeresztig mentünk el, melynek több oka volt (Zsolti nem akart későn hazaérni, én elfáradtam s a lábam is rendelleneskedett). Hazamentünk. 

Megint sikerült olyan helyeken járnom, ahol még nem (Teve-szikla), s olyan dolgot megtudnom, amit eddig nem tudtam ("Egri vár"), s új kedvenc helyre szert tennem (Nagy-Kevély)! Mindenképp eredményes nap volt!

6 nap bóklászás az Őrség vidékén - 5-6. nap

(Folyt.)

Mára egy elég kurta kékszakasz volt előirányozva, mivel a tervezők mára is terveztek egy kitérőt. Ám mielőtt még elhagytuk volna Őriszentpétert, megtekintettünk ott egy nemzeti parkos információs ojjektumot (olyan korán még nem volt nyitva), s a mellette lakó 3 csacsit. Ők egy roppant aranyos faházban ,valamint a hozzá tartozó udvarban laktak. Barátságosak voltak nagyon, s alaposan körbe is fotóztam őket. Egy édi kép...

...mely talán pont ekkor készült:

photo by Kata

 Eztán még megnéztünk ott néhány tájjellegű dolgot (mint pl. búbos kemence), majd indultunk. A város szélén volt még egy templom, melynél megálltuk nézelődni. Bevallom, a templomról semmi nem maradt meg, bemenni nem lehetett, kívülről szép volt. Volt egy kedves sír is mellette, melyet kellőképp befutott a borostyán, fejfáján pedig egy kedves versike volt olvasható: "Öreg fának kidőlt törzse, két szép hajtás nőtt belőle. Új hajtások sok szép ága emlékeztet a vén fára."

A templom mellett még elkészítették a "Bandibá't körülrajongják a csajok" c. fotót, majd haladtunk. Kisvártatva sikerült szép kardoslepkét fotóznom:

Eztán egy nagyon kellemes szakaszon haladtunk. Egyik oldalt rét, másik oldalt erdő, az ösvényünk pedig az erdő szélső fái alatt haladt, itt-ott keresztezve egy kiszáradt patakmedret. Néhány helyen szépen, de nem túl igényesen faragott hidakon kellett átlépkednünk. Nagyon tetszett ez a rész! Találkoztunk aztán egy táblával, mely tájékoztatott minket, hogy az Őrállók Útját járjunk.

Beértünk aztán Szalafőre, ahol először is megreggeliztünk a pici boltocska előtt. Még kávé is került, így aztán igazi extra túrareggeli kerekedett:

Ezután átvonultunk egy vendéglátóhelyhez, ahol lecuccoltunk, s innen, aki akart, cuccok nélkül átsétált Pityerszerre. Ez afféle skanzen, egy nagyon régi település, ami ma amolyan falumúzeum. Nem nagy alapterületű, csak néhány épületből áll inkább, s emellett remek kézművesbolt is fellelhető itt, meg persze kocsma (a Pityer Korcsma). Érdekes látnivaló, de be kell vallanom, az én szívemet nem ez dobogtatja meg igazán.

Visszasétáltunk aztán Szalafőre, s sziesztáztunk még egy ideig. Megint előkerült az UNO, s percekig szörnyülködtünk egy rettenetes sofőr szenvedésein. Fogyasztottunk helyi készítésű joghurtot is.
Végül azért felkerekedtünk, s egy másik úton mentünk, mellyel kikerültük az aszfalton való gyaloglást. Az erdő szélén bevártunk mindenkit, s két későnkelő túratársunk is befutott. Így haladtunk tovább, hogy aztán végül Kondorfára érjünk. Itt szokás szerint a kocsma előtt vertünk tanyát, és még a zárás előtt álló kisboltot is sikerült elcsípni. Jégkrém, sör, üccsi, pihi.

Indulás után a focipálya felé vettük az irányt, mert állítólag ott volt víz. Meg is találtuk, majd már nem sokat távolodtunk a falutól, megálltunk egy tetszetős réten, és mára ott vertünk tanyát. Néhányan sátrat kezdtek verni, mi Katával pedig leültünk enni, majd elkezdtek odaszállingózni a népek, s végül nagy társasági körevés alakult ki. Felvetettem, hogy legközelebb csinálhatnánk úgy, hogy mindenki más kaját hoz, s ilyenkor bedobjuk a közösbe az étkeket. Úgy egyszerűen és változatosan lehetne kajálni. Most is került aszalt gyümölcs, borsókonzerv, szeletelt szalonna.

A két maci (Pali és Bandi bá') előzékenyen távolabb verték fel sátrukat tőlünk (elég hangosan alszanak). Mi is eléggé szétszóródva tanyáztunk a réten. A sötétség leszálltával vackunkra húzódtunk. Ma nem volt borunk, de ezen az estén is éjjelbe nyúló beszélgetéseket folytattunk Katával. Már feljött a Hold, mely most volt teli, s az őzek is ugatni kezdtek. A mai távunk nagyjából 14 km volt.

Reggel a szokásos kelés, cuccolás, majd indulás. Csapatunk szétszakadozott, majd az tűnt fel, hogy egyre több bögöly ólálkodik körülöttem. Hadonásztam kissé, de még nem különösebben ütött szíven a dolog. Egészen addig, amíg fel nem figyeltem arra, hogy mindenki a keze ügyébe eső ronggyal csapdossa magát. Belefutottunk egy komoly böglyösbe! Hamarosan élet-halál harc lett a dologból, győztünk ugrálni, táncolni, csapkodni, időnként még futottunk is. A helyzeten poénkodva menekültünk. Felkanyarodtunk egy emelkedőre, remélvén, hogy oda nem követnek minket, majd megálltunk összevárni egymást. Gábor elővette a kullancsriasztó spréjét, és mindenkit megkínált belőle, hogy az hatásos lehet bögöly ellen is. Ennek köszönhető-e, vagy sem, de valóban ritkultak a dögök. Később Pali elárulta, hogy a mai legszebb szakaszon rohantunk végig őrültként, így nem sokat láttunk belőle :-)) Emlékezetes lesz ez a böglyös! (A menekülés közben legalább háromszor előadtam a "Zöld öblös köcsögös örökölt Ödön" kezdetű bugyuta versikét.)

Hegyhátszentmárton kis falujában álltunk meg reggelizni a templom előtt. Volt egy kékkút is, feltöltöttük készleteinket. Néhányan elmentünk a Rába irányába megnézni egy földvárat, ahol régészkedés nyomaira véltünk bukkanni.
Továbbindulás előtt néhányan vásároltak a mozgó boltostól (autó, ami kisbolt), majd haladtunk az igen közeli Ivánc felé. Ott aztán megszálltuk a kocsmát, mely a már megszokott szieszta helyszíne lett. Gábor és én innen haza szándékoztunk indulni, így mi buszt néztünk és hazautat terveztünk. Eztán páran elindultunk, hogy megnézzük a faluban fellelhető Sigray-kastélyt. Odaérve szembesültünk vele, hogy afféle szociális otthonként üzemel, ezért megkérdeztük a portán, hogy bemehetünk-e körülnézni. Szerencsére beengedtek, viszont épp az iménti okból kifolyólag itt nem fényképeztünk.
Szép impozáns épület volt, és ami még megragadó, az a kertje, melyben sokféle és öreg fák is fellelhetők.

Hamarosan érzékeny búcsút vettem a többiektől, s Gáborral karöltve elbuszoztunk. Így ért véget a 6 napos őrségi túrám, melyen számításaim szerint kb. 108 km-t tettem meg.

Azt kell mondanom, hogy persze szép helyek vannak erre, de az igazi szívem csücske az OKT marad. A társaság viszont mindenért kárpótol, imádom ezt a bandát!!!

Ha valakinek ennél is bővebben van kedve a fotóimat megnézni, itt megteheti.
Ajánlom emellett Kata fotóit, garantáltam le fog esni az állatok!

6 nap bóklászás az Őrség vidékén - 4. nap

(Folyt.)

Reggel megintcsak 5 körül kászálódtam ki Kata sátrából (ki otthont adott nekem a következő éjjeleken), és volt szerencsém megszemlélni a rét felett lebegő ködfátylat. Hűvös volt a reggel. Mosdás, pakolás, a reggeli most kimaradt, s már indultunk is. De megintcsak nem mindannyian, a később kelők most is később indultak, így otthagytuk őket. 

A falu határában jártunk, amikor észleltük, hogy vendéglátóink kutyája is velünk tart. Ezt nem említettem, de már megérkezésünk után barátságot kötöttek Csilla kutyájával, Indussal, sokat játszottak, és úgy tűnt, jól elvannak. Most az eb velünk tartott. Anna leolvasta a nyakában lévő telefonszámot, s felhívta a gazdáit. Alighogy letette, a fickó már meg is jelent kocsival. A kutyának nem sokat kellett szólnia: nyitottuk az ajtót, s máris beugrott a hátsó ülésre. Így aztán mégsem lett két túrakutyánk :-)

A falut elhagyva visszatekintettem, s látszott a fák lombkoronája fölé emelkedő geo-torony, ahol előző este jártunk. Szójaföld mellett haladtunk el. 

Hamarosan az erdőbe értünk, majd egy tábla értesített minket, hogy az egykori Szent Vencel-templom helyén járunk. Nem sok utalt arra, hogy egykor ott bármiféle ember által emelt objektum lett volna, de nem is csoda, mert a tábla szerint a templom az Árpád-korban épült. Úgyhogy körbeolvastuk és -fotóztuk a táblát, majd mentünk tova. 

Kercaszomorra értünk hamarosan, ahol a bolt elé telepedtünk le feltankolási  és reggelizési célzattal. Bizony jól esett kefírt enni a kolbikámhoz! Itt kifigyeltük a térképen, hogy van egy tó a közelben, bár nem a kék útvonalon, s úgy szólt a terv, hogy azt útba ejtjük, fürdünk és ott töltjük a déli sziesztát. Viszont most megint kétfelé szakadt csapatunk maradéka, ugyanis az emberek nagyrésze a betonúton gyalogolva kívánta megközelíteni a tavat, 4-en viszont úgy gondoltuk, megyünk a kéken, bár arról az hangzott el, hogy dzsindzsás. Így aztán Kata, Zsolti, Gábor és én elindultunk a hivatalos kék úton. 

Áthaladtunk szőlőhegyeken, egyhelyütt egy bácsi szóba is elegyedett velünk. Aztán hívott egyszer Pali telefonon minket, hogy lehet nem működik a tó, várjunk egy kicsit, majd még visszaszól. Úgyhogy addig egy kisháznál vártunk az erdőben. Mikor Pali telefonált, hogy mehetünk, mert jó a tó, örömmel indultunk tovább - jóllehet akkor még nem értettem, mit jelenthet, hogy egy tó nem működik. Jóval később, már a tónál vettem észre, hogy az üveg vizemet a kisháznál felejtettem, ahol a földre állítottam...

Mivel most nem jelzett úton haladtunk, s nem is volt olyan egyszerű eligazodni (számtalan út haladt az erdőben, jóval több, mint a térképen), hát kavarogtunk kissé. De azért sikerült rátalálnunk a betonútra, mely a tó mellett haladt el. Kisvártatva ott voltunk, bár még kerítésen kívül. S megértettem, mi a helyzet: ez itt valami létesítmény (nem strand), épületekkel, kisebb tavacskával, s egy nagy töltéssel. A többiek már belül tanyáztak egy hatalmas fa alatt fürdőruhában, ketten tollasoztak. Intettek nekünk, merre találjuk a kaput, s így végre mi is megérkeztünk. 

A tó szép nagy volt. A személyzet rendes volt, mert beengedett minket a területre sziesztázni, ugyanakkor elvileg nem volt szabad fürdeni a tóban. Minden porcikám kívánta pedig, hogy benne legyek a vízben, így aztán néhányan fittyet hánytunk a tiltásnak, s megmerítkeztünk. 

Atyám, de mennyei volt! A felső pár centi iszonyat meleg volt, alatta kellemesen hűvösebb. Benne voltam egy ideig, úsztam is kicsit, aztán csak pancsoltam. Jött Csilla is Indussal, s az eb is nagyon élvezte a vizet. Csilla labdát dobált be neki, ő pedig hatalmas ugrással vetődött mindig a vízbe. Jókat nevettünk rajta, s elhatároztam, hogy lefotózom majd, ahogy ugrik.

Néhány órát eltöltöttünk tehát a tónál, ki szundított az árnyékban, ki fürdött, ki tollasozott, evett stb. Megérkezett közénk Orsi is, aki mindjárt egy pancsolással indított.
Gabi kiadta aztán az utasítást: 1 órakor indulunk. Meg is tettük, és kemény volt a menet... Rettenet meleg volt, és eleinte erdőben haladtunk, de aztán áttértünk egy mellkasig érő csalánosba és szedresbe, melyből izzadtságban fürödve buktunk ki. Nyomasztó volt a forróság igazán...

Hamarost településhez közeledtünk, s már messziről feltűnt, mennyi sok gólyafészek van ott. Majd' minden második villanyoszlopon laktak. De jó!
Ez volt Dávidháza, mely ma Bajánsenye része. Itt betértünk megint egy kocsmába felfrissülni kissé, illetve előtte megfürödtünk a kocsma előtt álló kékkútnál. Mint mindig, most is kb. életmentő volt.

Itt volt, aki evett dödöllét, mint tájjellegű ételt. Megintcsak punnyadtunk egy darabot, aztán indultunk tova mai végcélunk, Őriszentpéter felé. A térkép szerint el kellett haladnunk valami gázkút mellett, de ezt nem láttuk. Áthaladtunk egy kellemes fenyvesen; a tűlevelekkel borított talaj puhán adta vissza lépteink neszét. Nagyon kellemes volt rajta járni, s a fenyveseknek sajátos hangulatuk van...
Ekkor tudtam meg, hogy egyik túratársam a Kinizsi100 TT egyik ötletgazdája! Szuper :-) Elcsevegtünk a teljesítménytúrákról.

Őriszentpéterre beérve megintcsak rájöttem, hogy terepgyakorlaton itt is jártunk. Most a központban igyekeztük bevárni egymást, majd próbáltunk kempinget felderíteni. Kiderült, hogy amire számítottunk, az már rég bezárt, viszont a település egy távolabbi részén van kemping.
Néhányan kitalálták, hogy enni kéne valami főtt kaját, s Zsolti felajánlotta, hogy engem meghív, így aztán páran beültünk egy kajáldába. Úgy tűnt, évszázadokig vártunk arra, hogy kihozzák rendelésünket. Meglehetős éhség gyötört minket... Megjött aztán a kaja, és mindenki döbbenetére Zsolti is rendes kaját rendelt: halat krumplival. Az esemény annyira rendkívüli volt, hogy meg is örökítettem fénykép formájában.

Nagyjából mindannyian úgy jártunk, hogy nem tudtuk megenni mind az adagunkat, így aztán kezdetét vette az egymás kajájából való kóstolgatás, mely végül tányér- és evőeszközcserélgetéssé durvult. Jókat nevettünk azon, milyen mix-módon eszünk :-) (Bár számomra ez nem olyan fura, szerintem így a leghatékonyabb az étkezés.)

Jóllakva indultunk aztán a többiek után, kiknek magyarázatát követve jutottunk el a Fazekasnő Kempinghez. Placc, zuhanyzó, wc - ez volt az ellátmány. S 1500 pénzbe került. Én sokallom, bár Endre elmagyarázta, hogy nem sok, legalábbis számára.
Kinéztük Katával a sátorhelyet, kicuccoltunk, aztán az égre tekingetve úgy gondoltuk, rá kéne tenni a sátorra a külső réteget. Ugyanis az ég teljesen beborult, s a horizontot már villámok fényezték. Napközben áldottuk volna az eget, ha megázunk, de így most hamar iszkoltunk be a sátorba, mert közeledett a vihar, már a szele itt is volt. A zsákomat behelyeztem Zsolti előszobájába (ő biztosított szálláshelyet a zsákomnak néhány éjjelen), Kata pedig azt hiszem, Gabinál szállásolta el az övét, s vackunkra húzódtunk. Az eső miatt úgy éreztük, megfúlunk a sátorban, mert nem lehetett kicipzárazni, hogy jól szellőzzön, s igen meleg volt odabent...

Kata vett egy bort a városban, s azt most elővettük. Eliszogattuk, s közben nagyon jót beszélgettünk (már második este). A bor eléggé a fejembe szállt, s már szédültem tőle. Mikor aludni tértünk, s letettem fejem, forgott a sátor erősen... Gyorsan kicipzáraztam az ajtót, és kihajoltam mélyeket szippantva a lehűlt levegőből, s felkészülve rá, hogy ha jön a róka, hát kívülre jöjjön :-) Nem jött aztán szerencsére.
Ma kb. 16 km-t tettünk meg.

Reggel 5-kor Zsolti próbált keltegetni minket, s ahogy észrevette a borospalack nyakáról lehúzott és sátor elé kidobott papírt, nem állhatta meg szó nélkül.
Szóval a szokásos reggeli teendők után indultunk tova...

6 nap bóklászás az Őrség vidékén - 2-3. nap

A továbbiakat megpróbálom rövidebbre fogni, nehogy ráunjatok túl bő szavaimra :-)

Másnap tehát jó korán keltünk a kempingben, ha jól emléxem, 4 órakor. Ugyanis busszal kívántunk Zalalövőre eljutni, hogy ott találkozzunk a többiekkel. Busz meg csak így ment, szóval ehhez kellett igazodnunk. Még sötétben kezdtük meg utazásunkat, majd egy hosszabb zalaegerszegi várakozás után immáron Lövő felé utaztunk. Jó korán odaértünk, s néhány órát vártunk túratársainkra egy kocsmában. 11 múlt, mire megérkeztek, ettek-ittak, majd a déli hőségben megkezdtük immár közös vándorlásunkat.

A hőség folyamatosan gyötört mindenkit, így az összes kútnál és vízvételi lehetőségnél locsoltuk egymás és a saját fejünkre a vizet. Akiknek volt fejfedője, mindig bevizezték. Nekem nem volt, s már kezdtem csodálkozni, hogy ennek ellenére sem kapok valami hőguta-félét. 

kis kút, kerekes kút

Hamarosan elértük a pusztaszentpéteri pecsételőhelyet. Nem messze tőle találtunk egy elhagyatott temetőcskét az erdőben (nem ez volt az egyetlen ilyen, hanem legalább a harmadik, amivel utunk során találkoztunk). A pecsételőhely nem közvetlenül az útvonalon van, a könyv szerint 300 m-rel odább, egy magaslatra kell felmászni, ahol egy szem ház áll. (Sem más ház, sem ember nem volt a környéken, csak erdő, üres patakmeder, rét, szalmabálák.) Néhányan összeszedtük a pecsételőfüzeteket, és felmentünk a házhoz, a többiek a réten maradtak az árnyékban heverészve.

A ház egy magányos lakóház. Tartanak többféle állatot, még mezőgazdasági gép is állt ott. Itt laknak, hihetetlen. Köszönésünkre egy kutya jött kifelé a házból, s ugatott, így megjelent egy néni is, s hozta is a pecsétet nekünk. Közben a kutyát kicsukta, aki az ajtót kaparva jelezte, hogy bemenne. 

