Gabinak köszönhetően 38 évesen kipróbálhattam a síelés élményét, elhívott ugyanis egy 1 hetes szervezett síelős programra Franciaországba, Vars-ba. Elmentem, kipróbáltam, most pedig elmesélem nektek az élményeimet!
1. nap: az Abszolút Kezdő I.
Mint útközben kiderült, hárman vagyunk a busznyi csapatban
teljes mértékben kezdők, és velünk külön foglalkozást ígért az út szervezője,
Karcsi bá’. Az első nap fél 9-kor volt találkozó, ahová végül háromnál többen
jelentünk meg, mivel voltak, akik ismételni szerettek volna. Egy bébipályánál
kezdtük az alapokkal: hogy kell belépni a lécbe, hogy fogom a botot,
körbefordulunk, emelgetjük a lábunkkal a lécet, hogy kóstolgassuk a súlyát, meg
hogy hogyan mozog. Oldalazva lépegettünk fel az „emelkedőn”, aztán
lecsusszantunk a lankán, és közben gyakoroltuk az ún. háztetőt, azaz azt a láb-
és léctartást, amivel a fékezést visszük véghez. Diácskának néhány dolog megy,
néhány dolog nehezebben, de gyakorolgatja. Mindez egy tányéros bébifelvonó
mellett zajlik, és úgy volt, hogy eme felvonó használatát is gyakoroljuk, de végül kihagytuk, mert
olyan sokan álltak sorban. Levonóztunk, aztán egy lenti bébipályán kezdtük
gyakorolni a kanyarodást, ami nekem alig-alig akart menni… A többieknek jobban
ment, és ők aztán másfelé mentek gyakorolni, én viszont mondtam, hogy én itt
maradok, és még ezzel a kanyarodással elleszek egy darabig inkább. Délután,
miután kijött a pályára, Gabi instrukciói alapján gyakoroltam a kanyarodást,
illetve a megállást-lassítást, és jobban ment, mint délelőtt.
Sokkal.
 |
| Vars fölött (fotó: M. Balázs) |
2. nap: az Abszolút Kezdő II.
Ma reggel 3/4 9-kor volt a találkozó, megint a kezdőkkel,
illetve néhány másik csapódott emberrel. Ma egy új helyszínre mentünk, ahol
először egy tányéros felvonóval felvonultunk, majd egy a tegnapiaknál hosszabb,
zöld pályán kellett elindulni. Rögtön volt egy lejtő, amin igen óvakodva
indultam meg, még nem sereghajtóként. A következő lejtő, ami még ráadásul
egy rézsű volt, azaz oldalvást is lejtett, már igen kifogott rajtam… Úgy fostam attól, hogy
lesodródom az aljába, hogy inkább felkanyarodtam az oldalára… Tette ezt más is
rajtam kívül, és egy rutinos társunk segített ki minket, hogy hogyan is jussunk
ezen a szakaszon túl… Utána következett az abszolút rettenet: egy szörnyen
lejtős S kanyaros rész… Na itt éreztem, hogy én ezen a szakaszon a síelésem 2. napján bizony hogy
nem tudok lemenni… Mondtam, hogy én lecsatolom a léceket, és legyalogolok
körben… Ezt is tettem, jó sokára értem le a tányéros felvonó aljába, ahol
megvártam Karcsi bá’-t, és mondtam neki, hogy én most inkább visszamegyek a
tegnapi helyszínre, a bébipályákra, és gyakorlom a tegnap tanultakat, azaz a
lassulást, megállást, kanyarodást, mert még azokat sem tudom rendesen. Amikor
elmeséltem neki, hogy lecsatoltam és gyalog jöttem le a pálya végén, akkor
hitte el szerintem, hogy tényleg milyen nehezen megy nekem még ez a síelés
dolog 😁 Úgyhogy rábólintott. Visszakisbuszoztam 1 megállót, és nekiálltam a
bébipályán buzgón gyakorolni a fent említett alapdolgokat. Tettem ezt délutánig,
amikor Gabi kijött a pályára, és nekiálltunk vele azokat a zöld pályákat
gyakorolni, amikre reggel Karcsi bá’ vitt minket. És mentek! Sikerültek!
