Translate

2012. augusztus 14., kedd

Kameruni kalandok II. - Madarak

Még szép, hogy nem távcső, teleszkóp és adekvát madárhatározó nélkül érkeztem Kamerunba! Bár nagy szafarizásokat nem terveztünk a programba, a nunciatúra teraszáról kiválóan be lehet látni a kertet és a környező dombokat, és a "civilizáltabb" utazások alkalmával is figyeltem a madarakat. Sőt, kijelenthető, hogy  őket figyeltem csak igazán. Ezért most bemutatom, amiket láttam eddig a Mont Fébén. A fajok többségének magyar nevét nem tudom, csak az angol és a tudományos nevét, így ezeket fogom használni. Igyekeztem minél több fajt lefotózni, de ez csak a bizalmasabb fajoknál sikerült. Belinkeltem a fajok profiljait a The Internet Bird Collection (IBC) oldalról, ha ez nem volt lehetséges, ott az Oiseaux.net vonatkozó képei nyílnak meg, érdemes ezeket is megnézni. Az előbbin taxonómiai, nevezéktani, elterjedési, védettségi információk olvashatók, illetve vannak videók, képek és hangok a fajokról, az utóbbi oldalon csak képek. 

A kertben főleg reggel és esténként aktívak, de a városban mindenfelé gyakoriak a Pied Crow (Corvus albus) varjak. Ezek kicsivel kisebbek az Európában honos hollónál, laza csapatokban jönnek-mennek, melegebb időben a város fölött termikelnek. Kíváncsi, de éber madarak, melyek gyakran merészkednek közel az emberhez, de amint észreveszik, hogy a figyelem rájuk irányul, pl. ha távcsővel vagy fényképezőgéppel feléjük fordulok, hamar elmenekülnek.

Pied Crow (Corvus albus)

Vannak verebek is, itt Northern Grey-headed Sparrow (Passer griseus) a nevük. Nagyobbak a mi házi és mezei verebünknél, de a hangjuk hasonló, és a viselkedésük is, csak nem annyira tömegesek.

Northern Grey-headed Sparrow (Passer griseus)

Egzotikus küllemű és gyakori madár a Speckled Mousebird (Colius striatus). Ricsajuktól egész nap harsog a kert, rendszerint kisebb csapatokban mozognak.

Speckled Mousebird (Colius striatus)

Szintén nagyon hangos, de szép énekű madarak a bülbülök. A kertben látott egyedeket nem tudtam egyértelműen azonosítani, mert átmenetinek tűnnek a Common Bulbul (Pycnonotus barbatus) és testvérfaja, a Dark-capped Bulbul (Pycnonotus tricolor) közt. Ezt alátámasztja a határozóm, mely szerint Kamerunban a két faj nem válik el egymástól, az IBC sem választja szét őket.

Common/Dark-capped Bulbul (Pycnonotus barbatus/tricolor)

Common/Dark-capped bulbul (Pycnonotus barbatus/tricolor)

Bármerre mentünk Kamerunban eddig, mindenfelé lehetett látni a szövőmadarakat. Ezek verébnél nagyobb, inkább meggyvágó méretű, magevő csőrű madarak, amelyek a nevüket a jellegzetes, zárt fészkükről kapták. Telepesen költenek, láttam már olyan fákat, amiken 30-40 fészek is volt. Gyakran látni, ahogy hosszú fűszálakkal vagy pálmalevél-csíkokkal repülnek a fészkükhöz. Hangos, rikácsoló énekük van. Két leggyakoribb fajuk a Village Weaver (Ploceus cucullatus) és a Black-necked Weaver (Ploceus nigricollis), de minden nap látni egy-egy Thick-billed Weavert (Amblyospiza albifrons) is, és kétszer láttam Vieillot's Black Weavert (Ploceus nigerrimus).

Village Weaver (Ploceus cucullatus)

Black-necked Weaver (Ploceus nigricollis)

Black-necked Weaver (Ploceus nigricollis)

Szövőmadár fészek

A kert egyik legizgalmasabb madárcsoportja a nektármadaraké. Életmódjukat tekintve a kolibrik afrikai megfelelői (e két fejlődéstanilag távoli csoport a konvergens evolúció szép példája!), mert virágok nektárjával táplálkoznak. Főleg a sok, nagy virágot hozó cserjéket kedvelik. Lefotózni nem könnyű őket, mert kicsik és többnyire gyorsan mozognak, bár nem kimondottan félénkek. A leggyakrabban látott fajok a Tiny Sunbird (Cinnyris minullus), a Splendid Sunbird (Cinnyris coccinigastrus) és a Green-headed Sunbird (Cyanomitra verticalis).

Green-headed Sunbird (Cyanomitra verticalis)

Olive-bellied Sunbird (Cinnyris chloropygius)

Splendid Sunbird (Cinnyris coccinigastrus)

Tiny Sunbird (Cinnyris minullus), hím

Tiny Sunbird (Cinnyris minullus), tojó

Talán a legnagyobb örömet azonban a Woodland Kingfisher (Halcyon senegalensis) megpillantása okozta. Ez a mi jégmadarunk rokona, de sokkal nagyobb és nem kötődik vízhez. Először csak messziről láttam, majd néhány nap múlva felfedeztem, hogy a kert végében rendszeresen vadászgat egy pár. Nyíltabb, füves vagy betonozott részek környékén kiugró tárgyakon (oszlopok, oldalt nyúló faágak) állnak lesben és rovarokra, gyíkokra vadásznak.


Woodland Kingfisher (Halcyon senegalensis)

Woodland Kingfisher (Halcyon senegalensis)


Hasonló módszerrel vadászik egy gébicsfaj, a Mackinnon's Shrike (Lanius mackinnoni). Valószínűleg fészkel a kertben. Ez egy elég szűk elterjedésű madár, a Kamerun környéki országokban él csak, de itt Yaoundéban már többfelé láttam, tehát lokálisan nem lehet ritka.

Mackinnon's Shrike (Lanius mackinnoni)

Nagy figyelmet fordítottam a sarlósfecskéknek és a fecskéknek. A két csoport nincs közeli rokonságban, életmódjuk azonban hasonló, ezt tükrözi magyar nevük is. Mindkét csoport a levegőben szerzi rovarzsákmányát, ezért gyors és dinamikus röptű. A sarlósfecskék gyakorlatilag életük nagy részét levegőben élik le, igen ritkán szállnak le valahova, és ha leszállóhely nincs elég magasan, néha nem is tudnak a földről elrugaszkodni. Az "igazi" és a sarlósfecskéknek is számos fajuk él a trópusi Afrikában, míg otthon csak három, illetve egy képviselőjük fészkel. A sarlósfecskék sötét alapszínűek, szárnyaik sarló alakúak. A határozó által említett fajok közül gyakori itt az African Palm Swift (Cypsiurus parvus), a Little Swift (Apus affinis), illetve egy nagyjából egyszínű, sötét faj, amely valószínűleg az African Black Swift (Apus barbatus) lesz. Utóbbit a határozó adathiányosként jelöli Kamerunból, ami gyanús, mert én minden nap látni vélem. Nincs azonban más olyan faj a könyvben, amit ne tudtam volna kizárni többszöri megfigyelés alapján, így jobb híján maradok ennél. (Illetve mégis van, a Fernando Po Swfit (Apus sladeniae), amely egyedül Bioko szigetén fészkel biztosan, az African Black Swift alig ismert lokális testvérfaja vagy alfaja, amitől terepen alig különböztethető meg.) A Palm Swiftek itt költenek valószínűleg a kert pálmafáin. Nem annyira sötét, szürkésbarna, még a sarlósfecskék közt is nagyon kecses madarak, keskeny szárnyakkal és hosszú, hegyes farokkal. Az igazi fecskék közül a házon költ a Rock Martin (Ptyonoprogne fuligula), a közeli fák közt pedig rendszeresen vadászgat néhány Black Saw-wing (Psalidoprocne pristoptera). Néha látni egy-egy egzotikusabb küllemű fecskét is, mint pl. a Lesser Striped Swallow (Cecropis abyssinica) és a Mosque Swallow (Cecropis senegalensis). Az előbbi kb. füsti fecske méretű és mozgású, az utóbbi azonban fecskéhez képest hatalmas madár, főleg röptében tűnik robusztusabbnak.

Rock Martin (Ptyonoprogne fuligula)
Mosque Swallow (Cercropis senegalensis)

Afrikai bennszülött madárcsalád a szarvcsőrű madaraké. Ezek kb. varjú méretű, de még egy hosszú farokkal megtoldott, valamint hatalmas csőrt viselő madarak. A kert közelében kettő fajuk került a távcsövem látómezejébe, a White-thighed Hornbill (Bycanistes albotibialis) és az African Pied Hornbill (Tockus fasciatus).

White-thighed Hornbill (Bycanistes albotibialis)

Egy nagytestű papagájhoz, a Grey Parrothoz (Psittacus erithacus) is volt szerencsém egyszer. Kis csapatuk a kert melletti magas fákon éjszakázott, reggel láttam őket röpködni, majd a város irányában távozni.

African Grey Parrot (Psittacus erithacus)

Ragadozókból eddig nem mondhatnám bőségesnek a felhozatalt. A szomszédos erdőkben valahol fészkelhet egy African Harrier-hawk (Polyboroides typus), amely egy egerészölyvnél nagyobb madár. Két öreg madarat szoktam látni keringeni a távolban, egy alkalommal viszont az egyikük a kertbe is bejött (bátyám tanúsága szerint ez rendszeres).

African Harrier-hawk (Polyboroides typus)

Galambfélékből három faj került elő eddig: Tambourine Dove (Turtur tympanistria), Blue-spotted Wood-dove (Turtur afer) és African Green Pigeon (Treron calvus). Az elsőt csak rövid ideig figyelhettem egy bozótban, a második gyakran keresgél táplálékot a kertben sétálva, a harmadik egy sérült példányát pedig a ház alkalmazottai találták meg.

Blue-spotted Wood-dove (Turtur afer)

African Green Pigeon (Treron calvus)

Kistestű magevők közül a legtömegesebb faj a Bronze Mannikin (Spermestes cucullatus). Akárcsak otthon a tengelicek, néhány tucat példányt számláló csapatokban mozog és néha leszáll egy-egy fára vagy gazosba táplálkozni. A csapatba gyakran vegyül a Black-and-White Mannikin (Spermestes bicolor) és a Black-crowned Waxbill (Estrilda nonnula). A közelben néha látni, de inkább hallani a Grey-headed Nigritát (Nigrita canicapillus) és a kevésbé rejtőzködő Yellow-fronted Canary-t (Crithagra mozambica).



Bronze Mannikin (Spermestes cucullatus)

Bronze Mannikin (Spermestes cucullatus)

Black-crowned Waxbill (Estrilda nonnula)

Black-and-White Mannikin (Spermestes bicolor)

Yellow-fronted Canary (Crithagra mozambica)

A kert madarai közül valószínűleg globálisan a Petit's Cuckooshrike (Campephaga petiti) a legritkább. Többször is megtréfált a faj, mivel a hím fémes fényű fekete, míg a tojó sárga alapon sötét foltos. Jó ideig nem láttam együtt a pár két tagját, csak azt, hogy nagyjából ugyanoda száll be mindkettő többször is, de egyiket sem tudtam alaposan elegendő ideig figyelni. Aztán a határozót lapozgatva tűnt fel a Cuckooshrike fajok erős ivari dimorfizmusa, és hamarosan meg is láttam együtt a két madarat. Szűk elterjedésű faj, a Guineai-öböl partvidékén és Közép-Afrika keleti részén él néhány foltban a határozó szerint.




2012. augusztus 13., hétfő

Kék krónika-az utolsó nap


Kékezésünk utolsó napján ragyogó napsütésre ébredtünk. Úgy gondolom, ez előző napokkal ellentétben, most mindenki ügyelt a pontos kelésre. Jól tudtuk, hogy 8-kor nyit a kincset érő bolt, no meg..."A vonat nem vááááár..." (bocsánat :D). Szépen kisorjáztunk a sátrainkból, megmártottuk szandálos lábainkat a néhol még harmatos fűben és lassan szedelőzködni kezdtünk.

Ez másabb ébredés volt, mint a korábbiak. Kicsit túl modern...ami egy faluhoz persze kicsit túlzásnak tűnhet, ám az erdő csendjéhez és meghittségéhez képest nagyon is helyénvaló. Talán sosem volt olyan nyugodt, szép ébredésem, mint az erdőben. No, de örülni kellett Aranka néni vendégszeretetének és én értékeltem is!
Mindnyájan összeraktuk a motyónkat, elcsomagoltuk a sátrakat és hátul távoztunk. Virtuálisan elbúcsúztunk Aranka nénitől, amolyan integetősen...megőrizzük őt jó emlékezetünkben! :)

Reggel Makkoshotykán

A bolt előtt hatalmas tömeg fogadott minket. 2 csoportra oszolva vettük be az ellátmányt biztosító kincsesbányát. Mindenki felszerelkezett csokival, jégkrémmel (alapvető élelmiszerek)...na és ott volt az az 50 forintos kakaós csiga, ami elvileg már másnapos volt, no de milyen finom... talán sosem ettem még ennyire kakaós és ennyire puha és kalácsos kakaós csigát...egyszerűen zseniális volt. 
A reggelit azonban nem a bolt előtt költöttük el, szerencsére. 

Elindultunk a kék úton, kedves reggelizőhely reményében és nem is kellett rá sokat várnunk. Miután egy ház kékkel fémjelzett, romantikus kis kapuján áthaladtunk, elérkeztünk a Meczner-kúriához (nevezzük inkább kriptának vagy mauzóleumnak :) - Zollltán). Páratlan kis hely volt. Na jó, kúria...de a kúriák között igenis csinos. Még sátorozóhelynek is remek. Ha valaki esetleg nem lenne olyan szerencsés, mint mi, a sátorhely keresésében, hát ne ijedjen meg. Csak haladjon idáig, s itt talál remek füves placcot, fából ácsolt székeket és némi virágot is. Ja, és kis harangot is :) 
A reggeli közben/után Diával igyekeztünk megfejteni a homlokzaton nyugvó táblát, mert vesszők hiányában nem találtuk teljesen egyértelműnek. Magyar irodalom-,és nyelv érettségiben is jól mutatna:

Kék út

A Meczner-kúria (mauzóleum)homlokzata, ama ominózis táblájával :)

Reggeli pillanatok :)

A kúria (kripta - bocs, befejeztem :) Jót nevettem, ám emellett abszolút igazat adok Zollltánnak: ez nem lakhely volt, hanem sírhely! Dijavótam s leszek :-) után kis emelkedőt másztunk meg, akácok mellett haladtunk. Néhol igen szűkös volt az ösvény, legalább illett a reggeli hangulathoz. Innen egy szántóra értünk, ahol kutyaösvény szerűen volt kitaposva a kék út. Láttam, ez Diának igen tetszik, és valóban nagyon jópofa volt, hogy túrás lábnyomok micsoda ösvényt jártak az érintetlen talajban.

Kutyaösvény-kék

 Túljutva ezen a szakaszon érdekes dologgal találkoztunk, mert hogy ketten kétfelé láttuk az utat és mindkettőnknek igaza volt. Az egyik jelzéssor az út mentén haladó kökénybokrokra volt festve, viszont egy távolabbi nagy fán is kék jel díszlett. A jövő vándorainak tartozunk annyival, hogy megosszuk, a kökényes mellett haladó út biztosan célba ér, így nem lesz rossz választás.
Kukoricás mellé értünk és itt vettünk észre egy igen profi kis leshelyet egy magas tölgyre építve. Létra vitt fel és igen jól meg volt ácsolva. Kényelmesen elférhettünk volna odafent mind a 4-en és én kívánkoztam is fel, viszont ott volt már bennem is a hazautazás érzése, és úgy gondolom, a többiekben is. Ezért hát továbbmentünk, pedig most de szívesen megmásznám ezt a lest :) majd legközelebb...

Ezt követően irtásokon vezetett át utunk. Az elkerített erdőterületeken kapukon át közlekedtünk. Csaknem 3 km alatt értünk el a Cirkáló tanyához, ami hosszas leírást kíván tőlem.

Személyes küldetésemnek érzem a tanyasi élet oltalmát, úgyhogy kicsit szentimentálisra engedem a figurát. heles :-)

Képzeljetek el egy hatalmas területet...jobb oldalon fent szántó, vagy kaszáló...mindenesetre takarmányföld az állatoknak. 1-2 ácsorgó lovacska. Közelebb érve fehérre meszelt tanyasi ház, az az igazi...mellette kút, sok-sok mezőgazdasági gép, istálló az állatoknak, néhol egy két kandikáló virág, no nem rendbe ültetve..hanem igazi "parasztkert", mindenhol egy kis színfolt. Bónuszként egy rakat barátságos, ólból kikandikálós, élénk kecske és egy fél tucat kiskutya. 
Ha mélyen magamba nézek, a lelkem egy nagy-nagy része élne ilyen helyen. Állatok között, harmóniában, korán kelve, aktívan, egészségesen, nem pedig büdös városok undorító utcái és emberei között, akiktől ez néha h*nyok. 
Szívesen hajkurásznék be állatokat az esőben és figyelném a veteményesem felcseperedését. Nem elszigetelve, meg elbutulva! Nagyon is értelmesen! Sokan mondják, hogy a tanyasi életmód fenntarthatatlan. Szerintem viszont ez az egyetlen, ami fenntartható! Befejezem...mert ez egy külön blogbejegyzés lehetne. Köszönöm, Dóri, hogy megosztod mély érzéseidet a témáról, ez is remek színfolt a blogunkban, és értékes ismeret rólad, mint ahogy minden ember ilyetén gondolatai értékesek!

Válogatás a cirkáló tanya képeiből 






Szóval amikor még csak közelítettünk, észre sem vettük azt a csokornyi kis plüsskutyát, aki tőlünk néhány méterre játszadozott, annyira sok volt az információ, olyan sok mindent lehetett csodálni. Aztán végre megleltük a pecsétlakot és feltűntek a kis ebek is. Az anyukájuk jelezte, hogy ő ugyan a pajtában van, de tökéletesen tisztában van vele, hogy megérkeztünk és viselkedjünk is ennek megfelelően. Azt hiszem ez elvárható egy kutyától, úgyhogy rendesen lecuccoltunk , benyomtuk a Cirkáló tanya pecsétjét és ki kecskét etetett, ki kutyát simogatott, ki mindkettőt űzte. Itt készült Diáról egy igazán helyes kép, Micivel, a kecskék képviselőjével. Később aztán sorban bukkantak ki a kecske fejek a friss szénával tömött pajtából, akik örömmel fogadták Dia gondoskodását. 

A kölyökkutyusok eleinte igen félénkek voltak, nem is nagyon kívántak odamerészkedni hozzánk. Én, mint kutyabolond, azonnal extázisba kerültem...régen fogtam már pici kutyát, azt hiszem az idő múlását is elfelejtettem érzékelni. Lassan rájöttek, hogy az ismerkedés mindenképp megéri, mert lehet szopizni az idegenek ujjait, akik még ráadásul simogatnak és kedvesen becéznek is. Szóval végül már ott tartottunk, hogy a kutyák háton feküdtek, zsiványkodtak, játszottak. Teljesen belopták magukat a szívembe. De leginkább azzal, hogy nem is próbáltak meg utánunk jönni. A falka összetartott :) A bolha-témát a békesség kedvéért hanyagoljuk :-D

Az utunk ezt követő szakasza már nem tartogatott ilyen kiugró eseményeket. Szép volt az erdő, csodás volt  a klímája, töltődtünk mindannyian, de ott volt már az indulás szele. Elhaladtunk a Rákóczi-fa mellett is, íme egy kép róla:

Rákóczi-fa

Hullámvasutaztunk, fel-le, fel-le, míg egy nagyobb emelkedő bevétele után olyan járatlan bozótosban lyukadtunk ki, hogy el sem akartuk hinni, hogy jó helyen vagyunk. A kék jelzés nem, hogy nem volt egyértelmű...NEM volt. Azaz, hogy volt 1 db, de pont a táv felénél, ahol a kevéssé viharvert túrázó inkább visszavonulót fúj, vagy megmagyarázza magának, hogy valahol irányt tévesztett...szóval kúszás, mászás, törpejárás...majd végül megtépetten, de nem lankadva érkeztünk meg a Bányi-nyereghez. 
Utunk közben rengeteg szúnyog gyötört minket, ha egy percre is megálltunk, irdatlan vérszívás áldozatai lettünk...

Szúnyog...mozgásban tart :D


Innen nem fordultunk fel a pecsételőhelyhez, ahogyan azt a füzet jelzi, mert a csapat nagy része már bírt ezzel az igazolással, hanem elbúcsúzva a kéktől a piros kereszten Sátoraljaújhely és egy Dia által felajánlott finom ebéd felé vettük az irányt. A pecsét egyébként is oda-vissza 2 km-es aszfaltutat jelentett volna, ami nem volt sem izgi, sem erdei ösvényhez mérhető, akinek pedig hiányzott, jövőre (vagy még idén? :)) úgy is visszatér ide. Mi, a többiek, ekkor már tudtuk, hogy a piros kereszt egy brutális emelkedővel egyenlő. Nem az utálom fajtával, hanem amin jó felmászni, de attól még emelkedő, nem is gyenge. Ezért ittunk, volt aki előbányászott egy csokit és így készült. Nekivágtunk. Kifulladva, kipirosodva, de azt hiszem elégedetten értünk fel mindannyian a Nagy-Nyugodóhoz, ami már Sátoraljaújhely felett magasodott. 

Itt találkoztunk össze újra Idivel, aki elmesélte, hogy a számunkra is melegen ajánlott kocsmárosnéninél kapott szállást Makkoshotykán. Elmesélte a jó vendéglátást, a hirtelen betoppanás ellenére is szívesen készített haluskát mit...?, az esti, nénikkel való borozást. Jó volt hallgatni! :)

A Nagy-nyugodó táblája


Erős lejtőt vett az utunk és lassan már Sátoraljaújhely aszfaltját tapostuk. Tipikus oldalba épített nyaralónak tűnő újgazdag negyed, hatalmas házak, ugatós kutyák. 
A célfotónk elkészítéséhez épp remek hely adódott, így éltünk vele. 

Közben beszélgettünk, fosókát legelésztünk az egyik fáról. Dia újra felhozta a beígért ebédmeghívását és mindenki örömmel el is fogadta. Diától annyira szép volt ez a gesztus és nekem az tetszett igazán, amennyire természetes volt ez neki. Dijának erre azért volt lehetősége, mert a munkahelye SZÉP-kártyát biztosított neki, így ezzel ő SZÉP gesztust tudott tenni :-D
Azt mondta sokszor megesett már vele is, hogy örömmel hívták meg erre-arra és kapott ezt-azt önzetlenül, tiszta szívvel és most örül, hogy ő is viszonozhatja ezt valakinek, most épp nekünk :)
Tényleg szívből jövő volt. Számomra nem okoz gondot mások önként felajánlott segítségének elfogadása, legyen szó kajáról, fuvarról, kölcsöncuccról stb., és szerintem így van ez jól! Ha segítség adódik, fogadjuk el, így könnyebben boldogulunk! Szerencsére az is természetes számomra, hogy én is ugyanígy adok segítséget, ha tudok. Így a SEGÍTSÉG körbejár, és így van ez jól, ne is pihenjen :-)


Mellesleg Sátoraljaújhely egészen kihalt volt, de a sétálóutcában így is akadtunk olyan helyre, ahol Dia el tudta fogadtatni a kártyáját, így lezuttyantunk. Mind az öten jól beebédeltünk és beitókáztunk, majd teli hassal nekiindultunk a 15:40-es vonatnak. A húsról azért megállapítható, hogy száraz volt és durván sós. A rántott sajt pedig...hát kicsit túlzás a sajt... :D Dia átadta észrevételeinket és már indultunk is. Én aztán igazán nem vagyok egy finnyás alkat, de az nekem is feltűnt itt, hogy az ételek hagynak némi kívánnivalót. Ám ez számunkra, kiknek gyomra kicsit elszokott a meleg főtt kajától, most cseppet sem okozott gondot, ellenkezőleg: örömmel láttunk hozzá a sós husi, hideg sajt, éretlen paradicsom fogyasztásának! No, azért a pincérkisfiú második kérésére elmondtam észrevételeinket az étellel kapcsolatban, hogy azért ő is tudjon csak róla nyugodtan :-)

Célfotó :)

Dia és Ildi

Épp időben érkeztünk a vasútállomásra. Megosztottuk a feladatokat, ki vizet vett, ki jegyet, ki feltartotta a vonatot (a biztonság kedvéért, nehogy elinduljon 2 perccel korábban) és végül betelepedtünk a forró, zöld műbőr ülésekre. Akár egy álom, ez úgy hangzik :-D Engem elég hamar elnyomott az álom és örömmel nyugtáztam, hogy az út egy részét átaludtam...nem szeretem a hosszú utakat. Nemcsak hogy hosszú volt, hanem olyan forró, amilyennek a poklot képzelem! Minden bajom volt, simán ültömben folyt rajtam a víz, Ildi pl. törölközővel a nyakában utazott! Dóri szerencsés, hogy tudott kicsit aludni :-)

Azonban ekkor jött csak a fekete leves, hamarosan megállások hada következett, fél, majd 1 órás késés. Ildi lekéste az IC csatlakozását, így maradt velünk, ám még ekkor sem gondoltuk, legvadabb álmainkban sem, hogy mi fog következni. 

Egyrészt egy hatalmas vihar, gyönyörű, sötét kék és fekete fellegekkel, villámokkal. 

Másodszor valamilyen villámcsapás valamilyen vezetéken. 

A következmény egyetlen, kristálytiszta és atombiztos tény: KÉSÉS. Avagy MÁV, MIÉRT ÁLLUNK vazze? 

Aszód után tehát megkezdtük több órás várakozásunkat. Kezdetben nem merészkedtem le a vonatról, mert nem úgy neveltek, hogy ezt megtehetem, de aztán a dolog átment katasztrófaturizmusba....kallerek rohangáltak erre-arra...emberek fent-lent, mindenki próbálta elütni az időt. Megnyugtattam egy stresszes kaller nénit, hogy az egész nem az ő hibája és kiszedtem belőle a javítás várható időtartamát...hát lehidaltam.

Vigyorogtunk, csaptunk egy nagy evést...májkrémes kenyér, kakaós keksz...dalolászás, szerelővonattal fotózkodás... Némi kis Borzasztó Pálinka, mászkálás a sinek mellett a vaksötétben, vonat mellett dohányzó emberek, telefonálgatások olyanokkal, akik net mellett vannak, hogy adják le a drótot nekünk, mégis mennyi késést jósol a MÁV? Mert nyilván az utasok tájékoztatása nem erőssége a Magyar Álomvasutaknak!
Összességében elmondható, hogy én jól szórakoztam! Kellett ez a kalandos befejezés a túra végére, élveztem a helyzetet, az az igazság :-)
Fáradtam érkeztünk meg a Keletibe  fél 12-kor, 7 és fél óra vonaton töltött út után!...felzuttyantunk a hetesre és TuráZollltán-unktól elbúcsúzva hazabattyogtunk.

 A vihar felé
Szerelővonattal játszunk 

Életképek

Nem hiszem el nézés? :D


Így végződött tehát 4 napos kék kalandozásunk, melynek elejétől a végéig minden percét élveztem.
Életem egyik legszebb túrája volt :)

Gondoltam, hogy írok valami nagy és magasztos befejezést, de a nagy és magasztos befejezések mindig cinkesek. Elég, hogy átéltük, a lényeg belül van. 
Aki pedig ezeket olvasva kedvet kapna hozzá...hát neki is csak hasonló vagy még szebb élményeket kívánok! :)

2012. augusztus 12., vasárnap

Kameruni kalandok I. - Bevezetés


Életem legegzotikusabb nyaralása kezdődött meg pár napja, amikor Kamerun fővárosában, Yaoundéban misszióját teljesítő bátyámhoz érkeztem látogatóba. Szeretteimnek és az anyaföldnek Ferihegyen intettem búcsút, ahonnan kétórás repülőút vitt Párizsba. Az átláthatónak jóindulattal sem nevezhető Charles de Gaulle repülőtéren szerencsésen elértem a csatlakozást, így a Yaoundébe induló járaton folytathattam az utam. Ez kb. 6 óráig tartott, így helyi idő szerint este 8 körül értem földet.


View Bp-Yaoundé in a larger map

A Nsimalen repülőtér kb. fele akkorának se tűnt, mint a ferihegyi 2-es termináljának az egyik fele, tehát elég kicsi. Reptéri ellenőrzés, harc a csomagokért, és már száguldottunk is a nagykövetségre, ahol lakni fogok. Ebben a bejegyzésben néhány általánosabb szempontból írok a tapasztalataimról, aztán majd a későbbiekben írok konkrét történeteket is, illetve részletesen beszámolok madarászásaimról. :)

A város
A házak többsége magyar szemmel putrinak nevezhető, a város nagyobb része olyan, mint otthon egy falu cigánysora. A belváros egy kicsit jobb, Magyarországon fiatalabb, vidéki iparvárosok néznek ki hasonlóan. Van néhány katolikus templom, missziós épület, iskola. Az utcán rengeteg ember, gyerekek és fiatalok főleg. Nagyon sokan árulnak, árut hoznak-visznek. Itt szinte, ha mindent nem is, de bármit megvehetsz: üveg víz, autóalkatrész, rendszámtábla (!), öv, gyümölcs, ruha, ... hihetetlen, még 1 db fúrógépet is képes valaki árulni az utcán. A boltok is pici utcai bazárok, minimális kínálattal. A város néhány nagy boltja átlagos, hazai szupermarkettel ér fel, ezekben sok francia importáru található, és főleg a tehetősebbek igényeit elégíti ki. A leggyakrabban használt nyelv szintén a francia, de angolul is beszélnek, illetve írnak a hirdetőtáblákra.

Yaoundé a Mont Fébéről
Utcakép
Katolikus bazilika kameruni módra kívülről...
... és belülről
Mvolye, misszionáriusok temploma belülről
Zöldség-gyümölcs
Háztartási és elektronikai bolt
Városkép
Árusok

Időjárás
Néhány nap tapasztalata alapján az időjárás egyáltalán nem olyan, mint amit otthonról elképzelünk Afrikáról. A hőmérséklet 25 fok körül ingadozik. A páratartalom igen magas, amikor megérkeztem és kiléptem a repülőből, mintha egy zuhanyzás utáni fürdőszobába vagy uszodába toppantam volna. A reggelek ködösek, esősek, vagy inkább ködszitálósak, és a nap csak délután bújik ki a felhők közül néhány percre. Én ráadásul a Mont Fébé nevű hegyen vagyok 960 méterrel a tenger szintje felett, tehát a hegyvidékies éghajlati elemek még erősebben érvényesülnek: jönnek-mennek a ködfelhők egész nap, ezeket gyakran csapadék is kíséri. Estére újra ködbe burkolózik a vidék, esdegél az eső. A mai nap egyébként éppen kivétel, már reggel óta tiszta az idő és süt a nap, 28-30 fok körül lehet. Érdekesség, hogy, mivel közel az Egyenlítő, reggel 6-7 óra körül kel és este 6-7 körül nyugszik a nap, tehát eléggé rövid a nappal.


Ködben a hegyek reggel...
... és este
Esti ködfelhő

Betegségek, higiénia - ördögök a falon?
Kameruni utazáshoz egyedül a sárgaláz elleni oltás kötelező, de ajánlott a hepatitisz, az agyhártyagyulladás, a hastífusz, a veszettség, a polió és a tetanusz vakcina is, én ezek közül az első hármat kértem. Malária ellen nincs oltás, hanem naponta szedek maláriaellenes gyógyszert, meg szúnyogriasztókat használok. Egyes ételek állítólag szintén távol tartják a szúnyogokat, pl. a citromfű teája és a hagyma, ilyeneket minden nap kapunk vacsorára. Amúgy nincs sok szúnyog, hiszen egy szeles hegytetőn vagyunk, ahol állóvíz sincs. A csapvíz nem iható, helyette ásványvizet fogyasztunk. Mindig csak megbízható eredetű ételt szabad elfogyasztani, tehát utcáról semmit, én sem teszek ilyet. Kézhigiéniára kell még ügyelni, de ez alap ilyenkor. Mivel trópuson vagyunk, lehet félni még kígyóktól, parazitáktól egyéb "nemszeretem" állatoktól, de ettől csak izgalmasabb lesz az ittlét. Megjegyzem, hogy nekem eddig egyedül attól lett (minimális) bajom, hogy az AirFrance repülőjén túl hideg volt a légkondi.

Kullancs van itt is, nem árt figyelni
A gekkók gyakran besurrannak az épületekbe, de nem bántanak

Közlekedés
Azt már első látásra felismertem, hogy itt a közlekedés nem ismer határokat: hosszú autósorok előzése záróvonalat és járműforgalom elől elzárt területet nem ismerve, motorkerékpár szállítása egy ugyanolyan motor hátsó csomagtartójára keresztben ráerősítve... ez csak két példa, amikkel már az első estén találkoztam. Később átéltem egy fekvőrendőr miatt feltorlódott kocsisor megelőzését szintén a fekvőrendőrön, láttam műszerfalon is ülő utasokkal megrakott buszt, illetve egy max. kétszemélyes motoron utazó négytagú családot. Jelzőlámpát, felfestett gyalogátkelőt, közlekedési táblát viszont azóta sem láttam, de balesetet is csak egy kisebbet. Mindenki megy amerre lát, az autósok dudálnak és kerülgetik egymást és a gyalogosokat, az egész olyan, mint a sejtek áramlása az erekben, csak itt van szembeforgalom is. A városban busz nincs, a tömegközlekedést sárga taxik végzik, ezek alkotják a város autóforgalmának talán harmadát vagy felét. Az autók többsége régi, lepukkant és büdös, a jómódúbbak inkább nagy terepjárókkal utaznak. Az utak a szűk belvárosban tűrhető minőségűek, de azon kívül eldugott magyar falvak viszonyaihoz hasonlóak, az "autópályától" szintén nem kell többet várni.

Közúton 1
Közúton 2

Étkezés
Nos, a kameruni konyha iránt ne legyenek nagy elvárásaink. A friss, mézédes trópusi gyümölcsök azonban kiemelendők, nekem a mangó és az ananász a kedvencem, de a papaya is jó, mást még nem próbáltam. Szintén jók a halak, melyeket az óceánban fognak, majd aznap éjjel szállítják a fővárosba, út közben feldolgozzák, és másnap már fogyasztható. Mi jobbára europid étkeket fogyasztunk itt is, de húsokhoz köretként jól használható a pofpof, ami tulajdonképpen rántott zsemle, illetve a sült banán. Édességek annak ellenére sincsenek nagyon, hogy Kamerun a világ egyik legnagyobb kakaótermelője.

Ennyit elöljáróban, hamarosan folytatom! :)