Miközben pecsételtünk, észrevettünk egy hihetetlen aranyos kis malackát! Nem volt akkora sem, mint a mellette álló tyúk! Odavoltunk az örömtől, hogy de édi, micsoda ridikülmalacka! :-)

a ridikülmalacka

Egy darabig kíváncsian közelített felénk, de aztán inkább mégis eliszkolt. Pedig szívesen a hónom alá kaptam volna :-)

Visszatérve a társainkhoz pihentünk egy kicsit, s körbejárt többféle élelem, pl. süti (Gabi műanyag dobozban hozott sok sütit a túrára!), rágcsa-magvak, s én is körbehordoztam a Dianás-cukrot :-)

Továbbindultunk. Épp vonult tömegünk az erdőben, amikor is kereszteztünk egy nyiladékot, s azon balra tekintve egy gyönyörű nagy szarvast láttunk, ahogy farral felénk legel! Azonnal megálltunk és csittegtük egymást, majd előrántottuk a fotómasinákat, és lőttünk ezerrel a szarvasra. Gyönyörű állat volt, sosem láttam még szarvast így erdőben, s ezt most percekig figyelhettük, mert szegényke nem vett észre minket. Számtalan fotót csináltam én is a seggéről, ahogy hol jobbra, hol balra áll a szarva, ahogy innen-onnan legel. Egyszer aztán oldalra fordította a fejét, s talán a szeme sarkából megláthatott minket, mert hátratekintett. Ekkor lőttem el életem eddigi legjobb szarvasfotóját:

Istenem, de gyönyörű volt! És milyen boldog vagyok, hogy felénk nézett, és sikerült lekapni! 

Persze most már ő is kapcsolt, hogy itt valami nem okés, s begaloppozott a fák közé. Tiszta boldogok voltunk, hogy így láthattuk őt, s én mámorosan indultam tovább.

Később Kerkakutasra értünk, s itt be is fejeztük mai túránkat. Elleptük a kocsmát, majd kérdezősködtünk, hol verhetnénk fel sátrainkat. Egy helyi erő elment a polgármesterért, akivel Bandi bá' lezsírozta, hogy a művház udvarában verünk tanyát ingyen, s hálából meghívta a polgit néhány sörre. Mi is iszogattunk, jégkrémeztünk a kocsma előtt, ki itt, ki ott elnyúlva az árnyékban, majd Gabi és Vera előszedték a magukkal hurcolt tollasfelszerelést, s játszani kezdtek az úton. Hamarosan Peti szállt be Gabi helyett, majd én Vera helyett, s rövid időn belül igazodtam a verejtékben úszó Petihez kinézetben. A hőségtől kimerítő túrázásra még rátettünk este némi tollasozást - az ilyen aktívkodást szeretem :-) 

Hamarosan szállingózni kezdtek a túratársak a táborhelyünk felé, István pedig leszervezte magának, hogy átmegy a szomszéd faluba, ahol a kocsmában van tv, s meg tudja nézni az aktuális focimeccset (fanatikus...).

A művház-udvarban sátrakat vertünk, s megtudtuk, hogy rendelkezésünkre áll pottyantós budi, meg bent az üres művházban egy falból kilógó cső alátett vödörrel, mosdó gyanánt. Teljesen megfelelt, a vödröt mindig kiöntöttük, ott lehetett hevenyészett mosdást csapni, vagy akár fogmosást is. 

A pottyantósban sajnos belekukkantottam fejlámpával a lukba, s elhűlve fedeztem fel néhány döglött tyúktetemet... Nem tartom magam finnyásnak, most mégis eldöntöttem, hogy ide nem jövök wc-zni, s inkább a bozótba vonultam. 

kerkakutasi táborrészlet

Ezen az estén már nem zsákjaink társaságában aludtunk a sátracskánkban, hanem azokat immár rutinosan máshova próbáltuk lepasszolni, nevesül most Kata sátrában laktak.
Peti és Pali elmentek kocsmázni, ki evett, ki mosdott - szóval zajlottak az esti menőverek. Hamarosan aludni tértünk. A mai táv nagyjából 16 km volt.

Másnap 5 tájában keltünk, hogy az előirányzatnak megfelelően 6-kor már rajtolni tudjunk, így kerülendő el a legnagyobb forróságban való menetelést. Ám ezt a tervet nem mindenki tartotta be: 4 embert hátrahagytunk, akik inkább aludtak  tovább reggel, s később jöttek utánunk.
Miután egy óra alatt  sikerült a szétterjedt cuccokat egy hátizsákká varázsolni, s még kicsit reggeliztem is, elindult a csapat tovább a kéken. Nézelődtünk, beszélgettünk, nevetgéltünk - ahogy az egy túrán már csak lenni szokott. Valaki talált az úton egy húsos hernyót, melyet Endre meg is határozott nekünk (ő a nagy botanász és állatosember): ez valami szender lesz.
Útközben telefonon értekeztünk hátrahagyott társainkkal, kik már elindultak.

látkép marhával

Legközelebb Szentgyörgyvölgyön álltunk meg hosszasabban, ahol nemcsak kocsma, de bolt is volt. Megszálltuk a kocsma előtti padokat, ment az eszem-iszom, s mivel Endrének most volt a szülinapja, mindenkinek fizetett egy italt. Páran jártak a helyi szép templomban, s ajánlották a többieknek is, hogy nézzük meg, így néhányan el is indultunk megtekinteni azt. Engem nem különösebben vonzanak a mai katolikus templomok, ám ebben szerencsére tényleg szép dolgokat láttunk. Szép kékre és mintásra volt festve a mennyezet.

a szentgyörgyvölgyi templom mennyezetének egy darabja

Tetszettek a motívumok, a kék meg - hát az én színem. Szóval tényleg érdemes volt megnézni.

A kocsmához visszatérve még maradtunk egy darabig. Ez volt az a hely, ahol Peti a tervek szerint lecsatlakozott rólunk, s hazament, mert dolga volt. Így aztán indulás előtt bőséges búcsút vettem tőle, s ő még maradt várni a buszára, mi pedig tovább indultunk.

Legközelebbi állomásunk a tervek szerint Velemér volt, ott terveztük tölteni a déli sziesztát egy 13. századi templom mellett. Rendben meg is érkeztük, s ahogy a fák közül kiléptünk az útra, belémnyilallt a felismerés: az utóbbi egy évben jártam már itt, méghozzá terepgyakon a gödöllői sulival! Szupi; már akkor megállapítottam, hogy itt megy a kék jelzés, és majd egyszer talán járok erre :-) S lőn!

a veleméri templom

A templom igen szép, s 300 pénz fejében be lehet menni, s egy néni beszél egy kicsit. Bent hiányosan festett falakat lehet látni, melyeket az 1300-as években festett egy Aquila János nevű ember. Szerintem érdekesek és látványosak - s ami a legjobban tetszett, az a fény játéka. A templom ablakai és a festmények tervezett fényviszonyban állnak egymással s az év járásával. Bizonyos ünnepeken a fény az adott ünnephez kapcsolódó képet világítja meg a falon. S ami az egyik legizgisebb: ha a beeső napfénybe állunk, az a ruhánkról visszaverődve olyan színűre festi a falat. Nagyon látványos volt piros vagy kék pólóval ez a jelenség. Ezt a templomot egyébként a Fény Templomának is nevezik.

Templomnézés után a környező fűre tettük le magunkat, hogy eltöltsük pihenésünket a nap legmelegebb szakában itt, az árnyékban. Ettünk, néhányan már hortyogva pihentek, s Vera és Dénes nekiálltak tábori gázfőzőn bundáskenyeret csinálni! Teljesen ledöbbentett a dolog, melyre a váratlanul az orromba kúszó friss bundáskenyér illata hívta fel a figyelmemet... Nembaj, én ettem a kis kolbikámat, amorfra vált puha sajtomat, paprikámat és magvas barna kenyérkémet. Fincsi volt!
Csöppet elszunnyadtam én is, majd aztán hallván, hogy emlegetik az UNO kártyát, azért feléledtem. Játszottunk néhány partit, azt élveztem, szeretem ezt a kártyát.
Közben Csilla megműtötte a Bandi bá' talpán képződött vérhólyagot. S itt még egy fontos mozzanat: megérkezett körünkbe Zsolti is, ki később jött utánunk a túrára!

Számomra már kelletlenül hosszúra nyúlt ez a szieszta, talán 11től talán 4-ig is itt tanyáztunk, én már mentem volna nagyon. Végül összevakartuk magunkat, s levonultunk a faluban lévő kocsmáig. Ott megintcsak kis időt eltöltöttünk, jégkrém, sör, üccsi, ahogy szoktuk. Megtekintettük a kocsmárosnéni szamarát, melynek neve Sanyi volt, s rádöbbentem: én még életemben nem hallottam magam mellett ordítani szamarat. Éktelen hangja van :-) Megitattam aztán a tenyeremből egy kis gyümölcsös sörrel, bejött neki :-))
Megtudta aztán a csapat, hogy hamarosan van egy busz, amivel át lehet jutni Magyarszombatfára, ahol terveztük az éjszakát eltölteni. Így itt megint kétrészt szakadtunk, mivel voltunk egy páran, akik nem akartunk buszozni. Nekem nagyon menhetnékem volt, túrázni jöttem, dacára a nagy melegnek. Alig mentünk ma még valamit, meg úgy egyáltalán: az első nap után (amikor még csak ketten voltunk Petivel) a többi nap nagyon lájtosnak tűnt. Így aztán kb. 7-en elindultunk gyalog tovább. Megnéztük a gödörházi haranglábat, s roskatag házakat fotóztunk. Erdőben haladva értük el Magyarszombatfát, ahol hamar megleltük a többieket, akik épp szálláshelyet kerestek nekünk. Ment a mindenféle szervezés, ugyanis volt, akinek határozott zuhanyozási vágya volt, s ő valami panziót akart keresni. Így 3 hely merült fel:

• a művház melletti füves placc
• a Kosbor Panzió udvara
• egy másik panzió udvara

Végül a Kosbor Panzió lett a nyerő. Ez nem kemping, de megengedték nekünk 500 Ft fejében, hogy az udvaron sátrat verjünk, s használjuk az épületben lévő csúcsminőségű fürdőszobát és wc-t. Ekkor kezdtem kapisgálni, hogy ez a túra nem annyira nomád túra, mint ahogy én azt elgondoltam előzetesen. Fürdőszoba, wc... Luxukörülmények.

Valaki elhintette, hogy van egy kilátó a falu fölött, s el is határoztuk néhányan, hogy felmegyünk naplementét nézni. Sajnos a fiúk vakarózása miatt egyre kevésbé volt valószínű, hogy elcsípjük még a napot, aztán Kata és én már nem bírtunk tovább várni, és otthagyva őket elindultunk fel az egyik úton. Mint később kiderült, a fiúk a másik úton indultak kicsit később, mégis a kilátónál beelőztek minket, s kicsivel előbb értek oda.

A kilátó amúgy egy geodéz mérőtorony volt, melyre végül 4-en mentünk fel. Totál kivoltam, mire felértem, szerintem magasabb volt, mint amin valaha jártam, meg fáradt is voltam azért már. De csúcsszuper volt odafent, szép kilátás, és talán még a napot is láttuk volna, ha nem felhős a horizont.

Fotóztunk, elbeszélgettünk, majd mivel erősen szürkült már, s fejlámpát egyikünk sem hozott fel, elindultunk vissza a táborunkba. "Otthon" még ettünk, én olyan rugólevest (soktésztás kínai levest) főztem Zsolti főzőjén Gabi edényében. Sokan már elpihentek sátraikban, s a zuhanyozásra sem kellett túl sokat sorban állni, én tisztultam meg utcsó előttiként. A panzió egyébként roppant szép volt és igényes.
Ma nagyjából 22 km-t tettünk meg.

táborunk Magyarszombatfán