Kezdett körvonalazódni a titok: reggel még gyakorolnom kell az előző nap
megtanult készségeket, és utána tudok újakat elsajátítani. A sikeren
felbuzdulva örömmel buszoztunk aztán haza.
Mára már nem jött hozzám hír, hogy reggel indulna az oktató csapat,
így magamban indultam el a tegnap gyakorolt zöld pályákra, hogy mire Gabi d.u.
kijön, addigra rutinos legyek ezeken a lejtésű pályákon lassítással,
kanyarodással, megállással. Mindhárom pályát ötször-hatszor végigcsináltam, és
már-már rájukuntam. Nagyon hasznos volt ez a gyakorlást. Mikor Gabi szólt, hogy
kijön, akkor egy új zöld pályán átcsúsztam a találkozási pontra. Ez a szakasz
irtóra tetszett, vigyorogva siklottam rajta végig: rövid volt, de fenyvesben
kanyargott, volt benne kanyarodós lejtő, átcsúsztam felvonó alatt, és a végén
rácsatlakozott egy irtó széles és lejtős pályára. Azon ügyesen leszlalomoztam,
és már láttam az aljánál Gabit, egymásra vigyorogtunk. Azt mondta, irtó ügyesen
és rutinosan jöttem le, és én is így éreztem, igazán boldog voltam az élvezetes
sikertől. Ekkor éreztem, hogy szeretek síelni! Azt beszéltük meg, hogy
felvonózunk egyet, és utána rápróbálunk egy kék pályára, mely a zöld után
következik nehézségben. Ezt is tettük, én mentem elöl, és folyamatosan,
megfelelően jöttem le rajta. A vége egy hatalmas lejtő volt, azt is valahogy
sikerült abszolválni, és irtó boldog voltam, amikor leértünk. Újra!!! Megint felültünk
a nyitott üléses felvonóra, és annak használatát is ügyesen megtanultam így
aztán. Megint lementünk ezen a pályán, viszont most a nagy lejtős végén
háromszor sikerült perecelnem: mindig túl gyorsan közelítettem a pálya szélét,
és úgy éreztem, már nincs időm és helyem megfordulni… Esés lett belőle. Az
utolsó esésnél a bal lábamról lerepült a léc, és közben meghúzódott a térdem…
Egy kicsit pihentem moccanatlan, mielőtt visszacsatoltam volna. Lécbe
visszalépni lejtőn igen nehéz, Gabi segítsége kellett hozzá. Haladásomon
felbuzdulva kitaláltunk egy kék útvonalat, hogy most azon menjünk. Irtózatosan
magasra felvonóztuk magunkat, egészen 2750 m-ig. Itt volt a gerinc, magasabb
hely nem létezett. A szél fújta a porhavat, és ember alig volt. Kezdett
összeszorulni a seggem, hogy milyen magasról kell lecsúszni, te jó ég….. A
helyszín gyönyörű és félelmetes volt…
Elindultunk a kék úton, és a szomszédos 2530 m-es csúcsig
ment is a dolog. A sokk ott következett: le volt zárva a kék folytatása, és
KIZÁRÓLAG egy piros, azaz egyel nehezebb útvonalon lehetett tovább csúszni… Egy
szörnyeteg lejtőn rögtön. Bepánikoltam. Hogy a tökbe megyek itt le?? Nem tartok
még a piros nehézségnél! Irtózatos ez a lejtő!! Gabi magyarázta, hogyan
forduljak mindig a pálya szélére érve, cikk-cakkozva, de nekem a fordulás azon
része, amikor a lejtővel szembe kell fordulni, olyannyira félelmetesnek tűnt,
hogy nem mertem bevállalni… Úgyhogy kerestem egy másik megoldást: az oldalazva
lelépkedést. Egyik léc a másik mellé, a lejtőre merőlegesen. Gabi közben
megfagyott, annyit várt rám… Próbáltam úrrá lenni valamelyest a parámon, és
haladni is, de sajnos annyira velem volt a félelem, hogy ebben a tempóban nem
tudtam lerázni… Valahogy túléltem ezt a piros szakaszt, és utána kéken mentünk,
a végén pedig zölden… Volt egy olyan verzió, hogy ne buszozzunk haza (a buszra
fel- és leszállás a síbakancsban és a síléccel + bottal irtózatos hatalmas
macera…), hanem egy felvonózás után zömében kék úton siklodjunk haza. Gabi
azonban ügyesen felismerte, hogy az általa már ismert hazavezető útvonal vége
kifogna ma rajtam, így mégis a hazabuszozás mellett döntöttünk. Ma a testi
mellett (eszméletlen izomigénybevétel…) lelkileg is kifáradva értem haza…
 |
| itt még azt hiszem, menni fog... (fotó: A. Gabi) |
4. nap: visszafejlődőben - kékből a zöldbe
Fáradtan keltem. Ma nekem sem volt kedvem délelőtt,
kelés után kimenni csúszni, így visszafeküdtem én is még szunyálni. Délben
keltünk, és éreztem, hogy ma a tegnapi pályán kellene kezdenem, hisz az elmúlt
3 nap tapasztalata ez volt: először ismétlek, utána tanulok újat! Hallgattam azonban
más tanácsra, miszerint tegnap már olyan jól mentek a kékek, ne buszozzunk, van
itt is helyből felvonóval elérhető kék, menjünk arra. A buszozás nekem sem
hiányzott, ezt a felvonót sem próbáltam még: legyen úgy. Felvonóztunk egyet,
majd megállapítottuk, hogy innen nem tudunk elindulni semerre, mert mindenfelé
emelkedik az út, úgyhogy felvonóztunk még egyet. Aggodalmam nőtt: tegnap is
ilyen magasról kellett lecsúszni, és magasan lenni para… 😱 Ma 2580-ig
felvonóztunk, és elindultunk kéken lefelé. Nem sokáig tudtam csúszni, hamarosan
jött egy olyan lejtő, ami bekapcsolta a tegnapi még ki sem kapcsolt parámat, és
megint belémállt a félsz… Lelépkedtem megint oldalvást. És innentől az összes
olyan lejtőn, amiken előző nap bizonyára lecsúsztam volna, ma csak lelépkedni
voltam képes. Vagy lécben, vagy léc nélkül, lábon. Mert bizonyos lejtés után
már ezt csináltam: lecsatoltam a lécet, és inkább lábon lebandukoltam jó lassan
a pálya szélén. Így sajnos élvezni sem tudtam igazán a mai csúszást, leszámítva
néhány szép erdei lankás szakaszt. Mert folyton jöttek a fosatós lejtők, amiken
nem mertem lecsúszni…. Igazán csalódott voltam. Tegnap már olyan jól ment! Ma
meg határozott a visszafejlődés, mely igazán jól abban mutatkozik meg, hogy olyan
lejtőkön sem merek lecsúszni, amiken tegnap még mertem volna… Gabi rengeteget
várt rám. A táj egyébként gyönyörűséges volt: csodahavas hegyvidék, ember alig,
néhol mély csend, máshol a szél fújta a porhavat… Fenyőkék itt-ott… Az erdei
kanyargós szakasz is gyönyörű volt, de az ismeretlen útvonal kanyar utáni
rejtélyes szakasza képzeletben lerágatta velem az összes körmömet…
A kék pályának a vége volt igazán durva, ahol
összecsatlakozott egy pirossal, és bár kékként volt jelölve, de pirosként
kellett volna: rettenet lejtőben ért véget a szálláshelyünk előtt. Mennyit néztem az ablakunkból az itt ügyesen lecsúszókat! Most engem lehetett nézni, ahol lecsatolt léceimet magam után vonszolva legyalogolok a pálya szélén... Feladtam mára a síelést, egyrészt rettentő csalódott volna a visszafejlődésem miatt, másrészt úgy éreztem, erőltetni nem akarom, mert csak rosszabb lenne. Gabival elköszöntünk egymástól, ő tovább csúszott, én pedig miután lecammogtam a lejtőn, hazavonultam. Itthon Balázzsal megosztottuk egymással, mennyire nem ment ma egyikünknek sem. Feri és Gabi ügyesen síeltek ma is. Én próbáltam a bennem kialakult félelmet bedolgozni, feldolgozni, valahogy túljutni rajta. Ekkor álltam neki ennek a beszámolónak.
 |
| Balázs érkezik (fotó: F. Feri) |
5. nap: újra felívelőben - határozott kék!
Ma együtt mentünk ki Gabival, és megint a szálláshelyünk elől induló felvonóval mentünk fel kettőt, ám most a tetején balra indultunk, kéken. Igen hamar jött egy újabb szörnyeteg lejtő, és a tegnap megízlelt félelem újra megbénított: leoldalaztam a pálya szélén. Utána nagyon óvatosan síeltem, de szerencsére úgy tűnt, valahogy visszatér belém a frissen megszerzett képesség és a bátorság egy szelete, mert az ezt követő szakaszon már mertem a lejtőkön cikk-cakkozni lefelé haladtomban. Tök jó rész volt ez, Gabi ismerte és melegen ajánlotta, és joggal: igen széles pálya volt, nem akkora, ám változatos lejtésű részekkel. Ügyesen csúsztam rajta, és hamarosan becsatlakoztunk a már ismert kedvenc kék útvonalamba, azon értünk le. Végre! Egy kis sikerélmény újra, és öröm! Felültünk a "Matyi" felvonóra, ami elképesztően hosszú és irtózatosan sokáig megy, egészen ráfagytam, de persze gyönyörű tájat lehet közben élvezni. Hál'istennek kiderült, hogy ez a felvonó pont úgy ér fel, hogy ki lehet hagyni a rettenetes lejtőt, így tudtam csúszni, és most újra végigmentünk az előző útvonalon, és talán még jobban ment. Jó gyakorlás volt. Utána egy másik felvonón mentünk fel, és a kedvenc kékemen csúsztunk le. Jól ment végre újra! Gabinak volt egy találkozója, addig én egyedül megint végigmentem a kedvenc kéken. Illetve talán még egyszer voltunk a hosszabb, ma megismert útvonalon, amin kétszer elestem, pedig már tudatosan és nagyon figyeltem arra, hogy mellőzzem az esést. Elég is volt ennyi mára. A bátorságom visszatért, de némileg módosulva: óvatosabb verzióban 😊
 |
| (fotó: F. Feri) |
6. nap: itt a vége, fuss el véle - stabil kék zárás
Ma volt a síelés utolsó napja, és mindenképp ki akartam menni. Ma nálam jobbakhoz csapódtam, igaz félve, hogy hátráltatom őket. Felvonóztunk kettőt a szállástól, majd nekikezdtem az ismert kék útvonalnak, a szokásos lejtőn leoldalazással. Balázs perecelt kettőt, és nemsokára a banda kettészakadt, mi Ferivel ketten maradtunk. Rutinosan végigcsúsztam a pályán, majd Ferivel mentünk egyet a kedvenc kékemen, aztán elköszöntünk egymástól, mert ő is ment egy nehezebb kedvenc pályáján, én pedig még 2 db lesiklással zártam a szezont a kedvenc kékemen. Éreztem, hogy elég volt ennyi.
Remek volt ez a síelés! Síelni jó! Felveszem a kedvenc tevékenységek közé 😀 Nehezen éreztem rá az elején, de aztán ráéreztem. Igazán érdekes tapasztalás volt az a félelem, mely beköltözött a buksimba, és hátráltatott egy ideig. De örülök, hogy aztán túljutottam rajta.
(fotó: A. Gabi)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése