Translate

2022. szeptember 18., vasárnap

Transsylvania - ahol a szörnyek helyett mi lazulunk ;-)

Kitaláltuk, hogy menjünk 1 hétig Erdélyben, és nézzünk meg annyi szép helyet, ami belefér. Lakjunk az autóban, és legyünk minél inkább szabadok: arra és annyit menjünk, amennyit szeretnénk, és azt nézzünk meg, amiről tudomást szerzünk és megkívánjuk. Így esett, hogy 2000 km-t autóztunk 1 hét alatt, és meglestük:

  • a Transzalpinát,
  • a Transzfogarast (itt a Vidraru- és Balea-tavakat),
  • a törcsvári "Drakula-kastélyt",
  • Málnásfürdőt és Tusnádfürdőt,
  • a Szent Anna-tavat,
  • a Békás-szorost, a Gyilkos-tavat és a Kis-Cohárdot,
  • Szovátán a Medve-tavat,
  • Bözödújfalu egykori helyét,
  • Tordán a sóbányát.
Íme a nyomunk, amit hagytunk utunkon:
a 2000 km-ünk

Az útiterv körvonala megszületett az út előtt, viszont úgy fektettük le, hogy ne fektessük le annyira. Ha menet közben mást gondolunk, akkor elszakadunk az előzetes tervtől és másfelé megyünk. 
Ehhez jött még hozzá, hogy az indulás előtti napon kiderült számomra: az autónk CNG gázzal megy. Így aztán utánanéztünk, hol lehet ilyet tankolni, és ekkor jött a döbbenet: kerek egész Romániában 3 db ilyen kút van, azok is mind a Déli-Kárpátok vonulatán túl, az ország déli részén, amerre mi menni nem szándékoztunk alapból 😀 Úgyhogy újratervezés, és ennek hála jött be a képbe a Páreng hegységen átvezető Transzalpina nevű út, illetve ennek hála tudtuk azt kitalálni, hogy a Transzalpinán lemegyünk délre, tankoltunk Ramnicu Valceá-ban, és a Transzfogarasi úton pedig felmegyünk északnak. Patent terv!

08. 22. hétfő
Hétfői nap a sok tennivaló végett csak egész későn, úgy este fél 7 táján sikeredett elindulni 😆 Úgyhogy ez a nap tulképp az utazásé volt. Szegednek vettük az irányt, hogy ott még CNG-zzünk egy utcsó magyarországit. Igazán érdekes volt számomra ez a kút: teljesen automatikus, személyzet nélküli, és kizárólag CNG gázt lehet tankolni. Ügyesen megolvastuk a dolgok menetét, és alighogy nekiálltunk, egy moldáv rendszámos, németül minket megszólító taxis bá' érkezett és kért tőlünk tankolási segédletet. Nem teljesen zökkenőmentesen, de megsegítettük, ő pedig megajándékozott minket egy sörrel és egy nápolyival. Irtó cuki volt!

A csanádpalotai határátkelőn hagytuk el Magyarországot, majd rögtön meg is álltunk venni autópályadíjat a romániai utakra. Potom 3 € volt 7 napra. Sötétben haladtunk tovább az A1 autópályán, elkerültük Aradot, Temesvárat. Jó minőségű, kis forgalmú út volt így este. Talán éjfél környékén, úgy 500 km után érhettünk Szászsebesre, ahol Gabi kiválasztott egy kiváló alvóhelyet a számunkra egy félreeső utcában, amolyan parkszerű részen, árokparton. Átpakoltunk a kocsiban, hogy szabaddá váljon az alvóhelyünk, majd megejtettük az első alvást guruló otthonunkban 😊

08. 23. kedd
Reggel elégedetten másztunk ki: a szabad időnk első napja kezdetét veszi! A közelben folyt a Sebes nevű folyóka, mellette volt néhány rendkívül szemetes pad-asztal, itt költöttük el reggelinket. Leereszkedtünk utána a Sebes medréhez, és megnéztük, hogy milyen szép a vízfolyás - ha eltekintünk az általa itt-ott lerakott sok szeméttől, beton- és egyéb törmeléktől..... Szomorkás szépség volt. Indulás előtt még megnéztünk egy hosszan húzódó, rendkívül romos valami felüljárófélét, amiből hatalmas részek voltak már leomolva. Rendeltetése nem derült ki számunkra.

a Sebes Szászsebesnél (fotó: A. Gabi)

És elindultunk a Transzalpinán. Ez az út 148 km hosszú, és Szászsebestől halad délnek Novaci település felé, középtájt áthalad a Páreng-hegységen, legmagasabb pontja is itt, az Urdele-hágónál található (2145 m). Vonzereje magashegyi, szerpentinezős voltában található meg. Az út felújításon esett át, aminek köszönhetően nagy része igen jó minőségű aszfalttal borított. Ezért volt aztán különösen meglepő még a Páreng előtti részen egy néhány méteres szakasza, ami teljes mértékben nélkülözte a szilárd burkolatot, és amolyan kavicsszórásos volt 😆 Könnyű ráfutni, mert minden előjel nélkül vége az aszfaltnak. Ezt a részt ki is használják a természetben gyűjtött termékek árusai: a helyi erők gombát, málnát, áfonyát árulnak itt. Itt is. Mert egyébként egész utazásunk során jó sok helyen találkoztunk velük. 


Felfelé haladtunkban, még csak enyhén szerpentinezve első megállóhelyünkül egy nagy gáttal elzárt víztározót választottunk, több más autóssal egyetemben. Megbámultuk a hatalmas gátat (apró hangyák voltunk a gáton), és a látványosan alacsony vízállású víztározót (Tau-Bistra-tó). 
Következőnek szintén egy duzzasztott tónál álltunk meg bámészkodni (Oasa-tó), és ettünk 1-1 lángost. Alig mentünk tovább, hama' újra megálltunk, mert annyira döbbenetes látvány tárult a szemünk elé jobb kéz felől: egy hatalmas meder közepén csordogáló patakocska kísért minket... Ez ám a látványos vízhiány!
 

Ahogy elkezdődött a látványos hegyi szerpentinezős szakasz, kezdtünk belemenni az esőfelhőkbe. Ebből aztán rendes zuhi kerekedett, autókánk az úton ömlő vízben gázolt egyre feljebb és feljebb. Itt-ott mellettünk legelő tehénkék, birkák, vagy épp sertések tűntek fel. Mérséklődött, majd elállott aztán az eső, így megálltunk egy irtózatosan ömlő vízesésnél, legelő birkák szomszédságában. Itt már a valódi hegyi úti környezetet lehetett megélni. 
 


(fotó: A. Gabi)

Imádtam azt a millió szerpentinkanyart, ami az út volt 😆 
Hamarosan elszakadtunk a Transzalpinától, és keletnek, Ramnicu Valceának tekertük a kormányt, hogy megetessük paripánkat a 3 román CNG kút egyikén, mely ebben a városban búvik meg. Ügyin meg is lett a kút, a tankolós néni telepumpálta a kocsit. A városban még kicsit elidőztünk: teszteltük egy MOL kút budijának áteresztő képességét 😆, majd betértünk egy nagyobb bevásárlásra egy helyi nagy áruházba. A zöldséges részlegen majdnem otthagytam a fogam: a külön helyiségben szinte kockára fagyódtam, olyan rettenet alacsony hőmérsékletet tartottak... Késő délután, kajával alaposan felszerelkezve indultunk tovább Argyasudvarhely felé keletnek, hogy aztán onnan északi irányba induljunk következő célterületünk, a Transzfogarasi út felé.
Erősen alkonyodván úgy döntöttünk, ne a végcélnál vacsizzunk meg jó későn a sötétben, hanem álljunk még még előbb valahol. Egy falun áthaladva kitűnt egy bezárt kocsma az előtte álló padokkal-asztalokkal, úgyhogy Gabi beparkolt a ház elé, és terülj-terülj asztalkámat varázsoltunk hama'. Nemsoká' már nemcsak ketten ettünk, hanem négyen: a rengeteg román kóbor kutya egy rendkívül barátságos és alázatos példánya, valamint egy szupercuki cica máris körüttünk lebzseltek. Gabi a cicát pumpolta sonkával, én a kutyust töpörtyűvel. Mind jól jártunk, mi emberek lelkileg is 😊

Immár teljesen sötétben, egy alagútból bukkantunk ki a Vidraru-tónál. A mai feladat egy megfelelő alvóhely keresése volt, amit végül a tó melletti egyik hotel előtt az útszéli parkolónak ítéltünk oda. Ma 280 km-t autóztunk. Eldöntöttük, hogy reggel világosban még visszagurulunk a tó elejéig az alagúthoz, hogy valamit lássunk is itt. Megvacsiztunk, körbepisiltük és körbefogatmostuk a kocsit, aztán nyugovóra tértünk. Éjjel vegyes intenzitással esett az eső.

08. 24. szerda
A Transzfogarasi út Argyasudvarhely és Alsóárpás között halad 90 km hosszan, keresztül a Fogarasi-havasokon. Legmagasabb pontja 2042 m, ahol egy alagúton halad át a főgerinc alatt. Itt van a csudaszép Balea-tó is, ahol megállni terveztünk egy alaposabb körbenézés erejéig. 
A Vidraru-tó, ahová reggeli teendőink elvégzése után visszagurultunk, szintén egy böszme nagy gáttal felduzzasztott tó. Rengeteg ember hemzsegett már itt, alig tudtunk a kocsival valahol megállni. Sétálgattunk kicsit, körülnéztünk. Ebből a tóból is látványos mennyiségű víz hiányzott. 

a Vidraru-tó

A tavat hátrahagyva másztunk fel a szerpentinen a Fogarasi-havasokra. Irtó jó kanyarok voltak! Még az alagutas-hágós-Balea-tavas lokáció előtt van a Capra-patak vízesése, ami elég látványos, itt is sokan megállnak fotózni. Még pénzért fotókészítő ember is kitelepül ide. Mi is meglestük a vízesést, igazán szépséges volt!
 
Capra-vízesés

egy darab Transzfogaras

Begurultunk az alagútba, majd onnan kibukkanva rögtön bekanyarodtunk a bal kéz felől lévő fizetős parkolóba. Itt millió ember, autó, árus található, igen népszerű a hely. Úgy beszéltük meg, hogy itt eszünk egy rendes kajcsit valami vendéglátóhelyen, majd alaposan körbekoslatunk: megnézzük a szép Balea-tavat, majd felmegyünk valami magaslatra, hogy legyen kilátás. 
A tó melletti étterembe csüccsentünk be. A pincérnőnkről némi angol kommunikációféle után kiderült, hogy magyar, úgyhogy utána már igen könnyen csúszott a beszéd. Ettünk egy fincsit, aztán kibandukoltunk a tóhoz. Nekem igen nosztalgikus volt itt lenni, mivel Dórával, Attilával, Andrissal, Ágival és Andrással 2014-ben egy hetet gerinctúráztunk a Fogarasiban, és ide jöttünk le a gerincről enni valamit... 

A Balea-tó elbájolóan szép... Gyönyörű zöld színben kellette magát, körülötte a gyér, zöldes növényzettel borított, köves hegyoldal... Ugráltunk itt, szökelltünk ott, videóztunk és fotóztunk. Közben a felhők egyre inkább körülvettek minket, néha alig volt látótávolság, máskor kicsit feljebb szálltak, de a végén már masszív tejfölben léteztünk, kb. az is feladat volt, hogy a parkolót megtaláljuk 😁 Sajnos így értelme sem volt felmenni bármiféle magaslatra sem, lévén a kilátás mint olyan, megszűnt. 

a Balea-tó


csupáncsak ekkora felhőben mászkáltunk (fotó: A. Gabi)

Aminek különösen örültem: hogy körbe tudtuk teljesen sétálni a tavat. Ezt azért emelem ki, mert a partja az egyik szakaszon vízbe futó meredek sziklafalból áll. Tapostuk az utat a sziklán, óvatos ügyességgel lépegettünk, így sikerrel áthaladtunk ezen a szakaszon. Juppi!!
A tejködben megkerestük aztán az autónkat, majd Gabi jelezte, hogy úgy enne valamit 😆 Szóval azt csináltuk, hogy lejjebb gurultunk a Transzfogarasin, elhagyva a bazársort, és egy szép kilátásos kanyarban félreálltunk a padkán. És kipakoltuk a piknikszettet 😍

piknik a Transzfogarasin

pótebéd panorámadesszerttel

Benyomtuk a kedvenc zenénket, amely az egész utazás "címlapzenéje" lett, és bulizás közepette főztünk egy tésztát, hogy együnk belőle Gabi anyukája által főzött pörivel. Ettünk, ittunk, mulattunk, közben csodáltuk a panorámát, már amikor a felhők méltóztattak feljebb lebbenni. Szemléltük a jövő-menő járműveket, melyek között autó, motor, de még ilyen kis egyszemélyes miniautó-féleség is akadt. Olyan vicces videóklipeket forgattunk Gabi főszereplésével, hogy azóta is szétröhögjük magunkat, ha megnézzük 😂 Szóval ez egy príma kis pont volt!

Testileg-lelkileg jóllakva kezdtük meg gurulásunkat. A Transzalpinán lefelé kiderült, hogy a jobb fülem kegyetlen fájdalmakat tud átélni a túl gyors magasságvesztés következtében, most pedig a Transzfogarasin lefelé kiderült, hogy ha nyalókázok folyamatosan, akkor ez a probléma elviselhető mértékűre szorítható. Mivel - mit ad isten! - volt nálunk egy nyalóka, én ezt toltam lefelé 😊 Lejjebb elhaladtunk több parkoló "Hot Rod Fun" matricával ellátott miniautó mellett, amik ezek szerint bérelhetők, hogy a Transzfogarasin krúzoljon velük az ember. 
Áthaladtunk egy falun, ahol besoroltunk a hazafelé ballagó tehénkék mögé. Imádom ezt a feelinget: itt még mindig az van, hogy a tehenek este hazamennek... Egy maroknyi tehénke szétszóródva ballag az úton, egy részüket egy mosolygós, barátságos bácsi kísérte "falubike-on". 💚 

A mai végcélunk Törcsvár volt. A városba már sötétben értünk, és megdöbbentünk, micsoda élet van itt: fények mindenfelé, kivilágított óriáskerék, kajáldák, sok-sok ember az utcákon és kiülős helyeken. Keresnünk kellett egy optimális éjszakázóhelyet magunknak. Amit végül találtunk, az egy hihetetlen jó, félreeső hely volt, de annyira mégsem, hisz onnan is látszott a vár. Innen egy földút vette kezdetét be az erdőbe, és nekipróbáltunk autóval, de olyan meredeknek és vízmosásosnak bizonyult, hogy nem éreztük annyira életbevágónak, hogy mindenáron bemenjünk arra. Megálltunk a széles aszfaltozott "parkoló" szélén, és aztán fejlámpákkal felszerelkezve besétáltunk a sötét erdőbe megnézni, mi is van ott, ahová az út vitt. Néhány házat találtunk, amiket éber kutyák őriztek, így a további bóklászást mellőzve visszafordultunk. A parkolóhelyünkül választott placc másik oldalában állt egy lakóautó, vagy inkább furgonból átalakított lakóautó. Nemsoká' kiderült, hogy egy magyar család van vele, akikkel váltottunk pár szót, és megnézhettük az autójuk belsejét, hogy hogyan is alakították ki azt. Emellett egy hasznos infóval is gazdagabbak lettünk általuk: ők ismertettek meg minket a Park4Night nevű applikációval. Ez az olyan helyeket tartalmazza, amik optimálisak arra, hogy éjszakára az ember autóval/lakókocsival leálljon megaludni. A helyszínek véleményezhetők, fényképekkel és leírással elláthatók. A következő alvóhelyeink kiválasztásához mi is használtuk ezután.
A kocsi mellett megejtettük a fél liter vízzel való pancsizásunkat 😄, aztán testileg felfrissülve szundizni tértünk. Ezen a napon 187 km-t autóztunk.

08. 25. csütörtök
Reggel terülj asztalkám reggelit készítettünk a kocsiban, benyomtuk, aztán nagyjából nyitásra igyekeztünk odaérni a törcsvári "Drakula" kastélyba. Még szinte így is későn voltunk, mert már most sor állt a bejáratnál. De azért ezt ki lehetett bírni. 

a törcsvári kastély (fotó: A. Gabi)

A kastély 1377-ben épült a mellette elhaladó fontos kereskedelmi út ellenőrzésére és védelmére. Jelenleg, ha minden igaz, Habsburg tulajdonban áll, és múzeumként működik. Valamiért úgy tartják, Drakula gróf lakott benne, ámbár sem a könyvbéli Drakula, sem Vlad Tepes (akiről Drakulát mintázták) nem lakott itt. Mindenesetre a turizmus maximálisan meglovagolja ezt a legendát, és a bazársor, valamint a kastély szuvenírboltja tele van vámpíros holmival. Mi is elcsábultunk néhány pólóra 😍🧛
A kastélyban nincs magyar felirat, csak román és angol nyelvű. Gabi telefonjának fordítóprogramjával néhány dolgot elolvastunk. Sajnos a tömeg oly nagy a kastélyban, hogy sokszor úgy kell nyomakodni egymás mellett, meg hosszú sorokba besorolni...
A kastély belseje nagyon tetszett mindkettőnknek: tök tagolt, tök sokféle-felé ágazik el, a helyiségek szinte labirintikus átláthatatlansággal helyezkednek el, van titkos átjáró, és van belső udvar, amit csipkézett tornyocskák és tetők vesznek körül... Nem tudom a megfelelő építészeti kifejezéseket, de a szemnek igen vonzó látvány volt, legalábbis nekünk. Amit még észrevettünk, hogy nem hideg, barátságtalan, dohos szobák voltak benne, hanem jó hőérzetű, otthonos helyiségek. Meg is beszéltük, hogy megvesszük a kastélyt 😊

egy barátságos helyiség kuckózós kandallósarokkal (fotó: A. Gabi)

a belső udvart körbevevő "csipkevilág" (fotó: A. Gabi)

A kastélyban helyet kapott rémisztőrészleg is: bizonyos helyiségekben festett, vagy vetített technikával kentaurok, szellemek, véres alakok, vámpírok stb. "keltek életre". Egyhelyütt pedig a vámpírfilmek történelmének kronologikus sorrendjéről kaptunk felvilágosítást, és maga Vlad Tepes - bábu formájában - is üdvözölt minket. 

emeletek, szintek, kémények, tornyok kaotikuma (fotó: A. Gabi)

A várban működik egy kínzókamra is, amit külön díj fejében lehet meglátogatni. Erre mi nem fizettünk be. Befizettünk viszont egy liftezésre, ami valami bámulatos volt! Olyasmit olvastunk, hogy volt egy kút a kastélyban, amit átalakítottak rettenet sok pénzből egy olyan liftté, ami élményszámba megy: ahogy süllyedsz a lifttel, olyan, mintha különböző ijesztő lényekkel ellátott föld alatti szintek között haladnál át. Egyik szinten jönnek a denevérek és "nekirepülnek a lift üvegoldalának", a másik szinten kísértetek huhognak, megint máshol sárkányféle tekereg... Aztán leérsz, az ajtó kinyílik, és végig kell menni egy föld alatti folyosón, amit berendeztek ilyen némileg mozgó és hangot adó installációkkal. A végén van a legtutibb dolog: beállhatsz a kastélyhoz kapcsolódó történelmi/legendás személyek közé, és fotózkodhatsz velük. Itt elbolondoztunk egy ideig. A folyosóról a szuvenírboltba lehet jutni, ahol vettem egy pólót, és megvettük azt az elbolondozott fotónkat, amin Gabi fojtogat engem 😁

kijárat (fotó: A. Gabi)

A kastély parkja cuki, van benne tavirózsás tavacska, virágok csinosan ültetve, szép nagy fák, sok zöld. Kifelé menet már úgy kellett furakodnunk a borzalmas mennyiségű ember között, akik vagy befelé furakodtak, vagy a bazársort látogatták. Itt vettünk még 2 pólót, meg vettünk le lejt egy automatából, aztán iparkodtunk hátrahagyni ezt a tömeget...

Továbbindultunk Málnásfürdő, Tusnádfürdő, a Szent Anna-tó felé, és közben telefonon leszerveztem magunknak késő d.u.-ra egy medvelest. Erről majd mesélek, ha időrendben oda érek. Mindenesetre fél 6-ra kellett a meghatározott helyen lennünk, így úgy kellett kalkulálni, hogy mi fér bele előtte. Gabi szeretett volna egy fürdőzést, és mivel az Erdélyből származó ismerősöm melegen ajánlotta nekünk Málnásfürdőt, oda tértünk be először is. 
Ez egy pici falu. Olyasmi infóm volt, hogy ne komplett fürdőt keressünk, hanem valami lyukakat, amibe bele lehet ülni 😁 Megpróbáltunk tudakozódni a kocsma előtti helyi bácsiktól, de nem sokmivel kecsegtettek. Gabi fiataloknál is próbálkozott, de ők csak a forrásokat, meg egy nagy medencét mutattak nekünk. Volt két forrás, amiből lehetett vizet vételezni, továbbá volt egy medence színültig vízzel, de a fiatalok szerint abba ne akarjunk belemenni, mert nem túl tiszta. Ezen kívül mást nem találtunk, így felhívtam az ismerősömet némi útbaigazításért. Amikor világossá vált számunkra, hogy ha találunk is esetleg "fürdőt", az sem lesz meleg vízű, inkább továbbálltunk a tusnádi wellness irányába. (Málnásfürdőn volt egy tábla kitéve egy tanösvényről, mely szerint rég igen komoly, meleg vízű fürdőtelep működött itt. Érdekes, hogy ennek ennyire nyomát sem találtuk most, bár a néhány évvel ezelőtti herkulesfürdői látogatásunk nyomán nem is tudom, miért csodálkozok...😃)

Tusnádfürdőn van egy tó, és mellette egy meleg vizes medencékkel, szaunákkal stb. ellátott fürdő. Ide vettünk egy rövidebb időintervallumra való jegyet, és aztán csobbantunk több medencében, valamint szaunáztunk, és jéghideg vízű dézsába mártottuk magunkat. Tulajdonképpen jól esett, és utána legalább rendesen meg is tudtunk tisztálkodni 😊 A fürdő melletti tó igen szomorú látványt nyújtott: alig volt benne víz ugyanis... A térkép alapján nem erre készültem.

tusnádfürdői tó - víztelenségben (fotó: A. Gabi)

Éhesek voltunk, és közelgett a maciles program ideje, így elrohantunk gyorsan a Szent Anna-tó felé. Megálltunk a les gyülekezési pontjaként megadott rét szélében, és gyorsan kipakoltuk az ebédszettet: székek, asztal, gázfőző és étel került a placcra. Melegítettünk kaját, és azt eszegettük, amikor elkezdtek szállingózni maciles-társaink, majd megjött a koordináló srác is, aki azt hitte minket elnézve: világjáró hollandok vagyunk 😆 Igyekezve lapátoltuk a kaját, nehogy ránk várjanak a többiek...
Szóval a medveles. Máté Bence tervezte, Szin János üzemeltette medvelesekbe lehet bejelentkezni, ha az ember nagy bizonyossággal szeretne macit nézni természetes környezetében. A dolog nem olcsó, ámde legalább igen drága: 30 € / fő. Lejben és Ft-ban is lehetett fizetni. Több les is van, amibe mi mentünk, az 40 főt tud befogadni. A srác elmondta nekünk a tudnivalókat: csendben legyünk, hármas sorban haladjunk, ne beszéljünk, ne lépjünk reccsenő faágra, az utolsó szakaszt pedig egyes sorba rendeződve, végképp némán tegyük meg. A macikat a lesés előtt kukoricával beetették a les előtti placcon, így aztán befészkelve a lesbe méltán vártuk, hogy majd ott csemegéznek a mi kedvünkért. És valóban: ahogy bevonultunk a lesbe, már egy maci ott eszegetett. Izgi volt!! Nagyon sokáig evett, és aztán jött egy róka is, és azt is jó sokáig tudtuk figyelni. A lesben nem szabad vakuval fényképezni, sem pedig bármiféle fényt adó eszközt használni, és ajánlatos totál csendben lenni. Ez azért nem sikerült mindig, mert hol itt reccsent meg a fa padló/ülődeszka, hol ott botlott meg valaki valamiben, nekem pedig volt, hogy egy piros fény világított a fényképezőmön... De a macikat nem látszott, hogy ez zavarta volna. Az 1. számú barna macit aztán felváltotta egy 2. számú fekete maci, így végső soron kettő macit tudtunk meglesni. Állítólag előző nap 10 db maci volt... 

egyeske, a barna

ketteske, a fekete

rókivendég

Ránézésre jó lomha jószágok ezek a medvék, ugyanakkor a testméretük mégis kisebb volt, mint amire számítottam. Fényképezni nem volt egyszerű, mert közben a természetes fény egyre csak csökkent, viszont vakuzni nem lehetett. Volt, aki igen komoly "kályhacsöves" fényképezőgéppel volt felszerelve. Nekem az ide berakottak lettek a leghasználhatóbb képeim, egyébként nagyon sok még homályosabb lett. 
Amikor a srác úgy döntött, végzünk, lassan elkezdte letekerni a les fa ablaktábláját, erre a fekete maci szépen elsomfordált. Mi pedig visszaaraszoltunk a kocsikhoz, miközben a srác többször tapsolt, hogy a netán még ott kóricáló macikat elhessegesse. Elmondása szerint ugyanis ezek a "vad" macik kerülik az embert mindenféleképpen, így ha tudják, hogy ott vagyunk, az ellenkező irányba mennek. 
Tulajdonképpen jó volt macit látni, én már egész régóta szerettem volna. A dolog árát éreztük elég borsosnak, de nem rugóztunk rajta.

Már előre kiválasztottuk éjszakázóhelyünket a Park4Night alkalmazás segítségével, így most ama rét felé indultunk az erdei szerpentinen a Szent Anna-tó irányába, miközben kedvenc dalunkat harsogta a hangszóró. Szipi-szupi szép volt ez az erdei út!!

balra át!

Már erőst szürkült, amikor odaértünk. Csalódottan konstatáltuk, hogy a rétre való behajtási lehetőséget egy keresztbe felerősített fagerendával meggátolták... Sebaj, kerestünk magunknak egy másik helyet, kicsit odább, de ugyanezen rét szélében álltunk meg. 
Remek estét töltöttünk itt! Kitettük a székeket a kocsi mellé, és kiültünk a csillagokkal borított ég alá... Gabi csillagoségbolt-applikációjával néztük a csillagképeket, a Tejutat, a vonuló műholdakat, közben hallgattuk a tücsköket, és azt, ahogy a szél zizeg a fák között... Egy idő után Gabi megfordult a székével, így egymás hátát őriztük a maciktól 😁 Remek érzések vannak bennem ezzel a csillagos égboltos erdélyi kiüléssel kapcsolatban..... 💚
Ezen a napon 120 km-t autóztunk.

08. 26. péntek
Mára az volt a terv, hogy megnézzük a Szent Anna-tavat, aztán áttesszük a székhelyünket a Gyilkos-tó/Békás-szoros környékére. Reggelre kelve egészen hideg volt. Fogtuk a reggelizős motyónkat, és elballagtunk a réten lévő padokhoz-asztalokhoz megejteni a napindító betevő falást. Konstatáltuk, hogy az este kint hagyott sárgadinnye-maradékokhoz semmiféle állatnak nem fűlött a foga az éjjel. Ahogy kelt fel a Nap, lett egyre jobb idő. Oly szép volt ez a rét, igazán öröm volt itt indítani a reggelt!


jött nézni, hogy mi a reggeli (fotó: A. Gabi)

Immár sokadszorra (és egyre rutinosabban!) alakítottuk át a kocsi alvós puttonyát csomagtartós puttonnyá, majd kétféle performansz kíséretében (egy futós, egy Supermenes repülős) a kedvenc zenénk társaságában legurultunk a Szent Anna-tó felé. Itt csak egy darabig lehet lemenni kocsival, ahol is fizetős parkolóba kell beállni. Így tettünk, aztán gyalogvást indultunk le a tóhoz, mely, ha az ember végig az aszfaltúton kíván haladni, a parkolótól 1,5 km. Mi nem azon mentünk, hanem az erdőn át, ösvényen - más nem ment arra rajtunk kívül. Csak mi, és a sok gomba volt ott 😊
Az Anna-kápolnánál értük el a tavat. Gyönyörű kis kerek tó fenyves ölelésében - hisz ez egy krátertó. Keletkezésének mondáját útközben felolvastam Gabinak, aki élénk figyelemmel csüngött a sztorin. 

a Szent Anna-tó megpillantása (fotó: A. Gabi)

(fotó: A. Gabi)

Örömmel siettünk oda a partjára, és gyönyörködtünk áttetsző, halacskákkal dúsított vizében. A sok kis halacska ott lesett minket a sekélyesben, mintha bizony etetést vártak volna. 
Nagyon remek volt mezítelen lábbal belemászkálni a vízbe... A fejemre a Nap süt, a lábam alatt föld és víz... Mmmm! 💚💙💛 Aztán körbesétáltuk a tavat, közben egy csónakból kikiáltottak nekünk, hogy figyeljünk, mert az imént láttak egy macit a bocsával arra járni... Kb. fel sem vettük, sétáltunk tovább, és nem is láttunk aztán semmi medveszerűt. 
A tó partján van egy kürtőskalácsos, meg csónakbérlő hely is. Vettünk két hatalmas és nem olcsó kürtőskalácsot, majd béreltünk egy csónakot, és beeveztünk. Gabi remekül evezett, aztán hama' kiderült, hogy ha én evezek, tapodtat sem haladunk se előre, se hátra, ámde a saját tengelyünk körül annál inkább 😂 1 órát eveztünk körbe a tavon, jópofa dolog volt. 
Aztán elindultunk vissza fel a parkolóhoz, egy másik útvonalon. Volt egy kilátó pont útközben, aztán felszaladgálva egy szerpentinen time laps videót csináltunk. Irtó meleg volt...

Megcéloztuk a Gyilkos-tó környékét. Még előtte találtunk egy forrást, ahol megálltunk sok vizet vételezni. A forrás "parkolója" 2 kóbor eb körzetéhez tartozott, egyikük a háttérben figyelt alázatosan megrettenve, a másikuk a lábunk elé csúszva kunyerált... Töpörtyűt kaptak ők is. 
A Gyilkos-tó környékét is megvizsgáltuk a Park4Night alkalmazásban, éjszakázóhely keresése okán. Nem láttunk olyat, amire látatlanban lecsaptunk volna, úgyhogy a saját szemünkkel akartunk keresni. A tó felé is tök jó hegyi szerpentinezős út halad felfelé, majd átbukva egy hágón már ereszkedés történik. Rögtön a tó előtt lekanyarodtunk egy kavicsos útra, és itt máris megtaláltuk álmaink éjszakázóhelyét. Belőttük dobogósnak, aztán továbbautóztunk, hogy még egy kicsit világosban körülnézzünk a tó környékén, illetve hogy átautózzunk a Békás-szoroson. 
A hely nagy népszerűségnek örvend. Sok épület, régi villák állnak itt, illetve szálláshelyek, hotelek, éttermek, kisebb kajáldák, parkolók és árusok sokasága. Szóval a siserehad mellett autókázik el az ember. A Békás-szorost nem egészen tudtam, milyennek képzeljem, de azért úgy gondoltam, talán valami sétálós gyalogösvény visz benne. Nos, ilyet nem láttunk, hisz a Békás-patak és a hozzá szorosan simuló autóút ki is tölti a hihetetlen magas sziklafalak között kanyargó szűk vájatot. Csak úgy pislogtunk a nyakunkat nyújtogatva felfelé az égbe törő kőfalak közt... Roppant látványos! Mondjuk a sofőr kevésbé tud nézelődni, mert itt is kb. minden kanyarban bazársor, parkoló autók vannak és emberek jönnek-mennek. Fényképezni sem igen sikerült a rendelkezésre álló perspektíva miatt.

út a Békás-szorosban (fotó: A. Gabi)

az Oltár-kő a Békás-szoros felett

Miután úgy gondoltuk, a lényegi részen túljutottunk, visszafordultunk, és erős szürkületben visszaparkoltunk az előzőleg kiválasztott, kiválónak ígérkező alvóhelyünkre. Hamar megjelent az ügyeletes kunyerálós kóbor kutyus, ezúttal kis testben, de ugyanolyan aranyos visszafogottsággal, amihez a romániai kóbor ebeknél már hozzászoktunk. Kapott ő is néhány leeső falatot a vacsoránkból, amit megint a kipakolt székek-asztal társaságában fogyasztottunk. Meleg, főtt kaját ettünk, és hozzá megittunk 1 liter bort, szóval elég jó kedvünk kerekedett 😁 Volt egy patakban-fürdési törekvés bennünk, de ez úgy csökkent, ahogy szállt le az egyre hűvösebb sötétedés. Végül el is engedtük 😆 Helyette sötétben, fejlámpa fényénél mentünk egy kanyart a környéken, a kutyus végig velünk sétált. Nyugovóra tértünk aztán. 
E napon 140 km-t autóztunk.

08. 27. szombat
Hajnalban Gabi bekapcsolta egy kicsit a fűtést az autóban. Talán ezen a reggelen volt a leghidegebb, 10 fok alá csökkent a hőmérséklet. Én előbb kikeltem, Gabi pedig még szundikált kicsit a besütő Nap fényében, addig pedig én a napon megkávéztam 😊 Kutyu itt volt reggel is, szegénykém kint aludt a hidegben... Hamarosan aztán odacsapódott másokhoz, és elhaladt velük...
A reggeli kávém mellé a Kis-Cohárd panorámája dukált 💚:

a Kis-Cohárd (1344 m) a Gyilkos-tó felett

Utolsó előtti napunk volt ez... Ennek tudata nem tetszett annyira. 
Mára úgy terveztük, hogy feltúrázunk a Kis-Cohárdra, aztán körbesétáljuk a tavat, és utána állunk tovább. Úgyhogy átálltunk az autóval oda, ahol a turistajelzés indul fel a Cohárdra, és nyakunkba vettük a hegyet. Most már nem volt hideg, ámde egyre melegebb igen. Jó kaptatós az út a Cohárdra, meredek fenyvesben másztunk, aztán jött egy laposabb rész (itt lehetett kitérni a Wild Ferenc emlékút nevű via ferrata beszállópontjához), aztán megint kaptatós rész jött az erdőben, szuperjó fagyökereken át. A Cohárd teteje amolyan platóféle, és az erdőn át lehet megközelíteni a szuper panorámával bíró, kopasz szélét. Örömmel bukkantam itt ki, és már ittuk is a környező magaslatok és a Gyilkos-tó látványát... No meg az innivalónkat. Meleg-szomjas idő volt.

a Gyilkos-tó, balra a Gyilkos-kő, melynek lecsúszó
törmeléke "gátolta el a tavat" 1837-ben

Szépen ráláttunk a Gyilkos-kőre is (szerettem volna felmenni oda - is...), aminek a tó keletkezésében szerves része volt, ugyanis innen indult meg anno egy földcsuszamlás, ami elzárt több patakot, így duzzasztódott fel maga a tó. Azt olvastuk, a tó mérete csökken, töltődik fel a bele folyó patakok által szállított hordalék miatt. És hogy tettleges törekvés van arra, hogy a tó megmaradását segítsék elő.

Miután kellőképp kinézelődtük és kifényképezkedtük magunkat a Cohárdon, elindultunk vissza le, és egyből egy tókörre tértünk rá. Erdei ösvényen haladtunk, aztán odaértünk a tó partján kialakított kilátóteraszhoz. Itt már, s innentől kezdve jó sok ember volt. A kilátóterasz helyét elég optimálisan választották ki, valóban kiváló panoráma akadt az üvegoldalú placcról. Továbbhaladva természetesebb részt találtunk a tó partján, padokra lehet néhol lecsüccsenni és megetetni a kacsákat. A tavon csónakázni is lehet, nekünk erre időnk, de talán most igényünk sem akadt. Nagyon szép a tó hátsó fertája, ami a csónakosok elől le van zárva, és a legtermészetesebb része a víznek. 

panorámateraszról


kacsás mesevilág (fotó: A. Gabi)

Sétánk során találkoztunk és kontaktot teremtettünk egy érdekes helyi nénivel, sorompón egyensúlyoztunk, partoldalban lévő üregben parádéztam. A tó civilizált oldalán bementünk egy fizetős budiba, ahol Gabi kérdése nyomán kiderült, hogy lehet zuhanyozni is. Milyen príma terv: megzuhanyozunk távozás előtt! Úgyhogy átálltunk a kocsival, és kezünkben a türcsivel újra megközelítettük az ojjektumot. Ám fennakadtunk a wc-s nénin hamar, aki kiakadva kárálni kezdett, hogy nem hiszi el, hogy megint takaríthat... Én megdöbbenten álltam, Gabi meglepett kíváncsisággal szorosan a néni mellé ült, és próbálta megtudni, mi a gond... A lényeg annyi volt, hogy a néni belefásult a munkájába, és már elege van abból, hogy olyan sokat kell takarítani a zuhanyozót, és amúgy is ez a lehetőség csak az itt lakóknak van fenntartva, így mi, kívülállók, nem fogunk egy pisilés áráért megfürdeni is, hanem csak ha perkálunk valami vastagabb összeget.... 
Elengedtük. Otthagytuk a nénit.
A következő nehézségünk az étkezésünk kifizetésével volt. Ettünk ugyanis 1-1 hambit, ám nem volt nálunk elég lej. Jó ideig a csaj kizárta annak a lehetőségét, hogy euróban fizessünk, sőt, át akarta utaltatni inkább a kaja árát. Együttműködve megpróbáltuk ezt kivitelezni, de beletört a bicskánk, így szerencsére végül mégis ráállt az euróra...

A következő célunk Szovátán a Medve-tó volt, úgy gondoltuk, valahol annak környékén verünk tábort éjszakára. Az még innen 76 km volt, és már megint erősen délutánba hajlott az idő... Nem akartuk elhinni egyszerűen, hogy ilyen gyorsan tud telni az idő... Biztosan valami időhurokba kerültünk!!!
No de irány Szováta.
A Waze nevű hű útitársunk Parajdon egy kisebb utcán irányított keresztül minket. Gabi egyszer csak lefékezett egy panzió előtt. Sárgára festett, szépen felújított, letérkövezett udvarú, igényesen kinéző ház volt: a Rajni Panzió (Parajd, Görgényalja 33.). Azt mondta, bemegy megkérdezni, van-e üres szoba, és ha van, megtárgyaljuk, hogy esetleg 1 éjszakára (az utolsóra...) megszálljunk-e itt. 
Volt pont egy szoba, elég modern volt, jó áron volt, és kedves volt a tulajcsaj. Én is megnéztem, egyértelműen tetszett. Visszaültünk a kocsiba meghányni-vetni, mitévők legyünk. Mindkettőnknek kb. mindegy volt, hogy panziózunk-e, vagy autóban alszunk még egyet, mert mindkettő megfelelő. Úgyhogy Gabi elővette a szerencseérméjét, és megegyeztünk: ha a malac oldallal felfelé esik le, akkor "a malac bemegy az ólba", azaz megszállunk a panzióban, ha viszont a négylevelű lóhere oldal lesz felfelé, akkor a természetben, azaz valahol a fák alatt leállított autóban éjszakázunk. 
És a malac lett. Úgyhogy becsekkoltunk, és koccintottunk a pezsgőnkkel az utásunkra 😊
Mennyei volt lezuhanyozni.... 😁 És remek-jót aludtunk ágyikóban. 

08. 28. vasárnap
Az utolsó napunk maximalizálása érdekében korán keltünk. Ma még akartunk fürdeni egyet a Medve-tóban, meg akartuk nézni az egykori Bözödújfalu helyén kialakított víztározót, aztán bejárni a Tordai sóbányát. És utána még hazaérni. Utólag látom: jó nagy falat terv volt 😁

A Medve-tavi strand 10-kor nyitott, úgyhogy előtte még szuvenírboltokat jártunk kicsit Szovátán, s közben megcsodáltuk a sok szép villaépületet. Aztán becsekkoltunk a strandra, és körbeúsztuk a tavat.
A Medve-tó egy sós tó, olyannyira, hogy hamar úgy nézett ki a szám, mint mikor megeszek egy zacskó sós mogyorót. Ízre rettentő sós volt, beleinni nem volt érdemes. Annyira viszont nem volt sós, mint amit a Holt-tengerről hallani, hogy fentmarad az ember a tetején simán. Szóval olyan mértékű felhajtóerőt nem éreztem.
A tavat nagyon óvják, körbe van építve fürdőépületekkel, kajáldával, körbe van kerítve, és csak belépővel látogatható. Ezen kívül a nap közepén van egy néhány órás intervallum, amikor ki kell jönni a vízből, hogy pihentessék azt. Belemenni 10 órakor is csak a kürtszó után lehet. Rengeteg ember van itt, akik úgy tűnt, hamar és rutinosan foglalnak maguknak egy törölközőnyi helyet a parton. Mi hosszasan keresgéltünk, mire sikerült 1-1 emberhossznyi placcra lelnünk, hogy fürdőzésünk után kicsit megszáradjunk. 

a Medve-tó - alakja állítólag kiterített medvebőrre hasonlít

Nem maradtunk tovább, az idő szorított. Átöltöztünk, aztán indulás előtt még azért körbesétáltuk a tavat gyors tempóban. A környéken több ilyen kis sós tó is van, az egyiket láttuk is: a Mogyorósi-tó csepp cuki volt, szintén strand. A többi tó is tanösvényes sétányon elérhető. Nagy kedvem lett volna jobban körbemászkálni a környéket, de sajnos valóban haladnunk kellett tovább...

Úgyhogy elindultunk Torda irányába, és megejtettünk közben egy bözödújfalui kitérőt. Ez azért került be a programba, mert Gabi nővére említette a települést, ami miatt nekem is eszembe jutott, hogy Vujity Tvrtko egyik könyvében réges-rég olvastam róla (Tizenkét pokoli történet: Elárasztott életek). Emlékszem, lenyűgözött a tudat, hogy egy komplett falu van egy víztározó fenekén... Hogy egy tavat duzzasztottak fel ott, ahol amúgy egy falu volt, és annak minden házát ellepte a víz, és ha rajta csónakázik az ember, még akár láthat is ezt-azt maga alatt a mélyben... Hát úgy gondoltuk, mivel szinte mellette haladunk el, megtesszük azt a kitérőt megnézni. Útközben utánaolvastam, és nemrég még egy templomtorony kiállt a vízből (ez aztán látványos lehetett!), de elvileg mára már az is összedőlt. Szóval volt rá esély, hogy csak egy tavat látunk majd.
A falut 1655-ben alapították. 1988-ben az akkori hatalom kitalálta, hogy ide kell egy víztározó. A falu lakosainak egy közeli településen ajánlottak másik lakást, amit azok vagy elfogadtak, vagy sem. Mindenesetre a víztározó meglett, a víz pedig elnyelte a falut... Az a bizonyos látványos templomtorony, amit jó lett volna még látni, 2014-ben dőlt le... Így ma már minden a víz alatt van, ami valaha Bözödújfalu volt, és ma egy szép tavat látni itt, melyen csónakáznak az emberek, meg pecáznak benne...
Kialakítottak egy kis emlékparkot, ahol sok fényképet lehet látni az egykori faluról és környékéről, emléktáblát és koszorút, s kopjafákat. 

a bözödújfalui víztározó

emlékhely (fotó: A. Gabi)

Továbbloholtunk Tordára, hogy megnézzük a sóbányát. Ezt még bele akartuk szuszakolni a napba... A délután közepén értünk oda, még volt néhány óra a nyitvatartásából. Megvettük a borsos áru belépőjegyet, és a következő 1-2 órában próbáltunk valamelyest körbenézni. 
A sóbánya története már a rómaiak idején kezdődött, bár erre vonatkozóan nem lehetett semmi leletet fellelni, vélhetőleg mivel a későbbi bányászatban megsemmisült minden korábbi nyom. Most azt mondják, a mai értelemben vett sóbányászat itt a 11-13. század táján indult, és jelentősége csak 1840-től kezdett csökkenni. A bányászat teljesen 1932-ben szűnt meg. Ez után használták búvóhelyként a II. világháború alatt, majd sajtraktárként, jelenleg pedig turisztikai funkciót tölt be 1992. óta. 

Noshát, baromi látványos a bánya.... Elképesztő csarnokméretű üregei vannak, a falai pedig gyönyörű csíkos mintázattal bámítják a szemet... Ez a márványos rajzolat teljesen lenyűgözött. Több emelet mélységű tér van a bányában, hihetetlen belegondolni, mi mennyiségű sót termelhettek ki innen... A csarnok alján van egy kisebb óriáskerék, pingpontasztalok, tollasozási lehetőség, minigolf- és tekepályák, játszótér, amfiteátrum. 
Ha pedig az ember még egy lehetőséggel mélyebbre ereszkedik, egy komplett föld alatti, 8 m mély tóban találja magát, aminek szigetén érdekes, fából készült művészi építmények vannak, a sötét vizen pedig csónakázni lehet... Asszem a fényképek nem fogják visszaadni a terek méretét...

óriáskerék a föld alatt

a legalsó szint a tóval, és a sószigeten létesített ojjektumokkal (fotó: A. Gabi)
 


híd a "Só-szigetekre" (fotó: A. Gabi)

"süni" (fotó: A. Gabi)

sóba vájt folyosó (fotó: A. Gabi)

Ugyan láttam egy táblát, amiben azt kérték, lehetőleg arra menjünk ki a bányából, amerről bejöttünk, de ezt nem gondoltam tovább. Mentünk végig a kegyetlen hosszú folyosón, aminek a végén egy fából készült lengőajtón át kiléptünk egy vendéglátóhelyre, majd elköszöntünk, és kimentünk az utcára. Ott aztán megnéztük a térképet, ugyan hol is vagyunk, tekintve, hogy a bánya másik felén, a régi bejáraton jöttünk ki. Hát teljesen máshol voltunk Tordán belül, mint ahol az autónk parkolt, a tervező 1-2 km-es, dombokon-mezőkőn átívelő útvonalat javasolt számunkra az autóhoz. Hinnye. Vissza akkor inkább a föld alatt! A vendéglátóhely személyzetének semmit nem kellett magyarázkodnunk, csak intett a pasas, hogy menjünk nyugodtan... Bizonyára nem az elsők voltunk, akik kijöttek a régi bejáraton, majd rájöttek, hogy ez nem volt a legjobb ötlet 😆 Viszont így legalább láttunk egy csodálatos autót itt parkolni: egy lapos sportos BMW-t...

Visszafelé sasszéztunk és futottunk a folyosón. Egy játékos kedvű hapsi üldözni kezdte Gabit, míg én videóztam 😁 Jó arc volt! 

Innen már csak az volt a feladat, hogy hazaérjünk. A mai napra összességében sikerült potom 620 km autózást bevállalni, ebből a tordai sóbányától 460 volt még vissza... Húúú, kemény, Gabi vezette végig éjjel, szerencsére neki ez passzolt a napirendjéhez. Az enyémhez pedig a kispárna és az ülésben való elvackolással egybekötött bekómálás passzolt 😆 Arra eszméltem, hogy az utcámban a fekvőrendőrökön döcögünk át hajnali fél 1-kor...

Csodás volt ez az egy hét... Egyre erősebb vágyódás alakult ki bennem, hogy csak menjünk ilyen szabadon, és lássunk világot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése