vízi varázs

Most egy olyan tevékenységről írok, amiről eddig még sosem: vízitúrázni voltunk ugyanis. Életem 2. evezése, egyben 1. kenuzása volt ez. Elmesélem azt a varázslatos csodát, amit a Tündérszigeti-ágban és környékén átéltünk...

Négyen szálltunk kenuba Újpesten, a Szentendrei-sziget déli csücskével szemközt. Laci, az egyesületi tag vízre bocsátotta számunkra "Zsuzsit", a piros kenut, és mi útmutatása nyomán elfoglaltuk helyeinket sorjában: Judit ült előre, mögé én, mögém Gabi, hátulra pedig Laci, a kormányos- és kulcsfigura. Csomó mindent megtanultam ezen az evezésen, így már majdnem rögtön helyesen jön ki a számon, hogy kajak vagy kenu; megtudtam, mit jelent a Tüskevárban olvasott szapoly; ismerem - elméletben legalábbis - az evezés helyes fortélyát.

"Zsuzsi" a vízen

Nos, végső soron nagyjából 6 km-t haladtunk felfelé, de nem a Nagy-Dunán, hanem a Szentendrei-ágban. Indulás után legelébb is átkeltünk a túloldalra, majd a fákat súrolva kicsit délebbre siklottunk, s a Szentendrei-sziget legdélibb csücskén átbújtunk néhány fűzfa közt. Már ez is igen szép volt! Eztán behajóztunk a Szentendrei-ágba, és megindultunk északnak, a keleti part közelében. Eleinte a bal oldalamon kellett eveznem, s hama' konstatálhattam, hogy pont olyan erőtlen a karom, mint amit elvártam tőle 😁 Asszem Gabi nagyjából hasonlóra jutott magával 😉 Sokszor nem lapátoltunk, csak élveztük mások munkájának gyümölcseit 😊

Szuper volt az idő: napfényes, a szél picit néha jobban fújt a kelleténél, de összességében nem volt gáz. Elhajolási gyakorlatozás céljából Laci időnként bekalauzolt minket lehajló fák ágai alá.
Elsuhantak mellettünk a napsütötte puha lombú fák... Az eperfa még csak érőfélben van...
Az összes lebegő fadarabra rögvest rásütöttük: "kokodil!!"
Megejtettük az első kikötésünket. Patra vontattuk a kenut, és levettem a cipőmet. Meztelen lábbal a fűben, Dunában és kavicsos parton, mmm... Picit eszegettünk, aztán indultunk tovább.
Közeledett a Megyeri-híd. Vaoooo, de menő: eddig még csak rajta mentem át, alatta most először! A híd alatt Laci elkurjantotta magát, amitől Gabi majd' beleesett a vízbe ijedtében 😊

A következő attrakció, amit izgatottan vártam: az Egyfás-sziget. Laci beharangozta, hogy lesz egy ilyen. Húúú, hát az vajon milyen? Mekkora? Egy szál fa, nagy magányában él rajta...? Nagyon vártam, mikor bukkan fel, és ez egész hamar meg is történt: máris a Lupa-sziget mellett jártunk, s elkerültük a kis Egyfást. Apró zátony ez, amiből időnként több, máskor kevesebb látszik ki. 1-2 fűzfa (de lehet, hogy gyökérileg egy az egész) él rajta, szép lombjuk pompázik a vízen. Tetszett!

az Egyfás-sziget, háttérben a Lupa-sziget

No és az igazi varázslat aztán vette kezdetét: behajóztunk ugyanis a Tündérszigeti-ágba. Simán elhiszem, hogy itt tündérek élnek... Úgy mondják, jó alkalommal jártunk itt: szúnyog 0 db, a víz csendes, beljebb mozdulatlan, teteje fehéren hintve nyárfaszösszel, vízben álló fák egyre szűkülő s egyre kaotikusabb fala... Valódi elvarázsolt csodahely!

behajózás a Tündérszigeti-ágba

Csendesen siklottunk. Roppant sokat fényképeztünk, olyan szépséges volt!! Aztán eljutottunk arra a pontra, ahol bizonytalanná vált: át tudunk-e hatolni, tovább tudunk-e menni. Én borzasztóan szerettem volna, hogy tudjunk, és nagyon szerettem volna átjárót találni. Balrább húzódtunk, és sok előre-hátra tolatgatás nyomán be tudtunk venni egy átbújós helyet.
Beértünk először egy, majd kisvártatva még egy nénit. Ráncos nénik voltak fürdőruciba, egyszemélyes kajakban ringatóztak a Tündérszigeti-ágban... Milyen menő! Én is ilyen néni szeretnék majd lenni! Egymásra mosolyogtunk, majd elsiklottunk tova.

nénik az ágban... Nyugdíjas tündérek?

Előrébb egy szürke gém állt, sikerült lefotózni felszállása előtt. Mily fenséges madár!
Bujkáltunk a fák között jobbra és balra, nekünk középsőknek Laci iránymutatása szerint nem kellett evezni, így csak élveztük a helyet. Vízbe omlott fahasábok közt kígyóztunk, és elcsorogtunk egy fán ücsörgő tőkésréce-fiú mellett, majd odább egy kacsamama és mellette sorjázó apróságai szomszédságában. Igyekeztem halkabban lelkendezni - nem volt könnyű. Néhol a fák úgy meredtek ki a vízből, mint holmi vízisárkányok...

varázslat I.

varázslat II.

varázslat III.

Kanyarodott velünk az ág balra egyet, majd meglehetősen beszűkült. Laci mondta, hogy ez már a kivezető csatorna a Szentendrei-ágra. Hasmagasságban érkezett egy vízszintesen álló, erős ág, amit kikerülni vagy felemelni egyáltalán nem lehetett, így Judit megfontolta a partraszállás lehetőségét, de mi arra buzdítottuk, hogy lépje át az ágat a billegő kenuban állva 😀 Neccesnek érezte, de aztán ügyesen megugrotta a dolgot!
Én következtem.
Tudtam, hogy átlépem.
Felálltam, majd a hajó himbálózása visszazuttyantott, sőt padlóra küldött: saját ülésem mögé omlottam 😁 A helyzet vicces volta igen megkacagtatott, addig pedig az ág sikeresen elhaladt fölöttem, és a két mögöttem ülő fölött is. 

És kisiklottunk a nyílt vízre, magunk mögött hagyva ezt az igazi elvarázsolt ágat... 💙 Ami már egyébként lehet, hogy nem sokáig fog létezni, mert töltődik felfelé hordalékkal és növik be a növények. De jó, hogy én még átélhettem!
Még egy kicsit haladtunk északnak, egészen pontosan az ún. ötös km-kőig. Állítólag ez a vízi embereknek emblematikus hely, itt szép nagy tisztásabb partszakasz van, kikötésre bőven alkalmas. Mi is kikötöttünk itt és kipiknikeltük magunkat a fűbe, elmajszolni ebédünket. Remek sziesztahely volt ez: csak mi, a napfény és az árnyék, a szél a fűben és a fák, melyek barázdás barna kérgei kellették magukat a meztelen talpaknak... Ja, és a lepke, mely ugyanazt akarta enni, amit én; és a zöld hernyóka, ami megmászta Gabi fejét; és a csíkos bogárka, ami velünk piknikezett... Laci itt jött rá, hogy az ebédjét a csónakházban felejtette, de Gabi megosztotta vele a magáét, éhen senki nem maradt. 

Visszahurcolkodtunk aztán "Zsuzsihoz", és vízre szálltunk ismét. Most már nem mentünk tovább északnak, hanem visszafordultunk.
Egy gyönyörű szürke gém szállt át a Duna felett...
Most a másik part mentén haladtunk. Megcsodáltunk egy amolyan jellegfát: az öreg fűz megszámlálhatatlan gyökerén ágaskodott a víz fölé, gyökérlábai közét a víz nyaldosta. Szép volt!
Most a Lupa-szigetet a másik irányból kerültük. Mellette elcsorogva végigmustráltuk a rajta álló lábas házikókat, melyekhez csónakkikötők is tartoznak. Újítottak és régiesek egyaránt találhatók.
Itt mink már nem eveztünk, hanem szép lágyan sodródtunk az árral. Néha meglovagoltunk egy-egy nagyobb/gyorsabb vízi jármű által keltett hullámverést, ilyenkor szerintem elég jópofán ringatott a víz, tetszett! Bámészkodva élveztük a sodródást...
A Megyeri-híd alatt most sem maradt el a "púgatás". Aztán Laci szólt, hogy finomabban lapátoljak, mert mindjárt elsüllyedünk a bekerült sok víztől, úgyhogy megint jobban kezdtem odafigyelni evezési képességeimre. Lefelé menet még egyszer kikötöttünk egy parti szusszanásra, ahol Gabit kicsit elnyomta a természetben eltöltött békés, nyugalmas pihenés álommanója. A napon szundikált - sebaj, a mostaninál ropogósabbra már talán úgysem tud pirulni 😄

Visszaeveztünk. A főágban a távolban látszott valami nagy vízi jármű, Laci egy darabig kémlelte, jön-e, vagy megy, hogy átszelhetjük-e előtte keresztben a Dunát a dokkolóhelyig. A jármű távozónak tűnt jobban, úgyhogy átlapátoltuk magunkat, és kikötöttünk. 

Köszönjük szépen Lacinak és Juditnak ezt a szuperséges elvarázsolt vízitúrát!!! Remek élmény volt 😍